Drámaian kivágódik a Társalgó ajtaja, és fájón nyikorogva nyög egyet a tokjában. Sűrű, színpadias füst dől be rajta, melyből egy ösztövér sziluett bontakozik ki. Elmosódó férfialak, távoli sóhaj a semmi tengerében, szilfaüszögként hamvadó jelenlét... Egyszóval állati heroikus!!
- Na szevasztok, szilvásbukták! - rikkantja el magát élesen, majd fülsiketítő csörömpölés közepette átbucskázik a küszöbön.
Arccal tompítja a padlót, ahogy azt illik - sőt kötelessége - egy drámai hősnek.
- Miről maradtam le? - kérdezi érdeklődve a kanárisárga szőnyegtől, mintha az a legjobb barátja lenne.
Há' na. Talán nem kellett volna keresztülzuhanni a szárazjeges vödrön, amit egészen az Eridonból cipelt magával idáig a misztikus hatás kedvéért.
- A grand belépő érdeklődés hiányában elmarad - fordul át hasról a hátára, és szemügyre veszi a plafont is. - Csúcs!
Közben átlép rajta, meg a veder füstölgő romjain két felsőbb éves, akik kissé szkeptikusan néznek rá, de a drámai hősök első számú szabálya, hogy senki nem esik pánikba.
- Csőzi! - mondja a fiú. Gyorsan feltornázza magát ülő helyzetbe, és kíváncsian körülnéz. - Jé, itt van kaja?!

- Nyugi, csak a méltóságom tört szilánkosra, én egyben vagyok - feleli könnyedén, mivel tényleg nem csinál elvi kérdést egy pofáraesésből. Sem.
Imbolyogva feltápászkodik a földről, büszkén kihúzza magát, majd lepöccint egy nem létező pormacskát a kapucnis pulcsija válláról.
- Soha jobban! - jelenti ki, aztán menyétvigyort villantva odacsalinkázik a könyvet szorongató lányhoz és a csávóhoz, aki az imént hozzá szólt. A szárazjeges vödröt otthagyja a terem bejáratánál, hogy más is hasra eshessen benne, ha akar.
Amint közelebb ér, látványosan kirajzolódik az arcán egy masszív zúzódás, mely a bal szemzugában kezdődik, és egészen halántékig ível. Ezt tutira nem most szerezte, mikor bezuhant a terembe, mert már sárgáslila árnyalatot öltött.
- Akartam egy nagy, drámai belépőt. Ezért kellett a vödör - magyarázza a többieknek, miközben lehuppan a kanapéra a srác mellé. - Végtére is az első benyomás fontos, szóval mindent egybevetve kijelenthetem, hogy sikerült!
Elégedetten bólint. JA! Nem pont úgy, ahogy tervezte, de határozottan magára vonta az összes jelenlevő figyelmét, legalább egy döbbent pillantás erejéig.
- Koppány Ricsi vagyok, Eridon ház. Szevasztok - mutatkozik be illendően. A lánynak int, a fiúnak kezet nyújt, és amennyiben megkaparintja a markát, a szuszt is kirázza belőle.
- Jól áll neked a piros amúgy, ugye megehetem a sütidet? Előtte csinálnék róla képet Inasgrammra - hadarja dallamos stájer akcentussal, közben előrántja a mobilját a pulcsija zsebéből, és meglengeti a leányzó orra előtt. - Kell a fotódokumentáció a képzeletbeli rajongóimnak, t’od.

Nagyot csattanva zuhan át egy random bőröndön, és lesmárolja a Bejárati csarnok kőpadlóját. Megint.
- Mi a fffu...ckereszt?! - hörög szemrehányóan. Megtanulhatná már, hogy ha a plafont nézi állandóan, akkor előbb-utóbb pofára esik. Inkább előbb, mint utóbb, dontvörri. Lassan rutinból nyalogatja a moha ízű járólapot.
Felpattan a földről, mintha mi sem történt volna, és egy könnyed mozdulattal hátrakotorja a kócos séróját. A frizurája semmivel nem lesz rendezettebb, mint előtte volt, de legalább az érzet megvan. Jóazúgy! A talárja alól kivillan a befáslizott jobb keze, és az ujjpercein virító horzsolások.
- Hallod? - pillant a csarnok közepén tanácstalanul ácsorgó lányra. - Te miért aknásítod el a terepet? Náci rohamosztagnak érzed magad?
Aztán alaposabban szemügyre veszi a kiscsajt, és a szája cickányos vigyorra húzódik. A tekintetében huncut fény villan, mert imád kötözködni, amíg egyszer valaki visszakézből rá nem nyom egy Avada Kedavrát, és kalandja véget ért. YOU DIED!
- Mi ez a sáskajárás színű árnyalat? - bök a lány hajára. - A fodrászod öngyilkos lett?

Ha tudná, hogy "igen kedves fiú"-ként aposztrofálták gondolatban, valószínűleg elgurulna a röhögéstől. Akkor is, ha irónia volt. Szerencsére azonban nem gyötri a legilimencia kínzó terhe - meg úgy általában semmilyen teher, amit nem akar magára venni.
- A jó hír, hogy én sem tudom, merre kéne menned - mondja segítőkészen, a lábával arrébb rugdosva egy kisebb méretű, kósza utazótáskát. - A saját házamat, az Eridont sem mindig találom meg, úgyhogy tegnap a könyvtárban aludtam.
Mindezt olyan könnyed, magától értetődő természetességgel jelenti ki, mintha a vasárnap koradélutáni időjárásról csevegnének éppen.
- Alaprajzom nekem sincs - vonja meg a vállát. - De ha gondolod, bekövetlek Instán.
A kettőnek nyilvánvalóan semmi köze egymáshoz.
- Szóval a hajad egy Én kicsi pónim kataklizma, minden világos - biccent. - Akarod, hogy megvárjak veled egy prefit, vagy bárkit, aki útba igazít? Vagy esetleg hozhatok neked két napi hideg élelmet. A kajáldát történetesen tudom, hol találom - bök a róka orrára, ezzel jelezve, hogy szag után szinte bármit lenyomoz.

Egy úriember készségesen segítene a bőröndök cipelésében, ebből kifolyólag ő csak áll zsebre dugott kézzel, és szkeptikusan figyeli, ahogy a kék hajú lány a csomagjaival zsonglőrködik.
- Egyébként... - billenti félre a fejét. - Koppány Ricsi vagyok.
Gondolatban végigpörgeti az összes létező varázslatot, amit ismer - vagyis mind a hármat -, majd úgy dönt, hogy ha akarná se tudná szponzorálni a csajt. Kár a gőzért.
A katasztrófa elkerülhetetlen, úgyhogy higgadt pislogással figyeli, mikor a leánynak sikerül földhöz csattintania az egyik pakkját, és mindent szétszórni belőle, a csarnok teljes hosszában.
- Klassz - kommentálja vérlázító ignoranciával.
Valahol a tudata mélyén érzékeli ugyan, hogy most Edward Cullenbe kéne kapcsolnia, és gálánsan összeszedegetni a szétszóródott csetreszeket meg papírokat. Közben meg is dicsérhetné a kékség rajzait, és az már majdnem zöld lámpa az első csókhoz.
Yup! Pontosan ezt kéne csinálnia, úgyhogy megteszi, ami tőle telik:
- Hát ez jó béna volt - röhögi el magát.

- Csá Maja - tartja fel a jobb tenyerét üdvözlésként, mintha a forgalmat akarná megállítani, vagy a USS Enterprise-ról érkezett volna teleporttal.
Érdeklődve figyeli, hogy van, aki még nála is pancserebb, pedig az ő megérkezése a Társalgóba szintén drámai volt. Szárazjég, mennydörgő performansz, heroikus csukafejes, stb. Jobb ezt nem feszegetni.
- Öhm... - dörgöli meg az állát, amíg végignézni, ahogy az új lány a saját lábában orra bukik, és egy hangos csattanás kíséretében elnyúlik a térkövön. Meglehetősen látványos demonstrációja ez a kellem és kifinomultság festői kombójának. Nagyon ballerinás.
- Tényleg ki akarod nyírni magadat az első napon? - kérdezi, miközben a fél szemöldöke a homloka közepére szökken. - Csak mert ha igen, van nálam gandzsa, és beszélhetünk az... ö... problémáidról? - firtatja inkább óvatosan, semmint kijelenti. Há' sose lehet tudni, hogy ki milyen traumákkal küszködik. Nem igaz? De.
- Hagyd azokat a bőröndöket - legyint. - Az enyémek is maguktól felkerültek a hálókörletbe.
Ezt persze mondhatta volna korábban is, de akkor lemarad erről a páratlan Anasztézsa Sztíles esik-kel mutatványól, és azért biza' kár lett volna.
- Na gyere, szerintem rádfér egy kakaó - mondja, majd irányba állítja a csajt a kajálda felé. Nincs is annál jobb, mint mikor az ember folyékony cukorba áztatja a központi idegrendszerét.
- Ne törődjél semmivel, egyél zsömlét kiflivel!
S ezzel a végszóval vezeti el Maja Dexet a színről, hogy aztán majd valaki - aki ért is hozzá -, valóban tudjon segíteni a lánynak megtalálni a Levita tornyot.

Firhang le.

Viszonylag pontos - azaz csak negyven percet késik a megbeszélt találkozóról. A holdkórosok úgyis megvárják. Többnyire nem sietnek sehova.
- Csá, hogyishívnak - köszön udvariasan (sic!) már messziről, és odaslattyog a bizarr külsejű lány meg a páncélja mellé.
- Kidekorálod, mielőtt fölveszed? - kérdezi a mellvértet borító vaskos porrétegbe ágyazott szívecskét vizslatva. - Írd bele a nevemet, lécci'. Ricsi vagyok.
Ezzel letudta a hivatalos részt, úgyhogy jöhet a gyakorlatias. Míg a lány piszmog a háta mögött, és ízlés szerint további mintákkal ékesíti a lovagpáncélt, addig előhúz egy NERF vízipisztolyt a kapucnis pulcsija zsebéből. Élénk narancs-kék markolatú műanyag vacak, bosszantásra és exorcizmushoz pont ideális fegyver. (Minden másra tökéletesen használhatatlan.)
- Húzzál máshova kukkolni! - morran rá a kanapé fölötti portrén sasoló rusnya boszorkányra, és pofán küldi egy masszív vízsugárral, hozzácsapva egy random ördögűzés latin szövegét, szigorúan fonetikusan kiejtve.
Persze ez az egész csak arra jó, hogy a banya sziszegve arrébb slisszanjon két festménnyel. Felszívódni nyilván nem fog, legfeljebb amíg megszárad a kerete.
- Na - zuttyan le elégedetten Ricsi a kanapéra. Visszasüllyeszti a vízipisztolyt a zsebébe, és ugyanazzal a mozdulattal előhúz egy áttetsző műanyag tasakot, amit két ujja közé csippentve meglenget a levegőben a lány felé. - Ezt imádni fogod.

A kanapé fájdalmasan nyekken a becsapódó nyúlbomba súlya alatt, és Ricsi is huppan egyet ültében, nagyjából egy centire emelkedve, majd visszapottyanva az ülőkére.
- Nyugi, Nyuszi - mondja, aztán a lány kezébe ejti a tasakot. - Elsőosztályú, limitált széria. Ne sokat tegyél bele, mert két napig aludni fogsz.
A termesztőt Imperio alatt sem nevezné meg, de nincs is jelentősége. Látszik a Nyúlon, hogy neki aztán mindegy. A lényeg, hogy füstöljön.
- Nincs ám eltörve - pillant a karjára. - Csak megbotlottam az ö...
Lépcsőben?
Küszöbben?
Levitás kiscsaj széthagyott bőröndjében?
- Az ukrán maffiában - böki ki végül. Ez a magyarázat kiválóan indokol minden egyéb zúzódást is, melyek itt-ott kivillannak a talár alól a szabad bőrfelületeken meg az arcán.
A pulcsija zsebébe kotor, és előhúz egy felcímkézetlen tégelyt. Nézegeti kicsit, majd visszacsúsztatja, és keres egy másikat. Kajak ugyanolyan mint az előző, de mégis lehet különbség, mert ezúttal bólint, lepattintja a kupakot, és a befáslizott tenyerébe szór két ciánkék kapszulát.
- Neked mi a defekted? - kérdezi érdeklődve. - Nagyon nem úgy festesz, mint apa kicsi hercegnője.
Megemeli a kezét, mint aki tósztot mondott éppen, majd rutinosan bekapja a két tablettát.

Igazából már félúton szólni akart, hogy az sok lesz, Nyuszi ne csináld! De a lány olyan lelkesen csavarta a cigikéjét, hogy Ricsi végül csak a mutatóujját emelte fel enyhén tátott szájjal, aztán visszaejtette a kezét az ölébe.
Az ukrán maffiához nyilván semmi köze nincs (még?), de azért bólogat, mint aki nagyon is megérti.
- Ja, nekem is van egy bátyám. Világi cimbarom.
Ennyit fűz hozzá, a többiről mélyen hallgat. Inkább a mágikus öngyújtóra fókuszál, ami a lány keblei között manifesztálódik egy rózsaszín csillámporos felhőpuff kíséretében. Neki is kéne egy ilyen metálszürkében. Még a fordított kereszt is jöhet. Ha létezik túlvilág, a Friccer tutira csípi a fajtájukat.
- Ez csak fájdalomcsillapító - vonja meg a vállát. - A természet néha figyelmeztet, hogy mit nem kéne tennem, én meg: "WiTnESs mE!"
Lendületesen végighúzza a begörbített mutatóujját a szája előtt kétszer, mintha festékszórót fogna. Iconic Mad Maxes referencia.
- Nem kérek, kösz - utasítja el a felajánlott spanglit. - A kettő együtt nem majális.
Miközben a lány lazul, ő kellemesen érzéketlenné válik. Nem nyomasztja gondolat vagy emlék, mert az agya kikapcsol, hogy megvédje. Pont erre való a ciánkék: leválasztja az embert a fájdalmas valóságról.
Tompa mosoly kúszik az arcára, mihelyst a csaj az ölébe dől.
- Mondtam, hogy jó cucc. Látod? És te még azt hitted, marketing.
Szórakozottan csavarja az ép keze ujjaira a Nyuszi egyik tincsét, mely a szőke egy meghatározhatatlan, de kimondottan természetellenes árnyalatában pompázik.
- Nyomi vagy - motyogja a tré tehenes vicc után, bár messze nem biztos benne, hogy a Nyúl hallja-e még. - Teccessz nekem. Asszem.

Locomotor mortis - jó hecc, NYIHAHAH! Mintha nyargalni kezdenének full betépve meg leszedálva. Egyikük sem mozdul a kanapén, sőt különösebb erőfeszítéseket sem tesznek annak érdekében, hogy elkerüljék az esetleges következményeket.
Fact: itt van két felnőtt hímpéldány a bazi kihalt folyosón, mert a hisztis banya val'szeg leadta a drótot, hogy dobna rá valaki egy házat az Ózban! Pedig a vízipisztoly vitathatatlanul jó ötlet volt.
- Hé, helló Rudolf bá' - köszön vidáman, mikor felismeri a házvezető tanárát. - Hogy s mint?
Félelemérzet zéró.
Tekintélytisztelet zéró.
Érzelmi intelligencia... hát azért az van valamennyi, de legalábbis ott motoz benne a késztetés, hogy a körülmények ellenére tovább babrálja a Nyuszi tincseit. Főleg miután amaz kijelentette, hogy a Ricsi egészen szép alulról.
- Nem csináltunk ám semmit – mondja kajak ártatlanul, egy Broadway-színész gyakorlottságával. Ez a mondat többször hangzik el a szájából, mint az "igen" meg a "nem" együttvéve, úgyhogy vérlázítóan hitelesen cseng.
- Maguk egy pár? - kérdezi kíváncsian hol az egyik pasasra nézve, hol a másikra. Végtére is együtt jöttek a sötétben, és lengetik a pálcát. Lol. - Átadjuk a kanapét?

A házvezető tanára szinte pöfögi a frusztrációt és az önbizalomhiányt, amitől egy komikusan fontoskodó - és pedagógusnak teljesen alkalmatlan - bazári majom érzetét kelti benne, de erről natürlich mélységesen hallgat.
- HORKH!
Mindössze ennyi bukik ki a száján, aztán inkább befogja. Ha nem csapják ki még ma, akkor le kell húzniuk együtt pár évet, azt' mindenkinek jobb a békesség.
A Nyuszi megvilágosodásának és hirtelen felülésének folyományaként reflexből hátrahőköl, mert ha nem, abból Big Bang lesz, és a párhuzamos univerzumban keletkező nem-szénalapú létformák gondolata némileg aggasztja a Ricsit.
- Egy csinatos nim-FA! - teszi hozzá a rendkívül éles meglátását a Nyúl transzcendentális monológjához. - Egyébként manapság tökre elfogadott homárnak lenni, ne tessenek aggódni.
Megpaskolja a lány arcát oldalról, és rezignált pislogással nézegeti a cigilebegtetős bűbájt. Mekkora fancy szarság, nem lett volna elég kivenni a kezéből?
- Orvosi mariska, csaxólok - mondja. - Nem kell lesajnálni azért, mert nem tetszik felismerni a minőséget.
Nemröhög.
- Ezen mit kell sikálni? - bök felfelé hüvelykujjal a csöpögő keretre. - Hát olyan szép meg tiszta ez már, hogy a tanár úr láthatja benne a tükörképét.
NEMRÖHÖG!
- Igen, szóval komolyan, lesikáljuk ám, de még hogy! - bólogat maflán vigyorogva. - Két hétig sikáljuk, azt' megtanuljuk a leckét, hogy ne üljünk le ide a kanapéra, hanem máshova üljünk. Világos!

Az a baj, ugye - bár ezt Volkov már kapiskálja -, hogy Ricsi teljesen és tökéletesen telibe rakja a tanári tekintélyt, meg úgy nagyjából minden tekintélyt a világon. Mégis hogyan vegyen komolyan egy nevelőt, aki kapkodva mentegetőzni kezd, ha egy tizennégy éves lebuzizza?
- Aha-tökjó - bólogat, mint a rugós kiskutya egy Wartburg hátuljában.
Ezt a gyepminőségi cuccot végleg el kéne engedni, bácsik, mert ha bárkit érdekelne (de nem érdekel), hogy honnan van (de az nem számít), akkor elképzelhető (ne képzelegj!), hogy olyasmit találnának nála (de nem találnak), ami tényleg megüti a kifogástalan színvonalat. Elvégre Ricsi perfekcionista a maga módján.
- Most így... ez cink? - kérdezi a fejét bizonytalanul félrebillentve, miközben végigpillant a sötét folyosó portréin. A két pasas érzékelhetően rápörgött, hogy valami frappáns büntetőfeladattal álljanak elő, aztán ez mi a rák?
- Nincs itt egy Tiltott Rengeteg, ahol unikornisra kell vadászni?
Valamit kever gondolatban, oda se neki. Nyilvánvalóan semmit nem fog tanulni ebből a büntetőfeladatból sem fogkefével, sem nélküle, legfeljebb végiglocsolja az összes freskót, a falakat, a padlót és a házvezetője idegeit nátronlúggal.
- Ennek az anekdota-gyanús történetnek egyértelműen a tipik magyar tanári mentalitás a katarzisa - mosolyodik el már-már elnézően, ami az ő esetében jóformán karakteridegen arckifejezésnek számít. - Maguknak pedagekkóknak sosem az a kérdés, hogy a diákok miért mutatnak szélsőséges viselkedési mintákat, hanem hogy hogyan büntessék meg őket érte. Talán nem kellett volna megbukni serdülő pszichóból az egyetemen, WEHEJJE!
Újabb Lakatos Koelhói bölcsesség, köszönjük-viszlát. Szíve szerint huhogva rágyújtana, kis híján meg is teszi, de a Nyuszi épp akkor dönt úgy, hogy a keblére öleli őt.
- Whoa! - nyögi az állát a lány nyakhajlatához támasztva gyengéden. Már az imént is majdnem beleakadt a gondolatba, mikor a Nyúl az orrát dugta az övéhez, de most végleg elveszíti a fonalat. Hát akkor meg nem mindegy, hogy min vetyegnek a langyik? Ez így olyan...

jó.

Nem szereti, hogy azért kell iskolába járnia, mert tanköteles. Hát mennyivel nagyobb vagányság lenne már egy híd alatt csövelni! De a keserű igazság az, hogy a Ricsit nem lehet szimplán átíratni holmi javítóintézetbe, mert hajlamos felrobbantani maga körül ezt-azt vadmágiával, úgyhogy minden ellenérzés dacára még mindig Bagolykövön van a legjobb helyen.
- Hát én nem követlek, csak megyek utánad - mondja könnyedén. - Vagy vezetlek hátulról, ha úgy tetszik.
Vidáman galoppozik a lány mögött, miközben Maya őrjöng, mint egy csapat lódarázs. Most minek ekkora ügyet csinálni egy kis híján felrobbant bájitalból? Hiszen nem halt meg senki. (Ugye?...)
- Hallod? - pislog egy nagyot, mikor a csaje dühösen megtorpanva felé fordul, és jól letorkolja. - Te miért vagy ilyen fullánkos? Valaki rádobott egy házat a húgodra, a Keleti boszorkányra?
A jobb keze hüvelyk- és mutatóujja közé csippenti Maya sok-rengeteg-végtelen mennyiségű hajának egy kósza tincsét, és meghúzza, mint a kisfiúk az oviban. Nem annyira, hogy fájjon, vagy hogy a kezében maradjon a fürt, épp csak jelzés értékűen, hogy "Figyelj rááám!"
- Hova megyünk egyébként? - kérdezi kíváncsian.
A többesszámot magától értetődőnek veszi, elvégre mennek. És együtt. Addigra Ridzsike boldogan pörög a Bájitaltan óra előtt szippantott Ritalintól, s a világon semmi gondja nincs. Olyan, mint egy kajla sakálfióka, aki játszani szeretne.

Mayát láthatóan szanaszéjjel frusztrálja a jelenléte az első pillanattól kezdve, amivel Ridzsike tisztában is van, csak épp marhára nem törődik vele. Ezt lehet tapintatlanságnak nevezni, ha úgy esik jól, meg lehet akár szívósságnak is. Megközelítés kérdése, ugyebár.
- Nyugikaaa - húzza el a szót félig énekelve, félig vonyítva. - Majd a következő órai munkánk jobban sikerül.
Csillogó tekintettel bazsalyog, mint rohadt tök a Balatonra. Egyoldalúan eldöntötte már, hogy kedveli a csajt, bármilyen nyűgös-hisztis és harapós is. Talán a szép haja miatt, vagy mert olyan kifejezően tud a szemeivel villámokat szórni.
- Túl sokat görcsölsz azon, hogy mi lesz, ha valami nem, vagy nem úgy sikerül, ahogy azt előre eltervezted - vonja meg a vállát. A cickányvigyora gyengéd mosollyá szelídül, ahogy a lány arcát fürkészi kíváncsian.
- Hibázni tök emberi dolog - mondja, miközben még mindig ide-oda húzkodja a kezében tartott sűrű, sötét hajtincset. Olyan, mint a folyékony selyem, és nagyon jó érzés taperászni. Kedve lenne megszagolni a lány feje búbját, de azt még a metilfenidát-hidroklorid jótékony ködén át is érzékeli, hogy Maya val'szeg tüzet kezdene okádni tőle, mint egy felbőszült sárkány. Ricsinek volt már szerencséje a Rellonos vérmérséklethez. Legutóbb az állkapcsát törték el majdnem, véletlenül-szándékosan, egy jól irányzott kézilabda dobással.
- Klassz! - ragyognak fel a szemei óriásira tágult pupillákkal. - Akkor menjünk a Nagyterembe! Itt fagyok meg éhen, és totál kajaflessem van már vagy fél órája.
A többesszám konstans és megmásíthatatlan. A lány kénytelen lesz beletörődni, vagy alternatív megoldásként választhat radikális lépést a sakálprobléma elhárítására. Utóbbinak nyilván lesz következménye, mivel Ridzsi az adok-kapok elv alapján működik már pusztán azért is, mert így fair.
- Lazuljá' le, jó? Ha idegeskedsz, attól ideges leszel - dünnyögi szórakozottan. - Szereted a zöld buktát? Nekem az a kedvencem.

Gyorsba készít pár fotót a felé nyújtott süteményes dobozról, mielőtt belemarkol, és vagy egy tucat sütit a zsebébe gyömöszöl, meg három darabot a pofazacskójába. Nem zavartatja magát, hogy minden bizonnyal nem neki szánták az egészet, elvégre ingyen van, nem? De.
- Föbbeket éldekel, mint hifed - mondja teli szájjal, miközben serényen taperássza a mobilja kijelzőjét. Vidáman kérődzik a telefonra tapadva. Vág, editál, csinosít, aztán rátenyerel a posztolás gombra, közben a falatot is lenyeli anélkül, hogy kétszer megfulladna. Victory!
- Ezerszázhuszonhét követőm van - jelenti ki büszkén. - És mindenki tudni akarja, hogy mit ettem reggelire. Menő, mi?
Besüllyeszti a telót a zsebébe a többi cókmókja közé, s csak ezután veszi alaposabban szemügyre a két másik diákot. (Mármint azt a kettőt, akik még nem menekültek el sikítva a közeléből.)
- Te mindig ennyit locsogsz? - kérdezi a Haydenként bemutatott lánytól kíváncsian. - Hagyhatnál mást is szóhoz jutni, nem?
Röfögve nevet a saját szar poénján. A csajról ordít, hogy legszívesebben csatornát váltana, de amilyen pechesnek néz ki, val'szeg a szomszédban is TeleShop megy. Ettől függetlenül Ridzsike állati empatikus tud lenni, ha akar (oké, ez nem igaz), szóval előre hajolva megpaskolgatja a lány kezét.
- Ha nem lennék, hiányoznék magamnak - jelenti ki roppant komolyan Hayden pillantását fürkészve, és feltéve, hogy a bige egyáltalán hajlandó ránézni. Aztán elégedetten hátradől, majd Elijah felé fordul. A pofázmányán feltűnően világlik a nagy, sárgáslila monokli, ami valljuk be, tovább növeli a "felejthetetlen" első benyomást Ricsivel kapcsolatban.
- Ha idősebb csaj tetszene - szegezi neki a kérdést a srácnak, mivel az látszólag közlékeny, és jelen pillanatban mást nemigen tud faggatni a témáról. - Úgy értem, hogy sokkal idősebb, akkor hogyan szednéd fel?
Kivár, néz meredten Elijah-ra, és próbál nem full creepy-nek látszani.
- Mármint oké, persze. Kloroform-terepjáró, de ha mondjuk egy felnőtt nőről van szó, akit mégsem akarsz lapáttal leütni, akkor mizu?

Hunyorogva figyeli a Maya arcán áthullámzó érzelmi kavalkádot. A haragot, a feszélyezettséget, a visszafojtott szavakat. Érdekes, hogy "kielemzésnek" vett egy egyszerű megállapítást. Érzékeny pont lehet ez neki.
Ricsinek ilyenkor sok mindenen kattog az agya, de az összes komplex gondolat tompán csüng a ködben, és nem látja a végét.
- Mindegy is - mosolyodik el gyöngéden. - Nincs jelentősége.
Persze a lány nem tudhatja, hogy ez a kijelentés mire vonatkozik. Ő legfeljebb annyit érzékelhet, hogy a sakálkölyök gyorsan elveszíti az érdeklődést Maya selymes hajtincse iránt, és a szemeiben égő kíváncsiság tompa parázslássá csendesül.
- Figyelj csak? - szól a lány után, mikor amaz nagy lendülettel, értetlenül és kissé sértődötten továbbindul.
Utána lép, és megfogja Maya csuklóját tenyérrel fölfelé. Cseppet sem erőszakos, és nem is rántja meg, mert ő nemazasrác, aki kislányokat cibál. Még beállva sem.
- Tessék - nyom Maya kezébe egy piros-fehér keménykapszulát. - Vedd be lefekvés előtt, vagy dobd ki a kukába, nehogy csalódást okozz a szüleidnek.
A két tág szembogara Maya egyik szeméről a másikra ugrál.
- Nekem mindegy, de ha tovább feszülsz, elpattansz, mint a hegedűhúr - mondja önmagához képest komolyan, majd elengedi a lány csuklóját.
- Ja, és próbáld ki a zöld buktát a kajáldában, az tényleg király!
Azzal zsebre dugja a kezeit, s amennyiben nincs több kérdés, Repo! The Genetic Operát fütyörészve elindul az Eridon torony felé. Eszébe jutott, hogy van két laposra préselt Sparos fánk, meg egy fél zacskó szikkadt krumpliszirom a sporttáskája mélyén, és azok most valamiért sokkal csábítóbbnak tűnnek, mint a hatfogásos díszebéd a Nagyteremben.