Lóránt Emma Regina
INAKTÍV
RPG hsz: 98
Összes hsz: 236
|
A mai nap alkalmából veszem fel a pulcsit, amit amúgy nem szoktam, sűrűn, de amúgy rettentő puha és kényelmes. De ma kell a színe. A kastély ki van dekorálva, akkor már úgymond én is, de álmos fejem nem annyira illik a dolgokhoz, hajam laza kontya pedig olyan, mintha most másztam volna ki a takaró alól. Nem is gond ez, hiszen nekem nincs jelenésem, bárki hihet bármit, vagy épp próbált faggatni a szobatársam is, hogy kivel lesz randim, ezzel a pulcsival bőven jelzem, hogy abszolút téveszme az, hogy engem ebben bárki megkíván. Ápol és eltakar, én pedig tenyeremmel a hatalmas ásítást, amit menet közben ejtek meg. Nem veszem fel, hogy mi történik a falak között és a folyosókon, úgy teszek, mint egy normál napon, mert így is kell. Most lehet fintorogni, meg hogy jaj fúj és ilyenek, de nem leszek álszent, ha lenne kivel, vélhetően én is többször másznék közelebb csókért és örülnék a csoki-virág párosnak, de nem, kedves idegen a jövőben, nem kell aggódni, ha ezek elmaradnak, annyira nem leszek mérges. De csak mert szeretem a csokit.
Az a könnyű most, hogy most kevésbé tart fel bárki, mert aki benne van, az elvan a másikkal, aki nem, az meg a sarokban, fal mellett depressziózik és sóhajtozik, vagy úgy tesz mint én, és egy színen kívül másképp nem tudassa a világgal, hogy mi is folyik jelenleg. Nekem éhség, ha pedig az van, akkor tipikusan hiszti is, így inkább csak intéssel rendezem le azt, aki mégis hozzám akar szólni. Egy háztársam az és valamiért nagyon izgatott, sőt mi több, látni rajta, hogy valamire készül és bele akart talán rántani is, ha épp nem tiltakozom, mert épp engem jobban foglalkoztat a megszokott helyem és a tányér, amire pakolni fogok.
- Majd máskor, jó? - nyögöm felé még elhaladóban, ő meg vállat von, ezek szerint mégsem voltam annyira fontos és nélkülözhetetlen, mert már fordul is más felé. Szemöldököm felvonva követem mégis, mert kíváncsi vagyok azért, de innen és ebből semmit nem fogok kideríteni. Nos, érdekes. Úgy érzem, jobb, ha kicsit figyelek feléjük, mert ha eddig elkerülte a figyelmem, akkor megint csukott szemmel éltem a világom. Lehet csak valami ragacsot akarnak az idegesítő párosra küldeni, tudod, ők azok, akik nem csak ma, de minden nap össze vannak ragadva, irritáló beceneveket adnak egymásnak és ha egyikükkel akarsz beszélni, a másik is ott van, mert majd meghalna abban az öt percben, ha nem. Értük nem kár, ha valóban ez lesz, majd sajnálom kihagytam.
- Te is hoppon maradtál? - az egyik srác nagyon lógatja az orrát, majd végül leülök, bajos sóhaja kíséretében. Nem vagyok különösebben kíváncsi rá, így kerítek pirítóst és rántottát a tányérra, szokványos kávét a poharamba és már eszek is, mert az éhség győz. Fél szemmel pedig azokra figyelek, le nem akarok maradni, ha már felkeltem.
|
|
|
|
|
Lóránt Emma Regina
INAKTÍV
RPG hsz: 98
Összes hsz: 236
|
Itt a végén akkora káosz lesz majd, érzem a zsigereimben, hogy nemhogy öröm, egyenesen életmentő lesz kimenekülni az ajtón. A szokásosnál csendesebb, mégis, élettel telibb a terem a korai órákban, halcuppogás jobbról, balról röhögés, meg az előbbi srác sóhajai. Biztos rossz ajándékot választott, vagy semmit sem, vagy fogalmam sincs, miért kéne kidobni egy pasit. Ja, de van, viszont az ő okát nem tudom kiolvasni a tányérom tartalmából. Nem válaszol továbbra sem, nem akar róla beszélni, én meg megértem. Körbenézve sem nagyobb a felhozatal, ez a csendes sarok, úgy néz ki, sikerült az asztal azon felére ülnöm, ahol még az épp egyedül rostokló tagok vannak, vagy egyenesen a szinglik oldala, fogalmam sincs. Tekintetem elidőzik a szőkén, mert ő az, aki megfogja a pillantást és ott tartja magán, még akkor is, ha épp bóbiskol, majd csak eztán kezdek megint enni. Nem nyugszik a népség, én is figyelek mindenfelé, amint a falatot rágcsálom, vagy épp fülelek, sose tudni, nem-e itt hallok valami olyasmit, amit máshol biztos nem. De túl zsibog, így hamar fel kell adnom.
Réveteg bambulásomból végül az ráz ki, hogy valaki elsüti a mágusvilág ultimate poénját és buligyilkosát – vagy épp annak alkotóját, sose tudni. A sötétségpor akkor lenne jó, ha most én is tudnám, mi a francért kellett eldobni. Már csak a hatás közbeni sikolyok megérték bizonyára a tulajának, szerencsére ülök és semmi más nincs a kezemben, mint egy villa, nagy kárt nem tudok másokban okozni, elvégre, egyikre sem haragszom magam körül, hogy belevágjam akár csak gondolati szinten. Így, nem sikítok, nem szólok semmit sem, csak kinyúlok a poharak irányába. Amint elült minden és a kárfelmérés ideje érkezik el, úgy emelem ajkaimhoz a kupát és kortyolok egy nagyot. Elsőre le sem esik, miért ízlik ennyire az édessége az italnak, talán épp aranyhalmemóriám zavar meg, és nem emlékszem, hogy kissé fanyaron szeretem azt a kávét, de újabb korty, pár siránkozó jajgatás a másik asztaltól visszazökkent a valóságba és mire a korty leér és belebámulok a pohárba.
- Oppá – csendesen jegyzem meg és a szemköztire emelem a tekintetem. A szőke. És ez tuti az ő itala is. Nem, mintha amúgy szájfájós lennék ilyentől, de gyors leteszem és mintha mi sem történt volna, úgy kapok a sajátom után, iszok bele, mintha eddig is azt tettem volna, majd folytatnám a reggelit. Alattomos dolgokról még mindig nem tudok, a lelkem nyugodt, a népség elvan. Nem durran és robban semmi, ami már jó jel, nem? Aztán, a végső falatok közben kezd valami furcsa lenni. Mintha a kávé forró lenne és még mindig innám, úgy terül szét végül valami melegség is odabent, önt el a fejem búbjáig, tölti ki eddig unatkozó és kissé álmos gondolataimat, vagy épp a tervet löki el, miszerint én most felállok és megyek a dolgomra jóllakottan. Nem. Amire én éhezem, az nem ezen a tányéron van.
A villa koppan az asztalon, ahogy kiejtem ujjam közül, tekintetem pedig újra megkeresi Ő-t. Sose éreztem ilyet és ez új, szédítő és... mindent visz. Jó érzés. Ajkaim elnyílnak kissé, sóhaj tör ki belőlük, mert sose ült ilyen közel hozzám, tudom, és ez.. ennél jobb nem is lehetne. Vagyis de. Szívem dobban egy nagyot, az általam nem ismert késztetés forrása pedig nem enged. Cselekedni kell. Lebukom az asztal alá, könnyen megy, beférek, de csak azért, hogy a másik oldalon csusszanjak ki. Nem lát, mert másokkal beszél és háttal, de ott vagyok. Akarom, hogy tudja, hogy ott vagyok. Nem ülök le, valamiféle isteni késztetés miatt térdelek fel a padon és mögé csusszanva, vállaira simítom ujjaim, hogy lassú, finom vállmasszázst kapjon. Olyan feszültnek néz ki sokszor, biztosan... biztosan kell ez, ugye? Kicsit izgulok, sőt, nagyon, de mindig azt mondtam, bátor vagyok, nem a pityergő, piruló kislányok.
- Folytassátok csak – mert páran értelmetlen pillantanak felé, nekem pedig mégis ez a legnagyobb pillanat az életben. Istenem. Nem, nem vagyok olyan bátor, de nem láthatja meg. Ő nem. Ő a minden mostantól.
|
|
|
|
|
Lóránt Emma Regina
INAKTÍV
RPG hsz: 98
Összes hsz: 236
|
 egy laza délután
- Oké, ide most kevesebben jönnek – pillantok felé, amint ide terelgettem szerencsétlen lányt, mert bár még olyannyira nincs közel sem a vizsgaidőszak, sem más, mégis, úgy tűnik, hogy minden olyan helyen, ahova legalább két könyvet kitettek, valaki betelepszik és szipog a pergamenje felett. Vagy csak én botlok ezekbe. Vegyek példát róluk, mondaná a lelkiismeretem, de nem teszem, most az év pihenős időszaka jön, majd aztán aggódom olyasmin, mint a jegyeim.
Belépkedve keresek egy kényelmes pontot, bár, akadnak erre is páran, a sarokban, de ők elvannak egymással, úgy látom, valami magazint olvasnak, a másik pedig gyöngyöt fűz. Néha elgondolkodom, hogy már csak a bátyám miatt jobb lenne belógni a kékek körletébe, hátha elkapom Babettet is, hogy trécseljek vele, vagy csak kifaggassam, mert miért ne lennék kíváncsi arra, ami vele történik. Velük. Kotnyeles lennék? Talán. De amint leülve dőlök hátra, nem érzem én ezt olyan rossznak sem. Ezt majd később hozom fel.
- Hallottál valamit mostanság? Kezd lapos lenni a kastély, senki sem forgatja fel igazán – tavaly év elején igencsak nagy durranás volt a tömeges költözés, azt hittem, idén is hasonló lesz, valamelyik részről, de aztán, végül teljesen átlagos volt minden, senki és semmi nem mozdult el a helyéről és kopogott be az ajtón, hogy egy ideig itt szeretnének lakni. Hogy csalódtam? Nemigen, de azt se mondhatom, hogy nem bírom nézni azt, amikor valami történik. Én nem mentem el a maszkabálba, nem éreztem a legjobban magam és nem is szólt senki, majd legközelebb. De hátha ő volt és látott eleget.
- Amúgy, lesz év végén egy buli a faluban. Mész? – fordulok felé, mert én is csak azért olvastam, mert a Bárkába mentem épp és elkaptam a plakátot menet közben. Ezt talán nem hagyom ki, még ha hímnemű nem is akar nagyon velem menni, talán ő igen, viszont ha ő sem, akkor majd egyedül feltalálom magam.
- De ha gondolod, beszélgetés helyett befonhatom a hajad és lakkozhatunk körmöt is – apró vigyorral nézek felé, felhozva a csajos pizsiparti elengedhetetlen kellékeit, bár, nemigen voltam én még ilyenben, viszont mindent el kell kezdeni valahol. Nem, szerencsére nem, ő sem az a fajta. Nem borulunk egymás nyakába, mégis, sok mindenben megértjük egymást, így, több sem kell.
|
|
|
|
|
Lóránt Emma Regina
INAKTÍV
RPG hsz: 98
Összes hsz: 236
|
egy laza délután
Nem kell nekünk mindenben egyet érteni, de amiben igen, az bőven elég, és az most az volt, hogy bárhol, csak ne ott, ahol a teljes csőcselék. Nekem amúgy sem a kedvencem az, ha a legnagyobb tömegben ücsörgök, egy idő után akaratlanul fájdul meg a fejem tőlük, de mégis, mindig megteszem, mert szeretem hallani, hogy mi zajlik és hol, még ha nem is kezdek vele amúgy semmit sem. de legalább tudom. Ideérve azonban nem ez lesz a cél, nekem biztos és erről a tömeg mértéke is tanúbizonyságot tesz, hiszen, nem fog megfojtani minket és nem kell senkinek sem a nyakába ülnie. Lehuppanva, helyezkedem el én is, Lilla könyve pedig egy székre száműződik, nekem sincs nagy indíttatásom, hogy kikérdezzem tőle a leckét és elmondjam mit és hol hibázott. Egyrészt, nincs is olyan tárgyam, ami nála van, másrészt, felsőbb évfolyam, harmadrészt, egyikünknek sincs valószínű ehhez kedve. Épp elég néha csak másokat látni, hallani.
- Akkor te sem. Tény, kimentek a balhés arcok, most várnak az újakra. Van egy-kettő esélyes, a mi házunkban is, de… majd elválik – pedig szeretek katasztrófaturistát játszani, mint általában mindenki, aki odatéved és csak néz, de nem tesz semmit sem az ellen, ami történik. És ez mindenhol így van, így meg sem kell lepődni a dolgokon, sőt mi több, nem is veszik már fel, jobban azt, amikor valaki közbelép és tesz valamit, akár csak valami bugyuta mentőakciót. Kicsit fordított néha a világ. Így aztán, felhozom az egyetlen olyan dolgot, ami változás és más, márpedig az a buli, amit elkaptam és elolvastam, de még magam sem tudom, mi a francot akarok kezdeni vele. Mert otthon sem mindig megyek el, barátokhoz igen, kis társasággal, ahol nem is biztos az ivás a cél, csak valami jó zene és tánc, szóval, kérdőjel.
- Gondolkodtam rajta, hogy lehet jó lenne. Ki tudja, talán ott vár a hercegem – de a gúnyos mosolyom és hangsúlyom azt mutatja, hogy ezt addig sem hittem el, míg kimondtam. Mármint, biztos valahol van, létezik, de már nem keresem minden sarkon, teremben, ahova megyek. Ha jön, majd jön. – De erre jutottam én is. A faluban lesz, nyilván nem csak az iskolából lesznek ott és olyankor mindig kétes alakok is lehetnek. Szóval, szerintem kihagyom – főleg azután, hogy nyáron igencsak érdekes kalandba kerültem Karolával, főképp az alkoholnak köszönhetően, így jobb lesz, ha óvatos leszek és egyedül, vagy mással sem megyek. Majd maximum valakivel összeülök, csinálunk valamit és olyan hamar eltelik, hogy észre se fogom venni, hogy más az évszám.
- Jajj, abból van egy pár és még a végén lehet, hogy össze is vitáznánk rajta. De kezdheted te, hogy neked ki a kedvenc – pillantok felé, mintha gáláns lennék és felajánlanám, hogy kezdje ő a sort, olyanban, ami egyikünkre sem jellemző. Persze, rám talán jobban, van olyan ember, akikkel ezeket megvitatom, de nemigen látom értelmét, hogy mindig azon kattogjak, amit sosem érek el.
- Bár az inkább jobban érdekel, hogy fogok én a záróvizsgán átmenni. Mennyire nehéz?
|
|
|
|
|
Lóránt Emma Regina
INAKTÍV
RPG hsz: 98
Összes hsz: 236
|
egy laza délután
Mind a kettőnknek megvan a maga nézete, ez tény és való, nincs ezzel semmi gond. Én gyakran előre és alaptalanul elások valakit csak pillantás alapján, meg se várom, hogy megtudjam, milyen. Lehet kicsit Lillával is így voltam, rányomtam, hogy stréber bige, aztán a véletlen folytán beszélni kezdtünk és sok dologban egészen egyet is értettünk, innen aztán könnyen jött a szimpátia. A többi meg már történelem. Így megérti, hogy hogyan is viseltetik azok iránt, akik balhésak és harsányak, mert bár senkinek se hiányzik ez masszívan, néha vicces, egy idő után meg már csak „meh”, hogy megint valamit alkotnak, ugyan az a menetrend.
- Van benne valami. De ha a házvezetők se bírnak velük, akkor mi hogyan is tudnánk – mert tény, ha a vezetőség sem tartja őket vissza, akkor semmi sem, még maga a Megváltó vagy Merlin sem, ha erre tévedne és kérné őket bármire. Így aztán, marad az, hogy csak sóhajtva tűrjük az újabb kirohanásokat és majd egyszer vége lesz talán. A pillantása sokat mond végül, de tudom, hogy nem az a fajta, akivel majd jól kibeszéljük és katasztrófaturistásat játszanak. Jó, bizonyára lesz majd olyan, amikor szóba jön és nem is tagadom le, meg meg sem, de nem fogom erőltetni.
- Hah, persze. Akkor megyek, megkeresem az üvegcipőm – mert valóban, egy bulin inkább másra lehet használni, mint a nagyon nagy Ő megtalálására. Biztos van, aki ott szedi össze, de én nem „féltem” magam, majd jön, aminek jönnie kell. Az ellen úgy sem lehet mit tenni, keseregni vagy rettegni tőle főleg nem. Nem fogom elrángatni sehova sem, ez fix, még én sem tervezem teljes bizonyossággal, hogy megyek, sőt, inkább csak ötlet volt, mintsem terv. A részeg csürhe valóban nem hiányzik, a részegséggel meg akadt már gondom.
Felvonom a szemöldököm a kordulásra, talán diétázik? Nem etethetem meg, de nem is anyáskodok felette, ha kell, majd szerzünk valamit, egyelőre nem látom jelét, hogy nagyon enni akarna. Én megvagyok, nem diétázom, eszem amennyi jól esik, vagy genetika, vagy egyszerűen csak jól mérem, mértem ki annak idején az adagokat és nem vittem túlzásba. Nem hisztérikázok ezen, ha pár kilóval többet mutat a mérleg, mint sokan mások, akik a letörött köröm, kilók és a rossz haj láttán sírva is fakadnak. Annyira nem, ameddig beleférek a ruháimba, nincs gond. Nem lenne kedvem cserélni az egészet.
- Hogyne, hogyne. Mint ahogy illik, tépjük egymást, meg ilyenek. Aztán eláslak. Értettem, észben tartom – próbálok úgy komolyan nézni rá, mintha valóban annak venném, de most belőlem tör ki a nevetés. Eleve nem vitáztam soha pasi miatt, verekedni se nagyon, semmiért sem, átkozni meg azért több kell, vele azonban el sem tudom képzelni. Nem olyan ő. A tanulásban már pont olyan komolyan, mint aminek látszik.
- Tehát egészséges mértékben, ami lehetetlen. Nem tudok nem görcsölni rajta. Nem pályázok a 100 %-ra, de azért menjek át. Mert akkor mindenki jönne, hogy jaj, semmi gond, megértjük – mordulok egyet, majd sóhajtok végül, mert van, ami miatt aggódok. – Egy, hogy nem tudom mit kezdjek magammal. Kettő, a sajnálat. Tudod, szegény lát, nagy sérülése volt és megértjük, ha neki ez nem megy. Nem akarom, hogy ezt mondják…
|
|
|
|
|
Lóránt Emma Regina
INAKTÍV
RPG hsz: 98
Összes hsz: 236
|
egy laza délután
Na persze, persze. Olyan látványosan borzongok meg a dologra, hogy ennél jobban nem is lehet. Kétféle ember van; aki ezt a prefektus dolgot komolyan veszi és izgalmasnak, mekkora felelősség és a többi. A másik pedig tojik rá, buli és igazából arra használja, hogy a nevét „nagyobbítsa” vele, illetve a szadistább álmait. Vagy fogalmam sincs, mire jó az, amikor valaki basa módjára próbál viselkedni. Na igen, nem egy ilyen van, hogy mennek és akkor most nekik minden tökéletes, nincs akadály. Ha jó napjuk van, legyintenek, ha rossz, akkor aztán szívni lehet azzal, amit kitalálnak. Mikor mi jön be. A mi gárdánk meg, nos… nem tudom melyik kategóriába soroljam, de talán nem a becsületesbe.
- Ha fizetnének se. Nincs időm plusz munkára, idegzetem arra, hogy az idiótákkal próbáljam megértetni a házirendet, amit évek óta ismernek. Valljuk be, nagyon önként senki se megy, aki kapja, az is a fogát szívja mellé – vagy fogalmam sincs, milyen ha valakit kineveznek, mit érez. Távol álljon tőlem, hogy kopogtassak a házvezetői iroda ajtaján, hogy nekem jelvény kell. Ezért le ne vegyék senkiről, annyit én nem érek. Nem venném komolyan, előre tudom. No meg, el is felejtenék néha megjelenni.
- Ez a gyomrod? – töri meg apró gondolatmenetemet a hangocska. Simán lehet, hogy más, vagy már képzelődöm, mindegy, már kimondtam a kérdést hangosan. Én nem lehetek, nincs olyan régen, hogy ettem, egy jó darabig biztosan nem lesz étvágyam, meg helyem se. Szerencsére a hónap bizonyos szakaszán kívül nincsenek falási rohamaim, jó, akkor belefér, amikor nagyon bánatos vagyok, de az ritkább, mint a fehér holló. Néha meg annyira fáj a fejem, hogy falat se megy le a torkomon, vagy ha igen, vissza is jön.
- Ó, rendben, rendben. Észben tartom a kívánságod – nevetek fel, az ötlet rettentő abszurd. Annál is jobban. Viszont az igaz, hogy neki, meg a rémtörténetnek nagyon is sokat adna egy ilyen sztori. – Bár attól még kísérteni tudnál, szóval arra is ki kell majd addig találnom valamit – nyugtázom hangosan a dolgot, szerencsére, fele annyira sem komolyan. Távol áll tőlem és valahol remélem tőle is, hogy velem verekedve, csatázva múljon ki, hogy aztán valamelyikünk valóban ásni kényszerüljön. Szép is lenne, bár néha nagyon érdekes emberekkel hoz össze a pletyka, nagyon sok ellenségem van, nagyon sok pasim és már azt hiszem, gyerekem is.
- Ó, mondom én mindig, de valahogy nem értik meg – sóhajtok a mini panasz után, ennyi belefér. Valóban nincs szükségem senkire, ezt mindig nagyon is jól megmutatom, mert minden egyedül tettem meg. Felkeltem, amikor fájt, mentem tovább, amikor még jobban. Bence volt az, aki figyelt és ott volt, néha most is túlságosan erősen reagál a dologra. – Ha kiírnám a homlokomra se értenék meg. Mindegy, mert úgyis megcsinálom. Aggódni fogok, hogy rosszat választok, de ennyi meg belefér. Vagy lehet én is rosszul látom – legyintek egyet, nem is érdekel. – Te meg lassan végzel. Van már valami hely, ahova tudnál menni? – azt tudom, mi a szakiránya, na de azzal kezdeni valamit, nos, igencsak nehéz.
|
|
|
|
|
Lóránt Emma Regina
INAKTÍV
RPG hsz: 98
Összes hsz: 236
|
egy laza délután
Nem vagyok bolond. Nem is kerestek meg persze, hogy legyek az, mindig volt valaki eminens vagy éppen menő alkat, hogy majd ő jó lesz következőnek, így nekem maradt az, hogy nem kerülök egyik útjában sem. Nem volt nagyon büntetőmunkám sem, nem azért, mert annyira szeretem betartani, amit kell, hanem mert vagy senki sem kapott el, vagy mert időben ott voltam, ahol kellett lennem. Én se hagytam ki az éjjeli sétákat, de egyes prefiknek ez nem kihágás, ennél vannak nagyobbak, nagyobb gondok, így aztán, amiatt nem kellett a bátyámnak se aggódni, hogy felkerülök a nagyon rosszak listájára. Lilla viszont a nagyon éhesekére fog, úgy érzem. Szóvá is teszem, bár semmi közöm hozzá, sem ahhoz mit, sem ahhoz mennyit és mikor teszi. Ártatlan megjegyzés.
- Akkor jó. Ha nem engem, még jobb – nevettem el a dolgot, bár nem érzem azt, hogy mérges lenne emiatt. Nem anyáskodva szólok én dolgokról, hogy egyél már, húzd fel azt a cipzárt, távol álljon tőlem ilyesfajta megjegyzés. Még gyereket sem képzeltem el magamnak, csak akkor, amikor épp „álmaim pasijának” egyikét láttam és kislányosan már mindent elképzeltem, amit csak lehet. De az csak bolondozás volt, semmi több. Épp úgy, mint a mostani halott és szellem téma. Ha valamelyik csitri ezt hallja, holnap már arról fognak beszélni, hogy téptük egymás haját is. Szeretem az ilyet, de majd azon is jót mosolygunk.
- Hmm, ez nem is rossz ötlet. Akkor minden kellemetlen találkát megúszok utána. Előtte meg Nora-t, hogy tanítson valami kimutathatatlan mérget – nem mintha lenne okom bárkit így elintézni, meg etikus lenne ilyet kérnem egy tanártól, szóval, ez is csak játék marad, semmi több.
Figyelem, ahogy végül feláll és indulni készül. Nekem is ezt kellene tennem, bár én nem sietek sehova, de ha valóban dolga akadt, vissza nem tarthatom. Nyújtózkodom egyet én is, majd felállok, a lábaim hálásak érte, bár a bal egy kicsit hangyás már.
- Köszi. Ezt jó hallani. Néha kicsit leeresztek, de aztán… jobb lesz. Ez már csak ilyen szeszély – legyintek, hogy nem vagyok én nagyon panaszkodós típus, viszont vannak napok, amikor ezt is kell. Mindenkinek.
- Ahh, menj csak, menj. Valami finom mindig van ott. A tejeskávét isteni finomra csinálják, ha érdekel – adok tanácsot, mert mikor én voltam és kaptam, nem volt panaszom rá. - Beszélünk hát. Légy jó addig – intettem neki, amint kisétáltunk a teremből és végül, elindultunk a magunk útján. Én betértem a körletembe, aztán a szobámba, hogy összeszedjem a beadandóm maradékát és leküzdjem azt. // 
|
|
|
|
|
