Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 Egyre több időt töltött a faluban, és ez bizony már másoknak is feltűnt. Csupán heti két-három éjszaka az eridon tornyába. Jobb esetben. De mit sem számított akkor, mikor vele lehetett.
 Az étterem kellemes volt, a füst jólesően gomolygott a teremben. Anna aprót kortyolt a borból, mikor Niko a táncparkettre hívta. Nevetve engedett a kérésnek.
 - Biztos jó ötlet ez? - mosolygott vidáman. A legutóbbi próbálkozásuk sem tartott pár percnél tovább.
 Legjobb tudása szerint tett pár lépést, de inkább hagyta, hogy Niko irányítson. Nem voltak túl bonyolult lépések, épp elég volt, hogy együtt mozoghattak.
 - Mintha említetted volna... - beleborzongott az érintésébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 A zene kellemesen ringató volt, a gomolygó füsttel pedig egyenesen bódító. Behunyta a szemét, hogy kicsit elvesszen az érzésben. Niko érintésére libabőrös lett a benti meleg ellenére.
 Sosem gondolta volna, hogy ha egyszer visszatér az országba, majd itt is akar maradni. Hogy a tanulmányain kívül lesz még valami, ami miatt megváltoztatná a terveit, és felmondana mindazzal, amit a hónapokig tartó utazgatás alatt elképzelt. Erre most megjelenik ez az ember, és mintha a világot fordították volna ki magából.
 Belenézett azokba a sötét szemekbe, amik olyanok voltak, mintha minden fényt elnyelnének. Mindent elárultak róla, mégis sokszor úgy érezte Anna, semmit sem tud Nikoról.
 Kissé talán össze is vonta a szemöldökét ezekre a gondolatokra, majd egy aprót sóhajtott. Végigsimított kezével a pár napos borostán, majd tekintete az ajkaira kúszott. Fogalma sem volt, mégis mi vonzza őt ennyire hozzá. Vagy hogy egyáltalán hogyan jutottak idáig.
 Elmosolyodott, ahogyan testük együtt mozgott a zene ütemére, tökéletes összhangban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 - Őrült vagy - nevetett fel az ötletre. - Mégis hogy akarsz eljutni oda? Magára hagyod a kocsmát is?
 Nem tagadhatta, hogy felcsigázta az ötlet. Megint úton lenni, és látni. A legizgalmasabb pedig az lett volna, hogy mindezt az élményt megoszthatta volna Nikoval. Hatalmas mosolyából biztosan le tudta olvasni a férfi Anna gondolatait, mindannak ellenére, amit szóban kifejtett. Bár amennyi időt tölt abban a csárdában, nem csodálkozna, ha egyszer úgy döntene, ott tölti le élete hátralévő részét...
 Egy pillanatra elakadt a lélegzete, amint Niko magához húzta, és megcsókolta. Ez a mozdulat minden volt, csak nem egy étterem táncterébe való. Ezzel az apró ténnyel azonban abban a pillanatban fikarcnyit sem foglalkozott. Legalább olyan hévvel csókolt vissza, mint ahogyan Niko tette.
 Ahogy elváltak, kissé gyorsabban vette a levegőt, mint mikor még felálltak az asztaltól. Testével ugyanolyan szorosan préselődött a másikéhoz.
 - Egész jó a... meggyőzőképességed - suttogta vigyorogva, ahogy tarkójánál a férfi hajába túrt, hogy egy pillanatnyi levegővétel után ismét megcsókolhassa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 - A főnök megengedhetne magának egy kicsit több szabadidőt is... - jegyezte még meg, mielőtt ajkaik összeforrtak volna.
 Nem mintha nem találkoztak volna így is majdnem minden nap, de határozottan kellemesebb lett volna többet látni a férfit. Látta ő, mennyire leterheli a sok munka Nikot, és bár tisztában volt azzal, hogy valamiből meg kell élniük és fenntartaniuk magukat, szívesen levett volna némi terhet a válláról.
 Érezte, ahogy egész teste forrt, mikor elváltak egymástól. Elnézett a férfi válla fölött a távoli pultra, hogy kicsit visszarántsa magát a valóságba. Az étterembe. A cigaretta füsttől kicsit homályosak voltak a sziluettek, mintha csak egy álomban lenne. Vagy kipróbált volna valami bódítószert. Valami ilyesmi lehet az az érzés is.
 Lassan nézett fel Nikora, mikor a nevét hallotta, és ugyanolyan lassan követte a pillantását. Beharapta alsó ajkát, hogy kicsit visszatartsa előtörni készülő vigyorát, majd visszanézett a férfire. Egy játékos mosoly kíséretében adta tudtára, mennyire tetszik neki az ötlet. Elvégre... csak egyszer élnek. Ki kell élvezniük minden pillanatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 Néha attól félt, hogy Ádám ki fogja rúgni, annyiszor kellett már szabadnapot kérnie tőle. De nem tehetett róla, mindig izgatott lett, ha Niko előrukkolt valami új ötlettel, hova menjenek és mit csináljanak.
 Első utuk persze a büfébe vezetett, amit Anna is nagyra értékelt, tekintve, hogy aznap még egy falat sem ment le a torkán. A hajó felé embert ember után kerülgetve jutottak csak el. Kellett neki a biztos pont, Niko, akit ha elvesztett volna a tömegben, bizony nem kis pánik kapta volna el.
 Szélesen elvigyorodott a mondatra, és már szándékában állt a bejárat előtti sort feltartva megállni, mikor a másik utat engedett neki a lépcsőn. Kissé kelletlenül, ám felindult a hajóra. Lesz még bőven alkalmuk a fesztiválon, ha minden úgy megy, ahogyan tervezték. És hát miért ne mehetne úgy?
 - Odanézz - ragadta meg Niko kezét meg sem hallva a figyelmeztetését és kezdte befelé húzni a tömegben. Valahol messzebb szappanbuborékokat fújt a levegőbe. De nem olyan normál méretűeket. Óriásokat. Akkorákat, hogy ha nem pukkanna szét, akár egy ember is elférne benne. Körülöttük meg kicsinyített másokként keringtek a kisebbek, akár a bolygók a nap körül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 Teljesen lekötötték a buborékok, ahogyan átnézve rajtuk eltorzult a világ. Már megfordult a fejében, hogy megpróbál belelépni az egyikbe, mikor Niko másra irányította a figyelmét. Ahogyan odakapta a fejét, copfja az arcába csapott, így nem látott semmit még akkor sem, mikor férje váratlanul felkapta. Aprót sikkantott, és a nyakába kapaszkodott. Nem talált kellő fogást, így mire a medencéhez értek, Niko könnyedén bele tudta dobni.
 Teljesen elmerült a víz alatt, átáztatva rövidnadrágját és világos pólóját. Egy pillanat múlva kint volt a vízből, és nézett fel vigyorogva a másikra.
 - Nikolai! - Elkezdett a medence széle felé gázolni. Teljesen libabőrös lett a hűvösebb víztől. - Vállald a felelősséget! Ha már bedobtál, gyere utánam.
 Szélesen mosolygott, mikor odaért a peremhez. Kissé felnyomta magát, ahogyan egyre halkabban beszélt. Reméltem, hogy Niko leguggol majd hozzá, hogy aztán maga után tudja húzni a vízbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 Egy dolgot volt nehéz megszoknia Ninkoval kapcsolatban. Mégpedig hogy nem kevés figyelmet fordított rá az ellenkező nem. Néha úgy érezte, természetellenesen sokat. Most is, ahogyan levetette pólóját, minden közelben lévő női szem rá szegeződött. Ez pedig sosem fog neki tetszeni. Ellenben férje látványa... Egy aprót sóhajtott, és újra meg újra feltette a kérdést, hogy lehetett ilyen mázlista.
 Esze ágában sem volt megfordulni, mikor látta, hogy nem akar hozzá guggolni. Bár terve nem sikerült, ezt azért korántsem élte meg kudarcként. Érezte, amint Niko vizet ért, és egy nagyobb hullám a nyakát és tarkóját is befedte. Felhúzta a vállát, mintha ezzel védekezhetne ellene.
 Lehunyta szemét az érintésére.
 - Mindenki szeme láttára? - mosolygott, miközben lassan szembefordult férjével. Egy finom csókot lehelt az ajkára. Lesz még bőven idejük kipróbálni mindent, de jelenleg nem ártana átgondolniuk, mit csinálnak.
 Kissé elhúzódott, majd nevetve fröcskölte a vizet Nikora. Talán az arcára is ment. Bár évek óta kviddicsezett, a célzás ilyen figyelemelterelő körülmények között határozottan nehezen ment neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 Szusszanásnyi ideje sem volt. Sőt, ami azt illette, válaszolni sem igen tudott egy pár pillanatig a csók után. Szeretett volna ő ezek után igen sok mindent még, amit ilyen körülmények között sajnos nem lehetett.
 Még mindig csak egy bólintásra futotta válasz gyanánt a kérdésre. Szíve szerint vele indult volna el a pulthoz, de valamikor neki is le kellett hűtenie magát.
 Egy apró fintort vágott az egyik nyálcsöpögtető leányzó felé, ahogyan szemérmetlen módon végigmérte férjét. Mindenki szeme láttára történt az előző, nem igaz? Akkor mindenkinek tudnia kell, kivel van Niko. Legalábbis nagyon remélte, hogy mindenkinek világos volt az üzenet.
 Kinyomta magát a vízből, és a peremre ült, hogy lábát továbbra is a hűs vízben áztathassa. Még mindig az egyre gyűlő rajongótábort méregette, mikor Niko visszatért az italokkal.
 - Azt hiszem, hozni kéne pár tűzoltót a biztonság kedvéért... - jegyezte meg az italba kortyolva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 Vágott egy fintort. Féltékeny? Még hogy ő? Ugyan! Csak nem szerette, ha mások ennyire leplezetlenül bámulják a férjét. Tény, hogy azért volt mit nézni rajta, de nem árt, ha tudják, hol a helyük. Grimaszba torzult arca azonban gyorsan mosolyba szelídült, mikor Niko biztosította őt a neki járó kiváltságokról. Helyes. Ennek így kellett lennie. Pont.
 Felnevetett, ahogyan Niko kijavította saját magát, majd magasra emelte poharát, és összeérintette az üvegeket.
 - Hadd csorgassák a nyálukat! - Szélesen mosolygott a kijelentésre. Teljesen igaza volt Nikonak, de azért tartsák csak meg a távolságot. A poharak nem csengtek hangosan, tompa volt a hang a sűrű italtól bennük. Annának viszont legalább olyan jól esett az ital, mint a hűsítő vize a medencének most, hogy csak a lábát érte.
 Pár korty után maga mellé rakta a poharat, és a másikra emelte tekintetét.
 - Amúgy? - tette fel a kérdést csak úgy mellékesen, és finoman megbökte csupasz oldalát. Bár sejtette, hogy Niko akkor is folytatná a mondatot, ha éppen nem szólt volna közbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 Nagyon szélesen elvigyorodott, és ismét úgy érezte magát, mint egy kamasz az első csókja után.
 - Sejteni sem sejtettem - jegyezte meg ironikusan válaszként, majd egy könnyű csókot nyomott az arcára. - Remélem azt azért tudod, én mennyire szeretlek.
 Ha Niko kevésszer, Anna még ritkábban foglalta szavakba azt, mit is érzett igazán. Inkább apróságokban, tettekben próbálta tudtára adni a másiknak, mennyire fontos neki. Mert az volt. A legfontosabb az életében.
 A melegben még forróbbnak érezte Niko leheletét a nyakán. Mosolygott, de a józan eszét még nem vesztette el, ellenben férjével.
 - Azt hiszem, lázas vagy...ok - suttogta a másik fülébe, és csókolta meg a tövét, majd egy újabb sóhaj kíséretében egy mozdulattal próbálta beleborítani a férfit a kellemesebb hőmérsékletű medencébe.
 - Nem árt, ha kicsit lehűtöd magad - vigyorgott szélesen a medence pereméről, miközben a mellette lévő italt magához véve kortyolt itta meg az ital nagy részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

 Lesz még bőven idejük a fesztivál alatt annak a tervnek a kivitelezésére, amit Niko az érkezésükkor megosztott vele. Nem akarta elkapkodni a dolgokat, ráértek, és bizony szerette volna élvezni azt is, amit nem csak Niko, de a fesztivál is kínált a számukra. Így nevetve vette tudomásul, hogy sikerült a férfit beborítania a vízbe, és bár nagyon nem volt szép dolog a részéről, határozottan szórakoztatónak találta Niko arcát is.
 A majdnem üres poharat maga mellé rakta, mikor a férfi felé közeledett. Mosolyogva nyomott csókot vizes homlokára, majd bújt ki felsőjéből, és dobta kicsit távolabb a medence szélétől.
 - Már jövök is - válaszolta végigsimítva az arcán. Sosem gondolta volna, hogy valaha is ismerni fogja azt a boldogságot, amit most érzett.
 Felguggolt, aztán már kiegyenesedve hátrált egy kicsit, és bújt ki a rövidnadrágjából, hogy alig pár másodperc után ismét a vízbe mártva magát élvezze a nap további részét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Az utóbbi hónapokban nem igen mozdultak ki Lena miatt a lakásból, és ha igen, az is csak a munka miatt volt. Ám most, hogy Noah visszatért a lányához, kissé lazított a szoros láncon, ami Bogolyfalvához kötötte. Rennek persze csak azok után szóltak, miután Noah teljesen felépült. Kissé zavarta, hogy eltitkolják előle az igazságot, de az ő érdekét tartották szem előtt. Legalábbis erre gondolt mindig, mikor mardosni kezdte a bűntudat.
 - Ne viccelj, tök jól viselted! - legyintett egyet a kezével, miközben bekanyarodtak jobbra a macskaköves utcára. - Láttál volna Kolumbiában. Majdnem leájultam a székről... - Nem volt kellemes, de lehet egy kicsit túlzásba vitte. Most is inkább próbált vele csevegni, elvonni Ren figyelmét a tű élességéről. Bár ő már jól ismerhette a fájdalmat.
 - Megünnepelni a tetkót? - Széles mosollyal az arcán bólintott. Jobb is, hogy nem a Vértesbe mennek. Pláne, hogy Niko még nem is tudott az új szerzeményről. - Már elintéztem mindent az újságnál, szóval akár maradhatunk egy-két körre.
 Kikért két rövidet meg két korsó vajsört kísérőnek. Ettől még nem lesz nagyobb bajuk, aztán majd meglátják.
 - A fotózásra! - emelte magasba a poharat. Nem akart tósztot mondani, felesleges lett volna. Mindketten tudták, mennyit jelentett ez a kép.
 - Mielőtt elfelejtem. Arra gondoltam, szervezhetnénk egy kiállítást a képeidből. Csak ilyen mezei valamit. Csaphatnánk egy kis hírverést meg megírhatnám a programajánlóba az újságnak. Mit gondolsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Jó kedve volt, hisz minden nyugodtan és békésnek tűnt. Mintha minden a helyére került volna. Noah vissza Lenához, Ren az iskolába, Niko meg ő végre ismét kettesben. Különös és mégis furcsa érzés volt.
 Egy kissé fintorgott az erős italtól. Amióta Lena náluk volt, nem igen engedhették meg maguknak az ilyen estéket, így egészen elszokott már az alkohol égető érzésétől. Jóleső melegség kezdett szétterjedni egész testében a mellkasából kiindulva, ami újabb mosolyt csalt az arcára.
 - Oké, lehet nem ezzel kellett volna kezdeni, de most már mindegy - kommentálta mindkettejük arcát az ital hatására.
 Visszarakta a pultra a kis felespoharakat, majd a korsót felmarkolva nézett körül a tömegben. Fejével egy kissé távolabbi, látszólag üres asztal felé bökött. Nem volt benne biztos, sok ember állt a pult körül, de talán szerencséjük lesz.
 - Miért ne lennének kíváncsiak. A művészet elég tág, nem baj, ha olykor kiégett vagy homályos. Majd azt mondod a koncepció része volt. Vagy ami még jobb, meg se szólalsz, és az emberek meg majd elkezdenek okokat és miérteket keresni rá. És majd ők találnak helyetted. - Egészen hangosan beszélt. Megfogta Ren kezét, és húzta maga után, hogy nehogy elveszítsék egymást a tömegben. Élvezte a nyüzsgést és az életet, felpezsdítette maga körül a sok ember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Még ellenkezett a pultosnak, hogy hát ez bizony nem az övéké volt, nem is akartak kikérni satöbbi. De minek is ellenkezni, ha már kihozták és Ren amúgy is előbb magához vette a poharat, mint Anna.
 - Hát akkor nincs mit tenni - emelte magasba a poharat, majd húzta le az italt. Aztán ivott pár korty sört is, hogy elvegye a tömény ízét a szájából. Kevésbé marta, ahogyan a gyomrát is. Talán a szerkesztőségben evett utoljára egy szendvicset.
 - Mi? - kiabált vissza a tömegben, ahogyan a kihangosított gramofonban valamelyik vendég a legújabb slágert rakta be maximum hangerőn. Még meg is állt egy pillanatra és visszafordult Renhez, hogy meghallgassa. Arcára újabb mosoly kúszott, ahogyan próbálta Ren összeszedni a gondolatait. Kissé megfogta az ital, Annának meg csak melege lett tőle. Egyelőre.
 - Pont ez a lényeg. Látod? Lehet mások is színesben szeretnék látni a világot. Biztos vagyok benne, hogy sok a szürke meg a fekete a világban. Talán nem fogják teljesen érteni, de nem ér meg egy próbát? Abba belegondoltál, mi van, ha esetleg tetszik az embereknek?
 Ismét elindult a kiszemelt asztal felé. Kikerült néhány hangosan éneklő embert, és kénytelen volt kissé kerülőúton megközelíteni a szabad helyet, hogy aztán mire odaérjenek Rennel és a fél-fél korsó vajsörrel a kezükben, elfoglalják azt.
 - Basszus! - csattant fel hangosan és fordult vissza Ren felé, hogy szemével ismét szemügyre vegye a terepet. - Oké, találunk valami asztalt. Vagy tudod mit? Rakjunk be zenét mi!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Még káromkodott volna egy kört, de mindegy volt, mikor ott volt  a kezükben az ital, és éppen a gramofon felé tartottak. És amint hallható, talán még sikerült is meggyőznie Rent, hogy érdemes a kiállításra.
 - Tudod mit? Csak azért, hogy megünnepeljük a leendő kiállításodat! - A vigyor nem tűnt el az arcáról, és seperc alatt ott is termett a gramofon előtt. Hümmögve böngészte a listát, ami elérhető volt a lemezeken, miközben ide-oda ringatta a csípőjét.
 - Oké, a felét nem is ismerem, úgyhogy berakom az egyiket - előbányászott pár knútot a zsebéből és bedobta az érmegyűjtőbe, hogy aztán egy nagyobb levegő után kiigya a korsóból a vajsört.
 Majdnem sikerült. Meg kellett állnia kétszer, mire sikerült lehúznia a maradékot. Elvégre korsóval a kézben mégsem állhattak színpadra.
 - Ez lesz az, azt hiszem - kiabált bele a zenébe, mikor a gramofonban cserélődött a lemez, a hangszórókból pedig szólni kezdett a zene.
 Kis lökdösődés, egy-két taposás és ugrálás után a táncparkett közepén voltak. Már egészen régen járt ilyen helyen, és most, hogy ott voltak, esze ágában sem volt időben hazamenni. A csípőjét ringatta, a fejét rázta, kezét a magasba emelte, úgy járta át a zene ritmusa.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Olyan volt, mintha a zene üteme uralná az egész testét. Mintha nem is ő mozgott volna, de nem is különösebben zavarta ez. Csak táncolt. Egy ritmusra a tömeggel. Együtt dobogott a szíve és száguldott a vére az ereiben a lüktetéssel.
 - Még nem láttál igazán semmit! - Őszintén meglepte, mennyire jól csinálta Ren. Na meg hogy mennyire nyitott és vidám.
 Nem sok időt töltöttek még együtt. Mióta visszaérkezett Bogolyfalvára, elsősorban, de Anna mégis úgy érezte, még nem ismeri eléggé őt. Ahogyan a családjuk bizonyos részei is rejtélynek számítanak neki.
 Felemelte a kezét, hogy megforgassa Rent, mikor hátulról valaki belé ütközött. Csak annyit érzett, hogy valami hideg folyadék csurog végig a hátán, amitől még a szőr is felállt a karján.
 - Basszus. - Éppen csak maga elé szűrte ki a szót a száján, majd fordult meg a tettes felé. Lehúzta a vékony pulcsit magáról, hogy felmérje a károkat, miközben az tizennyolcév-forma gyerek hangos szabadkozásba kezdett. Aminek természetesen a felét sem értette, úgyhogy csak hátrakiáltott Rennek, hogy mindjárt jön, csak lerendezi a gyerekkel a a pulcsi árát. A vörösbort mégsem olyan könnyű kiszedni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

 Talpa keményen csattant minden egyes rohanó lépésnél a földön. Siettek, de nem értette merre. Nem értette, miért most. Elég volt, hogy vel együtt élje meg férje feszültségét. Már akkor érezte, mikor otthonról elindultak, de itt, országhatárokkal közelebb a múlthoz olyan volt, mint egy fal, amely beborította mindkettejüket.
 Fájt Niko szorítása, de egy szót sem szólt. Vele akart lenni, ha ennyi idő után kénytelenek voltak visszajönni ide. El sem tudta képzelni, milyen lehet újra ezen a helyen lenni. Anna messziről elkerülte az intézetek körüli helyeket is.
 Megtorpant a kapu előtt, és figyelte, ahogyan gyakorlott mozdulatokkal tárta fel a bejáratot. Óvatosan lépett be, mintha a föld is mérgezett lett volna.
 - Ki lakik most itt? - Halkan tette fel a kérdést, miközben végighúzta ujját a portalan szekrényen. Nem úgy tűnt, mint ami már évek óta lakatlanul állt. Hisz Noah és Emma sem tette be a lábát ide azóta, hogy mindketten új életet kezdtek. Tiszta életet.
 Megtorpant, mikor a nappaliból egy manó lépett elő. Hályogos tekintetével Nikolai-t figyelte, Annnára csak egy pillantást vetett csupán. Látszólag nem lepődött meg a férfi megjelenésén. Talán értesítette, hogy jönni fognak. Talán már várt rájuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

 Mintha egy téglát szorítottak volna a mellkasához, amit megátkoztak, hogy minden egyes lépéssel csak egyre nehezebbé és nehezebbé váljon. A rend és tisztaság súlya a házban olyan volt, mintha nem is egy otthonba, sokkal inkább egy múzeumba léptek volna be.
 Niko gyorsan beszélt. Németül. Anna pedig hiába kezdte egyre inkább elsajátítani a nyelvet, nem értette a mondatokat. A manó is csak pár szót intézett férjéhez, mielőtt még elindultak volna az emeletre.
 Ugyanolyan ajtók sorozata a hússzú, végeláthatatlan folyosón olyan volt, mint egy kilátástalan ösvény, ami csak egy irányba vezetett. A sötét fát és a még annál is sötétebb falakat a gyertyák bizonytalan fénye tette kísértetiessé.
 Aztán megálltak, az ajtó pedig kitárult. Egy ideig az ajtóban állt, mielőtt óvatosan lépett volna rá a szőnyegre. Anna zöld tekintete úgy siklott végig a szobán, mintha az bármelyik pillanatban eltűnhetne. A portalan íróasztalon, az ágyon fekvő takarón és a monogrammon. Aztán a könyvespolc előtt álló férfira tévedt és a kezében tartott albumra. Nem sokat beszéltek a múltról. Mindketten maguk mögött akarták hagyni gyerekkoruk emlékeit.
 Most pedig itt álltak egymással szemben és ott volt minden emlék képeben.
 - Biztosan akarod? - A csendben alig volt hangosabb az ő szava a suttogásnál. Anna sem volt teljesen bizonyos abban, hogy látni akarta. Ismerte a múltjukat. Vagy legalábbis azokat a részeit, amit a család megosztott vele. Ilyenkor volt, hogy kifejezetten szerencsésnek érezte magát, mert nem ismerte a szüleit.
 Tett egy lépést Niko felé, és óvatosan az albumért nyúlt. Csak akkor vette magához, mikor megbizonyosodott róla, hogy a férfi tényleg elhatározta magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

 Mióta kiléptek a bogolyfalvi lakásból, úgy érezte magát, mintha rá akarna szakadni az ég. A házba belépve pedig az ég közelebb került hozzá, fenyegetve azzal, hogy agyon nyomja.
 Elvette a fotóalbumot, és óvatosan fellapozta. Dátumok voltak a képek mellett, arany betűkkel felírva. Az egyiken még két csecsemő pihent egy nő karjában, a következőn pedig már gyerekek rohangáltak a kertben, miközben az előbbi nő egy kislánnyal a karjában pihent a karosszékben. Aztán a családi fotó. Az egész família.
 - Gyönyörű. - Egészen földöntúli szépségű hölgy volt, minden mozdulatában elegancia. Még azokon a képeken is, ahol arca már megfakult. Még az apró ráncok a szeme környékén is olyan előkelőn ültek, hogy senki meg nem kérdőjelezte volna korukat.
 Aztán Anna tovább lapozott. A család megkurtítva állt a kamera előtt. Nem volt játék, nevetés. Csak fájdalom. Dac.
 - Hiányzik néha? - Boldognak tűntek mellette. Az ikrek, Emma és az édesanyjuk is. A boldogságot pedig nehéz magunk mögött hagyni. Anna semmi pénzért nem hagyta volna magára Nikot. Vagy a leendő gyermeküket. Milyen ember volt az, aki egy szörnyetegre hagyta a legnagyobb kincseit?
 Egyre gyorsabban lapozott és egyre gyorsabban futotta át a képeket. Fájdalom. Elnyomás. Keserűség. De a leginkább fájdalom. Fájdalom a gyerekek részéről és fájdalom a férfi részéről.
 Becsukta az albumot, de a kezében továbbra is a kezében tartotta. Fogta, szorította.
 - Miért most mutattad meg?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

 Élesen szívta be a levegőt, a kérdésre pedig összeugrott a gyomra.
 Más életet. Mellette. Érezte a gombócot a torkában, ami nem engedte lélegezni és ami mindig megjelent azokkal a különös alakokkal együtt, akikkel mostanában Niko összefutott. Eszébe jutottak az esték, mikor a két kutyával együtt kellett nyugovóra térnie férje nélkül. Szerette volna azt hinni, hogy csak túl sok dolog volt a csárdákkal. Hogy ez csak ideiglenes lesz.
 Hazudott volna, ha azt mondja, nem nyugtatta meg a férfi kijelentése. Képtelen lett volna megmagyarázni, de a gyomrában szorító érzés csak nem akart múlni. Mintha az agya hátsó részébe száműzött gondolatai folyton kiszivárogtak volna az ajtó résein, és nem hagyták volna nyugodni.
 - Milyen másik életről beszélsz? - Tett pár lépést az ágy felé, ahol leguggolt a földre, miközben az albumot az ágy szélére rakta.
 Lezárták a múltat. Anna azt hitte, erről megegyeztek, mikor megnyíltak egymásnak. Mikor megismerték egymás múltját. Hogy onnantól kezdve már nem kell ezzel a sötétséggel foglalkozniuk.
 - Nem kell idejönniük. Soha többet nem kell meglátogatni ezt a helyet. Sem nekik, sem neked! - Felült Niko mellé az ágyra, és jobbjával végigsimított az arcán. - Mi hozott most mégis vissza?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

 Nem értette. Nem tudta hova tenni a látogatást. A férfi viselkedését. A mondatait. Összezavarodott és bizonytalanná tette. Niko kitért a válasza elől, és ez nem kerülte el a figyelmét.
 Ne gondolja túl... Még hogy ne gondolja túl, mikor semmit nem mond neki. Legszívesebben rákiáltott volna, hogy hagyja ezt az idióta viselkedést, és mondja a szemébe, mit gondol. De ehelyett csak bólintott, és viszonozta a bizonytalan mosolyt.
 - Lent várlak majd. - Nem nézett rá, az ajtó kilincsére függesztette a tekintetét. Az pedig gyorsan kitárult és csukódott be, magára hagyva az ágyon egyedül ülő Annát.
 Végigsimított a hímzett monogramon. N. W. Nikolai Weißling.
 Nem tudta, hogy a beszélgetésük vagy inkább a hely légköre az, ami ennyire nyomasztó volt, de érezte, ahogyan szinte a levegővétel is nehezebbé vált a szobában. Mintha nem is oxigént, hanem bánatot és keserűséget lélegezne be.
 Felsóhajtott, és felállt az ágyról. Kisimította ruháján a nemlétező ráncokat, és végigjáratta a tekintetét a szobán. Ideje maguk mögött hagyni a múltat. Nem is baj, ha Niko el akarja adni a házat. Nincs itt semmi, csak gyötrelem.
 Az ajtó felé indult, de onnan még visszanézett. Az ágyon ott hevert az album, amit pár perccel azelőtt olyan hevesen csapott be. Nem tudta, miért csinálja. Ha józan ésszel végiggondolta volna, biztosan hátrahagyta volna. Maguk mögött mindent. Ahogyan az előbb is gondolta.
 - Jól van. - Bólintott magának, miközben becsukta a táskáját és hátrahagyta az üres szobát.
 Kinyitotta az ajtót, miközben Nikora várt. A beszűrődő napfénybe állt. Egy kis boldogság a sok sötétség után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

 Jólesően sóhajtott fel, ahogyan a bágyadt napsugarak finoman simogatták a bőrét. Még a szemét is behunyta. Minél kevesebbet akart látni a házból. Elég volt ennyi itt töltött idő.
 Niko hangjára elmosolyodott és jólesően bújt hozzá, hogy a gyors csókot ellopva végre megszabaduljanak a ház nyomasztóságától. Eddig úgy érezte, hogy csak haza akar menni, elhagyni ezt a helyet, az egész országot minél előbb. Most azonban, hogy kint sétáltak az enyhe napsütésben, kezdett egészen feloldódni. Szerette volna elfelejteni a beszélgetésüket is.
 - Kóstoljuk meg. Jobbat csinálnak, mint a Czukorvarázsban? - A téli fagyijuk biztosan jobb, Pali sosem szerette ezeket csinálni. Amikor még ott dolgozott, kellő mennyiségű szövegelést kapott a fagylalt feleslegességéről.
 A kikövezett úton sétáltak végig, és ha jobban megnézte az ember, egészen szép tájon jártak. Éppen a szembejövő járőkelőt akarta kikerülni, mikor az eléjük lépett, elállva az útját. Anna csak akkor nézett rá.
 Ismerős volt neki a közel sem bizalomgerjesztő férfi. Jól öltözött, magabiztos kiállása volt, de kirázta a hideg a tekintetére. Józsi emberei emlékeztette.
 Németül beszélt, és mosolygott. Anna nem is figyelt arra, amit mondtak. Ösztönösen szorította meg Niko kezét, miközben azon gondolkodott, hol látta már ezt az alakot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

 Nem tudott rájönni, honnan volt ismerős a férfi, de szabályosan rosszul érezte magát tőle. És ilyenkor azt csinálta, mint mindig. Kihúzta magát, és erősen figyelte. Magabiztosnak akart tűnni. Olyannak, aki minden egyes szót ért, és Annának kéne felelnie a mondottakért.
 Persze az idegen Nikoval beszélt. A férje hadart. Talán észre sem vette, és Anna is csak kevés szót kapott el a beszélgetés fonalából és értett meg, amiből semmire nem tudott következtetni. Megkapni. Adni.
 Aztán gyorsan lezárták a beszélgetést, még mielőtt bármilyen épkézláb mondatot össze tudott volna rakni a fejében a kommunikációjukból. Kezet fogtak, és az idegen felé fordult, hogy elbúcsúzzon. Akkor villant be a csárda képe, mikor találkozott a tekintetük. Meglátogatta Nikot, de csak pár percig voltak bent.
 Lassan fújta ki a levegőt, mikor továbbindultak. Észre sem vette, hogy bent tartotta, azonban Niko feszültsége sokkal kézzelfoghatóbb volt a levegőhiánynál.
 - Ő volt a beszállító? - tette fel csak úgy mellékesen a kérdést, miközben keze automatikusan nyúlt a feléje kínált szálért. A levegőben állt meg a keze, majd engedte le. Nem, már nem is emlékezett, mikor gyújtott rá utoljára. Nem most kellene ismét elkezdenie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

 Valami rossz érzés maradt benne, még azután is, hogy továbbálltak. Kíváncsi volt, hogy Niko emlékezett-e arra, amit ő maga mondott pár héttel korábban. Miszerint ő az a bizonyos beszállító, akivel problémák vannak.
 - Lehet valakit keresni kéne a helyére. - Csak úgy mellékesen jegyezte meg, hogy reagáljon valamit. Jobban lefoglalta a bűntudat. Miért teszteli őt, amikor tudja, hogy úgysem hazudna neki? Amikor már megbizonyosodott róla, hogy ha valami baj lenne, elmondaná. Hisz ezt mondta neki. És ő bízott a férjében.
 - Istenem, ez a mai első igazán jó ötlet! - sóhajtott fel megkönnyebbülten. Szüksége volt mindkettejük idegének egy kis alkoholra a látogatás után.
 Megállt, és egy gyors puszit nyomott a füle tövére, majd az ajkaira. Motanában kevés idő jutott egymásra. Túlzottan is kevés. Vagy Nikonak volt valami dolga, vagy Anna írt éppen határidőre. Vagy ha mindketten otthn voltak, hát a kutyák zavartak be a romantikus estéjüknek.
 - Vigyük át a kölyköket Emmának estére. Miénk lenne az egész lakás - kezét végigfutatta Niko karján, egészen fel a tarkójáig, ahol beletúrt a hajába, és kissé közelebb húzta magához, hogy megcsókolhassa. Vágyott az ölelésére és rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Rápillantott az órájára. Ötvenkilenc perc. Ötven. Kilenc. Pontosan ötvenkilenc perce és harmincegy... harminckettő, harminchárom, harmincnégy... másodperce.
 Lógatta az orrát is a sorban. Szó szerint. Ahelyett ugyanis, hogy a ránctalanító bájital frissé és üdévé tette volna az arcbőrét, megereszkedett. Konkrétan a komplett orra lógott egy kicsit. Még nem ért el a felső ajkáig, de nem sokon múlt. Pedig az ispotályban már kapott is ellenszert, csak abban nem volt biztos, hogy még időben hatna. Mielőtt lepottyan az orra. Vagy csak elérné az ajkait. Az nagyon kínos lenne.
 Meg is kellene írnia a cikket a termékről. Veszélyes, forgalomba kerülése pedig erkölcsi aggályokba is ütközik. Mondjuk ez már nem az ő asztala, ennél kicsit tényfeltáróbb és oknyomozóbb irányba mozdult el, de simán átpasszolja a témát egy megfelelő embernek.
 - Édes Istenem, annak a hülye ebédszünetnek, már biztos vége van! - Hatvanhat perc. Hatvanhat perce várakozik a bájitalkereskedés és zárt ajtók előtt. Egy kendőt húzott magára, hogyha esetleg valaki túl közel sétálni hozzá, el tudja takarni lógó orrát, de ahogy végignézett az utcán, nem az övé volt az egyetlen problémás bájital a kereskedésből.
 - Csak nehogy megpróbálják beadni, hogy valami ügyetlen gyakornok készítette őket, és nem is az ő hibájuk... - Hallott már sztorikat. Elvégre újságíró volt, és mindenki tudja, hogy a szerkesztőségekben a legfurcsább és leghihetetlenebb történeteknek is van alapjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Megírta a levelet, elküldte a baglyot, aztán... Meg is bánta. Meg nem is bánta. Széthasadt a feje, annyit gondolkodott azon, miért is küldte el végül. Elvégre, nem életbevágóan fontos a dolog és egyébként is, ez még jelentheti azt, hogy pont ő intézte el az ügyet, tehát...
 És csak folytak és folytak a gondolatok, hosszú napokon és órákon keresztül. Úgy tett, mintha minden rendben lenne, megpróbált összeszedett maradni, vagy legalábbis a látszatát fenntartani. Ahogyan a madárkái csicseregték, a pletykák még mindig nem róla szólnak a szerkesztőségben, ami jót jelenthet.
 A füle mögé simította a haját, ami továbbra sem mozdult bejáratott helyéről. Az elmúlt öt percben legalább tizedszerre tette ezt. Zöld tekintetét tíz másodpercente a kilincsre szegezte, miközben pennájával játszott a kezében. Mégis miért hozta magát folyton olyan helyzetekbe, amiket messziről kerülnie kellene?
 - Igen! - Még be sem fejezték a kopogást, már ki is szólt az illetőnek. Fejben jó nagyot koppintott magára, de letette pennáját az asztalra, és mintha nem tudná, érdeklődve az érkezőt figyelte.
 - Weißling - mutatott az ajtó mellett elhelyezett táblára. Az elmúlt időben egészen jó pozíciót sikerült kiharcolnia magának. - Ha jól tudom, nem váltunk el. - Átrendezte egyik papírhalmot a másikra, miközben felállt az asztal mögül. Abban az egy évben megannyiszor eszébe jutott a lehetőség. És a kérdés egyaránt. Hogy miért? Miért nem történt meg a végleges búcsú? Miért nem merült fel köztük sosem?
 - Kávét? - Meg sem várta a választ, már indult is el a bekészített kancsó felé. Nem, nem várta az érkezését. Az a kancsó természetesen állandóan ott várja az esetleges vendégeket a szerkesztőségi irodájában. - Sajnos szolgálatban vagyok, úgyhogy mással nem tudlak kínálni - szólt hátra a válla felett, miközben már öntötte is ki a fekete lét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Ismerte a férfit. Olykor szerette azt hinni, talán jobban is, mint ahogy ő ismerte saját magát. Abban azonban biztos volt, hogy attól nem kell tartania, hogy kényelmetlenül érezné magát. Így a helykínálás helyett, csak arra fókuszált, hogy még egy röpke pillanatig másra tudjon koncentrálni. Még egy röpke pillanatig tudja húzni az időt, amíg felé nem kell fordulnia, és az arcáról le nem olvasná, mennyire mondvacsinált indokkal hívta el őt, csak azért, hogy lássa.
 - Persze, de ha mégis szükséged lenne egy kis rumra a kávéba, Erzsinél mindig van egy flaska... - a bögrét a férfi elé rakta az íróasztalra, és egy tétova mozdulat erejéig majdnem leült mellé a sajátjával, de aztán józan esze időben utasította a testét, és ült le vele szemben az asztal másik oldalára.
 - Beszéltem az egyik forrásommal a parancsnokságról... - Adta meg az egyenest választ. Úgy csinált, mintha fontos információról lenne szó. Talán tényleg fontos volt ez a férfi számára, de valamiért úgy gondolta, a másik tökéletesen tisztában van azzal, amit mondani szeretne. - Leállították a nyomozást veled kapcsolatban.
 Átnyújtott egy paksamétát, amit a táskája egyik rejtett zugából vett elő. Talán ez mind az ő műve volt. Talán lefizetett pár aurort, talán emellé még az utcára küldte az embereit, hogy eltereljék a figyelmet. Akárhogyan is, ha mindezen sötét üzletekre gondolt, összeszorult a szíve. Gyűlölte, egyre jobban gyűlölte, hisz ez volt az oka mindennek.
 - Valami tündérporra fókuszálnak most. Egy új drog, ami elég gyorsan terjed... - Hozzá akarta tenni, hogy reméli, neki ehhez nincs köze. Talán a tekintetéből ezt is ki tudta olvasni, de nem szólalt meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Az nem az én bizniszem. Finoman engedte ki a bent tartott levegőt. Talán mégsincs minden veszve. Nem az övé. De ismeri, akié. Ezek alapján legalábbis az feltételezhető. De nem szólt, csak bólintott, talán egy félmosoly is megjelent az arcán, ahogyan legördült egy újabb sziklahalom a mellkasáról.
 A szájához emelte a bögrét, és éppen a kávéba kortyolt, mikor Niko feltette a kérdését. Majdnem félrenyelt, ahogyan meghallotta. Mégis mit gondol, mik ők egymásnak? Mit gondol, miért járt egyáltalán utána Anna? Miért követi mindig fél szemmel a rendőrségi híreket, hátha meghall valamit, ami bajba keverheti? Mit gondol, miért tartja a kapcsolatot Zalánnal és miért segít neki ebben a tündérporos ügyében is?
 A kelleténél egy kicsit erősebben koppant a kemény faasztalon a bögre talpa. A felcsapó kávé pár cseppje a mellette elterülő jegyzetpapírt színezte be barnára. Összeszorította a száját és vett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt volna.
 - Nem. Én csak a híreket szállítom. - Kihúzta magát, és felállt az asztaltól. A mellette álló ablak felé fordult és karba fonta a karját. - Csak tudni akartam, hogy hogy áll a nyomozás ellened. - És tudni akartam, biztonságban vagy-e. - Azt hittem, te intéztél valamit.
 Gyűlölt. Tele volt gyűlölettel azóta, hogy elváltak. Sokáig a gyűlölet a férfi felé irányult. Mostanában azonban kezdett átcsapni csak a körülményekre. Az apjára, Noah-ra, az alvilági alakokra, akik megkörnyékezték őt. Akik belevitték ebbe az egészbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Gyűlölni akarta őt, gyűlölni a helyzetet, minél távolabb kerülni tőle. Tőle, aki emlékeztette, mit vesztett el. De mégsem gyűlölte, és mégsem tépte szét a levelet, ami idehívta őt.
 Visszafordult, hogy valami csípős megjegyzést tegyen az ő szenvtelen és rideg hangvételére, de végül csak összehúzta magán a kardigánját és bólintott.
 Fogalma sem volt, mit várt tőle, mit várt ettől a találkozástól. Csak látni akarta őt, hallani a hangját és a közelében lenni. De ettől éppen hogy gyengének érezte magát. Sebezhetőnek. És pontosan ez a sebezhetőség rémítette őt halálra.
 - Szép napot? - pillantott vissza a kijelentésre. Csak úgy kicsúszott a meglepett kérdés a száján, és egy lépést még tett is előre, mielőtt meggondolta magát és megtorpant.
 Ismét összeszorította a száját, egész kis vékony vonallá. De végül csak leengedte a kezét, és felvette az asztalról a mappát, amit előzőleg még a férfinak adott.
 - Ezt ne hagyd itt. Nekem nincs rá szükségem, de neked talán még jól fog jönni - nyújtotta felé a megsárgult papirost, és tett egy pár bizonytalan lépést felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Mintha hideg zuhany érte volna egy forró nyári napon. Csak állt egy egészen hosszú percig, miközben várta, hogy közölje, csak viccel. De nem tette, ő pedig úgy érezte, a maradék föld is kicsúszik a lába alól.
 - München... - lehelte szinte hangtalanul, ahogy elismételte a szót a férfi után. Németország. Oda, ahol végleg elvesztené őt. Egymást. Talán sosem kellett volna elhívnia. Sosem kellett volna elmennie a Vértesbe akkor, és talán sosem kellett volna visszajönnie Magyarországra.
 Mintha újra kiszakítottak volna egy darabot belőle, és képtelen volt uralni az arcára ülő érzelmeket. Minden megjelent rajta. A döbbenet, a veszteség, és a kétely. A kétely, hogy vajon ebben a helyzetben mi lenne a helyes. Az, amit a szíve diktál, vagy az, amit az eszével próbál védeni?
 - Mit fogsz kint csinálni? - közelebb lépet hozzá, és még inkább összehúzta maga körül a kardigánt. Átölelte magát, mintha az megvédeni az újabb elválás fájó eseményétől. - Mi lesz a csárdával? A Vértessel? - Azzal, ami közösen felépítettek.
 Úgy érezte, egy pillanat alatt leomlott a védfala. Egyetlen mondat volt szükséges ahhoz, hogy lyukat üssenek a védvárba, ami az elmúlt években megvédte az összeomlástól.
 - Miért költöznél mégis vissza?