Még a nyáron tettem egy rövid kiruccanást Londonban, aminek során bizony megint vettem egy rakás használhatatlan cuccot. Na, ez igazából most tűnt fel, miután nem sikerült a ruháimat beletuszkolni a ládámba. Mit volt mit tenni, hát fogtam, odaültem a ládám mellé és elkezdtem kihajigálni belőle a göncöket. Volt benne egy rakás bögre, amitől nem voltam hajlandó megszabadulni, egy nagy táskányi reklámcucc. Átvizitáltam és jó sok nippet ki is selejteztem, belegyűrtem őket a táskába. Hova kéne raknom ez a sok fölösleges cuccot? De most komolyan, rakjam a házkupába és gyújtsam fel? Úgysem meri soha senki megnézni, nem is tűnne fel nekik... Az ötletet mindenesetre elvetettem, mert már csak három évem volt hátra itt, nem volt kedvem hozzá, hogy Doleancé letépje a fejemet gyújtogatásért. Szóval összekötöttem a hajamat és a pálcámat a talárom zsebébe csúsztatva, felmarkoltam a táskát és elindultam utamra. Nem nagyon tudtam, hogy most mit csináljak, azon voltam, hogy most megyek és kalapácsvető módjára belevágom az egész hülyeséget a tóba. Aztán eszembe jutott, hogy tavaly még a szertárba eldugtam egy Troll dolgozatomat és hogy az a kis iromány már egészen biztos, hogy nagyon magányos. Így tettem egy száznyolcvan fokos fordulatot és arra indultam, hogy megszabaduljak a sok szeméttől, közben egy zacskó Cadburyt szemrevételeztem magamnak. Imádtam az angol édességek minden formáját, habár...mit nem szerettem, ami angol volt? Imádtam az angol királynőt - tuti, hogy anno Hollóhátas volt -, az angol zászlót, a Big Bent, a tejes teát és a Cadbury kétszázféle csokoládéját. Így elropogtattam egy krémmel töltött csokitojást, a szertár folyosója felé sétálva. A sarkon bekanyarodva vettem végül észre egy ismerős arcot, aki dühösen vágott le a földre egy kötegnyi papírt és felszabta az ajtót. Oldalra biccentett fejjel torpantam meg, még mindig édességet ropogtatva és lejjebb húzogattam az angol-zászlós pólóm. Lenyeltem az édességet, majd ismét közelebb léptem.
- Csak nincs gond, Nedra? - tettem fel a kérdést, bár nem nagyon vártam választ, hiszen ha minden oké lenne, nem dühöngene és hajigálna be papírokat a szertárba. Szórakozottan elvigyorodtam, majd odasétáltam hozzá, persze megtartva a tisztes távolságot. - Segítsek valamiben? Mintha kétségbeesettnek tűnnél... de mi ez a bűz?
Kétségkívül orrfacsaró szag áradt valamiből és a szemem a pergamenekre siklott. Grimaszolva pislogtam egy sort, majd lassan visszanéztem a lányra.
- Nem néz ki valami biztatóan. Kérsz Cadburyt? - nyújtottam felé a csokis tasakot, hogy legalább egy kicsit kevésbé legyen gázos a helyzet.