Надоедливый мальчик
Amúgy sem volt jó kedvem. Ritkán húzódom fel iskolai ügyek miatt, általában Tányával mind a ketten teljes nyugalommal vesszük az akadályokat, amiket a diákok elénk állítanak. Ma azonban olyasmi történt a könyvtárban ami egyszerre megbotránkoztató, dühítő és kétségbeejtő volt. A gyermeki ártatlanság helyét átvette a tinédzserkori borzadalom, néhány sorral lejjebb a nyugodtan olvasó diákoktól. Rémes, rettentő, felháborító. Pedig nem volt tavasz, nagyon nem. Igazán abba lehetne hagyni ezt a rózsaszín ködös hülyeségeket.
Mintha csak az ég küldte volna elém, jelent meg a folyosón a kölyök, akit szívem szerint megfojtottam volna. Én nem figyeltem merre léptem, úgy tűnt ezzel ő is így volt, néhány centin múlt csak, hogy össze ne ütközzünk.
- Lám, lám, a Somogyi gyerek - valószínűleg goromba tekintetemből levette, hogy nem voltam éppen a legjobb hangulatomban, de ha mégsem, hát dörmögő hangom mindenképp kellő tájékoztatást adott.
- Remélem nem Dashenka felé igyekszel. Amúgy sem értem miért mennél te oda. Szereted a lányomat igaz? Hiszen ezt mondtad. Akkor miért nem hagyod békén? Nem rád van szüksége, hanem egy rendes férfira aki meg tudja menteni, ha szüksége van rá. - gúnyosra vettem a hangsúlyt, mégis minden kitett szó halál komolyan csengett. Úgy is gondoltam. Mit ér a szerelem, ha nincs mögötte semmi bátorság, tökösség, férfiasság. Hiába mondja, hogy szereti, mit ér, mikor haldoklik egy szó, ami mögött nincsenek tettek. Semmit, talán még annál is kevesebbet. Sőt, inkább ront a helyzeten, rosszabb mint a magány, mert van valaki, aki még sincsen. Biztos voltam benne, hogy ha újból baj lenne, elfordítaná a fejét megint. Ezért nem örültem, hogy ennyit legyeskedik körülötte. Darya nem látta amit én, mert fiatal. Az érzelmei irányítják, a józan esze helyett. Egyszer megfog jönni az esze, el fogja hagyni ezt a nyikhaj anyámasszonykatonáját, csak nem akartam, hogy ez túl későn történjen meg, harminc évesen, két gyerekkel és zokogjon, hogy tönkretette az életét.
Mintha csak az ég küldte volna elém, jelent meg a folyosón a kölyök, akit szívem szerint megfojtottam volna. Én nem figyeltem merre léptem, úgy tűnt ezzel ő is így volt, néhány centin múlt csak, hogy össze ne ütközzünk.
- Lám, lám, a Somogyi gyerek - valószínűleg goromba tekintetemből levette, hogy nem voltam éppen a legjobb hangulatomban, de ha mégsem, hát dörmögő hangom mindenképp kellő tájékoztatást adott.
- Remélem nem Dashenka felé igyekszel. Amúgy sem értem miért mennél te oda. Szereted a lányomat igaz? Hiszen ezt mondtad. Akkor miért nem hagyod békén? Nem rád van szüksége, hanem egy rendes férfira aki meg tudja menteni, ha szüksége van rá. - gúnyosra vettem a hangsúlyt, mégis minden kitett szó halál komolyan csengett. Úgy is gondoltam. Mit ér a szerelem, ha nincs mögötte semmi bátorság, tökösség, férfiasság. Hiába mondja, hogy szereti, mit ér, mikor haldoklik egy szó, ami mögött nincsenek tettek. Semmit, talán még annál is kevesebbet. Sőt, inkább ront a helyzeten, rosszabb mint a magány, mert van valaki, aki még sincsen. Biztos voltam benne, hogy ha újból baj lenne, elfordítaná a fejét megint. Ezért nem örültem, hogy ennyit legyeskedik körülötte. Darya nem látta amit én, mert fiatal. Az érzelmei irányítják, a józan esze helyett. Egyszer megfog jönni az esze, el fogja hagyni ezt a nyikhaj anyámasszonykatonáját, csak nem akartam, hogy ez túl későn történjen meg, harminc évesen, két gyerekkel és zokogjon, hogy tönkretette az életét.