37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Oldalak: [1] Le
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV


Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
Írta: 2020. december 8. 20:27 Ugrás a poszthoz




Megírtam a leckéimet, de semmi kedvem nem volt a szobámban ücsörögni, meg untam is már magam nagyon, úgyhogy arra az elhatározásra jutottam, hogy teszek egy kört az udvaron. Kissé hűvös volt, de legalább sütött a nap, szóval ez egy újabb ok volt arra, hogy kimozduljak. Egyébként is szerettem a szabadban lenni, a szüleimmel is sokat kirándultunk meg rengeteg időt töltöttem el játékkal az udvarunkon, mivel kertes házban éltünk. Miután felöltöztem viszonylag meleg ruházatba, neki is indultam az utamnak, amely egyenesen az udvarra vezetett. Közben azon filóztam, hogy írnom kéne a szüleimnek egy levelet, hogy mi újság van mostanság velem, mert már két hete írtak, és még mindig nem válaszoltam nekik. Olyannyira belemerültem ebbe az egészbe, hogy hirtelen meglepetésként ért, mikor megláttam, hogy egy könyv repül felém. Épp befordultam az említett helyszínre, amikor vállon mert találni egy könyv, és már későn próbáltam meg elfordulni a vészhelyzet elől, az bizony nekem ütközött. Közben egy lány kezdett el szaladni felém, akihez feltételezhetően az a bizonyos veszélyes könyv kapcsolódott, és akit már látásból ismertem, de még sosem beszéltem vele.
- Nincs gond, csak kicsit jött nekem - válaszoltam neki sebtiben, majd én is válaszoltam arra, hogy "honnan is származom":
- Anabella vagyok a III/B-ből.
A következő kérdése váratlanul ért, de teljes mértékben jogos volt, lehet, hogy más gyorsan lereagálta volna a támadásos akciót, de én egyszerűen nem voltam képes rá, mert nem itt járt az agyam.
- Hát, tulajdonképpen nagyon el voltam gondolkodva, szóval nem volt igazán időm kivédeni a támadást - mondtam Pannának, miközben a hajamat babráltam pironkodva.
- De amúgy mit csináltál itt? Megtanítasz rá? - kérdeztem tőle csillogó tekintettel. Mindig szerettem valami újat tanulni az emberektől, ez is közrejátszott a nagy érdeklődésemben. Igazából vevő voltam bármire, nem volt kedvem egyedül lenni, úgy tűnt, hogy a másik lány is hasonlóképp vélekedett.


Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV


Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
Írta: 2021. január 16. 18:29 Ugrás a poszthoz




- Mindkét becenevet használom, vagyis valaki így hív, valaki úgy, szóval az Ana rendben van - hadartam a lánynak. Mivel ő Pannaként mutatkozott be, így arra gondoltam, hogy azon a néven fogom szólítani. Persze hívhatnám Panninak, Pannusnak is, de az szerintem nem nyerné el a tetszését. Túl vagánynak nézett ki ahhoz, hogy ne Pannának szólítsák... ha meg máshogy akarja hívatni magát, úgyis szólni fog, attól nem tartottam.
- Valamennyire igen, de nem annyira. Apa nagy foci rajongó, azt mondta, hogy majd egyszer kivisz magával egy meccsre. Lesz szotyi meg tökmag is, ezért már megéri kimenni. Remélem, sózott lesz - magyaráztam a lánynak, persze most is csak a hasamra tudtam gondolni, de azért valamennyire érdekelt a foci is. Amit meg most Panna csinált, az meg annál inkább, mert nagyon mencsinek tűnt a csajszi, úgyhogy tuti valami mencsi dolgot művelt a könyvével.
- Jajjj, apa nagyon boldog, amikor a kedvenc csapata berúgja a labdát a hálóba! Olyankor mindig felpattan a fotelból és röhögve ordibál... anya meg olyankor mindig hoz neki egy újabb sört, hogy lecsituljon - meséltem a lánynak a futballbeli tapasztalataimat, amiket egyelőre csak apám révén ismertem.
- Ez tök jól hangzik! - lelkendeztem, és már el is képzeltem magamban, ahogyan addig rugdosom a labdát felfelé, amíg le nem esik, azaz az örökkévalóságig... na jó, nem. Közben Panna máris elővarázsolt egy labdát, nem is tudom, hogy mennyire lepett meg a dolog, hiszen mégiscsak a varázsvilágban voltunk. Én tuti, hogy egy fél napon keresztül kerestem volna a lasztit, ahogyan magamat ismertem.
- Tyűűűű, ez egész jól ment! - néztem ámulva, ahogyan a másik a lasztival játszott. Hát, fel kell kötnöm a gatyát, ha fel akarok zárkózni hozzá, úgy voltam ezzel a dologgal. Nem kispályás a csaj! A mutatványa után átvettem tőle a labdát, majd belerúgtam egy nagyot felfelé ívelve, ám a kerek tárgy ahelyett, hogy a lábamhoz pattant volna vissza, a fejemet találta el, de azt rendesen.
- Aúúúúú! - szisszentem fel morcosan a fejemet fogva, majd átadtam a gonosz lasztit Pannának.
- Asszem ez nullának számít, te jössz! - szenteltem minden figyelmemet a másikra, és reménykedtem benne, hogy a következő körben jobban fogok szuperálni.
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV


Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
Írta: 2021. január 17. 18:39 Ugrás a poszthoz




- Haha, oké, nevezz ahogy akarsz, mármint Ana-nak vagy Bella-nak - nevettem vissza vígan, úgy tűnt, egyre jobban kezdett oldódni a köztünk lévő nem létező feszültség. Végül is egyáltalán nem bántam, hogy nekem csapódott az elején az a csodakönyv, így legalább Benji-n, a plüss pandámon kívül mással is tudtam beszélgetni. Még anyától kaptam, hogy vigyem magammal az új helyre, azt mondta, hogy Benji majd vigyáz rám, és ha ránézek, mindig ő meg apa jutnak az eszembe róla.
- Már nagyon várom, hogy apa elvigyen arra  meccsre! Tudod mit? Majd teszek félre neked tökmagot, apa úgyis egy valagnyit szokott venni - duruzsoltam a lánynak lelkesen. Közben azon filóztam, hogy vajon egy tökmag meddig tud elállni? Mikor romlik meg? A héja biztos sokáig védi, szóval sokáig jó kéne, hogy legyen...
- Egyszer belekóstoltam apa sörébe, amikor kiment a szobából... undorító íze van és nagyon büdi! Nem értem, mit szeret rajta apu, de érdekes, mert ha pár dobozzal megiszik belőle, tök jó kedve lesz meg néha csinál vicces dolgokat. Anya nem annyira örül neki, nem értem, hogy miért. Pedig szereti, ha apunak jó kedve van. Akkor meg miért veszi neki a bűzitalt? Áh, a felnőttek olyan furák! - legyintettem, miközben hangosan végigvezettem ezt a gondolatsort.
- A narancslevet én is imádom. Anya régen szerette, de mostanság nem issza, mert azt mondja, hogy sok a sava vagy mi... meg hogy cukros. Tényleg nem értem a felnőtteket - közöltem Pannával elgondolkodva. Nem is akartam tovább csűrni-csavarni a dolgot, mert tudtam, hogy úgyse fogom megérteni a "nagy emberek" gondolkodásmódját.
- Te jól kijössz a szüleiddel? - kérdeztem tőle a szemöldököm felvonva. Nem ismertem a lányt, így azt se tudtam, hogy mi a helyzet szülők terén. Szerencsére én jól kijöttem a sajátjaimmal, de azért időnként elég szigorúak tudtak lenni.
- Nem fáj a fejem - válaszoltam a lánynak, miután megtörtént az incidens. Lehet azt se éreztem volna meg, hogyha fájt volna kicsit, annyira lekötött ez az új játék, amit Panna kitalált.
- Ó, tényleg? De szupiiiii!!! Nem tudtam, hogy a fej is ér! Juhúúú! - tapsikoltam ugrálva a lány előtt. Ezek szerint mégsem voltam olyan béna első próbálkozásra, mint gondoltam. Nagyon feldobott az a tény, hogy fej-fej mellett haladtunk a pontozásban. Egy kis időre rá Panna újból szerzett egy kis előnyt, majd mikor a laszti elpattant, láttam rajta, hogy megcsapta a düh szele, és elég erőteljesen felém rúgta kerek tárgyat. Reakcióból arrébb ugrottam, a labda pedig tovább gurult. Miután felfogtam, mi történt, gyorsan utána is eredtem, majd megpróbálkoztam a következő körrel. Felfelé célozva megrúgtam a lasztit, ám olyan nagy hévvel sikerült belerúgnom, hogy az a magaslatba érve lefele menet elgurult valahova.
- Hú, ez nem sikerült túl jól... megkeresem. Lehet jobban jártunk volna, ha csúzlizunk - kiáltottam oda a lánynak, majd fel-alá rohangálva elkezdtem keresgélni a kerek céltárgyat.
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV


Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
Írta: 2021. január 23. 00:05 Ugrás a poszthoz



- Ugyan, semmiség! - válaszoltam mosolyogva a lánynak. Az már biztos, hogy remek humorérzékkel bírt, ezt pedig különösképp díjaztam.
- Ez így van. Én amúgy imádom a pizzát meg a bolognait... anya meg csak ritkán csinál ilyen kajákat, mert az mondta, hogy szerinte egészségtelenek ezek az ételek... nem mindegy amúgy? A lényeg, hogy finomak. Amikor apa a szivarját szívja, az nem számít egészségtelennek? És még büdös is. Anya bezzeg olyankor nem szól rá és nem veszi el tőle, pedig káros hatással van az állapotára. Na, mindegy, sosem fogom megérteni a felnőtteket - válaszoltam a lánynak, úgy tűnt, hogy ebben közös nevezőn voltunk.
- Igen, ebben van valami - bólogattam hevesen. Úgy tűnt, hogy a lány már nagyon tapasztalt volt ebben a témában, én pedig felnéztem rá, hiszen nekem még nem volt annyi élettapasztalatom a szülőket illetően, mint neki. És ez ügyben nyilván ő volt az okosabb.
- Hát persze, hogy van. Mindig magamnál hordom, amikor nincs felnőtt veszély. Azaz nincsenek felnőttek a környéken. Úgy vagyok vele, hogy sose lehet tudni, mikor mire kell használnom - magyaráztam a lánynak. Nem értettem igazán, hogy tőle miért vették el a tanárok, mondjuk én órák során sose vittem magammal az enyémet. Talán pont ez volt idáig a szerencsém.
- Keressünk üres üvegeket, biztos találunk itt párat. Aztán azokkal lehetne gyakorolni a lövést, egyszer te lősz a csúzlimmal, aztán utána én, szóval felváltva csináljuk. Otthon apa üres sörösüvegein tanultam meg a célzást a csúzlival - magyaráztam a lánynak a tapasztalataimat, meg hogy mit hogy kéne csinálni... az pedig már csak rajta múlott, hogy mit fogad meg és mit nem. Az álláspontom alapján, amennyiben kellő üveget sikerült összegyűjtenünk, akkor ugyanúgy gyakorolhattuk a célba találást, mint az otthoni környezetben.
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV


Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
Írta: 2021. január 29. 22:02 Ugrás a poszthoz



- Anya nagyon egészségtudatosnak vallja magát mostanság. Régebben főzött finomakat is, mostanság meg főleg zöldségen élünk. De persze azért néha kedvez az embernek, azért mégis hiányolom a finom kosztot - magyaráztam kissé kétségbeesetten a lánynak. Nem tudom, mi lenne velük, ha elvenném tőlük a szivart meg az itókát, hiszen akkor ennyi erővel egyik sem egészséges. Persze anya mindig azt mondta nekem, hogy csak a javamat szeretné, nem akarja, hogy ugyanazokat a hibákat kövessem el, amiket ők, meg ugyanazon a szemeten nőjek fel, mint ők... ebből mondjuk túl sokat nem értettem meg, és nem is érdekelt annyira a téma, de azt láttam, mindkettejük a szívén viseli a sorsom. Mondjuk apa engedékenyebb volt bizonyos témák terén, persze nem mindenben, volt amiben ő volt szigorúbb, de ez nem sokat számított, mivel anyával töltöttem el több időt. Apu főleg a munkájának élt, ebből kifolyólag pedig jóval ritkábban tartózkodott otthon, szóval anya nevelt leginkább.
- Ezt adom! - bólogattam bőszen a lánynak, úgy tűnt, hogy ő érti, mi a stájsz. Érdekes volt, hogy csak most találkoztunk, és mégis úgy éreztem, hogy ő át tudja élni a helyzetemet, és meg tudja érteni a lényegét, amikről meséltem neki.
- Ugye? - ült ki egy óriási vigyor az arcomra, amikor Panna felírta, hogy miket kell mondani a felnőtteknek, még akkor is, ha csupán hantáztunk.
- Ezek a felnőttek nagyon ravaszak, a kicsikkel csináltatják meg a piszkos munkát, ők meg élvezik a semmittevést - állapítottam meg felvont szemöldökkel a tényt, amit megtudtam a lánytól. Közben elsétáltunk a szelektíves hulladékszigetekhez, ahol sikerült begyűjtenünk jó pár műanyag flakont. Jómagam is felkaptam négyet, amit egy hosszasabb keresgélés előzött meg, de végül diadalittas mosollyal hagytam el a helyszínt, hogy bizony sikerrel jártam.
- Ahogy akarod - vontam meg a vállam, majd a kerítés tetejére helyeztem a flakonokat, aztán pár lépést hátrálva onnan visszatértem Panna mellé.
- Naná, hogy kezdhetsz! - adtam oda lelkesen a csúzlimat neki, majd a háttérből szurkolva, mosollyal bíztatva vártam, hogy célba vegye azokat az üres flakonokat. Abban totál biztos voltam, hogy jó mókának nézünk elébe.
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV


Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
Írta: 2021. február 20. 22:10 Ugrás a poszthoz



Bárcsak tudnák a felnőttek, hogy pontosan mire is vágynak a gyerekek meg minek nem örülnek. Persze, már hozzászoktam a sok zöldséghez, amiket mostanság anya belém tömött, de azért jobban díjaztam, amikor normális kaját kaptam. Mondjuk bolognait, lasagne-t, töltött káposztát vagy valami emberi kaját. Régebben zsírosabban étkeztek meg ennyire nem fektettek nagy hangsúlyt az egészséges életmódra, aztán mintha agymosáson mentek volna át, körömpörkölt helyett párolt répát meg egyebeket tett elém az asztalra. Apának szerencséje volt, ő csak esténként részesült a jóból, már ha épp haza tudott jönni, de amúgy ő a munkahelyi menzás kajákat ette, szóval válogathat kedvére.
- Neked mivel keresik a kenyerüket a szüleid? - kérdeztem kíváncsian a lánytól. Anya mindig mondta, hogy megy kenyeret keresni, de sose hozott haza egyet se. Amikor rákérdeztem a dologra, azt mondta, hogy a dolgozás, a munka jelenti azt, hogy valaki kenyeret keres. Hát, mindenesetre jó tudni.
- Jaj, ne is mondd, nekem is folyton takarítanom kellett otthon a szobámat, és persze csodapálca nélkül. Anya azt mondta, hogy így tanulom meg az élet dolgait, meg így leszek gyakorlatias, vagy milyen - vakartam meg a fejem értetlenkedve. Mondjuk azt láttam, hogy anyu nagyon pedáns volt, folyton a házimunkával foglalta le magát. Ha szomorú volt takarított, ha boldog volt takarított, ha sírt, akkor is takarított. Egyszer láttam egy filmben, hogy egy dühös nő odavágta a földhöz a tányérokat, amikor veszekedett a fiújával, aztán azok darabokra törtek. Na, nálunk ez sosem fordulna elő... anya előbb törté össze magát, mintsem a tányérjainkat bántsa. A nem túl szívderítő téma után végül boldogabb vizekre eveztünk a lánnyal, ugyanis mindketten megcsillogtathattuk a célbadobási tehetségünket csúzli segítségével.
- Ugye? Csúzlimudlinak neveztem el - mondtam vigyorogva Pannának, ugyanis jellemző volt rám, hogy bizonyos tárgyaknak, amelyek közel álltak hozzám, nevet adtam. Általában valami mókásat, hogy ne felejtsem el... Közben felvettem én is néhány követ a földről, majd minden figyelmemet a lányra irányítottam. Figyeltem, ahogyan beleilleszti a követ a kis gumirészbe, majd megcélozza a flakont. Látszott rajta, hogy gyakorlott a csúzli használatában, még annak ellenére is, hogy az első próbálkozása nem úgy sült el, ahogy gondolta. Ez még a legjobbakkal is megesik.
- Persze! - alighogy nem kimondtam ezt, a lány máris újratöltött, és célba vette a flakonokat.
- Ügyes! - ugrándoztam tapsikolva, széles szájjal vigyorogva.
- Szuper! Ezt figyeld! - vettem a kezembe a csúzlit, majd nagyon rákoncentrálva a dologra, célba vettem az első flakont. Kellett egy kis idő, mire bemértem a célt és elhelyezkedtem, és sikeresen el is találtam a célpontomat. A flakon nagy elánnal lerepült a kerítésről legnagyobb megelégedésemre. Egy nagy mosoly hagyta el a szám ennek következtében, majd újra célba vettem egy flakont. Nos, ez esetben már nem volt akkor szerencsém, mint az előzőnél, ugyanis szó szerint mellélőttem, de ennek ellenére nem csüggedtem, örültem, hogy legalább az első lövésem célba ért.
- Egy pontom már van - adtam át nagy lelkesedéssel a célzófegyvert Pannának.
Utoljára módosította:Tóth-Kiss Anabella, 2021. február 20. 22:11
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV


Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
Írta: 2021. március 21. 23:31 Ugrás a poszthoz



- Az nem rossz, hallottam már róla, hogy az valami menő hely! - lelkendeztem Panna helyett is. Az valami hasonló lehetett, mint amit apum dolgozott, csak annyiban különböztek, hogy két külön világban végezték a munkát.
- Hűűű, ez nem is rossz ötlet. Lehet, hogy majd kipróbálom én is azt, hogy eldugdosom a dolgaimat. Végül is, akkor jóval gyorsabban végeznék a takarítással - mondtam a lánynak mosolygó arccal, végül is, ha követem a tanácsait, akkor könnyebben megúszom a kötelező mutatványokat.
- Bizony, csúzlimudli - feleltem büszkén az elnevezésre. Közben kipróbáltuk magunkat célzás terén, és összességében elég hasonló eredményre jutottunk.
- Na, és szoktál játszani számítógépes játékokkal? Melyik a kedvenced? - kérdeztem a lányt kíváncsian. Anya sokat használta a számítógépet munkára, de időnként nekem is megengedte, hogy játszhassam rajta. Erről a helyről ez hiányzott a legjobban, szívesen töltöttem el az időmet játékos szórakozással, de úgy tűnt, itt más elfoglaltságot kell magamnak keresnem.
- Na, hajrá! - veregettem meg játékosan Panna vállát, mikor ő jött a lövésben. Bíztam benne, hogy sikerülni fog neki az egész, és lesz valamiféle sikerélménye. Persze bennem is dolgozott a versenyszellem, de azért észrevettem, hogy az esetében nagyon fontos tényezőt töltött be a győzelem érzése. Legnagyobb sajnálatomra mindkét lövése félre ment...
- Ó, sajnálom - vettem át tőle a csúzlit, majd célba vettem a maradék flakonokat. Csalni a javára semmiféleképp nem akartam, mert az úgy nem lenne fair. Egyrészt szerintem kiszúrná, hogy az ő javára rendezem a dolgokat, másrészt nekem sem fért bele, hogy ne adjak bele a lövésembe apait-anyait. Célba vettem az egyik flakont, majd a lövésem sajnos mellé ment. A következő lövésemre még jobban összpontosítottam, mint eddig, végül sikerült betalálni a célba.
- Hát, kettőből egy sikerült - vontam meg a vállam, majd átadtam a csúzlit a másiknak. Igazából elsősorban nem a győzelem éltetett, hanem az, hogy nagyon jól elszórakoztunk, ez az élmény pedig számomra mindennél többet ért.
Tóth-Kiss Anabella
INAKTÍV


Fecsegő Poszáta
RPG hsz: 30
Összes hsz: 41
Írta: 2022. március 5. 20:17 Ugrás a poszthoz

Vivi

Óra alatt

Külcsín


Nagyon nehezen viseltem az unalmas tanórákat az előkészítőben. Anya szerint minden órára nagyon oda kellett volna figyelnem, de ez valahogy nem sikerült most. A tanár bácsi nagyon unalmas dolgokról beszélt végig. Most épp arról volt szó, hogy szerinte milyen a helyes vizuális ábrázolás, majd megkért minket, hogy az utasításai alapján rajzoljuk le az elénk tett gyümölcsöket. Elkezdem megrajzolni őket a magam módján, azaz az almát kerek formában, a körtét pedig nehézkesen, de az elhangzottaknak megfelelően próbáltam ábrázolni. Nem sok időt töltöttem el a megrajzolással, úgyhogy kissé untam magam, mikor már elvégeztem a feladatot. Kínomban rajzoltam egy papír fecnire egy szomorú szmájlit, majd eldobtam találomra egy laza mozdulattal. A rajzom Vivinél landolt, akit nagyon bírtam, mert elég mencsinek tartottam.

Oldalak: [1] Fel