Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Návay Regina

Hóna alatt egy köteg pergamen, kezében tömött borítékok. Néhányat közülük már korábban felbontott, tartalmukat átfutotta, a többin azonban még ott vöröslik az érintetlen pecsét. Éjszaka tervezte felnyitni őket, az álom azonban még azelőtt elérte, hogy hozzájuk érhetett volna. Ott, a valaha volt legnagyobb íróasztalánál dőlt rá az Afrikából magával hozott, magukból meglepően erős bőrszagot árasztó könyvek tetejére, hogy álomtalan, üres óráknak adja át magát.

Gyakorlott mozdulattal teszi fel olvasószemüvegét, ahogy leül az egyik kis asztalhoz, és a diákok beadandóját oldalra téve, ujjai között a borítékokkal dől hátra a kényelmes székben. Jobb bokáját bal térdén támasztja meg, lábfeje ritmikusan mozog, miközben pálcájával a még bontatlan leveleket nyitja fel. Nem használ mágiát, csupán az égerfa hegyét. A boríték kinyílik, és az elsárgult levélpapírok mellől kicsúszik és fémesen csilingelő hanggal a földre esik egy valamikor mindent jelentő jelkép. John előredől, és a kövön táncoló gyűrűért nyúl. Azután levegőt szipogva visszadönti hátát a támlának, és maga elé emeli az aranykarikát. Csak nézi és mereng.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Návay Regina

A két ujja közt tartott gyűrű noha számtalan emléket idézhetne fel benne, John nem az az ember, aki hagyja magát elveszni a múltban. Tudja, milyen jelentőséggel bír az adott pillanat, a jelenlét és a most megélése, éppen ezért alig-alig fordul elő vele, hogy sehova nem vezető ábrándozáson kapja magát. Gondolkodni persze szeret, az más. A történések mögötti összefüggéseket fontos megérteni, okulni belőlük, ám benneragadni valamiben, amin már nem változtathat? Nem, soha.

Ahogy finoman mozgatja, a gyűrűn élesen megcsillan a fény, és éppen ebben a pillanatban motoszkáló hangot hall. Kezét leengedi, tekintetével gyorsan körbejárja az erkélyt. Mikor kijött, úgy tűnt, egyedül van, most viszont ott bizsereg tarkóján az érzés, hogy valaki figyeli. Nem szereti az ilyesfajta meglepetéseket, még akkor sem, ha épp semmi rejtegetnivalója nincs. Az ékszer körül gondosan összezárnak ujjai, azt jobbnak látja még most tenyere melegébe bújtatni.

Egy ideig csendben figyel, és mikor barna tekintete két virágágyás között végül találkozik a tőle nem is túl messzire akasztott cserép széléről őt méregető mókussal, szája végtelenül kedves mosolyra húzódik.
- Merlinkém! - mondja egészen elolvadva, és érzi, hogy még a szíve is másként kezd verni. Nagyon rég nem találkozott már mókussal, pedig szörnyen kedveli őket, és a tapasztalat szerint az érzés többnyire kölcsönös szokott lenni. - Hát te hogy kerülsz ide? Várj egy kicsit, kérlek - dünnyögi az orra alatt, és a gyűrűt a nadrágzsebébe rejtve finomság után kezd kutatni. - Biztos, hogy van nálam valami keksz, vagy más vacak, mindig van. Tetszett az arany csillogása, hah? - emeli vissza pillantását közben az állatra. - Elhiszem, szerintem is van benne valami megfoghatatlan, ami ellen nem tehetünk, mert egyszerűen megbabonáz, de azt sajnos nem adhatom oda neked, mert el kell vele számolnom a családomnál. Ha nem így lenne, vihetnéd. A te fészkedben valószínűleg jobban mutatna, mint nálam. Hm, nézd, most csak ilyen... - maga elé emeli a kis csomagolást, és oldalra billenő fejjel, hunyorogva kezdi olvasni a rányomtatott szöveget. - Pisztácia töltelékkel ízesített piskótabékám van. Ez tetszene neked vajon? Mindjárt kiderül.
És a zacskó recsegve nyílik meg a férfi kezeiben, hogy az édesség illata egykettőre elérjen a virágcserépben hintázó mókushoz.