37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Oldalak: [1] Le
Homokföldi Réka
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 131
Írta: 2021. április 23. 20:54 Ugrás a poszthoz

Kállay Bertalan


Olyan izgatott, mintha már a felvételijén lenne. Jár keze-lába és egyfeszt vigyorog. Ha nem lennének fülei mosolya körbe érné a fejét. Végre találkozhat egy igazi aurorral, ráadásul itt a bogolyfalvi kirendeltségen. Ahogy belépett máris elképzelte, ahogy néhány év múlva már, mint dolgozó fogja ezt tenni. Szolgálni és védeni. Összeszorult a gyomra egy pillanatra ettől a nagy örömtől és pár mély levegőt kellett vennie, hogy lecsillapodjon. Hihetetlen élmény lesz az első nap majd itt, de a mostani látogatás sem piskóta. Kapott egy kitűzőt amin a neve áll és, hogy "látogató". Elmagyarázták neki, hogy hová kell mennie, hogy megtalálja, akihez tart. Kállay Bertalannal fog találkozni, személyesen. Ez elképesztő. Lelkesedése lángoló. Le sem lehet lőni. Már fejben összeszedett vagy száz kérdést, amiket ahogy meglátja a férfit biztosan el fog felejteni. Még két év és irány a Sárkányölő, ott végezve pedig visszatér ide, ha fogadják. Azt is eldöntötte, hogy ha gyakornoki helyet kell majd választania, mert úgy olvasta, hogy így lesz, akkor csakis Bogolyfalva jöhet szóba. Minél messzebb a nevelőitől. Minél közelebb ahhoz a helyhez, amit elsős kora óta igazi otthonának érez. A tanoda az ő fészke, amióta csak az Eridon ház diákja lett. De most az a lényeg, hogy megélje és amennyire lehet kihasználja ezt a csodás lehetőséget. Még szobatársa segítségét is kérte, hogy jó benyomást kelthessen. Felvette a legszebb ruháit, megcsinálták a haját és még valami nagyon halvány kis sminket is hagyott felpakolni magára, pedig nagyon nem szokott ilyesmit viselni. Tök hülyén érzi magát. Szoknyát húzott és blúzt, amikben folyton azt érzi, hogy mindene kilóg és furán is mozog bennük. Ez igazából nem így van, csak az izgalom miatt van így vele. Összességében egy vidám és lelkes fiatal nőnek látszik.  - Jó napot! - köszön mosolyogva, miután bedugta a fejét az ajtón. Az auror tudott róla, hogy jönni fog és ő nagyon pontos volt. Fontos neki ez a találkozó és tudta nem hozhat szégyent magára azzal, hogy esetleg késik.
Homokföldi Réka
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 131
Írta: 2021. április 30. 22:21 Ugrás a poszthoz

Kállya Bertalan


Behívták, be is megy. Alig várta már ezt a nagy pillanatot és most végre eljött. Széles mosollyal lép az auror elé és úgy lendíti fel bemutatkozáshoz a kezét, mint akinek ezt beprogramozták, mert különben elfelejtené izgalmában. - Homokföldi Réka vagyok - trillázza karcos hangján és röviden megrázza a férfi kezét, ha az odanyújtja neki - Persze tudom, hogy tudja - teszi hozzá és vigyora még szélesebbé válik, aztán leesik neki, hogy hellyel, kávéval meg pogival kínálták - Uh, köszönöm! Úgy izgultam, hogy csak fél szelet pirítóst tudtam enni, azt is reggel - csap le rögtön mindenből egy kevésre csacsogva. Nem éhezett igazából, de sosem tudott annyit enni, hogy ne fért volna belé még egy kevés, de most annyira be volt sózva egész nap, hogy ez megdőlt. A kávéval meg úgy van, hogy amikor majd szolgálatba áll, akkor úgyis rá fog szokni. Szóval miért ne kezdhetné el most magát szoktatni hozzá. - Milyen szép rend van itt - folytatja a csicsergést miközben leül a székre és eligazgatja azt a fránya szoknyát, amiről mindig úgy hiszi már kilátszik belőle mindene. Amíg babrál vele addig nem beszél, viszont nem tart sokáig, hogy újra megtalálja hangját. - Köszönöm, hogy fogad és válaszol a sok kérdésre amikkel készültem - beszél lehengerlő lendülettel, majd mosolya lehervad - És amiket azonnal el is felejtettem, ahogy bejöttem - harapdálja meg bűnbánón alsó ajkát és olyan arcot vág közben, mint egy csínyen kapott tűzrevaló kölyök. - Ilyen az én formám. Végre találkozhatok egy aurorral, erre nem jut eszembe semmi, pedig tegnap este még listát is írtam - vonja meg vállát megint mosolyogva és tejet löttyint a neki felkínált kávéba. Ha jól emlékszik azzal jobban ízlett neki, amikor pár hete először megkóstolta. Nevelője nem adott neki, pedig ők rendszeresen isszák. A gyógyító, aki képessége gyakorlásában segíti, azt mondta ha úgy érzi nyugodtan igyon, de túlzásba ne vigye. Nem fogja. Olyan lesz neki, míg tanul, mint a csoki. Ritka csemege. később meg majd lesz, ahogy lesz. Egyelőre ez a mai nap a legfontosabb és a vele szemben lévő férfi, akinek a szavait fogja úgy inni, mint a keze ügyében lévő feketét.
Homokföldi Réka
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 131
Írta: 2021. május 20. 12:35 Ugrás a poszthoz

Kállay Bertalan


Hörcsög módjára tömi magába a pogácsákat, ha már így ajánlgatta neki a férfi. Finomak. Etetik magukat. Tényleg éhes volt és, hogy erre rájöjjön, az kellett, hogy egyen. Logikus. Teljesen. Ja, nem. Minden esetre szélesen mosolyog, teleszájjal, béka szélességben arra amiket a vele szemben ülő mond neki és kezdi el is engedni magát. Egy kicsit. Rág, nyel, gondolatait fésülgeti míg egy korty kávét elfogyaszt, azután nagy levegőt vesz és belefog a válaszba. - Szeretek megvédeni másokat. A suliban a kisebbekre is mindig vigyáztam. Nem voltam se prefektus, meg semmi, csak úgy jött a dolog. Aztán meg a többi lánnyal ellentétben tudok harcolni. Küzdősportra járok, meg vívni, meg úszni és hasonlók. Erős vagyok, fürge és nem félek a nálam nagyobbaktól sem, pedig annak lenni nem nehéz - sorol fel egy szuszra mindent és megint megvillantja mosolyát, ami szerinte csak egy mosoly, ám valójában a belőle áradó jókedv bizonyítéka. - Van olyan dolog, ami kizáró ok lehet? Úgy értem olyasmi, ami miatt valaki nem lehet auror? - teszi fel az első kérdését, mert tényleg kezdenek eszébe jutni a listáján szereplők. Nem áll meg azonban egynél. Azonnal felteszi a következőt, még mielőtt kiröppenne a fejéből - Hátrány az, ha valaki nem a legkiválóbb tanuló, de mondjuk vannak dolgok, amihez viszont kivételes tehetsége van? - néz a férfira várakozó pillantással és amikor épp nem beszél akkor vagy pogácsát majszol vagy mosolyog. Nem akarja elmondani, hogy milyen adottsága van, mert azt tanulta erről jobb ha hallgat. De kíváncsi, hogy esetleg származhat-e belőle előnye vagy épp hátránya, hogy nem átlagos lány. A gyógyítási képessége igen ritka. Ha átad erejéből, akkor önmagát gyengíti. Bele is halhat. De nem akar emiatt lemondani az álmáról. Auror akar lenni, amióta csak megtudta, hogy azok kicsodák. Most kiderül, hogy felelegesen aggódik-e emiatt vagy sem. Bertalan majd biztosan megmondja.
Homokföldi Réka
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 131
Írta: 2021. május 25. 15:05 Ugrás a poszthoz

Kállay Bertalan


Annyira figyel, hogy a férfi mit mond, hogy alig pislog. Nem szeretne lemaradni semmiről. Kezében megáll a bögre és a rágás is sztrájkol. Bájosan bárdolatlan hörcsög képpel ül a széken. Issza a szavakat. Lelkesedése sugárzik és látszik rajta, hogy le sem lehet lőni, ha belekezd valamibe. Menetel előre, mint egy kis tank. - Barticut tanulok - válaszol a kérdésre, de csak azután, hogy lenyeli a falatot és széles vigyorral palástolja zavarát. Olyan érzése van, mint amikor a nevelője rajtakapta a kamrában, amint éppen a kenyér csücskét ette le lopva. Mekkora taslit kapott érte...Estig égett tőle az arca. Kilenc volt, de megfogadta egyszer minden ilyen pofonért meg fog fizetni valahogy annak a rusnya dögnek. Elsőként azzal tette, hogy elment nyári munkára egy vastelepre és amit megkeresett, abból maga fizette ki az első óráját. Ezzel tudta csak rávenni a férfit, hogy egyáltalán eleressze. Megérte. Többé nem emelt kezet rá, miután elkapta a karját és saját esernyőjével, amivel bántani akarta, küldte padlóra. Nem épp erkölcsi győzelem volt, de bevált. Vendéglátója közben ismét beszélni kezd és megadja a válaszokat első két kérdésére a listájáról. Nem buta lány, de picit most elgondolkozik. Ez is biztosan olyan "auroros" dolog lehet, hogy úgy szedik ki az emberből a dolgaikat, hogy azt hiszik ők kérdeztek. Reméli most már, hogy majd megtanítják neki ezt is, ha bekerül a Sárkányölőre. Hasznos módszer. - Nem, nem zene - kuncog a vicces szövegen és szája még mindig felfelé görbül, amikor folytatja - Igazából olyasmi, mint amikor van egy tele üveg vize az embernek, és van egy másik ember, akinek ugyanúgy van egy üvege, csak az meg majdnem üres. Az az ember, akinek sok van, át tud önteni annak az üvegébe, akinek meg csak kevés...- igyekszik széles gesztusokkal magyarázni, úgy ahogy neki is elmondták mit is csinál valójában - Neki utána félig lesz az üvege és el kell mennie újra feltölteni, de a másik embernek is lesz elég, hogy ő is elmehessen a kútra - mutatja ujjaival azt a bizonyos menést - Ezt tudom csinálni, csak én nem vizet töltök át, hanem az életerőmet, abba aki rászorul - böki ki végül szégyenlősen. Nem szeret róla beszélni. Ez olyan csodabogár dolog. Nem is régóta tudja, hogy képes rá egyáltalán. Meg amikor kiderült is olyan beteg lett, hogy csuda. Később a kedves gyógyító elmagyarázta neki, hogy ő az úgynevezett "Áldozat" képességével rendelkezik. Át tudja adni a saját erejét másoknak és meggyógyítani őket. Ezért cserébe ő lesz rosszul, attól függ mennyire, hogy milyen sokat adott át a maga energiájából. Nem tudja, hogy ismeri-e ezt a dolgot a férfi, de reméli, hogy nem nézi emiatt kákalagnak, vagy ilyesmi. Kedvesnek tűnt eddig és nem egy olyan tahófalvi töhötömnek, mint mondjuk a nevelője. Most, hogy jobban megnézi, nem is olyan idős, mint hitte. Fiatal inkább. Jó, nem annyira, mint ő, de azért akkor sem egy vénség.
Homokföldi Réka
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 131
Írta: 2021. július 4. 20:41 Ugrás a poszthoz

Kállay Bertalan


Az aurorok is biztos tanulnak küzdősportokat. Ha nem így lenne, akkor az előtte ülő sem lenne ilyen jó kondiban. Varázsolni az is tud aki egy tonna, nem? Elvileg igen. Szóval ha nem pont barticu, akkor tuti valami más lehet amitől fitt Bertalan meg a többi bűnüldöző. Ezen jár az esze mialatt megint eltüntet egy pogácsát. Aztán a kérdésre megvonja kicsit a vállát. - Igazából úgy hívják, hogy az úriemberek sportja. Mindennel Is megtanulunk harcolni. De tényleg - meséli lelkesen és ujjain számolva sorolja, azokat a dolgokat, amikkel tud - Esernyő, sörös krigli, felmosó, serpenyő, kendő, húr, cilinder, sétapálca. Nekem csak egy sima, hosszú botom van, amit nagyon szeretek. Azzal is tök jól el lehet verni bárkit. Kihúzni a lábát, tarkón csapni, meg ilyenek - magyarázza átéléssel és látszik rajta mennyire élvezi, hogy néha elpáholhat valakit. Nem gonoszságból, csak fölös energia levezetésből. Ha rossz szándék vezérelné nem pont auror szeretne lenni, hanem mondjuk valami maffiás valaki. Csak azt ne! Merlin ments! Aztán egy okos megfogalmazással felfedi képessége titkát, ami igazából nem titok csak nem szokta reklámozni nagy neon feliratokkal, hogy: "Hahó! Meg tudlak gyógyítani a saját életem árán!" Az elég érdekes esetekhez és hasonló reakciókhoz vezetne, mint amiket Bertalantól kap jelenleg is, ahogy a férfi székében előre dőlve beszél hozzá. Réka kicsit megszeppen, mert megint csodabogárnak nézik. Hozzá kellene szoknia, mert ez már csak így lesz. - Iszonyat ritka képesség. Még én sem találkoztam sorstárssal. Állítólag legtöbbször nőknél fordul elő, de azt mondta a Gyógyító hölgy, akinél tanulom a használatát, hogy vannak férfiak is, csak ők tényleg nagyon kevesen - bele kell kortyolnia a vízbe, mert egy kicsit kiszáradt a torka - Igen, már használtam párszor. Úgy derült ki, hogy rendelkezem vele, hogy egy kocsmai verekedés közepébe keveredtünk és a barátnőm orrát eltörték. Meggyógyítottam, de utána engem kellett a gyenguszra vinni. Vicces egy este volt - csacsogja kicsit felszabadultabban és már mosolyog is megint. Aztán azt mondja neki az auror, hogy bármit kérdezhet. Ez aztán az ajánlat. Az a soha vissza nem térő alkalom. Ki kell használnia, így rá is vágyja azonnal, ami az eszébe jut. - Lehetnék önkéntes itt a kirendeltségen? Bármit megcsinálnék. Annyira szeretnék itt lenni, hogy lássam milyen az aurorok élete. Aztán meg, amikor végzek a Sárkányölőn, mert oda szeretnék járni, akkor visszajönnék és nem lenne idegen semmi, mert már mindent ismernék - néz kérlelőn a férfira és arcának kislányos bája valahol keveredik a határozott elképzelésekkel rendelkező fiatal nő kisugárzásával. Huszonkét éves és tényleg tudja mit akar. Segíteni. Szolgálni és védeni. Egy szóval auror lenni. Erre vágyik, ezért tanul és ezt a beszélgetést is ezért kérte a férfitól. Nincs más, amit jobban szeretne. Na jó talán egy barátot, de az most mellékes.
Homokföldi Réka
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 131
Írta: 2021. augusztus 31. 23:00 Ugrás a poszthoz

Kállay Bertalan


Olyan izgalmas, hogy a vele szemben ülő férfi ennyire érdeklődik a dolgok iránt, amiket mond neki. Mintha egy álma vált volna valóra. Egy igazi auror figyel az ő szavaira. Ettől teljesen izgatottá válik és magáról megfeledkezve kezd gesztikulálni, hogy bemutasson pár fogást. - Például egy kalappal blokkolni tudok egy ütést így, hogy aztán visszalökjem, ide az áll csúcsára, vagy kifordítsam a kezet - imitálja a mozzanatot nagy átéléssel - Aztán az esernyő kampós végét beakaszthatom a térdhajlatba és ki tudom húzni vele a lábat, hogy utána még egy jó nagyot rá is sózzak a mellkasra. A legyezőt rányithatom arra, aki késsel vagy pálcával támad, aztán összecsukva ki tudom csavarni vele a kezéből - mutogatja ezt is végig - Aztán ott a bot után a másik nagy kedvencem a sörös krigli. Na azzal lehet csak nagyot csapni, és ha tele van, még rá is lehet önteni a tartalmát az ellenre, elterelésként - meséli akkora elánnal, hogy csak úgy ragyog tőle. Nem az erőszakot élvezi, hanem magukat a cseleket és taktikus megoldásokat, amiket kivitelezhet a legegyszerűbb használatitárgyakkal. Igazi belevaló nő benyomását kelti, aki rögtönzött bemutatója végén kipirulva és csillogó szemekkel hallgatja az aurort, akire hősként tekint. Bölcsnek és nagy tudásúnak látja, akinek minden szava aranyat ér, ha az ember megfogadja. - Oh... - ennyit tud csak mondani a dicséretre, fülig pirul, lesüti a szemét és joker mosoly fut ajkára. Ilyen kedveset még soha nem mondott neki senki. Többet ér számára ez a mondat, mint a virág vagy a csokoládé, amit nem mellesleg nagyon szeret. - Öhmmm, gyakorlással tudom fejleszteni. Meg van egy kő amibe tudok erőt tölteni és ha viselem az olyan, mintha lenne nálam egy aksi - magyarázza, azt amit még ős sem egészen értett meg, pedig nem nagy ördöngösség a segítője szerint. Elvileg csak a nyakában kell majd hordania az erőtároló követ és amikor kimerült átáramoltatnia magába a tartalékot úgy, hogy megfogja és koncentrálva kimondja a varázsigét, ami lehívja az energiát. Még csak most kezdik majd gyakorolni, hogy ezt miként is kell. - Nagyon köszönöm! Ígérem nem fogja megbánni! Megcsinálok tényleg mindent. Még kávét is főzök, vagy kukát ürítek, csak itt lehessek a közelében - lelkendezik szélesen mosolyogva, majd mikor rájön milyen félreérthető dolgot mondott, gyorsan javít - Mármint, úgy értem az események közelében - teszi tehát hozzá és vidáman csillogó szeme elárulja, tényleg igazat beszél. Ennyire lelkes. Az már persze egy másik történet, hogy szimpatikus neki Bertalan. Szívesen lennek a segítője, titkárnője vagy bármi hasonló. - Jaj, az nagyon jó lenne! Köszönöm! - bólogat hevesen és már pattan is fel, hogy minél előbb indulhassanak. Mindent látni szeretne, amit csak szabad. Szemét nyitva tartja, fülét hegyezi végig az egész túra alatt. Annyi információt, hangot, illatot és színt szív magába, amennyit csak agya képes befogadni. Az meg szerencsére azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amik érdeklik, olyan mint egy szivacs. Örömmámorban és rengeteg élménnyel gazdagodva búcsúzik el az aurortól, majd hagyja el az épületet, hogy azután egyenesen visszamenjen a Kastélyba.  
Homokföldi Réka
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 131
Írta: 2022. szeptember 22. 10:36 Ugrás a poszthoz

A Parancsnok, meg a szőnyegnek az ő széle - Zlatan

A Sárkányölőben már a képzés kezdetétől arra törekednek, hogy a diákok élesben is megtapasztalhassák milyen egy auror élete. Ezért van az, hogy az év végi szünetből másfél hónapot kivezényelve töltenek egy-egy parancsnokságon. Zöldfülűként osztják el őket, de persze igyekeznek figyelembe venni a tanulók helyrajzi igényeit. Így lehet most Réka itt Bogolyfalván. Első napján a vezetővel kell találkoznia, aki majd megmondja kihez kerül és mit kell csinálnia. Izgatottságában mosolya széles és gyomrában pillangók repdesnek. Arcára igyekszik komoly kifejezést erőszakolni, elvégre csak a Főnökével fog beszélni. Kopog és vár az ajtó előtt. Már van annyi rutinja, hogy vigyázz állásban tegye mindezt és olyan ruházatban, ami praktikus. Lapos talpú, futásra-hoppanállásra is alkalmas cipő, nadrág, póló, felette dzseki képzi öltözékét. Sminket nem visel és haját is szoros varkocsba fogta, hogy ne lógjon a szemébe. Reméli csak, hogy így jó lesz. Meg azt is, hogy nem csak aktákat tologat majd, de úgy sejti leginkább ez lesz a feladata. Csak kávét főzni ne kelljen...Attól egyenesen retteg. Mindig elrontotta akkor is amikor egy hétig volt itt a Mesterképzés részeként.
Homokföldi Réka
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 131
Írta: 2022. szeptember 26. 14:58 Ugrás a poszthoz

Zlatan

Meghallja a behívó szót és egy boldog széles mosolyt elegyengetve belép az irodába és becsukja maga mögött az ajtót. A kattanás kivételesen halkra sikerül. Szélvész madárkánk ma igen visszafogott. Tudja jól, hogy sok múlik azon, milyen benyomást tesz a Parancsnokra. - Jó napot Uram! Igen én vagyok, Homokföldi Réka - válaszol röviden és tömörebben mint az rá vallana, de egy mosoly jellegű görbe csak kiül szájára - Én is nagyon örvendek - válaszolja sugárzó örömmel hangjában, majd gyorsan elsimítja vonásait. Valószínűleg teljesen hiába, mert belőle ez annyira természetesen jön, mint Bakos ezredesből a fapofaság. Oktatója mugli fegyver ismeretet tanít az akadémián, ahol az a gúnyos pletyka jár róla, hogy az arca születése óta mozdulatlan. Soha senki nem látta még felfelé görbülni a száját. Ni de vissza ehhez a feletteshez. - Erősségem az oktatóim szerint a küzdősportokhoz és a pálcapárbajhoz vannak. Gyors vagyok és erős. Kicsit viszont szeleburdi, amit gyengeségnek mondanék - zúdul belőle a szó és az irodát eltölti a poszátapokalipszis, mert bizony Réka nem hiába volt eridonos. A patrónusa sem véletlenül egy kacagó gerle. Tele van energiával és életörömmel - Ezen kívül még ott a képességem. Át tudom adni az életerőmet egy másik embernek, ha az megsérült. Ez egyszerre erősség és gyengeség, mert amit átadok az belőlem hiányozni fog egy ideig és ha túl sokat adok, az veszélyes lehet rám. Dee már nagyon jól kontrollálom! - teszi hozzá kicsit hadarva, mert nem szeretné, ha a vele szemben ülő férfi azt gondolná nincs tisztában a saját erejével és ezt is hebehurgyán csinálná. Kerek szemeivel várakozón pislog ezután és próbál lakatot tenni a csőrére.
Homokföldi Réka
INAKTÍV



RPG hsz: 35
Összes hsz: 131
Írta: 2022. október 15. 11:45 Ugrás a poszthoz

Zlatan

Megfogott a kérdésével, így egy pillanatra, de tényleg csak annyira, de teljesen elcsendesedek és megkomolyodok. Nálam ez ritka dolog, ami most sem tart sokáig. Szám már húzódik is a védjegyemmé vélt széles joker mosolyra, hogy utána ki is nyíljon. - Szerintem nem csak ezek vannak. Na jó ezek is, de a vidámságomat erősségnek tartom. Azt is, hogy szeretek beszélni. Mondjuk ez inkább gyengeség kellene, hogy legyen, de tudja én barátsagos vagyok és ahhoz kell tudni beszélgetni. Meg álmodozó is vagyok és kitartó, mert kis korom óta auror szeretnék lenni és most itt ülök... - csukom be gyorsan a számat és engedem le a kezeimet. Ezután szégyenlősen lesütöm a szemem amivel az eddig folyton mutogató kezemet fixírozom. Megint túl sokat fecsegtem. Fenébe! Szidom meg magam, de már el is múlik a rossz érzés mert a Főnököm arra kér meséljem el hogy ismertem fel a képességemet. - Egy kocsmai verekedés közben - ahogy kimondom már rá is jövök, hogy ez aztán remekül hangozhat így gyorsan folytatom - Nem mi kezdtük! A barátnőmmel mentünk be a pubba, hogy megünnepeljük az év végét, aztán egy repülő üveg orron találta én meg egy ruhaszalvétával fogtam a fejét és azt éreztem, hogy fáradok. Gondoltam a sörtől amit ittam, de az csak két százalekos meggy volt, szóval biztos nem attól. A barátnőm jobban lett én meg egyre rosszabbul. Így ő vitt haza engem. A gyenguszon meg az a kedves gyógyítónő, Ana mondta, hogy nekem bizony Noctu devotus-om van. Azt hittem az valami rusnya kórság úgyhogy jól megijedtem. De aztán elmondta, hogy ez egy képesség és segített megtanulnom a használatát...- fejezem be megint túl hirtelen a beszédet, majd elmosolyosom, de a fülem vörössége elárulja megint szégyenben érzem magam. Amikor elkap a hév akkor be nem áll a szám és alig tudok leállni. Pedig most már muszály lesz erről leszoknom. Nem illő egy aurornak úgy csipogni, mint egy naposcsibének. Tehát illedelmesen ülök a férfival szemben és megfogadom, hogy csak akkor és arra meg persze röviden és tömören válaszolok, amikor és amit kérdez. Remélem sikerül betartanom.  

Oldalak: [1] Fel