Boglárka
Valahogy még mindig nem sikerült megtalálnom a helyem Bagolykőn, pedig azt hittem, hogy ez majd sokkal könnyebben fog menni. Odahaza Bostonban volt jó néhány haverom, meg egy-két közelebbi barátom is, velük lehetett bandázni, bringázni a parkban, elmenni moziba, vagy csak a rakparton sétálgatni, és kavicsokat hajigálni a folyóba. Itt viszont totál úgy éreztem, mintha minden körből kilógnék, mert igazán sehová nem illettem be. Még csak azt sem mondhattam, hogy lettek volna korábbi tapasztalataim más varázslósuliból. Nem voltam a legjobb és legügyesebb tanuló, eléggé el voltam maradva a többiektől, így nem illettem be a szorgalmasok csapatába. Engem nem hívtak, hogy hé, menjünk már bájitalt főzni, vagy hogy repkedjünk az égen. A kviddicsedzéseket is ámulattal, csöndben néztem végig, mert tré, de ahhoz sem volt tapasztalatom, és még ha a labdajátékokban jó is voltam, ez akkor is egész más terep volt számomra. Néha irigyen figyeltem, hogy az edzések után milyen jó hangulatban hagyják el a pályát. Szóval jah. Nem volt egyszerű dolgom, amolyan magányos farkasként tengettem a napjaimat, és kezdett egyre inkább honvágyam lenni. Hiányzott Boston. Még akkor is, ha sok mocsok dolog történt ott, ami megviselt, de minden rossz ellenére odakötött néhány szép emlék. Itt meg se bringám nem volt, se egy jó kis mozi.
Még szerencse, hogy legalább a testedzésre volt lehetőség, egy viszonylag jól felszerelt teremben. Le is mentem, hogy egy kicsit edzzem magam, meg hogy ezzel is elüssem az időt. Pedig nem voltam az a gyúrós fajta, megedzett más, de itt tényleg nem volt más lehetőség. Kezdésnek futottam pár kört a bemelegítés után, aztán a súlyzóknál kötöttem ki. Elöszőr a kis kézieket használtam, aztán elnyúltam a padon, és a kétkezessel próbálkoztam.
Nem ment könnyen, de öt-hat alkalommal azért kinyomtam, igaz bele is remegett minden porcikám, és bele is izzadtam rendesen. De hát valamivel csak meg kell erősítenem magam. Ez a gondolat nagyjából öt erőteljes percig motivált, míg végül feladtam, és fáradtan a nyelvemet lógatva próbáltam levegő után kapni, és megpihenni. Oldalra hajtva a fejem, ekkor vettem észre, hogy már nem egyedül bohóckodtam a teremben, mert feltűnt egy csajszi is, aki megválva a cipőjétől, elkezdett bemelegíteni.
- Khm, te mindig leveszed a cipőd meg a zoknid edzésnél? - bukott ki belőlem a kérdés, majd kimászva a súlyok alól, felültem a padon, megtöröltem homlokomról az izzadságot a magammal cipelt törölközővel, aztán felállva közelebb sétáltam hozzá.
Még szerencse, hogy legalább a testedzésre volt lehetőség, egy viszonylag jól felszerelt teremben. Le is mentem, hogy egy kicsit edzzem magam, meg hogy ezzel is elüssem az időt. Pedig nem voltam az a gyúrós fajta, megedzett más, de itt tényleg nem volt más lehetőség. Kezdésnek futottam pár kört a bemelegítés után, aztán a súlyzóknál kötöttem ki. Elöszőr a kis kézieket használtam, aztán elnyúltam a padon, és a kétkezessel próbálkoztam.
Nem ment könnyen, de öt-hat alkalommal azért kinyomtam, igaz bele is remegett minden porcikám, és bele is izzadtam rendesen. De hát valamivel csak meg kell erősítenem magam. Ez a gondolat nagyjából öt erőteljes percig motivált, míg végül feladtam, és fáradtan a nyelvemet lógatva próbáltam levegő után kapni, és megpihenni. Oldalra hajtva a fejem, ekkor vettem észre, hogy már nem egyedül bohóckodtam a teremben, mert feltűnt egy csajszi is, aki megválva a cipőjétől, elkezdett bemelegíteni.
- Khm, te mindig leveszed a cipőd meg a zoknid edzésnél? - bukott ki belőlem a kérdés, majd kimászva a súlyok alól, felültem a padon, megtöröltem homlokomról az izzadságot a magammal cipelt törölközővel, aztán felállva közelebb sétáltam hozzá.