Születésnapom van. Erről szinte senki nem tud a kastélyban, akinek véletlen mégis megemlítettem az tudja, hogy nem ünnepelem. A mindenkibe beletartozik Móric is, aki a folyosón még utánam kiabált, hogy megállítsa bennem az ütőt ugyanis kitalál valamit. A lányregényekben ilyenkor a tinédzserlány napokig másra sem tud gondolni csak arra, hogy éppen az, aki tetszik neki érte jön azért, hogy együtt megünnepeljék a születésnapját. Igen ám, de a fiú karaktere meg sem közelítheti Móricot. Tehát én említett főhősnőnknél is többet agyaltam. Móric esetében a hova, hogyan, miért kérdésekre a válasz klasszisokkal fontosabb lenne ahhoz a biztonsági játékhoz, amit én űzök. Azt sem tudtam mit viseljek, mire eldöntöttem, addigra írt, hogy öltözzek ki. Erről beszélek! Hosszú pillanatokig néztem az üzenetet és a küldő nevét és a többit nincs időm kifejteni. Egyáltalán tegyem össze a kezeimet egy letisztázott időpontért.
Utolsó simításokat végzek a hajamon, és a világos térdig érő szoknyás ruhán mielőtt még a hozzáillő lapostalpúba lépnék. Leheletnyi sminkemet befejezem a cseresznyés ajakbalzsammal, majd a táskám pántját vállamra emelve indulok el és pontosan nyolcra ki is érek a Levita elé. Nem késett, így azonnal kíváncsian kezdhetem fürkészni az arcát. Köszön. Ritka alkalom, tényleg születésnapom van.
- Szia - kapaszkodom meg a táskám pántjában. Aprót moccan a szemöldököm, mert mintha ideges lenne. Istenem, ez nem egy randi, igaz? Biztos nem. Ugyan! Na, ha valami ebben biztos lehetek. Hányszor történt már ilyen? Csak szülinapomon van… - üdv az utóbbi napjaimban. Inkább bólintva fordulok is irányba. - Menjünk. Hova is megyünk egész pontosan? - oldalasan sandítok fel rá, mert már nagyon tudni szeretném a választ.