Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy Richárd pillantása nem egészen neki szól. Bőre alatt végigbizsereg az izgatottság, felszalad gerince vonalán a borzongás, egészen szétfeszíti koponyáját az elégedettség, ahogy a páratlanul kék szemek végigsiklanak alakján. Ugyan Eszter ajkain szélesedik ki a mosoly, mégis, tekintetében Lídia gondolatai villannak meg. Úgy érzi magát, mint mikor gyerekkorában bújócskáztak a papa birtokán, nem voltak határok, nem voltak szabályok, most is képes lenne tiszta boldogsággal felnevetni saját, egyértelmű sikerén, viszont még nem teheti meg. Még túl nagyot bukhat, pedig épp csak elkezdődött.
Aprót von vállán a visszaérkező kérdésre, épp csak egy leheletnyi mozdulat.
- Örülök, hogy végre találtál rám is időt - nem titok, hogy Eszter nem kedveli különösebben Lilit, ahhoz pedig, hogy az ember erre rájöjjön, még csak ki sem kell nyitnia a száját - az arca beszél helyette is. A szkeptikusan megemelkedő szemöldöke, akárhányszor szóba kerül, hogy megfeszül az állkapcsa, hogy erősebben szív a cigarettába. Nem csoda. Senki sem szeretné, ha egyik pillanatról a másikra valaki elvenné tőle az öccsét, Lili pedig így történt. Egyszer csak ott volt.  
Aprót szusszan, ahogy megcsóválja fejét a gondolatra, puha, hosszú hajtincseit rendre füle mögé utasítja egyetlen, finom mozdulattal. Ha Eszter nem kedveli Lilit, Lídia határozottan gyűlöli őt, és ha tehetné, képes lenne belefojtani egy kanálnyi vízbe. De ne siessünk annyira előre.
Ne feledkezzünk meg viszont arról, ahogy Vajda Richárd hízelegni tud. Tekintete egyetlen pillanat alatt lágyul el, ahogy mosolya is elveszti annak előbbi, hűvös élét, szinte már halkan felnevetve pillant oldalra zavarában. Eszter nem így reagált volna. Pontosan tudja, hogy Eszter nem az a bután vihogó lány, hogy Eszter valami olyasmit mondana, a szép szavaival nem fogja megolvasztani a szívét, vagy elfeledtetni a tényt, miszerint elhanyagolja őt, de ennyit csak megengedhet magának. Ennyit legalább.
- A kis házról? - jobb szemöldöke megemelkedik, homlokán vékony ráncok jelennek meg, ahogy ajkai résnyire nyílnak egymástól, s a kék szemek most bizonytalanul, szinte gyanakodva ugranak Richárd arcára. Nyelvébe harap, végül lesüti szemeit, ujjaival az abrosz egy, nem létező egyenetlenségét kezdi simítgatni.
- És ő erre mit mondott? Megengedi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Aidát alapvetően sosem zavarta, ha az emberek megnézték - tekintve, hogy Eszter lényegében modell, és nem csak a kisvárosi fajta, őt sem igazán - ennek fényében pedig az elvárt zavar, amit Milán vizslató tekintetének kellene keltenie benne, nos, elmarad. Helyette viszont megemelkedik szemöldöke, saját, kék íriszei szinte már hidegen várják vissza a fiú szemeit, ha végzett az ő stírölésével, nincs ebben semmi személyes, egyszerűen csak nincs kedve most cukormázas esővel ellepni őt.
Különösebben nem is érdemelné meg.  
- Oké - nem érti. Nyilván nem érti, és nincs is ezzel semmi baj, az emberek nagy része nem érti - ugyanezek az emberek szokták az Eszterhez hasonlóknak ajánlani, hogy egyenek meg pár cheesburgert, pont azért, mert nem értik, a fiú szerencséjére itt van ő, Aida, aki imád erről beszélni. - Figyelj - ujjait összefonja egymás között a pult hűvös felületén, ahogy a félig a fiú felé fordul.
- Az megvan, amikor különböző termékek megkeresnek embereket, hogy promoválják őket, mert sok követőjük van, az emberek valamilyen ismeretlen oknál fogva bíznak bennük és az egészséges életmódjukban - megemeli szemöldökét, ahogy magyaráz, végig Milán arcát nézi, keresi a rezdüléseket, keresi a jellegzetes kifejezést, amikor rájön. - Na most, a modelleknek általában megvan egy specifikus étrendjük, amit követnek, hogy megőrizzék a súlyuk. Na most, ezt nem szakíthatják meg, mert akkor történnek... problémák - apró fintor jelenik meg arcán, ahogy befejezi a gondolatot, de már suhan is tovább - Na mindegy, a lényeg annyi, hogy vannak esetek, amikor nem lehet betartani a promoválandó dolgot, viszont mégis promoválni kell, és be kell tartani a szabályait, ezért nem ihatok most, és ezért diétázok.
Az igazságnak persze köze sincs ehhez. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Aida különösebben soha nem ért el nagy sikereket a modell karrierben - szép, persze, hogy szép lány, de az esetek többségében ez nem elég, kell valami, ami megfogja az emberek tekintetét, kell gyediség, belőle ez pedig mindig is hiányzott.
- Persze, hogy nem fog ártani - nem, még mindig nem érti. Aprót szusszan. - De ha valaki meglátja, akkor az el fog terjedni, és mindenki szemében egy megbízhatatlan, senki alak leszek, nem lesznek fotózásaim, nem lesznek munkáim, ami már ártani fog nekem - hogy elégedettséggel töltené el, ha Eszter karrierje befuccsolna? Természetesen. De ez így túl átlátszó lenne.
- Mindegy. Beszéljünk másról. Mit is csinálsz te itt.. pontosan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy valami közös Hanniban és Eszterben - legalábbis, közös lenne egy olyan alternatív univerzumban, ahol ők ketten egyszerre vannak jelen ennél a jelenetbél, két különálló testben: valóban nem sajnálja egyikőjük sem Lilit. Bár Hanni maga jótét lélek, és saját felindulásból sosem bántana senkit - tekintsünk el a ténytől, hogy az egész Vajda Eszter elrablása projekt az ő fejéből pattant ki -, a saját barátnőit mégis többre tartja, így kicsit még örült is, amikor megtudta a híreket.
Eszter többnyire nem tud arról, hogy mi történik a világban nélküle.
Kíváncsian billenti oldalra fejét, szemöldöke hajszálnyit megemelkedik ahogy várja a választ, tekintete akaratlanul is megakad a lány kezében tartott darabban, és már nyitná ajkait, hogy rákérdezzen, mégis kinek szeretné megmutatni, de Lili - szerencsére - kimenti magát a helyzetből - egyelőre.
- Érdekesen - kissé értetlenül ismétli meg, ahogy szemei visszatalálnak Lili arcához. Nem teljesen erre számított. A fejében levetített forgatókönyv szerint Lili azt mondja, rosszul, ő mond valami olyat, hogy ha igaz a szerelmük, még egymásra fognak találni, miközben pontosan tudja, hogy ez nem fog megtörténni, Lili talán pityereg kicsit, amiért az élet ennyire unfair, és vége a történetnek.
Érdekesen.
- Hogy érted ezt? - Hanni alapvetően egy kíváncsi személyiség, és mint olyan, bűntudat, vagy a jövőre való gondolkodás nélkül kérdez rá arra, ami érdekli - vagy épp nem teljesen érti. Mutatóujjával épp csak hozzáérve a finom anyaghoz, arrébb tol egy melltartót a fém fogason, csak, hogy csináljon valamit, és ne érezze magát olyan hülyén, amiért csak áll.
- Igen, valami olyasmi - aprót bólint, miközben válaszol, szeme sarkából pillant fel a lányra, halkan szusszan fel. Nem, egyszerűen képtelen magában tartani a kérdést.
- Kinek szeretnéd megmutatni? - fejével a navinés kezében pihenő műalkotás felé biccent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha Eszter közöttünk lenne, és netalán, hallaná Lili gondolatait, most mérhetetlenül dühössé válna. Az egy dolog, hogy különösebben sosem fogadta el Lilit, sosem értette meg őt, az életről alkotott képét, a felfogását, nem feltétlenül a közöttük feszülő mérföldes különbségek miatt. Ő maga sem tudná megfogalmazni, melyik az az egyetlen, döntő vonás, ami miatt inkább viselkedik vele ellenségesen - ha ez enyhe túlzás is -, mint semlegesen, a barátságosról már ne is beszéljünk. Azt viszont soha nem bírta elviselni, ha valaki meghajol, ha mások felé irányuló viselkedése és véleménye alapján formálja a saját, önmagáról alkotott képét, bármennyire is legyen neki ellenszenves az adott személy.
Eszter viszont nincs itt, Hanni pedig előbb kezdi el sajnálni, ápolgatni Lili összetört lelkét, mint a talpára állítani a lányt. Elbiggyeszti ajkait, ahogy oldalra billen feje, szeretné megsimogatni a navinés haját, de az talán már tőle is túlzás lenne, elvégre nem barátnők - ugyanakkor, a tény, hogy szakítottak, neki csak jó, hát annyira nem viszi túlzásba az együttérzést.
- Van erről egy mondás - túlzás lenne mondásnak nevezni azokat az okosságokat, amiket az utóbbi tíz évben találtak fel a tumblr-ön szenvedő, szíveszakadt tizennégy éves lányok, de most ne akadjunk fel ezen. - Ha szereted, engedd el, ha viszont szeret, úgyis visszatér hozzád - hogy miért ilyen bátran mondja ezt ki? Mert szent meggyőződése, hogy a történet végén az ifjú Richárd herceg rájön majd, valójában mindig is az ő barátnőjére vágyott a szíve, és majd ellovagolnak a naplementében, Lili pedig csak egy történet marad a fakuló múltban.
- A saját tapasztalatom szerint - nem, neki nincs saját tapasztalata, és még azt sem tudhatja, hogy Eszternek van-e, elvégre a Bartók botrány igazságalapja, valamint annak mélységei sosem kerültek napvilágra, így mindenkinek maradt a találgatásokon való csámcsogás, amíg el nem felejtették ezt is - az elején nem is kell motiváltnak légy - micsoda életigazságok - elég, ha csak azért csinálsz valamit, mert nem bírod elviselni magad, utána meg már jön minden - von egyet vállain, ahogy befejezi a gondolatot. Ki hitte volna, hogy ennyi mindenre jó lesz majd a Cosmo.
- Oh - van benne némi logikusság. Ugyanakkor, Hanni biztos abban, hogy előbb-utóbb valaki úgyis látni fogja, és ha ez bekövetkezik, valaki más ott lesz, és elégedetten fogja megjegyezni, hogy lám, látod, Liliána, mégsem olyan nehéz túllépni Vajda Richárdon.
- Nos - tekintete a kérdéses darabokra vándorol. - A bordó alapvetően elég szimbolikus szín, ha rám hallgatsz. A kék szerintem eléggé semleges,  zöldet rendszerint asszociálják mérgező dolgokkal. Te mérgező vagy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csizmám sarkai egyenletesen koppannak a nappali lakkozott padlóján, ahogy az annak határait jelölő konyhapult oldalának dőlök csípőmmel. Ujjaim között megforgatom a kezemben tartott gyűjtői kristálypoharat, tekintetem megpihen a jelenlévők arcán, ahogy belekortyolok a félszáraz rozéba, végül karjaim összefonom magam előtt. Kedves, szűk családi kör, mintha csak Karácsony lenne, azzal a különbséggel, hogy már egy májusfa is szánalmasan későn jelenne meg a kapunk előtt. Állkapcsom egy pillanatra megfeszül, fogaim szinte fájóan nyomulnak egymás ellen, ahogy egy utolsó, mélyet szívok a Vajda kúria jellegzetes illatából. Már nem táncolhatok vissza. Már nem akarok visszatáncolni.
- Szóval, valami fontosat szeretnék mondani - tudom, hogy hangzik ez, komikusan, szinte várom, hogy az apám felnevessen, de nem hátrálok meg. Már nem. A pohár talpa hangtalanul simul a márvány felülethez, ahogy leteszem kezemből, kihúzom magam, állam hajszálnyit felszegem, igen, mintha csak uralnám a környezetem. Szeretném, ha így is lenne, felnőtt vagyok, felnőttem, és véget szeretnék vetni annak, ami az elmúlt egy évben a fejem fölött zajlott. Nincs ebben semmi drámai felhang, nincs ebben hisztéria. Nem akarok többé tudatlanul létezni itt, mintha nem lenne jogom döntéseket hozni, vagy egyáltalán tudni, mit művel a családom.
- Csak egyszer fogom elmondani, és szeretném, ha tiszteletben tartanátok a döntésem, akkor is, ha nem értetek ezzel együtt - ujjaim összefonom magam előtt - ahogy azt én is megtettem már - megemelem bal szemöldököm, tekintetem először az apám arcára vándorol, ott elidőzik pár pillanat erejéig, csak utána nézek az öcsémre. Nem félek. Már nem félek, mert döntöttem, és már nem félek, mert rosszabb dolgok is történtek velem annál, mint az, hogy ne értsenek együtt velem, mégis itt vagyok.
- Újra fogom kezdeni a tanulmányaim a Bagolykőben - persze, ez még nem is olyan gázos, elvégre, mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Lesz még egy diplomám? Elvégzek még pár évet az iskolapadban? Okosabb leszek? Még csak most jön a java. Hosszan kifújom a levegőt, hajam hátrasimítom a vállam felett, finoman, szolidan mosolyodom el, mielőtt berobbantanám a nyugvó bombát.
- Auror szakirányon.
Vajda Eszter utolsó, port kavaró lázadása.
Tudom, ha ezt elkezdem - sőt, ettől a pillanattól kezdve, hogy kimondtam, már nincs visszaút. Már nem táncolhatok el, nem mondhatom azt, hogy meggondoltam magam, és pont ezért fogom ezt csinálni. Erős, független nő vagyok, kitartó vagyok, és képes vagyok elérni bármit, amit el akarok érni. Azt akarom, hogy tiszteljenek. Be akarom bizonyítani, hogy tisztelniük kell, hogy már nem az a kislány vagyok, aki akkor, amikor hazajöttünk, és, hogy igenis van jogom döntéseket hozni, olyan horderejű döntéseket, amiket az apám, vagy az öcsém megtett. Nincsenek több fegyházi telefonálások és címlapok a botrányos életemről, ebben biztosabb vagyok, mint bármiben eddig az életemben.
- Utána el fogok még végezni két évet a Sárkányölőben, és a végén bűnmegelőzési végrehajtó leszek - aprót bólintok a végén, mielőtt újra ujjaim közé venném a poharam. Hát ezzel is megvagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kopp. Kopp. Kopp.
Abbahagynád végre?
A szemöldököm megemelkedő íve, halovány mosoly a rács túlvégére, bájos, egészen kedves, egyesek szerint agybaszó, fél pillanatnyi feszült csend, amiben az ember meggyőződése, hogy meg fogok szólalni, vagy oldalra billen a fejem, és-
….kopp.
A körmöm türelmesen koccan neki a tömör fémrácsnak, mielőtt lebiggyeszteném ajkaim, és engedelmesen visszahúznám kezem az ölembe, mielőtt ezért is megbüntetnének. Nem vagyok egy nagy jogász, valójában minden tudásom ezen a téren bűnügyi sorozatokból és olyan filmekből szedtem össze, ahol nagyon keményen tolják a rosszfiú-szálat.
Alapvetően elég hamar megunom magam az ilyen szűk, zárt helyeken - van abban valami furcsán nosztalgikus, amikor egy fogdában ülsz éppen, feltehetőleg az egyetlen viszonylag tiszta padcsücskön, és a cellatársad egy olyan közmunkás, akit már legalább fél órával kiütött az alkohol, és ha a felesége reggel hazaviszi, első dolga lesz hozzáverni a nyújtófát - és amikor megunom magam, nem marad túl sok lehetőségem azon kívül, hogy, nos, nézelődjek.
Ha pedig egyszer elkezdesz beállva nézelődni, elég hamar elkalandoznak a gondolataid.
Alföldi őrnagy - valójában nem tudom, hogy hívják, de az asztala sarkába száműzött kis fém névtáblán ez áll, és ki vagyok én, hogy ebben megkérdőjelezzem - például, személy véleményem szerint elég fiatal ahhoz, hogy máris ilyen rangos pozíciót töltsön be - bár, nézzünk csak rám, én már túl idős vagyok ahhoz, hogy ilyen helyeken kössek ki egy vagy két hirtelen cselekedet után, mégis itt vagyok. Néha, amikor felpillant, meggyőződésem, hogy az övéinél kékebb szemeiket még soha életemben nem láttam, egészen belé szédülök, ahogy képtelen vagyok kiverni a koponyám alól őket akkor is, amikor hanyagul, csak úgy tessék-lássék visszabújik a lapjaiba.
Meggyőződésem az is, hogy borzalmasan puhák lehetnek az ajkai, olyanok, amiktől az embernek izgatottan görcsbe rándul a gyomra, ha hozzáérnek, végigbizsereg a gerincén, felforr tőle a bőr az egyébként hideg ujjbegyeiben, és szinte már fájóan szorul a levegő a bordái közé, hogy aztán…. beleverje a fejét a rácsokba.
- Au.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem tudnám egészen pontosan megmondani, hogy mégis mekkora az az időintervallum, amiben megpróbáltam leolvasni a könyv címét - amúgy tudok olvasni, komolyan, megtanítottak rá az iskolában, meg az iskola előtt az a pár-sok külön tanár, akiket a szüleim fizettek erre meg arra -, de tudod, az az igazság, hogy egy bizonyos alkohol- és egyéb növényi alapú anyag után az embernek nem funkcionálnak éppenséggel úgy a tanult képességei, mint nélkülük. Szóval nem sokra jutottam, mert vagy az én fejem mozgott a világ körül, vagy a világ a fejem körül, vagy valami titkos napló ez, ami nem engedi az embernek megtudni a tartalmát - nem mintha azt megtudnám a borítóból, de felejtős.
Alföldi őrnagy igazán szomorúnak találná, ha tudná, hogy nem különösebben érdekel a lapozási technikája, de félő, hogy ha észre is vettem volna azt a túldramatizált mozdulatot, akkor sem érteném, hogy miért csinálja ezt, pedig lehet, hogy amúgy tök egyértelmű. Valahol igazán szomorúnak találnám, ha tudnám, hogy csak azért tudja a nevem, mert... Miért is? Azt vágom,hogy elvesztettem a bankkártyám, és elvesztettem a személyim - a jogsim, szerencsére, otthon hagytam elővigyázatossági okokból, nehogy annak is lába kéljen -, és ezen a ponton már igazán nem tudom, mégis mi alapján igazoltak - gondolom, olyan filmesen levették az ujjlenyomatom (de igazából lehet, hogy azt csak a börtönbe vonulókkal szokták csinálni), arra meg csak emlékeznék, ha a vénámba döftek volna egy tűt, hogy megfosszanak pár milliliternyi vértől -, de hagyjuk is, megtörtént, nem ez lesz az első dolog, amire nem emlékszem az életemben.
Azt sem tudnám pontosan megmondani, mitől kezd el fájni a fejem - magától az ütés erejétől, a dehidratálódástól, a sötéttől, attól, mert rossz a szemem, esetleg az ütés keltette rezgések zavartak meg valamit a létezésemben, vagy mondjuk csak egy kezdődő agyrák - gondolom, van ilyen -, de nem feltétlenül kellemes. Érzem, ahogy lebiggyednek az ajkaim, nyüszögve megtapogatom a sérült területet - nem mintha éreznék valamit is, mert vagy az ujjaim zsibbadtak el, vagy az idegpályák a fejemben, de valami biztosan.
- Nem kéne neked ilyenkor első segélyt alkalmazni, vagy valami? - ÉPP MEGHALOK, ha nem tűnt volna fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Összeszűkülnek szemeim, mondanám, hogy nem teljesen értem, hogy mi olyan szórakoztató abban, hogy én itt éppen elvérzek, de szent meggyőződésem, hogy pontosan tudom, mi jár a fejében, épp itt van a nyelvem hegyén, és már éppen belekezdenék, hogy majd akkor nevetgéljen ilyen önfeledten, amikor a kiszikkadt, halott testem kell elássa a pesti betondzsungel alá, amikor megint megtörténik az. Az A nézés. Ajkaim apró rése között szusszan ki a józan eszem is, ahogy egy végtelennek tűnő rövid pillanatra összeakad tekintetünk, majd a következő mozdulatánál dacosan préselem össze őket, szorosan összefonom magam előtt karjaim, sőt, még a fejem is bosszúsan fordítom el tőle. Mérhetetlenül feldühít, sőt, nem is dühít, annál sokkal, sokkal erősebb érzéseket vált ki belőlem, épp csak még nem találta meg az emberiség a megfelelő szót rá.
És akkor megszólal.
Összeszűkülő szemeimmel csak oldalasan pillantok felé, nem fordul a fejem, nem fordul a testem - még ha meg is akarná tenni, olyan ez, mint egy elemi erővel vonzó mágnes, megfordul körülötted a világ, és csak engedelmeskedni szeretnél az érzésnek, de abban hol lenne a büszkeség? Hol lenne az önbecsülés? Itt kettőnk közül én vagyok Vajda Eszter. Erősen harapok rá mosolyra görbülő szám szélére, miközben egy elegáns szemforgatás kíséretében csóválom meg fejem. Nem mosolyog. Nem mosolyog. Nincs ebben semmi szórakoztató. Épp most sértettek vérig!!!!!!
- Pedig a fejemben már nagyon összekötöttelek az Alföldi őrnaggyal - oldalra billen fejem, most rajtam a sor, hogy tekintetem elidőzzön arcán, ajkaim újra mosolyra húzódnak, de ez másabb, ez épp csak a bőrredőkben meghúzódó, sokkal többet sejtető, zavarba ejtő, az a fajta, amit a kamerák előtt használ az ember, hogy legyen valami plusz, legyen valami megfoghatatlan, ami sokkal, sokkal többé teszi a képet egy képnél. Oh, hogy elfelejtettem magázni. - Mármint - megköszörülöm a torkom, hogy semmi se zavarhasson meg abba, ami most következik. - Ombak úr - ó igen, minden egyes kis hangot olyan beleéléssel hangsúlyozok ki, mintha csak az életem múlna rajta. Fejem kényelmesen a rácsnak hajtva - jegyezzük meg, hogy ez minden, csak nem kényelmes -, félig lehunyt szemekkel figyelem a mozgását, ahogy minden egyes apró mozdulatot olyan odafigyeléssel vitelez ki, mint aki valami nagyra, sőt, hatalmasra készül, egy ponton elkap a visszafojthatatlan, halk kuncogás, ujjaim közé rejtve arcom próbálom tompítani, mielőtt felkelthetném a velem szemben bóbiskoló, pihenő Jézus-forma alakot, és a következő pillanatban,mikor kilesek mutató- és középső ujjaim közül, már csak a nadrágjával találom szemben magam - nagyon, nagyon félreérthető helyzet ez. Tekintetem lassan kúszik fel alakján - egészen belefájdulnak a szemeim, de ez megzavarná a drámai beállítást -, mielőtt újra kuncogni kezdenék.
- Most mit csinálsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem kell marha sok ész ahhoz, hogy az ember eldöntse, mit szeretne enni - és mégis, egy-egy elhatározás mögött végtelennek tűnő vívódás rejlik. Máris komplikáltabbá válik a helyzet, ha két személyről beszélünk. Ami az egyiknek kell, azt a másik nem szereti, esetleg, egyenesen undorodik tőle, nem kell, nem kívánja, nem akar onnan enni, és még sorolhatnánk.
Az embernek elég csak rám néznie ahhoz, hogy levonja a következtetést: ez a gebe életében nem evett mást salátán kívül. A social mediaban is elég sokszor kapom meg a hasonló kommenteket, "ennem kéne egy sajtburgert", "el sem férne bennem egy Big Tasty menü" és hasonlók, az igazság viszont az, hogy én sem vetem meg a gyors kaját. Nem eszek minden nap, már csak azért sem, mert rohadt egészségtelen, ettől függetlenül ha megkívánom, hát megeszem - ebben az esetben pedig vagy elmegyek érte, vagy sehogy.
Ezért vagyok most is itt, csak így, egyedül. Az egyik egyszemélyes asztalhoz leülve várom a két menüt - elfogyott a hús, és tekintve, hogy ez sem egy McDonalds, sem egy hasonló nagyvállalat, ahol pikk pakk megvan minden (azért van egy szint, ami alá már nem adom) -, elvitelre. Lábaim keresztbe téve egymáson veszem elő a telefonom, már csak megszokásból is magam elé fektetem az asztal lapján, miközben közelebb húzva a kemény papír étel- és itallapot kezdem böngészni azt. Ugyan a szokásosat rendeltem - mindig a szokásosat rendelem -, azért jó tudni, mit tudnak még kínálni, arra az esetre, ha valami isteni villámcsapás folytán fellángolna bennem a változatosság iránti vágy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megemelve szemöldököm pillantok fel, ahogy meghallom a csempén csikorduló, kemény gumiborítású székláb hangját. Ez nem véletlenül egy egyszemélyes asztal. Jóval kisebb, mint báros társaik, valamint az sem elhanyagolandó, hogy egy ülőalkalmatosság jár hozzá, amin, bizony, már az én ülepem foglal helyet. Már csak a kezében levő székből is meg lehetne állapítani, hogy nem ez volt az utolsó, szabad négyzet centimétere a helynek, ahol elfér, és lám, ahogy körbenézek az étlap fölött, erről meg is győződöm. Micsoda meglepetés!
Mi a szart akarsz akkor?
Ha várnék valakire, akkor nyilván nem ide ültem volna le - bár, ahogy elnézem, ez eddig sem zavarta. Szemöldökeim megemelkednek, majd visszatalálnak helyükre, ahogy visszafordulok a menühöz. Oké, hát ha csak gyorsan megeszi a kis ételét, néma kussban, akkor még kiegyezhetünk. Már épp a rántott csirkemelles szendvics összetételénél tartok, megállapítom, hogy az én ízlésemnek túl sok benne a paradicsom, és túl kevés benne a csirkemell, amikor valami nem csak, hogy koppan, de tisztán hallhatóan felkenődik a lap hátoldalára. Tudom, hogy meg fogom ezt bánni, azt is tudom, hogy mérhetetlenül undorító dolog lesz ez - legjobb esetben ételmaradék, legrosszabb esetben az orrában fellelhető kincsesbánya egyik drágaköve -, de egy újabb sóhajjal kísérve húzom ki magam, és magam felé fordítva a kemény kartont állapítom meg, hogy ez bizony egy kiszuperált hagyma.
Kész.
- Figyelj - nem kell megköszörülnöm a torkom ahhoz, hogy tisztán és határozottan kivehető legyen a hangom. - Én megértem, ha most másztál re a majomfáról, de ha már ideültél, légyszi próbálj már meg viselkedni. - És akkor mosoly.
Hogy a gurmók rágnák ki a gyomrod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem teljesen értem, milyen generációs és nevelési fekete lyuk jelentkezett az ezredforduló hajnalán, abban viszont egészen biztos vagyok, hogy súlyos következményeket vont maga után. Minden esetre a kétezer után született, mára egészen felnövő kölykökből eltűnt a minimális tisztelet legapróbb csírája is. Lehet, hogy máris úgy beszélek, mint egy rosszalló öregasszony, akinek soha nem tetszik semmi, viszont tény, hogy ezek generációról generációra egyre hülyébbek.
Ha másra nem is, arra egészen biztos jó volt a szemkontaktus, hogy észrevétlen, mindenféle feltűnést elkerülve csússzak a fejébe. Az így létrejövő kapcsolat az után is stabil, hogy újra magam elé emelném az étlapot, ugyanakkor, nem kavarok túl sok vizet az elméjében. Ez csak amolyan biztonsági lépés - például, neki egészen jól jöhet, hogy nem kapom fel a vizet sem a válaszán, sem pedig a gondolatain. Távol áll tőlem, hogy még ezeknek tudatában is komoly károkat okozzak, az egészen biztosan eljutna a minisztériumhoz, és nem csak engem, de Sárközit és esélyesen az egész iskola vezetőségét is súlyos szankciók terhe alá vonnák, amiért ilyen dolog megtörténhetett. Egy kis tréfa már senkinek sem árthat viszont (még az etikailag súlyosan megkérdőjelezhető, illegális behatolással járó, mindenképp törvénytelen tréfa is).
A replikára érdemben nem reagálok, épp csak szemöldököm emelkedik meg, ahogy újra rá emelem tekintetem a lap fölött.
- Mintha lenne valami a hajadban - ha mondjuk foglalkozik azzal, amit mondok, és valóban oda néz, tényleg találhat a gondosan ápolt tincsek között egyet s mást. Például az előbb kiszórt uborka és hagyma maradványait, de a velük járó szósz is elkenődni látszik a szálakon. Persze Theon haja a valóságban tökéletes marad, nem is a szeme hazudik - én hazudok a szemének. Hát, van ez így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tudom, hogy ő az. Nem abból, hogy nem várunk senkit, nem abból, hogy Ábel valószínűleg dolgozik. A tarkóm bizsergető érzés árulja el őt, az, hogy képtelen vagyok az előttem heverő jegyzetekre koncentrálni, pedig még van egy vizsgám, az összeszoruló, fojtogató érzés a torkomban, az, ahogy vánszorogva csúszik le minden lélegzet a tüdőmig, égni kezdenek a szemeim, s egyetlen, futó pillanatra fájóan homályosul el a látásom - majd el is pislogom a felgyűlő könnycseppeket. Nem fogok sírni.
Testem a földszint nyitódó bejáratijának hangjával egyszerre feszül meg. Sokkal könnyebb volt rá haragudni, amikor távol volt, kevésbé szakadt rám minden, amivel fájdalmat okozott nekem. Nem kellett szembenéznem vele, el tudtam magam foglalni, s a gondolataim is egyszerűbb volt elterelni róla. Megfeszül állkapcsom a szüleink ujjongó hangjára, mintha mi sem történt volna, mintha az, hogy az öcsém elárult és elhagyott, nem is jelentene egyikőjüknek sem semmit. Megfordul a fejemben, hogy egyetlen, jól irányzott pálcamozdulattal vágjam be a szobám ajtaját, végül elvetem az ötletet, túl feltűnő lenne a csattanás. Ugyan egyetlen lépcsőfok sem csikordul létei alatt, érzem, ahogy jön. Nem szándékozom elé szaladni, vagy a nyakába borulni, ahogy azt már megkaphatta, mert velük ellentétben én képtelen vagyok elfelejteni vagy semmisnek tekinteni azt, amit Ricsi csinált.
Milliószor képzeltem már el, mit fogok neki mondani, hogyan fogom a szemére hányni azt a szart, amit itt hagyott. Akkor ment el, amikor a legnagyobb szükségem lett rá, és hiába kértem én vagy bárki, hogy jöjjön haza, legfeljebb egy elutasító válasz érkezett. Eddigi életem egyik legmegterhelőbb időszakában maradtam egyedül, beleestem egy mély gödörbe, és csak egyetlen, egyetlen vékony hajszálon függött, hogy ne nyúljak a szekrényem fenekébe száműzött nyugtatókhoz. Őt nem érdekelte. Ez sem. Persze nem maradt ki Magyarország teljesen az életéből. Anélkül látogatta meg Lilit, hogy kitérőt tett volna felém, vagy esetleg megemlítené egy ugyanolyan kétszavas levélben, amihez már hozzászokhattam tőle, utána pedig bennem is elszakadt valami. A változás persze nem azonnal történt meg. Először erőszakkal kellett emlékeztessem magam arra, hogy nem érdekel az öcsém, hogy mit csinál, hogy mit akar ezzel az egésszel elérni. Nem én ártottam neki, mégis rajtam csattant a legfájóbban a büntetése.
Most pedig úgy érkezik haza, mint valami király.
Semmi okom megbocsátani bármit is.
Újra megfeszül tartásom, ahogy halk suhogással kinyílik az ajtóm, de nem nézek rá. Ajkaim egymásnak feszülnek, egy pillanat erejéig ujjbegyeim is kifehérednek az éppen tartott lap szélein. Nem tudom, és nem is érdekel, hogy mégis mire gondol, vagy mit hitt. Megtisztel a magasságos tekintélyével, és akkor majd én is úgy fogok a lábai elé rogyni, mint mindenki más a környezetében? Aligha.
- Tanulnom kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem azzal van bajom, hogy Ricsi elment – illetve, ez nem ilyen egyszerű. Az idő teltével rá kellett jönnöm, hogy nem haragudhatok rá pusztán azért, mert nem volt ott az ispotályban vagy eleve az országban, miután Lídiáék lebuktak, hiszen nem volt honnan tudnia róla (akkor még). A dolgok visszafordíthatatlansága, az, hogy minimális beleszólásom sem lehetett, esetleg, hogy egy újabb közös ígéretben buktunk meg - ezzel pedig a rettentően gyerekesnek hangzó kisujjeskü valósága is végtelenül bagatell gesztussá kicsinyült, mintha csak egy kisgyereket akartunk volna megnyugtatni vele, hogy maradjon már csendben.
Úgyis elfelejti pár perc alatt.
Én ugyan emlékszem mindenre.
Egész lényem összeszorul még az előtt, hogy árnyéka a lapokra vetülhetne. Nehezen, mégis némán veszem a levegőt, nem szeretném, ha észrevenné, nem szeretném, ha a saját csökönyösségem miatt még tovább gyengülne az egyébként is ingatag lábakon álló bizalmam. Nagyon boldoggá tenne, ha képes lehetnék úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna és csak valami hétvégi kiruccanásról jött volna haza, de sajnálom, nem vagyok rá képes. Ez nem jelenti azt, hogy nem akarok megbocsátani neki, vagy, hogy végleg elásta volna magát a szememben, szeretem Ricsit, szeretem az öcsém – még ha néha fájdalmas is -, viszont nem vagyok, és soha nem is voltam az a fajta ember aki fejet hajt és végletekbe menő, mélyen eltúlzott kifejezéssel élve, meghajol az előtt ami valaha bántotta.
Tudom, hogy nem is várja ezt el tőlem.
De tudhatná.
Érzem, ahogy elszorul torkom, az újra szemeimbe szökő könnyek elállják a hangok, a tüdőmbe szökő oxigén útját, és egy pillanatig csak levegővétel nélkül próbálom visszanyelni őket, küzdeni ellenük, az első csepp mégis hidegen folyik végig az arcomon, hogy csúfos nyomát hagyja a csepp után átnedvesedő ágyneműn.
- Köszönöm – hangom kifejezetten halkan hagyja el ajkaim, ám biztos vagyok abban, hogy hallja, nem kell hangosabban kimondanom, hiszen úgyis érti. Tekintetem egymást lassú vontatottságban tördelő kezeimre fókuszál, a kép minden pislogás után, a másodperc törtrésze alatt homályosodik el, én magam viszont még így sem fogom fel, hogy már most sírok. Ugyan elmarad a jajveszékelés, a hangos hüppögés és szipogás, ahogy egyetlen másik hang sem adhatna tanúbizonyságot erről, mégis megtörténik. Nagyon régóta ugyan, de újra sírok.
- Nem ezt beszéltük meg. – Halk, nevetésszerű szusszanással törlöm meg arcom. Akár vicces is lehetne – de nem az. Kérdés, hogy mire is gondolhatok pontosan – az iskolaváltásra, vagy arra, hogy soha többé nem fogunk elhallgatni dolgokat egymás elől, de feltételezem arra ő is rájön majd, hogy alapvetően a Durmstrang nem lett volna önmagában egy nagy tragédia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Alapvetően egy türelmes emberként jellemezném magam. Ha sorba kell állnom, akkor felesleges kommentárok nélkül állok sorba, mielőtt felszállnék a villamosra, megvárom, hogy lelépjenek a leszállók, és előre engedem a néniket - még ha a viselkedésük erre nem is adna erre okot. A legtöbbször nem is éri meg az energiát és ez elhaló agysejteket a pár perces rage-party, azt pedig, hogy rányomja az egész napomra a bélyegét egy ilyen, egyenesen elfogadhatatlannak tartom.
Azt viszont kifejezetten nehezen tűröm el, amikor valaki munka közben szarja el az időt. Ha egyedül ő függene tőle, csak legyintenék, az ő dolga, majd elszámol magában a következményekkel - esetünkben viszont nem csak én, de egy egész csapatnyi ember munkáját veszi semmibe, tulajdonképpen.... miért is? Az embernek nem kell feltétlenül ebben a szakmában élnie ahhoz, hogy rájöjjön: egy helyére legjobb esetben is csak húszan állnak sorba. Ha nem becsülőd meg magad, ha nem veszed komolyan, ha egyszerűen csak nem teszel meg mindent, ami kitelik tőled, hívnak mást. Tök mindegy, ki vagy, tök mindegy, mennyi ideje csinálod, sőt, az sem jelent semmit, mennyire nézel ki jól vagy egyedin: valaki mindig a helyedbe fog lépni.
Emir pedig elég nemtörődöm módon játszik épp az állásával, elvégre, elég a megfelelő névnek kiejtenie, hogy érdektelen, megbízhatatlan, és máris üresen fog állni a naptára, hiszen senki nem akar majd dolgozni vele. És hogy mi a legszomorúbb ebben? Senkit nem fog meghatni.
Én például kifejezetten örülnék, ha most már inkább elkezdenénk Emir nélkül, már így is túl nagy csúszást okoz, mire ideális esetben végzünk, már mindenkinek máshol kéne lennie, ami persze őt nyilván nem érdekli, hiszen lefoglalja az, hogy szopogassa a kóláját. Ilyen esetekre alapvetően kitérnek a szerződések is - ha nem tartod be a pontokat, mehetsz is haza, senki nem fog a segged után ülni. Én pedig, több évnyi tapasztalattal a hátam mögött legalább vagyok olyan kompetens, hogy egyedül is letoljam ezt, ha időben kezdtünk volna, még tolás nélkül is.
- Ennyi erővel akár haza is mehetnél, mindenki munkáját megkönnyítenéd - indulásból nem jelentene egy hátráltató tényezőt. Ugyan arcomon bájos mosoly vesz erőt, egy mindenképpen lesújtó pillantással mérem végig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem arról van szó, hogy már megint magányos lennék (de), vagy, hogy egyszerűen nincs kedvem az embereknek (de), hogy nem akarok egyedül lenni otthon (de).
Nagyon régen voltak ezek a ruhák ilyen összeállításban rajtam, és az elején, a tükörben állva valóban húztam is kicsit a szám miattuk, az összképet látva, viszont pár hetvenkettes tátra-koktél után némileg átértékelődött az önkép-értékelésem. Kissé lehunyom szemeim, keresztbe font jobb lábfejem apró mozdulatokat tesz az éppen szóló zene ritmusára, miközben oldalra billentem fejem is, arcom alá engedelmesen simulnak a szintetikus bunda vékony, puha szálai.
Ajkaim halvány mosolyra húzódnak, ugyan a pultnál ülve viszonylag jobb világítás ér, mint a távolabb táncolókat vagy üldögélőket, ha kicsit oldalra fordulok, a színes fények engem is elérnek. A lüktetés, a tompa szédülés, a lehunyt szemhéjaim alatt pirosan-zölden-sárgán váltakozó foltok és csíkok egy olyan életérzés emlékét ébresztik bennem, amibe megígértem, soha többé. Hátrabillen koponyám, felnevetek erre a gondolatra, hirtelen nagyon gyerekesnek, idealisztikusnak tűnik, mintha azóta egész eddig valami mesében éltem volna.
Felsóhajtva fordulok vissza kiszolgáló barátomhoz, hogy balomon megtámasztva állam, jobbom megemelve rendeljek még egyet. Úgy tűnik, mára ő lesz a társaságom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ugyan érzékelem a mellém letelepedő testet, nem teljesen jut eszembe foglalkozni vele - talán eleve nem érdekelne, talán csak az alkohol elzsibbasztotta idegpályákon nem születik meg a gondolat, az inger nem képes eljutni a tettlegesség szintjére. Végül hozzám szól, ekkor pedig már ha akarnám sem tudnám ignorálni.
Egész testemmel felé fordulok. Arcomon széles, az édes koktéltól boldog mosoly terül szét, miközben macskásan nyújtózó mozdulattal könyökölök fel féloldalasan a pultra, s kissé előre, társaságom felé csúszva fekszem félig el. Még nem az ölébe.
- Mmmmmm-hm - állam tenyerembe ejtve kezdek bólogatni. Nem csak, hogy nehéz nap, mostanában az egész hetem elviselhetetlennek ígérkezik, az egész elmúlt időszak. Néha ezért önmagam okolom, néha meg mást, néha ártatlan vagyok, néha pedig bűnösnek ítéltetek egy képzeletbeli bíróságon, a saját fejemben.
- Neked? - fejem kíváncsian oldalra billen, állammal az idő közben elé csúszó üveg, majd pár mozdulattal később pohár felé bökök. Fiú megkérdi, kér-e bele jeget a kedves vendég, majd a válasz tekintetében a keményebb ital is fehér hajú barátunk szolgálatára áll.  
- Amúgy szia, Eszter - hirtelen mozdulattal nyújtom ki felé jobb kezem. Ez mindig ilyen. Az alkoholtól barátságosabb vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Szemöldökeim rosszalló-gyanakvó ívet írva szaladnak össze. Meglepő módon nem arról van szó, hogy ne érteném a szavait - legalábbis, úgy hiszem értem, meggyőződésem, hogy értem, legfeljebb nem azt mondja, amit felfogtam -, az viszont nem tetszik, amiről beszél. Mégis kinek rossz minden napja? Ezt még én sem mondhatom el magamról - pedig általában mindig találok valamit, amiért panaszkodhatok -, akkor hát miért pont ő tenné? Az átlagemberek egyik kedvenc szólása, hogy a szép és gazdag ebereknek nincs oka szomorkodásra - ő pedig, ha pénzes nem is, szépnek kifejezetten szép.
Vagy csak az alkohol retusál.
- Miért? Szeretnél róla beszélni? - személyes tapasztalatom, hogy részeg idegeneknek - vagy részegen, idegeneknek - a legkönnyebb elmesélni, mitől fáj épp a szíved. Valamiért nem aggódsz amiatt, mit gondolhatnak rólad, a tanácsaik betartása teljesen opcionális, ugyanakkor nagy eséllyel soha többé nem találkozol velük, így hát mitől félnél? Én pedig kifejezetten kíváncsi vagyok, holnap pedig már aligha fog érdekelni. Kell ennél jobb lelki szemetes? Aligha.
- Mihail Vladiszlav - összeszűkülő szemekkel ismétlem el nevét, így pedig könnyebb az arcára fókuszálni is. - Kifejezetten ortodox név. Keletről jöttél? - ugyan erre már az erős akcentusból is rájöhettem, biztosabb, ha ő mondja ki.
- Mmmmh - homlokom szkeptikusan ráncolva legyintek. Ugyan most az egész olyan, mintha pezsgő folyna az ereimben, bizsergető érzést hagy maga után a bőröm és a koponyám alatt, egy kicsit még én is el szeretném hinni, hogy jól vagyok... de nem vagyok. Vagy csak nem szeretnék lenni. Már én sem tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Hát akkor nem - kicsit kibiggyesztem ajkaim, mintha valami sajnálat közeli állapotba kerülnék, majd vállat is vonok. Nekem igazából mindegy. Ujjaim végigfuttatva dús, sötét hajamon simítok ideiglenesen hátra pár tincset, majd kiegyenesedve teremtek röpke távolságot magunk között - bár azt már nem tudnám megmondani, miért érzem ennek szükségét. Talán a maradék önérzetem túl soknak tartja a pultokon fetrengést.
Haha.
- Tudom - lehet, hogy nem nézek egy túl okos lánynak, de attól még az vagyok - most épp részeg, de ez abszolút mellékes információ, ha már jelentéktelennek aligha nevezhető. - Hmm, fattyú - elgondolkodva csücsörítve ismétlem el a szót, kezeim közé véve a finom poharat forgatom azt magam előtt. Néha én is kifejezetten annak érzem magam - nem biológiailag, csak így fejben, mintha kimondatlanul megkímélném az apám attól, hogy olyan dolgokra kelljen gondolnia amikre nem akar.
Mert Ricsi olyan tökéletes.
- Szerelmi bánat - legalábbis ezt ismételgettem magamnak az elmúlt időben, ami azért is vicces, mert - Tudod, az a vicces, hogy egyesek szerint már pedig nincsenek érzelmeim - már én sem tudom egészen biztosan, hogy mi ez. Csak azt tudom, hogy az életem néha ebben a szédülésben töltöm, néha pedig elhiszem, hogy képes lehetek megmaradni ugyanazon ember mellett - vagy, hogy a pillanat örökké húzható mint egy rózsaszín rágógumi, amit gyerekként csentem el a boltból.
Egyszer valahol azt olvastam, az embernek egész életében egyetlen alkalommal adatik meg a tökéletes társ és vagy megtartja, vagy nem - ha ez tényleg így van, azt hiszem, már elbasztam.
- Tudom, hogy azt mondtad nem szeretnél beszélni, de egy szar nap sok mindent jelenthet, szóval... Mi a te kifogásod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A decemberi ünnepekről elmondhatjuk, hogy amennyiben egy valóban funkcionális családdal rendelkezik, egész tűrhetően végig lehet vészelni őket.
Nem véletlenül kaptam az első adandó alkalmon, hogy kiszabaduljak az otthoni, kétség kívül egyedül öcsémet fényező fojtogató légkörből ide, ahol még csak gondolatban sem fogalmazódik a nagyságos Vajda Richárd neve. Egy kis részem egészen vágyik arra, hogy majd a szűk körű vacsoránál bejelentik, hogy Lili terhes, és beigazolódik amit mindig is állítottam: ennél többre egyik sem  képes.
Eddig viszont még van.
Megigazítom magamon a fekete szövetkabátot - december közepéhez mérten egyébként meglepően meleg van, ha ez épp nem az ökoszisztéma haldoklását jelentené, eszembe se jutna panaszkodni miatta - amíg befejezi a cigarettája fogyasztását. Kifejezetten nehéz egyébként így leszokni a dologról egyébként, miközben az embert körbeveszi a bűn csábító ereje, a tény viszont, hogy talán idő előtt elkezdek lefulladni ha folytatom a szervezetem leépítését, nos, leendő aurorként legalább ilyen meggyőző indok.
Szóval elkezdtem helyette rágózni, és azt kell mondanom, hogy a számnak lassan már magától is áfonyás Orbit szaga van.
Automatikusan emelem meg a fejem, ahogy megszólal, az arcomra ülő széles mosoly pedig már az előtt árulkodik, hogy egyáltalán megszólalnék.
- Remek - ellökve magam az eddig támasztott faltól bólintok, majd fülem mögé tűrve az így előre bicsakló hajtincseket lépek el mellette és indulok vele együtt a megfelelő irányba. Felé eső szemöldököm leheletnyit megemelkedik, ahogy oldalasan felpillantok rá (ezek a terelők...), majd egy, az előzőnél jóval finomabb szusszanós mosollyal karolok belé még a bejárat előtt.
- Ha ez nekem problémát jelentene, akkor esélyesen egy öltönyös gentleman-nel jönnék inni. De te egyik sem vagy, kedveském - nem mintha elvártam volna tőle, hogy fizessen, vagy, ha mégis, nem szokásom drága dolgokat kérni ha azok más pénzén úsznak (és az a más történetesen nem az apám).
Ettől még ő dobta fel a labdát, és nem lennék önmagam, ha válasz nélkül hagynám.
A küszöbön átlépve azért hátrapillantva megajándékozom egy elbűvölő mosollyal, elvégre, velem minden nap csupa varázslat, hát nem igaz? (Nem.)
- Nos, én kezdetben valami sörre gondoltam, de nem kizárt, hogy személy szerint kihagyom ezt a lépést éééés - tenyerem élét megtámasztva a pult szélén dőlök kicsit előre, hogy aztán a folytatással együtt társaságom felé lendüljek. - egy tátra-koktélt választok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A legilimencia tanoncság előnye és egyben átka is, hogy előbb-utóbb az ember meghall dolgokat. Tény, hogy a legtöbben élből visszautasítják a lehetőséget, hogy valaki gyakorlásának alanyai legyenek – ugyanakkor, ha nem tudnak róla, sokkal őszintébbé válnak még önmagukkal szemben is.
A férfiról például egész sok minden szállingózik (mint mindenkiről egy bentlakásos iskolában), hogy azért tölt ennyi évet az iskolában, mert bizonyos elkövetett bűncselekmények miatt letöltendőre akarják ítélni, ameddig viszont tanulói jogviszonyt folytat, nem tehetik meg. Hasonló tapasztalatok alapján megállapíthatjuk, hogy az irigyek talán erős kifejezés, ellenben határozottan járnak olyan nők az iskolába, akik máris többet foglalkoznak ezzel a barátsággal, mint kellene - vagy, mint amennyiben jogukban állna.

Ez engem persze soha nem zavart - az igazsághoz hozzátartozik, hogy voltak napok az iskola falai között, amikor feltűnőbben mosolyogtam vele össze a folyosón vagy hagytam el az öltözőt, szimplán azért, mert élveztem. Ilyen ez.
- Igaz - aprót biccentek. Túlzás lenne azt állítani, hogy ez az alkalmi, néha szájon kicsúszó kedvesség másabb lenne, mint ami, vagy, hogy feszegetnék vele határokat, mert valójában nem is igénylek ennél többet - ahogy képelni sem képzelek -, amiből egyenesen következik, hogy a lefektetett szabályaihoz is egészen addig alkalmazkodom, amíg azok nekem kényelmesek.
És nem csak azokat.
- Látom az arcodra ülő bűnbánatot - hozzá hasonló, nulla átéléssel biggyesztem le szám szélét, hogy mire valóban a témára térünk, az előbbi kis színjátéknak nyoma se legyen. Állam megtámasztom behajlított ujjaim hátán, amíg leadja a rendelését, utána hasonlóképp teszek én is, megszokásból végigkövetem az italom útját egészen amíg kézbe nem kapom. Két ujjam közé véve a szívószálat - ezeket mintha egy ideje betiltották volna, éljen a környezettudatosság! -, megkavarom vele az italom.
- Szórakozunk - mélyeket bólogatva koccintom neki a koktélom poharának szélét a tátrájához, ajkaim közé véve a szívószál végét pillantok fel rá, majd mosolyodom el.
- Mesélj valamit, mik történnek, amióta nem vagyok ott? Milyen a kviddics?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A váratlan tapasztalatok általános velejárója a kellemetlen utóérzéssel tarkított halvány bűntudat – valami ilyesmi kísért, miután első alkalommal a fejébe néztem puszta kíváncsiságból. Most már sokkal inkább érdekel az a határozottan egyedülálló felület, amit magának teremtett. Egyelőre nem sikerült rájönnöm, hogy ez már valóban az elméje, vagy egy különösen jellegzetes okklumencia forma amivel együtt jár, hogy nem találom az áttörhető gyenge pontokat és értelemszerűen nem is ez az a kérdés, amit bedobok egy mindennapi beszélgetés közepébe.
Persze, ami késik, nem múlik – már ami a felfedezés részt illeti.
Ajkaimon széles mosoly terül el, egy halk nevetés kezdeti hangjai némi visszafogott kuncogásban fulladnak ki, ahogy leteszem a poharat a pultra, felsőtestemmel pofátlanul előre dőlve nyújtom ki felé karom, ezzel is jelezve, hogy most bele fogok mászni a személyes terébe – de ez úgysem szokott zavarni, nem igaz, Tristan? Ujjaimmal épp csak hozzáérve cirógatom meg arcát, precízen rúzsozott számmal már-már békítően kedveskedő puszit lehelek az előbb még fintorgó ajkakra. Nem mintha bármiért is ki kellene engesztelni, nincs semmi, amiért pillanatnyilag oka lenne panaszkodni – ahogy sosincs, ha úgy dönt, velem pazarolja el az idejét. Kész főnyeremény vagyok.
Visszatérve helyemre veszem újra kezeimbe a poharat, s kihasználva a szívószál adta lassú, de annál hatásosabb intoxikáció előnyeit kortyolok.
- Hmm, nem is baj – azok után, amit a roppant rövid itteni pályafutásom alatt tapasztaltam, valóban nem sajnálom. Kivételesen eltekintve attól, hogy nem nyertünk kupát, minden egyes meccsen történt valami, aminek nem kellett volna, és amire az ember nem csak, hogy nem számít, de rendesen felfogni is képtelen.
- A bálok pedig hangulatosak tudnak lenni. Van valami szentimentális a becsempészett alkohol rejtegetésében, meg, hogy „jaj, ki fog elhívni”, meg a tökéletes ruha kiválasztásában, és.. – a legjobb embernek magyarázok erről. – Persze a karácsony csírájában rontja el mindezt.
Apró bólintással térek vissza az előbbi anti-ünnepi süppedésbe.
- Valóban izgalmas – bár az első félév után nyilván senki nem nyom a kezembe megoldásra váró szupertitkos aktákat, ahogy azt páran elképzelik. – Van egy alkoholista kiképzőm aki mindenkit gyűlöl, főleg a nőket, nemi kisebbségben létezem és alapvetően úgy érzem, többszörösen túl kell teljesítenem a toxikus maszkulanitást.... Aurornak lenni tök jó!
Vagy valami olyasmi.
Igazság szerint nem ennyire drámai a helyzet – kivéve az alkoholista kiképzőt, őt nem lehet kellően súlyos jelzőkkel illetni, mert minden elképzelést messze felülmúl. A barmannhoz fordulva kérek ki magamnak egy shot jagert, amit a koktélommal nyomtatok is le.
- Hú, láttad a Rendőrakadémiát? Mert pont olyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vannak bizonyos körök, ahol kevésbé ismernek, mint Vajda Eszter, és többnyire, mint Vajda Eszter, Vajda Richárd lánya. Sajnos, ugyan ritkán, de ezekben a körökben is eleget kell tennem a szociális kötelezettségeknek. Nem nevezném feltétlen kínnak, elég nagy rutint szereztem már bennük, úgyhogy nem kell feltétlen megerőltetnem magam abban, hogy mosolyogjak és mindenkinek azokat a válaszokat adjam, amiket hallani akarnak. Ugyanakkor eltelt már egy pár év, történt egy pár dolog, és a mikor szerzed meg a diplomád?, valamint mit csinálsz iskola után? kérdéseket felváltották a sokkal kellemetlenebb mikor házasodsz meg?, és mikor lesznek gyerekeid, hát tiszta vén lány vagy már! vélemények, és a velük járó kéretlen tanácsok.
Egyértelműen, a már fél lábbal a sírban járó Erzsike néni nem fogja megérteni, hogy már más világot élünk, és az emberek nem tizennyolc évesen vállalnak gyereket, meg a fontossági sorrendben a családalapítás helyét már átvette a karrier, és nem utolsó sorban, egy férfi már csak akkor kísér haza, ha megigééred neki, hogy aznap szerencsés lesz.
De hogyne, az én koromban tiszta szégyen, hogy még csak férjnél sem vagyok! Mindig megeledkezem arról, mennyire morálisan rombolóak tudnak lenni ezek az események.
Lekortyolom az édes borom maradékát, csendben elszlalomozom a folyamatosan magyarázó mamika mellől, visszapillantva megállapítom, hogy fel sem tűnik neki, már magában beszél a hanyatló fiatalságról.
Megkönnyebbülve foglalok helyet a bár előtti magas széken a lábaim fellélegeznek, amit egy, a kelleténél hangosabb sóhajjal kísérek. Amikor az ember hozzászokik a bakancsokhoz és sportcipőkhöz, rendes fájdalmas magassarkút felvenni.
- Nekem egy pohár cappucino lesz - adom le a rendelésem mikor felém fordul a barman. Tudom tudom, nem szokmányos, de hosszú még az este, és ha az előzőhöz hasonló iramban folytatom az alkohol fogyasztását, előbb utóbb átmegyek alpáriba. Fontos ismernünk a határaink.
Ajkaim lefelé fordulnak, ahogy megpillantom a kis házimanót, a pia mindig ilyen érzelgőssé tesz, nem is értem, ilyen nincs.
- Szegény, olyan édesek - kisöpröm hosszú hajam aromból, ahogy a mellettem várakozó felé fordulok. A másik mellékhatás: feleslegesen sokat is beszélek.