Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar
Egy kis kölyökMyra néni
Nem fogja megérteni saját magát amiért itt kötött ki. Sosem szerette a gyerekeket, nem fantáziált arról, hogy egyszer majd neki is lesz és minimum három kell, mert az egy szép szám, sem arról, hogy férjhez megy és alig várja az egész családalapításos boldogságos akármit.
Karrierista, de ezt mindenki tudja róla, a kviddicsnek él meg általában Kolosnak, de mivel ő dobta, így az előbbi az érvényes túlnyomóan. Talán az egyetlen pozitívum a gyakorlatban, hogy lefoglalja és nem a problémákkal foglalkozik, vagy éppenséggel nem edzi le a napi háromszorosát.
Az üresjáratokban két óra között most kint ücsörög az udvaron, élvezi a napsütést és a kviddics évszázadait olvassa sokadjára. A legtöbb gyerek és felnőtt bent van, ebédelnek, vagy ilyesmi, Myra is az utolsó óráját várja. Az evés pedig nem az erőssége. Azok pedig, akik kint futkároznak mind tanárral, vagy felügyelővel vannak, nem őt nyaggatják és éppenséggel neki sem kell figyelnie, vajon melyik kölyke lóg ki a kerítésen.
Nem annyira rossz ez egyébként, mint gondolta elsőre, egészen kedves tud velük lenni. Főleg azokkal, akiket érdekel a kviddics és el lehet velük beszélgetni az óráin.