Bazsa és Sam

Róbert és Annabell; Kedveseim

Trálálálálá. Cupido? Cupido akcióban! Természetesen mostanság nagyon nem tud megülni a fenekén, hol a szabadban, hol idebenn repdes előszeretettel. Ma éppen az ünnepelni vágyókat figyeli serényen, na meg az új kisdiákokat, akikkel még biztos összefut tanulmányaik során. Bereppenve a Nagyterembe, az egyik sarokból figyeli a tanári kart, illetve a házak asztalait. A szín nem áll hozzá a legközelebb, ettől függetlenül pont kellemes környezet arra, hogy szép kis kapcsolatokat építsen ki, már az év elején. Pörgessük meg már most a szerelem szerencsekerekét, aztán meglátjuk mit dob a gép. Elég sok nyíllal felszerelkezett ma, de nem akart annyit használni, nem kell túlzásba esni, de azért kuncog már most.
Közepes hatótávú kis segédeszközökkel dolgozik ma, úgy gondolta legyen ideje az áldozatoknak, de azért ne olyan sok. 1-2 nap, az pont elég, hogy a bódulatból valami vicces süljön ki. Első körben a Rellon asztalánál vesz észre egy egyedül ücsörgő, karbafont kezű fiút, aki eléggé mogorván figyel. Több sem kell hozzá, hogy megtalálja egy nyilacskával, úgyhogy már nyúl is érte, kibiztosít, majd egyenesen az oldalába lövi. Amíg a fiúban terjengeni kezd az érzés, addig a másik áldozatát figyeli, akit már észrevett az Eridon asztalánál, ott magányoskodik, elég unott képpel és láthatóan mehetnékkel a lábaiban. A szög tökéletes ahhoz, hogy egymást pillanthassák meg. Két kuncogás között igyekszik gyorsan a másik nyíllal is, amivel sikerül a lányt a vállánál eltalálnia. Tökéletes. A napi jó cselekedetet is elvégezte, felderíti őket, meg még mókát is csinál, nagyon büszke most magára.
De ezzel még koránt sincs vége, mielőtt tovább állna, még egyszer jól körülpásztázza a terepet, de nem igazán lát most akciózni valót, szóval hagyja az igazgatót tovább beszélni, meg a felkért személyeket és elvonul. Nem igazán lenne szem előtt, mikor a delikvensek rájönnek, mi is történik velük.

Love is in the air

Eljött az a bizonyos nap, amire már egy éve vár a pufók kis nyíltulajdonos! Olyan nagyon-nagyon régen volt már, hogy igazán ünnepelték, bárki is, az ő munkásságát, sőt, inkább bántották érte, mint köszönetüket fejezték ki, ami elég fájó pont számára még mindig, de ma nem ezé a főszerep! Vigyori pofikával reppent be a hidegből a kastélyba, a kis tavacska környékén járt, meg a falu határainál szorgoskodott, ma nem maradhat senki segítség nélkül, akinek szüksége van rá. Mint aki jól végezte dolgát pihen meg két festmény közelében, akik épp arról társalognak, hogy az egyik őket bántó rellonos fiú ment be a könyvtárba és el se tudják képzelni miért, nem úgy ismerték meg, mint aki szelíd, könyvtárba járó típus lenne. Női hangok kiszűrődése után a könyvtárból pedig már egyenesen felvillant a kis villanykörte a feje felett. Munka van!
Bereppenve olyat pillantott meg, amit az ő kedves szemei nem csak, hogy nem szoktak meg, de egyenesen elítélnek! Egy szőkeség magyarázott késsel, a fiú meg nevetett rajta. Hová fajulnak itt az emberek? Bár azt már távolról kiszagolta, hogy itt bizony a vonzalom már messziről érződik, csak a löket nincs meg hozzá. Szóval, ahogy a dal is mondja...szerelem van a levegőben, és nem, nem csak a dátum miatt. Mikor a könyvek a semmiből érkeznek és a rellonos lány felkapja a vizet és közelről kezd el sziszegni a fiúnak, akkor elhelyezkedik vele szemben, hogy meglőhesse. Előveszi a nyilacskát és a leányzó vállát célozza, de az éppen felegyenesedik így a hasa kellős közepébe érkezik a nyíl, majd ahogy jött, úgy el is illan láthatatlanul, csak a pillanatnyi fájdalmat hagyja maga után. Még mielőtt felfedné magát, alá bukik és a második nyilacskát is előveszi, amivel az úrfi combját célozza meg, sokkal sikeresebben, mint a leányka vállát. Most már csak a pillanat kell, mikor ismét egymás tekintetébe kapaszkodnak és nincs megállás, ráadásul a nyilacska se egy órára szól… Sikerült egy-egy hosszabb időtartalmút előszednie. Valójában így, ahogy rájuk néz, megérdemlik egymást, meg úgy egészen össze is párosíthatók. Elégedett mosoly után illan ki a könyvtárból, hogy további áldozatokat, illetve szerencsés egyedeket találhasson.

A meccs közelebb hoz - Leo és Axel

Már jócskán benne járunk a tavaszban, sőt szép lassan nyárba fordul majd az idő, de Cupidot ez cseppet sem zavarja. Sőt, buzog a tettvágytól, hogy minél több szerető szívet tudjon teremteni és mindent körbelengjen a csodás és mindent elsöprő szerelem. Ma is ilyen céllal indult el felfedezőútra. Mostanság egy kicsit kezdte úgy érezni, hogy a kastélylakókból mintha kezdene kissé kiveszni az egymás iránt érzett szeretet, mindenki csak magával van elfoglalva és a saját sorsát igazgatja, de közben nem figyelnek oda egymásra, a kapcsolatok kiüresednek. Ez mélységes szomorúsággal tölti el a kis szárnyas pufókot, így elhatározta, hogy ma annyi embert fog meglőni, amennyit csak lehetséges. Már reggel felkerekedett, hogy megkezdje a maga kis hittérítő körútját, de nem talált még csak lézengő diákokat sem a folyosókon. Csalódottan repkedett ide-oda, hogy most biztosan oda lesz az egész terve.
Nagy zsibongásra lett figyelmes, ezért elindult a hang irányába, hogy megnézze, mi folyik arrafelé. Ó, kviddicsmeccs van! Ennél jobb dolgot nehezen hozhatott volna útjába a sors! Összecsapta kövér kis mancsait, majd megindult az aréna felé. Eleinte csak a nézőtéren lőtt meg pár embert, de az egyik nyila véletlen mellé ment és egy gurkót talált el, aki ezáltal menthetetlenül szerelembe esett a talajjal és azonnal zuhanni is kezdett felé. A homlokára csapott a kezével, hogy hogy pazarolhatott el egy nyilat ilyesmire, így is kevés van már nála. Indult volna tovább, mikor is a játékvezető lefújta a meccset és mindenki szélnek eredt. Csalódottá vált és kicsit dühös lett Árminra is, hogy így elszúrta a kis szerelem-hadjáratát, de végül nem pazarolta tovább a drága idejét, tovareppent, vissza a kastélyba. Néhány percig tanácstalanul lebegett a plafon közelében, hogy hová is menjen, a diákok már mind szétszéledtek, mikor is eszébe jutott a gyengélkedő. Hát persze, ott ilyenkor mindig sokan vannak! Mivel ő maga nem tud ajtót nyitni, így meg kellett várnia, míg pár diák be nem akart menni, a fejük felett szárnyalt be a helyiségbe. Nem voltak annyian, mint amennyi emberre számított, de végül is arra jutott, hogy ez is több a semminél. Az egyik ágyon egy fekvő fiatalt pillantott meg, a mellette lévőn pedig egy másik fiú ült, beszélgettek. Huncut mosoly szaladt végig a száján, amint elővette a tegezéből az utolsó nyilát és az ülőre, Axelre irányította. Aztán elengedte a nyilat, az pedig huss, már bele is állt a fiú tarkójába. Nem az eddigi legjobb lövése, de biztos benne, hogy megteszi a hatását majd. Kacagott még egy aprót, majd kivárva a megfelelő pillanatot, kisurrant az ajtón.