Földesy Kristóf.

Kellett egy kis idő, hogy felfogjak mindent. Miről beszélek, mit kis idő? Ehhez rengeteget kellett gondolkoznom, újra végigpörgetnem magam előtt az elmúlt éveim pillanatait, újraszámolnom az egyenleteimet és átértékelni az egész világomat.Egy pár napig ugyanúgy viselkedtem, mint korábban, csak nem a kezdődő depresszióm miatt, hanem az elölése végett. Nem csak eregettem magamból a füstöt, mint egy kipufogó, hanem megint nekiálltam festeni, valamennyire rendet csináltam a rezidenciámban.. Na jó, ez túlzás, kiválogattam a szennyest a földről és ennyi. King egyik művébe mélyesztettem bele a fogam, kijártam Baileys-sel mint egy normális ember. A paranoiám kezdett egészen elhatalmasodni rajtam az utóbbi időkben, bezárkóztam az ajtóm mögé, és csak akkor hagytam el a helységet, ha : levittem megfuttatni a kölyköt és levegőzni Debrát, vagy ha muszáj volt beszereznem megint cigarettát. Nem tudtam mivel mással tölteni az időmet, kezdtem abba is beletörődni, hogy a legjobb megoldás talán az lenne, ha feladnám magam, vagy önként a hálójukba mennék. Erre tessék! Egy nap egy ismerős, viharvert bagoly röppent be az ablakomon, amin látható volt, hogy nem 2 métert tett meg azért, hogy eljuttassa hozzám ezt. Egy kisebb doboz volt, súlyra nem nehéz, de tágító bűbájjal volt ellátva. Ginnie írt. Sokat. Nagyon sokat, képeket mellékelt, újságcikkeket vágott ki és mind ugyanarról szólt. Nem hittem a szememnek, sőt, eleinte meggyőződésem volt ,hogy az egész csak átverés, így akartak üzenni, hogy megtaláltak. De egy kis kaparászás a felszín alatt, szimatolgatás, és minden világossá vált, értelmet nyert.
Ez volt 5 napja. Nem beszéltem senkivel, leszámítva egy lányt, akihez rögtön azután mentem, hogy biztos lettem a dolgok felől. Csak muszáj volt valakinek elmondani, aki a közvetlen közelemben van és értékelem annyira, hogy ezt feltárjam előtte. Azóta viszont teljesen új életet akartam kezdeni, tiszta lappal indítani. Újra akarom kezdeni a dolgot Elizabethhel, de ismét meg akarom ismerni, nem akarok kapkodni. A cigiről nem mondtam le, a zárkózottságommal és az alkalmanti bunkózásaimmal megint csak nem tudok mit kezdeni.
Esteledett, az ablakomnál tovább már nem láttam. Odaálltam az üveg elé, de csak a saját halvány, csupasz testű tükörképem nézett vissza rám a régi sebekkel. Finomat rácsaptam az átlátszó anyagra, majd hátat fordítva neki elindultam valahova keresni egy pólót és egy pulóvert. Nem bírtam tovább bezárva tartani magam. Egy szürke, hosszú ujjú inget találtam meg először. Belebújtam, begomboltam az elejét, az ujját pedig egy laza mozdulattal könyékig feltűrtem. A nyakamnál lévő legfelső egy-nehány gomb szabadon maradt, és az ezüstláncom kilátszott alóla. Nem volt szükségem több öltözetre, legalábbis gondoltam én. Dohányomat a pulton (nálam ez az éjjeli asztalt jelenti) hagytam, majd elsiettem a magánzárkámból..
10 perccel később az erkélyen lopakodtam egy rég nem látott ismerős felé, aki teljesen beletemetkezett egy könyvbe. Hah, ő meg egy könyv! Azért ez sem egy mindennapos látvány! Próbáltam minél zajmentesebben közeledni felé, majd miután mögötte álltam, egy hangeffektus kíséretében hirtelen a vállára raktam a kezeimet, amiket megráztam. Áramütés imitálására szolgált, avagy megijesztésre.
- Öcsi! Hát te?
Köszöntöttem, miután számításaim szerint halálra ijesztettem szerencsétlen csapattársamat.

Leo segge.

Valamivel mg egyértelműen meg kell koronáznom ezt a napot. Kezdenek elévülni a verekedős-reflexeim, a májam is talán kezd regenerálódni, ám ez most nem az a nap volt, hogy bármelyiket is edzésbe akartam volna hozni. Nem, ma pusztán alkotni akartam még valamit. Először azonnal eszembe jutott a fecsegő portrék folyosója, ami nem csoda! Hisz mikor legutóbb ilyen vágyam támadt, akkor még társaságot is kaptam, bár fogalmam sem volt az illetőről, hogy honnan szalasztották. Elismerően bólogattam magamban, miközben egy ecsetet és egy tubus rózsaszín festékes üveget vett a kezébe, majd pingálni kezdte a vénasszony haját. Jó darabig elszórakoztunk egymáson és a helyzetünkön is. Lettek ott csíkos csontvázak, felrobbantott frizurájú modernista költők, narancssárga szakállú tudósok, lila és pink hajú öregasszonyok kék-citromsárga kockás macskákkal..egyszóval szépeket alkottunk. Azóta nem mentem arrafelé, de kétlem, hogy a társam megközelítette volna azt a terepet.
No, így aztán hamar kitaláltam az esti programomat, de mivel az ilyet nem jó egyedül és magányban csinálni, hamar Leonardra is rátörtem az ajtót felvázolva neki a lehetőséget, és mikor belement, mondtam, hogy mikorra menjen és hova. Én visszamentem a magam kis rezidenciájába, és egy nagyobb méretű, fekete sporttáskába belehajigáltam az összes festéket, flakont, dobozt, üveget elég változatos színeket összeválogatva. Némi gondolkodás után belecsúsztattam még egy üveg Jack Daniel's-t is a többi mellé, becipzároztam a táskát, átvetettem a nyakamon, majd a fekete nadrág-fekete póló kombóban leindultam a színjátszókörösök próbaterméhez. Ismertem a járást, de a belépéssel akadtak némi gondok. Először is rossz oldalon kerestem a kilincset, majd azt nem bírtam lenyomni. Cibáltam ide-oda, feszegettem, míg teljesen véletlenül kicsit megemeltem és a szó szoros értelmében beestem a terembe. Szépet koppantak a dolgok a táskámban, míg lábbal gyorsan visszalöktem a helyére az ajtót. Kibújtam a táskám pántjából, és mialatt az órámra néztem - még öt perc volt Leo érkezéséig - addig talán tudatosan, talán nem, de a lényeg, hogy felkapcsolódtak a lámpák. Elismerően hümmentettem egyet, feltápászkodtam a földről és most már kézben vittem az üres, vakítóan fehér falig a motyómat. Azt a halomnyi ruhát, ami vállfákon lógott, az egész sort arrébb löktem, ami csak kis híján nem borult fel. A másik 4-gyel hasonlóképp cselekedtem, míg végül karba font kézzel álltam a 'vászon' előtt. Észre sem vettem, hogy bólogatni kezdtem, mialatt megterveztem, hogy erre mit fogunk iderittyenteni Leonarddal.

Leoka

Fél éve, ha valaki megkérdezte volna azt a kissé fura napot a pingálással kapcsolatosan, mármint az,t hogy az egész hogy jött, vagy miért tettem, valószínűleg vagy vonogattam volna a vállamat. Az első fegyelmi tárgyalásomon is, Amerikában, ugyanezt tettem, mármint csak néztem bután magam elé, mint aki nagyon nincsen képben és nem tudtam válaszolni az egyébként primitív kérdésekre, mint miért csináltam ezt meg azt. De mázlink volt akkor Lévaival, hiszen nem kellett bíróságra vonulnunk vagy meginnunk egy pohár veritasérumot.. Tehát, hogy mégis mit is akartam pontosan ettől az egész pingálósditól? Passz. De mikor megláttam Leonard arcát, biztos voltam benne, hogy semmi pénzért nem mondanám vissza. Valahogy elhanyagoltam nagyjából mindenkit, ahogy Amira is. Lett volna kifogásom, hogy csajoztam, de azért Leonard kicsit többet jelentett nekem, mint Mira. És az a felvillanyozott, örömteli tekintet rám meredt a srác szemeiből, engem is ugyanezek az érzések támadtak le.
Keresztbe font kézzel álltam egyik lábamról a másikra, mikor Leo hasonlóan beesett a terembe. Persze, kicsit kecsesebben és kevésbé bukott orra, plusz úgy bánt azzal a kilinccsel, mintha üvegből lenne és pusztán az tartja még egybe, hogy nem eresztette el. Végül betolta ő is maga mögött ezt a berendezést, ezt követően, még mielőtt elmosolyodhattam volna a köszönésén, bezártam az ajtót. Egyre könnyebben ment, már szinte elég volt annyi, hogy magam elé képzeltem a zárat és a műveletet. Sokat gyakoroltam, ami egyértelműen az előnyömre vált.
- Üdv, nyuszikám.
Nevettem el magam, mialatt odahajtott mellém és szintén szemügyre vette a fehér falat.
- Pff.. Te meg a patyolat tiszta kezeid.. Na ne röhögtess!
Az elejét még sikerült egész érthetően mondanom, a vége felé már inkább röhögtem, mint beszéltem. Sok mindenhogy  tudnám jellemezni Leot, de valahogy ez a patyolat tiszta.. Nem igazán illett hozzá. Mély levegőket vettem, míg kibontottam a tatyóm cipzárját.
- Unalmasak ezek a falak, nem gondolod? Az első benyomásom az lenne, hogy egy kórházban vagyok, majd mikor meglátom a tükröket, minden bizonnyal egy balett terem berendezéseit vélném felfedezni a tereptárgyakban. Tehát, hogy tutira jól nézzen ki, valami gettós mintázatra gondoltam ezekre a falfehér...falakra.
Értetlenül pislogtam fel rá a flaskáim közül tekintve, hogy nem igazán egyeztettem a szavaimat, mielőtt kiejtettem volna őket. A táska egy zsebéből elővettem néhány rajzot, vagy festékkel készített graffitit, A/3-as, mugli méretű papírokon ábrázolva őket, majd kiterítettem Leo elé.
- Ezekre gondoltam, hogy felfirkanthatnánk őket pálcával plusz festékkel, hogy minél nehezebb dolguk legyen, ha le akarják őket vakarni. Nyulam-bulam mire gondolt, mi lenne szíved vágya falra festeni?
Ez a mondat is helytelen volt, de megint ki tudtam volna magyarázni. Valahogy. Na, felegyenesedtem, mire lábamban pár pillanatig fel-alá rohangáltak a hangyák és kérdőn, kaján vigyorral tekintettem a másik rellonosra.