Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Néha jól esik eltávolodni mindentől és mindenkitől. Amióta az Elite beköszönt az életemben, nincs egy perc nyugtom sem, valami mindig akad, amit meg kell oldani vagy ennek vagy annak. Rendben, be kell vallanom, hogy nem bánom, mert kurvára megmelengeti a szívemet a tudat, hogy tartozhatok valahova és valakikhez, akik nem néznek ki, mert pontosan olyan mértékben mások, mint én. Valaki külsőben, valaki a bensőjében, de valamiért minket akartak beszervezni, és ennek különösen örülök. De néha sok. Az egyetemről kicaplattam és rögtön az első kocsma ajtaját löktem be magam előtt, mert egyszerűen muszáj innom egyet. Egyetemistaként megtanulod rögtön, hogy melyik kocsma merre van, de nekem most pont rohadt mindegy, csak egy sörre vágyom és arra, hogy senki ne találjon meg pár órát.
Anyámék rögtön a beavatás után kerestek meg, hogy minden rendben van-e? Hogyne anyám, minden oké, éppen beléptettek egy olyan társaságba, amiről senkinek nem szólhatok egy szót sem, vállvetve harcolunk egymás mellett és egymásért, senkit nem támadhatsz hátba, nincsenek titkok. Akár egy szekta baszki, de mégsem az. Ez valami mélyebb és csodálatosabb, mert itt mindenki egymásért van, akármekkora is a szar kitartunk egymás mellett. Kitartanak mellettem. Lehet nem a barátaim - de -, de mégis tartozok valahova és nekem ez éppen elég. Szerintem itt még örülnek is a különlegességemnek, annak, hogy véla vagyok. Legalább ők, mert hogy én nem, az is biztos. Mindegy is, a levelet a legkedvesebben megválaszoltam anyámnak, majd másnap feladtam, és mindenki boldog volt, hogy a vértisztított fattyúval minden oké.
A pultnál telepedem le egy nő mellett, aki a következőt kéri, de a tekintete valamiért azt sugallja, hogy lehet nem kellene neki már. De ugye, ki vagyok én, hogy megmondjam ezt? Hiszen én is inni jöttem ide.
- Egy sör, négy cent whisky - adom le gyorsan a rendelést, amint elkapom a srác pillantását, majd a nő felé fordítom fejemet.
- Nehéz nap? - ennél szarabbul is kezdeményeztek már beszélgetést, nincs okom aggodalomra szerintem ezek után, és legalább egy olyan emberrel beszélgethetek talán, aki nem tudja ki vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy megkapom a rendelt italokat, a whiky-t el is tüntetem, az érzés, ahogy jólesően végig marja a torkomat, semmihez nem fogható, szemeimet is behunyom egy pillanatra, hogy mindenképpen át tudjam érezni az eme fájdalom adta boldogságot. Nem szoktam az alkoholhoz fordulni, talán egyszer voltam életemben berúgva is, de most kurvára megérdemlem, és bár nem tervezek berúgni, de bármi megeshet. A megszólított lány kissé homályos tekintetét emeli rám, nekem pedig széles mosoly jelenik meg ajkaimon, ahogy tudatosul bennem, hogy az, akitől egy mélybe menő, becsiccsentett beszélgetést vártam, talán még filozofáltunk is volna, az olyan részeg, kettőig alig lát. Vagy ha nem is ennyire részeg, de nagyon közel áll hozzá.
- Nekem mindennap az - nevetek fel halkan. Jobb kezembe veszem a korsót, egy pillanatra a hideg fut végig rajtam, ahogy meleg bőröm érinti a hideg korsót, de amilyen hamar jött, olyan hamar megy is az érzés, így boldogan emelem ajkaimhoz azt, és egy jókorát kortyolok belőle. A whisky teljesen jó volt kezdésnek, de mostantól csak a sör. Amit megtanultam, hogy nem szabad keverni a piákat, vagy ha megteszed, mert úgy alakul, akkor folyamatosan enned kell, az felszívja, és talán még a másnapot is megúszod. Miket tud a srác, mi? Hasznosítsátok gyerekek, még jól jöhet, ha ezt tudjátok. A felém nyújtott kezet csak azután fogom meg, hogy a korsót letettem, majd megrázom.
- Mihail Vladiszlav - engedem el a nő kezét, hogy visszatudjak térni sörömhöz, amiből ismét kortyolok egyet, de immár egy kisebbet.
- Látom jól lenni - kuncogok fel halkan, miközben a korsót elveszem ajkaimtól, majd a pulton koppan. Azt már tudjuk és láthatjuk is, hogy a mellettem ülő nem éppen szégyenlős, tekintettel arra, hogy úgy terült el a pulton akárha csak otthon lenne az ágyában éppen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lehet ez így szarul hangzik, és mindenki annyira hiperszuper tökéletes dolognak tartja ezt a véla-dolgot, de mindenkit ki kell, hogy ábrándítsak; egyáltalán nem az. Az emberek akaratlanul kedvesek veled, és közelednek feléd, nem azért, mert mennyire szimpatikus vagy nekik és tényleg megismernék milyen vagy valójában. Milyen vagy a virító kék szem és a fehér hajon túl. Nem, egyszerűen csak akarnak, de nem megismerni. Ilyen ez.
- Nem - nevetek fel a kérdésen. Nem azért jöttem idáig, hogy a problémáimat kitálaljam egy idegennek pár korty whisky után, plusz beszélni sem akarok róla. Nem pszichológushoz akartam leülni, csak egyszerűen beszélgetni bármi másról. Az időjárásról, a csillagképekről, még erről a baromság horoszkópról is beszélhetünk felőlem, csak ne arról, ami a mindennapjaimat körbeöleli. Mert itt helyben eret vágok.
- Eszed vágni, mint a beretva - bólintok egyet, oldalra sandítva mosolyodom el. - Fattyú vagyok, ez lenni. Oroszország, Ukrajna, Wales, Finnország - tárom szét a karomat halkan felnevetve, mert olyan felmenőkkel sem rendelkezhet mindenki, mint ami nekem kijutott. Ráadásul a fele utál, így még jobb a dolog, nem mintha bárkinek is hiányozna az a fél, de értitek. Attól még család, meg szeretet, boldogság, béka, plusz a többi nyálas szarság. Közös megegyezés volt szüleimtől a névválasztás, és bár néha nyelvtörőt okoz az embereknek, főleg a vezetéknevem, de én szeretem. Amióta fel tudtam fogni, hogy ez a nevem, szeretem, mert különleges és azért az elég para mégis, hogy Finnországban ezt a nevet kiabálják utánam, nem? Nem mintha anyám vagy apám neve jobb lenne.
Szóval a nő mönnyög, és amíg legyintget, nekem pont van annyi időm, hogy végig mérjem. A bőr szoknya nem takar sokat, éppen annyit, hogy felkeltse az érdeklődésemet, a felső pedig éppen annyira kihívó amennyire kell neki. Ha pasizni jött ide, akkor biztosan sikerrel megy haza.
- Miért inni le magad? - a korsó fülére fogok, de még nem emelem ajkaimhoz azt, csak kell egy pont, amibe kapaszkodhatok, mielőtt olyat teszek, amit nem szabad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Meredten bámulom az egyszerű mozdulatot, ahogy a pár rakoncátlan tincset helyére rakja, hogy ne zavarják. A mozdulat egyszerű, mégis van benne valami plusz, ami már el is veszi az értelmét annak, hogy egyáltalán beszélni kellene a problémáimról. Minek? Teljesen feleslegesen koptatnám a számat, hiszen az én problémáim nem merülnek ki abban, hogy elfogyott a kedvenc rúzsom a boltban - már bocs -, és nem is olyan, hogy összevesztem a szüleimmel. Szeretem a szüleimet, de az egész életem egy veszekedés velük.
Halovány mosollyal fogadom az igen határozott tudom szócskát. Rendben, tehát tudja. Szomorú, de a nő egyre jobban kelti fel érdeklődésemet, ahelyett, hogy az egész lankadna. - Fattyú - bólintok egy határozottat. Soha nem zavart, hogy túl sok minden és mindenki van bennem, mert talán az egyetlen véla vagyok, aki szereti a származását, de a vértisztítás még engem is undorral tölt el. Nem akarok vért tisztítani, nem egy szexrabszolga vagyok, akinek egyetlen feladata az - jelen esetben -, hogy fenntartsa a tiszta vélavért, mert a nagyanyja ezt várja tőle. Na meg a nagy faszt! Nem fogok azért vélával hálni, mert ők az mondták. Ha én akarom, akkor rendben van, de egyelőre a véla, akivel találkoztam az férfi. És ez a fasz Machay meg inkább ne is nemzzen gyerekeket.
Megemelkedett szemöldökkel tekintek a nőre. Szóval szerelmi bánat. - Ezek szerint lenni érzések, ha szerelmi bánatod lenni most - az egész gyorsan fogalmazódik meg bennem, át sem gondolom - nyilván nem, mikor szoktam? A nő álla alá nyúlok, és tekintettel arra, hogy talán jobban be van rúgva, mint kellene neki, talán könnyűszerrel fordítom magam felé arcát, hogy végül egy olyan csodálatos mosolyt küldjek felé, amit még én is szégyellek.
- Én kifogásom, hogy véla lenni - mosolyom szélesebb lesz ugyan, de a vélamágia nem növekszik. Nem növekedhet, mert a karkötő rögtön szól, és akkor nekem jajaj lesz, ha rájönnek a csúnya minisztériumos bácsik a használatra. Ujjam elveszem a lány álláról, hogy tenyeremet arcára simítsam, ujjaim a tincsek közé szánkázzon. - Szerelmes lenni a férfiba még? - nem engedem el tekintetét, mert az őszinte válasz így is garantált, mégis látni akarom tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Egyszer csak feljött az ötlet az egyik megbeszélésen, fogalmam sincs kitől vagy miért, de osztatlan sikert aratott. A licitből bejött összeg nagy részét eladományoztuk, ahogy az tervben volt, a Pizzériának kifizettem a megbeszélt összeget belőle, és még így is maradt. Meglepően sok, szóval vállat vontam és közöltem, hogy akkor megyünk a tavaszi szünet utolsó napjaiban, és ha bejön, akkor nyomunk egyet nyáron is, mert akkor talán már értelme is lenne. A szállás nincs túlcicomázva, annyira sokan sem vagyunk, hála Merlinnek, szóval megdumáltam a tulajdonossal, hogy mind a két faházat kibérelem a telken. Semmi extra, mindkettő alap felszereltségű, mégis minden van benne, ami kellhet, például külön fürdők, konyha. Nagyobb udvar, mint amire számítottam a képekből, de szemmel láthatóan a képek csalókák, mert természetesen elmentem megnézni, hogy mégis hova viszem a bagázst. Megelégedtem, letettem a foglalót, visszautaztam, és most itt vagyunk.
Sporttáskámat dobom vállamra, amíg megvárom, hogy mindenki leszálljon a vonatról. Igazából nem tudom, hogy ez átgondolt volt-e részemről, hiszen, ha valamiért ezek egymás torkának ugranak, akkor simán leülök egy pofa sörrel és végig nézem. Aligha fogom megoldani a konfliktusaikat vagy a problémáikat, oldják meg maguknak, én meg élvezni fogom a műsort, egészen addig, amíg úgy ítélem meg, hogy nekem ebből nem származhat bajom. A vonatról leszállók pillantását érzem magamon folyamatosan, direkt pillantok abba az irányba, amerre majd mennünk kell. Zavartalan túrom elő cigarettámat és dugok egy szálat ajkaim közé, miközben visszavezetem tekintetem a vonat felé. Halványan elmosolyodva gyújtom meg a szálat, a többiek felé fordulok, végül szó nélkül indulok el a szállás felé. A kis utca nincs messze tőlünk, ha van 150 méter, talán sokat is mondok, habozás nélkül nyitok be a kertbe, ahol a két ház néz vissza ránk. Táskámat a ping-pong asztalra dobom, türelmesen várom meg, hogy mindenki kihüledezze magát, lepakoljon valami vízszintes felületre, végül végre megszólalok.
- Ha elhagyjátok a szállást, szóltok előtte, de felőlem odamentek, ahova szeretnétek, és azt csináltok, amit szeretnétek, addig, amíg úgy gondoljátok - kékjeim állapodnak meg Isaac-en, mosolyom szélesebb lesz, miközben a srácra kacsintok. - A nagyobb ház két szobás, hat férőhelyes, szóval... Isaac, Benett, Karola, Péter és Márk a tiétek, de nem szeretnék kiabálásra kelni - állapodik meg Márkon is és Karolán is a tekintetem pár másodpercre, csak hogy értsék a célzást, mert felőlem lehetnek jóban éppen vagy rosszban, akkor sem szeretnék arra kelni. Utána tök nehezen alszok vissza, és kell a szépítő alvás. - Átmentek azon a kapun - biccentek fejemmel balra. - És ott a Balaton, lehetőleg ne fulladjon meg senki - még véletlenül se, folytatnám, de inkább elharapom a mondatot, majd kabátzsebemből túrom elő a kulcsot és lépek vele Karola elé.
- Ne hagyd el, kérlek - eresztek meg egy elbűvölő mosolyt, majd cigarettámat ajkaim közé biggyesztve huppanok fel az asztalra. Kékjeimet meglepően vidáman vezetem végig a társaságon, talán nem is lesz ez olyan rossz, mint amilyennek egyelőre kinéz.
- Arra gondoltam, hogy mivel ez az első, közös, romantikus esténk együtt, kezdhetnénk egy tábortűzzel és valami kaja sütéssel, mint valami elcsépelt filmben - morgom bajszom alatt az utolsó pár szót, tekintetem végül Beliánon állapodik meg. Milyen meglepő. Oldalra biccentett fejjel, halvány mosollyal, de azzal a csodálatossal, bizony, szólalok meg. - Benne vagytok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Könnyebben ment mint gondoltam. Pár tökéletes mosoly a megfelelő emberek felé, és olyan hamar el lett intézve, mint még soha semmi más. Na már most, a találkozó hellyel vannak fenntartásaim, mert egy budai szűk utca, ahol maximum, mint azokban a szar filmekben, a macska csörömpöl a kuka tetején, annyira nem bizalomgerjesztő. A pasival a büdös életben nem találkoztam, nekem csak az időpontot adták meg és a helyszínt, szóval láss csodát, itt vagyok, de még Zétény is késik, ami csak még jobban frusztrál. Kellett valaki, mert én aligha tudnám elvinni egyedül ezt a monstrum izét, Zétény meg erre tökéletesen megfelel. Mielőtt megérkezhetne háztársam tűnik fel az utca végén egy igencsak sötét csávó. Komolyan sötét. Még a járása is undorító, elém érve torpan meg és nyom egy papírdarabot a kezembe. Arcomon undorral veszem el, lepillantok rá, és mire újra felnézek a pasi nincs sehol. Mi a fasz?
- Ez remek - kékjeim járatom körbe a félhomályos utcán, hátha meglátom a pasit, mert mit tudom én, egy kuka mögé bújt el, de sehol senki. A papírdarab csak még jobban viszi fel bennem az ideget, nagyon jó, hogy egyáltalán nem erről volt szó. Vállam felett pillantok hátra és pillantom meg Zétényt.
- Nem sietted el - nyújtom felé a fecnit, majd pillantok a mellettünk magasodó épületre, aminek a tetőterében van az, ami nekünk kell. Gondoltam megoldjuk egyszerűbben, de nem jött be. Pazar egy nap ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Halkan röhögök fel a kérdésen. Ó, ha tudná, hogy mióta szobatársra leltem minden napom egy randevú, akkor nem lenne ilyen széles a vigyor az arcán. Követi pillantásomat, én elhúzott szájjal pislogok felfelé, mert mászni hót ziher, hogy nem fogok, rohadtul nem olyan nadrágot húztam, amit nem sajnálnék összecseszni, úgyhogy marad a jól bevált módszer. Besétálunk az épületbe, lépcső és hopika, ott is van a lakás. Ja, gondolom ezt én, de Zétény teljesen máshogy gondolja, reagálni sincs időm, arra éppen elég, hogy a helyre koncentráljak és ne egy másik univerzumban kössek ki. Nem lenne vicces. Borzongás fut végig gerincem mentén, ahogy az erkélyre érkezünk. Megilletődve pillantok a másik háztömbre, ami a mienkkel szemben van, mert Zétény elfordít. Vállaim rázkódnak a röhögéstől, azért ennyire nem rossz a helyzet, bár meg kell vallanom, hogy gyűlölöm ezt a közlekedési módszert. Az első pár alkalommal adtam ki magamból mindent, azóta pedig hősiesen tűröm, szóval aligha jön vissza most bármi is.
Nagyot szusszanva fordulok vissza Zétény felé, oldalra biccentett fejjel figyelem, hogy mit is csinál, elismerően hümmögök. Kezeimet dugom zsebre, miközben ő tevékenykedik, és meg vagyok lepve, hogy ennél jobban nem őrzik a lakást, amiben a mi kis drága kincsünk van. Vagyis csak lesz a mienk, de ne akadjunk fenn a részleteken.
- Megmelengeted a szívemet barátom - vigyorodom el én is felé, majd az ajtó elé lépve, könnyed mozdulattal lendítem meg lábamat és rúgom be az üveget. Szórakozottan nyúlok be és fordítom el a zárat, majd az ajtót kitárom Zétény előtt. - Csak utánad. Nekem túl gyönyörű az arcom, hogy meghaljak - nem számítok semmi váratlanra, de ezeknél a barmoknál semmiben sem lehet biztos az ember, így menjen csak előre Farkas, ő legalább ér is valamit a pálcájával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Könnyebben ment, mint gondoltam, és ez egyáltalán nem tetszik, de ennek nem adok hangot, mielőtt még beigazolódna a sejtésem. Megemelkedett szemöldökkel pillantok Zétényre, ahogy beközli, nem meleg. Nos, rendben, örülök, hogy ezt tisztáztuk. Csak megcsóválom a fejemet, majd legyintek egyet felé. Ne menjünk bele abba mélyebben, hogyha akarnám, akkor igenis meleg lenne. Megvárom, amíg bemasíroz előttem, mert lehet, hogy ő anno volt címlapokon, de én most is ott vagyok, szóval az arcom a legfontosabb, hogy épségben maradjon. Meg a karjaim. És a lábaim is. Igazából mindenem rohadt fontos, szóval menjen csak ő előre. Fejemet kissé lehajtva lépek be a lakásba, kezeim ugyanúgy zsebem mélyén pihennek, majd kékjeim kikerekednek, ahogy körbejáratom őket a lakásban.
- Hallod - pillantok arra, amerre Zétény indul. - Mi a fasz? - arcomon egyértelmű a meglepettség. Most vagy a pasi vágott át, vagy őt vágták el, de mindegy is, mert megfogom tudni, és abban nem lesz köszönet. Ha már van ez az egész, akkor a minimum az lenne, hogy valóban bizalomra alapul az egész. Utolsó férgek.
- Erre nem számítottam - túrok egy laza mozdulattal tincseim közé, majd a növény elé lépkedek és leguggolok elé. Könnyed mozdulattal kapom fel, és forgatom meg kezemben. - Egyszerű Vénusz légycsapója, de ezzel semmit nem érünk igazából - szusszanok fel haragosabban, mint terveztem, majd tekintetemet körbejáratom a helyszínen. Minden poros és dohos, de amiért jöttünk, azt rohadtul nincs itt. Még csak félig sem. Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mondhatnám, hogy minden zökkenőmentesen ment a csávóval, de akkor kicsit hazudnék. Elég nagyot igazából. A lekezelő és faszfej stílus igenis működőképes, de csak akkor, ha azt én csinálom a másikkal, így amikor a hangnem egy olyan szintet ütött meg, ami nekem nem tetszik, kissé megrebbent a szemöldököm a csókára. És a hangszínt még el is tudtam volna fogadni, csak ugye, ha mindezek mellé még jön a vádaskodás is, miszerint elloptuk azt, amit akartunk és azért nem volt a helyszínen, elég nehezen viseli a megtépázott kis szívem. Lényegtelen, sikerült elrendezni, a pasi is megértette, hogy még egy ilyen és valószínűleg nem velem fog találkozni legközelebb, csak azért, hogy a miheztartást tisztázzuk. Jó dolgok a kapcsolatok, van is belőlük éppen elég, talán még több is, mint amennyi indokolt lenne, de azt nem szeretem, ha hülyének vagyok nézve. De egy kis vélamágia és máris megoldódott a probléma, a faszi készségesen bólogatott minden szavamra, a kis üzenetet pedig, érzem a zsigereimben, hiánytalanul átadta annak, aki őt küldte.
Mivel a napom nagy részét az egyetemen töltöttem, majd jött ez a semmirekellő, akinek a vadáskodásától felállt a szőr a hátamon, hirtelen döntés alapján ülök éppen az Est Caféban. A hely lassan telik meg fiatalokkal - nagyon-nagyon fiatalokkal -, a zene egyre hangosabb és hangosabb, lassan levegőt is alig lehet kapni. Kékjeim vándorolnak az órára, meglepődve konstatálom, hogy nagyjából két órája már annak, hogy itt rontom a levegőt. 9 óra és az emberek csak jönnek, mintha nem lenne jobb dolguk. Jobb kezembe véve a korsómat sétálok ki a hely elé, hogy a jól megérdemelt cigaretta vége felizzon, majd mélyet szívjak belőle. Vissza kellene menni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kevés esélyt látom arra, hogy visszamegyek. A tömeg ahelyett, hogy csökkenne, mert az emberek mondjuk tovább mennek, inkább csak tódulnak befelé. Vissza kellene mennem. Csak még nem találtam ki a hazugságot, amit mondok, hogy miért maradtam el ilyen sokáig. Az egyetem itt már nem játszik, mert aligha marad az ember este 9-ig az egyetemen. Elhúzott ajkaim közé ficcentem a cigarettát, majd kissé megilletődött tekintetemet emelem az előttem elhaladó lánytömegre, akik nem feltétlen diszkréten ecsetelik, hogy mennyire megdugnának. Rendben, ideje lenne hozzászoknom, hogy a muglik mennyivel nehezebben is viselik ezt, vagy csak egyszerűen ennyire barmok. Még nem sikerült eldöntenem melyik a kettő közül, és mielőtt valaki rám rúgná az ajtót, elmondom; ő teljesen más. Ő az enyém. Hozzám tartozik, így nyilvánvalóan nem a barmok kategóriáját erősíti. Én meg hazudni készülök neki, nehogy meg tudja, hogy az Elite miatt maradtam sokáig, ez egy remek kapcsolat kezdete, bár van, ami sohasem változik. Talán én is ilyen vagyok, még annak ellenére is, hogy mellette talán képes lennék rá. Akarok egyáltalán változni?
Kékjeim zuttyannak a bejáratról a lányra, aki megszólít. Lepillantok rá, arcomon széles vigyor terül el, majd lehunyt szemekkel, halkan kuncogok fel. Nos, így is lehet udvarolni, legalább nem kerülgetjük a forró kását. Szövetkabátom zsebébe süllyesztem kezemet, majd egy szó nélkül kattintom az öngyújtót, hogy felé tartsam a kis lángot.
- Nagyon egyértelműen udvarolsz, mondták már? - amint felizzik a cigaretta vége süllyesztem vissza zsebembe, kezemet is benne hagyva. Meglepően hűvös van, ahhoz képest, hogy elméletileg ez a kurva tavasz már bekopogott, a csaj előttem meg úgy van felöltözve, mintha éppen most menne egy 40 fokos strandra. Szemöldököm ívesen emelkedik meg, ahogy végig mérem, végül ajkaim közé biggyesztem a cigarettát, mélyet szívok belőle, majd ujjaim közé csippentve fürkészem tovább a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az ilyen nagyon kis diszkrét bókok mindig jól esnek a lelkemnek. Kinek ne esne jól, no? Bár a tényen nem változtat, hogy ránézek a csajra és kiráz a hideg, és amire a legjobban vágyok az egy forró zuhany. Mondjuk Beliánnal éppenséggel, ha már ennyire belejöttünk a gazdálkodós életmódba, akkor használjuk ki. Halványan mosolyodom el, fejemet kissé megrázva igyekszem elvonatkoztatni az előttem felbukkanó képektől, amik akaratlan törnek fel agyamban. Ja, ez így egyáltalán nem lesz jó, én meg éppen arra készülök, hogy az arcába hazudok arról, hol voltam eddig.
- Micsoda életbölcsesség - csettintek egyet nyelvemmel. Töretlen mosollyal figyelem, és bár a végig mérés még mindig a ruházatának szól, felőlem annak könyveli el magában, aminek akarja. Zsebembe töszködött kezemmel húzom még jobban magam elé a szövetkabátomat. Bassza meg, már ennyitől megfázok, esküszöm.
- Nem, ma éppenséggel nem csak te - forgatom meg szemeimet diszkréten. - De már hozzászoktam - rosszallóan csóválom meg fejemet, mosolyom ugyanúgy szám szegletében ül, mert természetesen nem veszem rossz néven ezeket a megszólalásokat, teljesen mindegy az illető neve. Korsómat emelem ajkaimhoz, hogy egy jókorát kortyoljak a sárgálló italból, majd kékjeimet vezessem vissza az előttem állóra. Hangosan nevetek fel. Ez komoly? Lestoppoltak? Vajon hány évesek lehetnek? Fejemet fordítom a bejárat felé, mintha még láthatnám a betopogó lányokat, de persze, már sehol senki, így visszafordulok váratlan beszélgetőpartnerem felé.
- Egy stoppolásnak senki nem mondhat ellent - halálos komolysággal bólintok pár aprót. - Landolhat az ágyamban, de egyelőre én itt vagyok, szóval fázni fog - vonom meg vállaimat. A kérdésre megrebben szemöldököm és halványan elmosolyodom.
- A hihetetlen csáberőmnek köszönhető. Megmutatom, csak... - pillantásom jár körbe a környéken, végül egy nagyobb fiútársaságon állapodik meg, akik még hallótávolságon belül is vannak. - Oké, meg van. Mit kérsz inni? - a választ várva biccentem oldalra fejemet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mindent lehet rám mondani. Mármint komolyan mindent, mert egyszer zabálnivaló vagyok, majd a következő pillanatban puszta kézzel tépném fel a torkodat, de ez nem a te hibád, egyszerűen ilyen vagyok. Na de, a lényeg, amiért tényleg mindent lehet rám mondani, csak ezt kiemelném a minden közül, hogy türelmes vagyok. Meglepően türelmes, ezért viselem talán ilyen visszafogottan az ilyesfajta megjegyzéseket, vagy ahogy mindenki bámul folyamatosan, végig mérnek, mint egy darab húst, pedig nekem is vannak ám érzelmeim! Néha. Mostanában egyre gyakrabban, ezt köszönjük meg Helvey-nek később.
- Szóval vodkanarancs - aprót biccentek felé, majd a hiperkemény társaság felé lépkedek, ajkaim közé biggyesztem a cigarettámat. A társaság hangos, irritáló és fel áll a szőr a hátamon tőlük, de mindegyikben olyan könnyen lehet olvasni, hogy már szinte fáj, amiért nincs bennük semmi kihívás. Minden társaságnak van egy központi figurája, akár elismerik, akár nem, de általában az ő szava dönt mindenben. Túl könnyen találtam meg ezt a figurát, pedig csak rájuk néztem. A srác magas, de még így is alacsonyabb nálam - meglepő -, felnyírt haja van, a hideg ellenére egy bőrdzseki van csak rajta, szája szegletében ficeg cigarettája, amit akkor sem vesz ki, amikor beszél, hozzá sem nyúl. Gusztustalan. Megböködöm a vele szemben állót, majd amikor az hátra fordul, zavartalan siklok be a kemény mag közepébe. Elkapom a srác barnáit, apró mosolyt engedek meg magamnak, amely sajnos elbűvölő. Cigarettámat csippentem ujjaim közé.
- A barátnőm - fordulok kissé újdonsült ismerősöm felé, hogy a srác is láthassa. - Vodkanarancsot szeretne inni, rostos naranccsal. Megtennéd nekem, hogy hozol neki egyet? - az apró bólintást igennek veszem, legédesebb mosolyomat eresztem meg feléjük, majd kilépve a bűvös körből, odavetve vállam felett egy "kösz"-t, sétálok vissza.
- A rendelésed leadva - az utolsó kortyot iszom ki a korsóból, majd mielőtt a srác bemehetne az ajtón kapom el a karját és fordítom magam felé. - Ezt is vidd a pulthoz, kérlek - somolygok kicsit neki, majd a mágiámat teljesen visszavéve állok meg ismét a lány előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A srác elmegy a korsóval, könnyű léptekkel battyogok vissza újdonsült ismerősöm felé, hogy érdemben is reagálhassak arra a mondatra, amit egyáltalán nem értek. Mi az, hogy szintet léptünk? Ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy megszólalnék, de végül összezárom azokat, mert fogalmam sincs, hogy tegyem fel a kérdést úgy, hogy ne tűnjek annyira értetlennek, mint amilyen tényleg vagyok. Aztán végül rá kell jönnöm, hogy nem érdekel, így a csikket elnyomom, a kukába hajítom, végül visszafordulok felé.
- Én mondjuk egyáltalán nem gondolkodtam ilyenben, de ahogy érzed - vonom meg vállamat, szemtelen vigyorom csak nő arcomon, ahogy rákérdez a hogyanra is. Hát, erről beszélgethetnénk mélyebbre menőbben, csak felesleges, mert nyilvánvalóan nem fogom neki elmondani. Ahogy nagyon ritkán mondom el bárkinek is, hogy mi vagyok. Ez alól aligha egy idegen lesz hirtelen a kivétel, szóval... - Mondtam, a csáberőm - kékjeim villannak a srácra, aki felénk hozza a sárgás italt. Elégedett mosollyal pillantok a srácra, aki visszamosolyog, mintha világi spanok lennénk, esetleg még többek is, majd a csaj felé nyújtja a poharat, amit elvesz, és végre el is takarodik innen az unszimpatikus semmirekellő. Ah, hogy lehet egy embernek ennyire tenyérbemászó képe? Csoda, hogy rá esett a megtisztelőt feladat?
- Mire vagy kíváncsi? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, ahogy arcát fürkészem. Mint mondtam, elmondani nyilván nem fogom, ha boszorkány és rájön, de nem kérdez rá, akkor is ugyanott tartunk, mintha nem is tudna róla. Aligha fogom kiírni a homlokomra, hogy véla vagyok, és mindenki ehhez tartsa magát. Nem, nem hülyültem meg. Akkor oda a szórakozásnak a legetikusabb formája, és sajnos nem vagyok hajlandó megválni tőle. Mert ugye abba még senki nem halt bele, hogy meghívott egy italra egy lányt.
- Mi van? - nevetek fel hangosan. - Nem vagyok cirkuszi szám, elégedj meg ennyivel - mosolygok tovább, hangomban nincs sértődöttség, sem rosszallás, még bunkónak sem mondanám, egyszerű tényeket közlök. Nem fogok minden jelenlévőt megvélázni, azért ennél több eszem van, főleg, hogy a karkötő természetesen jobb csuklómon virít. Esélyem sem lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csak párat bólintok, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy mennyire nem hiszi el. Majd hülye leszek bevallani bármit is, amikor abban sem vagyok biztos, hogy ő egyáltalán tudja mi fán terem egy véla. Ha meg egy muglinak mondom el, akkor meg engem vesznek elő. Bár a tényen így sem változtat, hogy nem különösebben érdekel, hogy tudja-e, sejti-e, boszorkány-e, vagy egyszerű mugli, nem szoktam villogni a vélaságommal. Nincs mire. Nevetésére emelkedik meg szemöldököm, megvonom vállamat, még fejemen is aprót rázok, amolyan visszajelzésként, hogy nincs probléma, nevetgéljen csak a válaszon, kérjen bocsánatot, de akkor sem fogom úgy szórakoztatni, ahogy ő szeretné. Lehet, hogy más fajba tartozom, de hülye még nem lettem ettől, úgyhogy a műsornak vége. Még akkor is, ha a srác mindezek után akarva, akaratlan, teljesen mindegy, ide-idepillantgat továbbra is. Látod? A csáberőm.
Hangos nevetésre fordítom fejemet a bejárat felé. Az előttem álló már az ajtót nézi, amikor nekem még csak megpillantják kékjeim a lánycsapatot, akik fennhangon közölték, hogy tenném őket magamévá. Kár, hogy engem erről nem kérdeztek meg, lenne egy-két szavam ehhez, de aligha fogom bele kiabálni az arcukba. Majd ha felidegesítenek, akkor maximum. A lány csapat feje ide-oda jár, ahogy keresnek valamit, éppen felnevetnék, hogy mennyire szánalmasan keresnek bárkit is, de szerencsétlen akárki, amikor megállapodik a pillantásuk rajtam, és rögtön visszatartom a nevetésem, mert így már egyáltalán nem olyan vicces a helyzet, mint az elején volt. A rózsaszín ruha úgy suhan felém, mintha az elhatározás, amely megszületett benne hajtaná előre, nem az, hogy ma mennyire, de meg lesz dugva. Végül is, emlegethetjük egy lapon a kettőt egymással, ez is egyfajta elhatározás, szomorú, hogy ehhez én is kellek. Szemöldököm emelkedik meg, ahogy közelebb és közelebb ér, már kezdeném gondolatban megfogalmazni, hogy mondjam el szépen és kedvesen, hogy takarodjon, amikor megérzem tarkómon a lágy érintést. Megilletődve pillantok az előttem állóra, eléggé előre kell görnyednem, hogy elérjen, de hagyom végül, hogy ajkai érintsék az enyémet, de a csók nem kap viszonzást. Halvány mosollyal ajkaimon rázom meg fejemet, ahogy visszaereszkedik.
- Nem mondom, hogy kösz – egyenesedem ki, majd újdonsült ismerősöm tekintetét követve emelem kékjeimet a lány csapat irányába. Mrs. Rózsaszín bamba arccal áll a két tűz között, én pedig szinte már megsajnálom. Kezemet húzom ki kabátom zsebéből, intek neki egyet egy elbűvölő mosollyal, majd a nő után nézek.
- Nincs mit – nem mintha meg kellett volna erőltetnem magam érte. – Majd máskor esetleg, most várnak rám otthon – és ennyi izgalom mára éppen elég volt, csak hadd aludjak el abban az ölelésben, amit a legjobban kívánok most. Így ezzel a lendülettel intek egyet a nőnek és indulok el a hopponálási pont felé. Mert minél előbb, annál jobb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mosolyogva sandítok Beliánra, amikor leesik neki a mondandóm, de a vidám görbe azonnal arcomra fagy, ahogy Márk megszólal. Szemöldököm szalad az égig, hitetlenkedve szuggerálom a srácot, és meglepő, de türelmesen megvárom, amíg mindenki a mondandója végére ér, mindenki tud reflektálni mindenre. Az agyam ilyenkor, mint egy szivacs, szívja magába az információt, így nem kell attól tartanom, hogy bárkit is kihagynék véletlenül. Tekintetem vándorol végig a társaságon, éppen azon megállapodva, aki éppen szót kap. Mindenki belelkesül, és amint szervezkedni kezdenek, elmosolyodom, mennyire aranyosak már(!), majd egy könnyed mozdulattal huppanok le az asztalról. Komótos léptekkel battyogok Karola és Márk kettőséhez, megtorpanok előttük, meghatódva pillogok rájuk pár másodpercig, meg kell őket zabálni menten, de tényleg. Mosolyom kiszélesedik, ahogy sikerül elkapnom Márk pillantását, mielőtt Karolával elindulhatnának bármerre is.
- Hálás vagyok, amiért ennyire aggódsz azért, hogy legyen zöldség is Isaacnek – oldalra biccentem fejemet, ahogy elmélyülök a rám szegezett kékekben. – De a modorodon igen sok javítani való van. Nem szeretném, ha megint az történne, ami a pizzériában, szóval… moderáld magad egy kicsit, kérlek – hangom kedves, nincs benne semmi fenyegető, esetleg számonkérő vagy bunkó, egyszerű csevej hangnemet ütök meg, mintha valóban cseverésznénk. Választ sem várva lépek el tőlük, majd pár lépést hátrálva ismét végig járatom tekintetemet a többieken. Ha Márk továbbra is ezt a stílust hozza, lehet nem húst meg zöldséget kell majd vennem, hanem nagyon gyorsan keresni egy gyógyítót és kérni valami idegnyugtatót. És hogy pont most nincs itt Nora, pedig soha nem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondanám, hogy hiányzik. Szemeimet megdörzsölöm, végül Isaac-re emelem pillantásomat.
- Én megyek Isaac-el vásárolni, ti addig rakjátok össze a többit. Ott a tűzrakó hely – mutatok a megfelelő irányba, majd a nagyobb ház felé fordulok. – A nagyobb ház túloldalán pedig van egy tároló, amiben találtok székeket és asztalt. És kérek mindenkit, ne folyjon vér, mire visszaérek – szélesen mosolyodom el, miközben a navinésre sandítok, hogy meglássam reakcióját, miszerint édeskettesben fogunk vásárolni. Nem élvezem sokáig a látványt, az asztalhoz lépve kapom fel a táskámat, majd vállamra dobva azt lépkedek Isaac elé.
- Dobd le a cuccod, húsz perc múlva találkozunk a kapunál – halvány mosolyt engedek meg magamnak, ismét egy diszkrét kacsintást kap csupán, majd szó nélkül indulok el a ház felé, remélve, hogy Belián is szó nélkül követ. Talán annyira nem sokkoltam le, hogy tud mozogni magától is, és nem kell noszogatni. Fogom én a napokban eleget noszogatni mindenre is, szóval legalább még ma hadd ússzam meg a napot mindenféle megerőltetés nélkül. Könnyedén dugom be a kulcsot a zárba, majd nyitom ki az ajtót. A táskámat rögtön az egyik székre dobom, majd elvágódom az ágyon, nézzen körbe megint a halál. Egyszer már láttam mindkét házat, még sok is volt. Nagyot szusszanva fordítom fejemet Belián felé.
- Melyik oldalon szeretnél aludni? – mivel egy ágy van, szerencsére a választási lehetőségeink valóban csak eddig terjednek. Zseniális napoknak nézünk elébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Először letaglózott a hír, amikor megtudtam. Másodszor nem akartam elhinni. Harmadszor pedig mindent eldobtam és a leggyorsabban találtam magam Budapesten. Felületes információk alapján indultam el, hogy megtalálhassam a helyszínt, és bassza meg, túl sokszor tévedtem el ahhoz, hogy arra büszke legyek. Minden egyes infómorzsa újra és újra lejátszódott a fejembe, hogy melyik háznál merre kell fordulni, merre kell menni mennyit és ismét fordulás, mikor végre feltűnt előttem az épület. Szinte már belé robbantam, de mindhiába, amikor a nővérek és gyógyítók úgy szaladtak el mellettem, mintha ott sem lennék. Én! Feltudod ezt fogni? Én sem.
Szóval mindennek ellenére, a megnyugvással a lelkemben, hogy legalább a rohadt ispotályt megtaláltam indultam el megkeresni. Hogy lehetséges az, hogy itt mindenki rohan mindenhova? Háromszor kaptam el három különböző ápolónőt, hogy segítsenek már, de mindegyik egy nem tudommal, egy nem tud segítenivel lerázott, és tovább szaladt. Akkor az anyátokat, de tényleg! Fogyó türelmem kellős közepére tör be egy törékenyebb lány, akit egy hosszú folyosó közepén kapok el. Összerezzen karom alatt, érzem, ahogy bőre remeg meg, miközben hatalmas, barna tekintetét emeli rám. Ajkai elnyílnak egymástól, nekem meg felső ajkam rándul meg akaratlan, ahogy az undor is kiül arcomra. - Szeretném megtudni merre van Helvey Belián Balázs - elengedem karját, amikor már biztos vagyok abban, hogy ő már nem fog lerázni és elfutni mellettem valami borzalmas indokkal, amitől a kedvem sem éppen a vidám felé hág. Fürkésző tekintetem vizslatja a lány arcát, várom a választ, de semmi nem történik, az a csoda, hogy a nyála nem folyt még ki. - A kurva életbe bele, hol van Helvey Belián?! - hangom csattan vissza a falakról, többen is felénk fordulnak, most már nem is olyan sietős, ugye? Ilyenkor bezzeg mindenki tud rám figyelni, és felfogni a kérdést, amit ordítozok nekik. Türelmemet vesztve lépek el a lánytól, hogy akkor folytatom egymagam a keresést, ha ő már ennyire haszontalan, amikor egy szikár férfi lép elém. Fáradt kékjeimet emelem rá.
- Nem ajánlott a látogatása a fiatalembernek. Pihennie kell - értetlen nézek a férfira, majd hangosan tör ki belőlem a nevetés, mielőtt válaszolnék. - Márpedig én most fogom látni! - elmélyült hangom teljesen máshogy cseng, mint amit eddig megszokhattak tőlem. A barnaszemű lány tér magához a bambulásból, kezének mozgását figyelem, és szinte mutatóujját még nem is nyújtotta ki, már kecsesen kerülöm ki a férfit és őt is, majd lépek be az egyik ajtón. Szinte már túl sok ágy mellett megyek el, amikor kékjeim végre megakadnak rajta.
- Belián - lehelem nevét, a megkönnyebbüléstől csuklanak össze térdeim majdnem. Kikerekedett szemeit meglátván termek mellette rögtön, kezét fogom sajátjaim közé. - Itt vagyok. Nincs semmi baj - óvatosan hajolok le, homlokából simítom hátra tincseit, hogy óvatos csókot lehelhessek rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Az aggodalmat váltotta fel pillanatokra a mérhetetlen düh. Számomra felfoghatatlan, hogy egy ilyen helyen ennyire haszontalan legyen mindenki, még egy kérdés erejéig is. De nem menekülök. Ahogy lassan megnyugszom és meglátom az ágyban feküdni, összetörve, bekötözve, fáradtan és elesetten, ismét visszatér az aggodalom marcangoló érzése a szívembe, a testembe egyaránt. Testemből válik ki a lelkem, ahogy végig mérem pillanatok alatt a helyzetet. Gondolkodás nélkül termek ott, hogyha máshogy nem is, akkor a jelenlétemmel tudjam segíteni az egészet, és tudom, Merlinre, mennyire tudom, hogyha a véla kell, akkor megkapja. Ha vágyja a vélát, aki segíthet neki, akkor tálcán nyújtom neki csak azért, hogy elvegyem a lelkének és testének is fájdalmát, ha szükséges, akkor örökre. Mert képes lennék mostantól életem végéig nyitva hagyni a kapukat, hogy a véla legyek, hogyha ezzel megkönnyítem neki az egészet. Mindent meg szeretnék neki könnyíteni, miközben kezét szorongatom, lágyan csókolom meg homlokát, és létezem mellette. Mert egyelőre nincs más dolgom, mint csak létezni csupán. Érzem, ahogy visszahúzódik a csóktól, lehetek önző, lehet ez csak magam miatt kell, de akkor is homlokán hagyom, majd távolodom el tőle és ülök le a székre, ami ágya mellett van. A riadtság veszik ki tekintetéből, ahogy lassan realizálja a külvilágot, a valóságot magát, mosolyogva és türelmesen, megnyugtató kisugárzással várom, ahogy megtörténik. Lepillantok kezére, amely karomra szorít rá, óvatosan rázom meg fejemet, kezemmel nyomom vissza az ágyra. Meg ne próbálja.
Ráncolom szemöldökömet, miközben körbepillantok a kórteremben vizet keresve. Vagy bármi ihatót. Nagyot szusszanok. - Pillanat és jövök - simítom meg utoljára kézfejét, majd felállok és indulok el ismét kifelé. A kezdetleges kedvességemnek nyoma sincs, amint valaki elsuhanna előttem kapom el karját és közlöm mit szeretnék. A lány bólint, majd eltűnik a látóteremből, így megkönnyebbülve sétálok vissza Beliánhoz. Ismét a székre ülök, kezét zárom az enyémek közé, kékjeimben csillog az őszinte aggodalom egyfolytában.
- Mindjárt jönnek - már mindenki tudja, hogy micsoda. Az egész iskola előtt vallott színt az Edictum, hogy Helvey Belián vérfarkas. Ehhez a számhoz nekem nem volt közöm, nem tudtam semmiről, amíg a sugdolózások, a rám vetett csodálattal teli pillantásokba sajnálat kezdett vegyülni. Végül megtudtam és hitetlen álltam az egész előtt. Megtámadták. Megvédte. Megsérült. A félelem ütötte fel fejét bennem azonnal, térdem rogyott meg a hír feldolgozása után közvetlen, a falnak támaszkodva ült ki minden arcomra. Féltem. Félek, hogy elveszítem. Erősebben szorítok rá kezére, míg az egyikkel elengedem, hogy arcára simítsam azt. - Azt hittem, elvesztelek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ahogy a kérdés lobban fel bennem ismét, sötétül el tekintetem, miközben visszatérek hozzá, s mellételepszem. Minden szavam őszinte és igaz, valóban szörnyűségek keringtek a fejemben, ahogy előadták mi történt, ahogy megtudtam az egészet, és bár nem látok a takaró alá, de nincs is rá szükségem. Él. Ennél fontosabb nincs, csak egyszerűen érdekelne, hogy mégis milyen áron és kiért? Ki volt az, akiért ezt megérte bevállalni, ki volt az, akiért ekkora kockázatot vállalt, és aki miatt - közvetetten ugyan -, de idekerült? Érdekel, tudni akarom, és meg is fogom tudni, mert ebből nem engedek, de úgy érzem, ennek nem itt van most a helye. Igyekszem visszanyerni mimikám fölött az uralmat, de talán így is sokkal tovább árnyalta sötétség kékjeimet, mint kellett volna. Lehet mindketten jobban járnánk, ha nem tudnám meg. Lehet nincs szükségem arra, hogy tudjam, mert a kényelmetlen érzés kerít hatalmába ismét. Féltékeny lennék, amiért megmentette? Elképzelhető. Mert mégis miért tette? Miért nem értem? Miért nem velem?
Egy vérszegény mosolyt küldök felé a kérdésre, csak megrázom a fejemet lehunyt szemekkel. Nem itt van ennek az ideje. Felül kell kerekednem az érzelmeimen, elhatározni magam, és örülni annak, amiért van lehetőségem megfogni a kezét, látni az arcát és élvezni a hangját, ami fáradtságról árulkodik, de legyen így. Napokat eltöltök mellette, amíg képes lesz kijönni innen, amíg azt nem mondják, hogy minden rendben és távozhat. Itt leszek vele, mellette, mert itt akarok lenni. Hiszen életben van, a történet kissé túlzóan drámai előadásának ellenére.
- Nem szeretnék ilyen szerencsét - arcára vezetem tekintetem, ahogy feljajdul. Aggodalom csillan bennük, lankadni sem akar, hiába a megnyugtatónak szánt szavak. Nekem kellene hasonlóakat mondanom, nem igaz? Nekem kellene megnyugtatnom őt. - Maradok is, ameddig szükséges. Nélküled sehova nem megyek innen, nem számít mikor jön el annak a napja, hogy kiengedjenek - végre őszinte mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy beledől tenyerembe. Hüvelykujjammal simogatom fel s le arcát, mosolyogva, amiért itt van.
- Amennyit elmondtak - ingatom fejemet kicsit előre-hátra, mielőtt folytatnám. - Vérfarkas támadott meg egy lányt, akit megmentettél. Túlélte - halvány, mégis büszke mosolyt küldök neki. Lehetek bármennyire féltékeny, zavarhat bármennyire a tény, attól még megmentette azt a lányt, amire igenis illik büszkének lenni. Óvatosan szorítok rá ujjaira, kissé felemelkedve a székről hajolok hozzá közelebb, hogy ajkaiba suttoghassam szavaimat. - Hős vagy - lehelek lágy csókot végül azokra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudom mit kellene mondanom vagy tennem. Gondolatok ezrei cikáznak a fejemben összefüggéstelenül. Egyszer a féltékenység erősödik fel bennem olyan szintre, hogy azonnal megkeresném a lányt, akiért ezt tette, a következő pillanatban pedig az aggodalom marcangoló érzése kerít hatalmába, és semmi más nem számít, csak annyi, hogy jól legyen. Ne csak a teste, a lelke is. Ugyanazt a Beliánt szeretném visszakapni, aki előtte volt. Nem vagyok hajlandó elfogadni annak a lehetőségét, hogy esetleg megváltozik a történtek hatására. Tudni akarom, hogy minden ugyanolyan marad. Hogy szavaimtól és olykor-olykor, amikor észreveszi, akkor pillantásomtól jön zavarba bárhol és bármikor. Vajon egy ilyen erőteljes érzelmi hullámvasút és megerőltető fizikai megterhelés után, valóban lehet minden ugyanolyan? Ha ugyanazt a mosolyt, őszinte tekintetet látom majd, mögötte is megmarad minden? Rengeteg kérdés, ami ismét csak odavezet vissza, hogy egy idegenért képes lett volna feláldozni magát. Önző módon hagyott itt volna engem, mit sem törődve azzal, hogy én mit szeretnék, vagy nekem mi lenne a jó. Mégis miért nem törődött vele? Könnyedén sétált bele a helyzetbe, hogy ugyan végül győztesen jöjjön ki belőle, de mégis ott volt a halovány esélye annak, hogy soha többet nem sétál. Sehova. Nemhogy a karjaimba. Azzal kellene foglalkoznom, hogy de most itt van, igaz? Miért sérelmezem azt ennyire, ami már megtörtént, miért érdekel ennyire? Mert nem értem tette. Nyomós érv ez eléggé, senki nem róhatja fel nekem a kétségeimet, mikor így és ilyen módon kitárulkoztam Belián előtt, aki képes lett volna feláldozni magát egy idegenért. Én meg...?
- Nem maradsz egyedül. Nem leszel egyedül - mert nincs itt az ideje a rohamaimnak a fejemben. Le kell őket győznöm, koncentrálni a fontosra és a jóra, hogy ne emészthessen fel az, ami már megtörtént, s amin aligha tudnék változtatni már. Szaggatottan szívom be a levegőt, ugyanolyan szaggatottan engedem ki, mielőtt ránéznék.
- Hé... - lágyul el rögtön tekintetem. Arcára simítom másik kezemet is, kissé feljebb emelkedvén simítom végig hüvelykujjammal szemének környékét. Töretlen mosolygok rá, bátorítóan igyekszem simítani végig a puha bőrfelületet, hogy érezze ujjaimon keresztül a támogatást, amit nyújtani tudok és szeretnék is neki. Motyogását és hitetlen szavait szakítom meg a lágy csókkal, amit neki címzek, mert egyszerűen muszáj éreznem a puha ajkakat a sajátjaimon. Muszáj éreznem őt. Kezének engedelmeskedve hajolok közelebb, egyik kezemet veszem el arcáról, hogy párnáján támaszkodhassak meg, így viszonozva azt a csókot is, amelyet ő kezdeményez. Somolyogva, elégedetten szusszanva egy aprót, lehunyt szemekkel válok el tőle végül.
- Semmit nem csesztél el - döntöm homlokomat óvatosan az övének. - Csússz arrébb - suttogom ajkaiba szavaimat, csak remélhetem, hogy képes pár centit odébb csúszni, hogy kényelmesen befekhessek mellé és csak öleljem magamhoz. Erre van szüksége.
Erre van szükségem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kérdéseire rebben meg a szemöldököm. Lesütöm tekintetem, mintha nem tudnám mi a helyes válasz erre. Pedig tudom, és rá kellene vágnom azonnal is azt, de képtelen vagyok rá. Szomorkásan mosolyodom el, mert a gondolatok újra és újra lepörögnek agyamban, amiken rohadtul túl kellene lendülnöm. A féltékenység egy borzasztóan gusztustalan érzés, mégis érzem, és éppen itt és most. Ennél aljasabb aligha van, mégsem tudok ellene mit tenni, egyszerűen érzem, ahogy csak belegondolok abba, hogy egy idegenért majdnem meghalt. Egy idegenért képes lett volna meghalni, mert benne volt a pakliban. Simán elsülhetett volna ez az egész rosszul, én meg ülnék malmozva, hogy az egyetlen személyt, aki önzetlenül volt képes szeretni, elvesztettem. Egyik napról a másikra, hiszen előző nap még nevetve váltunk el egymástól, olyan ígéretekkel, hogy pár nap múlva találkozunk. Végül is, nem nyúltunk mellé, itt ülök mellette az ispotályban, látom is, találkoztunk is, érezhetem is. Mégsem elég ahhoz, hogy a kellemetlenség legyen kiirtva belőlem. Végül szinte már láthatatlanul megrázom a fejem, mielőtt elvesznék a csókba, és arcának puha érintésébe. Ebbe sűrítek bele mindent, amit mondani akarok neki, amiről szeretném, ha tudna, de képtelen vagyok kimondani. Nem itt és nem most, de egyszer bizonyosan képes leszek rá.
Kérésemnek megfelelően csúszik arrébb, azzal a lendülettel huppanok fel az ágyra, lerúgom lábamról cipőimet, majd kényelmesen elhelyezkedem mellette. Karomat csúsztatom tarkója alá, azt visszahajlítva kezdek el zavartalanul játszani egy tincsével, miközben hallgatom minden szavát. - Valami mindig van - nevetek fel halkan, mert igaza van. Bassza meg, valami mindig történik, és elképzelése sincs mennyire, amíg vissza nem tér az iskolába. Ott kezdődik csak igazán a megpróbáltatás, amin segítenem kell tovább lépni. Mindenki tudja, hogy vérfarkas, és ezt a tényt, ha az ember akarja sem tudja figyelmen kívül hagyni. Túl meglepő, túl sok, túl hihetetlen.
- Azért ne túlozz - nevetek fel ismét halkan, fejemet oldalra fordítva lehelek lágy csókot halántékára. Ajkaimat felejtem ott, ahogy megszólal, várom a folytatását, ami nem érkezik, így lehunyom szemeimet, kissé ráncolom szemöldökömet, végül eltávolodok tőle. - Ne is folytasd - búgom szavaimat halántékának címezve, miközben tudom, hogy ezen árnyoldalak csak neki jelentenek ekkora dolgot, engem pedig hidegen hagynak. Legalábbis ezen részei, mert túltéve magam azon, hogy kiért és miért tette, az a fontos, hogy karjaim között tarthatom. Nagyjából egészben. - Nem érdekel semmilyen árnyoldal Belián, örülök, hogy itt vagy, hogy beszélsz hozzám, hogy érezhetlek - ennyinek elégnek kell lennie. Még akkor is, ha nekem is lenne bőven mit mesélnem az árnyoldalakról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Valahogy úgy voltam az egésszel, amikor hivatalos lett, hogy minden sokkal nyugodtabb és egyszerűbb lesz mellette. Egy ideig tényleg így volt, attól elvonatkoztatva, hogy hajlamos nagyon túlbonyolítani a dolgokat, olyanokat is, amik egyszerűek, mint a faék, de még olyankor is aranyos volt. Ő volt az én cuki farkasom, aki mindazok ellenére, hogy havonta egyszer változik át fenevaddá, egy légynek sem tudna ártani. Elképzelésem sem volt arról, hiszen mugli és vérfarkas, hogy bármi olyasmi történhet, ami nekem nem tetszik, ami esetleg odáig fajul, hogy ispotályba kell eljönnöm meglátogatni, hogy a saját szememmel bizonyosodhassak meg arról, jól van. A pletykák szerint is túlélte, de mit érdekelnek engem azok, amikor róla van szó, és ha nem látom, ha nem érzem, akkor minden szó hiábavaló, mert elveszik az éterben és értelme sincs. Látnom kellett, és most itt vagyok. Helyezkedem az ágyban, hogy közel érezhessen magához, hogy én közel érezzem magamhoz, hogy átölelhessen, hogy átölelhessem. Mert megteszem, szinte már azonnal, ahogy feje hanyatlik vissza a párnára.
- Az, hogy ismét fejjel rohantál a falnak és az ispotályba kell jönnöm azért, hogy lássalak - szemtelen mosoly bujkál ajkam szegletében, kékjeim játékosan csillannak meg felé, miközben kissé oldalra fordítom fejemet, hogy lenézhessek rá. Ugyanolyan mosollyal kulcsolom ujjaimat az övéire, élvezem lágy cirógatását a pólón keresztül, hosszabban hunyom le szemeimet, ahogy fejemet fordítom a plafon felé megint. Szélesen elmosolyodom a megjegyzésére, aprót rázok fejemen, mert van egy olyan érzésem, hogy esélytelen, hogy bármit is lenyomjak a torkán, bármennyire is szeretném. Szusszanva nyitom ki pilláimat, és kezdem el a plafont szuggerálni, miközben beszél. Nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam éppen a megvilágosodás fázisában van a történtekkel kapcsolatban, hangja mindent elárul. Egy jól elkapott hangleejtés, egy elharapott mondat, és látatlanban beszélgetünk.
- Nyugodj meg - simítom a barna tincsekre tenyeremet, miközben ő éppen vállamba temeti arcát. Lassú, elnyújtott mozdulatokkal kezdem el simogatni fejét, ahogy felé fordítom fejemet és puha csókot nyomok feje tetejére. - Túlélte, és ennél többet se te, se ő nem kívánhatnátok. Megmentetted őt, élhet tovább, ahogy eddig tette, és ezt neked köszönheti - szavaimat mormogom tincsei közé, miközben folyamatosan simogatom azokat. - Csodát tenni senki nem tud, szóval mielőtt még nagyon belelendülnél az önmarcangolásba, fejezd is be - kisebb küzdés után simítom arcára kezemet, hogy fejét felemelve nézhessek a szemébe. - Ígérd meg, hogy nem fogod magad emészteni - kékjeimben komolyság csillan, miközben pillantásába fúrom sajátomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudom mit mondhatnék még. Minden szó olyan feleslegesnek tűnik jelenleg, hogy érdemtelenek arra is, egyáltalán megfogalmazódjanak bennem. Mégis megteszik, mert valamiért belém van kódolva, hogy segítsek neki. Még ha nem is tudok, mert ilyenkor a szavaknak már mi értelmük van? Onthatom magamból a feleslegesebbnél feleslegesebb szavakat, csak azért, hogy megnyugtassam a lelkét, de meddig? Ideig-óráig lehet működőképes maximum, de utána? Ismét levegőért kapkodva ül fel az ágyon, mert rosszat álmodott? Mert visszaálmodta a történteket. Az álmaiban nem lehetek ott. A fejében nem tudok megnyugtató szavakat duruzsolni, hogy minden rendben lesz, és mellette vagyok, ameddig csak szüksége van rám. Kellenek a szavak, mégsem érzem őket helyénvalónak, de ebben a helyzetben vajon elég lenne annyi tényleg, hogy csak mellette vagyok? Csak ölelem magamhoz, mintha évek óta nem láttam volna, de a szívemet markoló kellemetlen érzés még így sem akar enyhülni. Borzalmas vagyok.
- Állandóan fejjel rohansz olyan helyzetekbe, amikbe nem kellene - hangom kissé talán türelmetlenebbül csattan, mint kellene neki. Alsó ajkamba harapva fojtom vissza a többit, ami ki akarna törni, végül csak fejemet oldalra fordítva csókolok hajába óvatosan. Nem itt és most van az ideje annak, hogy mint valami gyermeket dorgáljam meg a tetteiért, azért, mert nem gondolkodott, mielőtt cselekedett volna. Valahol mélyen megértem miért tette, s megmerem kockáztatni, hogy fordított esetben esetleg én is ezt tettem volna, csak talán kicsit nagyobb tétovázással, hiszen... ha - fordított helyzet van - én elmegyek, neki ki marad? Ostoba kérdés, valószínűleg sokkal több mindenki, mint nekem maradna, így ez is értelmét vesztette. Ha ő elmegy, nekem ki marad? Nem érem be annyival, amit Ombozi tud adni, mert nekem több kell. Sokkal több, én magát a lényét akarom magaménak tudni, ahogy Beliánnál. Tudná bárki is pótolni azt, amit ő ad nekem nap, mint nap? Elképzelhetetlen.
- Nem mondom, hogy örülök annak, hogy idejutottál - hunyom le szemeimet, miközben fejemet hajtom a párnára. - De az mindenképpen dicséretreméltó, hogy megtetted a nőért, túl is éltétek mindketten. Ami nekem a legfontosabb, hogy te túlélted. Büszke vagyok rád, Belián - szívemet markoló kellemetlen érzés enyhülése csal mosolyt arcomra. Valóban büszke vagyok, amiért volt bátorsága megtenni, és bár gondolkodás nélkül, de akkor is odaállt és megmentett valakit. - Már feleslegesen emészted magad. Megtörtént - óvatosan vonom meg vállaimat. Kinyitom pilláimat, a plafon szuggerálva eresztek ki egy reszketeg sóhajt. - Pihenj. Itt leszek, amikor felébredsz - tarkója alatt pihenő kezemmel cirógatom meg lágyan arcát, miközben fejemet fordítom felé, ajkaimon egy könnyed mosollyal. Mert itt leszek, ameddig kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mióta az eszemet tudom, és ingáznom kell az éppen aktuális otthonom és az iskola között, mindig is utáltam repülni. Nem azért, mert veszélyes, nem azért, mert kényelmetlen, hanem, mert soha nem tudom lefoglalni magam annyira, hogy az idő teljen. Most, hogy Belián mellettem van, talán egy fokkal könnyebb, de így is gyűlölöm, és még az alvás sem megy. Könyveket pusztítok el, az egyébként nem is olyan hosszú repülőút alatt, egészen addig, amíg végre leszállunk Helsinkiben, és jöhet az utazás java. Mert innentől autóval viszik a seggünket, hogy Belián láthassa az ország egy részét, ha már áthaladunk rajta. Külön kérésre küldtek nagyobb autót, legalább el is férünk benne kényelmesen, és ahogy közeledünk a célhoz, a szívem egyre csak jobban és jobban a torkomban dobog.
Hetek óta készülök, sőt, készülünk erre, valahogy mégsem tudtam magam eléggé felkészíteni a helyzetre, hiszen Belián találkozik a szüleimmel, akik néha úgy beszéltek már róla, mintha minimum megkértem volna a kezét, és azért jönnénk most haza, hogy megbeszéljük az esküvő részleteit. Merlinre, félek, hogy meg fogom bánni ezt a hazajövetelt, de tudom, hogyha nem most, akkor a következő szünetben történt volna meg, és így legalább hamarabb is túl vagyok rajta. Kékjeim a mellettünk elhaladó fák között cikáznak, akaratlan szorítok rá Belián kezére, ahogy közeledünk. Még minimum harminc perc, mire odaérünk, de mintha most kellene élet és halál között döntenem. Még a repülőút is gyorsabbnak tűnt, mint eddig bármikor, a három és fél órás autóút is sokkalta gyorsabb. Nos, nem ez az első, hogy megengedem magamnak azt a luxust, hogy autót kéretek magamnak, mert ezekben az időkben van felkészülési időm a hazamenetelre. Önmagában sem könnyű, de most valahogy még nehezebbnek érzem ezt.
Nagyot szusszanok, lehunyva szemeimet emelem fel összekulcsolt ujjainkat, hogy Belián kézfejére csókoljak. Ez az első alkalom, amikor kimutatom neki, hogy valójában mennyire tartok az egésztől. Ha lenne esélyem visszafordulni, valószínűleg gondolkodás nélkül megtenném, de negyed óra, és megérkezünk. Ajkaimat felejtem kézfején, lehunyt szemeimen keresztül képzelem el a lehetőségeket. Valami vidámabb kellene…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szükségem lenne valami mantrára, ami segít megnyugodni. Kellemetlen érzés, amikor a jövőben azzal szeretnél foglalkozni, hogy másoknak segíthess, miközben egy ilyen egyszerű, és igazából hétköznapi helyzetben, még magadnak sem tudsz. Ha így folytatom, eléggé mellényúltam, amikor szakot kellett választani, pedig én nagyon elhittem. Nem mintha hinni kellene ebben, de… ezzel semmire nem megyek. Mentsvárként szorítok rá Belián kezére, nem is figyelem, hogy esetleg ismét elaludt-e vagy ébren van, csak megcselekszem, ahogy gondolkodás nélkül csókolom meg kézfejét is. Megnyugvást keresek érintésében, illatában, mindenében, amit csak láthatok és érezhetek. Sokkal jobban szükségem van most a jelenlétére, mint arra az elején gondoltam volna. Lehunyva tartom szemeimet, akkor is, amikor megszólal, mindössze erősebben szorítok rá kezére, ami mindössze pár pillanatig tart. Kinyitom kékjeimet, de az előttem elhelyezkedő vezető ülés hátulját figyelem, ahogy megszólalok.
- Állj meg - erőteljes hangom tölti meg az autót, ami azonnal megáll. Türelmetlenül pattanok ki a kocsiból, megvárom, amíg Belián csatlakozik hozzám, majd a sofőrhöz hajolva adom ki az utasításokat. Remélhetőleg annyira nem bonyolult megérteni, hogy menjen haza, mi innen gyaloglunk, és a csomagokat a szobámba tegye. Éppenséggel anyámék várnak minket, de hozzászokhattak volna ahhoz, hogy nagyon ritkán jelenek meg időben bárhol is. Főleg akkor, ha annak a családhoz van köze, és jelenleg ennél jobban semminek nincs köze hozzájuk. Nagyot szusszanva figyelem, ahogy az autó elhajt, majd Belián felé fordulok. A hirtelen kikapott pulóverek egyikét nyújtom felé, mert sajnos egyik szülőföldem sem a hatalmas melegekről híres.
- Húzd fel, nehogy megfázz - követve a példáját öltözködöm fel én is, türelmesen megvárom, amíg ő is megteszi, majd ujjainkat összekulcsolva indulok el a ház felé. Akkor így húsz perc, amíg megérkezünk. A hideg levegő kitisztítja az agyamat, mélyet szippantok belőle, mert mintha mindig tisztább és tisztább lenne. Bár nem messze a várostól építtettünk házat, de itt is már érezhetően tisztább a levegő. Kissé kihúzva magamat engedem el Belián kezét pár lépés után, karolom át vállánál fogva és húzom közelebb magamhoz, hogy arcomat nyomhassam tizedmásodpercekig csupán hajába.
- Mennyire látszik, hogy aggódom? - és talán még enyhén fejeztem ki magam. Karomat pihentetem vállán, Merlinért sem engedném el. Most biztosan nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Elgémberedett izmaimon ugyan a hideg nem segít, de legalább a kusza gondolataimat segít kicsit helyre pakolni. A legrosszabb forgatókönyv is lezajlott a fejemben, ami megtörténhet, de ahhoz tényleg hatalmas mellényúlás kell anyámtól, hogy megtörténhessen, így csak reménykedem abban, hogy nem fog. Istenem, ha ilyen gondolatokkal érek haza a mosolyom biztosan nem lesz őszinte, és túl régen láttam őket ahhoz, hogy megengedhessem magamnak a savanyú pofát. Szabad kezemmel dörzsölöm meg arcomat, bajszom alatt mosolyodom el azon, ahogy Belián, mint egy gyermek sutyorog szinte a hatalmas fekete autó után, hogy hadd vezesse ő. Holnapi meglepinek tökéletes lesz, hogy nem ezt fogja vezetni a kiruccanásunkra, hanem az enyémet. Mert igen, meglepetés, van mugli jogosítványom és autóm is hozzám, amivel előszeretettel szoktam elugrani Helsinkibe, amikor éppen olyanom van. Mindegy az időpont, igazából az úticél is az szokott lenni, csak mehessek egymagamban, hogy a gondolataim a helyükre kerüljenek. Na ezt most nehéz lenne megtenni, mivel autó nemigen van itt, mivel elhajtottak vele, Belián pedig az oldalamon battyog.
Hamisan mosolyogva intek a mellettünk elszáguldó autónak, amiből nem éppen diszkréten ordibálják a nevemet. Nagyon-nagyon hiányzott ez a város. Komolyan. - Az rendben van, de én akkor sem szeretném, hogy megfázz - hangom szinte már durcás hangszínt üt meg. Tudom, hogy jól bírja a hideget, nemigen van más választása, de akkor sem szeretném, hogyha bármi baja lenne, még akkor sem, ha az csak egy megfázás esetleg. Nemrég kaptam vissza az ispotályból, ahonnan szinte már összefoltozva jött ki, és ami soha többet nem történhet meg.
- Soha nem csináltam még ilyet. Nem tudom mire számítsak - fáradtan sóhajtok egyet, akaratlan lassítom le lépteimet, ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a lehajtóhoz. Még percek kérdése, mégis olyan érzés, mintha már azon sétálnék. - Várat? - pillantok oldalra mosolyogva, majd halkan fel is kuncogok. - Azért annyira nem nagy - vonom meg vállaimat játékosan. - Nyugi, kényelmesen el fogunk férni a szintemen - kacsintok rá szemtelenül, hogy egy gyors csókot nyomjak homlokára, majd óvatosan irányítsam el jobbra. Az utca rövid, széles, tele van fákkal, hatalmas udvarú lakóházakkal, és természetesen az utolsó a mienk, pontosan az utca végén, hatalmas, fekete, kovácsoltvas kapuval. Ja, mert anyám nem szereti a feltűnést. Még tizenöt perc, és komolyan úgy érzem, hogy a végzetemhez fogunk megérkezni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Akaratlan tör ki belőlem az őszinte nevetés, ahogy elkezd gondolkodni azon, mikor volt utoljára megfázva. Vállam rázkódik a jókedvtől, hangom tölti meg az utcát, ahogy egyre beljebb haladunk. Abszurd, hogy komolyan eszébe jut ilyeneken merengeni, amikor az én szívem hamarosan kiugrik a helyéről, ahogy minden lépéssel közelebb kerülünk a szüleimhez. Nem is ő lenne, ha nem így tenne, így továbbra is nevetve húzom magamhoz közelebb, hogy hajába csókolhassak. Pár pillanatra felejtem el azt éppen merre tartunk, hogy miért ennyire ismerős az utca, hogy mi fog megtörténni életemben először hamarosan. Mindössze pár pillanat, de elég ahhoz, hogy összeszedjem magam, és az eddigi bizonytalanságot váltsa fel az oly’ jól ismert magabiztosság. Az ismerős hangra kapom oldalra a fejem, amikor meglátom az idős nőt, aki mindig úgy sminkel, mintha éppen az egyik Batman filmben vállalta volna el Joker szerepét. De nagyon jól áll neki. Komolyan. Mosolyogva engedem el Beliánt, majd lépkedek a nő felé, hogy kissé megszeppenve, fél kézzel viszonozzam az ölelést, amit nekem intéz. Kicsit mintha közvetlenebb lenne most valamiért.
- Tulitko kotiin? - kedves kérdés, mintha nem lenne egyértelmű, hogy igen, hazajöttem. Ellépek a nőtől, mielőtt válaszolnék. - Joskus sinun täytyy - avagy, néha muszáj. Szemtelen vigyort villantok, majd hátrafelé lépkedve kerülök vissza Belián mellé, egy laza intéssel hagyom ott a nőt, mert ez már így is sok volt, és mintha mi sem történt volna haladok tovább a ház felé.
- Nekem szinte már a halálom is lepörgött az agyamban, de bevallom, hogy jól esik itthon lenni mindentől függetlenül - hangom ellágyul, ahogy a kissé felhős ég felé fordítom fejemet. Régen voltam itthon, régen láttam a szüleimet, és az utolsó találkozásunk alkalmával sem váltunk el feltétlen szépen egymástól. Őszinte mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy lesandítok Beliánra. Rendben, akkor számítsunk a legjobbakra, és legyen ez a mottó, amíg itt vagyunk. Ismét hangosan nevetek fel, mert ha nem is hatszintes, de a háromszintes még belefér, ugye? Annyira talán nem fog kiakadni a dolgok nagyságán, de… mosolyom lesz visszafogottabb, ahogy megérzem pulóverem feszülését hátamon. Pár lépés után torpanok meg, elengedem ismét Beliánt, majd elé lépve, mutatóujjamat álla alá rakva csókolom meg. Ott az utca közepén sűrítek bele mindent abba a csókba, amit szeretném, ha tudna, de kimondani még nem tudom. Megszakítom az így is igencsak erőteljesre sikerült csókot, óvatosan elmosolyodom, majd háta mögé lépek, hogy fél karral átkarolhassam, szabad kezemmel irányítsam a ház felé fejét.
- Megjöttünk - lehelem fülébe, ahogy vállára támasztom kezemet, majd állát elengedvén ölelem át másik karommal is hátulról. - Feleslegesen érzed magad kicsinek, látod? Annyira nem is nagy - szemtelen mosolyt villantok, hangomból hallatszik ki a játékosság, miközben beszélek, és miközben csak szorosabban húzom magamhoz. Nem szeretném, ha kicsinek érezné magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megrebben szemöldököm a kérésen, de azért gondolom egyértelmű, hogy ezt megjegyeztem magamnak. Szóval Beliánnak bejön, ha az egyik anyanyelvemen kommunikálok, ami lássuk be, annyira nem rossz infó. - Ő csak egy szomszéd - töretlen mosollyal sétálok mellette, ami végül nevetéssé növi ki magát, miközben az eget fürkészem. Bármennyire távolinak is érzem most magam ettől a helytől, mégis valami jóleső érzés bukkan fel bennem, ahogy az ismerős utcára, az abban lévő házakra pillantok. Meglepő fordulat, hogy eddig csak a szomszéd nővel találkoztam és az utca egyébként kissé kihaltnak tűnik.
- És látod mennyire igazad van - bólogatok hevesen, folyamatosan kacarászva, de amikor megérzem a feszülő pulóvert, mosollyá szelídül. Megértem, én éreztem magam eddig így, de sikerült megemberelnem magam, hiszen mégis csak a szüleimről van szó. Anyám hetek óta másról sem beszél, csak a hazajövetelünkről, hogy mennyire várja, hogy megismerhesse, és majd biztos a jelenéseimen is szívesen látják, hogy az éppen akkor utánam epekedők szívét összetörhessem, mert az mennyire jó már. Néha tényleg úgy viselkedik, mint egy kamaszlány, és mázli, de már megtanultam rajta nevetni. Nem terveztem elrángatni Beliánt minden eseményre, ahol fel kell mennem a színpadra, hiszen lehet sok lenne neki. Merlinre, még nekem is sok néha, amikor három nap alatt, három különböző országban kell megfordulnom. És ha csak arra gondolok, hogyha innen visszamegyünk, akkor én már mehetek is tovább nagyjából, akaratlan lesz úrrá rajtam a fáradtság.
De saját magam megnyugtatására, arra, hogyha szavakkal nem is, de tettekkel éreztessem Beliánnal mit érzek és mi van bennem éppen, nem vagyok rest legyűrni mindent és ott, az utca kellős közepén olyan táncra hívni, amit nem szégyellek, és amibe úgy simul bele, hogy bensőm remeg meg, miközben jobb kezem szánkázik óvatosan tincsei közé, mielőtt elválnék tőle, és mögé lépnék. Halovány mosollyal, csillogó kékjeimmel figyelem a házat, ami elterül előttünk, és ahova hamarosan mindenképpen szükségeltetik belépnünk, hiszen nem maradhatunk kint örökre. Egyszerűbb lenne, de nem tehetjük.
- Ahogy gondolod - mormogom a szavakat, miközben nyaka felé fordítom a fejemet, kezemmel húzom el a pulóver nyakát onnan, hogy lágy csókokat lehelhessek rá. Mindössze pár darabot engedek meg magamnak, összeszorított szemekkel hajolok el onnan, engedem el, végül lépek mellé. Ujjaimat fűzöm övéi közé, halovány molyossal ajkaimon indulok el a ház felé. Mindössze pár méter és megérkezünk.
- Beletrafáltál, de felavathatnánk majd a jakuzzit is, csakhogy még jobban örülj annak, hogy eljöhettél - oldalra sandítva engedek meg magamnak egy szemtelen mosolyt, majd tekintetem ismét előre szegezem. Még hogy ő örül annak, hogy itt lehet, amikor egy tőle lopott csók elég ahhoz, hogy valóban megnyugodjak és úgy álljak a szüleim elé, ahogy eddig mindig; határozottan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Valószínűleg szerelmes apámba, szóval… engedd el - nevetve legyintem le az egészet. Mióta ideköltöztünk, a körülöttünk lévő nők és férfiak meglepő érdeklődést mutattak a szüleim iránt, és amikor haza evett a fene engem is, akkor irántam is. Nem meglepő, hiszen ember legyen a talpán, aki egy véla mellett el tud menni úgy, hogy nem néz rá. Ez akkor a legviccesebb, amikor anyámék kerti bulit tartanak és az összes szomszéd hozzánk csődül, de eldönteni sem tudják éppen kire csorgassák a nyálukat. Borzasztóan vicces látvány, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy pontosan ezért csinálják, hiszen az unalmas hétköznapokba mindig kell egy kis izgalom és nevetés. Ők pedig ezt így szerzik meg. Aljas lenne? Lehetséges, de igazából, ha jobban belegondolunk, nem is tehetnek róla, hogy ilyet váltanak ki emberekből. Mágusok által készített karkötőket pedig csak nem fognak osztogatni mindenkinek a bulik előtt, nemde? Furán venné ki magát.
Normális vajon, hogy ahogy Belián közelségét érzem, nem is amiatt aggódok, hogy ő bevágódik-e, hanem amiatt, hogy a szüleim hogy fognak viselkedni? Soha senkit nem hoztam el bemutatni nekik, esélyük sem volt hozzászokni efféle dolgokhoz, mivel még nem történt meg egyszer sem, mégis… reménykedem abban, hogy felfogják a súlyosságát és komolyságát annak, hogy őt elhoztam ide. Az otthonomba, amit már valóban kezdek magaménak érezni, elhoztam ide, hogy megismerhessék az első férfit az életemben, akiért bármit megtennék. Fontos nekem, és ha azzal nem tudom eléggé bizonyítani senkinek ezt, hogy hazahoztam, akkor semmivel. Senki nem találkozott még a szüleimmel, azokon kívül, akiknek muszáj.
- Főzhetsz nekik - támasztom homlokomat vállára nevetve, miközben kicsit összeszedem magam, hogy aztán újult erővel induljak meg a ház felé. Muszáj volt pár másodperc szünetet tartani, mert bőrének érintése ajkaimon és illata valahogy egy olyan mederbe terelte volna ezt az egészet, ahova nem lett volna egészséges, főleg nem egy ilyen helyzetben. Mármint nem arról van itt szó, hogy ne dugnám meg nagyon szívesen a garázsban, de már így is eléggé megvárattuk őket. Nem kellene többet váratni őket, anyámat ismervén pedig főleg nem.
- Kedvesem, egy egész szint a tied, aminek az ablakain nem lát be senki. Remélem tudod, hogy ez mit jelent rád nézve…, a fürdőnadrág a legkisebb gondod - oldalra sandítva engedek meg magamnak egy szemtelen vigyort, de mielőtt válaszolhatna nyitom ki a kaput és kezdem el felhúzni a lépcsősoron. Rugalmas léptekkel haladok felfelé, miközben vállam felett pillantok le rá.
- Ne aggódj, apám kért a Hivataltól fordítót, minden szavadat érteni fogják, ahogy te is az övéiket - szorítok rá ujjaira bátorítóan, majd megtorpanok az ajtó előtt. - Készen állsz? - szinte választ sem várva nyitok be a házba, hogy azonnal megcsapjon az ismerős illat, az ismerős érzés maga. Elmosolyodva húzom kicsit beljebb Beliánt, majd csukom be az ajtót. Elengedem kezét, derekánál fogva húzom magamhoz, amikor meglátom felénk közeledő szüleimet hatalmas mosollyal arcukon, majd lassan hajolok le, hogy fülébe suttoghassak. - Minden rendben lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A helyzet bosszantó. Túlságosan is az, de tudom, hogy azzal, hogy valóban bosszankodom rajta, aligha segítek magamon. Márpedig jelenleg csak és kizárólag magamon akarnék segíteni, senki máson. Amint a lábam érte a földet a buszról a táskámból kaptam ki az esernyőt, merthogy engem ne érjen a nap. Nem éghetek le, amikor a szezon szezonja van, és hamarosan utaznom kell az első jelenésemre. Hüvelyk- és mutatóujjam közé csippentem a félig leégett cigarettát, majd a faltól ellökve magam nyomom el a kukán azt és dobom is bele. Maximum felgyújtom, semmi extra. Sóhajtva emelem fejemet felfelé, hogy a sétálók után nézzek. Ígértek pótlóbuszt, de mégis mennyi az esélye annak, hogy valóban meg is fog érkezni? Nem maradhatok itt. A vonatot elkéstem, nem jókedvemből kényszerültem a büdös buszra, ami természetesen a legnagyobb lendülettel robbant le alattunk, mint amit el lehet képzelni. Hajamba túrva sóhajtok egyet és hajtom lejjebb fejemet, amit meg is ingatok, majd a hirtelen mozgásra kapom a fejem oldalra, ahogy egy srác áll fel a padkáról. Félrebiccen a fejem, előrehulló fehér tincseimet tűröm arrébb, majd lépek a lány mögé, kissé előrébb tartva az esernyőmet, hogy kitakarja a napot.
- Ha az utódom elhalálozik, akkor az rám is rossz fényt vet - szólalok meg, hangomon egyértelműen hallatszik a mosolyom, ami arcomat ékesíti. Az esernyő alól nézek ki, és ismét szembesülnöm kell azzal, hogy egyetlen felhő sincs az égen, tényleg a nap süt, mintha muszáj lenne neki. Látványosan húzom el a számat, majd pillantok le Domkára. - Ha már megtisztellek a társaságommal, mit szólnál, ha hűvösebb helyen várnánk meg a pótlót? - feltéve, ha jön egyáltalán. Hüvelykujjammal mutatok magam mögé lezser mozdulattal, mivel valami bevásárló lófasz van arra, ahol valószínűleg sokkalta jobb a hőmérséklet. Ennél mondjuk minden jobb. Szemöldökömet emelem meg Domka felé, ellenállhatatlan mosollyal, nyújtom felé végül szabad kezemet, hogy felsegíthessem, ha őnagysága hajlandó elfogadni. Nem felhőtlen a kapcsolatunk - most megforgattam volna a szememet, ha nem telibe a lányra néznék -, de azért csak-csak gyorsabban megy az idő, ha elütjük azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Az a sóhaj olyan elégedett és széles mosolyt eredményez nálam, még a legtávolabbi bolygóról is látható valószínűleg. Megtaláltuk egymást, és ilyen tökéletes visszajelzések mellett még el is hinné, hogy magára hagyom, amikor élvezhetnénk egymás társaságát? Semmi pénzért nem lennék képes megfosztani magam egy ekkora lehetőségtől, és ami még fontosabb, élménytől. Viccelsz? Szórakoztatom magam, amíg kénytelen vagyok várni. Arcomra fagy a mosoly szavai hallatán. Értetlen pislogok párat lefelé, ahogy ő felém fordul.
- Megismételnéd, kérlek? - kérdezek vissza hitetlen, mert ez lehetetlen. Nincs más magyarázat, minthogy napszúrást kaptam. - Mórocz? - és igazából ebben a pillanatban nagyjából mindegy, hogy melyikről beszélünk, mert egyik rosszabb, mint a másik. És eljött annak is a pillanata, hogy valaki még tud nekem meglepetéseket okozni, mert most nem azért, de az, hogy Domka helyettese Mórocz lett semmire nem garancia. Főleg nem az életben maradásra, de ez már nem az én gondom.
- Természetesen - bólintok határozottat. Nem lehet szebb annál a napja senkinek, minthogy velem töltheti. És ezért hagyom teljesen figyelmen kívül megemelkedő szemöldökét, ami esetleg arra engedne következtetni, hogy nem egy állásponton vagyunk. - Hozzám vágtad, és nem kérted vissza. Megtartom. Már fel is címkéztem, hogy ajándékba kaptam tőled - bólintok ismét pár aprót, ahogy felegyenesedem, mivel nincs szüksége a segítő kezemre. Most az én szemöldököm emelkedik meg, mikor elhangzik, hogy nincs olyan meleg. Elmosolyodva lépek hátrébb egyet, így az esernyő kellemes árnyéka is jön velem, ahogy végig pillantok Domkán. Valami oka csak van annak, hogy mégis felállt a padkáról és immár előttem állva kéreti magát. Megvonom vállamat.
- Nos, rendben. Akkor megyek egyedül - lépek közelebb egy aprót és paskolom meg a vállát. - Örülök, hogy találkoztunk, de azért azt gondold át, hogyha elhalálozol, Móric lesz az elnök - ami egyenlő a káosszal magával, és kötve hiszem, hogy a Somogyi lány ezt olyan könnyen hagyná, mikor mindig mindent a kezében tart. Majdnem mindig.