Vízközelben
Felfedezte magának ezt a helyet. Akkoriban, amikor diák volt, még nem is létezett. Vagy ha igen, hát botor volt, hogy nem használta ki az előnyeit. Víz. Medencényi, tiszta, kellemesen hullámzó víz hívogatja. Egy ilyen fárasztó napon mire is vágyna, mint az elemében való elmerülésre. Zavartalanul készülődött lakrészében. Fürdőruhát öltött, törölközőt és papucsot készített össze, s rejtette megbűvölt talárja zsebébe, hogy azután magára kanyarítva a leplet induljon el a csodás helyiség felé. Belépve csend fogadja, ahogy számította. Ilyenkor kevesen járkálnak a kastélyban. Körbepillant, majd leveti a talárt, s hanyag mozdulattal ejti a medence szélénál álló padra. Széles mosollyal tekint le az előtte elterülő vízre, melyet a benne lévő boldogan köszönt. Egész testében ott tajtékzik az öröm. Mindig sokkal vidámabb, ha eleme ilyen nagy mennyiségben van jelen körülötte. Mélyet lélegzik, tüdejét tele szívja, hajd egy kecses ugrással beleveti magát a medencébe. Elemében van, végre. Hosszan siklik mielőtt a felszínre bukkanna. Talán kicsivel tovább is, mint az átlag, de sosem számolta. Kiemelkedik, haját hátrasimítva. Felhág a medence szélére, hogy pár lépést téve egy szinttel magasabbról ugorhasson le ismét. A csobbanás kicsi, alig fröcsköl. Műugrók képesek talán csak hasonló módon vízbe érni. Hellát nem vonzotta a sport soha. A kövek voltak kezdettől fogva a szerelmei. Nekik áldozta magát és képességét. Igazságtalan előnye volna ha sportolna, de úgy meg nem az igazi. Megint egy hosszabb merülés után emelkedik ki a felszínre majd lebegve marad és játszani kezd a vízzel. Ujjait mozgatva örvényeket kelt és emel falakat maga köré, melyeket azután hagy visszaomlani a vízbe. Végül esőt imitál, ami ezer cseppel hull alá néhány méterrel a plafon alól. Gyakorol.