31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 15 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2013. október 28. 17:49 | Link

Dóra


 Kissé megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy talán mégsem rontott el megint valamit, és a úgy tűnik, Dóra már valamivel jobban van. Biztosan így van, ha már el tudott sétálni az ablakhoz és ki tudta nyitni.
 A felajánlásra boldogan elvigyorodott.
 - Már épp akartam javasolni. Ez a folyosó kezd nagyon ellenszenves lenni. Nem is jövök többet erre... legalábbis nem túl gyakran - jelentette ki határozottan, mire a közelben lévő festmények szereplői felmordultak. Anna csak megvonta a vállát.
 - Ne legyetek ilyen sértődékenyek. Inkább igyatok kevesebbet. Biztos  több látogatótok lenne - jegyezte meg az alakoknak.
 Most, hogy már biztos benne, nem csak neki vannak gondjai ezzel a szinttel, sokkal nyugodtabb. Határozottan el is indul a folyosó közelebbi vége felé, remélve, hogy Dóra követi. Egy perccel később meg is torpant, mikor a képeken lévők hahotában törtek ki, amint elhaladt mellettük. Azonnal elvörösödött az arca, majdnem egybeolvadt a színe a hajával.
 Dühösen felmordult, és miközben megpróbálta kizárni a hangokat, Dórához fordult.
 - Talán jobb lenne előbb kezdeni valamit a nadrágommal. Vagy lecserélni azt. Így csak nem mászkálhatok - tárta szét tehetetlenül a karját.
 Fejében már le is játszódott a jelenet, amint kimennek a szabadba. A friss levegőn rengeteg diák gyűlt össze, kicsiktől kezdve a legnagyobbakig, és ha jobban körülnéz az ember, néhány tanárt is észrevehet köztük. Ott beszélgetnek, olvasnak, nevetgélnek, élik normális és némely szempontból unalmas délutánjukat. Hisz valamivel mégiscsak el kell foglalni magukat, hogy az a szabadidő egyszer csak elteljen. Végigsétál köztük, miközben élvezi az őszi napsugarakat. Minden tökéletes és napos, talán az égen még egy szivárvány is megjelenik, rajta éneklő madárkákkal és csillámpónikkal. Na de azért mégsem.
 Aztán a diákok hirtelen rámerednek, akár egy horrorfilmben. Az ég elborul, a csend kézzelfogható és még egy éles késsel sem lehetne megszakítani. Ennek ellenére a diákok többsége mégis felnevet. Éles, majdhogynem visító hangon, a mély csendbe ijesztően belehasítva. És mindenki csak nevet, és ujjal mutogatnak a foltos nadrágra.
 Ekkor kétségbeesetten a tanárok felé néz, hátha ők segítenek, de ugyan már, hisz ők is ugyanúgy nevetnek rajta. A szégyen lemoshatatlan lesz, és amíg a Bagolykőbe jár, ő lesz a Foltos Nadrág. Ezt pedig nem engedheti meg magának. Hisz ki kell építenie a jelenleg még nem létező imázsát.
 Megrázza a fejét, mintha a sötét gondolatoktól is megtisztíthatná. A harsogó nevetést azonban élő egyenesben illusztrálták a freskók bor- és örömittas lakói.
 - Nem, mindenféleképpen át kell öltöznöm, mielőtt kimegyünk!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2013. november 24. 12:23 | Link

A kishölgy


Hiába az évek amiket anno itt eltöltött, fogalma sincs, hogy merre keresse a Levita klubhelyiségét. No nem mintha tudná a jelszót amivel beléphetne, de talán a környékén el tudja kapni a fiút. Most egy kivételes okból jött az iskolába, előbb Yarral szeretne beszélni, vagyis keríteni egy indokot hogy beszélhessen vele, aztán megkeresi Alexát hogy engedélyt kérjen tőle, hogy a Kívánságok Termébe had legyen bejárása. Sehol sem tud olyan edzőtermet teremteni magának, mint ott, azzal a speciális húsz gurkóval...
Viko most a keleti szárnyban van, az első emeleten, de hogy pontosan hol, azt ő sem tudja megmondani.
~ Tessék, még most is képes vagy eltévedni. ~
Húzza el a száját és körbepillant. A festmények mulatoznak, isznak, jól érzik magukat, néhol bor illatát is szagolni véli, de szerinte csak képzelődik. Késődélutáni órákban járunk, a fiatal nő csak most tudott szabadulni a boltból. Ideje lenne kerítenie már egy házimanót aki besegít neki, mert lassan kezd kimerülni a folyamatos munkától. Tényleg, lehet beszél ezért is Alexával, vagy egyenesen az Igazgató úrral. Megbízható manót biztosan tudnak ajánlani, lehet hogy a konyháról még el is szabadítanak neki egyet.
~ Ez eddig oké, de most hol járhatok...? ~
Tanácstalanságában odasétál a folyosó legnagyobb festményéhez, amin egy komplett kocsmai jelenet látható. Párocskák turbékolnak a sarokban, a kocsmárosné épp kiszolgálja a tivornyázó vendégeket, néhányan a spiccességükben verekedésbe kezdtek. Mi kell még?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
A kishölgy
Levita Házszellem


Kvízmester
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 388
Írta: 2013. november 24. 12:42 | Link

Vikohino

Durcás kedvében van ma a csöpp leányzó. Nem elég, hogy a levitások teljesen kivonták maguk a játék "kötelessége" alól, de még összefutott egy csoport gaz, gonosz zöldikével is. Igen, abból a fajtából valók, akiket naaagyon nem szeret. Pedig akadnak köztük aranyosak és kedvesek is, ezt tanúsíthatja. Egyszer látta, amikor egy zöldecske segített egy nála kisebb sárgácskának és az megköszönte. Mi ez hát, ha nem kedvesség? Viszont ezek a mostaniak csak gúnyolódtak rajta. Megkérdezték, nem-e nézné meg, hogy kint vannak-e az udvaron? Ő meg el is indult nagy buzgón, de a háta mögött felharsanó röhögés észhez térítette, s némi gondolkozás után leesett neki a tantusz, hogy éppen palira vették. Jól felfújta magát, mérgesen közölte, hogy mindannyian csúnyák, mint a Bibircsókos Banya és elsuhant, át az egyik falon.
Most sincs valami rózsás kedvében, ahogy az első emeleti víg freskók folyosójához ér. Pufog és nyűgösködik, amíg meg nem pillant egy újabb élőt az egyik festmény előtt ácsorogva. Odasuhan félig-meddig a hátához, majd felpislog a festményre nagyra tágult szemekkel.
-Ők mit csinálnak ott?- Hangja a semmiből csendülhet elő a gyanútlan nő számára, de talán a gyermeki ábrázat megnyugtatja annyira, hogy ne kezdjen el visítani például. Meg aztán ő is közelebb lebben a másikhoz, felzárkózik mellé egészen pontosan továbbra is a festményt nézegetve érdeklődő tekintettel.
-Ezt nevezik részegnek? A mamám sosem volt ilyen. Ő gyógyított, tudod?- Odafordítja áttetsző arcocskáját a nő felé, végül elmosolyodik szinte kacagásra állóan. Minek szomorkodni, ha újabb lehetősége nyílik valakivel eltölteni az idejét? Ráadásul nem úgy néz ki, hogy valami vérszomjas egyénbe ütközött.
-A nevem Hanna. Téged hogy hívnak?- Végre teljesen szembefordul megszólított áldozatával és pár centit feljebb lebeg a padló szintjétől. Eddig sem érték szellemlábai a kövezetet, de most a freskók ragadós jókedvétől ő is kicsit jobban kezdett lebegni a szokottnál.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2013. november 24. 12:58 | Link

A kishölgy



Egy kicsit irigyli a festményen kidolgozott arcokat. Örökké jókedvük van, nem kell félniük semmitől, maximum, hogy jön erre egy diák akinek ez nem tetszik és megrongálja őket. Néhányan kipillantanak a keretből és hívogatóan invitálják őt is be. Bár megtehetné, akkor talán eliszkolna minden probléma. Nem mintha akkora probléma lenne a bolt vezetése, de néha inkább lenne a pályán, mint a pult mögött. Mennie kéne tovább, hiszen ilyenkor már hamarabb sötétedik és nem akar későn hazatérni, a falu nem mindig olyan biztonságos éjszaka. Éppen hogy elhatározná magát az indulásra, egy hang szólal meg a háta mögül. Viko hátranéz és egy áttetsző lányka képe tárul elé. Először csak a földbe gyökerezik a lába, aztán kezd lenyugodni, mikor tudatosul benne hogy a szellem nem fogja bántani. Sőt, inkább kíváncsi.
- Igen, ők ott... részegek.
Bólint, mikor már a szólásra jut elég ereje, aztán elmosolyodik. A kislány anyukája gyógyító lehetett, ez derült ki az imént.
- Az enyém auror volt.
Mosolyodik rá a kislánynak, aki bemutatkozik neki miután szembe fordult vele. Egy kicsit ijesztő ahogy egy szellem itt fel-alá lebeg, rajta keresztül belátni a folyosó többi részét, de hát mit lehet tenni? Nem fogja elküldeni.
- Viko vagyok.
Mutatkozik be ő is, aztán visszapillant a festményre. Valószínűleg a Csárdában készíthették a festményt, a berendezés emlékezteti őt az ottani bútorzatra. Aztán szöget üt valami a fejében. Az iskolában nem nagyon találkozott még egy ilyen fiatal szellemmel, csak a saját házszellemükkel, no meg azzal az idegesítő kopogószellemmel, Hektorral. Viszont azt tudja, hogy a kék ház szellemét "Kishölgy" néven emlegették. Lehet hogy ez a kislány az?
- Ne haragudj, de nem te vagy a Levita házszelleme?
Teszi fel a kérdést reménykedve. Ha beigazolódik a sejtése, talán azt is kiderítheti, hogy merre van a klubhelyiség. No persze ez bizalmas információ, úgyhogy lehet hogy inkább arra kérdez majd rá, hogy ismeri-e a lányka Yart, és tudja-e hogy most hol van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
A kishölgy
Levita Házszellem


Kvízmester
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 388
Írta: 2013. november 24. 14:32 | Link

Viko

Ezen a helyen a jókedv ragadvány lehet; az előbbi méregzsák, pukkancs hangulata hamar elpárolog, ráadásul társasága is akad. Az arcán átsuhan egy vigyor árnyéka a láthatóan meglepett arcot elnézve. Ha most elvisítaná magát, hogy „Buuu”, talán ugrana is egyet szegény nő. Kedve lenne hozzá, de úgy érzi, elszalasztotta a megfelelő pillanatot ennek a manővernek a kivitelezéséhez. Meg aztán itt ez a sok vicces bácsi és néni, mind dülöngél, gajdol és megboldogult anyukája szavaira emlékezve ők lehetnek most „a botrányos” viselkedésűek.
-Miért jó nekik, hogy részegek?- Természetesen minden érdekli, hiszen a Levita háza népével létezik együtt nap nap után, így már beleszokott, hogy kérdezzen rá szinte mindenre, ha okosabb akar lenni.
-Hűűű, az veszélyes munka. Mondtad anyukádnak? Nálunk vannak olyan nagylányok és –fiúk, akik aurornak tanulnak. A mestertanoncosok, tudod. Én azt hiszem, félnék a helyükben. Sokkal jobb lenne, ha velem játszanának, de mindenki olyan borzasztóan elfoglalt. Mindig tanulnak, aki meg nem, az edz a csapatunkkal, vagy szakkörös, vagy... hát nem is tudom...- A végét már csak elmorogja és egy pillanatra újból bevágja a durcát jó gyerekesen. Szerencsére nem tart sokáig ez az állapot és amint egy névvel is gazdagabb lett, felcsillannak a szemei, szája pedig játékos mosolyra húzódik, majdhogynem ránevet a Viko nevű hölgyre.
-Szép neved van. Honnan jössz?- Kérdezés közben azért megint olyan szintbe lebeg, hogy Viko lenézhessen rá, de a lábai továbbra sem érik a földet, csak lebeg az egész lányka szép ruhácskájában, pisze orrával, aranyos arcával, hosszú hajával. Amikor a másik megszólítását hallja, elkerekedik a szeme és egész közel suhan Vikohoz, de nem érinti meg.
-Te ismersz engem? Találkoztunk már? De hát arra én biztos emlékeznék. A memóriám nagyon jó, még Alex is megdicsérte régebben... egyszer... Hát én biztos vagyok benne, hogy tudnám, ha beszélgettem volna már veled. A nevedre pedig azonnal emlékeznék, ha játék is lett volna. Honnan tudod, ki vagyok, Viko?- Szemeiben csak úgy ég az érdeklődés őrlángja és láthatóan tűkön ülve várja, hogy a nagylány megfeleljen az ő összes kérdésére. Közben pedig már azon töri az agyát, hogy miféle turpisságra szedje rá Viko-t, ha már úgyis képben van, kivel kallódott egy folyosóra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vikohino Thaihasy
INAKTÍV


Eperlány
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 2041
Írta: 2013. november 24. 17:09 | Link

A kishölgy



- Tudod, ők így szeretnek boldogok lenni. De ez nem jó dolog.
Magyarázza a lánynak, tágabb kifejtést majd csak akkor ad, ha külön kérdezi a másik. Elutasítja a részegség minden formáját, csak befolyásolják az ember ítélőképességét, nem mellesleg tönkreteszik őket. A szellemlányka az anyukája iránt érdeklődik, Vikonak egy fájdalmas mosoly húzódik a szájára. Kellett neki emlegetni az anyját, nem elég hogy közeledik a karácsony.
- Mondtuk neki.
És pontosan azért el is utasítja ő is ezt a foglalkozást, amiért Hanna. Félne a helyükben. Máig nem érti a nővérét hogy hogy képes aurorkodni azok után, ami az anyjukkal történt.
- Biztosan játszik azért veled valaki.
Biztatja a kislányt, elvégre a diákok is jönnek mennek, mindig van olyan arc aki leáll egy ilyen cuki szellemmel játszani.
- Köszönöm. A faluból.
Kuncog fel, közben pedig egy kicsit zavarban érzi magát. Még nem folytatott ennyi ideig beszélgetést egy szellemmel, no meg ilyen nyugodt hangvételűt. Hektor is csak arra volt képes hogy mindenféle trutyit rádobáljon. Beleborzong, hallja a fülében azt az idegesítő nevetést. Hanna arca hirtelen nagyon közel kerül az övéhez és Viko megijed egy kicsit, nem tudhatja, hogy hogyan reagál a felismerésre a másik.
- Nem, nem találkoztunk még. De hallottam rólad. Tudod, én Eridonos voltam amikor idejártam és terjengtek nálunk a pletykák a kastélybéli szellemekből. Mivel még nem találkoztam ilyen fiatal... lánnyal mint te, és nálunk csak "A kishölgy" néven emlegetnek, innen gondoltam.
Mentegetőzik egy kicsit, bár úgy érzi hogy ezt nagyon nem kell magyaráznia, mégis, jobbnak látja tisztázni a helyzetet. Aztán egy kis elhatározás után megint kérdez.
- Nem ismersz egy bizonyos Yarista Palarn nevű fiút? Ő is Levitás és pont őt keresem, talán tudsz segíteni.
Próbál meg finoman rákérdezni a fiú hollétére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| Hullócsillag Seprű- és Kviddics Szaküzlet tulajdonos |
Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 12. 21:28 | Link

Kicsi sárkány

Feszülten figyelte a vele szemben ülőt, a belőle áradó idegesség rácáfolt a cukrászda kellemes aurájára. Türelmetlen volt, hallani akarta már a választ, még ha visszautasítás is lesz: túl akart már lenni a stresszes helyzeten. Amikor a fiú elkezdett beszélni, ha lehet még idegesebb lett, szemei zaklatottan cikáztak, az apró mozdulatokat, esetleges árulkodó gesztusokat keresték, melyekből kiolvashatná a válasz tartalmát.
A felelet elhangzása után még másodpercekig bámult maga elé, agya képtelen volt felfogni a szavak jelentését. Akkor... Ők most... Hogy szerelmi szál? Az övék?
Ajkaira lassan egy megkönnyebbült mosoly ült ki, mellkasából egy hatalmas sóhaj formájában szakadt ki a levegő, hogy utána fellélegezve nevessen rá a másikra.
Hát nem rontotta el mégsem. Vannak még csodák.
A következő pillanatban Noel már felpattant, és indulásra ösztökélte Lyrát is, így a lány utánozva mozdulatait állt fel helyéről, hogy aztán belebújjon kabátjába - a másik udvarias segítségével. Felmosolygott a fiúra, majd miután megérezte a kezét a vállán, elindult a kijárat felé.
A rellonos kijelentésére csak egyetértően bólintott, nem hitte, hogy a közeljövőben ki tudna nyögni bármi értelmeset is. Gondolatai továbbra is száguldoztak fejében, próbálta feldolgozni az utóbbi pár percben elhangzott információkat, melyek még mindig egészen hihetetlennek tűntek számára. Kiérve az utcára arra tért magához, hogy újra szemben találta magát a zöldszeművel, aki ezúttal gyengéd mozdulatokkal igazgatta ruházatát. Ha azt hitte, hogy a cukrászdában történtek igazán felkavarták gondolatait, akkor most rájöhetett, hogy ez koránt sem volt igaz: az elhangzó szavakra elakadt lélegzete és szinte megütközve bámulta a kedves arcot. Nem fért a fejébe, hogy hogy gondolhatta ez az egyébként határozottan értelmesnek tűnő fiú, hogy neki van megköszönnivalója. Fejét csóválva, ajkain egy lágy mosollyal simította végig a komoly vonásokat, hogy aztán a lehető legnagyobb meggyőződéssel hangjaiban suttogja el válaszát.
- Buta. Én köszönöm.
Boldogan simult bele a másik ölelésébe, érezte, ahogy egyszerre rázza ki a hideg és szalad végig egy forró hullám gerince mentén, egész belerázkódott a visszás érzésbe. Arcát a fiú hívogató nyakhajlatába fúrta, úgy hallgatta a szelíd duruzsolást, mely újra kisöpörte összes épkézláb gondolatát fejéből.
Hamarosan - Lyra legnagyobb bánatára - szétváltak, hogy meginduljanak vissza, az iskola felé. A lány az első pár méter után, nem titkolt hátsó szándékkal, határozottan megfogta a mellette haladó kezét, oldalával pedig a lehető legszorosabban hozzásimult. Egyrészt lelkét melengette a számára kényelmes helyzet, másrészt - nem elhanyagolható módon - fagyos ujjait is. Arcáról egy pillanatra sem tűnt el a derűs mosoly, elvégre elérte célját - a vele szembe jövőket egy óvodásra emlékeztethette, aki épp most kapta meg az áhított herceget kedvenc babája mellé.
A hidegre való tekintettel viszonylag tempósan haladtak a kastély felé, a lány végig csendben volt; vagy gondolataiba merült, vagy a fiú esetleges társalgását hallgatta. Na nem mintha nem érezte volna jól magát, sőt, pompásan volt, egyszerűen csak nem érezte helyénvalónak a fecsegést, még mindig a történteket emésztette magába. Nem hitte volna hogy idekerülését követően ilyen rövid időn belül már talál valakit, akit ennyire közel érez magához.
Beérve a kastélyba felpillantott a mellette haladóra, úgy tette fel kérdését.
- Akkor a levita felé?
Meg sem várva válaszát indult meg a keleti szárny felé, immáron kellemes sétára lassítva lépteit. Az első emeletre érve rutinosan indult meg a háza felé, kanyarodott rá a Vigadófreskó folyosójára.
A folyosón a falakat a padlótól a plafonig élénk képek borították, rajtuk a legkülönfélébb emberekkel, akikben csak három közös vonás volt: valamennyien hangosan nevettek, beszélgettek és ittak. Ez utóbbinak volt köszönhető az erős almaborszag, amely az egész folyosót belengte, és amely hosszú szellőztetés után sem tűnt el, az évek alatt már a falakba ivódott.
Ahogy haladtak a levita felé, a portréalakok vidáman kurjongattak nekik, hol kedveskedve, gratulálva, hol pajzán megjegyzéseket kiáltva. A lány már megszokta társaságukat, elvégre naponta többször elhaladt közöttük, ám a fiúnak újdonság lehetett a sok részeg festményszereplő, így kíváncsian pillantott fel rá, arcát fürkészte reakcióját várva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A kishölgy
Levita Házszellem


Kvízmester
offline
RPG hsz: 69
Összes hsz: 388
Írta: 2013. december 13. 15:00 | Link

Viko

-Én azt hallottam egyszer, hogy a részegek hamar megbetegszenek. Olyat mondta, hooogy... a májuk beteg lesz. De az micsoda? És, ha vidámak, akkor tényleg betegek lesznek? Ez így olyan furcsa.- Tanácstalanul pislog a jövevényre, mert nem tudja eldönteni, hogy akkor most mi a jó abban, hogy isznak a képlakók, aztán pedig kell nekik a gyógyító bácsi, mert baj van a májukkal, vagy más szervükkel. Ha az anyukája itt lenne, el tudná magyarázni, de a nő továbblépett a halálakor, így a kastélylakóktól szokta szerezni az információit. Most éppenséggel Viko-t nézi két lábon járó lexikonnak és amíg ez a nőt nem zavarja, kérdezni fog, ha pedig zavarja, biztosan jelzi, hogy akkor váltsanak témát.
Viko anyukájára is rákérdez, mert fogalma sincs róla, hogy nem kellene. Ha az ő anyukájáról kérdeznének, már nem is nagyon jutna eszébe, mit mondjon róla, olyan régen volt, hogy együtt voltak. Az érzések azért mai napig tisztán élnek benne és melengetik a kis szívét, amikor csak fel akarja idézni a számára legfontosabb nőt.
-Hát néha szoktak. Van, hogy fogócskázunk, meg mesét olvasnak nekem, meg én is mesélek nekik. Vagy feladványokat oldunk. Tudod, a kék imádják a fejtörőket és én, így hát nagyon jól el tudjuk ütni az időt, csak most mindenki tanuuuul és az olyan unalmaaaaas.- Siránkozik jól érthetően, lefelé görbülő szájjal, megnyúlt arcocskával. Tudja ő is, hogy első a kötelesség, de olyan jó volna végre egy egész napon át csak hancúrozni, rejtvényt fejteni, felfedezni, activity-t játszani, és összehozni az összes kis levitást. Helyettünk viszont most itt van Viko, akivel ki tudja még, milyen kalandokba bonyolódhatnak. Ez a kastély mindig tartogat valami meglepetést.
-Az nincs túl messze. Ott is születtél? Tudod én is itt születtem ám. Vagyis hát... régen, de itt, ezen a környéken. Hasonlítunk.- Bevág egy nagyon aranyos mosolyt külön a nőnek címezve, miközben pördül egyet a levegőben saját tengelye körül. Az különösen lázba hozza, hogy Viko felismeri őt a közkeletűbb nevét használva fel a beazonosításra. Biza, ő a kishölgy, az aranyos kékek szelleme, de ezt ugyan honnan tudja a faluból érkezett leányzó? Ennek utána kell járnia, így hát kérdez és kérdez, jó sokat és jó közelről!
-Óóó, eridonos voltál? Őket is igazán szeretem, nagyon kedvesek. És aktívak, sokat mozognak. Te is sokat mozogsz? Sportolsz is valamit? Sportolhatnánk együtt!- Már el is tervezte, hogyan fognak hancúrozni a hóban és lecsúszni egy dombtetőről télvíz idején, de elég hamar belegondol abba is, hogy ő legfeljebb csak lebegne Viko mellett, de igazán élvezni nem tudná. Ettől kénytelen sóhajtani egyet a pillanatnyi szomorúságtól, ám gyorsan visszatér jókedve és inkább távolabb lebben egy fél karhosszal, hogy Viko-nak is legyen helye mozogni.
-Yaristát?- A név hallatán ábrándossá varázsolódik az arckifejezése és határozottan el lehetne mondani, hogy az arcán jobban beszürkülő két kicsi folt pirulást jelez.
-Yarista bizony levitás, jól mondod. És magas, szőke, és kékek a szemei.- Ez talán mindent elmond, ami lényeges a levitás kviddicsesről: Hanna kedveli. Azt már nem annyira éli meg jól, mikor Rolival szemközt találkozik. A kissárkány elég harcias és Yarista átkerülése óta ugyan eltelt egy egész év, de még mindig furcsa neki egy sárkánnyal egy toronyban lakni. Ám Viko miért keresi Yaristát? Mit akarhat tőle? Talán... talán játszani akar vele? Pedig a kék fiú azt mondta, ma ő is elfoglalt (próbálkozott mindenkinél a kishölgy!), de ha Viko-val meg játszana, Hanna nagyon megsértődne. Így hát a furfangos szellemlány agykerekei mozgásba lendülnek, máris kovácsolódik a terv.
-Én úgy emlékszem, hogy korán reggel elindult a konyha felé. Veled mehetnék megkeresni mondjuk. Szeretnéd?- Igazából már kész a terve mulatságra, s az másodlagos tényező, hogy Viko-t is beleráncigálja ebbe, de ha a lány igent mond, megkezdődik a Hanna-hadművelet.
Utoljára módosította:A kishölgy, 2013. december 13. 15:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 705
Összes hsz: 6226
Írta: 2013. december 14. 11:47 | Link

Szőkém

Királylány hozzáér a rellonos arcához, amire hirtelen összerándul, és első gondolata, hogy pálcát húzzon, de a szőke elmosolyodik, és fejét csóválva butának nevezi őt.
- Hé, vigyázz magadra - vigyorodik el ő maga is, majd magához vonja a levitást, egészen közel engedve őt saját magához.
Forróság indul el nyaka azon pontjából, amit Lyra szuszogása ér. Ez a bizsergető érzés aztán utat talál magának teste további részei felé is, hogy másodpercek alatt végigáramoljon bőre alatt, és eljusson az összes idegvégződéséhez. Végigsimít a karjaiba elbúvó lány hátán, és kissé meg is szorongatja hozzásimuló testét, hagy érezze azt a biztonságérzetet. A pillanat, amit az ölelkezés nyújt neki, fenséges, ezidáig soha át nem élt, és most szembehunyásra késztető. Elsöprő, ami hamar véget ér, és Noelnek ismét ki kell nyitnia szemeit.
Egyszerre engedik el egymást, mintha még nem mernének hosszabb ideig így lenni egymással, és inkább indulnak. A kastély felé csak pár gondolat hangzik fel, sem a lány, sem a fiú nem érzi szükségét a beszélgetésnek, ami valahol érthető is, hiszen egy ilyen este, egy ilyen első randevú után van mit végiggondolnia az embernek. Nem egyszerű vele, ezt már édesanyja is a szeme közé vágta régebben, és ezen az emléken most jót mosolyog. Megszorítja Lyra törékeny kezét, és arcát is felé fordítja, hátha láthatja még egy kicsit annak kék tükreit. Izgalmasnak találja ezt a kialakult helyzetet, és gyorsan biztossá válik, hogy még sokáig így is akarja érezni.
- Nem fázol? - kérdezi Lyrától, amely után felbukkannak a kastély tornyai, és ezzel együtt egy félmosoly is a rellonos arcán. Szelíden engedi el a levitás átfagyott kezét, és annak vállait ölelve még közelebb húzza magához. - Nincs sok hátra, hamar ott leszünk.
Nyugodt hangja biztatóan hathat, és a beesteledett táj ezt a békés hangulatot támasztja alá. Sötét van már, és csend, amiben csak lépteik halovány hangja ad némi támpontot hollétük felől. Noel mosolya mintha odafagyott volna arcára, nem változik, és nem tűnik el.
A kastélyba érkezvén kifújja magát a rellonos, és egy pillanatra elengedi a szőkét, hogy apró kezeit sajátjaiba vegye, és megdörzsölve azokat, kissé felmelegítse őket.
- Máskor, ha megyünk valahova hozz kesztyűt magaddal, mert itt hagylak - mondja kacéran, és talán nem is viccel. Jó a kinti móka, de úgy a legizgalmasabb, ha másnap az ember nem arcüreggyulladással, felfázással és vesefájdalommal ébred. Nem jellemző rá ez a fajta odafigyelés, a másikkal való törődés, és a róla való gondoskodás, az ösztönösség ellenben annál inkább, és ez most az. Nem tűnik fel neki, hogy olyat tesz, amit eddig nem, belemosolyog a meleg szempárba, majd egy apró csókot cuppant el a finom ajkakon.
A levita felé veszik az irányt, így hát nem kerülhetik el a már messze bűzölgő festményekkel teli folyosót, ahol egy józan alakot sem lehetne találni. Undorító az összes. Hangosan kurjongatnak a pár beléptére, amitől Noel azonnal megmerevedik, nem bírja elviselni a szutykos keretlakókat, viszont arra sem vágyik, hogy miután éppen rendezték Lyrával a viszonyukat, a lány most kiábránduljon belőle egy esetleges vászonhasítás látványától. Igyekszik nem figyelni a hangos szavakra, csak maga elé, és az előttük fekvő hideg kövekre bámul, miközben az estét eleveníti fel, a csókot, a szavakat, a cukrászda hol izgató, hol feszült hangulatát. Aztán eljut tudatáig az egyik trágár kérdés, amire azonnal megáll, és Lyra kezét szabadon eresztve odafordul a részeg úrhoz, aki nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket tesz a fiatalokra.
Közel lép az aranykeretes festményhez, és előkapott pálcáját a férfi torkának szegezi.
- Diffindo - mormogja, mire a vászon pálcája nyomán szakadni kezd. Csillogó szemekkel nézi a megrongált alakot, aki ijedten bámul le a fiatal rellonosra. - Ha még egyszer ilyen szavakkal illeted ezt a lányt, vagy engem, nem szakadni fogsz, hanem égni.
Nem viccel, és attól sem tart, hogy egy prefektus erre jár, és büntetőmunkát lógat a nyakába, mi több, egyenesen az igazgatóhoz viszi, mert nem érdekli. Az otthoni leégett házrész, és az érte járó atyai verés sem szegte kedvét egy-egy mocskosabb festmény megbüntetésétől.
Vigyorogva lép egyet hátrébb, de a lányhoz fordulva lehervad előző jókedve. Nem tudja hány emberhez jutott már el a hír, hogy van egy diák, aki előszeretettel játszadozik el a folyosó tintapacáival, de abban biztos, hogy nem szeretné, ha a látottak alapján elítélné őt a szőke.
- Összeragasszam? - kérdezi halkan, pálcáját kabátja belsőzsebébe, kezeit pedig zsebe mélyére csúsztatva.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 14. 11:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 16. 20:58 | Link

Sárkányka

A kastélyba visszavezető utuk hamar elröppent, mindketten gondolataikba merültek és minden bizonnyal a nap eseményeit pörgették át magukban újra. Csak Noel törte meg a csendet, ahogy afelől érdeklődött, hogy partnernője fázik-e, ám a levitás nem válaszolt hangosan, csak némán megrázta fejét és még közelebb bújt a zöld ház lakójához, ha ez egyáltalán lehetséges volt. A kastélyba érkezésükkor szólalt meg először, miután a fiú gyengéden megfeddte feledékenysége miatt. Egy pillanatra elállt a szava a finom kis csóktól, de hamar visszatalált magához és huncut csillogással szemeiben kezdett bele válaszába.
- Itt hagysz? De akkor ugye te is itt maradsz velem?
Kiskutya szemekkel pillantott fel a magasabbra, tekintetét a jáde tükrökbe fúrta - ám szája sarkában kacér mosoly húzódott. Sejtette, hogy a másik kijelentése nem volt komoly, azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy folytassa kis játékukat.
- Ilyen könnyen lemondanál rólam, ahelyett, hogy hősiesen, feláldozva magad, felajánlanád nekem a saját kesztyűid?! - Drámai hangsúllyal ejtette ki a mondatot, szemöldökeit finoman megemelte, arcára világfájdalmas kifejezés ült ki, hogy aztán  felváltsa azt egy sunyi vigyor és úgy bökje oda a fiúnak utolsó megjegyzését:
- Ja, hogy te is elfelejtetted elhozni a sajátod.
Válaszát meg se várva, lábujjhegyre pipiskedve, az előzőhöz hasonló csókot nyomott a fiú ajkaira, hogy aztán vigyorogva karoljon bele és kezdje vonszolni maga után a levita felé.
A portréalakok a folyosón még a szokásosnál is provokatívabbak voltak, habár a lány türelme szinte végtelen volt ebben a pillanatban, mégis érezte, hogy kezdik túlzásba vinni a festménylakók a kötekedést. Céltudatosan haladt háza felé, mikor egyszer csak megérezte a fiú kezének hiányát. Csodálkozva fordult oda, hogy megnézze, miért állt meg a másik, és hitetlenkedve bámulta, hogyan hasítja fel az egyik vásznat - azt, amelyikről az egyik alak épp az előbb szólt le hozzájuk. Kíváncsian figyelte a jelenetet, nem tudta hova rakni Noel viselkedését, de jelenleg jobban érdekelte, hogy mit fog tenni ezután a rellonos. Az, miután pár, Lyra számára érthetetlen szót mormogott a festménynek, aki rémült tekintettel meredt a fiúra, visszafordult a lány felé, szemében korábban még nem látott diadalmas csillogással. A lány egyre csak fürkészte a másik arcát, mire arról lehervadt a korábbi jókedv és óvatosan, szinte puhatolózva figyelte a levitást. Kérdésére csak megcsóválta a fejét, és elindult a portré felé, miközben elővette pálcáját - csak egyszer pillantott hátra, hogy válaszolhasson a fiúnak.
- Jó hogy el nem égetted, sárkányka.
Egy cseppnyi feddés érződött szavaiból, de nem volt komoly, megértette a fiú indokait, valóban irritálóak voltak a mázolt alakok. Pálcáját az előtte lévő hasításra szegezte, hogy aztán egy elmormolt "Reparo!" után elégedetten szemlélje az ismét hibátlan vásznat. Továbbra is a falnál maradva fordult vissza a rellonos felé, szemei töprengve figyelték a vonásokat, miközben magában a megfelelő szavakat kereste.
- Megértem, hogy miért csináltad. De szerintem felesleges maradandó kárt okozni bennük, idővel megtanulják, hogy mit nem szabad.
Hihetné az ember, hogy Lyra naiv volt, ám erre a következő mozdulatával rá is cáfolna, mivel a fiúhoz intézett szavai után, hátra sem pillantva szegezte pálcáját az előbbi alakra - aki most egyrészt hízelegve köszönte meg a lány segítségét, másrészt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a lány párját -, hogy egy csendes "Silentio!" után arcizmait felengedve sétáljon vissza a másikhoz.
- Látod? Máris elhallgatott a többi is.
Elégedetten futtatta végig tekintetét a némán rámeredő festményalakokon, akik véletlenül sem akartak társuk sorsára jutni - a némító bűbájt ugyanis nem oldhatták meg annyival, hogy átmentek egy másik keretbe.
A lány vigyorogva karolt ismét Noelbe, hogy újfent meginduljon a klubhelyisége felé. Amint kiértek a folyosóról, rögtön meg is hallotta a portrék újra feltörő kiabálását - átkozódását -, de most már biztos volt benne, hogyha legközelebb ismét erre járnak, akkor azok újra el fognak hallgatni, legalább arra az időre, amíg ott nem hagyják őket. Gondolataiból magához térve kíváncsian pillantott fel Noelre, és tette fel a fejében motoszkáló kérdést.
- Van valami általános gondod a festményekkel, vagy ezek egyedi esetek voltak? Elég rutinosnak tűntél a szakítóbűbájjal.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2013. december 16. 21:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 705
Összes hsz: 6226
Írta: 2013. december 19. 16:33 | Link

Szőkém

Szelíden mosolyodik el a szőke felvetésére, hogy amikor kesztyű híján itt akarná hagyni őt, akkor nyugodtan maradjon vele ő maga is. Megcsóválja fejét erre az ötletre, majd végigsimít a lány hófehér, tökéletes arcélén, és úgy szólal meg.
- Az itt hagyás lényege pontosan abban rejlik, hogy te nem jössz velem, én pedig nem maradok veled.
Halk szavai végén mosolya széles vigyorrá fejlődik, és a huncut szemekbe pillantva játékosan kezd csücsöríteni ajkaival.
- Nem hiszed, hogy itt hagynálak, pedig... - mondja közelebb hajolva a szőkéhez, ujjaival a fényes, puha hajtincsekben veszve el. - ...elhiheted, hogy megtenném.
Tekintete a kék lélektükrökön ringatózik, egyre csak belemélyülve azok mélyébe. A lány játéka nem áll meg, Noel hiába töltené mással vészesen fogyatkozó idejüket - hiszen a levita nincs már túl messze -, a lány csak búg és búg, játszik a szavakkal, a hangsúllyal, ezzel melengetve a fiú szívét.
- Igazán jó színész lennél - jegyzi meg, aztán lehunyja szemét arra a csöppnyi pillanatra, míg a kedves csókja ajkára ég. - Még, még, még...
Suttogja ellazulva, de nincs mese, a levitás már húzza is klubhelyisége felé, és neki lépnie, az iramot tartania kell. A részeges keretlakók folyosójára érve aztán bekövetkezik az, amitől eddig nem, de ettől a perctől fogva igazán tartott. Az agresszív viselkedés, és a kíméletlen módszerek nem biztos, hogy egy randevú szükséges kellékei, de még a hétköznapi életben is elfogadhatatlannak minősíti az általános társadalom. Leszegett fejjel halad a lány mellett, merengve az előzményeken, és folytonosan csitítva gerjedő, dühös gondolatait. Próbálkozása kudarcot vall, és bár ő elégedett a kihasított vászonnal, Lyrára pillantva szokatlan érzés keríti hatalmába. Tart attól, hogy csalódást okoz a levitásnak, de ott mocorog elméje hátsó részében az is, hogy hiába titkolná valóját, jellemét és mások szerint rossz tulajdonságait, egyszer akkor is fény derülne rájuk, és a később jobb, mint soha elmélet talán éppen abban a szent minutumban bukna meg.
Lyrára pillantva nem tudja eldönteni, hogy mégis mit lát. Csalódottságot? Ellenszenvet? Hosszasan fürkészi a bársonyos arcot, fél az esetleges választól, attól ami következhet. De nem következik semmi elutasító, kiábrándultságnak hangot adó, semmi megbotránkozás vagy sírva elrohanás. Nincs hiszti, nincs kiabálás. A rellonos elmosolyodik ahogy hajas babája az előzőleg szétszaggatott kerethez sétál, és onnan visszafordulva huncut válasszal szolgál. A festményt meggyógyító lány a falnak dőlve nézi Noelt, aki félrebillentett fejjel vigyorog. Ő a szemben álló falig hátrál, s annak nekidőlve hallgatja kedvesét.
- Túlságosan bízol bennük - csóválja meg fejét, és már folytatná is szavait, de elnémítja szavakat formáló száját a lány újabb meglepetése. Egyetlen mozdulattal, nem szakítva meg a szemkontaktust Noellel, könnyedén némítja el a káromkodó, büdös alakot, amire a fiú csak széles, fülig érő vigyorral tud felelni.
- Higgadt, és türelmes vagy - mondja a hozzálépő leányzónak, és annak derekát érintve húzza magához. - Emellett éppoly halálos, mint én.
Tekintetével csitítja szőkéjét, ha az mondani is szeretne valamit, most bizonyára elhallgat majd. Mint ahogy első csókjuknál, most ugyanúgy közeledik a szép archoz. Végre kettesben vannak, igaz, hogy ezernyi szem tapad rájuk, de az előző némító bűbáj hatására, most az összes festett élet csendben figyeli a jelenetet. Furcsának, sőt, lehetetlennek tűnik számára, hogy éppen ezen a folyosón élvezze ki a lány ajkait, mégis így történik. Türelmetlenül húzza-vonja a lány testét, hol magához szorítva, hol engedve láncain. Akarja évfolyamtársát, érezni ízét, illatát, tapintani bőre puhaságát. Nézni akarja miközben semmit sem csinál, vagy csak úgy, tanóra alatt, és a folyosón, és mindenhol. Ott akar lenni mindenhol.
- Abba ne hagyd - parancsolja Lyrának egy kisebb elszakadásuk alkalmával, hogy aztán újult erővel vesse bele magát az érzésekbe. Csókjaik közben ide-oda lép, hol az ő háta, hol a lányé érinti a kőfalat. Aztán véget ér a forróság, mint ahogy minden odavész, és Noel átölelve kedvesét sokáig néma marad.
- Kiskoromban az egyik hatalmas képtől rettegtem otthon, Fehérváron - suttogja a szőke fülébe, hogy csak ő hallja. - És amikor elég éretté cseperedtem a bűbájok használatához, felégettem azt, aminek nyomán leégett a házunk hátsórésze. Ez nem tudom, hogy igazi oka lehet-e annak, hogy gyűlölöm az összeset, vagy csak egy eset a sok közül. Rosszul viselem a jelenlétüket, otthon már egy sincs. Itt viszont nem marad más, csak a pálcám.
Utoljára módosította:Ombozi Noel, 2013. december 19. 16:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lyra Aurora Black
INAKTÍV


kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
Írta: 2013. december 19. 23:38 | Link

Sárkányka

Miután még az előcsarnokba érve burkolt sikert aratott kis akciójával, a festmények között is remekel, önmaga legnagyobb megelégedésére. Tartott tőle - nem csak most, már lassan egy hete! -, hogy nem tud majd spontán és őszinte lenni a fiú mellett a hasában lévő állandó görcs miatt, azonban eddig szerencséjére erre nem került sor, a rellonos jelenléte gyógyszerként szolgált félelmeire és összes aggodalmas gondolatára.
Ennek volt az is köszönhető, hogy Noel rongáló akciójára is teljes lelki nyugalommal, magához híven tudott reagálni, amely reményei szerint a fiú tetszését is elnyerte. A jóhiszeműségét firtató mondatra csak egy vigyor kanyarodott ajkaira, és dorgáló hangon ejtett el egy újabb kis megjegyzést.
- Alábecsülsz.
A mondathoz egy pimasz kacsintás is járt, hogy aztán meginduljon a rellonos felé, annak szavait hallgatva. Álmélkodva emelte meg szemöldökét a fiú kijelentésére, melyet egyértelműen bóknak szántak, hogy aztán újabb elégedett vigyor uralja vonásait.
- A halálos túlzás, jobb szeretem a veszélyest.
Ezzel befejezettnek tekintette pillanatnyi társalgásukat, habár még tudta volna ragozni a dolgot, inkább engedett párja vonzásának, és szorosan hozzásimulva átadta magát újabb csókjuknak. Az előzővel ellentétben, most viszonylagos magabiztossággal fogadta a másik ajkait, hogy aztán minden frissen tanult trükköt bevetve élvezze kettőjük jelképes párharcát. Karjaival eleinte a széles vállakon támaszkodott, hogy bele ne szédüljön sárkánya hevébe, majd lassan csúsztatta feljebb ujjait, hogy végre a hívogató tincsek közé bújtathassa őket és a fiú tarkóján találjon támaszra. Gondolatai mindeközben vadul cikáztak fejében, egyrészt próbálta felfogni a helyzetet, mely még így, másodjára is valószerűtlennek tűnt számára, másrészt igyekezett tudatát a felszínen tartani, félő volt, hogy belezuhan az őt elárasztó hirtelen benyomások óceánjába. Tenyere alatt Noel forró bőrével, orrában az őt körülölelő kesernyés illattal, fülében kellemes baritonja emlékével leginkább úgy érezte, alátemetik az érzések, hullám módjára söprik el összes józan gondolatát. Hirtelen rántotta ki magát a csókból, félő volt, hogy szó szerint elalél az őt elárasztó hatásoktól, így pihegve bámult bele a jádeszín szemekbe, hogy a fiú egy határozott morranására folytassák megkezdett tevékenységüket.
A szusszanásnyi szünetnek köszönhetően már nyugodtabban tudta folytatni csókjukat, mely nem volt kevésbé szenvedélyes, legfeljebb kiegyensúlyozottabb ezúttal. Végül, lévén egyszer mindennek vége szakad, csak egymást szorosan ölelve álltak a még mindig néma folyosón, hogy aztán a fiú meleg leheletét megérezve a lúdbőr végigfusson gerince mentén, és úgy hallgassa az apránként megnyíló fiú történetét.
Öntudatlanul kezdett bele a puha, hollófekete tincsek cirógatásába, miközben hallgatta a mesét, hogy aztán elgondolkodva távolodjon el Noeltől egy kicsit, hogy bele tudjon nézni szemeibe. Pillanatokig mérlegelte magában, hogy erre mégis mit felelhetne, mígnem lábujjhegyre emelkedve egy apró csókot nyomott ismét a finom metszésű ajkakra, hogy utána egy szelíd mosollyal száján válaszoljon.
- Már akkor is hű voltál magadhoz, sárkányka.
A mosoly egy pillanatra sem halványodott, ujjait óvatosan húzta végig a fiú majdhogynem festői arcélén, majd folytatta.
- Nem tudok jobbat mondani, minthogy újra hozzájuk szoksz. Nem megoldás szerintem, ha a kastélyban lévő több száz portrét egyenként szabdalod szét.
Ujjai suttogása közben sem pihentek meg, fáradhatatlanul járták útjukat végig a fiú járomcsontjától le, egészen az álláig. Az előbbi komolyabb hangvételről azonban visszaváltott korábbi, könnyed hangjára, úgy fejezete be gondolatát:
- Az viszont talán nem baj, ha addig is egy kis illemet tanulnak.
Mosolya vigyorrá szélesedett ismét, és csak remélni merte, hogy Noel nem vette kioktatásnak felvetéseit, hiszen ő semmi ilyesmit nem akart elérni, csak felötlő gondolatait osztotta meg a rellonossal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lily Brown
INAKTÍV


Botanikus tanonc * Lizi
offline
RPG hsz: 34
Összes hsz: 545
Írta: 2013. december 23. 21:38 | Link

Puffskein-invázió a kastély ezen részén
(December 15.)



December 15. Tudom, hogy valamiért fontos ez a dátum, de sajnos teljesen kiment a fejemből. Jaj, ez a fránya álmosság. Gondolkozzunk csak. Valami állat lesz. Igen, ez az. Állat. Sőt, megvan. A puffskeinek. Hogy én milyen feledékeny vagyok!
Kipattantam az ágyból, és felkaptam magamra egy egyszerű ruhát, hogy minél gyorsabban el tudjak indulni. Ki tudja, éppen merre lehet az a puffskein-invázió, amiről híreket kaptunk.
Már van egy picike, de sajnos az iskolába nem hozhattam magammal. Otthon kellett hagynom, mert az öcsém ragaszkodott a sajátjához, az állatkákat meg lehetetlen szétválasztani, állandóan együtt vannak. Azt hiszen épp a kamaszkorban járnak.  Most viszont itt a nagy lehetőség, hogy szerezzek néhányat.
Ahogy az iskola falai között köröztem, egyszer csak rábukkantam egy eldugott folyosóra. Nem hiába raktak ide is az állatkákból, hiszen ez egy igen vidám folyosó, és itt bárki fel tud dobódni. A szemem csak úgy káprázott a nagy szín kavalkádtól, és lépni is alig tudtam. Szerencsére a pici állatkák mintha kitalálták volna gondolataimat, vagy csak egyszerűen megérezték, hogy van itt valaki, utat nyitottak nekem, hogy végig tudjak menni a folyosón.
A színskála összes színe megtalálható volt, alig tudtam választani a sok közül. Voltak különlegesek is, mint például csillogó, vagy szivárványszínű, de foltos és csíkos is, és megannyi különféle mintájú szőrmók mászkált a folyosón széltében-hosszában.
A lábam egyszerre botlott bele két szőrgombócba, egy halványkékbe, és egy barackvirág színűbe. Előbbin szívecske és pillangó minták voltak, míg az utóbbi színválós volt, és csillagmintázatot hordott magán.
A magam számára találtam egy kéket, amelyen sötétebb árnyalatú foltok ékeskedtek. Választottam hozzá egy vicces, csillogós törpegolymókot, mert úgysem akartam, hogy átlagosak legyenek.
Amint kinézelődtem magam, a kosárkámban a négy szerzeményemmel csendben elsétáltam a helyszínről.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 705
Összes hsz: 6226
Írta: 2013. december 27. 07:50 | Link

Szőkém

A két fiatal közötti néma mosolyok, és az apró, szellemi jelenlétüknek is hangot adó szavak gyorsan illannak el, csak úgy, mint az idő egymás teljesebb megismerése, és a kezdetleges fizikai gyönyörök átélése felett. Késő este, már akkor is sötétben érkeztek a kastély falai közé, amely mostanra éjjeli kóborlásba csap át, és bár ez nem zavarja a rellonost, jobbnak látja végigjárni ezt a folyosót, és eljuttatni Lyrát a Levita célállomásáig. Túl sokat árult el ma este magáról, és ez kezdi feszültté tenni önmagával kialakított viszonyát. Senki, és semmi nem nyithatja meg bensőjének ezt a részét, így a levitás lány sem, és ebből nem hajlandó engedni. Élvezzék egymás társaságát, menjenek el ide, és oda, de hagyják meg az egymás közötti tisztes távolságot. Visszahúzó gondolatai alatt meg sem hallja a levitás hozzáintézett szavait. A falnak dőlve, lehajtott fejjel masszírozza jobbjával orrnyergét, ami talán nyugtató hatással lesz háborgó idegeire.
A csókok, az ajkak harca is véget ér, amit ölelkezés követ, ráadásul mindezt ő maga kezdeményezi, mint ahogy fehérvári gyermekkori festménygyújtogatásáról is szívesen beszél. Ahogy abbahagyja az emlék felidézését, és a szőke halkan megjegyzi, hogy már akkor sem hazudtolta meg saját magát, abban a szent minutumban merevedik meg testtartása, és távolodik el a szőke finom testétől, mézillatú hajától, hogy belebámuljon gyönyörű tengerszemeibe. Épp ez az. Akkor hű volt magához. Akkor nem beszélt viselt dolgairól; szavak helyett megcselekedte, amit megkövetelt akarata és szíve. Most viszont elgatyásodva, zöldjei előtt romantikus lepellel tekint a világra, és könnyedén megnyílik a lánynak. A szőke tovább beszél, amire még csak válaszolni sem szeretne a rellonos, hiszen nem tud azzal egyetérteni. Nem fog leszokni arról, amiben élvezethez juthat, még akkor sem, ha ezt éppen Lyra javasolja.
Megrázza fejét, és kifújja tüdeje elhasznált oxigénjét.
- Menjünk.
Bőbeszédűsége itt ér véget, ám hangszíne nem változik, a lánnyal mindentől függetlenül ezután is szépen fog beszélni, és jelenlétében úgy cselekedni, hogy az mindenkinek jó legyen.
- Azt mondják, nekem sem ártana néhány illemtan órára belátogatnom - feleli félmosollyal, aztán zsebébe csúsztatja kezeit, és elindul a folyosón a lány háza felé. Szeretné jó helyen tudni a szőkét, tudni, hogy hazaér, és a klubhelyiségen át bármerre is viszi az útja, otthon van, biztonságban és szeretetben.
- Gyere, késő van.
Hátraszól a lánynak, hogy jöjjön, ő maga pedig megacélosítva magát, tovább sétál, és a folyosón túljutva, hamarosan véget ér közös randevújuk utolsó perce is. Noel szembefordul a lánnyal, és udvariasan köszöni meg neki a mai estét.
- Tőlem ennyire telik, nem vagyok egy tipikus lovag, de még csak herceg sem, és ha úgy gondolod, hogy ennyi elég volt belőlem, azt tényleg megértem, nemcsak úgy mondom, hogy aztán a hátad mögött meg lehordjalak.
Nem siet mondandójával, mert szeretné biztosan tudni, hogy a szőke megérti az őszinte szavakat, és mert az este olyan kabaré volt, amiből egyelőre nem lehet tudni, hogy mi fog következni. A csók nélküli búcsú után elfordul, és visszasétál azon az úton, ahol előzőleg a Levita felé tartottak. Léptei némák, mint ahogy gondolatai is nyugodtak, ám az elnémított festmény előtt megáll, és újfent szétszaggatja.
Ezzel ismét önmaga, és tudja: soha többé nem kér bocsánatot azért, mert azt teszi, amit elméje megkíván. A festmény ijedt arcába belevigyorog még, aztán szája elé teszi mutatóujját, figyelmeztetőleg, hogy bár a keretlakó néma, mint a sír Lyrának köszönhetően, maradjon csak csendbe, és ugyan, ne szégyenkezzen a vászonhasítás miatt, így sokkal csinosabb.
Nem tér vissza a rellonba, helyette ismét Bogolyfalvára vezet útja, méghozzá az első éjszakai, egyedüli kirándulása kezdődik meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 2. 14:06 | Link

Anna

Elég sokszor hallotta már azt, hogy veszélyes sokat tudni, azt azonban saját bőrén is tapasztalta, hogy néha még veszélyesebb nem eleget tudni. Bizonyos információk életet is menthetnek, de ha annyira nem érnek sokat, akkor is lehetnek értékesek, felhasználhatóak, hasznosak, megszerezni viszont őket... na az nem kis munka, még jó, hogy már megvannak rá a módszerei, lassan két év alatt sikerült kitapasztalni, hol érdemes próbálkozni. Például itt. A vigadófreskó folyosója egy olyan hely, ami tele van részeg portrékkal, akik sokszor az alkohol hatására már azt sem tudják, mit beszélnek, azt még kevésbé, kinek, mikor, viszont fülük van, az egész épületben, és ráadásnak még azt is értékelik, ha néha ide jár hegedülés címszó alatt. Most is itt van, már bő egy órája lassan. Megtanulta azt is, hogy meg kell válogatni, kitől mit vesz készpénznek, ennek ismeretében azonban most éppen egy, az alkoholtól már vörös arcú, parókát viselő és vészesen imbolygó uraság képe előtt áll és arra figyel, amint az hevesen gesztikulálva igyekszik magyarázni, csuklással fűszerezve.
- Tudja, fiam... hikk... az én időmben még nem voltak ilyen lenge öltözetek. Nézze csak meg a kedves másodunokanővéremet ott a szemközti portré melletti... ja, nem... hikk... Amália eggyel odébb található. A zöld ruhás. Kissé belemerült most a mulatásba... szóval, ha meggondolná, hogy netán valaha is portré legyen, kedves Sebastian, itt bizonyára remek helyre lelne... és... hikk... el ne felejtse magával hozni a hegedűjét sem. Most pedig ha kérhetem... eljátszaná nekem... a... a... elfelejtettem. Na nézz oda, már megint nem emlékszem... Beethoven volt? Nem, annak mind olyan lassú andalgós művei vannak... Bach... a fenébe... játsszon valami vidámat, Sebastian, hadd lássam forogni itt a szomszéd portrén Viola kisasszonyt. - csak mond és mond, mutogat körbe, újabb pohár bort hörpint fel egy szempillantás alatt, majd átinteget a szemközti portrén révetegen mosolygó, magáról már egyre kevesebbet tudó hölgyeményre. Ő bólogat közben lelkesen, mintha érdekelné is ez az egész, de hát el kell viselni, ha egyebet is hallani akar, úgyhogy kihúzza magát, és pár pillanaton belül már játszik is valami vidámat, népies motívumokkal tarkított Kodályt, az ittas állapotban lévő úr látható örömére. Ezért sem utolsó dolog ide járni, végtére is látja, hogy valaki értékeli, hogy hegedül, és nem azon agyal közben, hogyan lopja el, szedje szét, tegye némává, esetleg törje el az ő kezét, mert zenélésre vetemedett, vagy ehhez hasonló és még jobb opciók is adódnak bizonyára. Azért a vonósnégyesen még mindig vacillál, talán mindjárt megkérdezi, mit is tudnak itt a képek az iskola zenészállományáról, csak érjen ennek a műnek a végére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2014. március 2. 17:06 | Link

Axel

 Kár lenne egy ilyen szép napot veszni hagyni!
 Ezzel a felkiáltással indult neki szokásos körútjára a kastélyban. Sosem járta be az egész épületet. Arra még egy nap sem lenne elég. Mindig csak egy-egy kicsi részt. A hangulatától függően döntött, merre induljon. Ha rossz kedve volt, akkor a sötét alagsorba ment, ha még annál is rosszabb kedve volt és nem érdekelte semmi a világban, elrejtőzött az Eridon torony valamelyik kevésbé látogatott zugában. Szerette a nyugati és keleti szárnyat, az északit meg a délit. De a Könyvtárral még mindig nem volt kibékülve. Inkább lement a falu könyvesboltjába, ha más világokra vágyott.
 Most viszont úgy döntött, elmegy megnézni régen látott festmény-barátait. Ha bár legutóbb nem éppen kellemes esemény történt itt, de hát a borgőzős bácsik figyelmeztetni próbálták. Arról meg igazán nem tehetnek, hogy Anna meg ilyen ügyetlen volt. Bár szerette a zsivajukat, a jókedvüket és úgy mindenüket, nagyon régen járt már erre. És bizony ilyen szép napon nem is lehetne másfelé menni, mint hozzájuk.
 Dudorászva sétált végig az ódon falak között, miközben élvezte, ahogy egy-két ember fejcsóválva utána bámul. Az ő bajuk, ha nem értékelik a jókedvet. Meg amúgy is, Annának nem volt ám olyan rossz hangja. Csak nem igen szokta használni. Mert hát mi van akkor, ha esetleg valaki megszólja érte? Az intézetben is inkább csendben kellett üldögélni, miközben a nevelőnők magyaráztak nekik az illemről. (Bár mi tagadás, valószínűleg senki sem figyelt arra, mit mondanak. Az asztal alatt játszottak a becsempészett labdával.)
 Szóval a lényeg a lényegtelenségben, nagyon jókedvűen ment-mendegélt a folyosókon, mígnem egy sarokkal előrébb meg nem hallotta a jól eső nevetéseket. Rögtön széles vigyor jelent meg az arcán, és kicsit felgyorsította lépteit. Aztán meghallott valami mást is. Zenét. Talán hegedűt? És milyen vidám dallam!  Ha lehet, akkor még jobban elvigyorodott. Talán csatlakozott a festmények sokaságához egy zenekar is? Milyen izgalmas lenne új alakokat látni a folyosón!
 Be is kanyarodott a sarkon, ám ahelyett, hogy az üres lett volna, egy szőke srác zenélt a portréképeknek. De abból legalább igaza volt, hogy hegedűről van szó. Bár őszintén szólva, elég félreismerhetetlen a hangja, de sose lehet tudni egy ilyen helyen, mint a Bagolykő.
 Nem is ment tovább, megállt a sarok takarásában, és hallgatta, ahogyan a fiú játszik. Lába az ütemet kopogta a padlón, de csak halkan és óvatosan. De a zene egyre jobban tetszett neki, és bizony milyen eridonos az olyan, aki nem használja ki a lehetőséget a mókára?
 Nem bírta tovább és pörögve-forogva táncolt be a folyosóra, hangosan üdvözölve a vidám portrékat. A vigyort továbbra sem lehetett levakarni az arcáról, így üdvözölte az idegen zenészt, és kezével mutatta, hogy ne zavartassa magát, nyugodtan folytassa a játékot. Addig ő itt nagyon szívesen táncol rá, bár egy párral még jobb lenne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 25. 19:09 | Link

Rubya professzor asszony

Meg akarom lepni Shaniat. Csak ez jár a fejemben, mert ha már drága nővérem nem rugdosott haza páros lábbal, illik azért azt meghonorálni. És itt érkezünk el a problémához. Pénzem, az nincs, amit sikerült összegyűjtenem, azt a vonatjegyre költöttem… meg némi nyalókára, és nem érzem, hogy annyira kellenék én aktív munkaerőnek, főleg, hogy félig arab vagyok. Tudom, az itteniek bizalmatlanok, és igen, okkal, de héj, nincs rám írva, hogy AL Kaida-Ölj szívvel! Sőt, ami azt illeti egy terroristával se futottam még össze, pedig sokáig járkáltam olyan környéken. De hát mit tehettem volna, ha a barátnőm ott lakik? Na, nem mintha mi az Upper East Sideon laktunk volna… szó sincs erről, nem mellesleg, kilenc embernek marha pici volt az a ház.
De most itt vagyok egy tök új helyen, és nem egyedül, ez azért jó dolog, bár meg nem mondanám, Shan fejéből hogy pattant ki az ötlet, hogy pont Magyarország, no de mindegy.
- Error…. ezek a festmények beszívtak- motyogom a baglyomnak, miközben csak úgy kapkodom a fejem az ordibáló portrék között. Kezemben még mindig azt a kőt szorongatom, amit még a kétes alaktól loptunk el… mikor az eszméletlen volt.
Azt hallottam, van itt egy nő, aki az ilyenekkel foglalkozik, hát gondolván, hogy tuti ért hozzá, csak felkeresem, hátha megmondja nekem, mennyiért tudom elpasszolni. Azt is tudom, hogy valahol erre lakik… valahol. De olyan nagy ez a kastély. Kivéve a számból a nyalókát, végignyalok az ajkaimon, és kint felejtve a nyelvem, torpanok meg, hogy aztán eldönthessem, merre tovább.
Végül úgy döntök, balra fordulok be, így a finomságot visszarakva a helyére, folytatom az utam.
- Halihóóóó…. köves néni- mivel csak a nemével vagyok tisztában, máshogy nem igen tudom szólítani. Remélem, a hangom elég hangos ahhoz, hogy meghallja, azt meg még inkább, hogy erre lézeng valahol, mert ciki lenne úgy ordítozni, hogy az nem talál meghallgatásra.  

a kavics
Utoljára módosította:Aisha Nayar, 2014. március 25. 19:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. március 26. 11:55 | Link

Az engem szólongató (Nayar kisasszony)

Az év kezdete óta nem sokat kószálok a Kastélyban, épp csak teendőimet látom el a Levita háza táján és a termemben is csak oktatás címén fordulok meg. Dolánszky úr kezelése szépen halad, most értünk el ahhoz a ponthoz, hogy a rehabilitációjába egy másik személyt is bele tudok vonni.
 Aileen Aurora kisasszonyt fogom felkérni, hogy legyen a segítőm. Ennek két oka van: Először is az, hogy a hölgy gyógyítói ambíciókkal van megáldva, a második pedig az, hogy jó érzéke van az emberekhez. Kelleni fog a segítsége, mert a felállás nagyon kemény erőpróba lesz a fiatalember számára, és támaszra lesz szüksége. Ezért igyekszem most a folyosón, amikor egy hang megüti a fülem. "Halihóóóó... köves néni"... Elindulok a hang irányába és meg is látok egy lányt.

- Jó napot! Hallom szólított, bár a Rubya professzor megszólítást jobban kedvelem. Segíthetek önnek valamiben kisasszony?

 Nézek a lányra szigorúan, nem szívlelem ha nem adják meg nekem a tiszteletet, s ezt hangom ridegségével érzékeltetem is, miközben tudakolom miért hangoskodik ezen a szép kora őszi napon, ahelyett, hogy tanulna odakinn. Valami oka biztos lehet, hogy kifejezetten engem keres, tudtommal én vagyok ebben az Intézményben az egyetlen aki kövekkel foglalkozik.
 Míg várom válaszát megcsap az egyik nyitott ablakon át beáradó levegő. Illata friss és megidézi bennem azt a napot tavaly ilyenkor, amit a játszótéren töltöttem és megismerkedtem Ádámmal, a gyors elkalandozás után elmémet ismét visszaélesítem és koncentrálok a fiatal lányra és fahéj szín íriszemmel fürkészem tekintetét.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2014. március 26. 12:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 26. 21:33 | Link

Morcos néni *-*

 Hát na... rögtönöznie kell az embernek, ha nincs a zsebében egy névjegyzék az itt élőkről. Már pedig, nekem még nem sikerült beszerezni. Próbáltam, csak hát az igazgatóit nem sikerült megtalálni. Pedig a fontos cuccok ott vannak ám. Volt sulimban könnyen megoldottam, mondjuk ezzel rossz hírnévre tettem szert, de üsse kutya, annyit megért.
- Csókolom. Elnézést, nekem csak azt mondták, hogy professzor néninek tetszik lenni, a nevét sajnos nem tudtam meg. Nem akartam én ilyen faragatlan lenni, csupán... valahogy találkoznom kellett a nénivel- mosolyodok el halványan, majd kivéve a zsebemből a nyalókát, a nő felé nyújtom.
- Tessék elfogadni, nem mérgező, csak a fogakra, viszont elűzi a rosszkedvet- legalább is nálam simán, azt viszont nem tudom, hogy Morcos néni erre mennyire vevő. Mindenesetre, próbálok én barátkozni, láthatólag, nem  a legjobb módszerekkel, de na... csak beletanulok majd egyszer.  
- Ohh... pardon. Aisha Nayar vagyok... csak pár napja érkeztem, és az a helyzet, hogy.... megszöktem otthonról, mert itt a nővérem, és nélküle nekem még a levegővétel is nehéz. Higgye el, nem túlzok. Imádom Shaniat- kezdek áradozásba, mert egy jó testvér ezt teszi, na meg bárki, aki ismeri a nővérem. Róla tényleg nem tudok semmi rosszat elmondani, nem hiába ő a kedvencem.
- A lényeg az, hogy mivel ő nem rugdosott haza páros lábbal, mikor rájött, itt vagyok, szeretnék neki ajándékot. Csak hogy ő nincs oda annyira a nyalókákért, ne kérdezze, miért, ez számomra is rejtély- tárom szét a karom tök értetlenül, mert ugyan kérem, létezik még egy nem nyalókafüggő ember? Ugye hogy nem.
- Csak hogy... a pénzem nagy részét vonatjegyre költöttem, a másikat nyalókára, mert az is fontos ám. Így csak ez maradt nekem- mutatom meg a néninek a követ, amit egész idáig szorongattam.
- Nem tudom, milyen lehet, úgy lo... vettem kölcsön. Na, jó én nem tudok hazudni. A barátnőmmel loptuk még el egy ájult bácsitól..., de esküszöm, ezen kívül semmit se loptam. Így görbüljek meg- mutatom a mutatóujjamat úgy behajlítva, hogy az már fáj.
- És hát na, ezért kéne a maga segítsége- remélem, azért ki tudja szűrni a neki fontos információt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. március 28. 11:43 | Link

Lány aki túl sokat csacsog

 Összevont szemöldökkel hallgatom végig a lány litániáját, eléggé ellenemre van az effajta madárkaféle csacsogó hangnem, de nem ítélem el előre, az nem szokásom. Lehet zavarát palástolja ezzel. Érthető persze mindez, hisz idegen a hely, s a légkör sem ismerős még.

- A nénizést kérem mellőzze, a megszólításom Rubya professzor vagy egyszerűen tanárnő.

 Szúrom közbe hidegen és minden érzelemtől mentesen. Határt kell szabnom, s még csírájában a jó irányba terelnem. A lány hozzám való, nyalókával történő közeledését egy fej és kézmozdulat kombinációval hárítom. Nem pazarlok szavakat annak kifejtésére, hogy ez nem illendő és ráadásul a nyalókát sem szeretem. Neki aztán látom mindegy, folytatja tovább a csipogást, amit némán hallgatok tovább.
 Végre megtudom a nevét, amiből keleti származásra asszociálok. Nincs ezzel gond, az ég világon semmi, ahogy azzal sem, hogy a nővérét jött meglepni és vele lenni. Nem úgy a lopással, mert hiába javította gyorsan nyelve botlását azért ahhoz nem elég gyorsan, hogy ne tudjam kikövetkeztetni az első szótöredékből mit tett valójában és, hogy honnan is szerezte a követ, amit a kezében tart és felém nyújt.

- Nos ez egy szép Realgár, avagy Vámpírkő, ezt a nevet azért kapta mert kemény tárgyhoz koppantva fokhagyma illatot áraszt, mely az őt képező Arzén miatt van. Elég instabil ásvány, látom már kezd sárgás színt ölteni, vagyis Auripigmentté változni. Ez egy mérgező kő, melynek malíciája a bőrön át ivódik be a szervezetbe. Ezért jobb, ha most elszeparálom önt tőle.

 Előveszem pálcám és egy átlátszó tetejű dobozt varázsolok a lány keze és a kő közé. Jobb a békesség és a nyugalom a fő szempont. Nem hiányzik, hogy hulljon a haja, vagy görcsrohamot kapjon és egy idő után meghaljon. Mert igen az Arzén ez a veszélyes félfém sajnos erre is képes.
 Remélem ezzel valamicskét komolyítottam a leányzó hozzáállásán. Gondolom nem szándékozott bántani sem testvérét sem magát, de ehhez vezet a felelőtlen viselkedés. Idegentől elvenni valamit bűn, mely mint most is kiderült megbosszulja önmagát anélkül, hogy én vagy bárki más papolni kezdene róla.

- Ennek fényében javaslom keressen egy megfelelőbb ajándékot a nővérének Kisasszony. Ami pedig a Realgárt illeti jobban jár, ha visszajuttatja annak akié, vagy ha ez nem megy, kellő megbánás mellett adja át nekem és én elhelyezem a Gemmológia szertárban annak ígéretével együtt, hogy nem vesz el máskor senkitől semmit, mert lehet, hogy magának árt vele.
 Ajándék ügyben pedig esetleg a javasolnám a Rózsakvarcot, mely teljesen veszélytelen és a szeretet kövének is nevezik. Nem csak szerelmesek, de testvérek is adhatják egymásnak a köztük lévő kapcsolat megerősítésére. Ha nincsen pénze venni, akkor adok egyet önnek, annak jeléül, hogy megbízom önben.


 Azt hiszem ez a felajánlás sorozat hatásos lesz és nem fogja visszautasítani a lány. Nem fogom bepanaszolni, kár volna, de a tanulópénzt meg kell fizetnie. Szerencsére időben összetalálkoztunk, így nem eshetett komoly baja, ám ha belemegy a kő átadásába leget meg is vizsgálom. Míg válaszára várok pálcám segítségével kettőnk között a levegőben tartom a Realgárt dobozával együtt. Csodaszép vörös és aranyló színe van, de a szépség néha veszélyesebb mint gondolnánk.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2014. március 28. 20:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 28. 23:13 | Link



Szép is lenne egy zenekar, de sajna csak ő van, bár épp arra adta a fejét, hogy megpróbálja kideríteni, hátha ismernek a festmények más, vonós hangszeren játszó egyéneket az iskolában, akikből egy vonósnégyest össze lehetne hozni. Még nem mondott le az ötletről, mert még mindig úgy gondolja, hogy jó lenne. Viszont mivel semmi sincs ingyen, főleg nem az információ, hát ellenszolgáltatásban részesíti a festményeket: szolgáltatja nekik egy rövid ideig a talpalávalót, közben meg ő is gyakorol, túl az egyébként mindennapos sokórás gyakorláson. Nem árt meg. Némi Kodály még a kedélyeket is felpezsdíti, annyira jó kis pörgős, magyaros, ital mellé való, és mint látja, a portrék értékelik is, ki önmagában, ki az elfogyasztott italmennyiség hatására, de jól szórakoznak rajta. Tartalmas darab, azt is meg kell hagyni, és hosszasan nyúzza Lisbeth húrjait a vonóval, mielőtt a végére érne. Annyira belejött, hogy az sem állítja meg, amikor szeme sarkából mozgást észlel, és nem áll le, csak egy mosollyal nyugtázza, hogy a mázolt alakokon kívül valaki másnak is táncolni támadt kedve erre a dallamra. Biccent az üdvözlésre válaszol és fülig szalad a szája, mert hiszen ennél nagyobb elismerést ebben a pillanatban az sem jelentene, ha megtapsolják, noha részben mégis a darab szerzőjét illetné meg, hiszen ő komponálta az egészet, szerény személye csak zenészként nem tesz egyebet, csak megszólaltatja ennek a kiválasztott alkotásnak a papírra rótt hangjait. És mégis, most örül, hogy azt látja, amit. Sajnos, mint minden, aminek kezdete van, ennek a darabnak is vége lesz lassan, ő pedig, amint elhangzott az utolsó hang is, leengedi a vonót, majd a hegedűt is, és meghajol a közönsége felé. Az öregúr a képen lelkesen tapsolni kezd, mondogatván, hogy még, a következő pillanatban viszont hirtelen előre bukik a feje és máris hangosan horkolva alszik bizonyára a bor hatására, bár valószínűleg hamarosan megbökdösi valaki, hiszen még javában áll a bál, aludni később is ráér, no de addig is van pár szabad pillanata, úgyhogy a lány felé fordul és még mindig csúnyán akcentussal beszélt magyarsággal ugyan, de már egészen kerek mondatokat fogalmazva és érthetően beszélve szólal meg. A szókincsbővítés még felfér, de folyamatban van az is, nincs ok a panaszra, hogy nem igyekezne.
- Szia. Látom, tetszik Kodály. Igazán táncra termett dallamai vannak, az kéts...kétely... mna... szóval az nem kérdés. Egyébként Axel vagyok, örvendek. Nincs jobb látni, mint ha valaki szereti meg értékeli a zenét. Hm, mi lenne, ha te választanál, mi legyen a következő. - mondja, kissé halkabban a normál hangerőnél, addig se ébred fel az öregúr reményei szerint. Sokat egyébként nem tudott meg, csak annyit, hogy rengeteg a zenész, és van néhány hegedűs még, de ez édeskevés, viszont legalább gyakorol, úgyhogy még egy darab legalább belefér.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2014. március 31. 21:50 | Link

Axi-maxi *-*

    Futok. Őrült sebességgel vágtatok a folyosókon, épp csak kiértem az alagsorból, de meg sem állok, csak robogok fel a lépcsőn. Kit érdekel a többi diák, most zsákmány van! Hátrapillantok, hogy lássam, loholnak-e a nyomomban, de mivel azért vannak páran a folyosón, így nem merem biztosra állítani, hogy nem kergetnek vérben forgó szemekkel. Oké, kezdem az elején…
    Szóval úgy volt, hogy valaki naaaagyon szépen játszott a hegedűjén. Mármint, én Kahlil bá’-t imádom a legjobban, de ez annyira más volt! Azonnal rákaptam a dologra melodimágus fülemmel és kiszaglásztam, ki az a halálra ítélt, aki épp most fog megválni önkéntelenül a hangszerétől. Nos jah. Voltam olyan merész és életunt, hogy beosontam a Rellonba és lenyúltam a srác hegedűjét, majd mikor kifelé igyekeztem, pechemre összefutottunk. De higgyétek el, közel sem olyan horrorisztikus a helyzet, mint ahogy elsőre tűnik. Igazából tök poénos volt, főleg mikor elkezdett a hegedű után nyúlkálni én meg kikerültem és elrohantam mellette. Bár ha jobban meggondolom, én vagyok az egyetlen olyan elmeháborodott, aki élvezi, ha felhúzhat egy rellonost. Nem először csinálom ezt, lehet, hogy valami új hóbort. Na de nincs most időm ezen gondolkodni, mert itt baromi nagy tömeg van, én meg amúgy is egy nyomorult, szerencsétlen pára vagyok, aki még a saját lábában is képes hasra esni. Szóval előre nézzünk.
    Tisztázzuk a helyzetet. Vissza fogom neki adni. Épp csak kölcsönveszem egy pár órára. Már amennyiben hagyja. Szerencsére fürge futó vagyok, két ballábam ellenére is, úgyhogy nincs egyszerű dolga, ha utol akar érni. Nem ma volt, mikor artistaedzéseket vettem, sőt mi több, innen nézve évezredek telhettek el az utolsó alkalom óta, de futni rendszeresen eljárok. Hála égnek, különben már alulról szagolnám az ibolykát. Befordulok a sarkon és a Vígadófreskó folyosójára szaladok. Így legalább lesz is min szórakozniuk, nemcsak úgy a semmibe röhögcsélnek. Nem pillantok hátra, csak nevetve futok, kezemben azzal a gyönyörű hangszerrel, amit már alig várom, hogy megszólaltassak. Hiába, melodimágusi vérem győzött.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2014. április 1. 14:26 | Link

Botond


Dottienak feladata van. Dottienak küldetése van!
Tányéron borsópöttyszemű ideges manólány járkál fel-alá a mulatozó portrék között, egy szalaggal átkötött dobozzal a kezében, a tányér pedig úgy fest, mintha az egy szem borsó levesben úszna, ugyanis a manólány sírdogál. Bizony, nehéz élete van egy házimanónak a Bagolykövön, akit mindig, mindig de mindig a Navinébe osztanak be, mert gyenge idegzetű, és az ő birkatürelmük képes a zokogó-sikítórohamait kezelni, ellentétben talán a többiekkel, és most mégis ide kellett jönnie, sőt, be kellene jutnia a Levitába. Egy dobozt kell kézbesítenie, ez a feladat, de ő sajnos nem tudja, hol is van pontosan a bejárat, mert elfelejtette. Nem, mintha szüksége lenne a bejáratra, hiszen valójában hoppanálni is tudna a házimanók különleges mágikus volta miatt, amire nem hat a hoppanálásgátlás a kastélyban, de úgy tűnik, a nagy idegeskedésben, hogy a kékekhez kell bejutnia, ezt is elfelejtette... nem csoda hát, hogy idegroncsként mászkál fel-alá, időnként hangos vinnyogásban kitörve, és a rózsaszínné mosott lepedőruháját húzogatja magán. Feladata van! Küldetése van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 1. 15:59 | Link



Kezdem azt hinni, hogy Hieronymusnak túl veszélyes ez az iskola. Nem elég, hogy a múltkor valami eszement idióta pusztán azért, hogy idegesítsen, lenyúlta a szobámból és szétszórta Bogolyfalván - szerencséje, hogy nem esett baja a stégnél a hegedűnek és így nem álltam neki kideríteni, ki is volt tulajdonképpen mindezek háta mögött - most valami lökött leányzó éppen szembejön velem a folyosón kezében a hegedűmmel. Ez nem lehet igaz. Komolyan nem kezdem érteni, mit vétettem én ezeknek az embereknek, amikor igyekszem nem bántani senkit, legalábbis nyíltan semmiképpen sem, ha mód van rá. Vagy mit ártott az a hegedű? Százas, hogy fel se fogják, hogy egy vagyont érő hangszerrel szórakoznak, bár tény, hogy valószínűleg attól is kiakadnék, ha Lisbeth lenne a kezében, csak ez éppen lehetetlen, lévén, hogy a mesterhegedű épp az én kezemben található a nagy találkozás pillanatában, mert a szép idő örömére a réten gyakoroltam, és oda mégse viszem ki az Amatit. Komolyan ki kell találnom valamit, hogy ez még egyszer ne ismétlődhessen meg, az első azonban az, hogy elkapjam azt a merész, vagy inkább szintén eszement hölgyeményt, akinek kedve támadt lenyúlni a hegedűmet, mert ha van, amiért harapok, hát ezért például igen, úgyhogy futásnak eredek én is a nyomában. Másfél évvel ezelőtt még talán gondot jelentett volna egy ekkora távolság, mint a Rellon hálókörlete és a Vígadófreskó folyosója közötti jó néhány méter lépcsőkkel megspékelve, azonban a kviddicsnek köszönhetően fejlődtem annyit, hogy nem akarom kiköpni a tüdőm, mire a folyosóra érek, bár az még mindig nem igaz, hogy meg se kottyan, lévén, hogy lihegve lassítok le, amint beérem. Kezdem érteni egyébként, hogy miért állt félre a nagy többség olyan készségesen, miközben a hegedűmre kezet emelő lányt üldöztem egészen idáig olyan elszántan, hiszen mindezt úgy sikerült kivitelezni - és komolyan nem így terveztem, azt elmondhatom - hogy a hegedűt ugyan magamhoz szorítottam, a vonót azonban nem, sőt még most is jobb kezemben szorongatom.
- Kérem vissza Hieronymust. Most azonnal. - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, homlokomat ráncolva, és csúnyán nézve rá, miközben nem engedem le azt a vonót, ami a kezemben van, ha már eddig se tettem. Talán még elhiszi, hogy bántanám, bár jobban meggondolva, valószínű, hogy bántanám, főleg, ha kárt is tesz a hangszerben, csak arra nem a vonót használnám, hanem a pálcát. Pff, jobb lenne higgadtan gondolkodni inkább, mert nem most akarom elveszíteni a prefektusi rangom és nem valami kis hülyeségért, csak az ajándékba kapott pár száz éves hegedűm mégse kis hülyeség. Vissza akarom kapni, most azonnal. Dühösen szusszantok egyet, majd közelebb lépek.
- Figyelj, az a kezedben egy Amati hegedű, ha visszaadod, egyezkedhetünk, hogy játszok neked, vagy tanítalak, vagy mittudomén... de ha kárt teszel benne... - nem fejezem be, nem akarom befejezni, nem akarok fenyegetőzni. Nem akarom, hogy változzon túlságosan is a kép rólam, miszerint nem különösebben vagyok tipikus Rellonos. Meg tudnám fojtani éppen egy kiskanál vízben, vagy úgy elátkozni, hogy azt is megkeserülje, hogy megszületett, de ez nem vezetne megoldásra. Nagy levegő, Axel, most kifújod, és lenyugszol, vagy bajok lesznek, rád nézve is, nagy bajok.
Utoljára módosította:Axel Sebastian Sjölander, 2014. április 1. 16:05 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV


melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
Írta: 2014. április 1. 18:20 | Link

Axi-maxi *-*

    Fáradhatatlanul, nevetve rohanok előre, mint valami őrült. Igen, valahol nyilván az is vagyok, de ha egyszer egy hangszer ilyen gyönyörű és ilyen szépen lehet rajta játszani, hát hogy a rákba várja el tőlem a drágalátós tulajdonos, hogy ne csórjam el? Meg amúgy, vigyázzon rá jobban, ha ennyire érdekli, hogy most futkorászni kell. Ami a legrosszabb, hogy egy cseppnyi megbánás, vagy lelkiismeret furdalás sincs bennem. Őszintén szólva, élvezetes a rellonos fiú idegein táncikálni, amit alkalmasint, ha már játszottam a hegedűjén és visszaadom neki, meg is fogok mondani.
    Szinte füstölög utánam a kastély padlója, ahogy bekanyarodok a Vigadófreskó folyosójára. Aztán lassítok, míg végül megállok és beér a szőke srác. Wáoh, egész helyes, de látszik, hogy nem vagyunk egy súlycsoport, ha futásról van szó. Csak veszek pár mély levegőt, ő viszont kissé mintha kifáradt volna. Ejnye hát, ennyit bírnak a híres zöldek? Mondjuk lehet nem kéne hergelnem, mert úgy meg fog átkozni, hogy nem az ibolya alá kerülök, hanem én leszek az ibolya, amit hagyni fog elszáradni. Csúf vég lenne. Szóval muszáj tárgyalási üzemmódba kapcsolnom. Kissé úgy nézhetek ki egyébként, mint egy értelmi fogyatékos, mert az első mondataira nem is felelek, csak mosolygok. Igen, ettől határozottan elmeháborodott, vagy legalábbis minden nemű intelligenciahányadostól mentes nőszemély hatását keltem. Pedig most lettem végzős – ami valahol ijesztő.
- Felesleges ilyen komolyan beszélned. Olyan csodálatosan játszottál rajta, hogy muszáj volt elhoznom egy kis időre, hogy kipróbáljam! – összecsapom a kezeimet, aminek következtében egy pillanatra elengedem a hegedűt, de rögtön utána is nyúlok, úgyhogy semmi baja sem lesz. Kezdem érezni, hogy a helyzetem nem javul, sokkal inkább romlik. – Ígérem, hogy vigyázni fogok rá! – közlöm, aztán jól megmarkolom, vagyis inkább még jobban megmarkolom a hangszert és újra futásnak eredek, de ezúttal pálcával a kezemben, hogy az esetleges támadásokat ki tudjam védeni. Jártam a fiú szobájában, tisztában vagyok vele, hogy három évvel idősebb vagyok. Oké, hogy nem vagyok egy IQ-bajnok, de varázsolni biza jól tudok. Plusz nem csak ő tud ijesztő lenni. Én a hangommal poharakat török, meg igazából mindent, ami szembe jön. Úgyhogy határozottan van a kezemben – illetve torkomban fegyver.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mesélő
Mesélő



offline
RPG hsz: 712
Összes hsz: 1164
Írta: 2014. április 2. 13:02 | Link

Annabell és Axel


Ahogy Annabell futásnak ered, nem jut nagyon messzire, mert amikor egy pillanatra hátra néz, hogy meglesse, a fiú utána jött-e, gyomorral szalad bele egy zongorába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 2. 15:59 | Link



Sose volt nagy erősségem a sport, a kviddics is csak azért került a képbe, hogy a szüleim abbahagyják a noszogatásom. Az első edzések után inkább voltam holt, mint élő, erre határozottan emlékszem, mostanra már azonban nem akkora gond ez, mint lehetne. Azt ugyan még nem sikerült kiküszöbölnöm, hogy ne legyen levegő után kapkodós jelenet belőle, de majd idővel az is talán elmarad, ha megmaradok a kviddicsnél és aktívan edzek tovább. A folyosón lelassít a lány is, majd megáll, és megállok én is. Legszívesebben nekimennék, de ettől egyrészt az tart vissza, hogy közben baja eshetne az ismét ellopott hegedűmnek, másrészt meg a prefektusi rangom is odalenne tán, most eredményként, és nem szeretném, ha bármelyik is bekövetkezne. A fenyegetés végét is lenyelem inkább, még mielőtt kiderül, hogy néha használni is szokta az eszét és abból lesz bajom. Egy, kettő, három, szúszááá... beszív, kifúj, megnyugszik. Kár, hogy a mantrák nem éppen úgy működnek, mint a varázsigék, főleg, ha azon kevés dolgok egyikével kerülök szembe, amik szinte azonnal kihoznak a sodromból.
- Az a hegedű, amit a kezedben tartasz, 1740-ben ké...- elakad a szavam attól, amit látok, sőt még a szívem is kihagy egy dobbanást, hogy aztán olyan heves dobogással akarja bepótolni azt az egyet, mintha menten ki akarna ugrani a mellkasomból. Te jóságos atyaég, képes volt elengedni a hegedűt, hogy tapsikolhasson lelkesedése jeléül. Mindjárt megtépem, hátha a közmondásnak megfelelően kevesebb hajjal több esze lesz, vagy azt a rövid hajra mondják? Nem számít, ettől még a prefektusi rang se fog visszatartani, sőt az se, ha hazaküldenek: ha összetöri a hegedűmet, neki vége.
- Te tényleg nem fogod fel, hogy egy majdnem háromszáz éves hangszer van a kezedben? Ha baja esik, nekem annyi... és holtbiztos, hogy akkor neked is annyi lesz... legalább cseréld le erre, ha már annyira nyikorogni akarsz rajta. - emelem a levegőbe a kezemben lévő mesterhegedűt. Ez utóbbi csak hét éves, és bár nem jelenti, hogy ettől nem nőtt volna a szívemhez ugyanúgy, mint Hieronymus, de ha esetleg ennek sikerült elszakítania valamelyik húrját, akkor az helyrehozható könnyen, az Amatit viszont sokkalta jobban féltem, ha baja esik, biztos, hogy nem vesz a nagybátyám örömében helyette Stradivarit, de még másik Amatit sem. Sajnos az se javít a helyzeten, hogy ismét futásnak ered, újra rohanhatok utána, közben imádkozva a fennvalóhoz - akármilyen természetfeletti hatalom is legyen -  azért, hogy baja ne essen a hegedűmnek.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szombat Anna
KARANTÉN


*Weißling(n)é
offline
RPG hsz: 379
Összes hsz: 2078
Írta: 2014. április 4. 11:04 | Link

Axel

 Már majdnem teljesen elszédül a forgásban, így mikor vége a dalnak, egy kicsit várnia kell, hogy a tárgyak és a festmények a helyükön maradjanak. Ilyenkor mindig úgy érzi magát, mintha egy szakadékon átívelő kötélpályán állna. Kezével maga körül egyensúlyozott, és mikor már a fiú hegedűje is csak apró köröket írt a levegőben, kezdett el hevesen tapsolni.
 - Nagyon szép volt! - kiáltott fel lelkesen, akárcsak a folyosón függő portrék. - Amint látom neki is nagyon tetszett - bökött fejével az alvó öregre.
 - Ne bánd, ők így értékelik a zenét - vont vállat vidáman. - Amúgy én Anna vagyok.
 Ó hát persze, hogy egy külföldi diákkal áll szemben. Néha olyan érzése támadt, hogy az iskolában több a külföldi, mint a magyar. Vajon az országban ilyen kevés varázsló lenne, hogy határon túliakkal kell feltölteniük az üres helyeket? Ilyen kevés ember foglalkozik bájitalokkal? Ki tudja, mindenesetre megmosolyogtató Axel akcentusa. Meg akarja tőle kérdezni, hova valósi és miért jött a Bagolykőbe, de ő felajánlja, hogy most bizony Anna választhat dalt. Micsoda megtiszteltetés!
 Igen ám, csak hogy a leányzó nincs teljesen tisztában úgy a zeneszerzőkkel, mint Axel. Neki éppen elég volt azt tudni, hogy az elektromos zene nem ugyanaz a népi zenével, és hogy a DJ-knek valamiért folyton rángatózik a fejük. Na nem mintha nem lett volna sose ének-zene vagy valami hasonló órája (még a furulyát is rákényszerítették a mugliiskolában), de hogy zeneszerzők! Na de nem maradhatnak virgonc dallamok nélkül a festménylakók, így mondnia kell valamit.
 -  Legyen még egy ilyen vidám, a választás lehetőségét viszont megtartom neked - mosolygott nyugodtan, bár az is lehet, hogy zavarában elkezdte a kezével az alsó ajkát csippentgetni. Ezzel nem volt teljesen tisztában, már olyan automatikusan jönnek a mozdulatok. Talán ezzel nem árulja el magát, milyen tudatlan. Lehet, hogy többet kellene olvasnia, vagy felvenni valami zenei órát. Van ilyen egyáltalán a Bagolykőben?
 Abban viszont biztos volt, hogyha a fiú kiválasztotta a dalt és eljátssza neki, újabb pörgés-forgás lesz annak a vége, ami még testedzésnek sem utolsó. A kérdez-felelek meg jöhet a mulatozás végén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Aisha Nayar
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. április 4. 21:29 | Link

Kedves professzor *-*

Igazából átjár egy kisebb pánik, mert... oké, ettől a nőtől ki ne gyulladna be, most komolyan? Persze, tudom én, hogy a tanárok többnyire nem kedvesek, mert nem az megfelelő nevelési módszer, de ez a tekintély (?) picit ijesztő nekem. Nem is csoda, hogy fülem-farkam behúzva, bólintok egy aprót, mintha attól tartanék, elveszthetem a fejem. Bár ki tudja, mi a módi ebben a suliban.
Aztán arra is rájövök, hogy a tanárnőnek vélhetőleg nem tetszik a sok fecsegés, a tekintete elárulja.
- Én sajnálom, egyszerűen nem bírom abba hagyni, mármint a beszédet. Nagyon szeretek, majdnem annyira, mint a nyalókát - próbálom én rövidre fogni, és csak óvatosan ejteni ki a szavakat.
És rá is térek a tárgyra, mert igazán nem szeretném az idejét pocsékolni. A szemeim elkerekednek, és még a levegő is megakad bennem, mikor hallom, mit szedtem én össze. Ha belegondolok, hogy hol a zsebembe, hol a táskámban volt, nos, úgy hiszem, ezt nem feltétlenül kéne megemlítenem.
- De hát én nem akarom megmérgezni Shaniat - kétségbeesetten tekintek a nőre, még néhány könnycsepp is kiszökik, amiket a felsőm ujjával törlök le. Én tényleg semmi rosszat nem akartam, csak szépet adni neki, mert szeretem.
Hüppögve bólintok, holott fogalmam sincs, mit akar elsza... izélni. Nem értem én ezeket a furcsa szavakat, de hát mégis ő a professzor, tudja, mit csinál. Azért vicces belegondolni, mekkora szerencsétlen vagyok, holott nem is akartam sose bajt, mégis belekeveredtem, vagy szimplán csak úgy sült el.
Oké, a bácsi kifosztása az én ötletem volt, de akkor viccesnek tűnt, és hát... mit szépítsünk? Neki már nem volt szüksége a holmijára, gondoltam én. Na, meg hát, ha mi nem tesszük, megteszi más.
- Nee-nee-neem tudom, a bácsit az óta se láttam, hála égnek - mert nekem volt egy olyan érzésem, hogy amit tőle kaptunk volna, biztos, nem tesszük zsebre.
- Ígérem, és köszönöm. Amúgy nem szoktam lopni, az csak egyszeri alkalom volt... a hecc kedvéért - csak egy halvány mosolyt csikarok ki magamból, de a szemeim ugyanúgy csillognak, mint percekkel ezelőtt. Mégis csak kedves a professzor, tényleg kedves.
- Vagyis... cserélünk? - dobódok fel teljesen, mert úgy hiszem, Seni nagyon fog örülni a kőnek, főleg, hogy attól nem halhat meg.
Mit sem törődve a helyzettel, fogom magam, és odasétálva a professzorhoz, meg is ölelem.
- Köszönöm szépen. Tényleg köszönöm - bár van egy olyan érzésem, a hálám kifejezésétől nem lesz elragadtatva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gál Botond
INAKTÍV


Botosjeti || Csőrmester
offline
RPG hsz: 139
Összes hsz: 9217
Írta: 2014. április 4. 21:54 | Link

Mesélő ~ Dottie


Dolga végeztével, a felfedezőkaland után dönt úgy, hogy visszavonul kicsit, lepihen, és átnézi, mi a többi dolga mára. Noha nincs még olyan sok, bizony akad másik feladata is, amely jelenleg nem az iskolához kötődik, de meg kell birkóznia vele. Nem gond ez neki, hisz direkt azért is vállalkozott rá, mert ezt szeretné csinálni. Agytekervényei ezen, a rá váró apró lépcsőfokokra fókuszált, miközben betért a folyosóra. Nemigen szeret ezen az útvonalon menni – akármennyire is ez az egyik legrövidebb -, hisz mindig sikerül feltartani őt egy-egy, erősebb kitartással bíró festménynek, aki próbálkozik az egyik nagy mulatság közepébe invitálni őt, akármennyire siet. De most nem is figyel oda, szemeit előre, a lábai elé szegezi, mintha nem látna, és nem hallana, csak menne az orra után, és csak int, ha épp neki szegeznek egy-egy megjegyzést. A vidám nóta, a tivornya, amely harsog a vásznakról nemigen érdekli, eleget szórakozott a mai nap ő, ráér majd máskor hallgatni az invitálást, vagy bármely más élménybeszámolót, hogy mennyire jó is nekik ott, a festett világban. Azzal viszont nem számol, hogy nem csak a festmények fura zajaival kell szembenéznie, és, hogy valaki más is leledzik ezen a folyosón ilyenkor. Csak egy idő után szúrja ki először a távolabb, majd egyre közelebb lévő, idegesen járkáló lényt, akinek, ha nem figyel jobban, szépen neki is ütközik. Időben fékezi meg lábait, pillant lefelé a manóra, vagyis egyelőre csak messzebbről szemlélve őt, hisz nemigen tudja, hogy közbe kellene-e avatkoznia, akár csak egy kérdéssel is, vagy hagynia, hogy tegye a dolgát. Ismer pár manót, a konyhában szokott velük néha napján összefutni, amikor azoknak akad két levegővételnyi szünetük. Nem szokása kiszolgáltatnia magát ott, ha épp ennivalóért megy a köreikbe, akármennyire is erősködnek, hogy ez nekik természetes, és a többi, hisz tudja, mennyit kell gürizniük, dolgozniuk. Már abba belefárad, ha csak végiggondolja, hogy mennyi is az az annyi.
Közelebb lépked végül, mire kiszúrja a dobozt is, a hüppögő, sírásra utaló hangok is jobban kihallhatóak lesznek a mulatság hangjai közül, és végül, kényelmes, de kis távnyira áll meg a manótól, amely, láthatóan nagyon nincs jó formában. Idegroncs, ha fogalmazhat így.
- Ühm, történt valami? – csak kibukott belőle a kérdés, érdeklődött, miért is szorongatja a dobozkát a kezében, vagy netán, vár-e valakire, vagy épp, a várt fél hiánya miatt tört ki rajta a pánik, szorongás efféle jele. Fura dolgok vannak néha a kastélyban, de már-már hozzászoktatta magát ezekhez.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Zsombor | Év prefektusa - 2013

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 ... 14 15 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet