Isidor figyeli Izát és Evelint, és azon töpreng, mivel lehetne Izát kibillenteni ebből a búskomor állapotából. Végül is eszébe jut egy csíny, ami sikeres, és bár Evelin észreveszi, hogy ő tette, nem reagál rá semmit csak Izával együtt nevet. Ami viszont ekkor következik, attól leblokkol és hirtelen nem is tudja, mit tegyen. Ő csak megcsikizni akarta picit Izát, de nem ennyire brutálisan... Iza a karjába harap, amiből vér jön és az asztalt markolja. Izának nem jut eszébe az ellenátok, Isidor pedig annyira le van blokkolva a műve láttán, hogy egy ideig neki sem. ~
Isidor! Gondolkodj! Mi az ellenátok? Tuti, hogy van és tanultátok is!~ Végül feldereng az elméjében, mint egy fénykép a Sötét Varázslatok Kivédése tankönyvének egyik oldala, amin a Finite szerepel. A gond az, hogy ez másodikos tananyag és nem volt alkalma szakszerűen, órán gyakorolni... A Rictusempra valószínűleg azért sikerülhetett, mert akkor már itt volt, mikor gyakorolták. ~
Gyerünk, Isidor, menni fog!~
-
F... Finite! Mondja először halkabban, bátortalanul, de a lány kínjai ettől még nem szűnnek meg, legfeljebb csak enyhülnek. Végül erőt vesz magán, feláll, kihúzza magát, a lányra tartja a pálcáját és hangosan kiáltva kimondja az ellenátkot:
-
FINITE!! Remélhetőleg sikerült annyira összeszednie magát Isidornak, hogy ezúttal ténylegesen használ is az ellenátok és végre elmúlnak Iza kínjai. Most már nem érdekli, hogy lebuktatja magát, felvállalja a tettét. Odarohan a lányhoz, és ijedt, aggódó hangon szólítja meg.
-
Úristen... Iza! Ugye jól vagy? Bocsáss meg, én voltam. De... hidd el, nem ezt akartam. Nem is... nem is tudom, mi ütött belém. Lenéz a kezére, és látja, hogy az bár véres, de talán kibírható, nem lesz baja. -
Szerencsére úgy látszik, komoly bajod nem történt. Szeretnél felmenni a gyengélkedőre? Hogy érzed magad? Kérdi bűnbánó arccal, lesütött szemmel és úgy várja, hogy a két lány rázúdítsa a dühét, abszolút jogosan.