Scarlett éppen a szobájában volt, amikor baglyot kapott. Az apjától. Remegő kézzel bontotta ki a kis kézzel írt papirost. Szemével átfutotta a sorokat. Szinte levegőt is alig mert venni közben. Aztán csalódottan leeresztette a kezét.
~ Megint nem jön el! ~ gondolta, és szemében a csalódottság tükröződött. Aztán az hirtelen haragba váltott, de mivel nem akart, hogy mindenki fül tanulja legyen a dühkitörésének, ezért a papírt a földre dobva sietett ki a szobából, sőt az egész rellon házból.
Fel-alá caplatott az iskolán belül. Régen is gyakran járta ki magából a feszültséget. Szinte nem is figyelt merre megy, így amikor egy kis ajtóhoz ért, megrökönyödött. Biztos, hogy már járt itt, de erre még nem figyelt fel. Kopogott, de senki nem válaszolt, így benyitott.
A szeme elé egy szép, rendezett szoba tárult. Először csend volt, de ahogy beljebb lépett, egy zongora lassú, csöndes klimpírozására lett figyelmes. A levegőben a tavaszi illatok keveréke érződött. Scar szinte teljesen el is felejtette, hogy miért, és hogyan került ide. Leheveredett a kanapéra, és végignyújtózott rajta. Nem volt itt senki más. Végre egyedül volt. Hagyta, hogy a zene ellepje az elméjét. Szinte elérte a teljes lelki nyugalmat, amikor az ajtó nyikorgására lett figyelmes.
- Nem tudom ki vagy, de most én vagyok itt! - mondta szinte már álmos hangon. Úgy érezte, hogy most igazán kisajátíthatja ezt a helyet. Mert csak ő érdemli meg a teljes lelki nyugalmat.
~ Megint nem jön el! ~ gondolta, és szemében a csalódottság tükröződött. Aztán az hirtelen haragba váltott, de mivel nem akart, hogy mindenki fül tanulja legyen a dühkitörésének, ezért a papírt a földre dobva sietett ki a szobából, sőt az egész rellon házból.
Fel-alá caplatott az iskolán belül. Régen is gyakran járta ki magából a feszültséget. Szinte nem is figyelt merre megy, így amikor egy kis ajtóhoz ért, megrökönyödött. Biztos, hogy már járt itt, de erre még nem figyelt fel. Kopogott, de senki nem válaszolt, így benyitott.
A szeme elé egy szép, rendezett szoba tárult. Először csend volt, de ahogy beljebb lépett, egy zongora lassú, csöndes klimpírozására lett figyelmes. A levegőben a tavaszi illatok keveréke érződött. Scar szinte teljesen el is felejtette, hogy miért, és hogyan került ide. Leheveredett a kanapéra, és végignyújtózott rajta. Nem volt itt senki más. Végre egyedül volt. Hagyta, hogy a zene ellepje az elméjét. Szinte elérte a teljes lelki nyugalmat, amikor az ajtó nyikorgására lett figyelmes.
- Nem tudom ki vagy, de most én vagyok itt! - mondta szinte már álmos hangon. Úgy érezte, hogy most igazán kisajátíthatja ezt a helyet. Mert csak ő érdemli meg a teljes lelki nyugalmat.