Elégedett képpel hagyom el a hálókörletet, még egy vizsgát magam mögött tudhattam. Azt nem mondom hogy agyon hajtottam magam az elmúlt időszakban, de úgy tűnik, legalább ebben szerencsém van. Az eredményem kézhez kapása után csak az ágyamon bámultam a plafonon a pókot, azon filózva, hogy örülök -e egyáltalán ennek. Ennek, meg úgy bármi másnak. Nem mondtam ugyan senkinek, mert cikinek tartom, de nem gondoltam volna, hogy anyám ennyire hanyagol. Év eleje óta nem adott életjelet magáról. Nem azért, mert annyira hiányolnám, de azt gondoltam, azért egy megvagy e még kölyök kérdést csak küld, miután....de úgy tűnik, ennyire sem érdeklem. Nem azt mondom, hogy baromira meglepett a dolog, de azért zavar, azt hiszem. Mégis elégedett képpel megyek előre, mert megszoktam, hogy elégedetett képet vágok. Nincs annyi fölösleges hülye kérdés, amire talán nem is kíváncsiak, és nem kell összehazudnom semmilyen választ. Úgy csinálnék valamit, ami valamilyen érzést kicsihol belőlem. Egy szöszke Levitás lehívott a faluba, és őt is hamar faképnél hagytam. Untatott. Pedig nessmi különösebb baj nem volt vele, de azt éreztem olyan szoros itt a nyakam körül valami, mintha futóférget rakott volna körém. Többször a nyakamhoz kaptam, de nem találtam ott semmit. Fogalmam sincs miről hadovált, a Fő utca után én le is kanyarodtam, és egy mellék úton vissza jöttem. Az északi szárnyhoz érve most automatikusan a torony felé megyek tovább. Belépve a fal rögtön világos szürkévé változik. Úgy tűnik a kedvem azért megüti a kéket, de közelében sincs. Nem nagyon nézek körbe, azonnal hanyatt vágom magam magam a kanapén cipőstül. A szoba üres és néma csend van, ami a mai nap után valóságos zene füleimnek. Elveszem az asztalon lévő újságot, ami egy ünnepi edictum kiadás. Karácsony, szokások blabla... kettőt lapozva belenézek a pletykarovatba, ki kivel mit, aztán visszadobom a példányt és hanyatt fekszem. Próbálom teljesen kiüríteni az agyam egészed addig, amíg egy gondolatmag sem marad. Hajrá Vencel, felejts el mindent. Gondolj először csak egy dologra, és fókuszálj arra. Egy fa. Semmi másra ne gondolj, csak nézd az a fát. Megvan. A törzsán érzed a kérget, ahogy beteríti az egész fát. Ott vannak a levelei, a leveleket érzed az ujjad begyével az ereit. Aztán szépen lassan ezt is kiüríted, elhomályosul, nincs többé. A tér üres. Üres vagy, mint egy..mint maga az üresség.
Egyre egyenletesebben lélegzem, azt hiszem, sikerül. Minden érzés és gondolat tompulni kezd, és szépen lassan elalszok.
Egyre egyenletesebben lélegzem, azt hiszem, sikerül. Minden érzés és gondolat tompulni kezd, és szépen lassan elalszok.