Farkas Zétény
~ alias életem megkeserítője
„Csá!
Megint én, tudom, hogy már vártad. Kettőkor legyél a második emeleten, a Keleti szárnyban, valamilyen könyvtárszerű kis szobában fogsz megtalálni. Ott fogom átadni neked a leveled, amit apád küldött. Mondjuk, majd szóljál neki, hogy k… nem vagyok postás.
Várlak akkor, ne késs!
Zé”
Épp az ebédet követően pakolt le a szobájában, amikor egy iskolai bagoly a fentebbi üzenetet hordozva kopogtatott az ablakon. Már amikor rápillantott a pergamenre, akkor összeszűkültek szemei, az utóbbi pár napban túl sokszor kellett találkozzon ezzel a kézírással ahhoz, hogy mostanra ne ismerje fel rögtön.
Ajkait összepréselve olvasta el a levél tartalmát, miközben érezte, hogy tőle szokatlan módon egyre gyűlik benne az idegesség. Még most sem tudta, mit akarhat tőle ez a srác, akiről csak sejtette, hogy kicsoda. A Farkas név ismerősen csengett a számára, sejtette, hogy apja egyik üzlettársa lehet, de itt megállt a tudománya, ötlete sem volt, hogy miért éppen most kereste fel őt a fiú.
Az pedig csak a ráadás, hogy az udvariasság legalapvetőbb elemei is ismeretlenek lehetnek az illető előtt, amit Lyra már az első bagoly érkeztekor megállapíthatott. Alapjáraton békés embernek vallotta magát, de rosszul viselte, ha nem kapta meg a minimális tiszteletet, ami szerinte minden embernek kijárt. Az pedig, hogy egyszerűen odarendeljék valahova, érthető módon, kissé kiborította. Az egyedüli oka, hogy pontosan kettőkor mégis megjelent a másodikon csak az volt, hogy Zé az apját emlegette, amit meglehetősen furcsának talált. Miért egy ismeretlennel küldözgetné a leveleit az apja, amikor eddig tökéletesen beváltak a baglyok is?
A kíváncsiság felülkerekedett sértettségén, így aztán kimért léptekkel ugyan, de a Tanulószoba ajtajához sétált. Csakis ez a terem volt "könyvtárszerű" az emeleten, így biztosra vehette, hogy ide várják.
Egy sóhajt követően lenyomta a kilincset, majd egy rövid pillanatnyi hezitálás után benyitott, hogy aztán belépve bezárja maga után az ajtót. Volt egy olyan megérzése, hogy a most következő beszélgetéshez nem szeretne tanúkat.
Tekintetét végigfuttatta az ismerős berendezésen, majd szeme megállapodott az egyik széken terpeszkedő fiún. Végigmérte az alakot, majd közelebb sétált hozzá, mielőtt megszólalt volna.
- Gondolom Zéhez van szerencsém.
Hiába próbálkozott, nem tudta elnyomni az iróniát, amely beköltözött hangjába. A háta közepére sem kívánta ezt a valakit, akiről szinte sugárzott az arrogancia - az arcáról, a tartásáról, szinte még a bőrén is érezte a kisugárzását. Ennek ellenére azonban még közelebb lépett hozzá, majd jobb kezét felé nyújtotta. Határozottan semmi kedve nem volt ehhez az egészhez, de neveltetése felülkerekedett mogorvaságán, nem akart udvariatlan lenni.
- Lyra Black, bár gondolom ezt már tudod. Milyen levelet említettél, amit elvileg apám küldött nekem? - Rögtön a tárgyra tért, szemöldökét leheletnyit megemelte, jelezve, hogy magyarázatot vár. Úgy mindenre.