Barabás Dália Vanda

A pumpálj, pumpálj jeligére hallgatva bulizott végig egy koncertet így a délelőtt folyamán. Pihenésképp, az iskolától teljesen elszakadva látogatott el a rendezvényre és bele is vetette magát rendesen a fesztiválozásba.
Fehér pólója immár a szivárvány összes színében pompázik, mert bár a futást kihagyta, a színpad közelében is dobálták a porokat ezerrel. Igazából egyedül érkezett, de ez nem garantálta, hogy így is tölti az egész hétvégét. Sőt, már az első pillanatban átkarolt két ismeretlen, de csinos csajszit, akiket vitt magával - és ők nem ellenkeztek.
Hiába a korai időpont, bizony űzte azt a bizonyos szomjúságot rendesen, pénzt nem sajnálva. Egyszer élünk alapon úgy gondolta, most megtehet bármit és talán már Balázs sincs a nyomában, vagy ha mégis, a tömegben már rég elvesztette.
Az aktuális koncert után kis szünetet tartva sétál el a helyszínről, ott hagyva a két kis szőkét. Csápolásra használt karja elfáradt, vállát mozgatva, néha kissé ferdén lépve sétálgat a bódék között a csendes övezet, azaz a sátorhely felé. Ahogy belép, bántani kezdi fülét az a csend, ami ott uralkodik, de ez nem akadályozza meg abban, hogy elsétáljon a helye felé. Egy egyszemélyes helyet kapott és előre figyelmeztették, hogy lesznek szomszédai. Csak azt nem mondták, hogy olyan csinos kislányok is lesznek a szomszédságban, mint az a szőke, akitől nem messze éppen ezekben a pillanatokban torpan meg.
- Heeelló életem szivárványa - köszönti végigmérve a hölgyeményt.
Azon gondolkodik, vajon látta-e már korábban, esetleg tudja-e a nevét, de nem, semmi nem ugrik be vele kapcsolatban. Csak azt látja, hogy szép és tiszta festékes.

Barabás Dália Vanda

Van neki a szőke, Szofi... Na, ő az a lány, akivel nem tudná meghatározni a kapcsolatukat, de azt legalább már érzi, hogy jó köztük az összhang és van is valami kimondatlan kettejük között. Az első pillanattól mintha egymásra lennének hangolva, azóta pedig már az is eszébe jutott, hogy ha lesz egy hosszabb szabad hétvégéje, akkor elviszi nyaralni a lányt.
Ennek ellenére örömmel méri végig az összes shortban flangáló nőneműt, különös figyelmet fordítva a szivárványnak titulált, sátorból kilógó hölgyeményre.
- Üüühhmmm nekem a szivárvány jobban tetszik. Bocs - mondja ki lazán ami a nyelve hegyén van.
Megvonja vállát és elvigyorodik, hunyorogva nézi meg tüzetesebben őszivárványságát.
- Nem? Talán én vagyok a színvak? - éles meglepettséggel a hangjában kérdez egyből vissza, s le is néz a ruhájára, karjaira - melyek neki elég színesnek tűnnek a festéktől.
- Nikolai vagyok, de hívhatsz Nikonak, vagy színvaknak, ahogy tetszik.
Napszemüvegét letolja az orrára mielőtt leülne mellé. Épp csak néhány centi van a két sátor között, így még azt is simán el tudja követni, hogy benyúljon a saját helyének kis ajtaján és egyből mellette kikutassa táskáját, amibe tiszta trikókat gyömöszölt. Nos igen, ő és a pakolás az két külön fogalom, de Emma nem volt éppen kéznél, hogy segítsen neki és nem is szólt a húgának arról, hogy elmegy bulizni egy egész hétvégére.
- Te figyelj, gyere strandolni.
Hirtelen ötlettől vezérelve tornássza magát fel a térdeire és várakozva pillant a szomszédnőre. Útközben látta, hogy a sátorhelytől körülbelül két percre van a part, ahol van óriáscsúszda is.

Adrian

Kis kikapcsolódásra vágyik amikor feldobja a havernak az ötletet, hogy mutassa meg neki Londont. Ő Svájcban meg Németországban nőtt fel, és hiába utaztak az apjukkal kölyökként, semmire nem emlékszik az udvariaskodáson kívül.
Adriant meg a szüleit is a családi kapcsolatok ápolása alkalmával ismerte meg, szóval könnyedén elbeszélget egy tea mellett az elmúlt évekről az anyukával amíg a drága haverja rá nem irányítja figyelmét. Az is igaz, hogy őt is leköti a házaspár szebbik fele, és nem különösebben teper Adrian figyelméért.
Mikor útnak indulnak, azonnal kéményként füstölög cigarettájával. A Szofival történt dolgok után nagyjából dupla annyit dohányzik, mint előtte. Még nem tudta túltenni magát a csárdás eseten.
- Elég tökös lennél hozzá, hogy beleugorj? - kérdezi a Temzéhez érve.
Ő nem ül le, hanem újabb szálra gyújt a vízhez közelebb sétálva. Kérdését nem szánja kihívásnak. Mondják töketlennek, de hogy ő nem kockáztatna tüdőgyulladást meg fertőzést, az hot sicher.
- Ja - bólogat, és elvigyorodik. - Életet mutass nekem, te majom.
Kíváncsian vonja fel fél szemöldökét a szórakoztató bár kifejezésre. Végre sikerül olyannal előhozakodnia a havernak, amit még értékel is az emberünk. Kitárja karajit, eldobja a csikket és részéről indulhat a móka.

Adrian

- Sok a stressz - vonja meg vállait nemes egyszerűséggel.
Ezt a választ adja mindenkinek, aki megérzi azt, ami körbelengi. Könnyedén elfogadják, nem várnak több választ, ő pedig elégedett azzal, ha nem tudja meg kettőnél több ember az undorító tetteit.
- Nincs az a piamennyiség, amivel belekényszerítenél - a gondolatra is összerezzen, hátán végigfut a hideg.
Tudja, hogy nem volt ilyen kérdés, de ő még szavakban se fog ilyennel menőzni. Kinőtte, mondjuk így. Bőven volt alkalma rá, hogy erejét fitogtassa.
Kezd unatkozni. Nem hiába unszolja Adriant, hogy életet mutasson, ne csak a vizet, meg a körülötte romantikázó párokat. Kíváncsian, immár cigaretta nélkül várja, mi az a hely, ahová indulnak.
Kezeit zsebre dugja, apja említésére pedig felhorkant. Nem szól semmit, ugyanis nem akar belegondolni, milyen lenne az apja felbőszült állapotában. Haverja erejében nem kételkedik, de az apját sem kell félteni...
- Haver, azt csiripelik a madarak, hogy összejöttél az exeddel. Nekem meg nem is mesélsz? - vonja kérdőre inkább néhány méter megtétele után.
Csicseregnek a madarak, de fogalma sincs, melyik exére gondoltak amikor tudmására hoztak ezt az információt. Majd így hátulról szépen kiszedi belőle...

Adrian

- Ex. Valamelyik, mit tudom én. Csak ennyit hallottam. Biztos a kis vörös - vonja meg a vállát.
Ezek szerint alaptalan pletyka lehetett, vagy éppen csak látták valamelyik hölgyeménnyel beszélgetni, és egyeseknek ez már kapcsolatnak minősül. Eleinte, amikor Szofival a kapcsolatuk teljesen kimondatlan volt, az emberek már sokkal többet rebesgettek, mint az akár a jelenlegi helyzetre igaz lenne.
- Mondj már valamit. A pasikra buksz már, vagy mi? - kérdőn sandít oldalra, felhúzza fél szemöldökét.
Viccesnek hat a kérdés, de nem lepődne meg az igenlő válaszon sem. Ő maga is érdeklődik mindkét nem iránt, miért ne lehetne a haverja is hasonló őhozzá?
- Szofia állandóan.. Nem viccelek, állandóan menstruál. Nyilván nem, de érted, valami hisztije mindig van.
Szemét forgatja, majd a fejét is megrázza hozzá. Nos a kapcsolatukban nem csak a lánnyal vannak hisztis problémák, Nikolai épp olyan havibajos, mint a szőkeség. Csak ő nem ismeri be.
- Emma nem csípi... Ha összezárnám őket, vagy én halnék meg a végén, vagy ők jönnének kopaszon ki a vesztes csatából...

Szofi

Mostanra a hatvanezredik sóhaj hagyja el ajkait, de mint hűséges társ, követi kedvesét minden egyes bútorcsoport választékának hatalmas dzsungelébe. Most, hogy lassacskán beköltözhetnek az új lakásba, tisztában van vele, hogy Szofinak igaza van, és kellenek azok a bútorok. Bízik benne egyébként, de egy szóval se mondta volna, hogy válassza ki ő egyedül, neki aztán mindegy. Mert nem, kicsit se mindegy, szeretné, ha élete első saját lakása nem női bútorokból lenne összeválogatva.
Hang nélkül imitálja, hogy letépi az összes bőrt a képéről, majd amikor a másik felé fordul, felszalad a szemöldöke. Néhány másodperc erejéig még azon is elgondolkodik, hogy mi a jó élet az az állólámpa...
- Nem, kicsim, még nem gondoltam rá - ingatja meg azt a tököt a nyaka felett, majd felfedezi a mozdulatot, amivel mellkasába sikerül tőrt döfni.
- Direkt szívatsz? Mi lenne, ha először választanánk egy ágyat, és konyhabútort? Vagy mi, egy olyanon akarsz nekem főzni? - mutat jobbjával a lámpák irányába.
Kissé kétségbeesettnek, töketlennek érzi magát ebben a helyzetben. Biztos benne, hogy aki elsuhan mellettük, kineveti, nem pedig együttérez. Soha nem akart papucs lenni, és nem is lenne, ha nem érezné azt a kis ráhúzást a nő részéről.
Tudja ám, Szofi, nem hülye a vőlegényed.

Szofi

Bohócnak érzi magát. Egyértelmű, hogy a szőkeség jól mulat az ő nyomorán, és ezt nem könnyű elviselnie egy férfinak, akinek eddig nem kellett alkalmazkodnia asszonyokhoz.
- Vettem észre - szúrja oda kissé sértődötten.
Esze ágában sincs megbántani a másikat, de nem szeretné, hogy az éjszakát is itt töltsék. Pedig amilyen tempóban haladnak... Nikonak fogalma sincs, mi a különbség az elefántcsont és a tojáshéj színek között, ezért nem csoda, hogy a szeme is ki akar folyni a helyről.
- Köszönöm, ház asszonya - mosolyodik el végre kissé, mikor ujjait összefűzi párja ujjaival.
Így, hogy célirányosan indulnak meg a konyharészleg felé, máris jobban érzi magát. Útközben a tekintetükkel részvétet nyilvánítanak egymással egy másik szerencsétlennel. Legalább nincs egyedül.
- Feketét. Vagy szürkét, fát. Ezt nézd! - kivételesen ő kezd lelkesedni valami iránt. - Állj oda.
Elengedi Szofi kezét, majd a bútorhoz tessékeli. Néhány lépésnyit hátrál, karba teszi a kezeit. Tetőtől talpig végigméri menyasszonyát, meg a szekrényt, és elégedetten bólogat.
- Jól áll, ezt szeretném.

Szofi

Nem válaszol, csak mosolyogva megrázza a fejét. Szereti egyszer elmondani a dolgokat, és ha azt épp hallja Szofi, teljesen jól van úgy. Neki ő lesz a ház asszonya, tekintve, hogy Emmával nem tisztázta még a hozzáköltözést, na meg mégiscsak feleség lesz a szőkéből.
Abban az esetben, amikor végre a saját szájízének megfelelő terméket talál egy bevásárlás alkalmával, visszatér az életkedve és nem kínként kezeli a szituációt. Sőt. Komolyan jól szórakozik, miközben asszonykáját rendesen szemügyre veszi a leendő konyhabútora társaságában. El is képzeli a hálóingében, kócosan. Teljes az elégedettség.
- Mivel te fogod a legtöbb időt vele tölteni... Vagy rajta - vonja fel a szemöldökét.
- Nincs fél perce, hogy oda állítottalak, maradj csendben - szól rá fenyegetően miközben automatikusan a nő derekára csúsztatja kezeit.
Szemeit lehunyja, aztán lefejti magáról a másik kacsóit, hogy zsebéből elővegye a papírt, amit az eladó nyomott a kezébe.
- Fel kell írni a számát... - miközben beszél, közelebb lép a bútorhoz, és megkeresi rajta a matricát, amiről felfirkantja a megfelelő helyre a számokat.
Ezután elégedetten húzza tovább kezénél fogva kedvesét.
- Asztal? Bőr széket szeretnék hozzá...
Nézelődése közepette kissé elfeledkezett arról, hogy rosszul kellene éreznie magát. Igazság szerint pontosan azért hagyta, hogy úrrá legyen rajta a lelkesedés, hogy fordított legyen a helyzet és ő álljon bosszút az órákon át tartó fali dísz válogatásért.

Piper
Budanekeresd

Dühöngő őrült módjára rugdossa el az útjába álló szemeteseket és mindent, ami csak mozdítható. Fáj már a lába, de nem érdekli még az sem, hogy a kabátját is elhagyta a kocsmában, ahonnan nem éppen sietősen távozott.
Volt ott egy lány, a Bagolykőben már találkoztak párszor, és néhány srác, akik nem éppen kedvesen közeledtek eme hölgyemény felé. Csak néhány ütés volt, semmi több, mégis ő húzta a rövidebbet, mert a törzsvendégekkel ellentétben Nikolait kiküldték a helyről, menjen a dolgára és ne rontsa az üzletet...
Visszafordulva odaszólt a lánynak, hogy tartson vele mielőtt tovább zaklatják, de most hátra sem néz, fogalma sincs róla, vajon a kis szeplős hogy döntött.
Csak megy, ahogy a lába bírja. Egy sikátorban áll meg, ahol felrúg egy utolsó kukát, majd hátát a hideg, bomladozó falnak veti.

Piper
Budanekeresd

Otthon a csárdában ő szokta kidobálni azokat a vendégeket, akik nem bírnak magukkal, és nincs ahhoz hozzászokva, hogy ő legyen kipenderítve. Nem is meglepő, hogy felhúzta magát, de úgy rendesen és hagyja, hogy a dühöngő őrült elsötétítse gondolatait. Nincs Balázs, aki a seggében legyen és leállítsa, az aurori felügyelet talán már megszűnt.
A sikátorban áll meg, kicsit kifújja magát. Ekkor pillantja meg a lányt, akire valószínűleg a frászt hozta viselkedésével. Képtelen józanul gondolkodni, de igyekszik a lehető legnormálisabb énjét előhúzni magából.
Köszönetét csak vállvonással reagálja le. Kiegyenesedik, és az az egy szerencséje, hogy nem az elhagyott kabátjában van a cigarettája, hanem pulóvere zsebében, így elő is tud venni egy szálat, melyet még a bemutatkozás előtt meggyújt és mélyen magába szívja a nyugtatólag ható nikotint.
- Nikolai. Láttalak már, én is Bagolyköves vagyok és enyém a csárda - kifújja a füstöt, majd némi udvariassággal megfogja a lány kezét és ajkához emeli.
- Ez természetes kell, hogy legyen - nem kér köszönetet, sőt. - Miért voltál egyedül egy ilyen helyen?
Kérdését követően felvonja szemöldökét és a választ várva beleszív a cigijébe. Lába jár még az idegességtől, ezen kívül nagyjából lenyugodott.

Piper
Budanekeresd

Szeret új emberekkel megismerkedni, de nem úgy, ahogy ez most történt. A történtek ellenére udvarias, mert hiába a múltja, jó neveltetést kapott. Valószínűsíthető, hogy ezért is állt le azokat az emberekkel mikor más nem. A mai fiataloknak nincs vér a pucájukban. Ó de mennyire, hogy nincs.
Megkapja a választ, amire bólogat, jelezve, hogy így már érti. Újabb slukk következik, meg egy nevetés a szájából.
- S***fejek voltak, az a helyzet - mondja ki az egyszerű tényeket.
Mostanra már eléggé lenyugodott, csak egy kicsit didereg. Elnéz a sikátor kifelé vezető irányába és számításba veszi, hogy visszamegy a kabátjáért.
- A lényeg, hogy rendben vagy. Pasira vártál? - kérdőn néz vissza a lányra.
Nem érti azokat a pasikat, akik hagyják, hogy egy hölgy egyedül egyáltalán betegye a lábát a kocsmákba. Nála is rengeteg egyedül érkező nő van minden áldott nap, de Niko nem engedné, hogy a párja, vagy éppen csak a kiszemeltje társaság nélkül kerüljön ilyen helyekre, ahol könnyen előfordulnak ilyen és ehhez hasonló esetek, zaklatások.
Csak egy pillanatra hunyja le a szemét, be is úszik elé Anna képe. Nehezen gondol másra. Most viszont Piperre figyel, kissé meglepődik, de el is vigyorodik. Ujjai közül átnyújtja neki a cigarettát, amiből már nincs is sok.
- Nem dohányzol, mi? - kérdez rá a nyilvánvalóra. - Bunkó vagyok, kérdezhettem volna... Ha kérsz egy szálat, adok...

Piper
Budanekeresd

Nem az ő dolga eldönteni, a hölgyike mikor akarja kipróbálni a cigarettát, de talán jobban járna, ha egyáltalán nem tenné. Nikolai szemében a dohányos nők nem különbek nemdohányzó társaiknál, teljesen pártatlan. Felé is nyújtja a dobozt, hogy vegyen nyugodtan és ezt követően a gyújtót is felpöccinti.
- Köhögni fogsz tőle - jegyzi meg vigyorogva előre, amíg meggyújtja a nikotinszál végét. Még emlékszik a saját első szálára. Nagyon rosszul lett tőle és percekig köhögött mire megszokta a tüdeje a füstöt.
- Ha kocsmába hív randizni, annak soha ne dőlj be - ingatja meg a fejét. Amolyan jó tanácsnak szánja. Véleménye szerint ott már gondok vannak, ha egy férfiban annyi sincs, hogy ne kocsmázni hívja a kiszemelt hölgyeményt. A lovagiasság a mai világban már nem nyerő, úgy látszik.
Hümmögve vonja meg a vállát. Különösebb oka nem volt a védelmezésre, a helyszín is csak véletlenül lett az a poros, dohos, de annál olcsóbb vendéglő.
- Beszerzést intéztem otthonra aztán benéztem ebbe a kocsmába, mint konkurens. Nem ezért, vagy azért, de ugye, hogy az én csárdám ennél sokkal jobb? - kíváncsian vonja fel a szemöldökét.
- Lassan haza kell indulnom. Kezd rohadt hideg lenni. És te, Piper? Hazakísérjelek?

Annám
egy étteremben
[zene]

Kedvese megérdemli, hogy néha ne csak a saját főztjét kelljen vacsorára fogyasztania, ezért hozta el most az étterembe, ahol történetesen olyan partiféle van. Egész vacsora alatt szól a zene, a terem egyik fele cigarettafüstbe burkolózik, mellettük nevetgélve vonulnak el a párok, akik táncolni készülnek.
Niko az utolsó kortyot issza ki poharából, végig Annát nézve, majd kézen fogja a nőt és felhúzza. Vigyorogva húzza közelebb magához, aztán elindul vele a táncparkettre.
- Mondtam már, milyen gyönyörű vagy ma este? - súgja Anna fülébe miközben kezeit derekára simítja.

Annám
egy étteremben
[zene]

Sejtelmesen mosolyog kedvese kérdésére. Már hogy ne lenne jó ötlet! Az ilyesfajta tánc nem is a lépésekről, inkább a hangulatról szól. Az pedig, ha ezek ketten együtt vannak...elég heves.
Épp csak annyira fogja, hogy irányítani tudja és persze ezzel magához vonja, míg jobbját fel nem csúsztatja az oldalán egészen a nyakáig. Füle alatt állapodnak meg ujjai, s ezt követően a mozgás már magától jön. Hihetetlen, hogy a tánctudását "egykezemenmegtudomszámolnihányszor" megcsillogtató Niko milyen ügyesen veszi az akadályokat Anna hatására.
Végig a szemébe néz, majd kezével a nő kezéért nyúl. A lehető legközelebb áll hozzá, szinte egyként mozognak.

Annám
egy étteremben
[zene]

Százszor is feltette már magának a kérdést, hogy hogy lehet ekkora szerencséje a múltja ellenére. Soha még csak gondolni sem mert rá, hogy kerül az életébe valaki, akire képes lesz úgy nézni, mint most Annára. Főleg ilyen rövid idő alatt.
A külvilág megszűnik létezni amikor együtt vannak. Nem lát senkit és semmit, még csak nem is hall mást a zenén és kedvese légzésén kívül. Úgy öleli magához, akárcsak egy féltve őrzött kincset, mégis hagyja, hogy a zene felfokozza vágyait.
- Nyáron elutazunk Kubába. Vagy Spanyolország legyen? - veti fel az ötletet a zene lassulásával egy időben.
Persze itt még nem engedi el. Sunyi vigyora mellé csillogó fekete szemek társulnak amikor kezeit a hátsójára csúsztatja és a lehető legközelebb húzza magához. Testük teljes egészében összeér.
- Nem mintha esténként sokat mennénk majd táncolni...
Anna ajkait figyeli míg beszél és sajátjait benedvesíti. Durvaság nélkül, de kellő hévvel csókolja meg, mintha csak utalást tenne a nyaralás éjszakáira.

Annám
egy étteremben
[zene]

Ráncolja a homlokát és ciccegve ingatja meg hozzá a fejét. Na jó, talán egy kicsit...egy igazán kicsit munkamániás a Weißling fiú, de egy nyaralást álmai nőjével nem hagyna ki. Vagy nőivel, ha Emma is csatlakozna egy barátjával.
- Nyugi, a csárda már elég idős hozzá, hogy egyedül hagyjam otthon - vigyorog Annára. - Amúgy remélem nem gondolod, hogy a főnök nem engedhet meg magának egy hét pihenést...
Megelégeli a beszédet. Nem hiába vonja magához és enged utat az érzéseinek. Legszívesebben ott helyben csinálna vele ennél jóval többet, na de mégiscsak egy étterem és emberek.
Önelégült vigyor terül el a képén. Egész teste zsibbad, ennek jelét a nő is érezheti. Mintha szeme is sötétebben izzana már, de a csókba beleveszik, lehunyja azt és csak jobban szorítja magához.
Végül lazít a tartáson, ujjait is ellazítja Anna gömbölyded testrészén és hátrahúzódik. Megnyalja ajkát, s tekintetével a folyosóra nyíló kijáratot keresi.
- Anna...? - féloldalas mosollyal pillant le kedvesére, majd a mosdók felé bök fejével.
Ha ebből érti a nő, hogy mit szeretne, máris fogja a kezét és lassan kivezeti.

Álmaim nője

Nem olyan régen érkeztek a vörössel a fesztivál helyszínére. Rájuk fér a bulizás, a lazítás. Az itt eltöltött idő alatt már meglátogatták a büfét, ahol Nikolai rendesen kibélelte izmos hasát sült kolbásszal annak érdekében, hogy a hűsítő sör fogyasztása meg legyen alapozva.
Kézen fogja kis feleségét, aztán miközben a hajó felé terelgeti, a fülébe súg valami olyat, amit bőven elég Annának hallania. Sötét szemeiben megcsillan a vágy, de mielőtt a nő reagálna, maga elé engedi a felvezető lépcsőn. Na persze nem pusztán udvariasságból, ki is használja az alkalmat és szemügyre veszi a kilencven-hatvan-kilencvenet.
- Még egyszer ránézel haver, de betöröm az orrod - morogja közelebb lépve a sráchoz, aki úgy gondolta, hogy az ő kedve biztos kapható különböző dolgokra.
Legalábbis a nézéséből Niko ezt szűrte le, azt pedig nem tűri, hogy valaki így néz Annára. Az övé. Az ő felesége, nézzenek csak az ujjára.

Álmaim nője

Már azt is elfelejtette, hogy a napokban valami olyasmit intézett, amiről Annának se számolt be részletesen. Pedig illene, tudnia kellene róla, hogy lassan nem kell szabadnapot kérnie, sőt, dolgoznia sem kell, ha nem akar.
Akár a kis söröcskéje nélkül is tökéletesen jól érezné magát így, hogy látja Annát mosolyogni és gondolatai bejárják a helyszíneket elképzelés szinten. Lesz néhány napjuk arra, hogy mindent körbe...járjanak. Persze, csak ez jár a fejében amikor a nő fülébe beszél.
A hajón elég rámorrannia a srácra és az már húzza is fülét-farkát, Niko pedig ellazítja arcizmait és követi Annát a buborékok felé. Nos hát vannak dolgok, amik egyiküket érdeklik, a másikukat kevésbé. Lassan felvonja szemöldökét és körbenéz, megpillantja a medencét. Kaján vigyor terül el arcán.
- Inkább te nézz oda - szólal meg.
A következő pillanatban pedig egyik kezét a neje combja alá, a másikat a hátára csúsztatja és felkapja. Néhány lépéssel a medencénél terem, ahol vigyorogva dobja bele a vízbe kedvesét.

Álmaim nője

Könnyedén emeli fel kis feleségét és viszi a medencéhez. Mázli, hogy a legtöbben épp koktéloznak és a csókstandnál állnak sorban, így nem dobja rá az emberekre. Vigyorogva nézi végig ahogy elmerül és felbukkan, meg is nyalja ajkát a felbukkanó látványra. Pontosan ilyet szeretne látni egész hétvégén.
- Az volt a tervem - vonja meg a szemöldökét, és még rá is kacsint a nejére mielőtt egy laza mozdulattal ledobná magáról a pólóját.
Érzi magán a pillantásokat, de ő csak a vörös tekintetét keresi. Nem olyan hülye, hogy simán leguggoljon mellé, ugyan. Kicsit távolabb lépve beugrik mellé. Csurom vizesen, meztelen felsőtesttel bukkan fel, majd lassan megközelíti.
- Ez például egy helyszín... - mormolja a nő fülébe amint a háta mögé ér és átöleli.
Kis időre megállapodik a fülénél, aztán belecsókol a nyakába, és a felső pántját odébb húzva a vállára is nyom egyet. Kettejük közül határozottan Anna az, aki figyel a határokra.

Álmaim nője

Niko is tudja, Anna az, aki észhez téríti, amikor nem bír az ösztöneivel. Már amennyire ilyenkor észhez lehet téríteni. Felnyög a nő eltávolodására, és nem is engedi, hogy túl távol menjen. Visszahúzza a kezénél fogva, majd a medence széléhez tolja. Az imént kapott csókot háromszorosan adja vissza, hosszabban, mint az előző.
- Mindenki szeme láttára. Amiért lelocsoltál - durcásan vonja fel fél szemöldökét.
Egész olyan, mintha valóban haragudna, pedig sosem tudna Annára. Vonásai ellágyulnak, kivételesen megregulázza magát. Jobbjával finoman simít végig a nő arcán.
- Egy koktélt?
Meg sem várja a választ, odébb lépve kinyomja magát a medence szélén örömet szerezve ezzel a csajoknak. Megáll a napsütésben és megrázza a haját, majd a bárpulthoz sétál a lehető legjobb gyümölcsös ital reményében. Egy az asszonynak, és egy töményebb saját magának.

Álmaim nője

Egyszerűen imádja, hogy Annával így lehet szórakozni. Nem zavarba, hanem tűzbe hozzák egymást és minél tovább húzzák egymás agyát, az annál nagyobbat szól amikor megtörik a jég. Nem cserélné el ezt semmiért. Ahogy az látszik is, feleségén kívül más nő nem érdekli. Ők nézik és olvadoznak a napágyakon, a Weißling fiú pedig egyszerűen felszegett állal végigsétál a "kifutón".
Mosolyogva figyeli az idő közben medencéből megszökött Annáját. Két elég jól összerakott pohárral tér vissza és helyezkedik el a nő mellett.
- Féltékeny vagy? - nevet fel.
Vigyorog miközben felé eső karjával átöleli kedvesét és magához húzza. Puszit nyom a hajába és ajkaira, majd poharát koccintásra emeli.
- Igyunk arra, hogy nekik csak a bámulás jut. Meg az öklöm, ha úgy stírölik a se... feneked.
Anna kedvéért még vigyáz is a szájára. Elvégre az ember a felesége hátsóját nem seggként emlegeti, nem igaz?
- Amúúúúgy - nyújtja el a szót és az égre emeli a tekintetét.

Álmaim nője

A lehető legközelebb húzódik Annához és a koccintást követően a pohár tartalmát majdhogynem ki is issza. Ő, mint csárdatulaj tudja, hogy ebben a melegben a hűsítő italok igencsak kelendő árucikkek, és ez nem az a hétvége, amikor foglalkozniuk kellene az árakkal. Nagyon úgy áll, hogy lassacskán meg is indulhat a következő körért.
- Amúgy nemtom eleget hangoztatom-e, de szeretlek. Tudtad? - vigyorodik el.
Niko nem épp az a fajta férfi, aki túlzásba viszi az érzelmei kimutatását. Pedig képes rá, és ha vigyorog is teljesen komolyan gondolja.
Gyűrűzött kezével felesége gyűrűs keze után nyúl és finoman szájához emeli. Megcsókolja kézfejét, majd egy hirtelen mozdulattal a nyakán folytatja.
- Nincs meleged ebben a ruhában? - mormolja a fülébe.
Orrával megböki a nő fülcimpáját és újra a fedetlen részekhez tér vissza. Még jó, hogy a jégkockák kicsit hűtik...

Álmaim nője

De még mennyire, hogy tudja. A néha előtörő kételkedések mellett érzi, hogy Annának ő éppúgy fontos, mint fordítva. Nehezen ugyan, de megbarátkozott a gondolattal, hogy létezik egy ilyen nő, aki minden hibája ellenére is őszintén tudja szeretni. Azóta pedig azon van, hogy kiérdemelje őt lehetőleg élete végéig.
Beleborzong a nő szavaiba és érintésébe, tényleg csak egy hajszál választja el attól, ami a gondolataiban zajlik le. A nap huszonnégy órájából nagyjából huszonkettőben illetlen dolgokról fantáziál nejével kapcsolatban. Talán még az egészséges határokon belül.
Így, hogy a fejét már szinte keresnie kellett, a nem várt lökéstől vízbe pottyan. Szemét törölgetve, haját hátra simítva bukkan fel. Nem tud haragudni az asszonyra, de összeszűkíti szemeit és ajkait is összepréseli miközben elé úszik. Combjain támaszkodik meg.
- Legalább dobd le a felesleges ruhát és ugorj be mellém - forgatja meg a szemét rosszallóan.
Vizes tenyerei csattannak a nő combján - persze nem erőből csap oda -, és elhátrál egészen a másik oldalig, ahonnan egy pöttyös gumilabdát szervál.

Asszony
otthon

Erősen fogja, már-már szorítja Anna törékeny kezét amint a hosszú sétára indulnak itt, a német földön. Csak most léptek ki a kandallóból, de neki már görcsben van a gyomra. Az első alkalom.
Csendben van, nem szól egy szót sem egész úton. Teljesen máshol jár, megszokásból és emlékezetből sétál kifelé, a gondosan őrzött birtok felé, ahol mostanság többet jár, mint az elmúlt tíz évben összesen.
Erről persze felesége nem tud, nem számolt be neki az ügyekről. Azt azonban észreveszi még így is, hogy csak előre bámul, hogy megnézik és próbálják elhelyezni időben és térben a megváltozott, megférfiasodott Weißling gyereket.
- Megjöttünk - jelenti ki ridegen.
Elengedi Anna kezét és pálcájával úgy koppint a kovácsoltvas kapu egyes pontjain, hogy az egyből megadja magát és kitárul előttük. Niko kifejezéstelen arccal biccent, előre engedi a nőt. A ház minden alkalommal amikor feltűnik előtte, csak rossz érzéseket vált ki belőle, nem is beszélve arról, mit érez most, hogy Anna is vele tartott és félti, mintha a legdrágább kincset rejtegetné.
Még mindig tökéletes állapotban van a ház kívül és belül, sehol egy gaz, sehol egy poros szekrény. A házimanó ugyanúgy rendet tart, mint amikor Harald uralkodott felette.

Asszony
otthon

Hogy mondhatná el neki? Tudja, mibe keveredett. Tudja, mi lehet még ebből. Azt is, hogy veszélyben vannak, de pont ezért csinálja. Mert így nem akkora a veszély, mintha nemet mondana. Fél, retteg attól, hogy Annának baja esik, hogy az úgynevezett szövetségesek unalmukban, vagy bosszúvágyból a családján próbálják ki tehetségüket.
Meg akarja oldani, ezt most Noah nélkül és bárki tudta nélkül. Terelni és hazudni könnyebb, jobb így elsimítani az ügyeket, mint hogy beszámoljon a fenyegetésről, amit ezek az emberek jelentenek.
- Senki - válaszolja.
Tekintete a házimanóra terelődik. Különösebb gondot nem okoztak ők ketten egymásnak, de mivel a lény hűséges volt régi gazdájához, tett az bármit is, Nikolai nem tud rá barátságosan tekinteni.
- Járt itt valaki? Dolgunk van, felmegyünk. Ne zavarj minket - igyekszik olyan gyorsan beszélni, hogy azt felesége ne értse, ez már amolyan megszokás, ha kényes ügyekről van szó.
- Gyere, megmutatok valamit.
A régi, már recsegős lépcsőn vezeti fel a nőt, ahonnan hosszú, kanyargós folyosón át haladnak el ugyanolyan ajtók előtt. A barátságtalan, sötét helyet a falon fellángoló gyertyák világítják be.
A folyosó végén balra áll meg egy résnyire nyitott ajtó előtt, melyet úgy lök be, mintha bárki lapulhatna odabent. Sehol senki, csak egy rendben tartott fiúszoba. A szekrényben még mindig Niko régi holmijai vannak, az ágyon az a takaró, melyet az anyjuk akkor készíttetett, amikor még velük élt. A fekete anyagon jól kivehető az ezüst N.W. monogram.
Csendben sétál a könyvespolchoz, melyről leveszi a régi, bőrkötésű fotóalbumot. Családjuk címere van az elején, benne pedig olyan képek, melyeket Niko most először mutat meg feleségének.

Asszony
otthon

Nem voltak az elméjét megrohamozó emlékek. Nem volt csontig hatoló fájdalom amikor belépett a házba. Nem érezte, hogy az apja figyelné és bármikor kilépne a dolgozószobából, hogy bőrövével maradandó sérüléseket okozzon rajta és testvérein. Egyszerűen keserűség és düh uralja minden alkalommal, amikor a régi otthonukba látogat. Csak akkor jön, ha muszáj.
Csendben sétálnak be a régi szobájába, aminek köze sincs ahhoz, amiben most laknak a feleségével. Az otthon érzete és illata helyett is markáns illatok keverednek a régi szagokkal, minden kihűlt, barátságtalan. Az egyetlen, ami pozitívum, az a fotóalbum elejében szépen sorakozó képek őszintesége. Ahol az anyjuk még velük volt és ők mosolyogtak, boldog és büszke nagytesókként tartották karjukban a kishúgukat. Niko néhány olyan emléke, ami kiskamaszként is még tartotta benne a lelket.
Bólint, majd teret engedve Annának körbejár a szobában, Egyáltalán nem kíváncsi a rég kinőtt talárjaira, a Herzberghez köthető tárgyaira. A kemény matrac, melyre leül néhány helyen fel van vágva, de ez nem látszik a takarótól.
- Azok voltak a szüleink. Szép nő, mi? - Niko a mai napig nem tudja, hogy édesanyjuk félvéla, egyszerűen csak szépnek találja.
Hisz nem vak, a gyűlölet ellenére még lát. Közben eldől az ágyon, onnan kezdi figyelni feleségét.

Anna

Figyeli a nő reakcióját. Ennyi év, ennyi történés után elérkezettnek érezte az időt rá, hogy még jobban beavassa a régi életébe. Akármennyire is tartja úgy, hogy nem számít, igenis számít. A jelen része a múltja, részese Noah, Emma, az apja emléke, a másik család...
Bólint, látja maga előtt anyja hosszú szőke haját. A mai napig ugyanúgy néz ki, egy ősz hajszála sincs, egy apró ránca sem. Mintha a testvérük lenne, ami furcsa, ennek ellenére a legkevésbé sem izgatja Nikot.
- Nem - őszintén cseng a hangja és épp nem hazudik.
Cseppet sem vágyik vissza azokba az időkbe, most már sokkal inkább érzi azt, hogy jó helyen van, ahol van.
- Meg tudnád bocsátani, ha más életet élnék melletted? - kíváncsian teszi fel a kérdést, kerülve a válaszadást. - Ne értsd félre, senkire nem tudnék úgy nézni.
Még azelőtt felemeli mindkét kezét, hogy Anna bármire asszociálhatna. Az kéne még, hogy más nőt gondoljon a képbe... Bár talán az egyszerűbb lenne.
- Szeretnék megszabadulni a háztól, de nem olyan egyszerű, mint gondolnánk. Nem akarom, hogy bármelyiküknek is vissza kelljen ide jönni.

Anna

Gondolkodás nélkül kérdez és beszél néha, pedig jó lett volna előbb rájönni, hogy egy ilyen kérdéssel mit okoz a feleségének. Fordított helyzetben biztos azonnal kiakadna és azonnal arra gondolna, amire mindenki józan ésszel. Hogy megcsalják. Hogy másik nőhöz, családhoz jár. Ahogy azt az anyja tette.
- El kell intéznem - ismétli, mintha ez ennyire egyszerű lenne. - El kell vinnem pár dolgot és mehetünk. Ne gondold túl, csak akartam, hogy lásd ezt a részét is az életünknek - megvonja a vállát és még egy apró mosoly is kirajzolódik ajkán.
Már majdnem olyan, mintha nem titkolna semmit. Egy pillanatra még az is megfordul a fejében, hogy egyszer utoljára élne a ház nyugodtságával és az ágy puhaságával, de hamar meggondolja magát. Nyom egy csókot felesége ajkára, aztán feláll és az ajtóhoz indul.
- Összeszedem ami kell, addig nyugodtan nézz körbe.
Odabent nincs titkolnivalója, de a dolgozóban, ahová megy, bőven akad. Az ajtót be is zárja maga mögött arra a kis időre, amíg összeszedi a papírokat, amikre szüksége van. Gondosan rejti el bőr irattáskájában, majd bűbájjal védi le. Fő a biztonság és ha már titkol valamit, azt ügyesen csinálja.
Nagy valószínűséggel ennyi itt töltött idő Annának is elég.

Anna

Csak azt akarja, hogy vége legyen az egésznek és minderről Noah és Emma ne értesüljenek. Csendben, mindenki háta mögött akarja elvarrni a szálakat és ezzel egy ténylegesen problémamentes életbe kezdeni.
Olyan nevek szerepelnek az iratokban, melyek nem szabad, hogy rossz kezekbe kerüljenek. Niko sem akarja ismerni őket, de ez már nem visszacsinálható. Elítélte bátyját a tetteiért, most ő csinálja azért, hogy megmentse a családját. Kapott már finomabb utalásokat arra, mi lesz, ha ő is ki akar szállni.
- Mehetünk - a lépcsőn lefelé haladva megigazítja magán a kabátot, majd Annát a derekánál fogva finoman húzza magához.
Röviden megcsókolja és kitessékeli az ajtón. Végre maguk mögött hagyhatják a helyet, amiből ez a fél óra is rengeteg volt. Már abban a pillanatban érzi a könnyebb légzést, amint kilépnek a házból.
- Haza, vagy sétáljunk? Régen volt itt egy jó fagyizó és télen is adtak - mintha az előző meg sem történt volna, úgy beszél.
Ugyanazon az úton haladnak vissza a városba, amin jöttek, errefelé már valamivel könnyebb. Kicsit elterelődnek gondolatai, egyedül a vállát húzó táska emlékezteti rá, hogy továbbra is figyelnie kell minden lépésére.

Anna

- Nem tudom, rég kóstoltam. Próbáljuk ki - válaszolja már őszintébb mosollyal.
Gyerekkorában sokszor jártak el a testvéreivel, a csokis volt a kedvence. Abban biztos, hogy azóta a kínálat bővült, de ki tudja, vajon egyáltalán még ugyanaz-e a tulaj, vagy megvan-e még.
Rengeteget változott, mégis ugyanolyan maradt a városrész. Jellegzetes épületek, macskakő, az emberek nem rohannak, meg-megállnak az üzletek előtt.
Rászorít Anna kezére amint találkozik a tekintete az előttük megálló férfiéval. Már megint úgy érzi, egészen a veséjébe lát, összeszorul tőle a torka és arra gondol, hogy azon nyomban el kellene hoppanálnia a feleségével.
Biccent és szűkszavúan válaszol. Szeme sarkából látja a nőt, azt reméli, nem ért semmit. Nem az utca kellős közepén merülnek beszélgetésbe, de amit beszélnek, azt is halkan és körülírósan teszik. Találkozniuk kell, el kell vinnie a múltkor említett dolgot. Megkapja érte azt. Nagyjából ennyi. Aztán mintha teljesen legális üzlettársak lennének, kezet ráznak, Annának kezet csókol és útjukra engedik őket.
Niko összeszorított fogsorral engedi el a nő kezét és nyúl a zsebébe a cigarettáért. Őt is megkínálja, de ha kér, sem fogja hagyni, hogy rágyújtson. Elég, ha kettejük közül egyikük teszi csak tönkre magát.