Anna

Hosszú másodpercekre fagy le a döbbenettől, aztán fejében elkezdenek cikázni a gondolatok. Ideges lesz egy pillanat alatt, de ahogy Annától elhangzik, biztos a helyzet. Ez pedig mindent megváltoztat.
- Francba - mormolja maga elé és újból, majd újból megdörzsöli arcát.
Feleségéről a mennyezetre pillant. Nem kell ahhoz ránéznie, hogy tudja, ugyanazt gondolja erről az egészről, mint ő maga. Ráadásul nem is a férfi az, akiben elkezdett egy élet fejlődni, az oroszlánrésze nem rá hárul.
Percek telnek el némaságban amikor végre összeszedi magát. Nem hiányzott ez a nyakukra pont most, amikor ő terjeszkedni akar, Annát pedig egy újságnál akarják alkalmazni. Ennek ellenére ha már megtörtént, meg sem fordul a fejében az a lehetőség, ami mindent visszaállítana a normális kerékvágásba.
- Jól van - bólint sóhajtva és közelebb hajol a nőhöz. - Semmi baj, megoldjuk.
Nem biztos abban, hogy jó szülők lesznek, de most nem ez az elsődleges. Jobbját a tarkójára csúsztatja és közelebb húzza magához, hogy homlokára hosszú csókot nyomjon.

Anna

Saját döbbenetén és rémületén csak Anna érzései tesznek túl. Talán ez az oka, hogy nem tud engedni idegességének. Az a dolga most, hogy feleségét összeszedje és mindenben támogassa. Emlékszik még, a múltkori esetnél mennyire örült. Ez most sem lehet másképp.
Nem engedi eltávolodni vöröskéjét, csak simogatja a tarkóját és homlokát a homlokának dönti. Ez most nem arról szól, hogy sírnak örömükben. Odabent egyszerre pánikol és érez boldogságot. Az ő felesége, életének szerelme a közös gyermeküket hordja a szíve alatt. Kérdésére elmosolyodik, majd hátrahúzódik. Feláll a székről és jobbját a nő felé nyújtja.
- Most? Hazamegyünk - elsődleges tervét választja, semmi jobbat nem tud.
Az a cél, hogy Anna magabiztosságot érezzen rajta. Ez mondjuk nincs, de színészkedni azt jól tud, talán sikerül megnyugtatnia nejét és biztosítani arról, hogy ezt ugyanúgy át fogják vészelni, mint minden mást.

Fanni

Minden nap lát a csárdában Fannihoz hasonló hölgyeket. Billegnek jobbra-balra, a tekintetük üres. Ők maguk pedig gyengének és kihasználhatónak tűnnek. Napról napra figyeli az ilyen lányokat és többnyire azzal ér véget a dolog, hogy megtalálják ott életük hercegét, aki hazaviszi őket fehér lovon a kastélyába. Mondjuk az a fehér ló maximum egy dehoppanálás, a kastély pedig egy lepukkant kis társasház házmesteri szobája.
Nem nagy a forgalom már így késő este, ő is többnyire figyeli csak, kinek kell újratöltenie a poharát. Rendelést ír, számlákat néz át. Odakint csinálja mindezt a pult mögött, onnan veszi észre, hogy már jó ideje legelteti rajta a szemét egy lány. Direkt nem pillant oda, várja, hátha lesz belőle valami.
Amikor pedig elindul felé, a férfi arcán halvány mosoly jelenik meg. Fél szemmel látja csak, hisz a papírjait nézi, de a színes ruhát nehéz lenne eltéveszteni. Közeledésére azonban lerakja a kezébe levő holmikat és két kézzel a pultra dőlve a lányra pillant. Vár. Érdekli, mit szeretne tőle.

Fanni

A legtöbben már rá sem kérdeznek, miért van bent ilyen gyakran. Hisz a tulajok irányítani szoktak, nem dolgozni, de Niko szinte állandó berendezés lett a csárdában. Az otthona ez a hely, talán már jobban is, mint a lakás a lakónegyedben. Kiismerte a vendégeit, de mindig várja az újdonságot.
Mikor Fanni megérkezik hozzá, a férfi kíváncsian hajol előre és hagyja, hogy a nő elmondja, mit szeretne. A szemébe néz, mélyen, szemei kissé összeszűkülnek, melytől szembogarai feketének tűnnek.
- Barna. Sötét barna - félmosolyra húzódnak ajkai.
Tartja a szemkontaktust vele és egy kicsit talán kihasználja a helyzetet. Nem érti, miért tud ilyen hatással lenni a nőkre, de nem csinál belőle titkot, hogy élvezi.
- Mondd csak, van aki hazavigyen? A szívemre venném, ha bajod esne.

Anna

Egy-két napja furcsán viselkedik, ami talán nem tűnt még fel bátyján kívül senkinek. Ebben a pár napban a feleségét is kerülte, pont azért, hogy ne vegye rajta észre viselkedését.
A csárdában tölti néhány óráját, most Anna is dolgozik és míg a nő elöl a pultban sertepertél, férje az irodában intézi a dolgait. A csárda és a német ügyletek dolgait. Utóbbi a furcsa viselkedésének oka, olyasmi, amibe nem akart belemenni, mégis így alakult és már nem tudja visszacsinálni. Egyszerűen csak nem akarta, hogy Noah egyedül vigye el a balhékat, hogy már megint menekülnie kelljen. Épp csak besegít.
- Főnök, jöttek magához - egy kopogás után lép be az egyik pincérnő az irodába, mire Niko összerezzen és néhány papírt ráhúz a mappákra.
- Jövök - bólint, mintha mi sem történt volna és feláll, hogy az irodaajtót maga mögött bezárva kisétáljon ahhoz, aki keresi.
Egy látszólag igényes, öltönyben, zsebre dugott kézzel várakozó férfi tekint körbe a csárda berendezésén. Arckifejezése nem árul el semmit, de szemei karikásak, véreresek. Niko lopva pillant Annára, azt reméli, nem vesz észre semmit abból, ami ott zajlik.
Kézfogással üdvözli a férfit, majd kabátot vesz és kiinvitálja egy cigarettára. Nem ez az alkalmas hely ennek a beszélgetésnek a lefolytatására.

Anna

Hogy meddig titkolhatja el a másik életét felesége elől? Nem sokáig. Nem is akarja. Nem is akar második életet, csak azt, hogy minden rendben menjen. Szépen ahogy eddig, hogy a feleségével jól meglegyenek és a testvérei is rendben maradjanak úgy, ahogy vannak. Túl sok emberért kell aggódnia, ami miatt talán magát sodorja veszélybe.
Nem suttognak, mindent szépen, kicsit virágnyelven, németül beszélnek át. AZ egy szál cigi helyett kettő-három szívódik fel csak úgy a semmiben - meg a tüdejében. Az az ember nem csak a többiekre hozza a frászt, Nikora is. Igaz, ebből semmit nem mutat, de már rég nem volt dolga ilyenekkel.
Megvárja a beszélgetés végeztével, hogy a férfi eltűnjön, majd megigazítja a haját mielőtt belépne a csárda ajtaján. Halvány mosoly jelenik meg arcán ahogy kiszúrja feleségét a pultban. zsebre dugott kézzel sétál oda hozzá, majd hátulról a csípőjére helyezi kezeit és belecsókol nyakába. A törzsvendégek megszokhatták.
- Még elintézek pár dolgot. Volt egy kis gond a megrendeléssel. Megint - úgy beszél, mintha nem lenne világos, hogy az imént nem ezzel kapcsolatban látogatta volna meg az ember.

Anna

A titkolózás Anna előtt nem olyan könnyű, mint amilyen szeretné, hogy legyen. Nem mintha sok dolog lenne, amit el akarna hallgatni előle, mégis van, amiből jobb szeretné kihagyni a nőt. Az ő érdekében. Meg azért, mert nem akarja látni a szemében a megvetést és az aggodalmat. Egyelőre tudja mit csinál, kézben tartja a dolgokat. Egyelőre.
- Mi baj történne? - mosolyodik el.
Jobbjával kisimít egy pár hajszálat a nő arcából, majd gondosan eligazgatja a válla mögött. Párszor még beletúr, ujjára csavarja, aztán homlokon csókolja.
- Tudod, milyen ez a vendéglátás. Néha az asztalra kell csapni, hogy minden úgy legyen, ahogy mi akarjuk - vállat von és egy valódi gondterhelt arckifejezés veszi át mosolya helyét.
Sóhajtva dől a pultnak, fél kézzel támasztja meg magát. Alaposan szemügyre veszi a csárdában iszogató vendégeket. Átalakult az évek során az ide járók összetétele, egyre kevesebb a rossz arcú öreg. Nem biztos, hogy ez jó, de az üzlet jól megy.
- Hogy bírod? Ettél ma már valamit? - tereli más vizekre a beszélgetést amíg nincs tolongó sor a pultnál, hogy elrabolják az asszonyt.

Anna

Nem akarna hazudni neki. Elmondaná, ha tudná, hogy ezzel nem ér rá később. Egyelőre megtartja magának, mert bízik benne, hogy hamar megoldja anélkül, hogy bármi oka lenne csalódást okoznia feleségének. Azt nem szeretné. Anna sokkal többet ér neki a világ minden kincsénél, épp ezért meg kell óvnia. Ha titkolózással, akkor azzal.
- Hogy ne tudnám? - mosolyog a nőre magabiztosan, talán mindent leplezni tud azzal a kis csillanással a szemében.
Mint amikor az első igazi randijukon táncoltak. Mint a lakásában, ami már kettejüké, amikor először kérdezte meg, hogy megcsókolhatja-e. Azóta nem kér engedélyt. Inkább csak döntéseket hoz, de az egyetlen döntése, amit biztosan tud, hogy helyes volt, az Ő.
Arra a kis időre megszűnik körülöttük a világ és nem érzékel semmit abból, hogy a csárdában vannak, csak a nőre figyel. Gyengéden viszonozza a csókot, ami kifejez rengeteg kimondatlan dolgot.
- Akkor jó - bólint egy picivel nyugodtabban a helyzethez képest. - Én nem vagyok éhes. Majd vacsorára hozok valamit a Vértes melletti bisztróból. Nemsokára elmegyek, ott is minden elb*szódik ami csak elb*szódhat.

South
[zárt]

Ki akar szállni. A családjának akar élni ahelyett, hogy minden percben retteg attól, hogy elveszik őket tőle. Anna, a testvérei, Lena...mind veszélyben vannak. Addig is, amíg csinálja, akkor is, ha nemet mond.
Nemet mondott. Távozni akart egy keményebb szóváltás után. Ajánlatot tett, feladta volna az egészet, amit apjuk felépített, de nekik ő kell. A befolyása, a tekintélye azokban a körökben. A múltja.
Elhoppanált, de társasággal. A német, öltönyös férfi az utolsó pillanatban kapta el karját, így együtt érkeztek a csárda irodájába. Csak egy cigit akart, helyette azonnal kábító átkot kellett kivédenie. Az adrenalinszintje emelkedik amikor tekintete összefonódik a vesébe látó kékekkel. Mély lélegzetvételekkel igyekszik összpontosítani.
Az iroda nem párbajkompatibilis. Kicsi és tele van különféle mappákkal, tárgyakkal, melyek repülnek, amikor az átkok félremennek. Gondolkodás nélkül emeli pálcáját és megállás nélkül, pajzsbűbájjal néha kiváltva küldi az átkokat a férfira.
Gyakorlottak, gyilkosok. Nem ez az első párbajuk, de az meglehet, hogy az utolsó. Az az erő, ami tombol bennük, a rég átlépett határok...
Elég csak egy pillanat, amikor Niko felkapja a fejét az ajtó nyílására. Annára gondol, rá számít, ettől pedig teljesen összezavarodik. Elég ez a pillanat arra, hogy ne reagáljon az érkező átokra és az súrolja karját. Inge a felette viselt dzsekivel együtt hasad fel hosszú csíkban és a vér hamar átitatja. Felmordul fájdalmában, ugyanakkor ez csak felfokozza a benne tomboló dühöt. Tekintete elhomályosul, megindul a férfi felé. Három lefegyverző bűbájból egy végre kivédetlenül marad, az ember pálcája átrepül a helyiség másik felébe.
Megragadja zakójánál fogva, szinte az arcába liheg. Minden arcizma belefeszül, ahogy ökle is, mely a következő pillanatban a férfi arcában csapódik.

South
[zárt]

Meg fogja ölni. Addig üti puszta kézzel, míg az életéért nem könyörög és az utolsó lélegzetvétele után fennakad a szeme. Elborult már rég az agya, pontosan olyan, mint régen, mielőtt javítóba került, ha nem rosszabb. Képes lenne bármin és bárkin átgázolni jelen pillanatban.
Az sem érdekli, hogy South jelen van, őt is odébb löki amikor megpróbálja lefejteni a férfiról. Zihál és nem érzi a zsibbadást a karjában, az adrenalin elhomályosítja érzékeit. Őt ne fenyegesse. A családját ne fenyegesse. Ott még nem is tart, hogy elmondja Annának, mi történt itt az este. Hogy mi fog történni ezek után.
- Tűnj el! - üvölt rá kollégájára, mint egy őrült.
Nem fogja fel, hogy csak jót akar, az egészből jelenleg csak annyit érzékel, hogy el kell látnia a német baját. Megtanítja neki, hogy vele nem lehet csak úgy szórakozni.
Eltelik két perc, míg egy kicsit lenyugodva a káosz közepén asztalának dől. Felszisszen, miközben dzsekije ujját elhúzva megnézi sérülését. Volt már rosszabb is. Majd rendbe hozza. Van annál sokkal nagyobb problémája is, kettő is, ebből egy a földön van megkötözve, a másik fejében pedig bizonyosan rengeteg a kérdés.
Néhány hosszabb másodpercig farkasszemet néz South-tal, majd pálcáját az ellenségre szegezi. Gondolkodás nélkül, de teljes akaratával használja azt az átkot, amit. Nem érez bűntudatot. Tudja meg az egész klán, kit fenyegetnek.

South
[zárt]

A jelenlevők közül egyik sem ismeri igazán. Sokáig olyan jól játszotta a szerepét, olyan jól titkolta a piszkos kis ügyeit, hogy talán még maga is elhitte, hogy megjavult. Elhitte, hogy Anna mellett jó útra tért, erre tessék. Nem bír magával.
Keményen veszi a levegőt, tekintetét a németre szegezi. A kék szemek véreresek, itt-ott arcára is kezd rászáradni a vér, mely Niko ökle nyomán serkent ki.
Lassan az elborult tekintet kijózanodik és jobbjával a hajába túr. Most kezdi érezni karja zsibbadását és a csontjáig hatoló fájdalmat. Ruhája nagy részét vörös foltok tarkítják, de nem tud ezzel foglalkozni miközben a férfi ott járkál körülötte.
- Senki nem fenyegetheti a családomat - jelenti ki miközben közelebb sétál az emberez.
Belerúg a lábába, mintha biztosra akarná venni, hogy nem mozdul. Hogy kellene ezt megmagyaráznia? Miért kellene megmagyaráznia?
- Menj haza és felejtsd el ami itt történt.
Fel-alá járkálva remegő kézzel cigit vesz elő, most minimum egy doboznyira szüksége lesz, hogy helyrerakja gondolatait. Kár, hogy ezt másnak is látnia kellett. Egyáltalán bízhat benne? Elmondja valakinek?
- Komolyan mondom, West. Ne keveredj bele. Elveszíthetsz mindent.

South
[zárt]

Nem is rossz ötlet, könnyű módja lenne az eltüntetésnek. Ha valaki viszont kiszúrná, nagyobb baj lehetne belőle és egyébként sem kockáztatná a munkáját és mindent, amit felépített.
- Megoldom, csak menj el - dühösen morran a másikra.
Nem így képzelte ezt az estét, a South-tal való viszonyát főleg nem. Ő volt az egyik, akiben bízott és fordítva, összebarátkoztak, nem kellett volna, hogy ezt lássa.
Niko leül, ezzel most nem akar vitába szállni. Ispotályba nem mehet, Anna jobb, ha így nem látja. Elég baj lesz abból amúgy is, ha ezt elmondja neki, ha végre beavatja a titkokba. Pedig nem fogja tudni tovább titkolni, nem olyan buta a felesége, hogy ne szúrja ki.
- Ezek az apám emberei voltak régen, nem örülnek, hogy nem akarom folytatni a közös ügyeket- ennyi magyarázat talán elég, de ha nem, többet úgysem fog mondani.
Beszéd helyett óvatosan kibújik két slukk között a felsőjéből, melyre már rászáradt a vér. Egész karja vörösben pompázik, felkarján egy hosszú nyílt seb tátong. Sejtései szerint ez egy egyszerű bűbájjal nem fog befoltozódni.
- Ki fog nyírni - mormolja orra alatt.
Ha a németnek nem is sikerült, a felesége majd szépen elintézi ezek után. Egy pillanatra sajnálkozva néz fel a másik férfira. Nem akarta belekeverni.

South
[zárt]

- Meg. Sok szart hagyott maga után - ezzel pedig lezártnak tekinti a témát.
Elég lesz elintéznie a harmadikat, aki még mindig ott díszeleg a raktárban, míg ők megpróbálkoznak egy lehetetlen küldetéssel. Fogsorát összeszorítja, de még így is felmordul a bűbájra, amivel megteszi South az első lépést. Nem fog belehalni. Pedig minden mennyivel egyszerűbb lenne!
- Nem megyek gyógyítóhoz.
Felsandít a férfira. Nem érti, miért van egyáltalán még vele, de azt egyáltalán nem akarja, hogy ne csak ő, de még a kis családja is belekeveredjen az ügybe. Ennek egyáltalán nem szabadott volna megtörténnie.
- Kötözd be és megyek. Ezt el kell intézni - végigmutat az irodán.
Ebbe beleérti a férfit és a hatalmas káoszt is, amit műveltek odabent. Mindent helyre kell rakni és ha nem muszáj, nem hagy nyomokat. Még nehezére esik felfogni, mi történt itt, mik a következmények, de hálás kollégájának, ez bizonyos. Más már rég az aurorokhoz rohant volna.
Tudja, mit fog csinálni, mindig is tudta, mi a teendő ebben az esetben. Ha már megtörtént, legalább képes megoldani és minél kevesebben tudnak róla, annál jobb.

Anna

Rengeteg rosszat tett, de mostanra már magasról leszarja. Semmit nem segített a helyzeten, hogy Anna magára hagyta a legnagyobb zűrzavarban, amiből egyedül kellett kimászni. Persze, hogy rossz köveket fogott meg és így nem a hegycsúcsra, hanem a mélye érkezett. Tagadná, ha azt mondaná, nem érzi jól magát azzal, amit most elért. Úgy tekintenek rá, mint valami istenre, akinek a szava szent és sérthetetlen.
Élvezi a hatalmat, amit eddig gyűlölt és nem akart. Belekeverte Westet is, nem törődve vele, hogy akár egy család is rámehet. Az övé már ráment, hetek óta nem látta a feleségét és hiába próbálkozott. Mert azt tette. A testévérén keresztül és bagolypostán is próbálta elérni, üzeneteket hagyott, virágot küldött, de semmi reakció. Anna gyűlöli, ahogy Niko is gyűlölte magát. Megérti, elfogadni azonban soha nem fogja tudni.
Nem számolta az időt azóta, hogy a német birtokon tartózkodott és a csárda csak másodlagossá vált. Néhanapján benézett, leellenőrizte, hogy minden normálisan működik-e, majd tovább állt.
- Jó reggelt! - köszön a bent lézengőknek és az üzletet ma vivőknek amikor belép a csárda ajtaján.
Tekintete megakad a vörösön, arckifejezése azonban nem tükrözi azt, ami a mellkasában épp végbemegy. Szeretné azonnal magához ölelni, elmondani mindent, amit a levelekben leírt és kérni, hogy maradjon vele.
Ehelyett rezzenéstelen arccal, további beszélgetés nélkül veszi az irányt az iroda felé. Vannak nála papírok, amiket kivételesen a nőnek hozott.

Anna

Szerelmes belé, ez azonban már nem állítja meg. A mostani tetteit nem foghatja arra, hogy őt akarja védeni. Esze ágában sincs bármiféle magyarázatot keresni arra, miért csinálja. Elfogadta, megértette, az apja miért tett mindent úgy, ahogy most ő, ahogy a nyomdokaiba lépett.
Nézik egymást egy ideig, míg Niko inkább az irodát célozza meg. Neki hozott papírokat, most nem kétes ügyek bizonyítékait tartja magánál. Mégis a csendes zugot keresi, ahová majd behívja és az orra alá dugja az iratokat. Hivatalos, pecsétekkel ellátott válási papírok.
- Talán ma meghalok, de legalább garantáltan pokolra jutok - vigyorogva mondja a bent tartózkodó egyetlen személynek, az üzlettársának.
Miért is rángatta bele? Ha neki nem jó, másnak se legyen? Vagy épp ellenkezőleg? Ha neki jó, másnak is legyen? Mert most jó neki?
Megigazítja zakóját, majd az asztalon összerendezi a papírokat. Sehogy egy gyűrődés, vagy kávéfolt. Minden tiszta, nem úgy, mint a szándékai. Kicsit sem biztos benne, hogy ezt akarja, sőt. Kicsit sem akarja ezt. Annát akarja, de ő csalódott benne. Semmi értelme több levelet és virágot, valamint időt pazarolni olyasvalamire, amit, vagy akit nem érdemel meg.
Az ajtó nyílik, ő pedig lustán mozdítja fejét. Érdeklődve vonja fel szemöldökét, háta kiegyenesedik. Vet egy pillantást South-ra, mire ő magukra hagyja őket. Nikolai megvárja, míg az ajtó kattanással zárul, majd megtesz két határozott lépést a nő felé. Állkapcsa láthatóan megfeszül amint visszafogja magát, érintés és ölelés helyett a papírokat nyújtja.
- Váljunk el.

Anna

Nem azért akar elválni, mert már nem szereti. Vagy mert mást jobban. Valójában nem akar elválni, de így látja legkönnyebbnek Anna számára. Ha az elmúlt hetekben nem válaszolt, már nem akarja látni többé, ez egyértelmű.
Felvonja szemöldökét és meglengeti a papírokat. Nem akarja elismételni a válás szót, elég nehéz így is, hogy ott áll vele szemben az a nő, akiért mindent feláldozna, a szerelme, és épp egy aláírást kér tőle azért, hogy ne legyen közük egymáshoz.
Meglepődik, ebben a pillanatban ő érzi úgy, hogy orrba csapják egy sziklával. Azt gondolta, a vörös maga fog előállni az ötlettel. Mindaz ellenére, amin keresztül mentek, meg van róla győződve, hogy nincs több esélye. Eljátszotta a bizalmát, felrakta tétként a kapcsolatukat.
- Vagy száz levelet küldtem és annyi virágot, hogy kiürült a virágbolt! - emeli fel a hangját inkább értetlenül, mintsem dühösen.
Bosszankodva, összezavarodva lép hátra, majd leteszi a papírokat az asztalra. Úgy néz Annára, mintha tőle várna megfejtést, vagy magyarázatot.
- Amikor meg felmentem a kastélyba, az az idegesítő nővéred elzavart - kezeit széttárva beszél, magyarázkodik.

Anna

Egyszerre kezd kitisztulni a kép és kerülnek egy újabb zavaros történetbe. Egyikük sem érti, mi történik és mi történt, ami miatt most hivatalos papírokkal a kezükben álldogálnak.
Válaszok nélkül, de száját nyitogatva néz a nőre. A szerelmére. Arra, akiről azt hitte, ezek után már tényleg nem lesz képes visszafogadni az életébe. Még nem tudja, mi van Nikoval, mivel foglalkozott az elmúlt hetekben, de ha megtudja...
Most nem tud másra gondolni, csak, hogy szereti. Imádja és bármit megtenne érte, a karjaiban akarja tudni.
Ajkát figyeli miközben beszél, kezeit, ahogy hajába túr. Megnyalja ajkát és élesen szívja be a levegőt. Mellkasából indul az érzés, majd minden porcikája égni kezd. Lángol, majd' megőrül, hogy megcsókolhassa.
- Visszajöttem - elmosolyodik miközben közelebb lép hozzá.
Szorosan magához öleli, arcát a nyakába fúrja. Úgy szívja magába az illatát, mintha utoljára tenné. Talán ez az utolsó alkalom, mert továbbra sem hiszi, hogy felesége kitartana mellette ebben az új életben. Márpedig ő ebben él egy ideje és nem fog tudni változtatni.
Szavak helyett tettekkel fejezi ki érzéseit. Jobbját a vörös nyakára simítja, baljával előbb csípőjére markol, majd néhány centivel lejjebb csúszik. Minden akaratával, a hiánnyal és szerelmével húzza magához mialatt megcsókolja.

Zaina
ez meg az enyém


Érzi, hogy ez az ő napja. Hogy minden úgy lesz, ahogy akarja, hogy csettint egyet és a világ a lábai előtt fog heverni. Már a környezet számára sem olyan szokatlan, ha kiöltözve, ingben, élére vasalt öltönyben jelenik meg. Ma is így érkezett, az egészen más ügyei intézése után a felszabadult estéjét lazítással tervezte tölteni.
Nem nagyon bír magával és az egy helyben üldögélés is nehézkes, szuper főnökként besegít és amikor Samu dohányozni akar menni, beáll pár percre, csak, hogy felelevenítse az elmúlt éveket.
Kabátja és persze a zakója az irodában pihen, de a fehér ingben és fekete nadrágban pont úgy néz ki, mint egy pincér. Szerencse, hogy náluk nincsenek öltözködési szabályok.
Nincsenek sokan, de azt a kis pörgést élvezi, egy kisebb kihagyás után próbálja felvenni a ritmust. Pakolászik, kitölti a kért rövideket, aztán ezeket kiteszi sorban a pultra a tizennyolcat és betöltött gyerekek elé. Rájuk vigyorog, aztán a mellettük ülő nőre irányítja minden figyelmét. Kezet fog vele, ha már így indítanak, de csak a szemöldöke emelkedik fel, amíg a nő több információval nem szolgál.
- Valóban? - kérdez vissza kétkedve. - Hát örülök a találkozásnak, Lianna, Nikolai vagyok. Weißling. A feleségem a szerkesztőségben ragadt, leadási határidő, vagy mi. Pechje van - vállait felhúzva húzza el száját.
Nem csak a nőt sajnálja, hanem saját magát is. Szívesen töltené az este nagy részét a vörössel akár itt, akár máshol, a helyszín lényegtelen.

Zaina
ez meg az enyém


Most, hogy mélyebben belekerült több munkába is, tudja milyen az, amikor keresztül húzzák a számításait és minden perc számít sok esetben. Pontosan az alkoholt akarja javasolni, de meg sem kell hozzá szólalnia, hogy a nő is ugyanerre gondoljon.
- Szerintem valami ütősebb kellene - kacsint rá.
Ahelyett, hogy poharat ragadna, kisétál a pult mögül miközben megveregeti Samu vállát. Két pohár whiskeyt kér az asztalukhoz, mert bizony, ha már társaságra akadt, miért ne beszélgethetnének egy pohárka mellett?
- Igyuk meg a pertut, gyere - egy közeli szabad asztalhoz invitálja, ahol kihúzza a széket számára, mielőtt szemben helyet foglalna.
A jó öreg pultos gyors, mint mindig, morgósan, de kedvesen le is rakja eléjük a kért italt. Niko koccintásra emeli sajátját és mosollyal az arcán biccent a nőnek.
- A seggfejre és az időpontokra. Egyébként Anna biztosan szívesen vállalja, még ne mondj le róla - fejét megingatja mielőtt belekortyolna az italba.
Ahogy a feleségét ismeri, imádja a bunkó, szemét férfiakat - lásd, a férje -, biztos rajongna az ötletért, hogy interjút készítsen ezzel az...emberrel.
- Miért olyan fontos ez az illető? Látom az arcodon a kétségbeesést.

Zaina
ez meg az enyém


Neki is kellett volna a nő, erre csak bólogatni tud. Sosincs kéznél, amikor kellene, végre van más is, akinek ez feltűnik. Nem éppen ugyanazok a célok vezérelnék, de részlet kérdése, ugyebár.
Szemöldöke megemelkedik miközben italát kortyolja és hallgatja a nőt. Hogy képesek ennyire felhúzni magukat apró kis dolgokon? Talán nem hal bele senki, ha később lesz cikk róla ebben a női izében.
Érti is és nem is, vagy inkább nem túlzottan izgatja. Az most jobban lefoglalja a seggfej leírásánál, hogy Zaina az idegeskedés ellenére is sugárzóan szép. Nézni szabad elven alaposan szemügyre veszi, elmerül arcának részleteiben.
- Az enyém - bólint -, tetszik?
Jó csajozós módszer ez a kocsmárosság, könnyedén meg lehet hívni a lányokat egy-egy italra, aztán nem kell messze menni a kényelemért, csak néhány lépcsőfok választja el az embert a szobáktól.
Nem is ő lenne, ha nem játszana el a gondolattal. Csupán csak elképzelés, egy kis felüdülés, sosem tenné ezt Annával. Egy-két pohár ital mellett bizony még ennél jobban is megszaladhatnak a gondoltok.
- Mikor a Bagolykőbe kerültem, elkezdtem itt dolgozni mosogatóként. Végül megörököltem, felújítottuk, a párja Budanekeresden van, talán már jártál a Vértesben - úgy beszél a csárdáiról, mint a szerelméről.

Zaina
ez meg az enyém


Borzasztó, mennyire elégedett tud lenni magával és azokkal a dolgokkal, amik hozzá tartoznak. Ilyen a csárda is, mindkettő, a szíve csücskei és nem szeretné, ha ez változna. Gyerek, meg igazi család helyett ezzel van elfoglalva és milyen jól teszi!
- Pont olyannak kell lennie - bólint rá.
Szereti látni az embereken, hogy szeretnek itt lenni. Igaz, azokat, akik évtizedek óta járnak és nem pont a jó arcok, nem sikerült kiirtani, de mára már nagyobb azoknak a megjelenése itt, akik a jobb fajtából származnak, úgymond és nem ijesztik el a többieket.
- Feltétlenül nézz be legközelebb, ha arra jársz - a nővel együtt, továbbra is figyelve a vonásait kortyol italából.
Elgondolkodik, olyan rég volt, hogy már nem is tudja felidézni. Pedig nem telt el valójában sok idő, inkább csak annak érződik. Néhány év, azóta tengeti itt az idejét.
- Csak úgy jött, a kezembe adták az irányítást, aztán amikor úgy adódott, megvettem a régi tulajtól. Tudod, hogy van ez, ha szereted csinálni, ne engedd át másnak - azzal megvonja a vállát. - De beszéljünk rólad, miért pont újságírás?

Zaina
ez meg az enyém


Olyan ez, mint egy szerelemgyerek. Nem kényszerből csinálja, hanem mert imádja. Imádta akkor is, amikor még nem a sajátja volt, csak mosogatóból pultossá lépett elő. Talán azért van így, mert könnyen szerez barátokat, a tulajjal is jóban lettek annyira, hogy az övé legyen a hely.
- Szereted is, amit csinálsz, vagy a családi nyomás? - vonja fel fél szemöldökét kíváncsian.
Pontosan érti, milyen az, amikor a szülők rá akarnak valamit kényszeríteni a gyerekeikre. Nem véletlenül alakult úgy az élete, ahogy és épp ezért tart itt, ahol tart. A másik életéről nem beszél, de még a feleségének sem, bőven elég annyi embernek tudnia a múltját és jelenét, ahányan közelről ismerik.
- Nem akartam ezt csinálni. Kellett a pénz diákként, hát elkezdtem dolgozni. Aztán megszerettem és kész, rájöttem, hogy nem szabad elengedni valamit, amit nem kényszerből csinálsz.
Úgy beszél, mint egy bölcs ember, mint aki már huszonpár éves fejjel annyi mindent megélt. Meg is élt, ez tény, de szavaival néha meghazudtolja önmagát. Azt, aki ő, akiről nem beszél. Mert az kényszer, s mégis kicsit szereti.
- Mit mosolyogsz úgy? - szemtelenül mosolyog vissza a nőre a pohara felett és közben int a pincérnek, hogy kérnének még egy kört.

Zaina
ez meg az enyém


- És mi a nagy B-terv? - kérdezi tovább, őszinte kíváncsisággal.
Mindig is érdekelték az emberek abban az esetben, amikor a figyelmét csak egy valakire irányította. Most pedig egy csinos nő társaságában van, persze, hogy kíváncsi az életének apró részleteire is, azokra, amikről biztosan nem beszél hétköznapokon egy idegennel.
- Tökéletesen értem - bólint, de azt már nem fejti ki, hogy egyébként egyet ért vele.
Az emberek java ebbe kényszerül, a legtöbben sajnos nem azzal foglalkoznak, amivel szeretnének. Többek között Niko sem, leszámítva a csárdát. Szánt szándékból nem akarná tönkretenni az életét és másokét maga körül.
Látja a nőn, hogy máris oldottabb, mint az elején és persze ha már ennyi idejük van beszélgetésre, ahhoz szükség van a következő körre. Hogy is nézne ki, ha pont a főnök és a társasága ülne a kocsmában ital nélkül?
- Még nem sültél fel, bármit is jelentsen ez - neveti fel. - Szólok Annának, hogy keressen meg és biztosan megoldjátok. Ő is ilyen szupernő, ketten megmenthetnétek a világot - megállás nélkül vigyorog a nőre.
Közben belekóstol italába, s hátradől a széken. Jobbját az asztalon, a pohár mellett pihenteti, balja lóg a levegőben.

Zaina
ez meg az enyém


- Pszichológia - vonja össze szemöldökét, erre innia kell.
Sosem értette, miért akar valaki ezzel foglalkozni. Mások agyában turkálni, kiszedni belőle a gondolatait és elkérni azért a pénzt, mert egy órán keresztül beszélt. Anno a javítóban neki is kötelező volt látogatnia a nőt, de már a nevére sem emlékszik. Teljesen felesleges hülyeségnek tartja, ezért inkább nem is fűz hozzá túl sokat.
Egy ideig csendben figyeli tovább a nőt, minden vonását és a mosolyát is megjegyzi. Nem tartja akkora tragédiának a történteket, mint ahogy azt ő látja, de az máris simogatja az egóját, hogy valamennyire sikerült elfeledtetnie vele az egészet.
- Persze. De csak akkor, ha kívülre húzzátok a bugyit - kacsint rá kicsit a határokat feszegetve.
Csak az arca mutatja az érdeklődést, egyébként unottan ül ott. Persze elképzeli őt is meg a feleségét is szuperhős ruhában, olyan szexiben, amiben mindenük szépen formálódik, mégsem látszik szinte semmi...
- Rendben, ahogy gondolod. Viszont ha ezt megittuk, nekem vissza kellene mennem dolgozni - ujjbegyeivel megkocogtatja a poharát, amibe épp csak belekortyolt.

Vanda
valahogy így


Ököllel csap a falba, pont az ember feje mellett. Ujjpercei belevörösödnek, a vér is kiserken egy-egy ponton. Üvölt, kikel magából, hogy a szobában jelenlevők összerezzennek. Félnek tőle és ő élvezi ezt a hatalmat. Azt azonban nem, hogy mások gyengesége miatt kell itt maradnia és elintéznie az ilyen dolgokat. Emiatt késik, emiatt kell még megvárnia, míg a gyógyítójuk ellátja a sebeit.
A feszültség benne marad és amint belép a csárda ajtaján, többen is rá emelik tekintetüket. Többek között Samu is és Niko felé mutat, valamit mond a nőnek. Már elfelejtette a tulaj, milyen ügyben is érkeznek ma hozzá, a pulton felejtett kamerából azonban hamar rájön. Arra mondjuk nem számított, hogy a fotós csinos lesz.
- Elnézést a késésért, legalább megkínálták egy itallal? - megáll a nő mellett, arcán a mosoly most rideg és nem a megszokott. - Nikolai Weißling, én vagyok a tulaj - kezet fog a nővel, majd a pultosra pillant.
Ennyit arról, hogy Samu elintéz mindent, amíg ő nincs itt. Amint viszont érzékeli a tekintetet és a szándékokat, elslisszol, hogy ideiglenesen bezárja a helyet és a kevés népet, akiket hajlandó volt beengedni, elküldje.
- Ha jól sejtem, a feleségem intézte ezt a...parádét, miről is van szó? Hol fogunk megjelenni?