Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Mióta belerázódtam az itteni iskolaéletbe, átvedlettem valamiféle szorgalmas kisidákká. Magam sem gondoltam volna ezt akkor, mikor újra visszatértem bagolyköves diákként év elején. Ha a mugli iskolai teljesítményemet és szorgalmamat nézzük, alulról vertem a közepes szintet. Nem mondom, hogy hejj de mintagyerek lettem itt, de sosem hiányzom az órákról, megcsinálom a házijaimat, vagy legalább is keresek valakit, aki megcsinálta, ha magam nem boldogulok vele - szerencsére a Levitában mindig akad ilyen ember.
Szóval normálisan nem szoktam ellógni tanórát, de most muszáj volt egy kicsit idejönnöm dúlni-fúlni. Már nagyon várom a tanév végét, ami szerencsére egyre közeledik, ugyanis ha több mugliismeretet kell átvészelnem Palarnnal, megfojtom, és akkor bizony kicsapnak. Azóta a bögyömben van, mióta repüléstanon lenézett rólam egy jó megoldást, és ő kapta érte a pontot, mert ő mondta meg először a tanárnak. Persze én is hülye vagyok, miért írtam le a számolás eredményét egy papírra, miért nem böktem ki egyből? És különben is, mi a francnak mentem repüléstanra, mikor szemmel láthatóan nem fogok tudni seprűn lovagolni, ameddig (és nem ha!) meg nem javul a lábam, így értelme sincs arról tanulnom, hogy kell repülnöm és mik a kviddics szabályai.
Amikor meg megkapta a max pontszámot mint első helyes megoldó, véletlen sem szólt volna, hogy az én eredményemet olvasta csak fel. És azóta is minden közös óránkon hallgatnom kell a nagyképű szövegét...
Jó, lehet, hogy irigy vagyok egy kicsit. De ha a helyében lennék, az én arcom tutira nem lenne ekkora, mint az övé.
Különben is, mit agyalok már ezen? Csak magamat bosszantom vele. Nem esik útba és utálok a székemmel lépcsők felett lebegni, de kivételt teszek most azért, hogy kiléphessek az erkélyre. Csak egy pulóver van rajtam télvíz idején, de annyira fűt a düh, hogy nem érzem hidegnek a levegőt, sőt. Legszívesebben megszabadulnék a pulóveremtől is, hogy teljesen lehűlhessek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

A keleti szárny a levitások birodalma, és az elemi mágia tanterem így közel esik hozzánk. Magától értetődő különben is, hogy ott kerestem először Erdőst. Azt gondolná az ember, kábé éjjel-nappal ott van, műveli az elemi mágiáját, tanítja a gyakorlatisokat...
Vannak meglepő tantermek itt a Bagolykőn. Nem is szoktam megérteni, miért alakít valaki úgy ki tanulóhelyiséget, hogy az tele legyen olyan dolgokkal, amik elterelhetik az unatkozó diák figyelmét. Mondjuk az elemi mágia nem épp az a nézelődős-lébecolós óra, feltéve, hogy van elementalista képességed. Minthogy nekem nincs, engem annyira nem mindig kötnek le a tanórák, viszont tekintve, hogy a tanárnő segédje vagyok ebben a tanévben, kötelességemnek tekintem tágra nyílt szemekkel figyelni az óra minden percében, hogy példát mutassak. Még ha ettől strébernek is tűnhetek. Ami nem vagyok. Mint tudjuk.
Na, de kicsit elkalandoztam. Szóval az elemi mágia "terme" aztán tele van dolgokkal, amiken elidőzhet az ember fia, ha unja a tananyagot. Szeretek ott járni, nagyon kellemes. Most viszont konkrét céllal érkeztem, és ehhez Erdősre volt szükségem, aki szemmel láthatóan nem a kis elemi mágia birodalomban volt. Akkor tanári.
Akkora böhöm ez a kastély, hogy három napi hideg élelem kell, ha fel akarsz kajtatni egy személyt benne. Ha itt sincs a tanárnő, még megnézem a Nagyteremben (és ha már ott vagyok, be is nyomok egy szenyót), aztán feladom. Végül is a keddi óránk előtt is éppen megfelelne beszélnem vele, csak most ezt kitaláltam, és amúgy is már zsong az agyam a jóslási módszerektől, szóval jót tesz egy kis bóklászás.
Erőteljesen kopogok a tanári ajtaján, hogy biztos meghallja valaki, és ha ajtót nyit bárki, aki nem az elemi mágia professzorasszony, udvariasan megkérem, hogy ugyan hívja már ki nekem a tanárnőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Egy fiatal pasas jön a kopogásra. Új tanár, nem ismerem, de van annyira jó fej, hogy amint előadom neki, kit keresek, már megy is előkeríteni nekem.
Erdős egy perc múlva fel is bukkan. Csak egy pillanat lenne megkérdeznem, amit akarok, de ő beljebb invitál, úgyhogy nem vitatkozom. Begurulok mellette a tanáriba. Most járok itt először, eddig még sosem volt szükség arra, hogy meglátogassam bármelyik tanárt. Erdős biztatott, hogy megtalálom az asztalát, de asszem ez a kupidolog csak ilyen szavajárás, mert ettől még gőzöm sem lesz, melyik lehet az övé. Szóval lassan és bizonytalanul haladok előre, alaposan körbenézve, hogy találjak bármit, amiről majd tudni fogom, hogy az az ő helye. Csak egy pillanat és beér ő is, úgyhogy nem kell feszengenem, csak arra megyek, amerre a nő is tart. Meglepve bámulom, ahogy egy mozdulattal lesöpör mindent az asztaláról. Furcsa ez egy tanártól.
- Nem valami nagy dolog - kezdek bele a mondókámba, ahogy a zavarom elmúlik.
- Csak hallottam, hogy tavaly volt szakkör, amire lehetett jelentkezni nonverbális varázslást tanulni - kérdőn nézek rá, igaz-e a hír.
- Vártam a hirdetményt az üzenőfalon, hogy lesz-e idén is, de még nem láttam semmit. Gondoltam egyszerűbb, ha rákérdezek.
Kicsit hülyén érzem magam itt. Ráért volna ez kedden is. Amúgy is még csak harmadikos vagyok, és nem tudom, ebben a évfolyamban is tanítanak-e már nonverbet. Vagy hogy van-e értelme nekifognom, vagy annyira azért nem vagyok jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Nahát! Nehezen hiszem el, hogy ne lenne érdeklődés a nonverbális varázslás iránt! Egyrészt sokkal gyorsabban menne végbe a varázslat, másrészt pedig előfordul, hogy az ember titokban szeretne végrehajtani egy bűbájt... vagy például egy átkot...
De a tanárnőnek nem fejtem ki ilyen részletesen.
- Hát az meg hogy lehet?
Lehet, hogy besokalltak a tanulnivalóval, végül is. Csak én vagyok itt, aki "lógatja a lábát", és csak akkor tanul, ha unatkozik. Dalmi is megmondta.
Leo...Leo...
- Az a rellonos? - nézek kérdőn, és nem hiszem, hogy nagy lelkesedést mutat az arcom. Tudom, nem kéne skatulyáznom, de Palarn és Várffy bőven bemutatták azt a rellonos viselkedést, amit az ember szívesebben elkerül, mielőtt olyan meggondolatlanságot követne el, amiért esetleg kicsapják.
De jó fej vagyok, és úgy döntök, adok még egy esélyt ennek a Leonard... valakinek. Még nem is ismerem, egyelőre csak a létezéséről tudok, láttam párszor a suliban és kész. Különben a feje alapján nem tűnik olyan arrogánsnak, mint a másik kettő.
- Rendben, oké, jó lesz Leoval - egyezek bele, a tanárnő is biztosan örül, ha időt spórolok neki. Legfeljebb okot ad arra a gyerek, hogy megátkozzam; vagy még a végén kiderül, hogy nem minden rellonos böszme.
- Nem, ennyi lett volna - mondom, mikor átgondolom, akarok-e valamit tudni ezzel kapcsolatban. - Nem tudom, milyen gyakran vannak az órák, és hogy kell-e még valami előkészületet tennem hozzá. Kell kivennem könyvet?
Hallgatom a válaszokat, és közben rágódom.
- Egyáltalán van értelme próbálkoznom vele harmadikos létemre? - bököm ki mégis, hiszen ha eleve halott az ötlet, akkor inkább nem fárasztom és égetem magam. A tanárnő biztos jobban tudja, mennyi esélyem van a nonverbális varázslásra. Annyira nem fog összetörni, ha várnom kell még egy évet. Csak azért gondoltam, mert idén direkt kevés tárgyat vettem fel, ami miatt a vizsgaidőszak megint biztos hawaii lesz, viszont sokat fogok unatkozni, ha körülöttem mindenki tanul, amikor nekem egyszerűen nincs kedvem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Én megint ráérek, ezek meg megint tanulnak. Lemondó sóhajjal nyugtáztam, hogy nem csak Dalmi nem ér rá most sem (bár állítólag ma hamar befejezi az átváltoztatástanra készülést, engem viszont kikészít, hogy lehet ennyit tanulni), Ágo is készül holnapra. Ágo! Aki mindig benne van egy kis közös időtöltésben... Pedig reméltem, hogy végre nekiülhetünk a brainstormingnak macskanév-ügyben. Egy csomó király név eszembe jutott már, hogy szólíthatnánk a citromba harapott kis szörnyetegét, és kíváncsi vagyok, mit szól hozzájuk. Mármint nem a macska. Ő nyilván utálni fogja mindet. Muhaha.
Amúgy én is elkezdtem a készülést a tartandó elemi mágia órámra, de a nyolcadik afrikai elemi mágikus lénynél meguntam. És még van hátra... ahh, nem tudom, mennyi van hátra, de nem akarooom. Szóval gyorsan kitaláltam magamnak egy halaszthatatlan egyéb teendőt. Se Dalmi, se Ágo nem volt ugye ráérős, Lint meg még csak nem is találtam a Rainbowban, ezért egyedül kellett feltalálnom magam. Visszamentem a szobámba, hátha Tolland azóta megérkezett, és ráér egy robbanós amőbára. Azeroth üres volt, de ránéztem a serlegre az ágyam fölötti polcon, és egyből meg is fogant az ötlet.
Elkarikáztam a déli szárnyba, és most itt vagyok a trófeateremben. Azért jöttem, hogy megnézzem, volt-e a Levitának már valami díja régebben. Tudom, hogy a Pro Levita tavaly év végén lett kiosztva először, de talán volt már valami más is a Levitában. Vagy egyáltalán, milyen kupákat zsebeltek be levitások?
A trófeaterem nagy, világos és zsúfolt. A padló a legkirályabb, olyan, mintha vízréteg lenne rajta, mindenhol csillog. Pörgök is egyet-kettőt a kerekesszékkel, olyan hívogatóan sima a felület. Csúúúú - na jó, befejezem, mielőtt feldöntök valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Azon gondolkodom, merre induljak, mi lehet itt a rendszer, amikor a kedvenc hangom szakít félbe. Megperdülök, és széles mosollyal állapítom meg, hogy nem csak a Dalmihiány miatti sorvasztó kín (jó, talán annyira nem vészes a helyzet, csak próbálok érzékletes lenni. sikerült?) okozta hallucinációk játszanak velem.
- Hmm? - nézek rá értetlenül, nem tudom mire vélni a kérdést, aztán leesik ugyan, de akkor már az ajka az enyémet érinti, úgyhogy a fogalmazódó választ kisöpri az, hogy átgondoljam, van-e itt valaki rajtunk kívül, hiszen nem szoktunk nyilvánosan nyálcserét rendezni a kastélyban. Sem máshol. Mmm, de nincs itt senki, ez így nem éri, Dalmi már meg is szakítja a csókot, mielőtt elkezdődhetne. Na jó, máris majdnem ki vagyok engesztelve azzal, hogy átölel, és így a nyaka és a válla közé fúrhatom az arcom, és beszimatolhatom a jól megszokott aromát. Csakhogy olyan keveset tudunk együtt lenni ebben a hülye szorgalmi időszakban, hogy kétlem, hogy elég lesz ennyi. Én nem engedem el még sokáig, ha már egyszer végre van időnk együtt lenni, másfelől viszont beáll a háta, ha továbbra is így legörnyedve kell állnia. Piszkosul kényelmetlen és fárasztó lehet, és utálom ezt, hogy a kerekesszékemmel még egy rendes, hosszú ölelést sem tudok váltani a barátaimmal, a szerelmemmel pláne.
Hiányoztam - motyogja a fülembe, én pedig sokadszorra gondolok arra, lehetne-e még jobban szeretni ezt a lányt?
Megfogom a derekát és befordítom-húzom az ölembe, így nem kell megszakítanunk az ölelést, mégsem kockáztatunk gerinctörést, ráadásul még-még-még közelebb lehetek hozzá.
- Te is nekem - sóhajtom a vállába, és szorosabbra fonom a karjaimat a dereka körül. Mindketten tudjuk, hogy nem arra a tíz percre értjük, amióta a szobájában jártam, hogy csináljunk valamit. Már hetek óta megfeszítve tanul. Kicsit aggódom is érte, hogy túlhajtja magát. Bár amikor együtt vagyunk, mindig vidámnak látom, tuti nem egészséges, amit csinál.
- Most már az enyém vagy? - kérdem tőle még mindig a vállával tompítva a hangomat, mélyet szippantva a Dalmiillatból. Nem akarom elengedni, nekem így pont jó, így maradunk egész délután, ha rajtam múlik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

Durr, egy pofon, Alex. Ezt jól elbaltáztam. Nem, mintha tárgyként akarnám kezelni, egyszerűen jó érzés azt mondani, hogy az enyém. Párdon. Jó érzés lett volna azt mondani, hogy az enyém. Nekem nincs ezzel a birtoklás dologgal problémám se oda, se vissza. De nem kezdek el magyarázkodni, ellenkezni sem.
- Igenis, főnök - nyugtázom egyszerűen, és lemondóan konstatálom, hogy büntim is van: Dalmi elvágja a romantikát egy pillanat alatt. Próbálom nem kimutatni az ebbéli rosszkedvemet. Tényleg nagyon vacak ám folyton arra várni, hogy a barátnőd rád érjen, aztán elbalfékkedni egyetlen hülye szóval az egészet.
Megfogom a felém nyújtott kezet - már nem kihívás így kerekezni -, és közelebbről is megszemléljük a serlegeket.
- Nem tudtam, hogy ilyen ambícióid vannak.
Közben megfigyelem a tárgyakat, amikre mutat.
- Anyukádé is itt van? - közelebb hajolok, keresem a nevet, de annyi van itt, hogy lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Aztán rájövök, hogy ez a suli még nem is olyan régi, hogy ide járhatott volna, ezt közlöm is gyorsan.
- Vagyis hülye vagyok. Hova jártak a szüleid suliba?
- És te miért nem vagy prefektus? - kérdem tőle, bár lehet, hogy a választ már tudom is. Akkor még kevesebb ideje lenne. Ő nyilván arra gondol: tanulni, én meg arra: rám. Milyen papucs vagyok, atyaúristen! Össze kell szednem magam.
A lány nagyon be van zsongva, így átszelvén a két sor közötti teret, a kviddicses részlegnél kötünk ki. Hidegen hagy a kviddics, utálok repülni, és a nézésében sem lelem nagyon örömöm. A sulis meccsekre ki-kinézek azért, mert a közösségszervező ereje viszont jó.
- Az szép! - nézek a csicserire nevetve. Nem semmi első találkozás. Abba nem akarok belegondolni, mit takarhatott egymás ápolása a gyengélkedőn. Elfordulok a kviddicsesektől, és egy eldugottabb részhez húzom a lányt, az itteni kupákra mintha nem lennének annyira büszkék, nincsenek úgy kihangsúlyozva, mint a többi. "Legtöbbet bukott diák" - olvasom az egyiken. Na, így már értem. De ki ad ezért díjat?
Közben újra felhangzik a kérdés, ami már az elején is, és amit én már elfelejtettem, csak most ugrik be, hogy még nem válaszoltam rá.
- Nem terveztem semmit - mondom vállat vonva -, nincs nagyon kedvem ilyenekért teperni.
Tovább gurulok az eldugott serlegek mentén. "Hányó Bajnok", "Csúnyakirálynő".
- Remélem, idén a Pro Levitát is valaki másnak adják. Így is folyton megkapom, hogy nagy a fejem, pedig tökre nem én kértem. Mármint örülök neki, meg minden, de most már átpasszolnám inkább.
Tényleg ez a legjobb díj, mert igazán a levitások egyetértésével került hozzám, és erre nagyon büszke vagyok. Másrészről viszont más is megérdemli, nálunk rengeteg ember van, aki tök sokat gürcöl, én meg nem szeretem a felhajtást. Azt tervezték, hogy nagy csinnadrattával adják át, de szerencsére sikerült lebeszélnem róla a kiötlőt, mielőtt tényleg sor került volna rá.
- Háttér? Én nem tudom, a szüleim nyertek-e valami díjat, sosem kérdeztem. Apám elég jó volt bűbájtanból, asszem, lehet, hogy nyert valami versenyt. Szilvi meg... szerintem ő a pasikon kívül nemigen szedett fel mást a Bagolykőben.
Hát ennyi. Nem valami nagy referencia.
Még mindig nem javult meg a kedvem, és ez lehet, hogy a szövegemből is kitűnik. Nem tudom, belülről nem lehet olyan jól megítélni. Valami van mostanában velem, már többen megkérdezték, mi ütött belém, hogy folyton savanyú vagyok. Én sem tudom, nem is szoktam észrevenni, csak utólag.
Bámulok be a vitrinekbe továbbra is, hátha találok valami érdekes feliratot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

- Nem tudtam, hogy van Magyarországon másik varázslósuli is. Vagy már nincs? - érdeklődve fordulok felé. Tényleg! Miért nem tudni, hol vannak még sulik? Miért pont a Bagolykő?
- Hát de biztos megfontolják azt is, hogy ki jelentkezik. És szerintem te minden tekintetben megfelelnél a szerepre. Báááár... - nevető szemekkel húzom el a számat - a rendfenntartás nemigen ment a nyári fura kviddicsmeccsen, ahogy láttam! - cukkolom a lányt.
Hogy én prefektus legyek?
- Hát - erre is csak a vállam vonogatom. - Nincs nagyon kedvem éjjel felügyelgetni meg utána járkálni a rendbontóknak. Tojnának a fejemre szerintem, a mai gyerekek nem értenek a szóból - mondom, mintha magam nem gyerek lennék.
A büntinek vége, Dalmi visszaül az ölembe, és én körbe is fonom a kezeim a dereka körül, amíg csak ott ülünk az antidíjakat nézegetve.
- Gondolom a gazdája sem volt büszke rá - spekulálok. - Vagy ki tudja, ha valakinek sok a pénze, lehet ebből űz versenyt, meddig tud bent maradni a suliban.
Továbbgurítom magunkat a soron belül, ezek a képtelen díjak mókásabbak, mint az igaziak, vadászom a további érdekességekre.
Meghökkenek Dalmi kommentjére a nővéremről. Nem azért, mert olyan durva lenne, csak mert nem szoktam hozzá a rosszmájúsághoz tőle. Mindig olyan aranyos, és ezt szeretem benne.
- Na neee, ne is mondj ilyet! Anyám totál kiborulna!
Belegondolok a helyzetbe, amikor Szilvi közli, hogy bekapta a legyet... hű, nem is gondoltam, hogy tudok érte sajnálatot érezni! Nagyon sajnálnám.
- Dehogy haragszom. Boszorkány! - mondom neki csipkelődve, és tényleg eszembe sem jutna haragudni, hiszen csak vicc volt.
- Hm? Ja - körülnézek, tényleg zsákutcába kerültünk, itt a vitrinek épp hátat fordítanak nekünk, látnivaló nincs.
- Ja! - kicsit lassan esik le a tantusz, de leesik a kaján vigyor láttán a kedvesem arcán.
- Én semmit - most már direkt folytatom nagy szemekkel, felemelt kezekkel. - Maga vagyok a megtestesült ártatlanság!
Egyik kezemmel végigsimítok az arcán. A legutóbbi leteremtéstől - jó, nem leteremtés volt, de azért közelített hozzá - megint úgy érzem, nem tudom, mit szabad és mit nem, ezért nem csókolom meg rögtön, csak megsimítom az orrom oldalával az övét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Trófeaterem

- Ja! - Ez eszembe sem jutott. Hogy magántanuló lett volna az apja.
Még tudnék megjegyzéseket tenni arra, hogy ugyan miééért jelentkezik játékvezetőnek, ha nem is tudja a szabályokat, de inkább mégsem teszek, mert talán azt már nem fogná fel poénnak. Megpuszilom a kezét, ami a kezemben van, és csak mosolygok rá, de nem jártatom a szám.
Visszatér a vidámság belém, ahogy együtt nevetgélünk, például azon, hogy ő tényleg boszorkány, ezért még sértegetni sem lehet vele. Most, hogy már nincs a mellkasomon az a nyomás, amitől rosszkedvű voltam, már érzem, hogy tényleg ott volt. De most itt vagyunk, együtt, és ez így oké.
- Mert nem vagyok mindig visszafogott és jó fiú? - érdeklődöm hunyorogva. Hogy aranyos vagyok, az nem is kérdés! Höhö.
Több helye nincs a beszédnek. Nem húzódik el a közeledésemtől, és ahogy az arcunk simítja egymásét, és ahogy csöpp puszikat ad, újra elveszhetek a Dalmiillatban.
Olyan zavarodottnak tűnik - állapítom meg, és egy pillanatra el is húzódom tőle, hogy belenézhessek a szemébe, hátha akkor meglátom, mire gondol. Nagyon ritkán tudom, mire gondol, most is csak a csillogó kékséget látom, de hogy mi van mögötte? Vajon ki fogok valaha igazodni azon, hogy hogy lehet az, hogy általában kicsinek és sebezhetőnek látom őt, de sokszor olyan határozott véleménye van mégis, hogy csodálkozom, hogy hogy is hihettem nyuszinak? Melyik ő? Vagy nem is kell tudnom, mert így izgalmas? Vajon ezzel a nézéssel is zavarba hozom? Vajon valami baj van, azért ilyen?
Túl sokat gondolkodom. Fel is hagyok a további agyalással, és végigsimítom az ajkaimmal az övét. Erre vártam. Minden másodperc olyan kellemesen hosszúnak tűnik, ahogy bepótolom a csókot, amit a találkozásunkkor hiányoltam. Talán még jobb is így, hogy várnom kellett rá. Összefonom a karjaim a derekán, hogy minél közelebb legyen.
Ekkor betolakodik a fejembe, hogy hol vagyunk, és ez kicsit kényelmetlenné teszi. Nem nagyon, mert igazából mit bánom én, mert örülök, hogy végre együtt lehetünk. Csak kicsit.
- Nem megyünk fel? - kérdem tőle, eltávolítva az arcom az övétől. Csak mikor már kimondtam, akkor jövök rá, hogy ez talán félreérthetően hangzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Fülöp Félix

Próbáltam elkerülni ezt a folyosót, de már egy éve nem voltam a Bagolykőn, kijöttem a gyakorlatból, hogyan kell megtalálni a megfelelő (lehetőleg rövid, nem zsúfolt és biztonságos) utakat A-ból B-be. Na meg összekeveredtek a fejemben a régi és új útvonalak. Mióta nem kerekesszékkel kell átvergődnöm a kastélyon - akkoriban, lebegő kerekek ide vagy oda, igyekeztem hanyagolni a lépcsősorokat, amennyire csak lehetett -, új utakon járok.
Nos, egyszer csak arra lettem figyelmes itt a sarkon (azt hiszem, ez a fejetlenség folyosója terjeszkedhetett is azóta), hogy egy fal elkezdett közelebb araszolni hozzám. Ránéztem, és megállt. Elfordultam, és esküszöm, közelebb került. Persze mindig csak akkor, ha nem rá figyeltem. És hogy a fenébe kerülj ki egy falat, ha nem őt bámulod, hanem a kiutat keresgéled körülötte? Ugye? Sehogy. Szóval betolt ebbe a folyosóba, és amint ráléptem az első kőkockára, hatalmas csörömpöléssel eldőlt előttem egy páncéllovag.
Pálcámat azon nyomban előrángattam. Ezen a folyosón bármi megtörténhet, ezt elég hamar megtanultam, jobb felkészülni. Óvatosan átléptem a fémszobron, mire az rámarkolt a bokámra.
- Aznyáááád - rántottam el a lábam és küldtem egy ártást a páncélkesztyű felé, mire az visszavonulót fújt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Még a biztonság kedvéért rátapostam egyet a fémcsuklóra, mire az kigurult a lábam alól, ennek következtében teliháttal érkeztem a vértezetre. Isten nem ver bottal.
Csak éljem túl ezt a folyosót - fohászkodtam Merlinnek, Fortunának vagy bárkinek, aki meghallgat, és a derekam masszírozva feltápászkodtam, miközben elgurult pálcámat is ismét magamhoz vettem. Tettem egy óvatos lépést, majd összerándultam az ekkor felharsanó kiáltásra. Nem jöttek vele együtt festékes lufik, így körülnéztem, és a folyosó végén egy felálló hajú gyereket pillantottam meg. Ja, vágom, Fülöp 1 vagy Fülöp 2. Volt egy év, amikor évfolyamtársak voltunk, asszem.
- Öhm - válaszoltam értelmesen, mikor előadta a tervét. Az első gondolatom az volt, hogy ez átver engem. Ugyan mivel bizonyítaná, hogy tényleg rávett valakit az ugrabugrára?
Aztán miközben húzott a folyosó közepe felé, gyanús lett nekem, hogy őt miért nem próbálta megmerényelni egyetlen lovagi szobor, miért nem esett el semmiben és egyáltalán, hogy bír két lépést tenni anélkül, hogy bármi fura történne vele ezen a folyosón?
Na jó - döntöttem. Ha így bevéd az aurájával, és különben is, verseny és plusz pontok... én már csak tudom, milyen a pontvadászat. Nem lát senki. (Erről azért még egyszer megbizonyosodtam, de ezt a folyosót tényleg mindenki elkerüli, akinek van egy kis esze.)
- Oké-oké - egyeztem bele. - Hogy kell?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

- Ó, anyám, mire vállalkoztam? - kérdezem magamtól (vagyis ugye anyámtól), miközben a srác odalent prezentálja, hogy ugrik egy vérbeli nyúl. Elteszem a pálcám, leguggolok, és arra gondolok, hogy tulajdonképpen örülök, hogy képes vagyok erre a mozdulatra, és hogy ő és az ikertestvére milyen fáradhatatlanul igyekeztek felvidítani, mikor szakítottunk Dalmival és magam alatt voltam.
Ekkor már nevetek. Magamon, a helyzeten, mindenen.
- Versenyezzünk, hát!
Igen, már többen az Eridonba akartak rakni.
- Gáncsolni ér? - kérdezem ravaszul, és most, hogy anyu felhajtotta a taláromat, semmi sem tarthat vissza, hogy diadalmas vereséget szenvedjek a legalább 17 éve magabiztosan járó, futó és ugrándozó diáktársamtól nyusziügetésben.
A Fülöp-srác adta a puskalövést, és megindultunk a folyosó túlvége felé.
Fárasztó ez a nyúlélet. És természetesen ahogy sejteni lehetett, a nálam vagy 10 centivel magasabb srác (a haját nem számítva) pürévé alázott a magasztos sportban, viszont - öröm az ürömben - semmi sem szakadt rám, és nem is törtem ki a nyakam egy elhagyott gumicsirkén, miközben elértem innen a folyosó végéig. Őszintén mondtunk egymásnak hálás köszönetet a közös produkció után.