Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Hónapok óta terveztük már ezt az eseményt. Ha nem az iskolában vagy a kocsmában voltam, akkor épp az utcán gyűjtöttem az aláírásokat. Sajnos kevesebben voltak akiket érdekelt, mint előre gondoltuk. Úgy tűnt a magyarok kevésbé állnak ki a saját ügyeikért, mint odahaza a mágusok. Pedig őszintén, a történelmük tanulmányozása után ennél nagyobb aktivitásra számítottam.
Végül mégis sikerült. Lassan léptünk a negyedik órába, egyre több mugli és mágus figyelmét magunkra irányítva. A varázstalanok azt hitték, hogy az épület emlékének megőrzése érdekében vagyunk ott, míg a valós ok ennél sokkal súlyosabb, a társadalmunkat érintő téma köré épült. Addig nem mentünk el, míg el nem értük, amit szerettünk volna, vagy az aurorok nem lépnek közbe. Valószínűleg a legtöbb embert ez állította meg, azonban rajtam már rég nem fogtak az ilyen fenyegetőzések.
Némán álltunk egymás kezét fogva, mikor egy vörös üstök bekúszott elém. Pont akire vártunk már egy ideje. Ha a demonstrációnk nem is lesz sikeres, az, hogy benne leszünk valamelyik újságban épp elég port fog kavarni ahhoz, hogy a legközelebbi kiállásunk már átütőbb legyen.
- Üdvözlöm, persze - válaszoltam egy bólintás mellett. Jobbomról Bálint felénk pillantott, felmérve mind a nőt, mind engem. Egy kacsintást küldtem felé, hogy biztosítsam, nem lesz gond.
- Nem én vagyok a szervező, de azt hiszem a legtöbb mindenre magam is tudok válaszolni - biztosítottam a nőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Őszintén szólva örültem, hogy női újságírót küldtek ki a helyszínre. A férfiak hajlamosak voltak arra koncentrálni mennyire fiatal vagyok, hogy nézek ki, és mégis mi közöm van a politikához, minthogy igazán az adott üggyel foglalkoztak volna. Nem egyszer volt szerencsém olyanokhoz, akik rendes interjú helyett disznó megjegyzéseket tettek. Ami után természetesen én nem tudtam tartani a temperamentumomat, és az újságba végül annyi jelent meg, hogy milyen erőszakosak voltak a tüntetők. Éljen.
- Szerintem semmi akadálya - biztosítottam, és érdeklődve hallgattam az első kérdését. Nem kellett felkészülési idő, se egy pillanat gondolkodás. Pontosan tudtam, hogy miért vagyok ott, és hogy jót cselekszem ezzel.
- Sok tüntetés és demonstráció foglalkozott már a manók felszabadításával, de még egy sem foglalkozott igazán az ügy jogi hátterével. Mi az önrendelkezési jogot szeretnénk visszaadni ezeknek a lényeknek - jelentettem ki határozottan. A minisztériumi dolgozók közül páran felemelték a hangjukat, és pár káromkodást a fejünkhöz vágtak, de a társaim közül senki nem válaszolt. Közös megegyezés volt, hogy csak a normális kérdésekre válaszolunk, máskülönben némán tűrünk.
- Azzal, hogy az egyik mágusváros utcájára kivonulunk nem érünk el semmit. Az épületben dolgozóknak kell meghoznia az összes jogi döntést, többek között ezt is. Tehát adott, hogy hozzájuk kell eljutnunk. Úgy gondoltuk, ha bemegyünk az épületbe, az aurorok öt perc után kiürítenek minket. Ha más bejáratot próbálunk ellehetetleníteni, akkor törvényt szegünk. Ezzel a módszerrel eleget teszünk polgári kötelességeinknek, és közben felhívjuk a törvényhozóink figyelmét egy olyan problémára, amit sose vettek igazán komolyan... - feleltem meg a második kérdést is. Éreztem, ahogy a mellettem lévő férfi keze kicsit rászorít az enyémre. -... szerintem - tettem hozzá gyorsan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Egy pillanatig elöntött az önbizalom, amiért ilyen összeszedett választ tudtam adni. Még mindig élénken élt a fejemben az első pár próbálkozás. A sok gondolkodás, a hümmögés és az, ahogy a riporterek elvesztik az érdeklődésüket bennem. Az ügyemben. Lassú procedúra volt, és habár kezdetben még most is elöntött az adrenalin, egy-két kérdés után már el tudtam felejteni, hogy milyen helyzetben vagyok. Az előtte levő párnál pedig próbáltam úgy csinálni, mint aki nem fél.
- Sokan azért nem szeretnék a manók felszabadítását, mert úgy tűnik, ők sem akarják. Sőt, vannak manók, akik egyenesen félnek tőle, hogy egy esetleges felszabadítás után mi lesz velük. Azzal, hogy maguk dönthetnek arról, hogy szabadok lesznek-e ezt próbáljuk kiküszöbölni. Minden élőlénynek jogában áll eldönteni, hogy mit kezd az életével - magyaráztam, és kezem megindult a levegőben, de rádöbbentem, hogy még mindig a lánc része vagyok. - Otthon van két manónk. Felszabadítottuk őket, de maradtak nálunk, mert rendes fizetésért szívesen dolgoznak a kocsmában. Eleinte ők is féltek tőle, hogy mi lesz, ha adunk nekik egy ruhadarabot. Mert ezeknek a lényeknek sose adatott meg, hogy saját magukról hozzanak döntést. Ez nincs rendjén - fejtegettem tovább. Fontos volt, mert ez nem csak az én döntésem volt. A társadalomnak kellett változnia ehhez, és leginkább is az elit rétegnek. Őket volt a legnehezebb elérni.
- A muglik azt hiszik, hogy az épületet védjük a felújítástól. Ha hazamegyünk, azt fogják hinni, hogy sikerrel jártunk, és holnapra el is felejtik - osztottam meg a kis trükköt az ügyben.
- Természetesen nem kergetünk álmokat, nem hisszük, hogy holnapra minden meg fog változni. Abban reménykedünk, hogy legalább ez elég lesz arra, hogy elindítsunk egy beszélgetést a mágusok között. Minél többen hozzák fel a témát és nyilvánítanak véleményt, annál jobb - küldtem egy leheletnyi mosolyt az újságíró felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nem vagyok én profi, de talán egy nap az leszek. Főleg, ha a jelenlegi tanulmányaimat folytatva a politikai téren helyezkedek el. Talán ezért nem akadtam meg egyik kérdés után sem, vagy mert magam előtt tartottam a célunk.
- Moha és Zuzmó két hónapot volt nálunk kötelességből. Ezalatt egyszer se kezeltük úgy őket, mintha alánk valóak lennének, éppen ezért megrendítette őket a hír. A szüleim azonban garantálták számukra, hogy ez nem jelenti, hogy nem maradhatnak a kocsmában. Egy éve pedig átutazták velünk fél Európát. Ez a fajta hűség többet jelent, mint az, akit a rabszolgaság tart gúzsba - fejtettem ki a nőnek az álláspontomat. Még mindig a fejemben élt a pillanat, mikor nagyi nekünk adta a manókat, és ahogy anyáék éjszakákon keresztül beszélték, hogy mit kezdjenek velük. Két csupaszív ember, akiknek megparancsolták, hogy uralkodjanak más lények felett.
- A tervek szerint a munkaidő vége után egy órával, hogy ne csak a befelé haladást, de a hazamenetelt is megnehezítsük kicsit. Utána hazamegyünk. De itt koránt sem lesz vége a harcunknak - bólintottam, még nagyobb hangsúlyt adva a szavaimnak.
- Nagyon köszönjük - mosolyogtam a nőre, és kicsit a gyomromban időközben keletkezett görcs is oldódni kezdett. - Hogyne, persze. A nevem Autumn Rue Danvers. Betűzzem esetleg? - kérdeztem segítőkészen, hiszen tudtam a magyar embereknek mennyire meggyűlt a baja a külföldi nevekkel. Tetszett, mikor a nevem úgy nézett ki leírva, hogy Otum. Igazán görögös kinézete lett tőle.
- A főszervező pedig a másik oldalról számított negyedik ember - böktem a fejemmel az irányába, mert a kezemet még mindig lefoglalták a társaim. - Sok sikert a cikkhez, és nagyon köszönöm, hogy időt szánsz ránk - ajándékoztam meg a nőt egy újabb mosollyal. Nélküle a mi munkánk se érne sokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Apánknak remek ötletei vannak. Például Szent Patrik napját ünnepelni a kocsmában. Épp csak arra nem gondolt, hogy Winter és én a francokért se akar majd részt venni ezen a népünnepen, mintha semmi gondja nem lenne a családunknak. Jól megy az üzlet a felhajtás nélkül is. De ha erre vágyik, hát oldja meg a kedvenc gyerekével karöltve.
Hogy honnan tudom, hogy Wintert minimum annyira kirázza a hideg a gondoltra, hogy egész este jópofiznia kell egy rakás idegennel? Egyrészt mert ismerem a testvérem. Másrészt meg már két napja még csak meg sem mozdultak a cuccai a szobájában. Egy kicsit talán aggódtam is érte ezért, de főleg csak ki akartam kapcsolni. Mert tudtam, hogy a sok cinikus megszólalás mellett még mindig mi ketten kötődünk egymáshoz a legjobban. Talán itt volt az ideje egy régi hagyományt újraéleszteni. Így hát erőt vettem magamon, és megcsavartam az ujjamon a gyűrűt háromszor. Olyan régen tettem meg ezt utoljára, hogy a testem minden porcikája libabőrözni kezdett. Betúrtam a táskába a két kalapot, amiket még Írországból hoztam, és mentem amerre a megérzéseim vittek.
Pest sokkal jobban zsongott, mint Bogolyfalva. Kicsit már-már úgy éreztem magam, mintha visszacsöppentem volna a világba a száműzetésből. Mosollyal az arcomon hallgattam a sok nyelvet, amit az utcán sétálva hallottam, és úgy néztem körbe, mintha mindent rögzíteni akarnék az agyam egyik hátsó zugába, hogy elővehessem, mikor újra csak a szürke felhőket látom összegyűlni a fejem felett. És ott volt az én drága bátyám. A Király utca kellős közepén kuncsorgott tűzért, ahogy szokott. Ezek szerint a gyűrűk még mindig működnek.
- Igazán vehetnél már magadnak egy gyújtót - kunkorodott mosolyra a szám. Most, hogy nem kell azon az átok helyen roskadnom, hirtelen feléledt bennem egy fél, amiről azt hittem örökre eltűnt. Ma este nem akartam gondolkodni. Ma érezni akartam.
Levettem a hátamról a táskát, és előhúztam belőle Winter ütött-kopott Szent Patrik napi sapkáját, és odadobtam neki. A nyakamból egy egyik láncot, ami lassan mindig ott függött lerántottam, és a sapka helyére dobtam. - Happy Saint Partick’s Day, brother! - tettem hozzá erős ír akcentussal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Furcsán ismerős a kettőnk között húzódó bizsergető érzés. Pláne, mikor pillantása a gyűrűre esik. Igyekszem visszafogni magam, természetesen kezelni, mikor nekem is meglepő fordulatot jelentett a használata. De ha már van, használjuk.
Elnézően ingattam meg a fejem egy mosoly kíséretében, csakhogy egy pillanattal később már megmutassam neki, mégis miben sántikálok. El akarok szabadulni, és tudom, hogy ő is. Kijár nekünk a pihenés.
Pillantásom siklik végig rajta, kissé szomorkás, vággyal teli érzés tükröződik benne. - Like we never left Mintha sose mentünk volna el- suttogtam kettőnk közé halkan, és hagytam, hogy átvesse a karját a vállamon, mint ahogy régen sokszor tette, amikor kimozdultunk. Vele meg Willel. Summer hányszor hisztizett, hogy jönni akar...
- Asshole... Seggfej- kuncogtam, és lesodortam a karját. Elé lépve kezdtem el hátrálni, hogy mutassam az utat, miközben ismertetem a tervet. - I've searched for an Irish Bar. It's near here and they have amazing beers. Not as good as ours but quite good. So I thought that we should check it. Also it has some program for Saint Patrick, sooo... What do you think? Am I cool enough to spend a night with? Felkutattam egy ír kocsmát. Itt van a környéken, és állítólag remek a sörük. Na nem annyira, mint a miénk, de nem rossz. Szóval gondoltam lecsekkolhatnánk. Van valami Szent Patrik napi programjuk is. Szóval.... Vagyok annyira menő, hogy velem töltsd az éjszakát? - incselkedtem vele, mint régen. Véletlenül se úgy fejeztem ki magam, hogy ő jöjjön ki belőle rosszul, hiszen "vele mindig menő együtt lenni". A hülye egója viszi egyszer a sírba. Engem meg az, hogy hagyom, hogy legyen neki.
- Maybe we can race at beer drinking Talán sörivó versenyt is tarthatnánk- gondolkodtam el, ahogy kiértünk a Deák térre. Az emberek rögtön Wintert kezdték pásztázni. Főleg a sapkáját, mire felnevettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csinos. Hiába próbáltam palástolni, egyszerre lepték el pillangók a gyomrom és rándult görcsbe. Albert hangja a fejemben vetekedett a nagyiéval, miközben megpróbáltam kiválasztani a tökéletes ruhát. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem pakoltam ki a fél szekrényt. Aztán a piros ingre az egyik ki nem csomagolt táskában leltem rá. Utoljára Írországban volt rajtam. Az egyik halloweeni rendezvényünkön a pubban. Épp ezért nem vettem eddig elő. A szép emlékek mostanra már a rémálmaimmá változtak, amelyek nem csak éjszaka, de már nappal is kísértettek.
Ám mindezt takarta a kabát. Természetesen a magyar közlekedés nem volt felkészülve a hirtelen beütő hidegre, így a fűtés se működött rendesen. Legalább volt mire fognom a szótlanságom, ami a közelgő vacsora miatt telepedett rám.
- Hello - köszöntem a férfinak, aki egy pillanat alatt termett az aurámba. A testem zavartan reagált a szituációra és gyenge ooo-t elejtve azért. Idegességem valahogy egyáltalán nem akart lankadni. Hihetetlen volt az emberek mennyire meg tudtak rémíteni. És akkor ott volt az az elejtett mondat is a sógortól. Kitágultak a szemeim, és idegesen Albertre pillantottam, illetve a kitóduló emberekre. - Túl késő visszafordulni? - kérdeztem meg kicsit se palástolva a félelmem, és hagytam, hogy Albi segítsen. Az egyetlen mentőövem a szituációban.
- Üdv mindenkinek - mosolyogtam, mire egy kar már el is kapott. - Ohh, oké - öleltem vissza sután. - Amennyire a magyar vasutakon jól lehet - válaszoltam diplomatikusan, és ahogy elindultunk befelé Albertnek suttogtam. - A te családod nagyon szereti a fizikai érintéseket - jegyeztem meg. Nálunk nem szokás. Ha valaki mást ölel, ott nagy gond van. Mint amikor Summer elmesélte a költözésünk előtti történéseket. Vagy mikor én értem haza kisírt szemekkel Zack miatt. Ha valamit nem cseszünk el nagyon, nincs értelme.
- Hova tehetem a kabátom? - kérdeztem a ház asszonyát. - Cipő marad, megy? - tettem fel a következőt. Ezek legalább biztonsági övek. Nem tűnök kukának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

El se tudtam először hinni, de úgy tűnt van valami közös bennem és Miksában. Most az egyszer még talán valamiféle együttérzés is motoszkált a belsőmben, de szerencsére gyorsabban továbbmentünk a témákkal, minthogy realizálódjon a dolog.
- Otthonos - jegyeztem meg mosolyogva, miközben engedtem, hogy lesegítse a kabátom. Furcsa volt. Az egész légkör. A törődés. És hogy itt az emberek nem félnek kimondani azt, amit éreznek és gondolnak. Talán titkok sincsenek?
- Köszönöm - suttogtam elfúló hangon. Valahogy Albert úgy tudta mondani, és olyan szemekkel nézett rám, hogy azonnal elpirultam. Pedig általában nem vagyok olyan fajta. Az érzéseim diagnosztizálása helyett igyekeztem a figyelmemet a körülöttünk lévő beszélgetésnek szentelni, ám az csak hamar terelődött ránk. Hitetlenkedve lestem a tanár úr irányába.
- Komolyan? Ezt hallanom kell egyszer - jegyeztem meg, bár komoly elképzeléseim voltak az említett újévvel kapcsolatban is. És aztán én voltam célkeresztbe. Évek óta először szegeződött ennyi szempár rám csak azért, hogy megismerjenek engem. Hirtelen zavarban éreztem magam, és az igazság az volt, hogy nem tudtam a választ. Abban a pillanatban, ezzel az egyetlen jól irányzott kérdéssel egy lyukat talált.
- Több rész is érdekel, egyenlőre gyakornoknak jelentkeztem, hogy mindenbe belelássak kicsit - válaszoltam semlegesen. Aztán egy pillanat alatt váltottam át, engedve felszínre lépni a lányt, aki képes napokig egy ház falánál ülni egy élőláncba és minden erejével küzdeni olyan eszmék mellett, amelyek számítanak neki. - Az igazság az, hogy szerintem több rész is van, ahol modernizálni lehetne a rendszert. Nem azt mondom, hogy az első pillanatban törvénymódosításokba akarok kezdeni... - próbáltam oldani kicsit a szavaim súlyát. - ...de külsős szemlélőként láttam olyan cselekedeteket, amelyek megakadályozásával, vagy valamilyen erre irányuló megmozdulással jobbá lehetne tenni a mágustársadalmat. Jelenleg sokan vannak, akik kritizálják a rendszert, és ha meghallgatnánk ezeket a hangokat, optimalizálni tudnánk a helyzetet. Nem akarok tiszteletlen lenni, de jelenleg olyanok ülnek a minisztériumban, akik hasonlóképpen azt mondják, hogy "egy jól bevált fellépő még mindig sokkal jobb, mint kockáztatni" - csatoltam vissza a belépő beszélgetések utolsó foszlányait. - Ha nem végletekben gondolkodnánk, akkor azt mondanánk, hogy érdemes megtartani tavalyi elemeket, amelyek vissza fogják csábítani a közönséget, de újabb fellépőket is meghívni, akik mondjuk a fiatalabb társadalomnak szólnak - szemléltettem példán. Aztán zavartan Albertre néztem, mintegy megerősítést várva, hogy nem mondtam semmi rosszat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A reggeli készülődéskor talán idegesebb voltam, mint általában szoktam. Tudtam, hogy ez majd pluszba erősíteni fog a minisztérium döntésében, hogy ne vegyenek fel gyakornoknak, de nem tehettem mást. Azok a lények megérdemlik, hogy éljenek, és ne vadásszák le őket. Egyik állat se érdemelné meg a puskát, de ezért talán tudtam tenni. Épp ezért döntöttem úgy, hogy a legkomolyabban veszem.
Az alig pár napos nadrág anyaga minden lépésnél megfeszült a lábamon, ahogy követtem Nagy prof kapkodós lépteit. Egy pottal járó emberhez képest mindig meglepődtem milyen fürgék a lábai, de jelenleg minimum annyira eltökélt volt, mint én.
- Igen, az összes dokumentáció a táskámban van - jelentettem ki egy gyors bólintás mellett, próbálva nem letérni az útról, amit Sanyi kirajzolt nekem. Meglepően nehéz volt, feltéve, hogy még soha nem jártam a magyar minisztérium belsejében. Előtte már igen, de az egy másik történet.
- Jó reggelt Nagy Sándor úr! - köszönt a férfi grafitszürke hangon, amire ahelyett, hogy figyelmen kívül hagytam volna, még jól végig is mértem. Nem nézett ki a legjobban, de inkább az örök zsémbesség hagyott nyomot rajta, mint más hirtelen bekövetkező lelki törés. - Nem tudom, gondolom - nyomta meg a gombot egykedvűen, látszott rajta, hogy még ez a kis beszélgetés is megerőltető. Alig vártam, hogy kiszállhassunk a liftből.
Elindultunk a folyosón, de amint becsukódott a lift ajtaja visszanézve rámutattam. - Neki... áhh mindegy - legyintettem, inkább rá sem kérdezve. Sokkal fontosabb volt, ami ránk várt. Megálltunk egy pillanatra az ajtó előtt.
- Ne feledje, érzelemmentesen. Őket nem érdeklik az emóciók, csak a tények - emlékeztettem jól ismerve a férfit, és beléptünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mosolyogva néztem a két bolondot a tetőn bohóckodni. - És úgy gondoltátok, hogy az Úristen megfelelő bibliai ének? - kérdeztem cukkolva Albertet, egy pillanatra elfelejtve, hogy körülöttünk még mennyi számára fontos ember figyeli minden kis rezdülésünket.
Aztán ahogy hangom egyre magabiztosabb lett a halk szobában, éreztem, hogy az eddigi félelmeim felszakadnak. Sose akartam más lenni, mint ami vagyok, és ezt most se szerettem volna másképp. Ha ezért az emberek nem fognak szeretni, az az ő döntésük. Néha nehezebben kezelem, néha jobban. De úgy, hogy tudom Albert velem van, és nem kell egyedül megvívnom a csatát, máris könnyebb.
Kissé kizökkent az újabb ember érkezése. - Jó estét - biccentek félszegen, egy halvány mosollyal figyelve a szerelmes pillantásokat. Régen a saját szüleimet is ilyennek láttam. Ők egymással szemben most is ugyanazt a törődést képviselik, mint négy éve, csak éppen az én szememben változtak meg. Mert ameddig egymásba voltak bolondulva elfelejtettek gondoskodni három gyerekről, akiknek fogalmuk se volt hogyan kéne felnőni egyik pillanatról a másikra.
Zavartan pillantottam hol Albertre, hol az anyukájára, aztán egy fél mosollyal jeleztem, hogy megleszek. Biztos voltam benne, hogy a felsőmnek semmi baja, még csak meg el se fordítottam a fejem, hogy ellenőrizzem. Ahogy lassan nekikezd, az arcom úgy válik egyre komolyabbá, és habár minden szót értek, mégis nehezemre esik felfogni őket. Sikeres pályázat. A szavak már azelőtt újra és újra pörögtek a fejemben, hogy befejezte volna a nő a beszédet. Miért volt ilyen kedves?
- Én... köszönöm. Nagyon - jelentettem ki még mindig alig találva a szavakat, és felállva megsimítottam a karját félszegen, kissé hanyagul. - Mindjárt csatlakozom, csak én is kezet mosok - jegyeztem meg, elmutatva az irányba, amelybe a többieket láttam eltávolodni.
Légy nagyon büszke magadra. Ahogy a fürdőbe léptem elöntött a boldogság. Megcsináltam. Hitetlenül mosolyogtam bele a tükörbe. Nem leszek csapos életem végéig. Megnyitottam a csapot, és gyors, ideges mozdulatokkal mostam le a MÁV piszkát, miközben a szemeimet elöntötték a megkönnyebbülés könnyei. Gyors pislogásokkal léptem ki a szobából, mellkasomról mintha egy ember állt volna fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Biztos vagyok benne, hogy a boldogságom egy kicsit kiüt az arcomon, de próbálom annyira visszafogni magam, amennyire lehet. A kihúzott szék kicsit megakaszt, hiába tudom Albertről, hogy úriember, mindig meglepnek ezek az apró gesztusok. Gyengéden megérintem a karját.
- Inkább hadd segítsek az italokkal. Egészen otthonos nekem az a terep - jegyzem meg, és elindulok vele a konyhába. - Erről jut eszembe, kézműves sörre nincs lehetőség, ugye? Sebaj legközelebb hozok a kocsmából - legyintettem, aztán gyorsan körbepásztázva a helyet nyúltam a kellékekhez, és Albert utasításai mellett töltöttem ki az italokat, hagyva, hogy ő vigye őket vissza.
Amint leültünk éreztem a furcsa érzelmeket. És nem csak azért, mert az anyukája nézése egy pillanatra teljesen elveszett, hanem mert Albi hangja is sokkal fakóbb lett. Ahogy az idősebbik Hollóé is. Míg a férfi hangja általában erős zöld, most épp csak megötütte a khaki színt. Egy pillanatra megrezzent a szemöldököm, de hallva Eszter további csivitelését, érzem, hogy nekik fogalmuk sincs az asztalnál zajló drámáról. Felírtam magamnak agyban, hogy amikor négyszemközt maradok Alberttel halványan kérdezzek rá. Ahogy Fabiolára is. De mielőtt igazán elkezdhettem volna gondolkodni a helyzeten, újabb kérdés szállt felén, ezúttal eredeti zöldjében ragyogva.
- Persze - adtam meg az engedélyt, külön értékelve, hogy nem az első nevemmel próbálkozott. - A kocsmában kell dolgoznom. De a testvéreimmel meg tudok egyezni beosztás tekintetében. Mostanában egyikünk sincs vakációs hangulatában - erőltettem mosolyt az arcomra. A családi dráma, ami lassan de magabiztosan bontakozik ki előttünk, nem is engedte, hogy nagyon belegondoljunk olyan szituációkba, amikor nem vagyunk együtt, egy helyen. Hiszen így sokkal erősebbek vagyunk, még ha sokszor egymás ellen is fordulunk. Ujjaim akaratlan kezdték csavargatni a gyűrűt az ujjamon, hogy jobbra, hol balra, nehogy elindítsam a varázslatot. - Úgy látja, hogy akár már a szünetben is elkezdődhet a munkám? - kérdeztem vissza, alig tudva visszatartani az izgatottságom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Éreztem hol egyik, hol másik oldalamról áradni a furcsa, apró változásokat, és szinte le mertem volna fogadni, hogy egy és ugyanazon titok köré fodrozódnak. Ám nem sok időm volt agyalni rajta, az idősebbik Holló máris más vizekre evezte a témát.
Habár több alkalmat is fel tudtam volna emlegetni, amikor a minisztérium sokkal jobban értékelte volna, ha csak ülök és malmozok, mégse szóltam semmit. Lehet, hogy nem vetett volna jó fényt az új pozíciómra, ha rögtön arról kezdek el sztorizni, hogyan álltuk el a minisztérium bejáratát, harcolva a manók jogaiért. Arról nem is beszélve, amikor Zalánnal iratokat loptunk, hogy szabotáljunk egy beruházást. Védelmünkre legyen mondva, egy egész fajt mentettünk meg vele.
Az első mondatra hevesen bólogattam, csak hogy a második már megfagyassza a mozdulatomat. Letettem az evőeszközt, és idegességemet leplezve nyúltam a poharamért. Bort kellett volna kérnem. Bort.
- Az én burkomat csak senki ne lékelgesse - feleltem végül komolyan, az utóbbi percekhez képest ridegen. Kérdezett. Hazudnom kellett volna? - Én értem, hogy az Önök családja így működik, de a miénk hosszú évek óta nem. Ebben a sakkjátszmában csak magára számíthat az ember - feleltem feszülten, mélyen a férfi szemébe nézve, hogy lássam, hogy megértette mennyire nem jó ötlet a családomat belekeverni. Főleg az anyámat emlegetni. Hiába nyílt titok ez a faluban, a teljes sztorit mégis csak nagyon kevesek tudják. És számunkra ez így jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Őszintén megvallva nem csak az őszinte kommunikációhoz, de a bocsánatkéréshez se vagyok hozzászokva. Albertnek pedig egyszerre két szülője is épp mentegetőzik. Az én anyám két évre eltűnik, és még csak annyit se mondd, hogy bocsi.
- Ugyan, nem történt semmi. Addig szerencsés az ember, amíg nem kell ilyesmikbe belegondolnia se - jelentettem ki, és beleittam a poharamba. Holló professzor szavai mentén azonban kesernyéssé vált az alma lé íze a számban. Hiszen Albin kívül még csak nem is tudja senki, hogy jelentkeztem gyakornoknak. Se a családom, se a tanáraim, még Zalán se. Hogy lehetne így bárki a szövetségesem? És különben is, az elmúlt években is elvoltam pillanatnyi szövetségesekkel.
Az élőláncas résznél kicsit éreztem, hogy szorul a húrok, de nem akartam tagadni. Nem bántam meg egy pillanatig sem. Eddig ahhoz volt erőm, mostantól majd több lesz.
Mosolyogva figyeltem a testvérek marakodását, néha még mi is szoktunk így. - Nem tudom mi az a Junior - vallottam be két falat között. - Ja, az valami film? Mugli dolog - próbáltam bekategorizálni összevont szemöldökkel. - Sose néztünk TV-t - vallottam be, csak hogy egy pillanattal később felmutassam a mutató ujjam. - Nem igaz, hazudok. Az Eurovíziós Dalfesztivált minden évben megnéztük - vigyorogtam az emléket előhívva. - Az itt is megy, nem? - néztem az asztalnál ülőkre, főleg a saját generációmat méregetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Mosolyogva hallgattam hol a magyarázatot, hol a mellé illeszkedő jeleneteket a testvérpártól. Az egész szoba pezsgett az élettől, és a nevetés hangja visszhangzott a falakról. Az egész régi emlékeket ébresztett bennem, és leginkább honvágyat. Keserédes boldogság borzongatta meg minden porcikámat, ahogy az új dallamokat hallgattam, melyek már sokkal ismerősebben csengtek. Nálunk senki nem zongorázott, de ez nem jelentette, hogy műveletlen vagyok. Mindenesetre nehéz lenne Brahmsot ukulelén eljátszani. De nem lehetetlen.
- Tavaly felutaztam Pestre, és ott az egyik bárban hallgattam meg a jelölteket, egészen jó volt a felhozatal - jegyeztem meg, észre sem véve ez a nagy kavalkádban mennyire magányosan hangzik. - Pezsdítő látni az emberi sokszínűséget - tettem hozzá, és a poharamért nyúlva kiittam a gyümölcslevemet. - Hozzak valakinek még inni valamit? - pillantottam körbe, felvállalva az egyetlen feladatot, amit tudtam. Mégiscsak csapos voltam.
Felállva a konyhában egy pillanatra csak megálltam, és kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Hallgattam a hangzavart, ami az ebédlőből áradt, és csak egy pillanatra is, de átadtam magam a szomorúságnak. Olyan régen engedtem meg magamnak, hogy ne dühös legyek, hogy még a lelkem is megkönnyebbült tőle. Aztán visszamenve Eszterékhez fordultam.
- És, mikorra tervezitek az esküvőt? Hogy álltok a szervezéssel? - próbáltam bekapcsolódni újra a beszélgetésbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kevés vendég, nyugis kocsmavezetés, mindez egy jó könyv társaságában. Kívánhat az ember lánya többet? Nos... ebben a kérdésben talán vitatkozhatnánk, ha a fülem épp nem kapott volna el egy fél mondatot, amiben a Bontovich és Holló vezetéknév egymás mellett foglalt helyet. Ez pedig egyetlen duóra utalhatott. Elővettem legközvetlenebb kocsmárosi mosolyomat, és egy újabb adag sörrel megkörnyékeztem a pletykás bandát. Mondanom se kell, hogy a félinformációk tudatában az elkövetkezendő két óra kín keserves volt.
Anélkül, hogy igazán átgondoltam volna a tetteimet, lábaim már az utat tették a legközelebbi hopp-pont felé. Az ispotály folyosóján merült csak fel bennem, hogy talán nem életem ötlete berontani a két fiú kórtermébe. Még igazán azt se tudom mi történt, és ha csak még több bajt okozok a jelenlétemmel?
A folyosón fel-alá járkáltam egy ideig, próbálva eldönteni mivel teszek legjobbat. Hiszen még Alberttel se vagyunk olyan kapcsolatban, hogy ide rohanjak, mint egy fél idióta. Talán nem is fogja érteni miért jöttem. Miksa pedig egyenesen elküld az anyám után Írországba.
Már fordultam is meg, hogy visszavegyem az utamat Bogolyfalvára, mikor szembe találtam magam Grace-szel. És abban a pillanatban eldőlt a dolog. Rosszul nézett ki, és bármennyire is furcsálltam, hogy Miksával van együtt, most mégse jött egyetlen szarkasztikus megjegyzés se az ajkamra. Pár mondatot váltottunk csupán, és utána csak várnom kellett. Életem legnehezebb pár perce volt. Még megfordulhattam volna. Elmenekülök, ahogy anyám tette. Soha.
Benyitottam a szobába, és halkan be is csuktam. Ki tudja mennyire tartózkodhatok ott. - Hello - köszöntem félénken, és félszegen rámosolyogtam. Annyira nem éreztem helyénvalónak az ottlétemet. - Azt hittem legközelebb én választhatok helyszínt - vicceltem el inkább a dolgot, és lassan az ágya végéhez sétáltam. Egyáltalán szeretné, hogy ott legyek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Néha még mindig elborzaszt az a szemérmetlenség, ahogy a férfiak mindenbe a szexet látják bele. És ez alól úgy tűnik Albert se kivétel. Ám a szokásos monológom helyett csak a szememmel köröztem egyet, miközben közelebb sétáltam. A végére egy kis félmosoly azért megbújik a szám sarkában.
- Jajj, nem... nem kell magyarázkodnod - jegyeztem meg a szavába vágva, kicsit elpirulva, amikor az utolsó mondatot is felfogta az agyam. Sosem zavartattam magam, ha más mondta. Általában nem is vettem komolyan. Ez csak egy trükk, hogy minél gyorsabban a ruhám alá jussanak. De ahogy Albert mondta, egészen más volt.
- Na jó, egy valamit mégis meg kell magyaráznod - léptem közelebb hozzá, megállva az ágy mellett. - Miért látott fél Bogolyfalva az alsógatyádban hajnalban? - böktem ki. Először a kérdés a fejemben valahogy úgy hangzott, hogy miért látta mindenki előbb az alsónadrágod, mint én, de az az sejtette volna, hogy látni szeretném. Közben meg még mindig nem tudtam hányadán állok a köztünk lévő dolgoknak.
- Elég rossz a köhögésed. Mit mondott a doki? - tettem fel a következő kérdés, és közben a kezébe süllyesztettem a sajátomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem gondolt a következményekre. - Hát, a kocsma népe megszavazna Bogolyfalva arcának, az már biztos - jegyzetem meg, felfedve az összes forrásomat. Kellett neki egy csapossal összejönni.
Csak hallgattam a hihetetlen történetet, és akarva akaratlan elmosolyodtam a piac és a mise említésére. Abba bele se mertem gondolni, hogy milyen lehet az ágyban fekve. Meztelenül. Talán még megtapasztalom, talán nem. Az egész szituáció még mindig annyira zavaros. Iderohantam, mintha a barátnője lennék, és úgy viselkedem, és ráadásul ő is olyanokat mondd. De közben legutóbb még azt beszéltük, hogy lassan haladunk. És a legrosszabb, hogy így is mint a mágnes tapadtam volna hozzá.
- Tüdőgyulladás? De ilyen gyorsan az nem üthetett ki, ha... - ráncoltam össze a szemöldökömet, csak hogy utána kitáguljanak a szemeim a felfedezéstől. - A tó! - Kezemet azonnal elhúztam az övétől, mintha az érintésemmel is betegebbé tudnám tenni. Az én ötletem volt, bele se gondoltam abba, hogy ez neki másképp hat.
- Ne haragudj rám, én nem akartam, hogy kórházban köss ki - fontam össze a mellkasom előtt a karjaimat, és a plafonra meredtem. Bűntudat. Leginkább ezt éreztem, amiért nem gondolkodtam, mielőtt cselekedtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Középső gyerekként valahogy megszokod, hogy sokszor rajtad múlik minden. Winter túl lázadó volt, rá nem lehetett bízni semmit, Summer pedig túl kicsi. "Autumn Rue, ő megbízható. Okos, tanulékony, és empatikus." Aztán ha kihull a kezéből az irányítás, és elveszti a családi kocsmát, senki nincs ott. Talán éppen ezért éreztem úgy, hogy ez is rajtam múlt. És épp emiatt néztem kétkedőn először Albertre. Engedtem, hogy érintése megnyugtasson, hogy kicsit közelebb legyen hozzám, mind lelkileg, mind testileg. Szükségem volt a szavaira, még akkor is, ha önmagamnak nem is vallottam volna be.
Bólintottam egyet beleegyezőn, bár még mindig nem tudtam teljesen a magaménak a gondolatot. - De ha te a tó miatt vagy itt, Miksa mit csinált? - biccentettem az üres ágy felé a szobában, öntudatlanul eljátszva az ujjaival. Szokatlanul kellemes volt hozzáérni. Mintha évek óta mást se vártam volna, és most hogy megkaptam, nem tudok betelni vele. És közben annyira természetes volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Egy pillanatig elmerengve nézek az üres ágy felé, hallgatva közben Albert magyarázatát. Az utóbbi időben szándékosan kerültem Miksát, így természetesen fogalmam sincs róla, mik lehettek a jelek, de a webbeteg kifejezést se tudta igazán értelmezni a fordító lánc, így inkább csak kontextusában vettem a szöveget.
- Ő nem időközben romlott el, neki mindig is baj volt az agyával - vágtam rá csípőből, aztán mint egy gyerek, akit megcsíptek húztam el a számat, és szisszenve fordultam vissza Albert felé.
- Túl korai? - kérdeztem meg. Ennél általában jobban kiszűröm a Miksa elleni rosszindulatú megjegyzéseimet Albert miatt. De ez olyan magasröptű volt, hogy az ajkaim előbb kimondták, mint szerettem volna.
A szemeim egy pillanatig az ágyat vizslatták, és a nüansznyi helyet, ahova éppen beférnék. Mint a szerelmes regényekben. Ám merszem nem volt oda befeküdni. Az már tényleg egy határ átlépése lett volna. Ugye?
- Hoztam neked valamit - tereltem el a saját gondolataimat is, és a táskámba nyúlva egy könyvet húztam elő. - Amikor beteg voltam nekem mindig ebből olvastak. Vagyis... ezt a könyvesboltból hoztam, mert nekem csak eredeti nyelven van meg. De az élmény gondolom hasonló lesz - nyújtottam oda zavartan Neil Gaiman Csillagpor című kötetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Valamiféle melegség árasztotta el a bensőmet, ahogy az egyik kedvenc regényemmel a kezében láttam. Alig vártam, hogy elolvassa, remélve, hogy minimum annyira fog neki tetszeni, mint a tíz éves Autumn-nak, aki betegsége miatt végre minden figyelmet megkaparint.
Túlleszünk. Mi ketten? Ők ketten? Vagy az egész bagázs időstől a legfiatalabbig? Kezeinkre esik pillantásom. Lassan nincs mit mondanom. Lassan el kéne indulnom. De valahogy még sem akaródzik eljönni a pillanat, mikor otthagyom. Nem így. Nem ebben az állapotban, mikor levegőért is imádkoznia kell. Vagy csak ez is kifogás, és igazából sehogy se szeretném otthagyni.
Talán egy kicsit túl sokáig is maradok csendben. Elmélázva az érzéseimről, nézve a kezeinket, ahogy egymásba fonódnak. - Anyukád hogy viseli? Volt már bent? - kérdezek végül rá, csak hogy az időt húzzam még egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lassan kunkori mosoly húzódik az arcomra, ahogy elképzelem azt a népes, hangos famíliát a kórházban. Csoda, hogy a személyzet még épp ésszel bírja. A többi betegről nem is szólva. Aztán ahogy feljön az állapota, úgy komolyodik el az én arcom is egy kicsit. Hiába érez Albert anyukája megnyugvást, ha bennem csak most kezdtek igazán el dúlni az érzelmek. Nem lennék most egy szobában vele, túl sok gondolatom jutna a tudtára. Olyanok, amelyeket talán még én sem ismerek be igazán.
Szemöldököm az égbe szökik a kijelentés hallatán. Az ember lánya az "olyan jó, hogy itt vagy" után nem a széthullott családját várja bekukucskálni a mondat végére.
- Hogy mit akarsz csinálni? - adtam hangot is a hitetlenkedésemnek. - Neeem... - nevettem el magam őszinte kacajjal. - ..te ezt nem akarod - ingattam a fejemet is. Az év vicce. Holló Albert a nagyképű, lázadó bátyám, aki még nálam is szarkasztikusabban reagál ha érzelmekről van szó, és a tutyimutyi semmire se jó apámmal szemben. Ha az alsóneműben való szaladgálás nem volt elég megrázó, akkor ez a találkozás biztosan az lenne.
- Nincs szükségünk engedélyre. Apánkat meg amúgy is visszaette a fene Írországba. Megint élete szerelmét hajkurássza, amíg mi visszük az üzletet - változott meg azonnal a hangnemem, vöröslő színfoltokkal árasztva el a helyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mindig is tudtam, hogy Albert más, mint a többiek. Figyelmes, néha zavarba ejtően udvarias, de hogy még tradicionális is, azt éppen nem gondoltam. Hiszen nagy nőcsábász hírnevében jár. A gondolatra össze is ráncoltam a szemöldökömet, és habár nem akartam hinni a szóbeszédeknek, mégis a kérdésben benne volt minden, amit eleinte hallottam róla. És amiért olyan sokáig próbáltam tartani a távolságot. Már miután rájöttem, hogy ki ő.
- Minden lány apjától engedélyt kértél, akiket az ágyadba vittél? - vontam kérdőre, mert aligha értettem a szituációt. Az egészen más, ha az eljegyzéshez kér engedélyt, az egy szép gesztus. Egyes társadalmakban. De itt még csak kanyarba sincs ennek a felvétele.
- Hát... mi Danversek még nem nagyon voltunk hivatalos kapcsolatban - fejtettem ki röviden. Zack-kel mondjuk találkoztak a szüleim. Annak is jó vége lett. Winter rejteget mindenkit, Summer meg... Summer meg traumatizáltabb, mint én. De csak a szüleinkre kell nézni. Hol példa ez számunkra?
- Anyánk megjelent, benne pedig újraéledt a remény. Könnyebb álmot hajkurászni, mint belátni, hogy az életed romokban. A nagyi azt mondta maradhatunk, és jobb is nekünk nélkülük - vontam meg a vállam, mintha semmiségről beszélnék. Információkat mondtam el, a lehető legkevesebb érzelemmel. Pedig éreztem azt a kis sajgást a mellkasomban, és azt a kék árnyalatot a hangomban. Megint nem minket választott. - Félek, hogy Winter sem marad itt sokáig - suttogtam magam elé. Nem akartam kimondani. Féltem a gondolattól is, mégis valahogy kicsúszott. Pőrén éreztem magam, így szabad kezemmel zavartam a másik felkaromat kezdtem el simogatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Más a kettő. Vajon ezt csak azért mondta, mert komolyan gondolja, vagy csak elódázza vele a témát? Az igazság az, hogy mindig megkérdőjelezem az emberek mondanivalóját, de most ebben a szituációban valahogy extra nehéz elhinnem, hogy valaki csak simán érdeklődik irántam. Pedig nemet mondtam neki. Igaz, a csókban talán más volt, de a szavai mindenféleképpen ezt tükrözték.
- Winternek? - akadtam fent. A második alkalom, hogy a bátyám neve feljön, amióta látogatási idő van, és mind a kétszer szarkasztikus kérdés formájában. Véletlen lenne? - Nem, mi... mi nem beszélünk erről. Az furcsa lenne. És kínos - meredtem el magam elé, ahogy megpróbáltam elképzelni a szituációt. Igazából két lehetőség lenne. Kiröhög, amiért ilyeneket mondok. Vagy csak szimplán nem tud mit kezdeni a mondataimmal. De őszintén, kimondani is nehéz lenne. Albertnak is az volt, pedig nem is neki szólt igazán.
- Inkább... inkább beszéljünk másról. Mikor műtik a nagyokost? - biccentek a fejemmel a másik ágy felé, zavartam megsimítva összekulcsolt kezeinket. Tudtam, hogy addig Albert nem fog eljönni az ispotályból. És hogy talán esélyem se lesz addig újra látni. A gondolat pedig valamiért furcsa, kongó érzést váltott ki a mellkasomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Elhúztam a kezeimet, és ujjaimmal a koronás gyűrűt kezdtem el forgatni ide-oda. Arra gondolva, vajon mikor jött el a pillanat, hogy nem kezdtünk el kommunikálni. De az igazság az, hogy sose tettük nagyon.
- Hát tudod... amikor igazán kellett volna, akkor hullott szét minden. Nem igazán tanultuk meg hogyan kéne. Szarkazmus és gúny formájában rejtegetjük az érzéseinket - vontam meg a vállamat, mintha semmiség lenne. Annak is éreztem. Furcsa volt már ennyit is nyilatkozni róla. Természetellenes.
Egy grimasszal nyugtáztam a csúnya köhögését. Nem akartam elhinni, hogy nincs valami gyógyfű, amivel ki lehetne ezt kúrálni. Lehetőleg ennél gyorsabban. Vagy egy varázsige. Ha nem ő hajtja végre, akkor végülis nincsen hátulütője, nem?
- Nincs is neked semmi bajod - mosolyogtam a megjegyzésre, örülve, hogy ebben a szituációban is képes a legjobb formáját hozni. Aztán a mosolyom lassan tűnt el, ahogy megint komolyabb vizekre eveztünk. Még jó, hogy aggódom. És még fogok is, mert szeretnék tenni valamit az állapota ellen. Nem hagyhatom, hogy csak így feladja. Vagy ha ő meg is teszi, én nem fogom feladni őt.
Ám hang nem jött a torkomra, hogy gondolataimból bármit is közvetítsek felé. A szemeiben viszont láttam, hogy vár valamit, bármit, és zavaromban más nem jutott eszembe. Kezem orcájára siklott, és lehajolva lágy csókot leheltem ajkaira. A közelsége megbódított, az összes aggodalom kiszállt a fejemből, és hirtelen tisztábban éreztem mindent vele kapcsolatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Olyan gyakran csevegek Miksával, ez lesz az első dolog, amit mondok neki, ha legközelebb találkozunk - ingattam a fejemet. - Már ha szóhoz jutok mellette. Gondolom sok mondanivalója lenne számomra - jegyeztem meg, kissé elhúzva a számat. Mielőtt különösebb indoka lett volna rá, már utált. Most pedig még azt is érezheti, hogy elveszem tőle a legjobb barátját. Ha nem lenne annyira féltékeny és önző, belátná, hogy ez nincs így, de Miksa olyan ember, aki a saját igényein nem lát túl.
Gyengéden csókolom, nem követelődzőn. Majd amikor már nem egy kórházba kell érte besurrannom, talán más lesz. Elmosolyodtam, miközben összefonódó kezeinket néztem. - Valamiért megéri lebetegedni - jegyeztem meg. Nem tudtam, még mennyi időnk van, mielőtt Grace-ék visszaérnek. Azt se tudtam mekkora ez a kórház, talán már a hatodik kört róják.
- Meglátogathatlak majd? Mármint ha.. ha Miksával lennél, megértem - néztem fel a szemeibe. Megfakult sárga hangom visszapattant a kórház faláról, eljuttatva tudatomig mennyire kétségbeesetten hangzott, amit mondtam. Mióta lettem ilyen? Mikor lettem képtelen távolságot tartani? A gondolat megijesztett, hogy ez a szituáció megváltoztat.
- Jobb lenne, ha nem jönnék. Miksának épp nem rám van szüksége - vontam le a végső következtetést, mielőtt Albert megtehette volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Bármennyire is úgy tűnhet kívülről, hogy nincsenek rám hatással a szavai, mikor kimondta, hogy szüksége van rám, nagyot dobbant a szívem, majd ki is hagyott egy ütemet. Ez már komolyabban hangzott. Mint valami, aminek súlya van, és így felelősség is tartozik hozzá. Adnom kell, ha mást nem magamat.
- Igyekszem jönni - bólintottam bizonytalanul. Nem, ez már nagyon nem a mostani én voltam. Ez az a tinédzser volt, akit felültettek, mert látták, hogy lehet. Ez az a tizenéves volt, aki nem hogy a saját érzelmeiről fogalma sem volt, de arról se, hogy milyen ember igazán. Ám ha előbbivel nem is, utóbbival egészen kezdtem megbarátkozni. Egyenes voltam, és most sem akartam mást. - Jönni fogok - biztosítottam Albertet, és a szemeibe is néztem, hogy tudja, nem csak üres szavak. Lehajoltam még egy csókra, egy pillanatra megállva ajkai előtt, hogy megállít-e.
- Megyek. Úgy hagytam ott a kocsmát, mintha késdobáló lenne - jegyeztem meg szórakozottan. Ezt a kifejezést az egyik vendéktől hallottam. Igazán magyaros érzete van.