Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Értettem, amit mondott, de nem jött meg tőle sem a bátorságom, sem pedig kedvem ahhoz, hogy bemenjek. Biztos voltam abban, hogy nem elbagatellizálni próbálta egy ember halálát, mégis mintha elvárta volna tőlem, hogy felvegyem a halottkémek hálátlan szerepét, és azzal kívánt nyugtatni talán, hogy ennél csak rosszabb várható. Nevetséges. Ismerem őt annyira, hogy felismerjem az arcáról leolvasható indulatokat. Valamiféle mély harag lakozott benne. Mindaz, amit ha hazavisz, a fáradtságban, az életkedvének eltűnésében, szokatlan viselkedésében látok lecsapódni. És amiből egy-egy veszekedés születik. Egyre kevésbé vagyok kíváncsi erre. Talán a kor teszi. Látszik, hogy miért tartják - szenvedéllyel, önmagát feláldozva dolgozik, akárcsak én, de velem ellentétben ő túl nagy árat fizet az empátiájával. Mély sóhaj hagyta el a számat, mert tudtam, hogy nem fogom tudni észhez téríteni. A múltkor sem sikerült, és ott még jóval humánusabbak voltak a körülmények. Lassan változunk, az idő vasfoga csúnyán belénk mar, s mintha e harapásnyomból egy mély seb szakadt volna fel, melynek két szemközti oldalán állva kerülnénk egymástól egyre távolabb.
- Ha sietteted magad, te is csak morzsákat fogsz hagyni - figyelmeztettem halkan, megtörve a kísérteties csendet. Ha nem lettek volna körülöttünk, még a vállára is rátettem volna a kezem. Könnyű ilyenkor elveszíteni a fejünket, ugyanakkor felelősnek érzem magam Tobi lelkiállapotáért.
- Nem akarat kérdése... - mosolyodtam el halványan, némileg akadékoskodó hangon. Semmi kedvem nem volt vitatkozni vele. Ezért is utálom, ha ismerősökkel dolgozom. - Tartsuk magunkat ahhoz, amiért ideküldtek minket, és ne terjeszkedjünk túl annál, mint amivel megbíztak. Olyanban akarsz elmélyedni, ami nem visz közelebb a megoldáshoz, csak ostorozod magad vele... De neked ezt már tudnod kéne - szúrtam oda a végén, majd intettem, hogy vezessen, mielőtt még egymásnak ugrottunk volna. Úgy tűnt, inkább a holtak, mint az élők társaságára kezdtem el vágyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Egyikünk sem az a típus, aki munka közben valami olyanra koncentrál, ami hátráltatná őt a feladata elvégzésében. Zavaró tényezők mindig vannak, mint nekem az, hogy egy levegőt kellett szívjunk egy rendkívül nyomasztó helyen. Tobi előszeretettel foglalkozott az összképpel, mintha Sherlock módjára megtalálhatott volna valami rejtett nyomot a káoszban, zűrzavarban. Pedig a bűnözők általában nem ilyen összetetten gondolkodnak, mint ő. Itt nincsenek apró betűs részek, csak a szomorú tények. Ezeket kellene észrevennie. A kész dolgokat. Nem többet belelátni. Nem más elméjében kutakodni, mint valami önjelölt legilimentor. Suszter a kaptafánál, érzékek ide, vagy oda. Mások azt hihetnék, a pénzért csinálja, de még az se kell neki. Mi másért marcangoltatja ennyire magát? És hogyhogy nem roppant még össze?
Megfeszültem, torkomon azonban megakadt a szó - miért kellett ezt felhoznunk? Maradhattunk volna a szakmai részénél, helyette sebeket kezdtünk feltépkedni. Utálom az ilyet, ha még nem mondtam volna. Mindig is tudta, oly sok emberrel ellentétben, hogy hogyan találhat rajtam fogást, keltheti a bűntudatot következmények nélkül.
- Megint...? - haraptam el a számat, mert nem mertem konkretizálni a kérdést, bár sejthette, mire, vagy kire gondolhattam. Örültem, hogy őszinte volt, még ha fájtak is a szavai. - Ne hagyd, hogy egyedül harcolj - talán ez volt a legtöbb, amit mondhattam volna azon kívül, hogy szigorúan ráparancsolok, hogy szedje össze magát.
- Hát nem könnyebb szelektálni, mint részletekből rekonstruálni az összképet? - vontam kérdőre. Tudtam persze, hogy parttalan vitát kezdtem, ezúttal is, de sose bírtam, ha valaki afféle veleszületett tulajdonságokkal akart takarózni, palástolni magánéleti nehézségeket. Arra való a pszichológus, hogy helyretegye az ilyen kijelentéseket, nem pedig arra, hogy minden egyes magatartást kimagyaráztasson olyan dumával, hogy ezt a kisujjadból szoptad ki. - Na ugye... - zártam le ennyivel. És jött a hordágy. A kerekeit néztem, majd a lepelt. Rezzenéstelenül. Be akartam bizonyítani, hogy erős vagyok, de arcom fehéren világított az alkonyatban. Nyeltem egyet, kezeim ökölbe szorultak, aztán követtem mai felettesemet. Alig nyúltak még valamihez odabenn. Hátraléptem eggyel, szememmel Tobi és az általa megbámult tárgyak között cikázva, próbáltam olvasni az arcáról, hátha a munkámban is hasznosíthatom a reakcióit. Nem mertem újra megszólalni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Az életem kevés ahhoz, hogy valaki másért szenteljem. Senkitől nem várhatom el ugyanezt, ahogy magamnak sem tudom teljesen megadni azt, amire vágyom. Nem szorult belém túl sok empátia, de néha próbálok segíteni. Olykor-olykor... Mert azért akadnak számomra fontos emberek, még ha nem is én akartam, hogy azokká váljanak. Épp elég meghatározóak voltak számomra a szüleim, és örülök, hogy hosszú harcok árán függetlenedni tudtam tőlük, új életet kezdve Magyarországon, felépítve azt az egzisztenciát és megbecsülést, ami lehetővé teszi többek között a terepmunkát, és amire elmondhatatlanul büszke vagyok. Mert ezen kívül nem is tudnék mást felmutatni. Nincs családom. Nincsenek a szó szerint vett szeretteim. Csak valami maszlag, aminek Tobias is a részévé vált. Nem voltam ott mindig mellette, mert magamnak én vagyok az első. De a helyzetét is rosszul mértem fel. Aztán sokadjára is világossá vált, hogy rajta nem tudok úgy segíteni, ahogyan akarok. Ott álltam mellette, mégis elfordult tőlem, saját gondolataiba merülve. Lett volna-e értelme vitatkoznunk? Biztosan értette volna, hogy miről beszélek. De mégsem változott volna semmi, úgy hiszem.
Nem bűntudatot kelteni akartam benne a kérdésemmel, csupán tudatosítani, hogy nincs egyedül, ha hagyná. Túl sokat valóban nem tudnék tenni érte. De magamhoz képest nagyon is. Egy kicsit szerettem volna, ha értékeli ezt tőlem, de megszoktam már a stílusát.
- Akkor főleg azokra a részletekre koncentrálj, amik tekintettel vannak a lelki nyugalmadra, és szakmailag relevánsak - csavartam egy utolsót a párbeszéden, noha mindketten sejthettük, hogy mire gondolunk. Mintha abban bíztam volna, hogy valami újat mondok, valami oly módon, ahogyan meghallgatásra talál benne, mintha újból és újból megpróbálnám elszórni a magokat, amik egyszer majd jó talajba hullva kihajthatnak Tobias lelkében. Lehet, hogy ezúttal valamit elindítottam benne, erőt vesz magán, és megváltozik. Talán. De mióta lettem ilyen könnyelmű?
Lépteim megszaporáztam volna, de helyette beleragadtam egy kies, kegyetlen térbe, ahol a kísérleti és fogvatartási eszközök hevertek, precízen elrendezve az asztalokon, míg másokról lerítt, hogy sebtében hagyták ott őket. Kényszerítenem kellett magamat, hogy rájuk pillantsak. Csak én és ő voltunk ott, ez valamelyest levette rólam a lámpalázat. Elővettem a pálcám, végeztem egy sor előírt bűbájt, az eredményről mindig beszámolva neki.
- Az ott ártalmatlan. Csak egy mugli kütyü - böktem az egyikre, némi habozást és ellenőrzést követően. - De ennek itt... elég sötét a kisugárzása - szóltam vészjóslóan, ahogy az érintett eszköz fölé álltam. - Mit is tudunk róluk eddig? - fordultam felé kíváncsian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nálam kevesebben ismerik őt jobban. Szeretem azt hinni, hogy ez így van. Mintha kevésbé gyötörne a régről gyökerező bűntudat, amikor kimondom magamban, szükség esetén többször is. Ha viszont ilyenkor az arcára pillantok, és látom a meglepődöttségét, újra és újra elszégyellem magam, mert pontosan úgy viselkedek vele, mint a többi idegen. Ugyanazt mondom, ugyanúgy, és ezzel talán a maradék reményét is elveszem, ha van neki még egyáltalán. Pedig ennek nem kellene így lennie. Rég elhittem magamról, hogy más vagyok, és tudok segíteni, meg még egy sor hiú ábránd, amit dédelgetek magamban, amivel nyalogathatom a sebeimet, amikor a gondolataimon kívül nincs más mellettem - ilyen egyébként gyakran előfordul, még az új idők ellenére is.
Miért makacsság az, ha ragaszkodunk valamihez? Mintha a ragaszkodás bűn volna, pedig sokszor nagyon is alapvető igény. Régen azt hittem, hogy a makacs emberek rosszak. Önfejűek, engedetlenek, hajthatatlanok - mondják rájuk. De céltudatosak is olykor, nemde? Mi van, ha mégis Tobiasnak van igaza... Nem hallgat ő senkire, akárki álljon mellé. Nem ugyanilyen vagyok sokszor én is? Egyikünk sem adja fel. Mint két kecske a hídon, ütközünk egymás fejének periodikusan, jelenleg kifújva magunkat az újabb csatáig. Elhatároztam, hogy várni fogok. S ha csak azért hozott minket újra össze a sors, hogy elkapjam, amikor összeesik, ám legyen. Mégis, még szeretnék hinni abban, hogy nem akadály vagyok a számára. Vagy súly, ami lehúzná, vagy épp egy mentsvár. Neki olyanra amúgy sincs szüksége. Legyek fény, irányjelző, amit követhet, vagy csak mankó, amibe kapaszkodhat. Valami. Csak mondd meg, mi. Arcizmom megrándult, elszámoltam tízig. Lehajtott fejjel, de egy nagy sóhajtás után, le kellett nyeljem azt, hogy nem érveltem elég jól.
- Demonstrate! - vittem a tárgy fölé a pálcát, miközben síri csendben figyeltem a válaszra, ami végül nem jött. Ezt túl erős rúnamágia védte, amit az én varázsigém, ha képzett is voltam hozzá, nem aktiválhatott. Megpróbálhattam volna elolvasni a jeleket, hiszen annak idején volt időm tanulmányozni az írást, de nyilvánvalóan őrültség lett volna kísérleteznem egy ilyen veszélyes terepen. Tobi jól beszélt. - Az a biztos. Na meg a protokoll - morogtam halkan, a felirat sokadik átfutása közben. Ha jól raktam össze, a kínzóeszköz automatikus működéséért felelt, de szándékosan nem akartam hülyeséget mondani. - Meg egy fegyverszakértőt - tettem hozzá, ahogy gondterhesen felsóhajtottam a földön heverő pisztolyokat megpillantottam. Jóval nagyobb parti ez, mint amire számítottam, így világossá vált, hogy a siker sem lesz csak a kettőnké. Ennyi mindenhez még én sem értek.
Percek telhettek el, amíg mindketten fagyottan bámultuk a szobát. Tudtam, mire gondol a megérzéseivel, mert a sötét mágiának ereje van, sőt hangja, íze is, ha kell. Aki elég időt tölt vele, azt messziről hívni kezdi, vagy ha úgy tetszik beszippantani. Mintha már az is átok lenne, hogy foglalkozol vele. És én is éreztem, hogy itt valami nagyon rossz történt. A mágikus bilincsek és kötelek, a fegyverek és kínzóeszközök, ráadásul kiskorúakon...
- Szóval... - köszörültem meg újra a torkomat türelmetlenül. - ...azzal ott, vért szívnak le. Ha a könyvek nem hazudnak, fogyasztási célból. Láttam már ilyet, és azt hiszem, hogy te is jól ismered. Milyen szervezettel van dolgunk? - mutattam ismét az említett eszköz felé a sarokban. Min Jong jutott eszembe, amikor utána kutattam. Ezer közül is felismernem az ilyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Akkor ott hirtelen belém hasított a felismerés, hogy Tobias apja révén konyíthat a fegyverekhez. Élénk figyelemmel lopóztam hozzá közelebb, hogy tisztán halljak minden egyes szótagot. Szomjaztam a tudására. Nem mintha képes lennék minden információt felszívni ilyenkor, de mégiscsak közel álltak a szakmámhoz. Ahogy végigfutott a markolatokon a tekintetem, úgy borzongtam bele a gondolatba, hogy vajon hányszor, s kikre szegezett puskacsövekkel sülhettek el. Valami, ami távol áll egy aranyvérűtől. A sötét nyílás, ahonnan egy pillanat alatt repül ki hangos robajjal a töltény, ijesztőbbnek tűnt, mint egy pálca hegye. De végül is, ezek ugyanolyan tárgyak, mint amiket nap mint nap forgatok a Minisztérium raktáraiban. Legalábbis ezzel próbáltam magam nyugtatni. Kevés sikerrel.
- Még jó, hogy hozzád osztottak be - arcomra elismerő, ámde halvány mosoly ült ki, olyasmi amit a jóérzésű vizsgáztatók szoktak megereszteni kedvenc tanítványaik felé az eredményes feleletük zárásakor. Amíg a Tobias kérésére rendelt rúnaszakértő meg nem érkezett, addig a folyosón várakozó másik aurornak magam mentem oda szólni az ujjlenyomatok végett. Tudtam, hogy közvetlenül nem utasíthattam volna, de szerettem volna ezt a kört megspórolni a magától értetődő művelettel, hogy egy kis időt nyerjünk. Nekik se volt kedvük fennakadni ilyeneken.
Tobias elindult a bilincsek felé, én ösztönösen, óvón lépkedtem mögötte. Erős késztetést éreztem arra, hogy visszafogjam a karját a veszélyes mozdulattól, de aztán csak lélegzetvisszafojtva hallgattam őt. Vajon látta és érezte-e, amit mondott, vagy puszta spekuláció? Magamnak feltett kérdésem után hallottam a rúnaszakértő megerősítő olvasatát. Az eszközre vésett jelek az ütés, valamint az alany fájdalmának erősségével arányosan képesek kapcsolatot teremteni áldozatuk erejével, az energiát pedig minden bizonnyal átnyerik egy másik eszközbe. De ez a része már pont találgatás volt tőlem.
- Biztos, hogy erről van szó? - köszörültem meg a torkom. Utálja, ha megkérdőjelezik, mások szerint viszont túl hamar zár ki bármit is. - Nem hagyhatjuk, hogy szándékosan félrevezessenek bennünket. Ha valóban ennyire felszereltek... - mutatok egy pillanatra magam mögé, a fegyver- és egyéb eszközarzenál irányába - ... akkor azt is tudhatják, hogy te nyomozol utánuk. Ismerhetnek. A vezetőjük minden bizonnyal szándékosan rejtőzik el a képességeidtől tartva. Az biztos, hogy egyelőre túl messze van. Máshova kell mennünk - kell lennie egy varázstárgynak, ami blokkolja a jelenlétének kimutathatóságát. Összefontam magam előtt a karjaim, kissé még mindig sokkolva érezve magam, de a hév elérte, hogy belekontárkodjak a nyomozásba ahelyett, hogy a többi tárggyal foglalkoztam volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hagytam, hogy átadja magát a munkának. Pontosan úgy, ahogyan én szeretném, hogy dolgozni hagyjanak. Ez viszont velejárt a szenvedéssel. Tobias kiteszi magát a fájdalomnak, megnyitja érzékeny, vihar verte szívét környezete zord ingereinek, hogy úgy cikázzanak rajta keresztül a közelmúlt emlékképei, mint a villám, vagy ahogy a szél járja át a kísértetházat a faluban, ami azóta amúgy város lett, noha még mindig nem sikerült megbarátkoznom e ténnyel. Ritkán beszélünk a munkáról, ha magunk közt vagyunk. Nem azért, mert ne hoznám szóba olyan sűrűn. Egyszerűen megtartja magának a részleteket, faggatni pedig nem látom értelmét. Ennél is ritkább, ha valamiért egy ügyön kell dolgoznunk, az pedig egyértelmű, hogy olyankor semmi jót nem jelent. De más, ha egy asztalnál ülve próbálom magam beleképzelni munkája hétköznapjaiba, és más az, amikor a véres valóság tárul elém. És ahogy otthon, úgy e hátborzongató helyen is csak kímélni akarom, kímélni akartam attól, amitől egyébként nem lehet. Aminek helyszínelésével önként és dalolva adja át magát sötét gondolatoknak, én pedig asszisztálok hozzá. Mert most épp ez a munkám. Pedig mennyivel jobb lett volna a karjánál fogva kiráncigálni innen, valahova nagyon messzire.
Szinte láttam rajta, hogy mit kérdezett vissza azzal, ahogy rám nézett. Lesütöttem a szemeim. Tudhatta, hogy csak egy maroknyi esélyt akartam hagyni annak, hogy ez az egész nem a jéghideg valóság. Hogy talán van jobb alternatíva. Mégis, nem volt itt semmiféle álom, amiből felébredhettem volna.
- Nem leszel egyedül - bukott ki belőlem aztán. Mondatai baljósan csengtek. Készült valamire. Ismertem annyira, hogy tudjam, magára akarja vállalni az áldozat-szerepet. Vagy hogy azt akarják, majd ő sétáljon bele a csapdába. De meg kell értenie, hogy bár kulcsszerepet tölt be, mégis csapatjátékos. Szinte biztos, hogy nem leszek ott végig mellette, amíg felgöngyölíti az ügyet. De nem kell temetnie magát. Persze lehet, hogy csak hiú ábrándokban ringattam magam, mert fontos számomra.
Tanácstalanul vakargattam meg a tarkómat, mégis felhorkantam a kérdésén. Rossz embertől kérdezed... Pedig egyáltalán nem hangzott viccnek. Mégis ki vagyok én, hogy megmondjam a tutit? Egy egyszerű varázstárgyvizsgáló, jelen esetben.
- Ha a tárgyakból indulok ki, a feketepiacok megérnek egy kört - tettem csípőre a kezem, s indultam meg a helyiség másik irányába. - A Glock tehát a csigaevők felé visz minket, ha jól emlékszem. De még így is túl nagy a mozgásterünk... - ráztam meg a fejem idegesen. Utáltam, ha valamit úgy éreztem, hogy nem fejthetek meg, de ez most nagyon úgy hangzott. Nem is ezért küldtek ide.
- Ha viszont újból az útjuk elé kerülsz, és már úgy érzed, hogy közel vannak... néhány strapabíró aurort még kérj magad mellé a biztonság kedvéért - nyeltem egy nagyot, ahogy Tobi elé lépve rátettem a vállára a kezem, s egy amolyan ígérd meg nekem fejjel a szemébe néztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Pillantásom szomorú volt, ajkam mégis mosolyra húzódott. Úgy tűnt, mintha némi humor is szorult volna belé, pedig valószínűleg nagyon nem annak szánta a mondatát. Hasonló válaszra számítottam, és mégis majdnem elnevettem magam rajta. Az a fene nagy makacsság, ami ha úgy tetszik, közös bennünk, mégis az én nézőpontomból elegáns tud maradni, mert sosem voltam olyan hülye, hogy fogjam magam, besétáljak az ingoványba, és kihúzott háttal süllyedjek el benne, netán még szalutáljak is hozzá. Nem tagadom, gyakran forgolódom egy-egy álmatlan éjszakán az ágyamban fekve, és tűnődöm el azon, hogy vajon mennyire vagyok sikeres, elismert. Lassan közeleg az a harmincas szám. Azt mondják, változik akkor az ember. Kezdem azt érezni, hogy van benne valami, de legalább egy összegzést lefuttatok magamban, hogy vajon jó felé tartok-e. Tartok-e egyáltalán bárhová. Nem célom, hogy egyszer én legyek az osztályvezető a Minisztériumban. Szabad akarok lenni. Ahhoz igazából megtehetném, hogy ülök a pénzemen. Talán a terepmunka hiányzik. Nem ez a fajta persze. Inkább a szabad ég alatt, mint az erdő Kanadában, Nadine társaságában, vagy nélküle... Rég is volt. Utána meg ráhagytam Tobiasra, hogy gondoljon csak, amit akarjon. Úgyis tudta, hogy féltem őt.
- Képzeld, én is - vágtam vissza egykedvűen. Tudhatja jól, hiszen a tárgybűvölésügyin dolgozom már mióta, mellesleg hamarosan végzek átoktörés szakon, ahhoz meg nagy könnyebbség, ha szert tesz az ember fekete mágiával foglalkozó ismertségekre. Mindjárt más így megírni egy szakdolgozatot.
Megtorpantam. Egy lassú, mély lélegzetvétel után néztem rá újra, mintha az apja lettem volna. Az a szigorú fajta. Szikrázott a szemem, azonban észben tartottam, hogy munka közben voltunk. Ideges járkálásba kezdtem a helyiségben, tisztes távolságból kerülve ki a tárgyak fölött guggoló, vizsgálódó aurorokat. Őket korántsem érdekelte a mi bájcsevejünk. Nem sok dolgom maradt a teremben, de a biztonság kedvéért fejben újból végigfutottam minden lépésen, amolyan ellenőrzés gyanánt. De aztán újból a szavai jártak az eszemben, ezért visszaléptem hozzá.
- Ugyan ki beszélne itt hadseregről, amikor csak arról lenne szó, hogy néhány ember rajtad tartaná a szemét. Nyilván feltételezem, hogy a szálak mozgatója csak akkor fedi fel magát előtted, ha úgy érzi, sebezhető vagy, de csapdát még állíthattok neki - tapogattam meg a halántékomat ujjbegyemmel gúnyosan. Kissé ingerült voltam már, de azt hiszem a hely hozta ki belőlem. - Sajnos nem én vagyok a felettesed, de közbenjárhatok. Egyébként mit gondolsz, sétáljunk egyet? Talán a termen kívül is vannak még nyomok, amiket nem találtak meg eddig - titkos járat, a folyosón felejtett, törmelék alatt meglapuló aprócska tárgy, bármi. Úgy éreztem, egyre kevesebb szükség volt rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

- A csapdaállítás? - kérdeztem vissza meghökkenten, kissé lefagyott végtagokkal. Roppant logikus lépés, szinte adja magát Tobias fejében, hogy annak kellene következnie, mégis az a krisztusi beletörődés, az a tudatos önfeláldozás, egyszerűen szívszorító volt számomra. Én, aki inkább voltam materialista, elszörnyülködve hallgattam nyugodt szavait, ahogy rezzenéstelen arccal tudta átadni magát, s az élete feletti rendelkezést egy ijesztő, háttérből figyelő létezésnek. Az én méltóságom, a koponyámba szorult, parányi, de annál mohóbb lélek túlságosan gyerekes ahhoz, hogy kockázatot vállaljon egy nagyobb jó érdekében. Mondjuk hozzá kell tennem, hogy Tobiast alaposan sarokba szorították, zsarolása ezernyi álmatlan éjszakát átölelő hosszúsággal tart már, így ki tudja, én éppen hogyan döntenék, ha ugyanazt az utat jártam volna be.
Hiába jött blöff, vagy elhamarkodott, elbízott kijelentés, beszélgetőtársam pontosan tudta, hogy a hierarchia melyik fokán álltunk bábuszerűen, az állami gépezet mely fogaskerekébe raktak be minket forogni, így szavaimat sem vehette komolyan. Hogy én mit tudtam volna elérni a valóságban, az tulajdonképpen nem érdekelt. Vagyok annyira fontos, hogy beültem volna egy kávéra az irodába, ahol kifejtettem volna a nyomozóval kapcsolatos aggályaimat, és hogy szerintem hogyan kellene ezt csinálni. Lehet, hogy semmi közöm hozzá, de Tobiashoz mégis kötődtem annyira, hogy erre jogosultnak érezzem magam. És még miért? Mert, ha akkor és ott, nem úgy történik mindaz, ami, akkor most nem dolgozik sehol. Becsüljék meg, ahogy emiatt engem is. Kész. De ki hinne a valóságban ennek a történetnek? Ami aztán, ha minden részletét ismernék, feleannyira lenne hősies?
- Nem csak Az... és ez a lényeg - préseltem ki összeszorult torkomból, küszködve bármiféle könnycseppel, ami el akarta hagyni a szemem. Sóhajtottam egy nagyot. Halk szavai fájdítóan karmolták dobhártyámat, majd gerjesztettek valamiféle belső bűntudatot. Levegőt alig kaptam. A teremben minden fojtogató volt már. Ki akartam menni onnét. Nem akartam, hogy bárki is lásson így, megtörten...
- Ha egyedül is kell felvenned a kesztyűt, még mindig nem kőbe vésett, hogy te, vagy mindkettőtök hullik el. Legalább ebben egyetértünk? - tettem egy utolsó próbálkozást, amikor újra normális tudott lenni a hangom, s kellő hatásszünet telt el. Legyen már egy kicsit optimistább... Tudom, hogy én sem szoktam az lenni, de mégis...
Kíváncsian követtem őt felfelé. A folyosón már szájon át kapkodtam a levegőt, annyira hiányzott a friss oxigén, noha ott se volt valami ideális a helyzet.
Felértem. Eddigre kikapcsoltak az arcizmaim. Merev, unott arccal néztem szét a helyiségen. A szívem sem vert úgy, mint korábban. Megtanultam elfojtani az érzéseim. Monoton, unott hangra váltottam, talán azt is hihették külső fülek, hogy megsértődtem. Ha lettek volna. Pedig nem így volt. Leguggoltam, a jelektől biztonságos távolságra. Szemeim lehunyva idéztem fel legutóbbi tanulmányaim.
- Fekete mágia... Nem teljesen varázslat... inkább valamiféle imának mondanám. Fohász. Áldozathoz. De miért nincs itt vér? - toltam valamivel előrébb jobb cipőm orrát, s világítottam a padlóra a pálcám hegyével, ahogy hangosan gondolkodtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A minisztériumi folyosók levegőjét körüllengi valami nyugtalan energia, amely kivételesen nem a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály bugyraiból szabadult ránk, hanem sokkal inkább a vezetőséggel hozható összefüggésbe. Mint általában, úgy most is jók a megérzéseim. Látom, hogy készülnek valamire. Tudom, hogy mit tettem le az asztalra szakmailag. Egyetemi tanulmányaim végeztével egy leheletnyivel több szabadidővel bírok, amit átmenetileg nem tervezek kitölteni mással, mint a jól megérdemelt pihenéssel. Magamra szánt idő. Valamicske magánélet. Mert olyanom is van, bármilyen hihetetlen is. Természetesen tudom, hogy a saját céljaim, a munkába fektetett rengeteg idő és energia, és az önző vágyak fontosabbak általában, mint a kapcsolataim, de a hosszú évek alatt felnőttek hozzám páran, akik kiváltságosaknak érezhetik magukat, ráadásul okkal.
Tehát, ebben az átmeneti időszakban, amikor ott lóg a fejem felett az előléptetés, elküldtek nyaralni. Muszáj volt kivennem a szabadságom egy részét... De kár azt gondolniuk, hogy nem fogok a munkával foglalkozni, mert hoztam magammal egy kis olvasnivalót. Ha esik az eső, odabenn annak lapjait bújom, legalább csend van körülöttem.
A helyet igyekszem nem kritizálni. Pozitív energiákra van most szükségem. Gondolataim túlságosan elfoglalnak ahhoz, hogy bíráló legyek. A jelentéktelen dolgokon megtanultam átlépni. Kaptam egy szobát, szerényet, de elegendőt, ahol lepakoltam a holmijaimat. A tömeg után ejtettem meg a vacsorát, mert utálok sorban állni, és az sem érdekelt, hogy a kínálat fele elfogyott már. Megszoktam, hogy adott esetben nélkülöznöm kell, az expedíciókon sosem a kaján volt a hangsúly.
Mielőtt a lefekvéshez készülődtem volna, úgy döntöttem, járok egy kicsit a közelben. A szállás egy kiváló túraútvonal mentén fekszik, amit terveim szerint folytatni fogok, de a kíváncsiság hamarabb lett úrrá rajtam, és kicsit körül akartam nézni. Mennyire sáros az ösvény, milyen terepviszonyok várhatóak, ilyenek. Bakancsot, kabátot húztam, majd zsebre vágott kézzel jelentem meg a főbejáratnál. Megvetően néztem végig a dohányosokon, amíg meg nem pillantottam egy ismerősnek tűnő arcot az egyik padon. Túlzás, hogy meglepődtem, de valahogy nem terveztem ma beszélgetni senkivel. Ezért csak biccentettem, ahogy az úti célomat kitűzve elhaladtam mellette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nyakamon éreztem az elkerülhetetlent. Egy ideje már sejtem, hogy mire készülnek, visszajutott a fülembe, hogy többször felmerült a nevem az értekezleteken, de én nem akartam hinni pletykáknak. Egyszer már világossá tettem, hogy terepen érzem igazán jól magam. Ők is tudják, hogy nem zárhatnak be a négy fal közé, hogy egész nap az irodaszékemben nyomorogva görnyedjek a papírok felett, és azoknak a munkáját felügyeljem, akik az én pozíciómat vennék át. Én nem azért képeztem magam, hogy hivatalnok legyen belőlem, és a többi csoportvezetővel járjak ki kávézgatni tízpercenként. Közvetlenül szeretek találkozni a varázstárgyakkal, a kezemben tartani őket, végigsimítani rajtuk, vagy a pálcámat rájuk szegezve tárni fel titkaikat, ha vannak egyáltalán. Ha nem így lenne, túlságosan apám lennék. Szóval megfelelt ez a pozíció, és biztosan mutatkoztak már rajtam a kiégés jelei is, de pont a mesterképzésem befejeztével nyíltak meg új kapuk előttem, így előbb gondolkodtam el azon, hogy az átoktöréssel kezdek valami speciálisabbat, minthogy feljebb másszak a ranglétrán. De hiába nyertem időt azzal, hogy elküldtek nyaralni, az ajánlat végül közlésre került, nekem pedig lavíroznom kell úgy, hogy ne haragítsam magamra a potenciális kolléga-jelölteket. Persze mindig is voltak riválisaim, akiknek könnyebb volt az áskálódás, mintsem az érdemek felmutatása, így inkább a gerinctelen megoldásokhoz folyamodtak. Szánja őket a fene.
Egy újabb szürke nap volt a minisztérium falain belül, amire nem jutott semmilyen helyszíni ellenőrzés, de még csak riasztást sem kaptunk. Unottan, egyik tenyeremmel a fejemet támasztva ültem az asztalomnál, míg szabad kezem ujjai az akták lapjain futottak végig. Rutinosan, de mégis kellő alapossággal böngésztem át a legfrissebb jegyzőkönyveket. Ennyi adminisztrációt még képes vagyok lenyelni. Leginkább Seth látogatása tartotta bennem a lelket, aki jelezte, hogy ma benézne hozzánk munkaügyben, s ha úgy van, szívesen összefutna velem. Természetesen igent mondtam, csak érkezhetne már lassan, mert egyre türelmetlenebbül pillantottam a karórámra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Fel-felpillantottam a bejárat irányába, hátha pont kiszúrom, ahogy Seth belép az ajtón, de az ominózus pillanatról ezúttal lecsúsztam. Figyelmemet elvonták az aktában szereplő adatok. Valaki átjavított egy iktatószámot. Máshol az ügyintéző nevét húzták ki, hogy egy másikét firkantsák a pontozott sáv fölé. Ami ennél jobban szemet szúrt, az az aktaköpenyben lapuló tízoldalas melléklet, ami az ilyen kérelmeknél ritkaságszámba megy. Nem is emlékeztem hirtelen, hogy melyik ügy volt ilyen terjedelmes. Általában a harmadik országbeliekkel üzletelő importőrök szoktak bennünket ilyen finomságokkal szórakoztatni, amikor forgalomba hoznának valami olyan ketyerét, amiről még mi sem hallottunk. Komolyan, élénk fantáziám ellenére olykor el se tudnám képzelni, hogy mikre nem képes a kreatív elme, ha nem forgatnám a kezembe utána azt, ami feketén-fehéren szerepel a leírásban is.
Csak annyit érzékeltem, hogy a látóterembe lassan beúszott egy csomag meglepetés. Sosem fogom tudni megszokni tőle, akárhányszor is jön látogatóba. Nekem nem szoktak ilyet adni, és kész. Néhány lassú másodperc erejéig csak néztem ki a fejemből, de nem tudtam megállni, hogy ne húzódjon halvány mosolyra a szám. Aztán kiegyenesedtem a székemben, és üdvözlésképpen biccentettem egyet.
- Az itt nem meglepő - búgott fel a hangom gúnyosan arra, hogy feltartották. - Ha így folytatod, egyszer meg fognak gyanúsítani hivatali vesztegetéssel, engem meg az elfogadásával - közöltem szórakozott hangon, miközben magamhoz húzva elkezdtem kibontani a hozott apróságot, majd az akták mellé tettem. Az arcomon persze az látszott, mintha csak egy veszélyes varázstárgyhoz nyúltam volna, ez valószínűleg szakmai ártalom. Miként is engedhettem volna el magam a munkahelyemen...
- Nincs értelme panaszkodnom. Járjunk egyet, mielőtt belerohadok a székbe - emelkedtem fel végre ültemből türelmetlenül. - És köszönöm a teát, mint mindig, bár tudod, hogy nem kellett volna. Tényleg... A múltkor is olyan nehezen tudtam viszonozni - intettem magam után, hogy kövessen, s amint kiléptünk a folyosóra, egy fokkal több életerő kezdett megmutatkozni az arcomon. - Megvagy a kötelezőkkel? Rendben ment minden? - kissé érződhetett ugyan, hogy a formalitás kedvéért indítottam ezzel, de mi másba vágnék bele rögtön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nem tudtam eldönteni, hogy vajon csak félreértett, vagy szórakozni próbált, noha azt már biztosan megtanulta nálam, hogy nem nagyon érdemes kísérleteznie. Pláne, ha dolgozom, nyomás van rajtam, és nem tudok mások fejtegetésével foglalkozni. Mellesleg ahhoz munkán kívül sincs sok kedvem-energiám.
- Még mindig nem szokták meg, hogy a nyakukra jársz? - mosolyodtam el halványan, mellyel talán sikerült a tudtára adnom, hogy szándékosan használtam a túlzó kifejezést. Ügyintézői oldalról biztosan vannak, akik minden egyes ügyfél látogatást teherként éltek meg, de én azok közé tartozom, akik szeretik a munkájukat. Még akkor is, ha a kommunikáció nem a szívem csücske, és a varázstárgyak megvizsgálása előtt sokszor el kell viselnem egy kis párbeszédet. Mindenesetre azok, akik beteszik ide a lábukat, általában az értelmesebbik réteghez tartoznak.
- Furcsa ízlésed van - vágtam vissza a magam módján. Először a tea, aztán a megjegyzése. Ha imponálni akarnak nekem, azt az esetek döntő többségében valami hátsó szándékkal teszik, tőle azonban nyilván nem feltételeztem ilyet, csak még mindig nem voltam hozzászokva a bánásmódhoz. Ez minden egyes alkalommal szemmel látható rajtam, hiába is próbálom leplezni, csak még feszültebbnek tűnnek a mozdulataim. Nem találtam okot arra, hogy kellően szeressem magam. Akkor talán közelebb kerülnék ahhoz, hogy megértsem, mások miért tudnak kedvesek lenni hozzám.
A kantin felé tartottam célszerűnek elindulni. Minden folyosóhoz tartozik teakonyha, de a legtöbbjük kicsi és forgalmas egy bizalmas beszélgetéshez, ezért legrosszabb esetben úgy voltam vele, hogy valamelyik erkélyen kötünk ki, ahonnan legalább gyönyörű a kilátás a magyar fővárosra.
- A Bagolykőben? - kérdeztem vissza zsigerből, amint lassú lépteim hirtelen megtorpantak a kijelentéstől. Bevallom őszintén, erre most nem számítottam. - Elfoglalt embernek ismerlek - ez részemről azt jelentette, hogy nem voltam benne biztos, mennyire egyeztethetné össze vele a gondnoki, feltalálói és egyéb teendőit, de még vártam, hogy megmagyarázza a döntését ahelyett, hogy magamtól faggattam volna ki. Végül is, az ő élete. Nem tudhatom, hogy mi a jó a számára, tanácsot így mindig félve adok, ha mégis arra kényszerülök.
- Hm, szóval hiányzik a katedra... Nyilvánvalóan más egy képességet oktatni, de pont ezért nem tartanék a helyedben attól, hogy milyen tanár lennék. Már ha erről van szó... - szavaim inkább tűntek úgy, mintha hangosan gondolkodtam volna, semmint érdemi hozzászólásnak, de próbáltam rávenni, hogy javítson ki, ha rosszul értelmeztem valamit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Utolsó szava megüti a fülem. Nem tudtam, hogyan kellene kezelnem. Egy pillanatra átfutott az agyamon a sajnálat, de aztán rögtön emlékeztettem magam arra, hogy az nem old meg semmit. Bármily nevetségesen hangzik, a legtöbb, amit talán tehetek érte, az az, hogy megtisztelem a társaságommal. Elég bizonyítéka annak, hogy elviselem, sőt, kedvelem, és pont erre lehet szüksége, nem többre, legalábbis részemről. Valaki, aki nem úgy néz rá, ahogy az imént vázolta. És lám, én is minisztériumi alkalmazott vagyok.
- Addig örülj, amíg teszik a dolgukat - fogalmaztam meg a magam módján azt, hogy nézze a dolgok jó oldalát. - Ott a pont - voltam kénytelen elismerni igazát, amit az ízlésről mondott. Jobb, ha én meg se szólalok...

Ha a tudtára akartam volna adni megkönnyebbülésem, most egy nagyot sóhajtottam volna. Helyette azonban csak álltam ott, és összefont karokkal hagytam, hogy befejezze a gondolatmenetét. Egyébként is csak akkor szeretek közbevágni, ha nagyon muszáj. Nem mintha feltételeztem volna róla, hogy ne tudná beosztani az idejét helyesen, de azért csak jó volt hallani, hogy átgondolt döntést készült meghozni.
- Majd úgyis alszunk a sírban eleget. Kivéve, ha egy nekromanta megtalál minket - vontam vállat egykedvűen, hiszen az éjszakai éberségben nagyon tudok vele azonosulni. - Én őszintén remélem, hogy engedélyezik. Az illúziómágia engem is érdekel, kicsit sajnálom, hogy nem tanulhattam anno. Ha arra törekszel, hogy átadd a tudásodat, és másokat segíts, akkor a többi nem számít. Olyan úgyse leszel, mint amilyen ő volt. A tanítványaid ítélnek majd meg. Ha pedig nincs jobb jelentkező, aki oktatná, az valahol téged igazol - fejtettem ki a saját álláspontomat. Mindig hálás vagyok, hogy őszintén megosztja azt, ami vele zajlik, és ezt minimum azzal tudom viszonozni, ha én is megmondom a magamét. Csak nem mindig csomagolom be olyan szépen, mint az átlag.
Nem tértem rá addig a saját részemre, amíg nem adták ki a rendelésünket. Tulajdonképpen csak kellett valami, hogy előttem legyen, s tudjak fogyasztani, kiskanalat, vagy éppen villát szorongatva az ujjaim között, lábamat idegesen rázva az asztallap alatt. Kávézónk félreeső sarka meggátolta, hogy kéretlen fülekre találjanak elkövetkező szavaim, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy a munkahelyi dilemmákról nem éppen annak kellős közepén célszerű előhozakodni. Ez már csak ilyen.
- Ha nem bánod, én is mesélnék... Nagyon úgy néz ki, hogy csoportvezető lesz belőlem. Félek attól, hogy kevesebb lesz a terepmunka. Én nem irodai székkel a seggemen születtem - néztem rá fel, s ezt ő is pontosan tudta, de attól még ez az ironikus megjegyzés kikívánkozott belőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Azonnal konstatáltam, hogy nem sikerült eloszlatnom benne a kételyeit. Még jó, hogy nem támasztok magammal szemben nagy elvárásokat, hogy kellően hatni tudjak a hozzám közel állókra. Ezért se lenne belőlem jó pszichológus. Maradtam a tárgyaknál az emberek helyett, azokat könnyebb megérteni. Az évek alatt megtanultam a leckét. Tobival kezdődött, MinJonggal folytatódott. Gyakorlatilag az összes ismerősömnél fel kellett ismerjem, hogy csodát tenni nem tudok, megmenteni csakis önmagukat tudják, noha hangsúlyozom, hogy túl nagy ambícióim sosem voltak ilyen szerepekre, a kivételi kör mégis be tudott vonzani maga mellé. Belső démonaim engem is bezártak a saját börtönömbe, azóta is keresem a kiutat, amit egyedül én találhatok meg. Ez megfelelő elfoglaltságot ad, nincs kapacitásom másokra.
Semmit nem érzékeltem abból, hogy biztonságos védőréteget vont magunk köré. Nem készültem olyat mondani, ami már túlságosan bizalmas információ lett volna. A vezetőség tudta az álláspontomat, nem lepte meg őket, hogy időt kértem a döntésem előtt, azért is küldtek el korábban szabadságra, hogy fokozatosan adagolhassák be a fejleményeket. Minden egy előre megírt forgatókönyv szerint történt, nekem pedig nem sok mozgásteret adtak, kivételesen. Lehet, hogy ez nyomaszt a leginkább. Beállni a sorba, engedelmeskedni. Ilyenkor feltör belőlem a szembenállás, a lázadó Romberg, aki a régészkedést választotta annak idején. Kár, hogy még mindig nem lehet belőle megélni. Nem mintha itt a fizetésért ülnék...
- Na ugye - törtem egy falatnyit a kakaós csigámból, majd miután a számba helyeztem, ujjaim máris sietősen dörzsölték a szalvétát. - Talán az a gond, hogy nem jöttem még rá, hogy mitől félek a legjobban. Lehet, hogy csak a változástól. Vagy a felelősségtől... Eddig jobban azt éreztem, hogy a magam ura vagyok, és szabad kezet kapok. Volt felettem kontroll, de megbíztak bennem. Most a figyelmem részét jobban arra kell majd fordítanom, hogy mások hogyan dolgoznak. Nem tudom... - sóhajtottam fel hangosan, ahogy hátradőltem a székben. Ritka, hogy valami ennyire összezavart volna. Emiatt lep meg, hogy ennek ekkora feneket kerekítek.
- Irigylem azokat, akiknek kiegyensúlyozott életük van. Nekem is lehetne, de mégis a kihívás felé hajlok idővel. Mint ahogy papíron neked is elégedettnek kellene lenned gondnokként, és mégis kérvényt adtál be hozzánk. Persze csak feltételezem, hogy hasonló erők dolgoznak benned. Ez a másik gondolatom - nem akartam ennyire filozofikusba váltani. Aztán mégis így alakult.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Pedig pont azok közé tartoztam, akik szeretik a változást. Sokáig így volt ez, legalábbis akkor, amikor fiatal voltam, mert most már fogalmazhatok így, a harmincas éveim elejére. Tehát kifejezetten vonzott, fokozta az adrenalint bennem, ha kiszakadhattam az otthoni sivár négy fal közül, és kalandra indulhattam valahova. Akkor határoztam el, hogy régész leszek. És mentem is, sokfelé. Aztán a valahányadik ország és terepmunka után hiányozni kezdett Bogolyfalva. Mindig azt mondtam magamnak, hogy ez olyan kis félreeső falucska, amiből sajnos később várost csináltak, de még így is csak annyira színes és változatos, hogy a tolerálható kategórián belül marad. És aztán jólesett az állandóság, hogy lett egy házam, ami csak az enyém, nem zargat senki, ha nem akarom, mert a kutya se nézne rám. Úgyhogy most már azt gondolom, hogy nem kell mindig úton lennem. Jó, ha vannak állandó pontok és emberek körülöttem. Csak egyet szoktam kérni az élettől, mégpedig azt, hogy ne ragadjak bele negatív értelemben. Ajándéknak lássam, a szabad választás gyümölcsének, s ne börtönnek.
- A legrosszabb kimenetel mégiscsak az, ha megrekedek a ranglétrán, holott többre lehetnék hivatott - ösztönösen őt lemásolva kulcsoltam össze magam előtt a kezeim az asztallapon, és közelebb hajoltam a velem szemben ülő férfihez, de tekintetem ide-oda járattam körülötte, mintha idegesen kerestem volna valamit a háttérben. - De honnan fogom tudni, hogy jó létrán mászok-e fel? - annyi papírom lett már. Régész, ereklyekutató, varázstárgyvizsgáló, újabban átoktörő. Azt hiszem, mind fel tudom használni a megszerzett tudást akkor, ha a tárgybűvölésügyin vagyok, de megszoktam már, hogy egyedül hozok meg döntéseket, és elszoktam attól, hogy mások véleményét kikérjem. Néha mégis jó hallani őket.
- Hogy elégedettek magukkal, és azzal, amijük van. Olyankor van szerintem egy egyensúly, harmónia bennük. Jut idő mindenre, amit szeretnének - mintha tényként közöltem volna, hogy ez az állapot lehetséges és létező, holott nem voltam benne biztos, de magamra nézve irreálisnak tartottam, hogy elérem. - A bennem lévő nyugtalanságot szeretném ezzel csillapítani. Bizonyítani magamnak, azt hiszem. Minek neveznéd ezt? Nem kihívás? - kérdeztem vissza azzal a tudattal, hogy igazam van, csak nem jó szögből nézte a dolgokat. - Egy terápiát is nevezhetünk kihívásnak. Szembenézni magunkkal. Törleszteni valami, valaki felé. Nem sokan képesek rá, és kell hozzá erő - biccentettem, de kíváncsi tekintetem szinte kérte, hogy öntsön Seth tiszta vizet a pohárba. Hiszen az én életem sem arról szól, hogy pusztán munkamániás vagyok, és kész, és hogy ez csak így kialakult bennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Amit mondott, abban nem volt semmi újdonság. Hallottam már, és mégsem akartam tudomásul venni. A szájából persze egy fokkal hihetőbbnek hangzott, mert személyesen még sosem mondták nekem ezt, mindig csak valami nagy könyvben olvastam, vagy mások példáján keresztül jutott a fülembe, de a lényegen nem változtat; nem éreztem magaménak ezt a felfogást, ezt az álláspontot. Ahhoz túl merev vagyok. Mindig a saját szabályaimhoz tartom magam, szigorúan követem a korlátoltságomból emelt falak szabdalta útvonalat életem labirintusában.
- Jól hangzik, de ez számomra nem ilyen egyszerű. Ott van bennem a szégyenérzet, saját magammal szemben. S nem tudom, miért, de mások véleményétől is félni kezdtem. Másrészt túl értékes az idő, amivel gazdálkodnom kell... Nem a harmincas éveimben akarok útkeresésbe kezdeni, ha mégse válna be a pozíció. Itt most egyébként is jól érzem magam. Viszont onnét már nem olyan egyszerű felállni és váltani, te is tudod. Most még nem felelek egy csoportért, de aztán... - nem kellett, hogy befejezzem a mondatot, értette ő úgy is valószínűleg, ahogy igazából a mondataimmal sem hiszem, hogy megleptem őt. - Mellesleg, neked mennyire megy könnyen félbehagyni valamit, gyorsan felismered, ha váltani kell? - nem teljes naivitással a hangomban fordítottam meg a kérdést, de övön aluli ütésnek se szántam. Szimplán feléledt bennem a kíváncsiság, hogy mennyire tudja megfeleltetni állításait a saját értékrendjének.
- Megfontolt szándék, vállalkozás... hogy szabaduljak attól, amitől szenvedek, ami hátráltat. Ha magadtól jössz rá és fogalmazod meg célként, és nem egy szakember által vezetett terápia során, akkor szerintem nyugodtan mondhatjuk kihívásnak, de oké, ez már szőrszálhasogatás, azt hiszem értem, mire gondolsz. Hiba is párhuzamot vonnom az élethelyzeteink között, annyira azért nem járunk egy cipőben... - lényegében ezzel akartam lezárni azt, aminek az ismertetésébe kezdett. Görnyedt testtartást vettem fel a székemben ülve. Mialatt mesélt, újabb réteget fejtettem le a kakaós csigáról, lassan haladva a közepe felé, amit mindig a végére szoktam hagyni. Hagytam egy kis időt magunknak, mintha rákészülnék az elkövetkezőkre, addig is fészkelődni kezdtem. Mielőtt ismét megszólaltam volna, hangosan hümmögtem párat, vigyázva, nehogy olyan területre tapintsak rá, ami túl érzékeny pont az alkalomhoz képest.
- Gondolom, nem csak a tanításában fogod örömödet lelni - fontam össze magam előtt a karjaimat. - Nekem az illúziómágiáról mindig a hazugság művészete jut eszembe. Elhitetni valamit, ami nem igaz. Nem feltétlenül élvezetből, hanem mert rákényszerülünk, és ehhez ott a mágia, ami segítségül jön ilyenkor. Amikor ezt a képességet választottad, kötve hiszem, hogy a szórakoztatás motivált - mintegy vádlóan emeltem rá a tekintetemet, de kérdés formájában semmiképpen sem akartam ezt neki szegezni, mert az már vélhetően túl indiszkrét lett volna. Helyette bíztam abban, hogy érti, mire célzok, és megadja a választ anélkül, hogy másképp kellene fogalmaznom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Talán az volt a célja, hogy kizökkentsen. Amilyen ártatlan hangnemben tette fel, olyannyira keltett bennem kételyeket a motivációját illetően. Hangosan gondolkodott volna, vagy csak rá akart mutatni valamire, amit nem vettem észre, mert nem az ő szemszögéből vizsgáltam. Beugratós kérdés lett volna? Össze akart zavarni? A meglepettségtől egy pillanatra megrándultak arcizmaim, de aztán zsigerből vágtam rá a válaszomat.
- Nagyon remélem, hogy nem az - csak remélni tudtam. Az utókor dönti el. Áttörést vártam, s várok még mindig, a lelkem legmélyén. Kevés embernek mesélek erről ennyire. Ennek egyik fő oka, hogy nem érdekli őket, nincs idejük leülni velem büfézgetni, aztán inkább a saját bajukra terelik a témát, hogy meghallgassam őket. Mivel szoros beosztásom van, és általában a kütyük közé menekülök, az ilyen alkalmak azért nem fordulnak elő olyan gyakran.
- Ez egy sor olyan gondolatot ébreszt bennem, amit még meg kell emésztenem... A legnagyobb ellenségem talán az idő. Mert az rohan. És talán van egy határ, egy egészséges határ, amit ha megtalálok, nem leszek olyan merev többé. Mert sokáig tudtam úgy alakítani az életemet, ahogy én akartam, de egy adott ponton túl el kell fogadjam, hogy a környezetem formál leginkább. Talán fáradok, öregszem, pedig papíron fiatal vagyok még - hátradőltem. Határozottnak akartam tűnni, de nem tudom, mennyire voltam az. Igazából csak jó volt megosztani vele azt, ami az utóbbi hetekben-hónapokban megfogalmazódott bennem. Engedni... Az elveimből. Nem egyszerű, a neveltetés, a múlt, a beidegződések. De egy ekkora rendszerben muszáj alkalmazkodnom. Nagyon sok energiába került, hogy én legyek a különc mindig, s féltem, hogy nem tartható ez fenn örökké.
- Kit akarsz játszani? S a tanítványaidon keresztül akarsz rájönni a válaszra, vagy magadban kísérletezed ki? - töröltem meg a számat. Ha akart, az asztalnál válaszolt, közben azonban arra invitáltam, hogy járjunk még egy kicsit a folyosókon, ezért ha ideje engedte, elindulhattunk a közeli panorámaerkély felé, ahonnét egész jó kilátás van a városra. Friss levegő, mozgás, ha épp irodista vagy, felüdülés az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Baglyom érkezett, amelyben a kézírás nem, de az aláírás annál ismerősebbnek rémlett. Óvári... Ha jók az értesüléseim, idéntől a Bagolykőben is tanít, de egyébként ő volt az a tehetséges ereklyekutató, aki alattam járt, és aztán úgy éreztem, hogy mindenhova követett. Mert régész- és ereklyekutatónak tanult, a magyarok szűk táborát erősítette a svédeknél, aztán később Pécsett is feltűnt a látókörömben, majd a faluban, és ezek szerint a minisztériumban sem kerülhető meg. Hát, végül is szűk ez a piac. Mindig is tudtam róla, hogy elhivatott, és sokra fogja vinni, de nem gondoltam, hogy a riválisomként kellene rá tekintenem. Én azóta a tárgybűvölésügyin sajátos ügykörökre specializálódtam, és a párkapcsolatom mellett nehezen tehetem meg, hogy alkalmanként a szabadúszó vágyaimnak is élve terepre menjek, de nem mondtam le róla teljesen. Ő meg, ahogy hallom, még maradt az ereklye vonalon. A lényeg, hogy újból keresztezni készültünk egymás életútját, bár úgy sejtettem, hogy a múltkori anyaggal kapcsolatban lesznek kérdései. Az aurorok ugyanis találtak az egyik helyszínelés során egy tárgyat, amit mi vizsgáltunk be, s mint később kiderült, ereklyére bukkantunk, ezért áttettük az ügyet. Nem olyan régen alakult meg az Ereklyegyűjtemény, ők foglalkoznak vele. Fene ebbe a sok átszervezésbe... Így is néha lehetetlen megjegyezni ezt a sok hosszú nevű szervezeti egységet. Egy biztos, a beosztottjaim nem aktakukacok, hanem érdemi munkát végeztetek velük. Nincs helye a lazsálásnak.
Szóval Detti találkozni akart velem. Én a megadott időpontban már az irodámban nyugtalankodva bámultam ki az ablakon. Bekészítettem teát, kávét és vizet, meg egy kis rágcsa is mindig akad, úgyhogy azt is. A poharak a tálcán pihentek. Elhelyeztem az asztalon minden szükséges előzményt, ha kell, s utána gondosan átlapoztam őket, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Hallottam, amint valaki a folyosón az irodám felé közeledett, majd megállt az ajtaja előtt. Micsoda hatásszünet... Kopogott hármat, először azt hittem, csak kettőt fog, és már nyitják is, mert ugye ki milyen jellem. Itt nagyon nincs mire rányitni, semmi olyat nem csinálok az irodámban, amit titkolnom kellene, talán csak arra vagyok allergiás, ha valaki az irataimat olvasgatja. Na meg, azért ne mászkáljon itt senki, ha nem vagyok bent, de olyankor meg működnek a riasztóbűbájok, mert reflexből szórom ki őket munkaidő után, és meg már azon is elgondolkodtam, hogy rúnáztatnom kellene a szobát, vagy valami időszakosan aktiválódó varázskört keríttetni rá. Aztán már szólni akartam, hogy nyitva, jöjjön, de kopogott még újabb hármat. Fel is mordultam, hogy akkor vajon harkály költözött-e ide, vagy valóban egy belépni készülő látogatóm akadt. Túlságosan sok ideig persze nem tudtam bosszankodni ezen, mert bár éppenséggel erélyes hangon engedélyt adtam a belépésre (magyarán közöltem, hogy szívesen látom, mi másként is tehettem volna, ha már meg volt beszélve az időpont), az ajtó mögül feltűnt Detti, és elterelte a gondolataim a megszólalásával.
- Óvári? - feleltem vissza. Kissé felvittem a hangsúlyt, mert ennyire hivatalos indítással nem számoltam, azt inkább a nagyon formális delegációk érkezése során szoktam meg. Olyan volt, mintha valami halasztást nem tűrő ügyben jött volna. Egy kissé bevallom, feszélyezni is kezdett a viselkedése. Baljósan helyet foglalt az egyik széken, meg se várva, hogy hellyel kínáljam. Nem sértődtem meg ezen, mert nem a dolgozószékemben ült le. Amint az ajánlat szó elhagyta a száját, felcsillantak a szemeim, és a bejáratra néztem, hogy nem maradt-e nyitva az ajtó. Mintha valami titkos és tiltott dolgot hoztunk volna fel, pedig még fogalmam sem volt, hogy mire akart célozni. Érdeklődően leültem vele szemben a dolgozószékemben, s ha már ennyire köntörfalazás nélkül a lényegre tért, nem akartam, hogy tovább tartsa magában az ajánlatát.
- Ezek szerint nem a múltkori ereklyéről lesz szó. Hallgatlak... - ráérősen rendezgetni kezdtem magam előtt a papírokat, elkezdve elpakolni őket a mappájukba, de igen sűrűn pillantottam fel Dettire, jelezve figyelmem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Hagytam, hogy előadja nekem a monológját, amit minden valószínűség szerint többször elszajkózott már a potenciális jelölteknek ebben az időszakban, főleg azért, mert azt mondta, vannak más nyitott pozíciók is. Nem tudom, hogy ennyire bajban vannak-e, és hogy neki mennyire érdeke a felvétel, vagy valamelyik felettese sózta rá a toborzást, ha van egyáltalán neki olyan. Nem szakítottam félbe, még az arcmimikám is változatlan maradt. Mondandója felénél megtorpantak ujjaim az egyik akta fölött, és csak a végén eresztettem le azokat az ölembe. Nem először kaptam állásajánlatot. Hogy váratlanul ért-e? Egy kicsit, mert másra számítottam. Hogy elfogadjam-e? Ennyi információból biztos, hogy nem. Először szeretném ezt a dolgot jobban körbejárni, más forrásokat is megkérdezni, aludni rá néhány napot. De azt gondolom, mindenképpen több izgalom lenne benne, mint a mostani osztályvezetősdiben, amit nem is feltétlenül akartam, csak kineveztek jobb jelölt híján. Amint végzett, arcom kisimult, és egészen hízelgőnek kezdtem érezni, hogy megkeresett a lehetőséggel. Mindig nagy öröm számomra, ha valaki emlékszik még arra, hogy az első felsőfokú végzettségem a régész és ereklyekutató volt.
- Hallottam róla, természetesen. Érdeklődve figyelem a tevékenységüket, mert szerintem is fontos cél, hogy az ereklyéket megfelelően tartsák nyilván, és hogy minél több feketepiacon keringő ereklyét begyűjtsenek - vezettem fel a válaszomat. - Jól sejtem, hogy ez egy beosztotti munkakör? A vezető-koordinátor pedig a kurátor lenne? Egyébként hány fős csapatról van elképzelés? - tettem fel kérdéseimet, aztán a kancsóért nyúltam, és töltöttem magamnak forró vizet az egyik bögrébe, egy filter citromfüvet elvéve. Közben Dettinek is intettem, hogy ha nem is kell szóvá tennem, kért-e bármit az asztalról enni-inni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Szemöldököm felszaladt kommentárjára. Úgy látszik, semmi se jó soha. Ha az ember próbálja megadni a tiszteletet a másiknak, akkor azt teszik szóvá, míg ha maradok a szokásos nyers stílusomnál, akkor azt fogják kifogásolni. Azt hiszem, a jelenlegi munkahelyemen valóban túl sok időt töltöttem emberek között, és a kifejezésmódomban sokak által mondott javulás volt tapasztalható. De ezek szerint, erre még mindig nincs mindenhol szükség. Megforgattam a szemem, miközben a válaszon gondolkodtam, aztán végül úgy döntöttem, hogy nem rejtem véka alá a véleményemet.
- Értékelem a kíváncsiságodat, de azt tartsd meg inkább a terepmunkára, pláne ha még te jössz ide megkeresni valamivel. Nem szeretek finomkodni egyébként, de amennyire ismersz, ezt neked is tudnod kellene már - feleltem arrogánsan az elemezgetésére, amit gondolom nem sértésnek szánt, ha már azt akarja, hogy dolgozzunk együtt, s megkeres, mint egy porszívóügynök. Védekezően összefontam magam előtt a karjaimat, és úgy hallgattam tovább.
-  És átoktörői vagy ereklyekutatói mivoltomban számítanátok rám? Esetleg mindkettő? - szóval, szóval, persze, majd azt várta, hogy én itt kész tényeket fogok neki mondani, stílus ide vagy oda. Derült égből villámcsapásként ért az ajánlata, és nem tudom hol élt, ha azt hitte, hogy az életemet ennyire könnyen felforgatom fenekestül. Azért itt másra is gondolni kell. Mérgesen pillantottam fel rá, aztán a bögrémre. Kortyolni akartam a teámból, de még túl forró volt, így aztán ajkaimat kissé megégetve kaptam el onnan az italt, ami miatt csak még mérgesebben pillantottam vissza Dettire.
- A papírmunkától könnyen szabadul az ember. Egy vezetői széktől már kevésbé - persze mindennek megvan az ára, mint mondják.