Mindenki, de leginkább Seth
Robbanás hangja rázza meg a kastélyt, mikor én épp táskámat a hátamra véve a hajó felé tartok, hiszen mára már végeztem a gyakorlattal a Gyengélkedőn. Robbanás. Hát, ez sosem jelent jót, szuper.
Az embertömegek áramlásából nem nehéz rájönni, merre kell mennem hogy önjelölt mentőst játsszak, amikor még nincsen diplomám - vagy hogy aurort, akit nem vettek fel az akadémiára. Mindenesetre vészreakcióként indul meg bennem ez a mentési ösztön, ahogy a magasba emelkedek, hogy az embertömegek fölött repülve (igénybe véve a szél segítségét) arra menjek, amerről ők jöttek - a baj felé.
- Mi a...? - motyogom magam elé, mikor megpillantom a plafonhoz simulva azt a borzalmat, amit idevetett elém a sors. A Levita-torony felrobbant - füstszag terjeng, a portré szemlátomást használhatatlan, itt van pár tanár, Huszthy meg az a két doktornő, aki mindenhez ért. És Seth. Arra kicsit megkönnyebbülök, hogy meglátom. Will!
Mihez ért...? - csípem el a bátyám szavait, ahogy közelebb érek hozzá, és közvetlenül mellette elegánsan helyezem le magam a földre (bár erre nem fordítok külön figyelmet, hisz kisebb bajom is nagyobb az eleganciánál).
- Seth, gyógyítókhoz menjek vagy neked segítsek? - vágok bele rögtön, hiszen nekem fogalmam sincs, mi is történt itt pontosan; és ha Seth itt van, az azt jelenti, hogy már ki is talált valamit, nekem pedig célom a leggyorsabb és legbiztonságosabb megoldásokat választani. Amikről Sethnek - általában - azért van fogalma.
- Odabent füst van, ki tudom szívni onnan egy pillanat alatt - hadarom, bár az is igaz, hogy ehhez nem ártana látnom is valamit. - Mind bent rekedtek?
Robbanás hangja rázza meg a kastélyt, mikor én épp táskámat a hátamra véve a hajó felé tartok, hiszen mára már végeztem a gyakorlattal a Gyengélkedőn. Robbanás. Hát, ez sosem jelent jót, szuper.
Az embertömegek áramlásából nem nehéz rájönni, merre kell mennem hogy önjelölt mentőst játsszak, amikor még nincsen diplomám - vagy hogy aurort, akit nem vettek fel az akadémiára. Mindenesetre vészreakcióként indul meg bennem ez a mentési ösztön, ahogy a magasba emelkedek, hogy az embertömegek fölött repülve (igénybe véve a szél segítségét) arra menjek, amerről ők jöttek - a baj felé.
- Mi a...? - motyogom magam elé, mikor megpillantom a plafonhoz simulva azt a borzalmat, amit idevetett elém a sors. A Levita-torony felrobbant - füstszag terjeng, a portré szemlátomást használhatatlan, itt van pár tanár, Huszthy meg az a két doktornő, aki mindenhez ért. És Seth. Arra kicsit megkönnyebbülök, hogy meglátom. Will!
Mihez ért...? - csípem el a bátyám szavait, ahogy közelebb érek hozzá, és közvetlenül mellette elegánsan helyezem le magam a földre (bár erre nem fordítok külön figyelmet, hisz kisebb bajom is nagyobb az eleganciánál).
- Seth, gyógyítókhoz menjek vagy neked segítsek? - vágok bele rögtön, hiszen nekem fogalmam sincs, mi is történt itt pontosan; és ha Seth itt van, az azt jelenti, hogy már ki is talált valamit, nekem pedig célom a leggyorsabb és legbiztonságosabb megoldásokat választani. Amikről Sethnek - általában - azért van fogalma.
- Odabent füst van, ki tudom szívni onnan egy pillanat alatt - hadarom, bár az is igaz, hogy ehhez nem ártana látnom is valamit. - Mind bent rekedtek?