Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Igazgatói iroda

Nadia

- Halihó! - köszönök bedugva a fejem a résnyire nyitott ajtó mögött, miután meglehetősen határozottan és hangosan kopogtam az ajtó, hogy biztosan hallják odabent. Megbeszélt időpontra jöttem, nagy meglepetést talán nem okozok a felbukkanásommal. Sőt, ez már egészen rendszeres időpont nekem valójában, merthogy habár a Bagolykőben oktatok, gyakorlatban nincs pedagógus végzettségem. Mindössze annyi tapasztalattal rendelkezem, amit az aurorképzőben tanársegédként szereztem. Kaptam is onnan egy ajánlólevelet egyébként, amit csatoltam a jelentkezésemhez, talán nyomott is valamennyit a latban. Mindenesetre az iskola vezetőségével azért abban maradtunk, hogy ez az év amolyan próbaidőnek minősül, és bármikor bejöhetnek az óráimra behallgatni, illetve mindig leadom előre egy hónapra a lecketerveimet és a gyakorlati tevékenységekről minden szükséges információt. Most, hogy ez a mai az utolsó péntek a hónapban, már legalábbis ami a tanítási napokat illeti, egy svájci óra pontosságával érkezem délután negyed háromra.
- Ugye nem zavartam meg semmit? Meghoztam az ehavi adagot - jelentem be, meglengetve a piros mappát a bal kezemben, és mivel ez az én időpontom, amennyiben nem érkezik semmilyen más utasítás Nadiától, beslisszolok a hozzávetőlegesen huszonöt centire nyitott ajtó résén oldalazva.
- Jelentem, legépelve, időrendben sorba rakva, témákra bontva. A gyakorlati tevékenységet még nem hirdettem meg, de az első évfolyamhoz már egyeztettem egy botanikus ismerősömmel, és a gyógynövénytan tanárt is szeretném bevonni, a másodikosokhoz pedig beszéltem a gyógyítóval, sikerült egy medimágus ismerősömet is bevonni, csatoltam az önéletrajzát, ellenőrizhető a fővárosi ispotálynál, illetve nem ígérem, hogy sikerül, de rajta vagyok az aurorképzőből meggyőzzem a taktikai képzés tanáromat is. Egyelőre nem zárkózott el a lehetőségtől - osztom meg a legfontosabb infókat, a mappát az asztalra téve, hogy bele is nézhessen, miről beszélek, aztán befogom a szám, és úgy helyezem egyik lábamról a másikra a súlyomat, meg vissza, mint aki most várakozik a végső ítéletre, hogy ez jó lesz-e, vagy kezdheti elölről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

John Harris

Szükségem van egy kis nyugalomra, hogy végre legalább át tudjam gondolni, mit is kellene még megoldanom. Úgy érzem magam, mint egy borzasztóan elfoglalt és agyonterhelt anyuka, akinek még csak nem is egy vagy két gyereke van, hanem egy egész háznyi. Sosem fogynak el a kérdéseik és problémáik. Még a mosdóban is alig tudok egyedül maradni néha. Nem vagyok büszke rá, de ma már menekülök, mielőtt elfogyna a türelmem és esetleg valami olyan csúszna ki a számon, amit azonnal meg is bánnék. Szerencsésnek érzem magam, amiért egészen könnyen eltűnhetek az állati alakomban. Meghúzom magam egy ablakpárkányon, amikor megszólal a csengő, jelezve, hogy kezdetét veszi a következő óra, majd beveszem magam az erkély növényei közé. Felkapaszkodom az ajtókereten, majd egy magasan függő cserépben telepszem meg. Megkönnyebbülten sóhajtanék fel, ha tehetném, de helyette csak a már ismerős, de mégis mindig meglepő kattogó hang jön ki a torkomon. Homlokon kellene csapnom magam, hogy erre még mindig nem számítok, holott lassan tíz éve már annak is, hogy először átalakultam. Éppen csak nem használom ezt a formám olyan rendkívül gyakran, mint azt annak idején, még a tanulási folyamatot kezdve reméltem. Aurorként sincs különösebben nagy hasznom belőle még, amíg irodában tengetem főleg a napjaim, és itt is csak ez leginkább, hogy ha nem a gyakorlaton igyekszem gyorsabban és hatékonyabban követni a diákjaim, akkor legalább könnyedén elbújhatok egy kis időre. Még ha ismerik is az egyedi vonásom, amiről azonnal lehet tudni a figyelmes nézelődőnek, hogy minden bizonnyal én volnék ez a vöröses pofájú és farkú szürke mókus, hiszen ennél a fajnál a vörös szőrzet nem jellemző, akkor is könnyen meg tudok lépni. Tudom, hogy nem szép, néha azonban kell ennyi. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha egyszer saját gyerekem lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

John Harris

A felfüggesztett cserépben borostyán honol, megismerem a jellegzetes formájú, sötétzöld leveleit. Áthajlik a cserép szélén és lelóg a semmibe, a talaj felé nyújtózva. Mivel viszonylag magasan van, remek búvóhelynek tűnik átmenetileg, amíg magamra szánok pár percet, és nem kell válaszolnom kérdések hadára, nem kell megoldanom vagy éppen adminisztrálnom semmit. Sosem gondoltam volna, hogy erre fogom használni az animágiát, de most kifejezetten örülök, hogy erre is tudom használni. Összekuporodom, önfeledten élvezve, ahogy a tavaszi napsugarak a szürke bundámon landolnak, kellemesen melegítve azt, hosszú, bozontos és puha farkamat pedig magam alá húzom. Kis szőrcsomónak tűnhetek és aligha vesz észre bárki, ha éppen nem keres. Azt hiszem, el is alszom kicsit, bár fogalmam sincs mikor is le meg az álom, csak arra riadok fel, hogy hallom, ahogy papír hasad valahol. Hirtelen nem is tudom, melyik táján vagyok a világnak, otthon-e, vagy az iskolában, és ébren-e vagy esetleg még mindig álmodom. Lassan rakom össze a részleteket, kezdve onnan, hogy otthon még mindig nem él meg egy növény sem valami oknál fogva, még a kaktusz is megpróbált kihalni, így végső kétségbeesésemben még tavaly Bonnie-nak ajándékoztam mindent, és csak meglátogatom néha. A lánynál egyébként tökéletesen jól érzik magukat és virulnak, aminek örülök, még ha érzek is néha egy kis szomorúságot, hogy nekem ez valamiért nem jön össze, hiába próbálkozom. Még beletelik egy kis időbe, mire betájolom magam és tudom, mit is keresek itt, most azonban már a cserép pereme fölött átkukucskálva azt is látom, hogy nem vagyok egyedül. Ciki lenne emberi alakomba alkulni vissza most és megzavarni a kollégámat, miközben bizonyára azt hiszi, egyedül van, mókusként viszont nem tudok kijutni. Vagy mégis? Vajon Seth bűbájai visszarántanának engem is, ha megpróbálnék az erkélyről a korláton át távozni? Vagy animágusként át tudnám verni őket? Egyelőre várok még kicsit, és gondolkodom, mi is lenne jó megoldás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

John Harris

Nem szeretnék feltűnést kelteni, de mégis elég jó lehet a hallása vagy csak nekem nem volt evidens, mennyire hangosan is mocorgok pontosan, mert észrevesz. Na, Regina, ezt szépen megcsináltad. Pedig tényleg csak egy nyugodt félórát akartam, nem belecsöppenni az egyik kolléga délutáni önreflexiójába, vagy akármit is csinál éppen Harris. Most kellene nekirugaszkodni, és ugrani, mókusként ez úgyis teljességgel természetes dolog, ám még mindig nem tudom, hogy pontosan milyen bűbájokat is használt Seth, és nem pattanok-e vissza róla, mintha falnak mennék neki fejjel. Zavartan és ijedten pislogok kicsit, azt vizslatva, lenne-e bármilyen lehetőségem elszökni, anélkül, hogy leleplezném magam. Biztos meglepődne egyébként is, ha válaszolnék, hogy egyáltalán nem érdekel a csillogás, de még ételért sem ácsingózom, csak pihenni vágytam kicsit, az Eridonosok kérdéseitől és problémáitól távol, és őt sem állt szándékomban megzavarni, most viszont mennék vissza a dolgomra. Cikinek érzem viszont, hogy bevalljam, a diákjaim elől menekültem, ahelyett, hogy felnőtt módjára azt mondtam volna, hogy a fogadóóra nem csak irányadó, hanem akkor vagyok elérhető, tényleg nem kell a mosdóba is elkísérni, mint azt Nelli tette tegnap példának okáért. Megértem, hogy szegényt aggasztotta, hogy Jeremiás két hete nem harapott senkit sem bokán, de egy vízköpőről beszélünk. Kétlem, hogy depressziós lenne, és egyébként is, ha levinnénk az iskolapszichológushoz, biztosan csak kiröhögne. Egyébként is vannak ilyen időszakai annak a lénynek is, amikor nem foglalkoztatják annyira a diákok, főleg, ha senki nem bosszantja folyamatosan. Most azonban a saját döntéseim eredményeként itt ragadtam, Harris pedig már kutakodik is a zsebében őt idézve holmi vacak után, mert úgy tűnik, valamiért kedveli a mókusokat, de legalábbis szórakoztatónak talál most engem, a feltétlezhetően eltévedt szőrcsomót. Ha tudná, hogy mennyire nem így van. A piskóta illatára azért mégiscsak beleszaglászok a levegőbe. Az édeset mindig is szerettem, bármilyen alakomban. Megvesz mindjárt kilóra.