Az diák azért a vizsgák közeledtével hajlamos meglátogatni mindenféle könyvtárakat, tanulószobákat, már csak azért is, hogy megmutassa a többieknek, milyen kis szorgos, és hogy később elmondhassa, ha meghúzták egy tárgyból, hogy ő mindent megtett, hiszen a többiek is láthatták, hogy mennyi időt ült a betűk felett, amik amúgy csupa értelmetlen szavakat alkottak…
Vagy ha más nem, egy ilyen helyen kovácsolódik igazán a közösség, mikor együtt siránkoznak a tananyag felett, vagy netán törékeny lelküknek megnyugvást találhatnak a nebulók, mikor megtudják, társuk ugyanúgy nem tart még sehol az anyagban.
Leonie is ezen okok egyike miatt tévedt erre, meg hogy valaki azt mondta neki, közös készülést szerveznek Bájitaltanból. Az más kérdés, hogy vörös törpénk megint el van tájolódva, és az említett időpontja egy nappal ezelőtt volt. Semmi probléma nincsen itt, kérem szépen! Meglepetés azonban annál több!
Ahogy csizmaforma mamuszában (szokása kastélyon belül abban közlekedni), rozsdaszínű ruhában és vastag harisnyában belibben a helyiségbe, szinte azonnal megszólítja valaki. Meglepetten fordítja tekintetét a zsebében turkáló srác felé. Khm… így igazán cukrosbácsi benyomását kelti egy pillanatra, Leonie meg hirtelen azt sem tudja, hova forduljon. Hiszen a legutóbbi találkozásuk után olyan kínosan érezte magát, nem is beszélve arról, hogy a madarak csiripelték azt is, hogy a srác már kereste.
Vajon ha az újságot, amit a kezében szorongat, az arca elé emeli, és kisétál, mondhatja később, hogy nem vette észre? Igen, ő újsággal jár tanulni. Mármint csak azzal, semmi toll vagy pergamen. Könyv? Pláne nem!
-Áhh, szia! – Megembereli magát, és odaugrándozik a sráchoz. Oké, ő egy nagyra nőtt gyerek, vagyis hát még nagyra sem nőtt tulajdonképpen… és nem tud mit kezdeni egy ilyen közeledéssel, de most ezért bánjon gonoszul valakivel? Azt nem teheti.
-Köszi, jól! Jöttem tanulni. – Levágódik Zsolti fiúval szemben egy fotelba, majd körbenéz. Hát itt bizony nincs tanulócsoport. Egy pillanatig ráncolja a homlokát, majd megvonja a vállát.
-Vagyis… nem tanulni. – Vigyorodik el. – Pedig tiszta büszke voltam magamra, hogy majd most nekiállok végre. No, mindegy. Én megpróbáltam. – Ennyit a tanulásról. Amúgy sem a kedvence a téma. – Egyébként meg hoztam újságot, ha nagyon unatkoznék. Több oldalnyi tipp van benne „boszorkánykonyha” címen. Én meg úgysem tudok se sütni, se főzni. De majd most ebből kinézek valamit. Biztos akad egy-két fogás a mágiában, ami leegyszerűsíti az egészet, nem? – Valójában nem is hagyja szóhoz jutni Zsolti fiút. Így talán mindenki jobban jár.