Kicsi sárkány
Feszülten figyelte a vele szemben ülőt, a belőle áradó idegesség rácáfolt a cukrászda kellemes aurájára. Türelmetlen volt, hallani akarta már a választ, még ha visszautasítás is lesz: túl akart már lenni a stresszes helyzeten. Amikor a fiú elkezdett beszélni, ha lehet még idegesebb lett, szemei zaklatottan cikáztak, az apró mozdulatokat, esetleges árulkodó gesztusokat keresték, melyekből kiolvashatná a válasz tartalmát.
A felelet elhangzása után még másodpercekig bámult maga elé, agya képtelen volt felfogni a szavak jelentését. Akkor... Ők most... Hogy szerelmi szál? Az övék?
Ajkaira lassan egy megkönnyebbült mosoly ült ki, mellkasából egy hatalmas sóhaj formájában szakadt ki a levegő, hogy utána fellélegezve nevessen rá a másikra.
Hát nem rontotta el mégsem. Vannak még csodák.
A következő pillanatban Noel már felpattant, és indulásra ösztökélte Lyrát is, így a lány utánozva mozdulatait állt fel helyéről, hogy aztán belebújjon kabátjába - a másik udvarias segítségével. Felmosolygott a fiúra, majd miután megérezte a kezét a vállán, elindult a kijárat felé.
A rellonos kijelentésére csak egyetértően bólintott, nem hitte, hogy a közeljövőben ki tudna nyögni bármi értelmeset is. Gondolatai továbbra is száguldoztak fejében, próbálta feldolgozni az utóbbi pár percben elhangzott információkat, melyek még mindig egészen hihetetlennek tűntek számára. Kiérve az utcára arra tért magához, hogy újra szemben találta magát a zöldszeművel, aki ezúttal gyengéd mozdulatokkal igazgatta ruházatát. Ha azt hitte, hogy a cukrászdában történtek igazán felkavarták gondolatait, akkor most rájöhetett, hogy ez koránt sem volt igaz: az elhangzó szavakra elakadt lélegzete és szinte megütközve bámulta a kedves arcot. Nem fért a fejébe, hogy hogy gondolhatta ez az egyébként határozottan értelmesnek tűnő fiú, hogy neki van megköszönnivalója. Fejét csóválva, ajkain egy lágy mosollyal simította végig a komoly vonásokat, hogy aztán a lehető legnagyobb meggyőződéssel hangjaiban suttogja el válaszát.
- Buta. Én köszönöm.
Boldogan simult bele a másik ölelésébe, érezte, ahogy egyszerre rázza ki a hideg és szalad végig egy forró hullám gerince mentén, egész belerázkódott a visszás érzésbe. Arcát a fiú hívogató nyakhajlatába fúrta, úgy hallgatta a szelíd duruzsolást, mely újra kisöpörte összes épkézláb gondolatát fejéből.
Hamarosan - Lyra legnagyobb bánatára - szétváltak, hogy meginduljanak vissza, az iskola felé. A lány az első pár méter után, nem titkolt hátsó szándékkal, határozottan megfogta a mellette haladó kezét, oldalával pedig a lehető legszorosabban hozzásimult. Egyrészt lelkét melengette a számára kényelmes helyzet, másrészt - nem elhanyagolható módon - fagyos ujjait is. Arcáról egy pillanatra sem tűnt el a derűs mosoly, elvégre elérte célját - a vele szembe jövőket egy óvodásra emlékeztethette, aki épp most kapta meg az áhított herceget kedvenc babája mellé.
A hidegre való tekintettel viszonylag tempósan haladtak a kastély felé, a lány végig csendben volt; vagy gondolataiba merült, vagy a fiú esetleges társalgását hallgatta. Na nem mintha nem érezte volna jól magát, sőt, pompásan volt, egyszerűen csak nem érezte helyénvalónak a fecsegést, még mindig a történteket emésztette magába. Nem hitte volna hogy idekerülését követően ilyen rövid időn belül már talál valakit, akit ennyire közel érez magához.
Beérve a kastélyba felpillantott a mellette haladóra, úgy tette fel kérdését.
- Akkor a levita felé?
Meg sem várva válaszát indult meg a keleti szárny felé, immáron kellemes sétára lassítva lépteit. Az első emeletre érve rutinosan indult meg a háza felé, kanyarodott rá a Vigadófreskó folyosójára.
A folyosón a falakat a padlótól a plafonig élénk képek borították, rajtuk a legkülönfélébb emberekkel, akikben csak három közös vonás volt: valamennyien hangosan nevettek, beszélgettek és ittak. Ez utóbbinak volt köszönhető az erős almaborszag, amely az egész folyosót belengte, és amely hosszú szellőztetés után sem tűnt el, az évek alatt már a falakba ivódott.
Ahogy haladtak a levita felé, a portréalakok vidáman kurjongattak nekik, hol kedveskedve, gratulálva, hol pajzán megjegyzéseket kiáltva. A lány már megszokta társaságukat, elvégre naponta többször elhaladt közöttük, ám a fiúnak újdonság lehetett a sok részeg festményszereplő, így kíváncsian pillantott fel rá, arcát fürkészte reakcióját várva.