Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Hátát úgy húzza a zsák, mintha köveket cipelne reggel óta, pedig az egész fene nagy szenvedésnek csupán egy oka van - elaludta a vállát. Nem mondom, kész káoszban ébredt reggel amikor úgy tudta orrbacsapni magát jobbjával, hogy csak orra fájt, de karja mintha nem is hozzá tartozna, az i-re a pontot azonban az tette fel, amikor kíváncsiságból jól megharapta a kisujját, és... nem érzett semmit. Azonnal riadóztatta Móricot, hogy baj van, valaki levágta a karját az éjszaka és rosszul ragasztotta vissza, de szerencsére pár perccel később már érezte az alkarjába szúrkált rotringhegyeket, úgyhogy lassan leesett mindkettejüknek - csak elaludta azt, nincs itt szó bűntényről. Aztán a nyújtózkodás volt a non plus ultra, elég volt egy rossz mozdulat, és olyan görcs állt a vállába, azt hitte menten összerogy, mint valami prémium focistanövendék. Azóta túlesett egy okklultizmus dolgozaton, ami alatt természetesen végig krokodilkönnyekkel fenyegető sziszegéssel pislogott Ambrózy bára, ugyan szánja már meg a nyomorék kölköt; minekután azonban erre nem került sor, valahogy összepuskázott magának egy elfogadhatót. Hé, ha a nagy szenvedés után is K-t ír, az azért feltűnő lett volna!
- Te Móric - torpan meg mindennek a közepén, majd mint akit kézrátételes gyógyítással megáldott maga a Dalai Pápa, táskáját félredobva kis terpeszben áll meg a folyosó közepén. Az útban. Minek köszönhetően nekimennek, úgyhogy szabadkozik egy sort, majd picit oldalrébb áll meg ismét, hogy kikerülhető legyen. - Azt olvastam, az ikreknek van ilyen különleges izéjük, hogy ha fáj valamilyük, az a másiknak is fáj. - Igazolni látszik az elmélet, hiszen Móric is nagyot szisszent mindig vele együttérzően. - Szóval ha én most meghúzom a hajam...
Tudjátok, van az a tipikus nézés, amitől megszólal a vadnyugati zene, megpördülnek a cowboy-pisztolyok és nyihognak a pacik a díszletben. Na. Egy pillanatra minden megfagy, majd egy nagy levegő kíséretében markolja magát fürtjein, hogy aztán egy hangos kiáltással adja mindenki tudtára - ez bizony kegyetlenmód fáj. - NA, UGYE NEKED IS FÁÁÁÁÁÁJ?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ül, és rág, de ha nem fájna, az se tűnne fel, ha lassan ujjait kezdené el ropogtatni, ugyanis koncentrációja és figyelme mindenhová összpontosul - épp csak tányérja szélén heverő krumplihasábokra nem. Koncentrál. Vagy ezt már említettem? De olyan büszke vagyok rá! Bizony, az én kicsi fiam, aki már születésekor is kétszer annyi csínyben vett részt, mint kellett volna, most egy újabbon dolgozik. Áh és nem, tudom, hogy mindenki bedőlt neki, de nem azért kétszer annyi a csíny, mert Móric1 és Móric2, az még csak ezután adódik hozzá az egyenlethez; ezek a kölykök önmagukban is felérnek két másikkal. Micsoda matekpélda lenne belőlük, nem?
Szóval most, hogy tisztáztuk a méretbeli kérdéseket, már csak arra kellene választ adnom, hogy az Áserebbik Móric miért is veri szemmel a hárommal mellette lévő asztalterítékét, igaz? Nos, jó hírem van, magyarázattal ugyanis pont szolgálhatok. Elég, ha az ember fia lánya elcsípi azt a pillanatot, amikor az addig forrón gőzölgő gulyás edénye kellemesen rózsaszínlő gyümölcslevessé változik. És bár igaz ami igaz, illata - sőt, hőmérséklete is, ez később még fontos lesz -, marad a régi, egy ezer meg egyszáz féle étellel telepakolt csarnokban ez talán nem annyira feltűnő, mint lenne mondjuk otthon, családi körökben.
Móric nagyon igyekszik nem lehunyni a szemét. Kényszeríti magát, hogy még ha jó ötletnek is tűnne csukott szemmel képzelni el a krémes, tejszínes levest, akkor nem tudná figyelni mikor hajolnak oda szedni belőle, így lankadatlanul mered... És eszik. Csak azért, nehogy feltűnő legyen a dolog. Ugye. Mert bámulni valakire nem az. Ugye.
Szinte látja maga előtt az édes folyadékot, tudja, hogyan löttyen oldalra, hogyan keveredik fel benne a meggy, amikor felszínéhez ér a merőkanál. Egy kisfiú ül le, és szed csillogó szemekkel - Móric igyekszik a kanálba kerülő levest is megtartani opálos fényében. Ha nem is tökéletes, látszólag nem derül ki a turpisság, ugyanis az ifjú mit sem sejtve nagyot kortyol a tudomása szerint hűvös - gyakorlatilag forró -, mézédes - kellemesen csípős - levesből. Csukott szájjal jajdul fel, látszik, majdnem visszaköpi a váratlan falatot, de aztán erőt vesz magán, csak hogy utána hangosan kapkodja a levegőt, hűsítve leégett száját. - Hupsz - fordul halkan másik szomszédjához, Haydenhez Móric, az oda nem figyelés hatására pedig a kis illúziójáték is felbomlik. - Inkább keresek olyat, ami nem fáj - húzza be a nyakát kisfiús vigyorral, de mielőtt következő áldozatát kiszemelhetné, tekintete megragad a lány áldozatán, figyeli annak mesterkedését.
Csak egy átlagos csütörtök, nincs igazam Hay?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Figyeli a lány ténykedését, elvégre valami könyvben is pont azt olvasta egyszer (kit akarunk álltatni, tuti, hogy csak éppen most találja ki), hogy a társainktól lehet a legtöbbet tanulni. Márpedig Móricnak pont, hogy tanulásra van szüksége, és bár a tanulás részt a háta közepére se kívánja, maga a képesség azért elég menci... Meg király... Meg csodálatos... Meg ilyenek, szóval... Jah. Kár, hogy nincs egy olyan rövidebb út, hogy valaki csak beléprogramozza a készségeket, képességeket, miközben neki nem kéne mást csinálnia, csak mondjuk csettintenie. Vagy rázni egyet a watwatra. Na igen, ha watwat közben okosodnának az emberek, a Mórocz tesóknak hála olyan kérdésekre is meglenne már a válasz, amiket még ki sem mert találni az emberiség.
Nem tudja visszafogni vigyorát a látványos sikerre, vállát nekikoccantja Haydenének, sietős reggelében picit begöndörödött fürtjei megrezzennek, ahogy elégedetten bólogat. Így kell ezt csinálni! Bár megvallja őszintén, neki mindegy, kik az áldozatok, nem szeretne bosszút állni senkin, de egy kis csínyt senki sem tagadhat meg tőle... Mármint izé, egy kis csínyt senki sem tagadhat meg magától. Mert ugye ez nekik jó.
Hümmögve tol fejébe pár szál krumplit, ahogy új áldozat után néz. Elmereng a lehetőségen, hogy esetleg kipécézzen valakit egy másik asztalnál, de nem akarja kockáztatni, hogy a nem megfelelő rálátás miatt elveszítse uralmát az illúzió felett. Tekintete visszatér hát a rellonosak asztalához - úgyis ők értik legjobban az ilyen tréfát -, kiszemel ezúttal egy gyanútlan felsőbbéves lányt, és próbálja kitalálni, mihez is kezdhetne vele. Éppen beszélget, hevesen gesztikulálva magyaráz valamit pár barátnőjének, villáját oda se pillantva szúrja bele az előtte heverő hasábburgonyákba. Móric hümmög, és egy ötlet kezd körvonalazódni a fejében, ahogy igazából rájön, bár a lány nem is figyeli ételét, annál inkább lenne látványos azok arckifejezése, akik csüngnek szavain.
A tányéron lassan sötétedni kezd egy hasáb, picit megnyúlik, kikerekedik, két fekete gombszeme, és négy kis lábacskája nő, testéből pedig puha barna bunda serken. Móric eljátszik a gondolattal, hogy valamiféle panaszos egérkehangot is megpróbáljon létrehozni, de mielőtt elgondolkozna azon, hogy megtehetné-e, a kicsit amorf, de azért egészen felismerhető egérkébe villa szúródik. Nóri - a bizonyos felsőbbéves rellonos, jut Móric eszébe a név - oda sem pillantva emeli szájához a következő falatot, látszik, ahogy körülötte barátai ledermednek, és csend üli meg az asztalnak azon részét. Nóri értetlenül rág, és nyeli le a krumplit, ám ebből a többiek csak annyit látnak, hogy valami szőrös pockot küldött le éppen teljes faarccal. Kész, Móricból ki akar pukkadni a nevetés az undorodó fintor és a meglepettség láttán, így fejét karjára hajtja, csak háta remeg némán a visszafojtott hangoktól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Alapvetően az általános illúziók állnak hozzá közelebb. Azok a fajták, tudjátok, amikor létrehoz valami kis apróságot a levegőben, a földön, amikor nem gondol rá, hogy másban ez mit okoz, csak ő szeretné feldobni a környezetét valahogyan. A személyre ható illúziókat azonban nem mondaná szívéhez közel állónak, valahol talán azért is, mert úgy van vele, hogy ha valamit alkot, akkor azt LÁSSAMÁN mindenki... bár lehet ő van furán bekötve. Elvégre Móric, szóval senki sem horkanna fel túlzottan, ha ez kiderülne.
Figyeli Hay ügyeskedését, aki ezúttal látszólag semmi látványosat nem csinál, mégis valami történik. Esküke, a fiam csak pislog, kapkodja a fejét Eszter és Hayden között, elégre számára is csak uborka az uborka. Tudja ő, hogy valami turpisság lapul a dolog mögött, csak éppen nem sejti micsoda. Mindenesetre jó kis csínytevőként megköszörüli torkát, a szomszéd asztalnál ülő jelöletlen talárú, cserfes lányra koncentrál, és hunyorítja kissé szemeit. Most valami mást akar, a lány tányérjába pedig úgysem lát bele, így a hangokhoz próbál fordulni. Hihi, a hangokhoz a fejében. Végre van valami hasznuk azoknak is. Mármint mi? Nem ide.
Móric erősen próbálja felidézni azt a tipikus idegesítő szúnyoghangot, de miközben valaki szólítja - Orsi -, ihlete támad, így eláll eredeti (amúgy béna) tervétől. Szóval Orsi. Úgy érzékelheti, mintha lágy (horrorfilmbe illően kedves) szellő súgná a nevet a lány fülébe. Látszik, ahogy körbefordul, keresi, ki szólíthatta. Mennyivel jobb ez mint egy csoro szúnyog, nem? Orsi, szól megint, lágy, női hangot - édesanyjáét -, képzeli el, azzal borzolja a gyanútlan lány idegeit.
Ez így túl egyszerű.
Hopp egy cintányér. A lány megugrik, Móric elvigyorodik, és még párszor összecsapja képzeletbeli lábosfedőit, had csengjen csak a lány füle rendesen. Milyen kedves fiú, nem igaz? Várjunk csak... Cintányér?
- Psszt, Hayden. Mivel terítenek a muzsikus macskáknak? - vár egy pillanatot. - Hát cin-cintányérral! - és igen, jól látjátok, képes vigyorogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

ellopikáltam bro jelvényét, most én vok a preffencs
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az első alkalom, hogy a fiam Móric a nem-fiam Móric bőrébe bújva rója a tanoda holdfényes folyosóit. Még csak nem is a második, és talán ez az ikertestvér dolog az, ami miatt Móric olyan feltűnően kipihenten menedzseli a prefektusság éjszakai őrjárat részét. Persze mi lenne a legmenőbb? Ha mindketten prefik lennének, és a sötétből a tilosban járók elé ugorva hozhatnák zavarba kettősségünkkel... Istenem, betegre hahotáznák magukat a Móroczok! De csak egyikük az, így csak félig azok mindketten.
Így hát Móric lopakodik. Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja. Csak csendben, csak halkan - AZTA DE RUSNYA TETSZIK LENNI MÉG MINDIIIIG! - ordít hatalmasat a banya portréja előtt, egészen fennhagyva a hangsúlyt a mondat végén. A legtöbb hortyogva bóbiskoló portréalak természetesen azonnal felriad, és döbbent zűrzavarban konstatálja, hogy már megint az egyik iker tette tönkre szunyókájukat. Így viszont ezer és egy szem szegeződik a folyosó minden egyes pontjára, tehát ha valaki, ismétlem, valaki, lenne olyan merész, hogy erre járjon éjnek idején, hát valaki által biztosan észre lenne véve, ha megmozdul, ha nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

ellopikáltam bro jelvényét, most én vok a preffencs
Nem azt mondom, hogy a fiam törzse hátán csorogna a veríték, ha éppen jelvény nélkül sétálgatna ilyen kényelmesen, de azért mégiscsak ad egyfajta biztonságot, hogy jelenleg nem a saját bőrét viszi vásárra. Ez az oka annak, hogy mer kiáltozni a szemtelen festményekkel, randa páncélokkal, molyok által lyukacsosra rágcsált kárpitokkal és indiszponált szellemekkel - igazából nem is neki esne baja, csak a brojának, de mivel ő nincs itt, így igazából neki sem tud. Ez ilyen Móriclogika, neki nem fáj, mert igazából Móricnak fáj, de Móricnak sem fáj, mert nincs itt, és amiről nem tud, az nem tud fájni. Okosnégermém.
Tekintete izgatottságra éhesen, már-már mohón villan hát meg a megvillanó talár láttán, s az alakban Kiscsibét felismerve még szélesebbre húzódik mosolya. - Csokicsőcsudacsavaroscsippcsipp Kiscsibe, hogy ityeg a fityeg? - éri be két ruganyos lépéssel, s bólogat mellé, bólogat, egyszerre Móricosan nyomin mint azok a kalaptartós kiskutyák, és Móricos cukin, mint amikor teljesen elvesznek egy-egy épp hallgatott számban. Oda-vissza sasolja a lány és a nyanya közti szóváltást, majd ajkait egy hangos füttyszó hagyja el, ahogy a riposzt elhangzik. - Mondd meg neki, ezaz, mondd meg neki - s karba tett kézzel hátrébb helyezi testsúlyát, hogy ebben az igazán kényelmesnek tűnő pozitúrában lezser eleganciával inthessen, hogy folytassa csak, szórakoztató a műsor. De a portré túl hamar feladja a küzdelmet (biztos ismeri már Kiscsibét és tudja, hogy vele csak egy Móric packázhat), így az addig vigyori ajkak is csücsörítve konyulnak le egy pillanatra.
Egy pillanatra. Aztán összerántja magát, ahogy érzi a levitás energiáit immár maga felé burjándzani, így heves bólogatással kíséri be tudatába a szavakat. - Ühüm, ühüm, ühüm, és hogyan is? - a szavak épp elég félreérthetőek ahhoz, hogy táplálják kíváncsi Móricunk kellemetlen (bár ugyan kinek) teóriáit - és ha már úgyis bátyjaként van jelen, miért ne próbálhatná meg a nevében kideríteni, mi is folyik valójában a páros között? - Bakkerka, ha most azt mondod Kiscsibe, hogy természetben kompenzálsz, esküke hívom a SÜVEG-et! - Oké, azért arcán valóban kiütközik egy pillanatra az ijedelem, érdekes helyzet lenne az, aztán magyarázkodhat mindenfelé.