Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Várkonyi tanár úr

Ramóna szerette a csillagokat. Annyira, hogy néha, még ha nem is egészen legálisan, fent maradt, csakhogy láthassa őket. Sajnos a gépével még nem sikerült lekapnia őket, nem lett jó a kép, és emiatt szomorkodva ballagott vissza a klubhelyisége felé. Már egész jól eligazodott a kastélyban, úgyhogy nem sietett, remélte, hogy csak nem kapja rajta senki.
Kökény már bizonyára az igazak álmát aludhatta a lányka párnáján, és neki is azt kellett volna tennie, de a Nettával való kilógás után egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne induljon éjszakai túrákra. Majd benő a feje lágya, és leszokik róla. És talál helyette valami más elfoglaltságot, ami leköthetné, mostanában egyébként is folyton változott az aktuális kedvence. Kialakul az még, volt rá bőven ideje, hogy megtalálja, mi az, amiben igazán jól érzi magát és nem is untatja halálra.
Nóri is alaposan elültette a bogárkát a fülében, sikeresen felkeltette érdeklődését a csillagok iránt, bár még nem nagyon igazodott ki a kezében cipelt csillagtérképen, hiába bámulta azt órákig egy Lumos fénye mellett, keresve az égen a neves képeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Várkonyi tanár úr

Hamarosan felbukkant kékséges szeme előtt a nem túl szép kifejezések tulajdonosa is. Ramóna most már biztos volt benne, hogy ez az, amit a társai csak úgy emlegettek jobbára, hogy Várkonyi-jelenség.
A horrorfilmbe is beillő jelenet azonban nem tántorította el a pöttömöt, nem is ő lenne, ha csak úgy feladná. Elvégre a tanár úr nem vámpír, legjobb tudomására alapozta ezt a következtetést. Azt kifejezetten sajnálta, hogy az égbolt lenyűgöző látványát egy széles, és szörnyen unalmas hát kitakarta. A kérdés inkább utasításnak, mintsem komoly érdeklődésnek hangzott.
 – Tudom, hogy későn van már – merész felelet egy aprócska kis nebuló szájából, aki úgy festett a tanerő mellett, mintha a Vas János óriását állítanánk valamelyik hét törpe mellé a Hófehérkéből. Zavarta az ez után beálló csend, nem is kicsit, feszengett is volna, ha nem tudná, hogy a felnőttek erre mindig, de úgy mindig vérszemet kapnak, és azonnal kiszúrják, mint az idegesség halovány nonverbális jelét.
  – Sajnos nem – ingatja a fejét, mintegy megerősítve a férfi feltételezését, amiért éppen ebben az időben itt állt a folyosón, freskókkal körülvéve. – Csillagokat próbáltam fényképezni, de most se sikerült, hát visszamegyek a klubba, valahogy csak elalszom most már.
Talán ismerős lesz az indok a tanár számára, talán nem, ez kevésbé érdekelte, jobban örült volna, ha békében tovább engedik, és ha már mindenáron szőrszálhasogató akart lenni a másik, megtehetné másnap, bagoly formájában. Jelenleg a legkisebb kedvet sem érzett rá, hogy elővegye a bosszantóan kötekedős formáját, ahhoz eléggé elfáradt már.
Sajnos ahhoz nem, hogy aludni is tudjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Várkonyi tanár úr

Eh… tizenegy óra? Azt hittem, már éjfél is van… Igaz, ő általában azok táborába tartozott, akik addig „mát” mondanak, amíg el nem alszanak, és nem nagyon érdekelte, hogy az óra mutatója már átlépte a határvonalat, és könyörtelenül vánszorgott tovább. A holnap létezésében sem igazán hitt, mégpedig azért nem, mert hiába mondta egy időben azt, hogy majd holnap, rá kellett jönnie, hogy ilyen igazából sosem lesz, mert mindig mára változik az a fránya „holnap”.
 – Felesleges. A magolásból sose voltam jó, nem véletlenül nem szeretem a Mágiatörit – felelte kevés híján ásítva. Még a végén kiderül, hogy a Házirendet kell felolvasni neki, és elalszik rajta, mintha csak esti mesét hallgatna? Meglehet. Igaz, mindig ki szokta várni a mese végét, de ezen az egyen garantáltan szunyókálna, ha unalmasan, magolva adnák le neki.
– Persze, nézze csak meg – kérdés nélkül adja át a gépet, ami egy digitális darab, nem egy profi készülék, de egy ilyen mániákus, ám kezdő fényképezőnek tökéletesen megfelelt. Csak a kedvenc csillagait nem tudta vele lefotózni, de a gépen, aminek tárhelyét aznapra tökéletesen kimaxolta, volt mindenféle: az első ötven kép elmosódott, sötét-fényes folthalmazt ábrázolt. Nóri és Netta alaposan megszerettették ezt vele, mármint a csillagnézést, és úgy a csillagokat, hiszen ő még a nyári szünetben érkezett. – Őket akartam ott, meg ott lefényképezni. A Hattyút, meg a Cassiopeiát.
A hattyúkat szerette, főleg a Hattyúk tavát és a meséjét. Szerette a meséket, első sorban a Disney-t, de azért a többit se vetette ám meg, ha tényleg jók voltak és lekötötték az egyelőre csapongó figyelmű szöszkét.
  – Netta a nyári szünetben mutatta a Cassiopeiát, azóta csak ilyen elmosódott izé lesz a képekből. Mit csinálok rosszul a gépen? – reménykedik, reménykedik, hátha a felnőtt meg tudja regulázni a makacs masinát, és elégedett pofival dőlhet be a saját ágyikójába, két újabb képpel bővítve az albumát.
Hát ez igazán nem szép… jó, az se, hogy ő meg nem figyelte az órát, és nem ért vissza időben a Főnixfészekbe.
 – Juhász Ramóna Zita vagyok, elsős eridonos – válaszolta, kissé megrökönyödve, mert szinte biztosra vette, hogy valami készülőben volt. Valamit tervezett a tanerő. – Már elmondtam. A Hattyú, meg a Cassiopeia. De erős a gyanúm, hogy állati hattyút ezzel a szerkentyűvel előbb kapok le, mint a csillagképet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Várkonyi tanár úr

A tanár ezen mondatába jobbnak látta, ha nem köt bele, így is örült, hogy nem harapta le egyből a fejét, amiért ilyen későn kint kószált. Biztonságban érezte magát a kastélyban, nem értette, mi más baja történhetett volna itt, hiszen jól védett az épület. Ahogy figyelte a tanárát, egyből levágta, hogy nagyon is tudatában van a férfi saját képességeinek, és az önbizalma talán már-már túlságosan is átlépte az egészséges határokat. Fölényben érezhette magát, ami jogos is, rajtakapni éjnek évadján egy picurka nebulót… ki ne akarná fitogtatni ilyenkor a hatalmát a kisebbel szemben?
- Máris – megtartotta a jó vaskos kötetet, két kezével, mielőtt még eldobná, aztán azért jönne a megrovás, pedig nincs annyira oda az olvasás művészetéért. A képzőművészet jobban érdekelte az irodalomtól, és rendesen, csillogó szemmel itta az asztrológus professzor szavait, ahogy szinte kiselőadást tartott a fotográfia művészetéről. Szomorúan konstatálta, hogy ez a konstrukció, amivel ő rendelkezett, fényévekre volt attól, ami szükséges ahhoz, hogy égi objektumokat is lencsevégre kaphasson, kiváló, vagy legalábbis jó, elfogadható minőségben.
Tehát új gép kell, jobb, mint amivel eddig dolgozott. Nincs mese, kinőtte a régi, kezdő kis tákolmányt, már nem bírt az el annyit, amennyit ő használta.  
- Rendben, bár az karácsonynál előbb nem valószínű, hogy sikerül beszereznem. Ahhoz el kell utazzak a fővárosba, hacsak a tanár úr nem tud jobb helyet fényképezőgép-vásárlásra – pillantott fel rá nagy, ártatlan, kék szemével, annyira nem volt ez könnyű feladat az aprócska termetével, de na, csak udvariasabb úgy társalogni, ha a másik szemébe néz az ember.
- Én ezt vissza is adnám a tanár úrnak, engedelmével – nyújtotta vissza a könyvet, majd magához szorította szeretett masináját, amint ismét a kezébe került.
- A hattyú kicsit olyannak látszik, mint egy majdnem teljesen oldalra döntött keresztfa. És az ott, ő a Deneb, a legfényesebb csillaga, a madár farkánál – nem kellett kétszer kérni, a kis főnix szeretett beszélni, hát még azt hogy szerette, ha lehetőséget kapott rá. – Azért szeretem, mert olyan szép a története. Héliosz fia szekér-balesetben meghalt, és az ő emlékére lett ez a csillagkép, de a másik meseváltozatot jobban szeretem. Azt, amelyikben hattyúvá változtatják a fiút, hogy titokban találkozhasson az égbolton a szerelmével. Szerintem ez nagyon szép.
Kissé elmélázott, ahogy bámulta az eget. Nem nagyon zavartatta magát, különösebben a büntetés sem igen hatotta meg, így járt, ez van, nem lehet mindig minden tökéletes. Ahhoz terveznie kellett volna, de a spontán, maguktól felbukkanó ötleteket jobban preferálta. A rögtönzés tökéletesen az ő terepe volt.
Tekintete átvándorolt a Cygnusról a Cassiopeiára. – Őt Lala mutatta a nyáron, tőle hallottam a történetéről is. A görögöknek sok klassz történetük van. Én azt ismerem, amelyikben Perszeusz királyfi megmenti Androméda királylányt a tengeri szörnytől. A többi részét nem szeretem, az olyan szomorú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Várkonyi tanár úr

A főnixfióka nem értette, miért tartotta olyan hihetetlen információértéknek azt, hogy Lanetta ilyesmit mutogatni neki. Hiszen asztrológia-tanársegéd, ez logikus, nem?
 – Igen, ő – bólogatott helyeslően, ő nagyon élvezte azt a csillaglest, a mostanit már nem annyira, mert végül is nem sikerült teljesítenie a kimért célját – mint utóbb kiderült, technológiai képtelenség a masinájával, de majd ez is meglesz egyszer.  Ő elmondta, amit tudott, és csak most realizálta így, szemtől szembe, hogy mennyire magas is a tanerő.
Ez nem ér, én meg persze, ilyen kicsike vagyok… még az évfolyamon is, aaazt hiszem… – morfondírozott magában.
– Lássuk csak… alig múltam tizennégy, nem is olyan rég óta járok ide, előtte nem nagyon volt ilyen órám, és amit tudok, azt is Netta mutatta, hogy ilyen is van. Persze, hogy még nem vagyok olyan okos, meg profi… kicsi vagyok, de majd még leszek nagy is… és remélhetőleg okos is – próbálta magát megvédeni, és kissé el is szontyolodott, amiért a másik nem igazán értékelte. Pedig tényleg igyekezett, hogy lenyűgözze a másikat. – Mi hiányzott belőle? Mit lehet még róluk tudni?
Hát, ebből ma már nem nagyon lesz alvás, előre érezte, de imigyen jár az az elsős nebuló, aki túlságosan kíváncsi, és ez a tulajdonsága elnyomja az egészséges félelemérzetét.  Szemét forgatva reagált az elhangzottakra.
Fekvőtámaszozva olvasni… olyat hogy a bánatba lehet egyáltalán? Egyébként is kevés ez a meglévő fény hozzá…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Várkonyi bácsi *-*

  – Ha nem, hát nem. – Vállat vont. Legközelebb majd Lanettát megkérdezi, ha már a tanár úr nem volt hajlandó a csöpp elsős kíváncsi kérdéseire válaszolni. Ez van, ezt kell szeretni, vagy nem, minden esetre érdekes egy este ez, aminek elébe nézett, bár már inkább éjjel, sőt, hajnal felé vánszoroghatott az óra.
Ó, nagyon is tudta a gyerek, hogy mit kért Várkonyi, és meg is tette, bár kedve úgy igazán nem volt hozzá. Utált olvasni, nem szeretett ennyire lelassulni, ezért is teljesített jobban az olyan órákon, amik gyakorlattal párosultak, és nem csak színtiszta elméletből álltak.
 A krumpliföldes szövegre felvonta a szemöldökét. Ilyet még az életében nem hallott, mármint beszólásba beleölteni a krumpliföldet.
Ja, manapság egész kreatívan tudják kreténnek nyilvánítani egymást az emberek, azért ez is valami.
 – Mikor lesz megint olyan csillagnézős óra? Valódi csillagokkal? – hiányolta az ilyen programokat, igaz, tetszettek a szöszkének a tantermes csillagképek is, de mégsem olyan, mint igazából leülni, vagy leheveredni egy pokrócra a legjobb barátaink, osztálytársaink, legkedvesebb családtagjaink társaságában, és csak meredni az égre.
Na, ilyenkor jó volt lelassulni, ezt a fajta lassúságot simán elviselte, akár órákra is, annyira, hogy a takarodóidőt képes legyen elfelejteni mellette.