Jessie
Megérkezése óta fokozatosan noszogatja önmagát, hogy fedezzen fel még egy kicsit, meg még egy kicsit, na meg még egy picit a Bagolykőből. Eddig volt a könyvtárban, részt próbált venni egy activity esten, de jobbára csak hallgatott, mint egy tudalékos leveli béka, no és újabban csak úgy rója a folyosókat, amikor rájön a menhetnék olvasás helyet. Mert hogy még mindig rengeteget olvas. Az első stócot már vissza is vitte a könyvtárba, egy öt könyvből álló együttest, aztán újabb hármat vitt magával. Három akkorát, hogy esélyesen gyilkosságot is elkövethetne velük, ha nagyon akarna randalírozni, de hát ő végképp nem az a fajta leányzó.
Valahogyan most éppen ezen a folyosón kötött ki, melyen pont két festmény rikácsol egymásra olyasmiket, hogy "Én hamarabb szerettem bele a Ladybe, mint ön. Ne is próbálja elcsábítani tőlem!", mire a másik fél "Ugyan, maga ostoba, a Lady látja az igazi értékeket. Természetesen engem választ majd!" . Most éppen egy súlyos enciklopédiát szorít a mellkasához és közben tátott szájjal figyeli a szópárbajt a két festményalak között, akik nem úgy tűnnek, mintha mostanában akarnák befejezni a mararthoninak tűnő csatát.