Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Hogy hogyan is került oda egy kanapé? Éppen a folyosóra? Nos az ilyen esetekről olykor a tanári karnak sincs sejtése, de hogy hogyan kerül oda két tanár, ráadásul éppen két házvezető? Erre igazán könnyű válaszolnom: Sosem vezet jó útra az, ha az ember gyereke piszkálni kezd egy portrét, főleg ezen a folyosón nem. A hír, miszerint két gyermek éppen igen illegálisan éli mindennapjait a folyosón, pillanatok alatt fut végig a megfelelő kereteken, hogy aztán eljusson a tanári szobába is, ahol két férfiember bőszen dolgozva - nem, nem kártyázva (de) - tölti az esti járőrözés előtti nyugodtnak hitt perceket.
- Én csak azt mondom, hogy Zina lassan kamaszkorba lép, szóval nyilvánvalóan hasznos lenne Odettnek elbeszélgetni vele, mint ezen a korszakon már átesett farkasnak. Nem kellene az, hogy drámai fordulatok legyenek itt a törékeny békében. A múltkor a miniszter állt felettem, miközben a bájitalokat főztem.
A mondat végén a hangom kissé lejjebb halkítom, miközben a pálcámat előhúzom, és bár én egy igazán zen fickónak tartom magam, vannak dolgok, amik ki tudnak hozni a sodromból. Ilyen az, ha valaki illegálisan fogyaszt bájitalt, vagy tudatmódosító szereket. Tök mindegy, hogy hány éves kölyökről is van szó.
- Locomotor Mortis!
Suttogom kétszer, nehogy még valamelyikőjüknek olyan nagyon eltávozni támadjon kedve, így legfeljebb csak elugrálhatnak, de mivel a hírek szerint van bennük anyag rendesen, ez a veszély nem különösebben fenyeget minket. Arcomon pofátlan vigyorral - senki se mondta, hogy mindig jó gyerek voltam - engedem előre Damyan-t és csak utána kerülöm meg én is a kanapét, hogy lássam, mivel is állunk szembe.
- Micsoda látvány, még most is csöpög a víz abból a szerencsétlen vászonból, kedves kolléga.
Bal kezem zsebre téve a jobbal az üres vászon felé mutatva ingatom meg a fejem, mintha ez lenne a legnagyobb baj, pedig valljuk be, vannak itt tabletták, szagok, melyek arra engednek következtetni, hogy bizony a kibontakozó szerelem hamarosan egészen biztosan könyvelhető büntetőmunka lesz. Jó, rendben, bevallom, titkon nagyon dörzsölöm a tenyerem, hogy büntessek, még ha a saját kölyköm is az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Legalább az agyát még nem teljesen szívta el.
Az is pozitívum, nem? Mármint felismer, így, azt hiszem, büszke lehetek rá, ez eggyel jobb, mint a múltkori kislány, aki harmadszorra is bemutatkozott nekem, míg Hegénél teljesen kiakadt, hogy ő is ott volt eddig. És valljuk be, én elmegyek egynek, de azért Hege olyan, aki megmarad az emberek tudatában. Szóval én ezt azért magamban egy jó pontnak írom fel, bár sajnos Koppány barátunk valahonnan mínusz kétszázról indult, pedig nem vagyok elítélő, csak szeretem, ha legalább a tisztelet illúzióját megadják. Komolyan, mindenki képes, akkor ő miért nem? Ráadásul még ez a szörnyű ízlésficam, hogy legalább a minőségre ráment volna, ha már ilyen szerekkel tompítja agyi kapacitását.
- Talán azt hiszik, hogy nem szeretjük a kihívást. Lehet, hogy fásultnak nézünk ki?
Végignézek rajta, és nem, egyáltalán nem az, aztán végig magamon, és még mindig az van bennem, hogy egyáltalán nem. Jól nézünk ki. Na, az ilyen gondolataim miatt néztek már akkor is melegnek, aztán néznek most is, ahogy kiveszem a szavaikból. Angliában éltem és szeretem a mellényeket meg az ápolt megjelenést, most komolyan de tényleg komolyan? Szemöldököm egy kicsit feljebb szökken, mert tudom, hogy csak provokál, és nyilván azt kéne válaszolnom, hogy a nőket szeretem, de nem, egy ilyen vitába nem szabad beleállnom, helyette szusszanva pillantok a másikra.
- Damyan?
Mert tudom, ismerem, tudom, hogy ő majd tudja a tökéletes választ, ami mondjuk valószínűleg kellőképpen kellemetlen lesz nekem, de ő majd nagyon jót fog szórakozni rajta. Helyette a tekintetem a lányra téved, és azon gondolkozom, hogy ha már most ennyi a maximum, amit elvár az élettől, akkor elég ingerszegény lehet szerencsétlenem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Nem nagyon kell mondanom semmit, mert az arcom úgyis beszél helyettem, és valljuk be, azok a körök, amelyekben én mozgok, többnyire igen messze vannak ettől. Kár, mert a legtöbb diákom értelmes, józan, annak ellenére, hogy Eridonos vehemenciával van megáldva, és úgy vélem a nyugodt hétköznapoknak, ahol a legvészesebb eset Dia túlzó rajongása volt, végleg vége.
- Milyen kár.
Se, mert valljuk be, mindenki úgy éli az életét, ahogy szeretné, és bár mi régóta ismerjük egymást, mégsem kívánok egy lenni azok közül, akiket Volkov meg tudott nyerni magának, mert nekem bőven elég Martha, és mindaz, ami vele jár. Amíg azon a történeten nem tudok túllendülni, amíg ébren fekszem, ábrándozom, addig fel sem merül bennem az opció, hogy más. Kérdés, hogy mi van akkor, ha én sosem tudom kivonni magam a vörös nőszemély jelentette bűvkörből. Nos, akkor Teodor feladata lesz egyedül a családi név továbbvitele. Ő egy válással, én egy felbontott eljegyzéssel, igen rosszul állunk. Nagy valószínűség szerint amúgy Damyan csinálja jól, de morálisan nekem nem összeegyeztethető, főleg, mivel nem próbáltam még. Azonban, amikor a mellettem álló fűzfa és nimfa lesz egyszerre, nem tudom leplezni a mosolyom.
- Gratulálok Volki, úgy néz ki, minden nap egy újabb elismerés. Életrajzba való.
Vidáman paskolom meg a vállát, mert valljuk meg, egy legendás kviddicseshez éppen ez illik, hogy nimfai minősítésbe jelenjen meg. A mosolyom kiszélesedik, amikor arról kezdenek el magyarázni, hogy nem tudja, hogy mi a minőség. Éppen neki, zseniális. Rendesen zseniális.
- Nem hiszem, hogy a minőség olyan nagyon mérvadó lenne, maga a tett és a birtoklás ugyebár, már némi következményt így is von maga után.
Túl a büntetőmunkán, amire hevesen bólogatok, és felpillantva a banyára, akinek kaján vigyora csillan, egyetértően bólogatok.
- Azonban érdemes megjegyezni, hogy itt nem csak egy keretet kellene alaposan megtisztítani, hiszen, ha jól emlékszem, negyvenhét portré sorakozik ezen a folyosón, vétek lenne ha csak mert magasabbra rakták, a többiek nem osztoznának ebben a kiváltságban.
Felpillantva a magasabban elhelyezkedőkre, biztos kellemes izomlázat fog okozni az, mire végeznek. Milyen szomorú, ugyebár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Nyiss a világra! Az hiszem, ez volt az a bűvös mondat, aminek eredményeképpen ajkaimat összepasszírozva azt mondtam, legyen, tanítok a Bagolykőben. De, hogy miért is vállaltam el a házvezetőséget? Nos, ez örök rejtély marad számomra. Nem ok nélkül tanítottam az egyetemen csupán, ahogy annak is megvan az oka, hogy miért nem tanítottam soha az előkészítőben. Egyszerű: Egy bizonyos életkor alatt nehezen viselem el az embereket, kezdve a gyerekkori hisztériától, át a pubertás alatt végbemenő idiotizmuson, egészen a fiatal felnőttkor szabadságigényével. Akik az egyetem főzettani karát választják, kellő ésszel és hivatástudattal rendelkeznek, velük meg tudom értetni magam.
Az Eridon is valahogy így műküdik, én vagyok a rossz zsaru, habár mindenki Hegét gondolja annak, de aztán elvigyorodik, és máris rájönnek, hogy hozzá kell inkább törleszkedni. A némító bűbájért néma hálával pillantok Volkovra, ahogy azért is, hogy ő magyarázza el a miérteket, így nekem nem kell ilyet tennem. Lenyűgöző képességei vannak, és nála el is hiszem, hogy tényleg nyitott arra a világra, amire én képtelen vagyok. Gondolom, ha lenne saját gyerekem, vagy ha őt nézzük, fiatal szeretőim, akkor mindenképpen könnyebb lenne nekem is a dolgom, de jelenleg megegyezhetünk abban, hogy egyikkel sem rendelkezem, és nem is mostanában fog ez megváltozni.
- És a válasz a kérdésre, igen, meg vagytok büntetve.
Ha ez eddig nem lett volna világos. Rápilantok a saját "kölykömre", aki leginkább tátog, miközben nyilván minket, a rendszert, a világot, a mindent is szidja, de mivel némító bűbáj van rajta, így nem igazán értem, hogy mit szeretne, bár vannak elképzeléseim, hogy mégis milyen problémái lehetnek. Én is mindig elámulok a tizenévesek drámáján, meg azon, ami ebben az iskolában végig szokott söpörni.
- Igazán szomorú, hogy az Eridon és a Rellon nem olyanokkal bővült, akik méltók lennének rá.
Mert valljuk be, sem egyik, sem a másik nem vitt végbe olyat, amiért jó szájízzel kellene tekintenünk arra, hogy ők a mi házaink diákjai. Megvonom a vállamat, ahogy róluk átsiklik a tekintetem Volkovra.
- Szerintem itt végeztünk.
És ha egyetért velem, én a magam részéről indulnék is vissza, még mielőtt esetleg felmerül bennem, hogy akármelyik átkot is megszüntessem. Ők keresték a bajt, hát akkor lehet szépen némán ugrálva megkeresni az első embert, aki megszabadítja őket. Vagy, az első prefektust, aki újabb büntetőmunkát szab ki, tekintve, hogy az Eridon igen magasan van, Ricsi barátunknak kapkodnia kell magát, ha takarodó előtt oda akar érni. Ez az élet nevű játék igen kegyetlen tud lenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Teljesen belemerültem a papírmunkába, és mire felpillantottam az órára, már bőven elmúlt tíz is, vagyis, elvileg a tanárokon és néhány prefektán kívül senkivel sem kell összetalálkoznom, ha kilépek az Eridonból. Persze, a klubhelyiségben még van egy-egy kósza lélek, aki ők vagy élénken beszélgetnek, vagy éppen könyveiket bújják, ki tankönyvet, ki szórakoztató mugli - vagy mágusirodalmat. Ergo, én magam észrevétlen tudok kisomfordálni, anélkül, hogy bárki megállítana.
Sári, az én biztos pontom a prefektusi feladatok maximális ellátásában lemondott, ez a tény olyan szinten mellbevágott, hogy a mai napig nem tértem még észhez, miközben hevesen próbálok találni valakit, aki alkalmas. Túl nagy elvárásokat támasztok, tudom, de valahogy most nagyon nehéznek érzem a döntést. Amúgy is, néha attól félek, hogy elveszítettem húsz, vagy talán harminc év emlékezetét is, és túl az ötvenen, hatvanon várom, hogy az újabb időskori rigolyám elhatalmasodjon felettem. Mindeközben persze masszívan utálom a világot, és elképesztően erős késztetést érzek, hogy hat harminctól nyolcig azokon a tömegközlekedési eszközökön perlekedjek, melyek a legzsúfoltabbak a diákoktól. Hát igen, azt hiszem, a hisztériám, most éppen nem tinédzserkori, hanem nyugdíjas. Kezeltetnem kellene magam? Meglehet, de az egyetlen jó szakemberrel, akit ismerek, összeférhetetlen a gyógyulásom. Ezt hívják úgy, hogy pech.
A lényeg, hogy simán kijutottam az Eridonból, és annak a biztos tudatában, hogy nem találkozhatok össze a vörös macskanővel indulok neki teljesen nyugodtan a folyosóknak. Nem sietek, úgy vélem, hogy ma éjjel a kastélyban maradok, dolgozom, hogy valami eredményt is fel tudjak mutatni, de előtte muszáj ennem, és talán egy jó teát innom, ami átmelegít, és némi löketet ad. A kismanók persze nem pont arra vannak beállva, hogy én megjelenek, de szerencsére kevésbé esnek kétségbe a tényen, hogy itt vagyok, mint hittem, és még némi pincepörkölttel is tudnak szolgálni, Manci néni isteni házi savanyúságával. Lehet erre nemet mondani? Nem. De azért a védelmem érdekében szeretném hozzátenni, hogy egy szendvics volt a célom, amikor útnak indultam. A némi egy egész teli tányért jelent, amit nem nagyon kell mozgatni, különben mindenfelé folyni kezd, és friss, ropogó, meleg kenyereket, aminek még a csücskét is odateszik. Királyi életem van, így teljes nyugalommal, a velem szemben helyet foglaló Tulipánnal közösen állok neki enni.
Ő a kedvenc kismanóm, régebben segített, amikor a Rellonba csempésztem be ajándékokat Nellinek, és emlékszem, hogy milyen nagyon lekonyult a füle, amikor arról érdeklődött, hogy szeret-e a lány úgy, ahogy én őt, és erre nem tudtam igennel felelni, pedig titkon várta. Megígértem neki, hogy ha a lány viszont szeret, akkor magammal viszem, és otthoni manóvá teszem, de ezt egyelőre nem tudom neki garantálni, így maradnak ezek, a közös vacsorák, történetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A csend igencsak örömmel tölt el, és az is, ahogy kis nosztalgiával, meg egy kis álmodozással telik a vacsora. Tulipán nem fiatal, de nem is idős manó, ezt tudom, de a pontos életkora kérdéses, viszont a tanoda előtt egy, a faluban lakó családnál szolgált. Aztán a gyerekek kirepültek, elköltöztek, a szülők időssé váltak, eladták a házat, és mennie kellett. Pedig nagyon szeretne megint gyerekekkel lenni, házi házimanónak lenni, és amikor Nelli miatt megkerestem, akkor úgy érezte, hogy esetleg kettőnkhöz szegődne. Bárcsak. Sokkal szívesebben ülnék most Antonnal szemben, miközben elmesélem neki, hogy szeretném a manót kiváltani az itteni munkaköréből, és magamhoz venni, mint a következő jelenet elszenvedője lenni.
De az élet nem kívánságműsor, úgy tűnik, a vidám este, az álmodozás itt véget is ér, és nem csupán visszaránt a valóságba, de még fel is pofoz. Komolyan, tizenegy felé haladunk. Hogy erről meggyőződjek, komótosan előhúzom a zsebórámat, majd visszacsúsztatom, és kétkedő tekintettel, hogy vajon ezt most komolyan gondolta-e, felpillantok rá. Biztos vagyok benne, hogy nem fog tágítani. Hogy is volt az előbb, amikor minden olyan tökéletes volt? Olyan gyorsan rántott ki belőle, hogy még csak bele se tudok kapaszkodni a tökéletes élménybe, amit Tulipán lelkesedése okozott. Lenyelve a falatot, kedélyes, ám kissé erőltetett mosolyt varázsolok az arcomra, de kérem, nézze el mindenki, az idő, meg a tény, hogy itt a fejemet fogják venni, kicsit nehezen hozza ki belőlem a kedvességet. Ja, meg amúgy évek óta a kedvesség se megy, szóval elég rossz alapokkal rendelkezem.
- Erdődy tanárnő, kérem, foglaljon helyet. Vacsorázott már? Kiváló a pincepörkölt, a magyar konyha, egyszerűen remek.
Mondjuk tudom, van ez a női izé, hat után semmit, meg társai, de attól függ, hogy a magyar, az amerikai vagy éppen a japán idő szerinti hat után, szóval ki tudja, lehet, hogy neki is csak annyi baja van, hogy nem evett ma még. Közben persze időt nyerek, és végiggondolom, hogy mit követhettem el, de kivételesen meglehetősen ártatlannak érzem magam. Húha, szarban vagyok.
- Parancsoljon.
De mondjuk, azt ne várja, hogy hagyom kihűlni az ételt, amíg Tulipán odébbáll, addig én magam folytatom az étkezést. Éhes vagyok, és lássuk be, egy bunkó is, a kettő együtt meg... nem, nem kellene látnunk ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Rendben.
Tőlem ugyan fejtetőn is pöröghet, ha ahhoz van kedve. Hivatalosan, mint házvezető, sosincs olyan, hogy véget érne a munkaidőm, de, mint tanár, van egy időpont minden hétköznap, amikor végzek, és ehhez szeretem tartani is magam. Persze van olyan, hogy egy-egy diák megkeres, ilyenkor mindig készséggel állok a rendelkezésükre, de megvallom, olyan is akad, hogy nincs már kedvem, mondjuk az olyanokhoz, akiknek nem tetszik a stílusa. Nem vagyok pszichológus, ám együtt élek egy olyan emberrel, akinek egy-egy elcsípett mondata mélyen elgondolkoztatott már, meg hát az egész életem egy dráma, szóval, elég jól megy ez a pszichoblabla nekem is. És azt kell, hogy mondjam, ez a fölém magasodó testtartás roppant mód irritáló tud lenni, de azt tanították, hogy nőt nem illik megütni, így én is csak a kanalat emelem újra z ajkaimhoz. Azt mondta, ne zavartassam magam, és én nem is zavartatom.
- Szóval, ha jól értem, a kamaszokkal az a legnagyobb probléma jelenleg, hogy kamaszok.
Zöld szemeimet a nőre emelve, próbálok rezzenéstelen arccal ránézni. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet valaki ennyire összerakva még ilyenkor is. Nekem már délután kuszább volt a szőkés hajam, mint illendő volna, és a sötét karikák a szemem alatt valamikor az itteni oktatási időszakom hajnalán alakultak ki. Biztos, hogy rendben van a magánélete, mert én ezeknek a karikáknak a Petra és a Nelli nevet adtam, mert biztos vagyok benne, hogy Martha miatt ilyen látványosak. Hogyan ijesszük el életünk szerelmét a kinézetünkkel. A könyvem a jövő héten jelenik meg. Viccelek, még számos szerencsétlen alkalom van addig, mire ez a kasszasiker elkészül.
- Általában bájitalokkal. Bájitaltant oktatok, illetve feltalálóként is regisztrálva vagyok a minisztériumban. Ha szeretné, kikérheti a szakmai önéletrajzom és a munkásságom.
Kezdem érteni, hogy Felagund miért lett olyan, amilyen. Nekem a mesterem volt, én kedveltem a szarkasztikus humorát, de sosem akartam olyan lenni, mint ő, erre tessék, elég pár megjegyzés, és érzem a bennem lévő erők elfelásodását. Ráadásul, ha azt vesszük, ő most kezdett ebben az intézményben, én viszont már itt vagyok egy jó ideje, de Isten látja lelkem, nem én akarok az lenni, aki letöri a szarvát.
- Hm. Ha megtenné, hogy pontosítana, melyik diák és mit csinált, úgy némiképp egyszerűbb lenne a helyzetem. Kissé talán drasztikus lenne vagy negyven diákot kukoricán térdeltetni kettő miatt. Már, ha eridonosok persze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Az a legnagyobb bajom, nem csak vele, hanem általában az ilyen kijelentésekkel, hogy annyira nem hangoznak tényszerűnek. Értem én, hogy van a személyes jogok védelme, és mi, amikor ügyért akarunk kiállni, akkor nem azt mondjuk, hogy Józsi és Kati azt mondták, hanem, hogy többen a csapatból. De ha meg fegyelmeznem kéne, és már felhívtam a figyelmét rá, hogy a kérdés az, hogy kik, és nem az, hogy diákok, akkor nem értem, hogy miért kell megint ott tartanunk, mint percekkel ezelőtt. Most komolyan, negyven diákot négyért? Nem, nem tudom, hogy hányan vannak, csak annyit, hogy vannak valahányan, az is lehet, hogy egy, az is, hogy tizenegy, akik Eridonosnak vallották magukat. Hát Istenem, ez még mindig olyan, hogy ha én meg akarom, akkor azt mondom, hogy nő vagyok. Nem leszünk előrébb az információval. Érzem, ahogy a halántékomon elkezd lüketni az ér, és esküszöm, hogy ez az ér a Hegével való együttélés során alakult ki, mintha az ő koponyájából kimászott volna, mert éppen elvan azzal, hogy egy vörös hippi vászontáskával, és belemászott az én fejembe, hogy tovább táplálkozhasson.
- Na, akkor kezdjük elölről.
Próbálok nyugodt hangot megütni, de azért érződik benne, hogy egy kicsit megremeg, és nem attól, hogy annyira nagyon meghatott volna az, amit mond, hanem attól, amit mond, vagyis, hogy éppen nem mond. Nem fogok a diákjaimmal éjjel azért ice bucket challenge-t játszani, mert ő azt mondta, hogy csínyeket tesznek. Komolyan, elég nekem Martha, aki miatt úgy szédeleg az agyam, mint akit fejbe vertek egy gurkóval, nem kell még ez az extra. Azon, hogy ismeri a munkásságom, megemelkedik a szemöldököm kissé, mert így meg aztán végképp nem értem, hogy minek jön nekem a paradicsomi hajnaloktól indulva ahhoz, hogy elmondja, mégis, hogyan ártottak neki a gyermekeim. Neki, meg az egész tanári karnak. Félelmetes egy jelenség lehetek, ha ennyire fél tőlem mindenki. Neki se kell állnom gyúrni, hogy egy ilyen Ambrózy Henrikre kipattintva osszam a bölcseletet. Nem hiszem el, komolyan.
- Vannak másnak is eridonosai? Így már érhető a fizetés mértéke.
Még az államat is megvakarom, mert hát most mit csináljak? A fenébe is, komolyan mondom a diákok kisebb százaléka mondható értelmileg alacsonyabb szintre besorolható, mint, ahova a nőt is besorolom, és innentől az a baj, hogy amit mond, a piszkálódás, gúnyolódás csak lejjebb és lejjebb lökdösi őt a neki kijelölt szintnél. Az a baj, hogy van egy ízlésem, egy kialakított és elvárt rendszerem másokkal, és természetesen önmagammal szemben is. Helyenként talán nagy elvárásokkal, ezt aláírom, de azzal nagyon nehezen tudok bármit is kezdeni, aki az alacsony elvárásoknak se felel meg. És az alacsony elvárást itt úgy kell érteni, hogy az a normál emberi viselkedés.
- Igen, felettébb. Sajnálatos.
Ismeri az életművemet, a szakmai sikereimet, ami meglep, majd idejön, egy olyan intézménybe, ahol én évek óta a legvadabb kölykökkel próbálok szót érteni, ráadásul úgy, hogy házkupát is nyertünk, és kioszt. Egy olyan ember, aki mennyi is? Huszonöt? Talán. Lesznek itt még gondok, bár magamat a viszonylag nehéz személyiségűek kategóriájába szoktam sorolni, szóval velem már szinte harc lehet neki dűlőre jutni. A szemem előtti torz illúzióban megjelenik, ahogy Parszek Olivéreket meg Oláh Milánokat fogaszt reggelire. Mi is a bűnük? Ja igen, normálisak, meg tele vannak pozitívummal.
- Összegezzük, ami itt elhangzott.
Könyökeimet az asztallapra helyezem, majd ujjaimat egymáshoz érintem, és tanári hangra váltva, felpillantok rá, mélyen a szemébe nézve.
- Ha jól értem, valakik, akik feltételezhetően eridonosak, olyanok, akik hozzám tartoznak, nem megfelelő viselkedést tanúsítottak, valamikor, valahol, valahogy, de az biztos, hogy olyan pillanatban, amikor ön is jelen volt, sőt, amikor ön elszenvedője volt mindennek. Ön engem, természetesen, ebből kiindulva, teljesen alkalmatlannak tart arra, hogy vezető beosztást lássak el, vagyis, célszerű volna az iskola egynegyedét magukra hagynom. Nyilván, ez majd erősíti és építi a jellemüket. Tavaly meghalt a házvezető-helyettesük, idén, csak azért, mert maga azt mondta, elveszítik a házvezetőjüket, és akkor a leváltásom előtt még a teljes gárdát is célszerű volna valamiféle büntetéssel jutalmaznom a valamiért, amit valakik, valahol, valamikor, valahogyan elkövettek. Anton mindig egyedi észérvek alapján döntötte el, hogy kit alkalmaz, de a maga felvételi elbeszélgetésén nagyon sajnálom, hogy nem lehettem jelen. Vagy utána, Anton fejében, amikor igent mondott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Az este békés, kellemes, így én magam sem érzem, hogy a közeledő támadás...nos, közeledik. Pedig ez a nagy helyzet, olyan szinten ez, hogy azt elmondani se tudom. Dánián elmélkedek, ahogy Nellire pillantok, meg Hege kérdésén, hogy mi lesz vele. Semmi feleltem akkor, de csakugyan semmi volna? El kellene mondanom neki, tudom, de nem tudom, hogy miként. Nyilván arra vágyom, hogy azt mondja, velem jönne, de ilyet még csak nem is remélhetek.
Elhessegetem a gondolatot, és helyébe olyan futó gondolatok jutnak az eszembe, hogy otthon feltétlen nézzem meg Felagund professzor jegyzeteit, amiket a minap adott, vagy éppen, hogy holnap nem jövök, főznöm kell. És akkor, akkor bekövetkezik a nagy betűs ÁRULÁS.
Tekintve, hogy én a leveseket igencsak borsosan szeretem, természetes, hogy az utolsó kanalak egyikén már inkább fekete szemcsehalmok vannak, mintsem tényleges leves, így hát a hang hatására a félrenyelt folyadékból kiváló kis erősségek mind a torkomra tapadnak, és fullasztani kezdenek. Én meg, elvörösödött fejjel köhögök, és érzem, ahogy elképesztő mennyiségű könny tör fel, hogy végigszántson arcomon, melyet Flórián felé fordítok, és mint a halálra ítéltek hörgöm:
- Flóóóriááán.