Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

A gyakorlat teszi a mestert. Ramóna pedig szeret mester lenni abban, amit csinál. A mágia azonban nagyon új még neki, idegen, sőt, ijesztő. Nem érti, és ez nagyon zavarja. Eddig abban a hitben élt, hogy boszorkányok nem léteznek, most azonban ő maga is egy boszorkány. Legalábbis azt mondják. És lássuk be, hogy furcsaságainak egy részét megmagyarázza a dolog. De csak egy részét. Ramóna maga is belátja, hogy furcsa, hogy nem olyan mint mindenki más, de már beletörődött. Jelenleg sokkal nagyobb gondnak bizonyul számára, hogy összerakja újra a botot, amit kettétört. De nem ám ragasztóval, varázslattal!
Egyedül ül egy asztalnál, lábait maga alá húzta. Kezében a varázspálcáját forgatja, óvatosan végig húzza rajta az ujját. Már századszorra vizsgálja meg, de még mindig nem érti, hogyan lehetséges, hogy ez az izé varázsol. Hogy mitől szállnak ki belőle a szikrák, miket párszor már neki is sikerült előcsalnia. Azt mondták, benne unikornisszőr van, de Ramóna nem hisz az unikornisok létezében. A tudományban hisz. Vagy hitt. Már maga sem tudja eldönteni. A Bagolykőbe érkezése óta látott már képet unikornisról, és legendás lények gondozása órán találkozott is már több furcsa lénnyel, ahogy gyógynövénytanon is találta már szembe magát olyan növényekkel, amiről életében nem hallott. Pedig igazán sokat bújta a biológia könyveket, és kívülről fújja a kedvenceit. Úgy ismeri azokat, mint pálcájának mintázatát. Szereti a gesztenyére faragott vékony indákat. Nem túl giccses, nem túl erőteljes, csak éppen annyi, hogy szép legyen. Kötődik a fadarabhoz, hiába tudja, hogy ez butaságnak hangzik. De az övé, és a pálcakészítő szerint az ő kezében működik a legjobban. Ezért is nagyon csalódott, hogy nem megy neki a bűbáj. Ez az egyik oka.
Felkászálódik, ismét az asztalra rakott, széttört bot elé lép. Ujjait a gesztenyefa markolatára fonja, és koncentrál.
- Reparo - mondja ki a varázsigét, ahogy tanították, hozzá pedig megteszi a megfelelő pálcamozdulatot. Próbálja, legalábbis. Keze azonban megremeg, maga sem tudja, pontosan mitől. A ketté tört bot pedig nem összeforr, csak megreccsen, és mintha fel is repedne egy kicsit. - Francba! - szitkozódik a lány, s közben megdörzsöli arcát pulóvere ujjával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Lábai kezdenek zsibbadni a súlyától. Nem zavarja azonban, helyette próbál rájönni, mit csinál rosszul a bűbájjal. Már az is felmerül benne, hogy a pálcával van valami gond. Meg az is, hogy csak álmodik. Mondjuk az már sokszor eszébe jutott, mióta itt van. Aztán mindig felébred reggel, és a kastély képe nem eltűnik, hanem csak megerősödik. Lehet, hogy kómában van. Áh, nincs neki ennyi képzelőereje, ez nem lehet álom. Ez nem lehet más, csak az igazság. Sokszor kegyetlen igazság.
Ujjai hol gyorsabban, hol lassabban mozdulnak a gesztenyefán. Akár csukott szemmel is le tudná már rajzolni a pálca mintázatát. Ismeri mint a saját tenyerét. Mégsem megy a bűbáj. Akkor meg mi a franc kell még hozzá?! Azt mondták, koncentráljon. De hát megteszi azt is! Nem ér semmit. Egyre biztosabb benne, hogy neki sosem fog menni ez a varázslat dolog. Meg abban is, hogy hibából került ide. Fogalma sincs, az hogyan volna lehetséges, de biztos benne, hogy valaki nagy hibát követett el. Ha már nem, akkor Ramóna volt az, mikor felszállt arra a vonatra, és eljött ide.
Feladni viszont nem szereti a dolgokat, az anyja arra tanította, hogy ne tegye. Fel is áll hát, és folytatja a próbálkozást. A varázslat továbbra sem sikerül azonban neki. Sem szikrák, sem eredmény. Csak egy reccsenés. Szitkozódik, és próbál erőt venni magán, hogy folytassa a dolgot. Jobbja továbbra is reszket, talán az idegességtől. Ezért is szorít rá a pulóvere ujjára, miközben megdörzsöli homlokát. A mozdulat közben balljába veszi át pálcáját, és engedi le oldala mellé. Még mindig az egyenruhája van rajta, az ahhoz tartozó szürke pulóver. Ujjának szélén a házához illően sárga csík díszíti, ám a sok birizgálástól és szorongatástól már az első hónapokban foszlani kezdett.
- Ha? - szalad ki száján a kérdés ösztönösen, ahogy megfordul. Pozitívum és negatívum egyszerre: pálcájának végéből vörös szikrák törnek elő. Pozitív, mert erre várt, de negatív, mert nem így tervezte a dolgot. Csak remélni meri, hogy a szikrák nem érték el a fiút, mert az ő szabadon hagyott lábát bizony megégetik kicsit. Csak egy pillanatra fáj az egész, de semmilyen módon nem akarja bántani a másikat.
Rögtön nemet akarna mondani az eridonosnak, de valahol, mélyen már Rami is belátta, hogy szüksége lenne a segítségre. Bátorsága azonban teljesen eltűnt időközben. Vállai is előreestek, összehúzta magát, úgy fordul teljesen Elijah felé. Nem szólal meg, csak lassan lehajtja fejét, és megrántja vállát. Most Elijah csak vörös tincseit láthatja pár hosszú másodpercig, amíg Rami ismét fel nem emeli arcát, és kékjeit a fiú vállára nem szegezi. Vajon az eridonos megérti a lány jeleit?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Sosem volt jó az emberekkel, sokkal jobban megérti a növényeket, állatokat. Ebből azonban az is következik, hogy nem tudja, hogyan kérjen segítséget. Megszokta már, hogy egyedül oldja meg a nehézségeit, hogy magára van utalva. A mágia világa azonban új és idegen számára. A puszta tény, hogy boszorkány, megdönt benne mindent, amiben valaha is hitt. Na meg, az új helyzetekkel is nehezen birkózik meg. Az pedig, hogy valaki önszántából szeretne neki segíteni, ráadásul a varázslásban, mindenképpen új helyzetnek bizonyul.
Csak egy pillanatra néz az eridonos barnáiba, rögtön el is kapja tekintetét és hajtja le a fejét. Nem bírja, ha a lelkébe látnak, a rövidke szemkontaktus viszont pont ilyen érzetet kelt benne. Ám rossz érzés ide vagy oda, a segítséget megkapja még úgy is, hogy szóban nem kérte. Megkönnyebbültséggel az arcán fordul hát vissza az asztalhoz Elijah-val együtt. Kicsit távolabb lép a fiútól, új neki még a srác, és hiába segít neki, nem tud megbízni benne, ahogy senki másban sem. Ennek ellenére figyeli, mit csinál a másik, és szabad kezével ösztönösen le is követi a mozdulatot. A tollra is bólint, át is veszi azt, gondosan ügyelve rá, hogy keze ne érjen Elijah-éhoz. A botra szegezi a tollat, megcsinálja a mozdulatot, majd még egyszer, és harmadszorra is, közben már elmotyogva a varázsigét. Tudja, hogy nem lehet így baj, még akkor is, ha azt nem is érti, miért varázsol a varázspálca.
A bemutatkozásra néz csak fel, bólint egy aprót, mintha egy mosoly is megjelent volna szája sarkában. A furcsa kifejezés is ismerős neki, szimpatikussá teszi az eridonost, hogy sorstársak egy bizonyos ponton. Abba viszont most nem avatja be a másikat, hogy sosem hitt a varázslatban, sőt, mindenével tagadta annak létezését. És tessék, ennek ellenére itt van, varázsolni tanul, és éppen azért gyakorol, hogy ne kelljen eggyel több évet ebben az iskolában töltenie, mint amennyit egyébként is muszáj.
- Megpróbálom akkor pálcával is - jelenti ki. Hangja kicsit rekedtes, hiszen viszonylag régen szólalt meg, de így is hallható amit mond. Ugyanakkor az is hallható, milyen gyenge a lány, mennyire bizonytalan minden szava.
Varázspálcáját veszi aztán ismét kezébe. Szeme előtt tökéletesen jelenik meg a tankönyv lapján az ábra, és a varázsige kiemelt szavacskája. Erősen koncentrálva mozdítja meg a kezét, mondja ki a varázsigét is, bár utóbbi igen csak gyengének hat. Nem is sikerül tökéletesen a varázslat, a bot ugyan összeforr, de csak pár másodpercre. Ahogy a bot ismét szétreped, Ramóna azzal egy időben harap rá alsó ajkára, ujjai pedig rászorulnak a gesztenyefára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Szemei egészen kicsire szűkülnek, ahogy koncentrál, ajkai pedig szinte eltűnnek, olyannyira összeszorítja őket. Figyeli az eridonos kezét, hogy az hogyan mozdul. Próbálja lekövetni a mozdulatot, ám esetlennek érzi magát. Szinte már hallja, Elijah hogyan fogja kinevetni bénaságáért. Ez azonban nem történik meg. A fiú nem nevet rajta. Sőt! Megdícséri. Mégiscsak sikerült volna? Rami nem így érzi, ő rossznak látja, amit csinál. Ezért próbálja meg újra a mozdulatot, és újra, és újra. Teljesen magabiztos nem lesz ugyan, de úgy dönt, ideje megpróbálni pálcával is. Bizonytalan a dologban, és fél attól a darab fától. Úgy érzi, nem tudja irányítani. Talán ez az igazság. Ezért is a félénkség hangjában, ahogy megszólal. No meg azért, mert utál beszélgetni. Szerencsére a másik sem nyomul nagyon, nem áll hozzá túl közel, és nem is próbál csevegni, ez pedig tetszik a lánynak.
Kezébe fogja a gesztenyefa pálcát, kékjeit a botra szegezi és koncentrál. Arcán ez ismét megjelenik, ajkain és szemein, bőrének vonásain. Nagyon akarja, hogy az a bot végre összeforrjon. Egy pillanatra el is hiszi, hogy menni fog, hogy tud ő varázsolni. A bot egy pillanatra össze is forr... de nem. Aztán ismét szétesik. Ajkai elnyílnak egy pillanatra egymástól, arcára bamba csodálkozás ül, ahogy eg, pillanatra elhiszi, hogy sikerült a varázslat. Zavarában harap aztán ajkába, és szegezi szemeit fekete cipőjére.
Akkor pillant fel, mikor Elijah beszélni kezd. Figyelmesen hallgatja meg a tanácsot. Erőt kell vennie magán, kénytelen lesz hangosan beszélni. Másképp nem fog menni neki a bűbáj. Talán ez a legrosszabb része az egésznek. Nem elég, hogy bolondnak néz ki, ahogy egy fapálcával hadonászik, még furcsa szavakat is kell kiabálnia. De a vizsgán át kell menni - valahogy.
- Meg... Megpróbálom - nyögi ki erőtlenül. Egy pillanatra az eridonosra tekint, de kékjei hamar az asztalra zizzennek ismét. Megköszörüli a torkát felemeli a kezét, és megpróbál mindenre figyelni. Hangos, artikulált beszéd, határozott mozdulat. - Reparo - talán kicsit hangosabban is szólal meg, mint azt tervezte. Szinte már kiabál. Legalábbis Raminak így tűnik.
Nem is mer nézni, szinte biztos benne, hogy nem sikerült. Ám aztán leengedi pálcát tartó kezét, visszafordul a bot felé. És lám, az egyben van. Közepén ugyan még jól látható a repedés, a törés nyoma, de egyben van. Ramóna pedig alig hisz a szemének. Észre sem veszi, de ajkaira mosoly kúszik, szemei csillognak. Óvatosan pillant fel Elijah-ra, miközben pálcája végére fog gyengébbik kezével is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Kezd kicsit feloldódni, kezd rájönni, hogy az eridonos valóban segíteni akar. Értékeli a segítséget. Mindig hihetetlen sokat jelent neki, ha egy idegen ennyire kedvesen fordul hozzá, ha tiszteletben tartja a határai, ezt azonban általában még magának sem vallja be. Szeret abban a tudatban élni, hogy ő tökéletesen önálló, és nincs szüksége senki szánalmára és segítségére. Vannak alkalmak azonban - mint ez a mostani is - amikor be kell látnia, nem megy minden egyedül. Néha jó, ha van valaki, aki segít. Főleg, ha ez a valaki annyira figyelmes és jó segítő mint Elijah. Rami ugyan nem látja, de ha tenné, nagyon meglepni, hogy az eridonos szinte annyira akarja, hogy sikerüljön az a varázslat, mint Ramóna maga. Az ilyesmit a navinés sosem fogja megérteni. Hogy hogyan tud valaki ennyire drukkolni, ennyire akarni valamit, ami nem is neki fontos, hanem valaki másnak, akit ráadásul csak most ismert meg. Még a nevét sem tudja, mert Rami nem árulta el neki, mikor a másik bemutatkozott. De Elijah mégis drukkol neki, türelmesen magyaráz, segít, és még azt is felajánlja, hogy folytathatják a gyakorlást, ha Ramóna szeretné.
A navinés lassan emeli tekintetét a botra, mosolya kicsit kiszélesedik, látva a fiú örömét is. Kimondani, megfogalmazni nem tudná az érzést, de jól esik neki, hogy az eridonos így örül a sikerének. Ennek ellenére kicsit megint távolabb húzódik. Hosszú idő elnyerni a lány bizalmát, és még ő maga sem tudja, mi kell hozzá pontosan. Az biztos, hogy türelem, a másik fél részéről. Mert Ramóna most is kezdi soknak érezni a közelséget, bizonytalansága kezd ismét a felszínre törni, és legszívesebben egy szó nélkül hagyná ott Elit. Összeszedi azonban maradék erejét, hogy udvariasan utasítsa vissza az ajánlatot.
- Köszönöm, de azt hiszem, inkább most pihenek egy kicsit - mondja, ismét egészen hallkan. Felnéz azonban, egy pillanatra a fiú szemeibe is. De csak egy pillanatra, mert kékjei azonnal esnek is le a fiú mellkasáig. Halvány mosollyal bólint az eridonos felé, majd táskáját a vállára kapva gyors léptekkel csoszog ki a tanulószobából, hogy aztán elbújhasson a könyvtárban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Egy beadandón dolgozik, sárkánytanra. Kicsit még mindig tart Brightmore-tól, de élvezi a sárkánytant, főleg, mióta mestertanoncként komolyabb szinten is foglalkozik vele. Nem gondolja, hogy sárkányokkal fog foglalkozni egyszer, de magizoológusként mindenképpen szükségesnek érzi, hogy képben legyen.
Vannak néhányan körülötte, de a tanulószoba azért jó, mert itt még a sok ember is csendben van. Semmi sincs, ami megzavarja a tanulásban, vagy kizökkentse lelki nyugalmát. Általában. Sadie hangjára azonban most Ramóna is felkapja a fejét. Elsőre nem jön rá, miért háborodott fel a rellnos, de még mielőtt az pálcát rántana, kiszúrja az állatot. Rami örömét leli abban, hogy a kastélyban szabadon mászkálnak az állatok, de ezek szerint ezzel nincs mindenki így.
Szemei kikerekednek, ahogy a varázspálca a macskára szegeződik, de nem reagál elég gyorsan, hogy megakadályozza a szerencsétlen esetet. Gondolkodás nélkül pattan fel. Nem is nézi, kivel áll szemben, csak az állatot akarja védeni.
- Hé! Mit művelsz?! - Hangja tőle szokatlanul erősen, élesen szólal meg. Ritkán hallani kiabálni, de mikor megteszi, akkor az erősen szól.
Közelebb is lép a prefektushoz és csak ekkor tűnik fel neki, hogy már ismerik egymást. Megszeppen ugyan, de dühe nem hagy alább.