Tompos Csege

Michael

  A szöszi felfelé baktatott a Bagolyház felé. Azt sem tudta, hogy pontosan miért is teszi, amit tesz. Utálta magát azért, mert még mindig abban reménykedett, hogy az apja mutat majd valamiféle érdeklődést felé. Neki csak pár szó is elég lett volna, és máris újra hitt volna neki.
  És pont ebből az okból volt itt. Azt akarta, hogy az apja tudjon róla, hogy mit érez. Előző nap írt egy levelet, amibe mindent megírt. Azt is, amit legszívesebben nem tett volna, sőt még olyat is amiért az apja dühös lehetne. Mert neki már az is jó lett volna, ha haragudnak rá. Minden jobb mint az az állapot, amiben most van.
  A sárga papírt a kezében szorongatta mikor benyitott a baglyokkal teli kis térbe. Még jó párszor meggondolta, hogy vajon tényleg megtegye-e, vagy inkább ne. Kiválasztott magának egy szürke, semleges színű madarat, de valahogy nem volt lélekereje hozzá, hogy elinduljon.
  - Gyerünk Scar, nem olyan nehéz - dünnyögte maga elé összeszorított fogakkal. Ezzel próbálta spannolni magát, de nem ment sokra. Érezte, ahogy a kétségbeeséstől elgyengül a teste. Karjával combjára csapott, és ez egyet jelentett. Feladta.
  - Nem megy... - ingatta a fejét, és megfordult, hogy visszamenjen a szobájába, és valószínűleg az asztalára dobja a levelet. De az is lehet, hogy egyenesen elégeti.
  Ahogy a kilincsért nyúlt, hirtelen az ajtó saját életre kelt, és egyenesen a homlokának vágódott. A szöszi hátratántorodott, és kezét a fájó pontra nyomta.
  - Jesszusom, nem tudsz vigyázni? - tudta, hogy igazából nem is a másikat hibáztatja annyira, hanem magára haragszik, de jelen esetben nem foglalkozott vele.

Michael

  A feje belesajdult abba ahogy az ajtóval találkozott, és elkezdte masszírozni a fájó pontot, amikor végre megpillantotta az embert is, aki ezt művelte vele.
  - Hát...megmaradok - nyökögte ki, aztán rendbe szedte magát, és ezt egy fejbiccentéssel akarta megoldani, csakhogy a gyors mozdulat nem volt jó ötlet. Azonnal szúró fájdalom hasított a fejébe, de a fogát összeszorítva takarta érzelmeit. Mint ahogy élete szinte minden napján.
  - Na de én megyek is - jegyezte meg, és azzal a lendülettel az ajtóhoz is ment, és kiszáguldott rajta. Ahogy haladt lefelé a lépcsőn, eszébe jutott, hogy valami hiányzik. Gyakorlott mozdulatokkal végigtapogatta a zsebeit, és amikor megbizonyosodott róla, hogy a keresett tárgy tényleg nincs nála, egy apró káromkodást követően újra a bagolyház felé vette az irányt.
  Belépett az ajtón, és épp csak egy pillantást vetve a fiúra kezdte el keresni az elszórt levelet, amit biztosan az esés az ajtós eset következményeképpen ejtett el.