Párbajszakkör
Életem legelső párbajszakkörére tartok, azzal az indokkal, hogy szeretnék ott lenni. Ezen az egy dolgon kívül más mentséget nem tudok felhozni erre. Főleg, hogy nem is kell mentség, mert nem volt megtiltva az eljövetel. Benyitottam a terembe.
- Jó napot! – mondtam kissé hangosabban a kelletténél. – Akarom mondani: Jó napot! – tettem hozzá, normális hangerővel. – Illetve sziasztok! – köszöntem a diákságnak is.
Arra számítottam, hogy sokkal többen lesznek, ezért ekkora hangerőn üdvözöltem elsőre a tanerőt. Tekintetemmel eridonos barátnőmet kerestem, - meg is találtam -, ezért oda is siettem hozzá.
- Szia! Reméltem, hogy eljössz – közöltem vele, mert, hát igaz, hogy megbeszéltük; - elvégre sosem lehet tudni.