Rebeka

Az iskolában töltött időn gondolkozva, emlékeket felidézve sétált a kastélyban. Kedves Levita béli idők voltak ezek. Öröm visszagondolni rájuk, szinte a bánaton túllendíti az embert. Főleg az a tudat, hogy a barátokra bármikor számíthatott és még most is, az ember. Bár azóta sok idő telt el, mégsem fakultak egy cseppet sem. Megmaradtak a memóriájában, mintha beleégett volna. Ezt a visszaemlékezést az zavarta meg, hogy valakivel frontálisan összekoppant. Pillanatnyilag csak hátra tántorodott, de az egyik festmény keretét véletlenül megbillentette, amelynek hatására a képen tartózkodó kis híján kiesett belőle. Sűrű elnézéseket mormolva a helyére igazította a keretet, majd a lány felé fordulva, meglepődött, hogy milyen gyorsan talpra is állt.
- Semmi baj, én is az orrom elé nézhettem volna - mondta, miközben szemével "átvizsgálta" a lányt, hogy nem lett-e komoly baja. - Szép név, az enyém Kilt Zoltán. De igazság szerint, mindenki úgy hív ahogy tetszik neki. Volt, aki Kilinek, volt aki Zolinak hívott, illetve hív. Egyébként Levitás vagyok. Ugye nem ütötted meg magad?
Zavarában, mosolyogva a padlót kezdte fixírozni, hisz tudta, megint kicsit sokat beszélt, mint amit lehet hogy kellett volna. Hát igen, vele megesett sűrűn, hogy a lepénylesőjét nem tudta zárva tartani. Mintha nem is hozzá tartozott volna, csak szimplán oda nőtt. Külön életet élt, mégis hasznára volt, nem egyszer.

Rebeka

Megkapta az instrukciót, Rebeka nevet lehetőleg kerülje nagy ívben. Azért ugyanis harapott a lány, kivéve, ha a tanárok szólították így. Zoli pedig jól tudta, hogy messze volt a tanártól. Megnyugtatta Teb, hogy nem esett baja. Kicsit aggódott is emiatt, hisz az ütközés következtében a lányban keletkezhetett volna bármilyen sérülés.
- Örülök hogy nincs bajod Teb - "ízlelgette" az utolsó szót magában. Furán hatott a hangjával, bár meg volt győződve, hogy ezzel hibát nem követett el. - Egy vidéki kis faluból jöttem. Hiába mondanám a nevét, nem hallottál róla és a térképen még említést se találsz. Egyke vagyok, ami azzal az előnnyel jár, hogy a szobám csak az enyém, így ha akarok magam maradhatok ott. Kedvenc tárgyam a jóslástan. Hobbijaim, főleg az olvasás és a titkos könyvtárat látogatni - ez utóbbi szavaknál kissé visszavette a hangját suttogásra, nehogy valaki meghallja és baja származzék belőle. - És rólad mit érdemes ugyanezen kérdések fényében tudni? - kérdezte kíváncsiságát nem leplezve.
Miközben ezen szavai elhangzottak, akaratlanul is többször megcsúszott támasztott keze a fal tapétáján. Ezt csak azért tette, hogy kissé lazának tűnjön, bár nem sok sikerrel járt. Inkább nézett úgy ki, mint aki bénázott, nemhogy laza lett volna.

Rebeka

Kissé elámult az információkon, hiszen ennyit ilyen röpke idő alatt nehéz volt feldolgozni. Megpróbálta a lehetetlent, majd mikor a lány újabb kérdéseket zúdított a nyakára, erősen behunyta a szemét. Csupán annyi időre, míg feldolgozta a kapott válaszokat. Kinyitotta szürkéskékjeit, majd a lány válla fölött az éppen megjelent ismeretlent méregette, mikor megszólalt.
- A kedvenc tanárom ... - kezdte kissé elgondolkozva mondta, mert az idegent figyelte. - ... már rég nem láttam. Carl Tendernek hívják, jó fej volt. A kedvenc színem a piros, állatból pedig sok van. Kezdhetném a kolibrival, a denevéren keresztül a kacsacsőrű emlősön át egészen a méhekig - ismét az illetőre esett a szeme, amik összeszűkültek, de mivel nem történt semmi gyanus, nem foglalkozott vele különösebben. Szürkéskékjeit mindenesetre, Teb és a másik közé összpontosítani. - Író elsősorban sir Arthur Conan Dolye, így Sherlock Holmes könyvek a kedvencek. Étellel kapcsolatban nem vagyok válogatós, azt esetleg könnyebb felsorolni, mi az, amit nem csípek. Húsleves és bableves. De ha más nincs, ezeket is megeszem. Kedvenc sport, úszás és a kerékpározás, ha ez utóbbi annak tekinthető - megtörölte izzadt homlokát amit a rejtélyes ismeretlen váltott ki. - Ugyanez vissza - mondta mosolyogva, ezzel is a figyelésre fordítva az energiát. Mikor megpillantotta hogy a papírra valamit felírt a vendég, majd távozott, utána fordította a fejét, majd a lány felé fordulva válaszolt a tán nem is neki szánt kérdésre. - Én úgy vélem nem követtünk el semmit.
Ezzel próbálta a lányt is és magát is megnyugtatni. Remélte, hogy a lányt jobban sikerült, mint önmagát. Ismételten megtörölte enyhén izzadt homlokát, tenyerét pedig a talárjába törölte. Sajnos ha ideges volt Zoli mindig izzadt.

Rebeka

 Meglepődött a lány mondatán. Ezek szerint kiült az arcára a zavartság. Ezek után igyekezett az ilyen érzelmei kimutatásával. megvakarta az állát és így válaszolt.
- Semmi baj, csak tudod váratlanul jöttek. Ezért kicsit macerás volt a válaszokat összeszednem - nevette el magát, amiben érezhető volt, hogy kicsit kínban volt. - Biztos ügyes játékos vagy - tette hozzá, miközben Teb a mondandója végére ért. - Örülök, mert így én is megnyugodtam - mondta széles mosollyal, majd kíváncsiságból feltett egy kérdést a lányhoz. - Ezek után, hogyan tovább?
 Kíváncsian pillantott körbe, hátha akadt még egy ismeretlen aki szintén egy pergamennel a kezében őket figyelte és ő is lejegyzett volna bármit. Szerencsére nem vett észre ilyen illetőt, sőt szinte mintha csak magukra maradtak volna. Egy fél pillanatra elfogta a félelem, hisz úgy hatott mint egy zombis horrorfilm. Szerencséje volt, hogy a félelem nem ült ki az arcára, de Teb észrevehette, hogy a zsebei után kapott. Pechére a pálca megint nem nála volt. Tudta jól, hogy az éjjeli szekrényre rakta. Hát persze, hisz az este még olvasott és a pálcája fényénél látta a könyvet. Rossz szokás, ideje lett volna már rég leszokni róla.

Rebeka
(bocs, a késésért)

- Nincs semmi baj - ismételte meg újra. - Megesik, én is kezdő voltam a magam idejében. Aztán beláttam, hogy nálam vannak jobb sportolók is. Ezért inkább felhagytam vele. Valahogy nem az én világom.
Mikor a keresés felől érdeklődött a lány, hirtelen elgondolkozott mit is keresett. - Csak ellenőriztem, hogy a pálcám hol van. De a szokásos helyén, a hálókörletben - Nevette el magát.
Aztán végigfuttatta a szemeit a folyosón. Keresett valamit, amivel feldobhatta volna a beszélgetést. Eredménytelenül pislantott egyet, majd egy mélyet lélegzett.
- Nem tartalak fel? Csak mert rosszul esne, ha igen - mondta, komolysággal a hangjában. - Bocsi érte, ha mégis feltartalak. Ha úgy véled nyugodtan mehetsz - ejtette ki, mosollyal az arcán.
Ekkor ő is kinézett az ablakon, homlokát az üvegnek döntve, behunyt szemmel ismét mélyet lélegzett. Az üveg nem volt azért túl meleg, de annyira hideg sem, így kicsit hűtötte a fejét.
- Mit csináljunk? Elvégre a te hangulatod kéne feltornázni - továbbra is behunyt szemmel közölte a lánnyal.