Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Robbanás a toronyban - Gyengélkedő

Hallom a tűz pattogását, és érzem a bőrömön a lángok melegét. Fülemben szinte felismerhetetlen zajok kergetőznek egymással, és én megfeszülve rándulok meg minden alkalommal, amikor mégis kiveszem, hogy egyik-másik mit akar jelenteni. Mobiliarbus Megremegnek a kezeim... Nem tudok felállni! Összeszorul a torkom... Lányok jól vagytok? Ijedten rántom meg a fejem, keresném a hang forrását, de elvesztem a nyomát a  hangzavarban...Ne hozd rám így a frászt! Erre a hangfoszlányra különösen erősen belémmar a bűntudat, levegő után kapok, és már szinte érzem, ahogy újabb adag füstöt szívok be, de...

De most nem érzem a szúrós szagot, helyette enyhén gyógyszerszagú, tiszta levegő áramlik be az orromon. Ekkor valaki sikít, és ez más, mint az eddigiek, sokkal valóságosabb, sokkal közelebb van. Belémmar a rémület, fogalmam sincs hova kerültem. Szinte hideg van, most hogy nem érzem a korábban égető lángokat. Hirtelen kipattannak a szemeim, s mint akibe rugót húztak, felülök, és körbeforgatom a fejem. Sötét van, és érzem ahogy folyamatosan szédülök, remegek. Fény villan fel az egyik oldalamról, de hogy melyikről, az összekuszálódik a fejemben. Lökdösődést hallok egészen közelről, és ajtónyikorgást. Nem maradok ébren addig amíg rájöhetnék kitől származnak a zajok. Sikítani próbálok, de nem jön ki hang a torkomon, és visszaszédülök a korábbi puhaságba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

∆ Levitás kaland ∆
Gyógyulgatás  - A tornyos gikszer utáni hajnal

Egy virágcsokorral a kezemben vágtatok egy elefánt méretű csivava hátán el a nyári naplementébe. Templetonnak hívják, és ahogy a kis tappancsai ledobbannak a földre, virágok nőnek utána, amikből szárnyas kígyók bújnak elő, majd fúrják magukat a földbe. Egy teljesen normális estének ígérkezik, így a kis táskaméretű Templetonnal leülök a tábortűzhöz, és nyárson sült neoncsöveket lógatok egy vödör vízbe. Én mindig mondtam, hogy a csivaváknak érdekes ízlésük van. Ahogy megsimogatom a kis fekete bolyhos bundáját, apró csillagok hullanak ki belőle, és csilingelve felszállnak az égbe, jó magasra, olyan magasra, hogy már nem is látszanak, egyedül mi tudjuk, hogy ott vannak. Hűvös este van, didergek a télikabátomban, így örülök amikor a nap első sugarai átmelegítenek. Templeton, a fekete százlábú mellé kucorodom, és elnyom az álom.

Noha nem vagyok egy korán kelő típus, most a nap első sugarai megmocorogtatják a szemhéjjaimat, és nagyokat pislogva nézek körül. A barátságos napfény halványan narancssárgásra festi a falakat. Vagy eleve narancssárgák lennének? Nem tudom. Ahogy körbenézek, megerősödik a gyanúm, miszerint a gyengélkedőre kerültem. Jobb oldalamon a fal van, az ágyam lábánál az ajtó. Bevillan egy kép, ahogy a sötétben alakok fodrozódnak a nyitott ajtó résében, de egy rövid borzongás kíséretében elhessegetem azt. Bal oldalamon ágyak sorakoznak, rajtuk kisebb-nagyobb gombócba kucorodott diákok.

Felülök az ágyban, átkarolom a térdeimet, és ekkor jövök rá, hogy remegek. Biztonságban vagy! Most már nincs semmi baj! - mondogatom magamnak, ahogy egy-két apró könnycsepp is elhagyja az arcom. Kezemen, térdemen kötések vannak, a jobb térdemen lévő kicsit át is vérzett. Érzem ahogy sajog mindenem, húzódik az arcomon, hátamon a bőr. Az éjjeliszekrényen találok egy vizes kancsót, és egy szájával lefordított poharat, úgyhogy óvatosan töltök magamnak, majd apró kortyokban megiszom. Remegő kezem miatt félrenyelek, és halkan köhögni kezdek, miközben igyekszem a kézfejemmel tompítani a hangot. Nem szeretnék senkit felkelteni.

Sóhajtva fekszem vissza, és az ütemesen emelkedő-süllyedő takarókupacok láttán kicsit talán el is mosolyodom. A közvetlen mellettem fekvő alakban Fannit vélem felismerni, de nem látom, hogy ébren van-e vagy sem. Elképesztően hálás vagyok ennek a lánynak, így számon is kicsúszik egy suttogásnál alig hangosabb szó.
- Köszönöm!
El fogom neki mondani még párszor, ha biztos vagyok benne hogy hallja is, de most egyszerűen kikívánkozott belőlem. Csendben visszatérek a többi sebesült bámulásához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mocorgást látok a terem másik végében, amikor egy lány felkászálódik, majd kinyitja az ablakot. A hátamon fekve nézek rá, csak a fejem fordul felé, és közben halványan mosolygok. Az állott levegő, és a fekvők szuszogása álmosítóan hat rám, ezért örülök amikor egy gyenge kis fuvallat az arcomat éri. Ekkor felismerem a lányban azt, akitől akkor váltunk el, amikor Lily után siettünk. Ezek szerint ő is jól van. - fut át rajtam a megkönyebbülés.
Visszamosolygok, és integetek neki, majd én is eltátogok egy Jó reggelt!-et.

Felülök az ágyban, oldalra kicsúsztatom a lábaimat. Gyors pillantást vetek a bekötözött lábaimra, majd a talpaimat a hűvös padlóhoz nyomom, és a kellemes érzéstől jólesően felsóhajtok. Ekkor egy izgatott kiáltás hallatszik a hátam mögül, mire összerezzenek. A hang irányába rántom a fejem, mire egy aprót roppan a nyakam a hirtelen mozdulattól. Egy szellemlányt látok meg belibegni, vidám mosollyal az arcán. Eltelik pár pillanat mire felismerem.

Lecsüccsen az ágyamra, és vidáman mosolyog, miközben a környező ágyakon mocorogni kezdenek a többiek is.
- Egyre jobban. - válaszolok, miközben az arcomra átragad a Kishölgy mosolya. - Én még nem láttam erre jönni senkit, de még csak most ébredtem fel.

- Nekem nincs ötletem, hogy mivel szeretnék majd foglalkozni. - motyogok magamban, nem tudom hallották-e egyáltalán. A gondolataimat megpróbálom elterelni ebbe az irányba, de a toronyban történtek továbbra is ott motoszkálnak a fejemben. Még mindig érzem a rémületet, és meg-megborzongok, ahogy a hajamból áradó füstszag megcsapja az orromat, de nem hagyom magamnak, hogy megint elgyengüljek. Nagy levegőt veszek, és mosolyra húzódik a szám, miközben elhessegetem magamtól az emlékeket, és csak arra koncentrálok, hogy jelenleg minden rendben van. Tudtommal. Nem tudom mi történt, és miért, és azt sem, hogy mióta nem voltam magamnál.
- Milyen nap van ma? Úgy értem... Mióta vagyunk itt? És tudjátok már, hogy mi történt? Maradt... Maradt esetleg bent valaki? - kérdezem nagyot nyelve, remélve, hogy valamelyiküktől választ kapok, és megtudok valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ange & Moony

A meleg délutánon a látogatók jó része kerüli a gyengélkedőt, így hármunkon kívül más nem is tartózkodik a helyiségben. Nem most először jöttem el Angéhoz, reménykedve, hátha felébred, és a mellettem ülő fiúval már egészen összeismerkedtünk - ő majdnem mindig itt volt amikor én is. Azt mondta, régebbről ismerik egymást. Engem pár hónap ismerettség után megvisel a látvány, ahogy Ange itt fekszik az ágyban, nem tudom elképzelni, hogy akkor Junnak milyen lehet itt lenni.

Csendesen vitatjuk meg éppen a bűbájtan beadandó egyik kérdését, amikor mocorgásra leszek figyelmes. Az ágyra pillantva látom, ahogy Ange magához tér, majd megismer minket, és elkerekedő szemekkel kiáltja Moon nevét. Biztosan nagyon hiányzott már neki! - gondolom magamban, és boldog mosoly terül el az arcomon. - Jó reggelt! - nevetek a lányra, így a nap közepén. - Minden oké? - érdeklődöm, majd végigsimítok a kezén. - Bár, ha felébredtél biztos minden oké. - Válaszolom meg saját kérdésemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ange & Moon

Összehúzott szemekkel figyelem Angelicát, aggaszt, hogy belezavarodott a saját mondatába. Bárki másnál elsiklanék e felett, de ő mindig összeszedetten beszélt eddig is, ez pedig akár jelentheti azt is, hogy mégsincs olyan jól, mint mutatja. Remélem csak túlaggódom a dolgot, elvégre még csak most ébredt fel.
Moon hozza a formáját, én meg csak pislogok, nem igazán tudok még lépést tartani a párbeszédükkel. Csokilány, csokiánia, csoki, cukrászda, csoki, csokibéka... Ah, jobban belegondolva ezek jó részét már hallottam Moontól az elmúlt napokban. Igazából folyamatosan hallom mióta találkoztunk. Úgy... Naponta ezerszer...

Rábólintok a cukrászda ötletére, de aztán Angéra ránézve eszembe jut egy kis apróság, ami késleltetheti indulásunkat.
- Ange... Nem akarnál előtte mosakodni egyet, meg átöltözni? - ezekre a torony béli baleset óta nem volt lehetősége, úgyhogy bár biztosan gondoskodtak róla amíg bent feküdt, én a helyében nem akartam volna pizsamában nekivágni az útnak.  - Azután rögtön mehetünk! - tettem hozzá egy mosoly kíséretében.

- De ha úgy érzed, hogy elfáradtál szólj azonnal, nem kéne túlerőltetned magad, még csak most ébredtél fel! - hiába, az aggodalmamat nem tudom magam mögött hagyni, még ha rettenetesen boldog is vagyok, hogy újra jól érzi magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Dina

Szombat délután szinte üres a könyvtár, mély, megnyugtató némaságát csak mi törjük meg halk beszédünkkel. Egy hosszúkás asztal végébe telepedtünk le, pont az ablak alá, a köztünk kinyitott Gyógynövénytan tankönyvön és füzeteinken játszanak a napsugarak. Ültömben a jegyzeteimet bogarászom át, miközben egy hajtincsemmel a nyakamat birizgálom. Másik kezemben egy tollal bökdösöm végig a füzetemet, miközben pipálgatom ahogy végigmegyek az egyes pontokon.
•Kérdezd meg, mit nem ért! ✓
•Menj végig a begyűjtésen, és ellenőrizd, hogy megértette-e! ✓
•Menj végig a tároláson, és kérdezz vissza, hogy minden világos-e! ✓
•Vedd át vele a felhasználási módokat!
•Kérdezd meg mindent megértett-e!
•Növények!
Idegesen írtam össze ezt a listát tegnap este, hogy most ne kelljen azon agyaljak, mit hagyok ki.

Iszom egy kortyot az üvegemből, majd magunk közé teszem az asztalra, félig rácsavarva a kupakot, és folytatom. - A következő akkor amit át kéne néznünk, azok a felhasználási módok. Meg tudod nekem mondani mi a különbség az oldat és a tinktúra között? - kezdem egyből egy kérdéssel, amire természetesen nem baj, ha nem tudja a választ, hiszen azért vagyunk itt, hogy minden világos legyen. Egyszerűen így könnyebbnek érzem bevezetni az új részt, és egyben ki is derül számomra ha tudja és akkor azt nem kezdem el magyarázni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Dina

Szavait hallgatva elmosolyodom, mert eszembe jut, hányszor kaptam már rajta, ahogy végigszundította az órákat. Enyhén félredöntött fejjel nézek rá, és eldöntöm, hogy ezt a választ bizony ő fogja kimondani, én pedig mindent meg fogok próbálni, hogy rávezessem a megoldásra. Ahogy lapozgat a könyvben, adok neki egy kis segítséget.
- Abban ugye egyet érthetünk talán, hogy mindkét esetben a gyógynövényekből kivonjuk a hatóanyagot különböző oldószerek segítségével. A különbséget a két oldószer jelenti, ezeket biztos ismered - nézek rá bíztatóan, és gondolatban sugárzom felé az "alkohol" és "víz" szavakat.

Úgy döntök nem teszem szóvá, hogy az asztalon kettőnk között ott vannak a jegyzeteim, pont kinyitva a kérdéses anyagnál. Bár simán leolvashatná a választ (már ha eszébe jutott persze, de ezt nem tudhatom), mégis inkább gondolkozik, és mivel ezt nem szeretném megváltoztatni, feltűnés nélkül elhúzom a füzetemet, és becsúsztatom a lexikon alá. Had gondolkodjon. Én hiszek benne, hogy rá fog jönni.

Kérdésére kicsit elpirul a fülem hegye, és úgy válaszolok.
- Egyáltalán nincs szivacsból. Mármint, csak a magam nevében beszélhetek, de én például ha jól teljesítek valamiből, az azért van, mert érdekel, és szívesen ásom bele magam a témába - vonok vállat szerényen, és újra az üvegem után nyúlok, hogy igyak pár kortyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Dina

A válaszán csak pislogok, először nem értem hogy került a képbe olaj. A levezetést hallgatva végül csak elmosolyodom, hiába próbálom visszafogni magam. - Majdnem. - Úgy döntök, először kihangsúlyozom azt amit jól mondott. - Az valóban igaz, hogy az egyik fajta vízzel készül. Melyik ez? Az oldat, - az oldat szót erősen megnyomom - vagy a tinktúra? - itt pedig enyhén megrázom a fejem. - Gondold végig, melyik a legáltalánosabb? - fűzök hozzá még egy kis segítséget, amiből reményeim szerint már ki fogja tudni következtetni.

A problémásabb rész ez után következik. Kicsit megpiszkálom a fülemet, ahogy próbálok rájönni, hogyan tereljem le a vakvágányról, át egy használható gondolatmenetre. Az sem igaz azonban, hogy az ötlete teljesen légből kapott lenne, gondolom illóolajokra, és különféle növényi olajokra is asszociált amikor gondolkodott a válaszon. - Valóban vannak olajos növényi kivonatok, - ismerem el - ám ezeket más módszerekkel nyerik ki. Például a magolajokat sajtolással. Ezeknek viszint nincs közük a tinktúrákhoz. Várj. -  Körbepillantok a könyvtárban, és átsétálok pár polccal odébb, a "Természettudományok muglik szerint" szekcióhoz.

A nyáron találkoztam néhány barátommal a régi sulimból, és nagyon panaszkodtak az új kémiatanárukra. Amikor az egyik dolgozat igazságtalan kérdéseiről beszéltek, említettek valami elegyedési szabályt anyagok között. Mivel érdekesnek tűnt, az első héten kutattam kicsit a dolog után itt, és most azt a könyvet keresem, ami az "Általános Kémia" címet viseli. Rábukkanva visszabaktatok Dinához, menet közben kikeresve a minket érdeklő részt.

- Tessék! - nyújtom felé a könyvet kinyitva, majd rábökök egy bekezdésre, ahol a jód oldódásáról írnak. - Itt le van írva pár oldódási szabály. A növény vízoldékony vegyületeit nem tudnánk kioldani olajjal. Mi az ami még jó lehet, mert a vízhez hasonlóan viselkedik? - a válasz ott van a könyvben, hiszen az alkohol is fel van sorolva oldószerként.

A hajával kapcsolatos kérdésre elnevetem magam. - Na látod, erre viszont tökéletesek az egyes növényi eredetű olajok önmagukban is. Próbálkozz az argánolajjal. Ha jól emlékszem a Leányálomban láttam a múltkor, hogy van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Dina

Örömmel bólogatok, ahogy látom Dinán, hogy rájön a megoldásra. - Látod? Ilyen egyszerű, megy ez neked, csak ne bonyolítsd túl! - mosolygok rá bíztatóan, majd odébbrendezem a plusz anyagokat, hogy újra csak a legszükségesebbek heverjenek előttünk. Látom, hogy kezdi unni a tanulást, így engedek, és félreteszem kicsit a listámat, amin azért nem egy pont maradt még kipipálatlanul. A zseni megszólításra zavartan tekintek félre. - Ugyan, csak az én hajamnak is jót szokott tenni, ennyi az egész. - Nem vagyok én azért olyan jól informált ebben a dologban, de Anya és a nagyiék is jól ismerik, illetve ismerték a növényeket és jótékony hatásaikat, így kiskoromtól kezdve körülvettek azok különböző készítményei.

Kell pár pillanat amíg elgondolkozom a kérdésen, és megpróbálok bárki másra gondolni, aki nem én vagyok, mert nos... Én sem vagyok egy egyszerű eset ebből a szempontból. - Fogalmam sincs, - kezdek bele vontatottan - de valószínűleg mindenki máshogy. Hiszen ha lenne rá egy bevált módszer, mindenki azt használná, és nem is lenne kérdés, nem igaz? - nevetem el magam a végén, de nem azért mert elviccelném a kérdést. Én a magam részéről nagyon örülnék, ha lenne valamilyen teszt, vagy rendszer, amivel meg lehetne állapítani, hogy mi az amivel szívesen is foglalkoznék, és jó is lennék benne. Nagyot sóhajtok a gondolatra, és igyekszem elhessegetni magamtól. Hiszen minek fájdítsam a szívem, ha úgysincs rá mód, hogy ilyensformán megtudjam?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪


[...]Úgy hallottam, egy prefektusi jelvényt keresel. Lehetséges, hogy tudok róla valamit.[...]

Madarat lehetett volna velem fogatni. Össze-vissza ölelgettem szerencsétlen baglyot aki a levelet hozta, és amikor nevetve az ágyra huppantam, véletlenül Lysandert is levertem onnan. A nyávogás miatt tollait borzoló madarat visszatartottam, és gyorsan lekörmöltem egy sietős választ, majd szemrehányó tekintetétől becidrizve kiengedtem az ablakon. Az este további részében szobám magányában simogattam a macskám, és izgatottan vártam a másnapot.

[...]Találkozzunk holnap 4-kor a Társalgóban![...]

15:43-kor lépek be a megadott helyiségbe, és alaposan körbebámulok. Alig lézengenek páran, mégis nagy a hangzavar a sok portréalaknak köszönhetően. Tisztán hallható két festett mellszobor szóváltása, akik valamilyen mára már a feledésbe merült sértődöttség miatt, a szoba két szemközti faláról ordítoznak egymásnak. Bizonytalanul süppedek bele egy fotelba az ajtótól nem messze, és ujjaimmal a térdemen ideges-izgatottan dobolva várom, hogy az óra négyet üssön.
Nem tudom pontosan ki az akivel találkozom. Illetve nyilván tudom a nevét, a házát, úgy nagyjából azt is, hogy hogyan néz ki, de még sosem beszéltem vele. Keringenek róla pletykák, amik alapján kicsit tartok tőle, viszont mégis ő az aki segítő szándékkal megkeresett, így csak nem lehet olyan rémes mint ahogy a pletykák állítják. Azok különben is mindig túloznak...

Ekkor a mögöttem lógó festményről egy gyümölcsárus hölgy magyarázni kezd nekem a "mai fiatalok étkezési szokásairől", így eltereli a figyelmemet, és folyamatos bólogatásra késztet. Aham, igen, igen, ez borzalmas, de komolyan, borzasztó. - hagyom rá a nénire, kiszakadva a gondolataim közül. Hallgatom a panaszáradatát, a sok "bezzeg az én időmben" kezdetű felkiáltást, és mindenközben észrevétlenül, sebesen nekiiramodnak a falon az óra-, és percmutatók.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪
Kiélvezem a viszonylagos csöndet miután a gyümölcsárus átbattyog egy másik képkeretbe, annak lakójával vitatni meg problémáit. Amikor felpillantok az órára, elsápadva realizálom, hogy majdnem egy negyed órán keresztül hallgattam a néni történeteit. Egy pillanatra ugyan megfordul a fejemben, amikor az óra elüti a négyet, hogy rossz helyre jöttem, de hamar megnyugtatom magam, hogy biztos csak valami dolga van, azért nem ért még ide. Mert ez itt akárhogy nézem is, a társalgó. Ugye?

Pont nem az ajtót nézem, hanem az egyik képben folyó párbajt, amikor belép a terembe. Már csak akkor veszem így észre, amikor megáll mellettem, és a nevemen szólít. Kizökkenve, az előbb látottak hatása alatt állva még mindig mosolyogva fordulok felé.
- Igen, én vagyok.
Megörülök, amikor bemutatkozik, egyrészt azért, mert így biztos lehetek abban, hogy nem csak összekeverem valakivel, másrészt azért, mert tényleg itt van, tényleg segít nekem.
- Köszönöm, hogy írtál és hogy eljöttél. - vágom rá gyorsan, miközben teát tölt magának.

- Igen... - szomorodom el, ahogy megemlíti a faliújságot. Meg sem kérdezem ő honnan tud róla, ha bent járt a körzetben akkor azért nem mondaná el, ha pedig egy levitás elmondta neki, az meg nem is érdekes.
Tágra nyílt, csillogó szemmel nézek fel Jonathanra, szavak nélkül lekommunikálva az "imádlak amiért vagy" érzést. Már nyitnám a számat, hogy rákérdezzek, hol, de nem fejezte be mondandóját, és a részletekről érdeklődik.
- Hát az a baj, hogy nem tudom teljesen pontosan. Vasárnap este, a vacsoránál biztosan megvolt, egy lány elkérte, hogy megnézhesse. De ő visszaadta, arra biztosan emlékszem, csak utána az nem tiszta, hogy feltűztem-e, és ha igen, rendesen, vagy egyszerűen zsebre vágtam. - Utóbbi nem lenne nagyon felelősségteljes, így valahol próbálom győzködni magam, hogy feltűztem magamra. - Akkor láttam utoljára. - Szomorú mosolyra húzódik a szám, és bánatos szemekkel pislogok a mellettem ülőre.

Fél lábamat magam alá húzva fordulok el, hogy szembe legyek vele, és úgy bámulom, mintha az egész világom tőle függne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪
- Hát igen - biccentek, és akaratlanul is újra lepereg előttem ahogy feltúrom a szobám, mindegyre rménykedve, hogy a következő könyv, ruha, vagy füzet alatt megtalálom amit keresek. A felhúzott térdemre támasztom az állam, miközben kezeimmel átkulcsolom a sípcsontomnál, ezzel önkéntelenül is mutatva a védtelenségem. Nem tűnik fel, hogy bármilyen érzelme megjátszott vagy eltúlzott lenne, egyszerűen benne látom a helyzet megoldását, így hiszek neki. A pletykákra vele kapcsolatban immár semmit sem adok, és bár van benne valami kicsit furcsa, gyanakodás nélkül osztom meg vele, amit tegnap kiderítettem.

- Beszéltem tegnap ezzel kapcsolatban Elle nénivel, a házvezetőnkkel, - miközben beszélek, az államat felemelem a térdemről, hogy érthetőbb legyek - és azt mondta, hogy ha nem kerül elő, lehet igényelni másikat, bár eltarthat egy ideig mire rendeződik a dolog. Ettől függetlenül ugyanúgy prefektus maradok, és végezhetem a dolgomat, de mozgósítják akit csak tudnak, hogy megtalálják ha csak lehetséges.
A megrovásra kicsit elhúzom a számat, hiszen bár Elle néni nem mondott semmit, fogalmam sincs az Igazgató Úr hogyan döntene. - Elvileg nem kapok semmit...- rázom meg végül a fejemet, majd rátérek az engem leginkább érdeklő részre.

- A leveledben azt írtad lehetséges, hogy tudsz róla valamit, és ezért hívtál ide... - kezdek bele vontatottan - Tényleg tudsz segíteni? - szalad fel egy icipicit a szemöldököm, hiszen nem értem miért nem hozta fel magától, vagy úgy egyáltalán, miért nem ezzel kezdte. Lehet nincs is nála, csak hallott valamit, és azért nem mondta még. Önmagamat győzködöm, és egyszerre intem türelemre, miközben legszívesebben felállnék, és izgatottságomban egyszerűen csak rákiabálnék: "Mondd már el!"

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Dina

Csak mosolyogva vállat vonok, elvégre nekem nem nagy fáradtság, én egyébként is itt tanulnék, de így még neki is segíthetek. Arról nem is beszélve, hogy amíg neki magyarázok, én is jobban megértem az egészet, ezzel tehát lényegében magamat is segítem. Érdeklődve pillantok rá, hirtelen nem tudom hova tenni a kérdését. Pillanatnyi zavar után válaszolok neki, addig a tollamat pöckölgetem az asztalon ide-oda.
- Decemberben. Pontosabban december 12-én. Miért kérdezed? – nézek oldalra biccentett fejjel Dinára. Nem tudom, hogy most azt várja-e, hogy én is megkérdezzem az övét, de nem akarom hogy azt érezze, hogy utánzom, ezért nem mondok egy szót sem. Közben viszont elkezdek magamban kattogni, hogy vajon jól teszem-e, hogy nem kérdezek vissza, vagy nem. Vajon nem veszi udvariatlanágnak?

Gondolataimból kiszakadva igyekszem felvenni a fonalat a beszédében, és nagyon igyekszem, hogy ne vesszek el a különböző rövidítésekben. ÁTV? Az SVK-t értem, de ÁTV? Általános, nem, Átok Törő, nem ez is butaság, az egy szó. Ha bűbájokkal kapcsolatos talán ÁT Változtatástan? Eh, valahogy nem hiszem ezt sem. Bár kívülről nem látszik a zavarom, mert csak bólogatok rá, gondolatban feljegyzem magamnak, hogy majd utána kell néznem.

Megnyugodva szusszanok egy aprót amikor visszatértünk a gyógynövénytanhoz, és rögtön kirakom magunk közé a gyógynövény-lexikont is, mert tudom, hogy mindjárt kelleni fog. Bólogatok a válaszára.
- Igen, a tinktúrának alkohol az oldószere. Most hogy ezt így megbeszéltük, - kezdek el lapozgatni a lexikonban a jövő hétre kellő növények felé (gyömbér, gyömbér, gyömbér, háromszázkilencven negyedik oldal, háromszáznegyvenegy, háromszázkilencvenhat, nem jó, vissza, megvagy, szóval gyömbér…), fel is teszem a következő kérdést. – Mijét hasznosítjuk elsősorban a gyömbérnek?
Egészen egyszerű, bevezető kérdés, hogy ráhangolódjunk a növényekre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

▪ Jonathan Gerhard van den Bergh ▪
Nagyon nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne kiáltsak fel. Hirtelen ez az egy (azaz három) mondat megoldotta minden gondomat. Mint aki nem is hiszi el amit lát nyúlok és veszem át a kis kitűzőt, hüvelykujjammal végigsimítva a hűvös "P" betűn. Némán, csillogó szemmel emelem a szemem elé, eltartom magamtól, majd fel a fény elé, de nem káprázik a szemem, valóban visszakaptam. Tenyereimbe zárva mellkasomhoz szorítom, miközben csukott szemmel, megkönyebbülésemben kiszökik belőlem egy mély sóhaj. Gondosan tűzöm fel a taláromra, a szívem fölé, és csak utána fordulok a fiú felé.
- Köszönöm! Nagyon hálás vagyok amiért megtaláltad! - s ez így is van. A korábban szótlanul végighallgatott rövid magyarázata cseng a fülemben újra és újra. Nagyterem előtt... Bárki megtalálhatta volna ott, és csak szerencsém volt, hogy éppen olyan akadt rá, aki becsületesen visszaadta.

Bár a faliújságos cetlire nem akartam kiírni jutalmat a megtalálónak, most mégis elkezd motoszkálni a fejemben, hogy vajon vár-e ezért cserébe valamit. De mégis hogyan kell megkérdezni az ilyet? Zavartan, a szemébe bele-bele nézve, majd azt elkerülve nyöszörgök ki valami kérdés-féleséget.
- Szólj ha van valami amiben segíthetek cserébe... - ez talán megfelel, talán nem, de piros arcom biztosan elárulja, hogy nem igazán érzem magam biztos terepen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Dina

Boldogan csillannak fel a szemeim, és mosolyodok el a meghívásra. Nem is annyira az étel gondolatára, egyszerűen maga a meghívás tesz boldoggá, és hogy gondolt rám.
- Nagyon örülnék neki! – válaszolok végre, amikor magamhoz térek, majd szinte rögtön bambulok is el, ahogy elkezdek azon gondolkodni pontosan hova menjünk. Ez egy fontos döntés. Az ilyesmit nem sietjük el.
Osztom a lelkesedését az átváltoztatástannal kapcsolatban, amint feltűnik a témaváltás, és helyrepakolom magamban a dolgokat. Nem tudom van-e olyan tárgyunk itt amit ne szeretnék. Ilyenkor eltöprengek azon, hogy mit kezdenék magammal, ha nem lennék a varázsvilág része. Vajon ott is meg tudnám találni úgy a helyem, mint itt?

- Úgy bizony – mosolyodok el a válaszon, és örülök, mint mindig amikor valami olyat tudok tőle kérdezni, amire tudja a választ. Szerintem a korrepetálásnak az a lényege, hogy rá tudjam vezetni őt az egyes dolgokra, úgy lesz igazán hatékony. Így tehát ha egyszer elkapom, hogy hol vesztette el a fonalat, akkor könyebben tudok vele haladni, mert nagyjából tudom merre vannak tudásmorzsái.
Éppen kezdenék neki a légmentes tárolás magyarázatának, amikor egy rossz mozdulattal odébbtolom a könyököm alatt kinyitott keményborítós könyvet, ami így nekiütődik a vizesüvegemnek. Mintha lassított felvételt néznék, kezd el billegni az üveg, és az asztal peremén túlbillenve nyúlok utána. Elkapni nem sikerül, és mivel csak félig csavartam rá a kupakot, végül az asztal lábának támasztott táskámba borul az a 10-15 korty ami még benne volt. Természetesen ki is lenne olyan ügyes, ha nem én, hogy amikor kikapom a (már elázott) füzeteim közül a palackot, a maradék a szoknyámra csepeg.

- Akkor azt hiszem mára itt fejezzük be, jó? – nézek sóhajtva, elhúzott szájjal a lányra. – Felmegyek a körletbe, megpróbálom megmenteni amit tudok – cipzározom be a táskám, veszem vállamra, majd az asztalról felkapdosom a dolgaimat, és magamhoz szorítom őket. – Megtennéd kérlek, hogy azt visszaviszed? – biccentek a mugli könyv felé, és ha visszakérdezné, hogy honnan hoztam el, hozzáteszem – a "Természettudományok muglik szerint" szekcióban van a helye!

Ezt már hátrálva hadarom el, ahogy fintorogva érzem, hogy a szövettáska egy ponton átázott, és hidegen nyomódik a hátamnak. Sietősen intek egyet Dinának, és elsietek a Levita felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Iza
Masa


Állatok, növények, hobbik, kutyák, macskák, pillangók, tenisz, kosárlabda, röplabda, foglalkozások, vallások, bolygók... Áh ez nem jó, a Mi Micsoda sorozat nem akar itt nekem segíteni. Mondjuk nem tudom miért várok egy mugli sorozattól megoldást a kviddicsre. Nagy svunggal fejelem le a polcot, mire a túloldalon földre csattan valami macskatartási kézikönyv, így hát gyorsan iszkolok át, mielőtt valaki másnak feltűnik a dolog. Lehajolok, hogy a helyére illesszem a kötetet, a polc alatt viszont egy furcsa könyvre leszek figyelmes. Mindenféle veszélyérzet nélkül halászom elő, pedig akár bajom is lehetne belőle, de hát ugye az itt mindegy, nem számít, csak tegyük és csináljuk. A macskás cuccot csak úgy találomra lerakom valahová, a zöld borítós könyvre pedig nagyot fújok. Meglapogatom kicsit, az aranyozott labdamintáktól fellelkesülve lépdelek vissza diadalittasan Izához.
- Igen, igen, rosszat hoztam, bocsi, de ezt nézd meg mit találtam - puffantom az asztalra szerzeményemet, majd odahúzok egy széket, és én is helyet foglalok. Felnyitom fedelét, végigsimtok pár megbűvölt ábrán, majd a kérdésre felpillantok.
- Öööö... - fagyok le megint mint mindig akárhányszor előkerül a téma. - Tettem valamit amit nem kellett volna, de megtettem és ettől függetlenül felhúztak, szóval mérges lettem és véletlenül kicsúszott a számon.
Nagyvonalakban, teljesen érthetetlenül előadva ez történt, de nincsenek illúzióim, úgyis vissza fog kérdezni. Miért ne tenné? Fordított esetben én is rágnám a fülét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Iza
Masa

Szusszantok is egyet, majd egy bólintással félreteszem magamban kicsit a kutatómunkát. Segít, ami egyrészt tök rendes tőle, másrészt akkor már tőlem is az lenne a tök rendes ha elmondanám neki mi a szösz történt. Bence említésénél megrzázom a fejem, majd kezeimet felemelve kezdem karmozdulatokkal is kísérni magyarázatomat.
- Szóvaal, egyik squadron edzés után gondoltam megyek és kihallgatok pár taktikát, szóval szépen utánuk masíroztam a férfiöltözőhöz. Aztán történt egy kis ez meg az, nem lényeg, de észrevettek, és számonkértek, aztán ott volt Béla - itt jelentőségteljes pillantást vetek Izára, remélve a gondolatba is belepirul - ő szekált egy kicsit, aztán egy idegen, akiről azóta már megtudtam hogy Henrik, mert Elle néni megmondta, kinevetett, hogy nem vagyok terelőnek való. Szóval felháborodtam, mert nem is látott játszani. Aztán azt mondtam tegyen próbára...
Először még heves indulatokkal mesélek, elmaszkírozva a kényes részeket, és igyekszem a lényegre koncentrálni. Utolsó mondatom azonban már bizonytalan, hiszen utólag én is jól látom, hogy hülyeséget csináltam.
- Nem, nem, ez most fontos - csukom be a kötetet, mert igen, lehet, hogy az rejti a megoldást, de előbb szeretném tisztázni, hogy nem kukkolni mentem. Pff, minek álltatom magam, úgyse hiszi el senki. - Szóval most már tudod. Hát ezért kell. Olyan öntelt, és ahogy mondta, argh... A helyemben te is ezt tetted volna.
Határozottan bólintok, így kísérve szavaimat. Körmeim a könyvön kopognak idegesen, még egy szúrós tekintetet is kapok amiért hangosan monologizálok a könyvtárban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Iza
Masa

Aaaah, megérti - olvadozok mint főtt kukoricán a vajkocka, bár az anno ifjabb részen felnevetek. Bólogatok a tapasztalataira, de ha a bámulós részt hangosan mondaná ki... hát bizony pukkancskodni kezdenék. Türelmesen megvárom, hogy végiggondolja amit mondani szeretne, hiszen ez a legkevesebb ha már ő sem vágott az én szavamba. Látod ezt Henrik?! Én úgy kommunikálok az emberekkel, ahogy ők velem, szóval nézz kicsit magadba! Nem látja, tudom, de láthatná...
- Megnéztem az edzésüket is - bólintok, hogy értem én a helyzetet - ott még nem is volt gond. - Mondjuk az kifejezetten unalmas volt, szóval olyat többet nem csinálunk. Megtudtam, hogy tud az új emberke is repülni, de ennél többet úgysem jegyeztem én meg.
- Köszönöm, végre valaki - dőlök hátra elégedetten, és a kelleténél kicsivel hangosabban, amiért már egy pisszegést is bezsebelek. Komolyan fura lenne ha az egész kastélyból csak engem ugrasztott volna a torkának az a pár lenéző, kinevető mondat.
- A vezetéknevét én sem tudom, de Elle néni azt mondta szabad bejárása van. Szerintem a mi meccsünk után csatlakozott, legalábbis úgy emlékszem azt mondta sose látta hogyan játszom, szóval még nézőként sem lehetett ott. Amúgy nem tudok róla többet. Terelő, és hát... ez alkatra is látszik rajta.
Kelletlenül elismerem, hiszen végül is ami igaz, az igaz, valószínűleg engem is ugyanolyan könnyedén dobna odébb mint a vaslabdát. Arcom egy pillanatra akaratlanul is elpirul, de nem, ismétlem nem azért mintha zavarba jöttem volna, vagy ilyesmi, csak... Öhm. Indulatok, igen, csak felpaprikázódtam a sztori említésére. Csak ennyi történt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Iza
Masa

Oh, ezt az apró infót elfelejtettem volna a beszélgetésbe csepegtetni? Hupszikácska. - Valami olyasmi? - ugrik egy oktávot a hangom, ahogy behúzott nyakkal pislantok fel rá. Hmm, szóval elhamarkodottan ítéltem úgy hogy megérti a dolgot. Jó az mondjuk tény, hogy másképp állna a dolog ha egy elsős kis mitugrásszal veszek össze, de... Szeretem a kihívásokat? Ez jó szöveg? Nem, nem hiszem, hogy meggyőzném vele. Még kicsit zavarba is jövök ahogy kétségbe esik - miattam. Csak nézem ahogy hirtelen pakolászni kezd, és bár tekintetem egy pillanatra a mormogó zöld kupacra villan, legyűröm a késztetést, hogy nyugtatásképp felvegyem és magamhoz szorongassam. Mert persze, én is félek. Így, hogy már nem pezseg bennem az adrenalin, és alábbhagyott a bizonyítási vágyam, egyenesen megijedek, hogy mi lesz ennek az egésznek a végkimenetele. Bár néha úgy tűnhet, de nem vagyok hülye, pontosan érzem én is, hogy legyőzni egyszerűen nem fogom tudni. Akkor is tudtam. Azt azonban nem akarom hagyni, hogy megalázzon, annál igenis többet jelent nekem a kviddics. Hiába vagyok kezdő, hiába vagyok gyenge, hiába vagyok csak egy egyszerű levitás kislány. És pont azért mert az vagyok, pont azért nem akarom, hogy ő ezen köszörülje a nyelvét. Ha egy ütést is vissza tudok neki adni, én már boldog leszek. Ha eltöröm valamimet, nem érdekel, így jártam, de még egyszer nem fogom addig elhagyni a pályát amíg nincs rá komoly okom. Nem. Vannak dolgok amiket az ember büszkesége nem tud többször egymás után elviselni.
- Nem tudom mikor lesz - közlöm végül elszontyolodva kicsit. Hangom lassú, élesen elüt Iza tempójától, de hátha ez őt is kicsit megnyugtatja. - Elle néni azt mondta igazából, hogy megkérdezi nekem Christ, szóval a bagoly talán nem szükséges - gondolkodom el, majd a kötet felé nyúlok.
- De én azért keresgélnék még, könyvből biztosan más. Meg aztán ki tudja, lehet valami hasznos tippre is bukkanunk benne - mosolygok fel halványan, remélve, hogy lassan csökken a feszültsége. Elég ha kettőnk közül csak én vagyok ideges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Iza
Masa

Csinálnám én csendesen a csendes kukkolást, de ha túl jó a szívem, és nem pattintom le magamról a cserfes kis elsősöket? Azzal mit tehetnék? Hajjh, ez de nehéz kérdés. És még szebb, hogy sosem fogom elmondani, hogy igazából nem is én rontottam el a dolgot, mert nem akarom hogy a kislánynak bármi baja is legyen az egészből. Szóval... lehet, hogy legközelebb amikor ilyen akcióra vetemedek, csendesebb leszek, de mindenképpen magányosabb. Úgy nagyjából annyira, hogy csak. Én. Legyek. Ott. Van az úgy, hogy saját kárán tanul az ember...
Hálásan biccentek a felajánlásra, majd lesütött szemmel, ujjaimmal malmozva bólogatok lassan szavaira. Igen, én is valami ilyesmitől tartok, egész pontosan a kiütéstől. Hiszen ha valaki kiüt valakit, az esélyesen ő lesz, nem én, de még számomra legkedvezőbb esetben is maximum a bárányhimlő.
- Hát igen, valószínűleg valami ilyesmi. Mondjuk azért remélem nem első vérig megy - nevetek fel vérszegényen, megpróbálva elütni a helyzetet, de falfehér arcom nem valami meggyőző. Különböző pózokba csavarodva látom magam, ahogy a vaslabda átrendezi néhány szervemet, és megvallom őszintén, tényleg nem akaródzik már ez az egész. Most is, hogy beszélünk róla, csak egyre jobban berezelek, és ahogy egy hideg verejtékcsepp végigfolyik a hátamon, megborzongva pattanok fel.
- Körbenézek még egyszer - hadarom el, a mondat végén még megremeg a szám bal sarka, aztán eltűnök a kertészeti könyvek között. De most még ez sem tud zavarni. Elsétálok a sor végéig, találomra leveszek egy kötetet (Kecskére káposztát harmadik kiadás, írta Mekk Elek), majd miközben kinyitom, gyorsan letörlök egy kósza könnycseppet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ange
egyenruha

Nicsak, nicsak, egy Masa a könyvtárban. Rég jártam erre, talán egész a múlt héten, így rögtön halaszthatatlan pótolnivalóim akadnak. Először is, meg kell szagolnom a nyolcadik sor alulról második polcán, balról a harmadik rekeszben található "Sapi vagy süveg" Használat című oldalát, aztán meg kell néznem, hogy a pult mellé raktak-e ki új szerzeményeket, és csak ezek után vehetem be magam a hátsó sorba, a regényekhez. A könyvnek még mindig szuperfinom öreg papírlap illata van, az új szerzeményeket éppen ketten is körbeállják, így hát elindulok hátrafelé, elhaladva az asztalok mellett. Az egyik székről Ange pillant rám és súg felém, mire mosolyogva lépek oda hozzá. Egy kis csevegés belefér mielőtt hátramennék, úgyis régen beszéltünk. Öö azaz reggel. De hát hány órája volt már az.
- Szia szia - huppanok le mellé, cseppet sem elegánsan, szoknyámból kilógó inggel, félrecsúszott nyakkendővel. Szóval csak olyan Masásan. - Persze, mondd csak. Fhú ugye nem az LLG házival kapcsolatban? Arra nem válaszolok! - teszem fel a kezem rögtön ijedten. Egészen lever a víz, elég csak visszagondolnom rá amikor megírtam. Jujj, megszenvedtem vele, soha többet fogalmazást a Lethifoldokról... az emlékbe is beleborzongok. Figyelek a hangerőmre, de azért nem viszem túlzásba, egyelőre viszont egy közelünkben ülő diák sem pisszegte le a susmusunkat. Nem mondom, van aki már aggodalmasan pillant rám, lehet tudja, ha én itt vagyok az semmi jót nem jelent, de ez most részletkérdés. Na halljuk, jöjjön aminek jönnie kell. Csak ne az LLG vizsga... az maradhat ott ahol van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ange
egyenruha

Látványosan megborzongok, ahogy beriogat "kedvenc" tantárgyammal, és akaratlanul is közelebb hajolok, hogy oké, hát akkor essünk túl mihamarabb a rossz részén. Felvértezem magam, hogy mindjárt mehetek akromantulát irtani a szobánkba, vagy doxy-kat kergetni a vizesblokkba, esetleg kelpiket halászni az elhagyatott mosdók wc-csészéiből, és jelentkezik is a kalandvágy. Tekintetem csillog a várt kihívástól, már érzem is a homlokomba nyomódni egy szétszerelt földgömb tetejét, védelmi sisaknak álcázva, majd szépen lassan megnyugszom, ahogy szavai eljutnak a tudatomig. Óó, hogy animágia. Bólogatni kezdek ahogy vezeti fel a témát, bíztatva rá, hogy folytassa csak, figyelek.
Picit hátrébb dőlök, hátha a szebb tartástól felelősségteljesebbnek tűnök majd, és szimplán a pozitúra olyan kisugárzást kölcsönöz majd nekem, amitől varázsütésre minden választ tudni fogok. Nem hajolok el azonban annyira, hogy hangerejét feljebb kelljen emelnie.
- Ó - konyul le szám széle a kérdésre, és szomorúan rázom meg a fejem. - Én végigszenvedtem - vonok vállat -, nem tudok róla, hogy lenne ellene bármilyen módszer.
Akaratlan húzódik egy fintor az arcomra az íz emlékére, és kicsit a nyelvem is kinyújtom. Bleh. Életem legrosszabb ízű hónapja volt. Ne, ne nézzen rám furán senki, a hónapoknak igenis van ízük. Ha augusztusban sokszor ettem sárgadinnyét, akkor annak a hónapnak sárgadinnyeíze van. Egy hosszabb téli megfázás után így lesz a december gyógyszirupos... vagy ha eperízű ehető gyerekfogkrémem van akkor epres a szeptember. Aprópó eper.
- Ne akarj fagyit enni vele - borzongok meg - sokkal rosszabb mint amit el tudnál képzelni. Mikor kezdél bele amúgy? - húzom össze a szemöldököm, próbálva felidézni hogy siklottam el az infó felett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Nemrég hagytak magamra, s most kicsit félek behunyni a szemem, mert minduntalan csak Márkot látom magam előtt. Bár itt van az egyik szomszédos ágyon, él, mondhatni jól van, bűntudatom van, hiszen nekem kellett volna gondoskodnom a biztonságáról. Némán, egyenletesen lélegezve bámulom a plafont, a kislámpát, amivel korábban olvastam sajnos már eloltatták velem. Fénye zavarhatta volna a többi lábadozót, így rozoga paraván választ el tőlük, ami sajnos a hangokat átengedi, szóval lehetne bármilyen megnyugtató is, nem kezdhetek dúdolgatásba. Viccelek. Jobban zavar a nyöszörgésük, az altató bájital ígérte újra és újra szertefoszlik ahogy meghallom nehezebbé, gyorsabbá váló légzésüket, és tudom, hogy álmodnak - újraélik a nap fájdalmas pillanatait. Tudom, hiszen én ébren teszem ugyanezt.
Fejem jobbra, az ajtó irányába fordul annak nyikorgására, a suttogó hangok alapján viszont nem jövök rá idejében, ki érkezett. Léptek közelednek és egy arc bukkan fel a támfal mögött, egy arc, amit nem szerettem volna itt látni.  A balomon beragyogó holdfény kísértetiesen emlékeztet valamire amire nem akarok emlékezni, kötéseim megbújnak a pizsama, és a takaró alatt. Mellkasomon az igazi hűlt helyén plüssgurkóm pihen, ujjaim annak varrásának birizgálásába fagynak bele. Kellemetlenül rezzenek össze ahogy előhúzza pálcáját, és igazából első ösztönként megpróbálnék felülni, hogy kevésbé legyek... védtelen, megalázott (?) helyzetben, de már a gondolatba is belesajdulnak a bordáim. Nem pattogok, ma legalábbis nem.
- Fáradtan - szökik ki számon egy elodázó féligazság, hiszen bár tény, tudom, hogy nem erre kérdezett rá valójában. - Mit akarsz itt? Késő van. - Ezúttal én kérdezek, s bár hangom nem kifejezetten ellenséges, messze nem bájcseveji, ahogy szavaimat is megválogathatnám szebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Hasonlóképpen - mondhatnám, de helyette csak lebiggyesztem szám, durcás kisiskolás módjára. Szemeim enyhén elkerekednek, ahogy közelebb lép, tekintetem le sem veszem róla, minden mozdulatát, rezdülését látni akarom. Nem érzem magam biztonságban, de még csak komfortosan se. Húzódnék el, egészen az ágy másik végébe, mégsem moccanok, csupán ujjaim térnek vissza a plüss piszkálásához jobb dolguk nem lévén. Végtagjaim megterhelt lüktetésétől nem érzem, de tenyerem a helyzettől lassan nyirkosodni kezd, meglehetősen kellemetlenül érzem magam, ahogy felöltözve fölém tornyosul miután levert a pályáról. Persze, tudom, hogy nyertünk, mondták, számomra ez mégsem olyan igazi, hiszen ha úgy vesszük egy terelőpárbajt buktam... csúnyán. Mielőtt még igazán elkezdődhetett volna, ezzel is őt igazolva. Nem szeretem, ha nincs igazam. - Akkor is leülsz, ha az - sóhajtok, és egyedül az vigasztal, hogy így legalább kicsit kevésbé érzem majd magam kellemetlenül. Talán.
MEGAHOGYÉNAZTELKÉPZELTEM. Azt az estét... Én elzártam magamban. Nem csak, hogy senkinek sem mondtam el, még magam előtt is tagadtam, hogy megtörtént, nem gondoltam rá, vagy legalábbis igyekeztem. Kerültem, ugyanúgy, ahogy a férfit is. Most ahogy szóbahozza, bőröm azzal a lendülettel pirul ki, s mielőtt gondolkodhatnék, remegő kezemmel hozzávágom a gurkót. - Nem tudom miről beszélsz, mindig lifttel megyek - szakad fel belőlem a hadaró tagadás, miközben kezemet fejemhez emelem, remegő pilláimat behunyva mögötte. Azért, mert attól félek, hogy visszadob, vagy azért, hogy ezzel is jelezzem, hogy nem akarok erről beszélni? Talán mindkettő. Ahogy bennem is, biztosan benne is ott a kérdés mi volt az az egész, de ÉN nem akarom kideríteni. Nem akarom tudni. Nem akarok tudomást venni róla. Ajkam ég az emlékre, így önkéntelenül beharapom, eltakart arcomból csupán ez látszik ki, s talán olybá tűnhet mintha sírnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Nem vagyok bolond, pontosan tudom, hogy számára is rém kellemetlen lenne, ha bárki tudomást szerezne az esetről, mégis eltart pár másodpercig mire leesik, hogy érti amit mond. Lábujjaim szinte elfagyva billegnek a takaró alatt, apró kis dombocskájuk jobbra-balra billen, ahogy idegességemben rángatózom. Nem akarok belemenni a témába, nem akarok foglalkozni vele, mégsem hagyja, hogy elbújjak és - a változatosság kedvéért - emiatt roppantmód kellemetlennek találom a jelenlétét. Biztos vagyok benne, hogy az apró fáziskésében a fájdalomcsillapítók keze is benne van, mégis zavar, hogy megkésve tudnám csak rávágni mondandómat, így nem mondom ki ami megfogalmazódna bennem. Talán jobb is, nem lenne szép. Ha most nem ő ülne ott, a téma fel se jött volna, ha most nem ő ülne ott, nyugodt lennék és ha most nem ő ülne ott, nem fontolgatnám, hogy inkább elalszom, vállalva a rémálmokat és az újra és újra ismétlődő fájdalmat ami akkor várna rám.
Haragszom rá. Haragszom rá, mert magamra már nem tudok, már nincs ereje, annyiszor szidtam a lányt a tükörben. Nevem hallatán megrezzenek, fejem elfordítom, el tőle, mintha fülemet akarnám elzárni, ne is halljam a belekéredzkedő óvatos hangokat. Már megint ez a finomság, amivel nem tudok mit kezdeni. Mikor hagyott fel azzal, hogy utálatosan viselkedik? Köszörülje rajtam a nyelvét, sértegessen, szidjon mint eddig. Azzal legalább tudnék mit kezdeni. Hívjon a teljes nevemen, mielőtt elfelejtem ki is vagyok.
- Nem akarom megbeszélni - motyogom vissza, hiába a csendharang, aminek mozdulatait felismerni véltem, a reflex bennem van, hogy bárki megláthat vagy meghallhat. - Nem akarom megbeszélni - ne akard, hogy kérlelni kezdjelek. Félve válaszától, még mindig anélkül, hogy ránéznék kezdem el rázni a fejem, jobbra balra csapva halvány tincseimet a párnán. - Miért nem tudod egyszerűen elfelejteni? Megtörtént, kész, ennyi volt, én nem beszélek róla, te sem.
Nos, a lassú puhítással annyit már legalább elért, hogy nem tagadom a történteket, csak jelzem, hogy ez lenne a szándékom. Bosszúsan nyitom ki szemeimet, és a várttal ellentétben nem érkező plüssért nyújtom a kezem. Nem gondolhatja komolyan, hogy odaadom. Kérem vissza. Nekem ez most kell, hogy legyen mit ölelgetni, szorongatni, főleg, ha tovább kívánja vesézni a témát, nekem vele ellentétben ugyanis nincs hová menekülnöm.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bakker Hátezegy Dusán

Oké, szóval az a helyzet, hogy nem bírtam megülni otthon a fenekemen nyugodtan, szóval az első vonat (igen, tudom, mindig sírok, hogy nem tudok felkelni, de most izgatottságomban még ez is összejött) ablaküvegét lehelem telibe ahogy orromat nekinyomva bámulom a kinti életet. Fa, fa, bokor, máshogy kinéző fa, hopp egy nyuszi, MÉGEGY NYUSZI, őzike, ŐZIKE, tóóó, úú de jó lenne most úszni egyet. Nos, útitársaim kitűnően szórakoznak rajtam, ahogy lelkesedve, pirosló arccal igyekszem kiszúrni megállónkat, mint a kincses szigetet a kalóz az árbóckosárból.
Idén úgy döntöttem, hogy már a nulladik pillanat előtt edzésbe kezdek - legalábbis ez a fedősztorim arra miért iramodok meg hol futva, hol sípolva a hegyre, rángatva magam után cókmókomat. Természetesen csupán a futástól dobogó szívvel esek be a bejárati csarnokba, nézek körbe, keresgélve, szívom be a jó öreg dohos kastély szagot... Najó, viccelek, nem dohos, de mégis van az egész helynek egy kellemes, barátságos, ismerős, és nagyonnagyon hiányolt illata. Jó újra itt. Mosolyogva indulnék meg a körletem felé, reflexből, ám tervem végük befuccsol, ahogy türelemre intenek valamiféle tájékoztatóig. O-óó, rosszul hangzik. Visszabattyogok tehát az ajtó mellé, hogy a falhoz halmozzam cuccaimat, s úgy ahogy vagyok, egyenruhástól kellemestül rávessem magam, előhalászva pálcámat. VÉGRE. Egész szünet alatt nem varázsoltam, így talán nem is olyan csoda, hogy amint belépek a kastély területére máris ezen töröm a buksimat. Nem is törődik velem senki, nem is akar megállítani senki, kutakodó szemeim egy várt arcot sem találnak (ami azért mondjuk csalódottá tesz egy picit), így a reményképeket erőszakkal kiűzöm fejemből, s egymás után kezdem sorra venni a bűbájokat. Hatalmas vigyorral arcomon élvezem a játékot, néha-néha tartok egy kis szünetet, hogy aztán újult erővel kezdjek bele.
Áttáncikálok a bejárati ajtó másik oldalára, holmi képzelt ellenféllel csatározva, majd ahogy az ajtó jobb oldalán hagyott táskám jelentette célpontra szegezvén pálcámat elhangzik egy magabiztos aguamenti, nyílik az ajtó, éééééés... Ó hogy a kumkvatok kövér királya szaladna el velem.
Mentegetőznék, de csak egy akaratlan nyüszítés tör fel belőlem, ahogy elkerekedett szemekkel bámulom a frissen belépő ismeretlent, és a róla hulló cseppeket. Láttál már kisegeret akinek pihegő mellkasa pontosan mutatja, hogy tudja, másodperceken belül a mögötte suhanó kígyó vacsorája lesz? Na. Üdv, ez itt adiscovery channel álá Bagolykő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bakker Hátezegy Dusán

Változó, hogy ki milyen gyorsan döbben rá, hogy elkövetett egy apró hibát, sőt, nem csak emberektől de általában helyzettől is szokott függni az ilyesmi. Megvallom őszintén, egyik listának sem lennék a rekorderei között. Sőt. Azonban ebben a pillanatban, ahogy épp egy sose próbált, mégis itt-ott látott és hallot ártást sikerül dekódolnom, számomra is világossá válik, hogy ezt most egy kicsit eltoltam. Apró segélykérő nyüsszöm elhalkul, de teljesen meg nem szűnik, pálcám karjaimmal együtt magam mögé csapom, ajkaimat beharapom, igyekszem kerülni a szemkontaktust, tettesd magad hallottnak, tettesd magad halottnak, súgja az oposszumösztönöm, ami köztudottan rokona makilelkemnek.
- Bo - emelném fel a fejem, erőt véve magamon, hogy azért egy sajnálom kibújjon belőlem, az mindenkinek segít; de mielőtt a hang elhagyhatná a hamarosan esélyesen süllyedni kezdő anyahajót (ez lenni én), le-fel kapkodott pillantásom valami olyat lát, amitől minden izmom görcsbe rándul. Megugrok, szó közepén mégis megtalálva magam, így a - csiiiii - rész egy folytott sikolynak hangzik inkább (persze, beszéljük be magunknak, hogy ez történt), pálcámat magam elé kapom, karjaimat mellkasomhoz szorítom. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, ajtó mellett, sápadt Masám kábán ijedezik. Nem is tudok megmaradni egy helyben, ahogy az első görcs végigfut rajtam már hátrálok is egyet, pálcámat újra hátam mögé dugva - ne érezze fenyegetésnek, ne érezze fenyegetésnek - dülöngélek jobbra-balra, majd egy lépésből lendületet véve pördülök vagy 540 fokot tengelyem körül (he?).
- Bocsiii - hallhatja még elnyújtva, ahogy sebes léptekkel eliramodok a folyosón, vissza-visszapillantgatva, majd bevágódok a mosdó ajtaján, egy "ház" szusszanással. Nos... Az eridonos kisfiú arca láttán jobbnak látom ismét a hátraarcot, így mindenki szemtanúja lehet, ahogy kirongyolok, s eltűnök immár a női mosdó ajtaja mögött. Hozom a formám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Karom lehanyatlik, a gurkó nála marad, szám széle szomorúan biggyed le egy kicsit. Kelletlenül nyelek válaszára, hiszen már megint megmakacsolja magát, s hiába tenném én is ugyanezt, természetesen nem engedi, hogy elbújjak néhány jelentéktelen, mit sem érő visszakérdezés hamis biztonságérzete mögött. Ujjaim jobb híjján a sápadtra színezett takarón simítanak végig újra és újra, másik kezem keresztbe fektetem hasamon, akaratlanul húzva össze ezzel magam még jobban. Állom, ha egyre nagyobb zavarban is, de állom pillantását, maga igazához ragaszkodó megjegyzésére már nyitnám a szám, hogy ellenkezzek, de a hirtelen lélegzetvétel csak egy fájdalmas fintort csal arcomra, okosabbnál okosabb szavak helyett. Nem értem miért fontos ez neki ennyire, miért keresett fel miatta, ha úgyis anyira ki nem állhat, zavarom, feszélyezem, idegesítem mindig, hát miért nem egyszerűbb, ha szimplán nem keres meg? Messze szaladnék, el ágyamtól, s a mellette ülőtől, vagy legalább ha ülhetnék én is... Máris nem érezném annyira kísérleti nyúlnak magam, aki épp boncolására vár, hogy kiderüljön, mit, miért csinált. És ha nem fog tetszeni a válasz, akkor mi van? Ha nem elég neked a legőszintébb nem tudomom?
- Ajjaj - motyogok bátortalanul, s ahogy ő, egy pillanatra én is lesütöm tekintetem. Saját, bebugyolált látványomnál azonban még a válla mögötti lég is érdekesebb, így pillanatokkal később már arrafelé nézelődök, azt is érezve, hogy nem néz fel újra rám. Megkönnyebbülnék ettől? Egy kicsit minden bizonnyal. Bár érzem, sőt, a szó legnempozitívabb értelmében várom, hogy kimondja, befejezze amit elkezdett, zavar bizonytalansága, félszegsége, és én hirtelen nem is tudom mit kezdjek a helyzettel. Neki sem kellemes itt lenni, villan belém valamiféle megértés, amíg eddig igyekeztem minél kevésbé belegondolni abba ő mit érezhet, nem foglalkozni indítékaival, most az akaratlan elkapott pillantástól már... nem tudok. Egyre tekintélyesebb méretű gombóc szorítja torkomat, visszhangzik bennem a nenenene, hiszen elrontottam, már megint elkövettem ugyanazt a hibát, engedtem, hogy ez, ez az... alien-Henrik megzavarjon. Miért, hogy mindig, mikor azt hiszem már nem lehet rosszabb, nem hozhat jobban zavarba, átvált erre a... erre, amit kezelni sem tudok?
- Hogy miért viszonoztam a csókot - dörmögöm a kérdést vele együtt, szinkronban.
Némán fekszem. Eszembe sem jut visszakérdezni, elvégre nem is merem re- elvégre fel sem merül bennem, hogy bármi más indoka lett volna azon kívül, amit már elmondott. És mégis, miközben szemeit keresem, zavarodottan, magam előtt bőszen tagadva, hogy épp megszólalok, lassan valami válaszféle szökik kettőnk közé. - Mert nem tudtam nem. Mert megdöbbentem. Mert... - és csak hallgatom, ahogy fülemben zakatol a szívem - mert ahogy álltam ott és azt éreztem, hogy szeretnéd... - én is akarni kezdtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Magam előtt is tagadni akarom, hogy kimondtam ezeket a szavakat. Még ha eddig lett is volna bennem elég erő ahhoz, hogy őt figyeljem, lássam rezdüléseit, ez most biztosan elhagy, szemeimet szorosan zárom össze, míg belül csak annyit mantrázok, maradj csöndben, maradj csöndben. Nem mondhatnék ilyeneket. Nem érezhetnék ilyeneket. Nem bizonytalannak kéne lennem, hanem azt mondani, hogy az az este valamiféle groteszk, félresikerült játék volt, de... De ha egyszer nem így van? Elütöm gondolataimat, kényszerítem, hogy ne folytassam a gondolatmenetet, mint tettem eddig valahányszor, mikor megzavart. Nekem magamnak kényelmesebb lett volna, ha nem akarjuk megbeszélni, és miket mondok, még most sem akarom, nem tudom elképzelni, hogy ez bárhogy is jól alakulna, bármennyivel is könnyedebb lélekkel jöjjek ki ebből, mint amilyennel beleugrottam. Belelöktek. Kérem a karúszóimat.
Értetlenség, döbbenet, és valamiféle megbántottság keverékével nézek fel, elnyomva magamban a kitörni készülő horkantást. Igen, tudom, hogy technikailag nem rohantál le, de nem csak veled kellett volna megküzdjek ott, hanem magam- mármint. Nem. Pont az ilyen apróságokat kellene jó mélyre száműznöm magamban. Állkapcsom megfeszül, ahogy fogaimat összeszorítom, a kis húzódást, és jobb fülemben érzett pattanást kihasználva próbálok nem alásüppedni bűntudatom fekete, mérgesen kavargó mocsarában. Majd ha elment. - Nem így értettem - nyelek egyet végül, de nem fejtem ki, túl azon, hogy nem tudnám, egész biztos, hogy nem akarnám, hiszen ahhoz bele kéne gondolni, amit sem most, sem máskor nem akarok.
Figyelem őt, keserű mosoly húzódik ajkaimra kérdése nyomán. Bizonytalan, a felvetés jó, válaszom pedig természetesen nekem sincs. Honnan lenne? - Tíz miatyánk és öt nem tudom mi a másik - húzok színtelen mosolyt arcomra, azonban nem is próbálok úgy csinálni mintha igazi lenne, inkább azt a "fogalmam sincs te, honnan tudnám" energiát árasztja, amit nem gondoltam volna, hogy valaha érezni fogok majd. Eddig mindenre volt válaszom, vagy jó, vagy helyes, most mégis, a legtöbb amit tehetek, az az, ha visszadobom a labdát. - Kéne semmit. Mit szeretnél tenni? Mit tudsz tenni? - ezek után a vizsgaidőszak kutyafüle. Ott léteznek a válaszok amiket keresek, készen, megfogalmazva vagy az egyik füzetben, vagy a másik könyvben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

miután mindenki elaludt - csak én álmodom ébren

Úgy értettem vonzottál magad felé, erővel kellett megtartanom a nyakam, hogy arcom ne simuljon a tenyeredbe. Úgy értettem, hogy hiába suhant át az agyamon minden ok arra, hogy miért kéne ellépnem, kíváncsi voltam mi történik ha mégsem teszem meg. Furcsa voltál, vonásaid gyengédek, mások, finomak; figyeltél rám, egyre közelebb és közelebb léptél, vontál magadhoz. Míg egyik pillanatban az lett volna furcsa ha eltollak, a másikban már az lett az, hogy nem teszem, belezavarodtam a fejemen átfutó miértekbe, mi történikekbe, és csak téged tudtalak nézni. Vártam. Talán nem hittem mi folyik ott, nem értettem miért bánsz velem úgy, ahogy, de...
De nem lett volna szabad hagynom. Tudom. Hidd el, pontosan tudom.
- Ne bánts - suttogom halkan, megtagadva a válaszadást, hiszen nem, ezt nem akarnám kimondani. Nem is tudnám - de még megmutatni sem. Kérdése váratlanul ér, elsőre nem is nagyon tudok mit kezdeni vele, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az apró, de a kialakult helyzeten mégis oldó válaszom; ami valójában nem is válasz semmire. Felszusszanok, ahogy halványan ugyan de elmosolyodik, mégis ez nem más csupán mint egy mély levegő, amit kénytelen vagyok beiktatni mielőtt igazán veszélyes vizekbe buknék alá.
Hát akkor min múlik? Visszakérdezésem készen áll, mégis a tokromra forr, ahogy egy újabb mondata, mikor azt hinném már végzett, még közénk feszül. - Őszintén nem értelek - bukik ki belőlem egy hitetlen, vérszegény nevetésféleség, miközben ujjaim hajamba túrnak. MI AZ, hogy akarunk-e úgy tenni? Eddig azt hangoztatta, hogy bájital így, bájital úgy, az egész az én hibám, mert mégis hogyan engedhettem! Bocsánat, de ez nem úgy hangzik, mintha ANNYIRA zavarna! Ha ezt ki tudnám mondani hangosan, ugye...
Lassan rázom meg a fejem, hogy pírommal együtt gyorsuló szívdobogásom - hagyd abba - is leküzdjem, de valahol itt zavart össze annyira, hogy feladjam az egészet. Nem értem őt. Nem tudom, hogy egyáltalán akarom-e már érteni. Még mindig tekintetébe meredve csúsztatom le tenyereimet a nyakamhoz, ujjaim kifeszítve támasztják ki az állam, balom mutatóujjának körme egészen bőrömbe nyomódik. Nem bánom.
- Nem - szökik ki belőlem olyan könnyedén, lágyan és tisztán a szó, mintha csupán egy kiskutyára mondtam volna azt, hogy cuki. - Nem. Nem tudnánk, és nem is akarhatunk úgy tenni mintha meg sem történt volna, elvégre hibáztunk - nyomom meg keményen az utolsó szót - nem söpörhetjük szőnyeg alá a botlásainkat. - És ismét. Hiba, botlás, malőr, baklövés, ragozhatnám pirkadatig. Meddig soroljam, hogy magamra hagyj, és ne bánts tovább? - Ezért mondtam, hogy a legegyszerűbb, ha nem beszélünk róla. - Továbbmegyek. - Ha nem beszélünk.