Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ez az időszak számomra eddig a legnehezebb, és ez meglátszik a vizsgákon is. Készülök rájuk, az elutazásra, a szüleimmel lefolyó beszélgetésekre és nem beszélgetésekre. Meg arra, hogy barátokkal kellene közöli a távozást. Minden egybefolyik. Bettinek már meséltem Franciaországról, tudta miért tünedezek el méginkább, de a mai nap nem rólam fog szólni, hanem róla. Elhívott, én pedig már rég felírtam, hogy születésnapja lesz szeptemberben, ami kapóra jön mert legalább az elutazás előtt is tudunk tölteni egy kis időt együtt.
Belépdelek Betti mellett, azzal akaratlan jut eszembe, hogy utoljára Móriccal voltam itt fagyizni. Az ominózus alkalom, amikor megint sikerült összevesznünk. Ettől pedig nagy lendülettel igyekszem most elvonatkoztatni, leülök az asztalhoz.
és kíváncsian emelem Bettire a szemöldököm. - Mi lenne az? - visszafogottan mosolyodom el, majd meredek rá pislogás nélkül. - Atyavilág, rendben - könnyebbülök meg, ahogy átgondolom. Szétmegy tőle a fejem az utóbbi hetekben. - Most az egyszer ezt támogatom - teszem hozzá, mert azért ebből nem lesz rendszer. Szülinapja is van, ezt az egy kérést be tudom a kedvéért tartani - főleg, hogy én is így szeretném. Megforgatom a pergamenre írt menüt, Betti felé fordítom én pedig fejjel lefelé nézem ki magamnak a pisztáciás mousse-t. Rá is bökök pár aprót. - Én őt fogom kérni. Te? - dőlök hátra, a táskám pántját átemelem fejemen és magam mellé helyezem a székre.
Ha Betti is kiválasztotta és leadtuk a rendelést mosolyodom el szélesen. - Hoztam neked egy apróságot - veszem ki a táskából a papírcsomagolásba fordított kötetet. - Boldog születésnapot - két kézzel nyújtom át neki az asztal felett. Andersen meséit kapja, mivel emlékszem mit mondott a faházban az édesanyjáról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Mostanában egyre többet beszélgetek Bettivel. Biztosan köze lehet hozzá, hogy Hunorral hogyan alakult a barátságom és talán az övé is. Valahogy bízom ebben a franciaországi utazásban és a lehetőségekben, amiket kaphatok tőle. Akár ottani barátságokat, és annál is több tudást, csak azt bánom, hogy lesznek akiket itt kell hagynom. Pedig csak néhány hónapról van szó. Most mosolyogva figyelem és várom, hogy kikérje magának is a süteményt, így végre átadhatom az ajándékomat. Bettinek nem is kell mondania semmit, a mosolya tökéletesen elég és mindent elárul: örül neki. Mosolyom lesz őszintébb, mégis halványabb a meghatottságtól, ahogyan fürkészem a másikat. Egyedül az zavar meg, hogy a sütemény megérkezik és mindkettőnk elé odacsúsztatják. Aprót biccentek, majd szemezek a finom falatokkal, mielőtt tekintetem Bettire vezetem. - Nagyon szívesen. Bíztam benne, hogy tetszeni fog - mosolyodom el újra és forgatok a tányéron, hogy a süteményem másik oldalát is meglessem. - Annyira jól néz ki! És a tied is - össze is szalad a számban a nyál, majd egy apró darabot szúrok a villámra. - Örülök, hogy kicsit találkozunk a kastélyon kívül is. A vizs… - kezdeném, majd eszembe jut miben is egyeztünk meg. - Szóval biztosan a családoddal is megünneplitek majd a születésnapodat és Elijahval is - egyszer-kétszer láttam Betti barátját, de még nem beszélgettünk. Ami nem meglepő. Igazság szerint lehet, hogy így is jobban nyitok az emberek felé, de fiúkkal beszélgetni még mindig egy kihívás. Még jó, hogy most csak ketten vagyunk itt és a szénhidráttal teli édességek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A libresszó karácsony előtti forgalma után a két ünnep között sem lett sokkal nyugalmasabb. Az éppen ráérők, szüneten lévő fiatalok betértek a kávézóba és szinte mindenkit csalogatni kezdett a vele keveredő könyvillat a helyiség másik végébe. Maradtam, segítettem anyának, most is ahogy mindig, rendben hagytam a dolgokat magam mögött mielőtt visszatértem volna Bagolyfalvára. Kicsit több időm akadt, mert dr. Laines a húgával elutazott, és a legminimálisabb feladataim maradtak - amiket jóformán én adtam magamnak, karácsonyra, szeretettel. És ha már ajándék…
 A vonatállomásról a kastély felé haladva vettem észre a magas alakot, szőke göndör tincsekkel, akit már bárhol felismernék. A pizzériába tartott. Mivel Móriccal mostanában elkerültük egymást az ünnepi forgatag miatt, a hiányt megelégelve pakoltam le a hálókörletben. Lekötöttem magam, hogy ne a csúcsidőbe zavarjam meg, addig a karácsonyra Hunortól kapott könyvemet olvastam. Mégis csak az járt a fejemben, hogy ismét eltelt volna egy szünet anélkül, hogy találkozunk. Ezt nem megengedve veszek fel egy pulcsit, ajkaimra vörös rúzst kenek, aztán törlöm is le, hogy csak egy leheletnyi sminkkel húzzam fel a szövetkabátomat.
Az étterem ablakán nézek be először, szemeimmel keresem a barátomat. Hajamat kiküszködöm a sál alól, próbálok nem kócosan festeni mielőtt belépek és lassan behúzni magam mögött az ajtót, kizárva a téli hideget, ami kicsípte arcomat. Megpróbálom elkapni a pillantását, majd intek, ami közben a táska bénázva esik le a vállamról és kapok a pánt után sikeresen. Remek indulás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nem is tudom mióta dolgozik a Félszemű Kukorica pincéreként, de olyan ritkán járok erre, hogy nem is láttam korábban munka közben. Most is csak a végét csípem el, ahogyan azt terveztem. Ajkam széle rezzen mosolyra, amikor int. Szemmel láthatóan elfáradt, de remekül palástolja, amikor az asztalhoz lép a vendégekhez. Halvány mosollyal zizeg rajta tekintetem kicsit, majd fordulok oldalasan. Háttérzajként érzékelem a csevelyt, a táskával ügyeskedve bújok ki a szövetkabátból és hajtom azt karomra, a sállal együtt. Arrébb lépek, elengedem a kifelé haladó társaságot, majd billentem fejemet Móric irányába.
- Szia - köszönök neki, míg ő beigazolja: tényleg borzalmasan elfáradt.
Válaszra nyitom ajkaimat, azonban nem szakítom félbe így szemöldökömet ráncolva pillogok immáron csak utána. - Még szerencse, hogy miattad jöttem - egész pontosan hozzá, de mindegy. Közelebb sétálok, egy asztalra teszem le a holmimat mielőtt alkaromat a pultra támasztom és összekulcsolt ujjakkal nehezedek kicsit rá, ahogy előrébb dőlök. - Láttalak korábban átszelni a teret, amikor visszaérkeztem. Gondoltam eléd jövök - mondom, amíg kezem a szalvétatartóért nyúl és ujjaim közt kezdem el forgatni a fémtárgyat. - Hogy telt a karácsony, Móric? Anyukád biztosan finomakat főzött - elég csak elképzelni, ahogy még türelmetlenül csen magának a még meleg süteményből. Talán még Móricnak is, ha éppen jobb napja van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Miután semmi reakciót nem kapok és felém sem pillant, jobb szeretném ezt annak betudni, hogy tényleg kimerítő műszakon van túl. Lepakolok inkább, jelezvén, hogy maradok, amíg elkészül, majd helyezkedem el vele szemben. Tekintetem esik oda, amerre matat, majd arcára. Semmi piszkálódás? Vagy zseniális humorral fűszerezett megjegyzés? Kösz? Sőt… kedves tőlem? Ahogy megdörzsöli a szemeit döntöm el, hogy segítek neki, mielőtt még a végén nem lát a kimerültségtől.
Amíg válaszol összeszedem azt a néhány még asztalon hagyott poharat, ami a közelembe esik és fogok rá erősebben, amikor halkan nevetek a végén. A pulthoz visszalépve teszem le őket egy helyre, és helyezkedem vissza, hogy megkérdezzem segítsek e valamit. Fogalmam sincs nála mi a menet, de ő hamarabb kérdez. - Hiá… - kezdenék azonnal a válaszba, de megakadok, úgy is maradnak ajkaim. Értetlen ráncolom a szemöldököm, aztán még inkább úgy nézek rá, mint aki megzakkant. Egy árva szót sem értek. A csillanás a szemében, a mosolya… mellkasom ismerősen szorul össze, amíg pillanatokig csak nézek rá. Végül hajamat simítom vállam mögé, ahogy két kezemmel a pult szélébe kapaszkodva tartom a pillantását. - Tökfej vagy - közlöm egyszerűen. - Miért mondasz ilyeneket? - kérdő pillantásommal billen oldalra a fejem, majd sandítok tincseire, ahogy összeáll a kép. Megbántottam. Tudtam jól a reakciójából már akkor, de azt nem, hogy ennyire. Érzem a késztetést, hogy aprót hátrébb lépjek, így csak egyik lábam mozdul, végül maradok ott, ahol vagyok. Nem akartam, hogy így alakuljon. - Ha már felhoztad Zalánt, amúgy is akartam veled erről az egészről beszélni, arról is miért mondtam nemet, de talán nem most kellene, mivel mindjárt állva elalszol - tűröm fel a pulóverem ujját. - Mondd, mit szoktál ilyenkor? Pár suvickolj az asztalokra? - veszem elő a pálcámat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Elvétve akaratlan is hallottam a folyosókon, majd tanteremről, tanteremre járva, hogy kik tervezik elhívni. Népszerű, felfogtam, de mi… szóval úgy éreztem okkal várok. És valóban, mert elhívott. Tényleg elhívott, és én hitetlen álltam előtte addigra Zalán partnereként. Képtelen voltam annál többet mondani, hogy másnak már elígérkeztem. Velem is előfordul, hogy a szavak adieu-t intenek, és cseppet sem kedvelem, amikor ez megtörténik. Számított volna, ha többet tudok mondani? Itt állva már oly mindegy.
Számára elképzelhető. Hallgatom azt is, ahogy befejezi és kikerekedő szemekkel meredek rá nevetése közben. Én speciel cseppet sem szórakozom, ahogy zavartan elkapom a tekintetem, pechemre a kabátomra. Egy pillanatig időzök el, majd bal szemöldököm rezzen és kapom felé vissza fejemet. - Tessék? - a kérdés élesen hagyja el ajkaimat. Szusszanva, választ nem várva szólalok meg újra, ha már felhozta a levitás fiút.
- Igen - bólintok egyet. Beszélni. Tekintetemmel követem, ahogy kihúzza magát. - Kettesben és egy pár tucat diákkal. - helyesbítek automatikusan. Utána? Volt utána valami buli? - Utána pedig Marinával voltam - teszem még hozzá. De nem megyek bele jobban, mert fogalmam sincs mennyit tud Móric Ádámról.
Mire tudatosul mire utalgatott, ő már eltűnik a fal mögött én meg nem mozdulok. Kezd felmenni a pumpa. Kiengedem a levegőt, ami felsőtestembe ragadva szúrt. Nem célozgatna ezekre komolyan, amikor ismer. Vagy pont ezért…
Észre sem veszem először, hogy visszaér, csak amikor a ruhákkal matat. Komoly arccal fürkészem onnan ahol állok, odalépek, lassú mozdulatokkal belebújok a kabátba, amíg átgondolom az utóbbi pár percet. Határozottan rántok a textilen. Gerjedni? Kettesben? Ami utána jött? Megfordulok, és rácsapok a vállára.
- Jaj, Móric! Akkora idióta tudsz lenni, ha valami nem tetszik! Pontosan tudod, hogy nem kezdenék ki egy tizenöt éves, másodikos fiúval, akit ráadásul korrepetálok! És ez még viccnek is rossz - nagyon sok szempontból. A táskáért nyúlok ki oldalra. - Sajnálom, hogy nemet mondtam, de ha arra hajtasz, hogy megsérts, amiért megsértettelek, akkor az irány remek - tárom szét karomat. Mert bunkó. És akkor még azt mondja, hogy neki elég elképzelhető lenne. Tényleg azért, mert másnak hamarabb elígérkeztem? Megpördülök és elindulok kifele, hogy ott is hagyjam. Nagyjában addig jutok, hogy kitárom az ajtót, majd értetlen visszapördülök vele szembe. Nem mehetek, hát magát sem érti! Féltékeny lenne? Természetesen, mint barát - ahogy arra már akadt precedens. Barátok vagyunk és ez itt a lényeg. Magam előtt szorosan összefont karokkal állok, az ajtó persze vissza, azzal nekem csapódik. Nagyot sóhajtok, aztán a kilincsben kapaszkodom meg. - Hogyha elkísérsz, beszélünk. Ezt az egészet nem fogom ennyiben hagyni - jóval visszafogottabban mondom, de még nem az igazi. Azért előre figyelmeztetem, hogy nincs olyan szerencséje, hogy némán kullogjak majd - már nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A szemforgatást követő szavak mindegyike csak jobban összezavar. Először. Aztán pusztán olaj a tűzre. Mert nem érdekel, ha nem gondolja komolyan. Ismét be kell lássam mennyire sértődékeny vagyok és nem könnyű elengednem a fülem mellett, amiket mond és nem is kell megtennem. Komoly és mérges ábrázatom torzul el meglepődésemben, szempilláim rebbennek mikor ismét, nagyobb elánnal rákérdez arra mégis mi történt a bálon Marinaval. Talán ő is szemtanúja volt, hogy veszekedett Ádámmal? Aggódik érte. Tincsemet simítom fülem mögé, ahogy zavartan elnyílnak ajkaim, hogy válaszoljak, de közben mégsem szeretném kiadni a másik problémáit. Mégis, mit kellene mondanom? Nem sokáig gondolkodnom, gyorsan futnak át elmémen a szavak, de mire egyet is kiragadnék, Móric elsétál hátra.
Mielőtt azt hinné ellágyulok, ez nem következik be. Olyannyira nem, hogy még az sem zökkent ki, amikor hajszál híján neki ütközöm. A sálamat igazítom már a nyakamban. - Tudok magamra vigyázni - hátrálok, megfordulok és lépek ki a hideg levegőre, ahogy jobban összehúzom magamon az anyagot. Ezerszer megtettem már ezt az utat, mégsem mozdulok, hanem várok. Jobbommal piszkálva, a befagyott pocsolyát repesztem meg, majd akaratlan töröm is be a tetejét.
Volt egy elképzelésem arról mit mondok neki. Hogy hogyan hozzam helyre. Hogy nem beszélhet így rólam. Ami kitart addig, amíg a hideg levegőn belém nem fagy a drámázhatnék. Mielőtt Móric elindul, már teszek egy két lépést, hogy előre haladva, magam elé nézve gondoljam át újra. Aztán újra, meg újra. De nem jön semmi, a gondolataim cserben hagynak, a fejem üresen kong, amit szimplán nem értek. Az út felénél járunk, tudom, mert éppen csak rálátok a kastélyra. - Nagyon haragszol rám? - szólalok meg, ebben a csendben akár kiabálásnak is mondhatnám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A percek csigalassúsággal telnek. Onnantól, hogy a nevetését grimaszolva elengedem a fülem mellett, még csendben is. A többiek, akik már visszajöttek - vagy el sem utaztak a szünetre - már biztosan a klubhelyiség melegében beszélgetnek, sőt benne van a pakliban, hogy már alváshoz készülődnek. Én meg mit csinálok? Itt baktatok Móric mellett a végtelennek tűnő csendkirályban. Vajon a legtöbb tizenhét éves lány tudna ezzel mit kezdeni? Mert én hirtelen képtelen vagyok eltalálni mivel törjem meg a csendet. Szóval csak egyszerűen megteszem, mielőtt megőrülök tőle.
Az első reakció után csak a távolba meresztem a szemem. A fenébe, hogy ilyen bőbeszédű! Alany, állítmány, tárgy, nem olyan nehéz ez. Sőt, egy igen vagy nem is bőven megtenné. Megtenné, mi? Mintha bolha csípne meg, hirtelen fordulok Móric felé és torpanok meg, mellém ér, én pedig észbe kapva tartom vele újra a lépést. Elég ebből a szerencsétlenkedésből. - Igen. Az én döntésem volt - az ajkaim közt kifújt levegő gomolyog el mellettem. Zalán kedves srác, aki épp annyira tart dolgoktól, amennyire kíváncsi rájuk. Nem bánom, hogy vele mentem, mert túlságosan a másodikos énemre emlékeztet és tudom, hogy ezzel szereztem neki egy jó emléket. Ráadásul jól telt, és azt kaptam tőle, amit vártam: nem csak a korrepetáltam, de a barátom is lett.
- Veled szerettem volna menni - pedig már megtanulhattam volna, hogy az  iskolai bulik egyike sem nekem való. Csak a fejem fáj tőlük. Szabad kezem igazít a sálamon, a másik lassan csúszik a zsebembe. Az ott lapuló boríték azonnal a két ujjam közé simul. - Végül máshogy alakult - felnézek rá, majd újra magam elé.
- Ma éppen nem emiatt jöttem hozzád, mármint nem egészen emiatt - hátra söprök egy tincset. Egyáltalán miért nem maradok csak egyszerűen csendben? Azok után, amiket a fejemhez vágott inkább mérgesnek és sértettnek kellene lennem, mintsem szomorúnak. Komolyan, én leszek a legboldogabb, ha végre véget ér a kamaszkor és racionális, érett felnőtt leszek.