Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nem szoktam izgulni a dolgokon, most mégis kicsit összeszorult a gyomrom ahogy a falu felé sétáltam. Nagyon kellett az a meló, és mivel a szüleim tudtak a dologról, nem bukhattam el. Életem végéig hallgatnám a dolgot. Ahogy Lídiától is, hogy még munkát keresni se vagyok képes. Aztán lassan talán egy lakás is jól jönne a faluban, hiszen már nem vagyok kényszeres hazajárni a szünetekre, nem kell egy levegőt szívnom az otthoniakkal, csak ha kedvem van hozzá. Aztán ahhoz is kell a pénz. Már csak, hogy önellátó lehessek.
Még a sarkaim kopogásától is ideges lettem, pedig az általában megnyugtat és magabiztosságot ad. Nem is tudom, mi lett azzal a hatalmas energiámmal és önbizalmammal. Nagy izgalmamban talán kicsit sok sminket pakoltam az arcomra, a pálcámat pedig majdnem a kastélyban hagytam.
Nagyot nyeltem, ahogy beértem a vendéglátó negyedbe. Csak egészen kicsin múlt, hogy nem tapostam el egy macskát, aki átrohant előttem. Inkább félre húzódtam, és kifújtam kicsit magam. A táskámból elővettem a kistükröm, és ellenőriztem az arcom. Azt rendbe szedve picit nyugodtabban indultam tovább.
Amint beléptem, nyugtáztam, hogy megtaláltam a helyet, hiszen nem csak a külső, a belső is visszaadja a Noé Bárkája nevet. Kihúztam magam, és minden önbizalmam összeszedve a tulaj keresésére indultam. Eddig csak bagollyal kommunikáltunk, nem tudtam, hogyan néz ki. Iroda után nézve indultam el. Közben alaposan megvizsgáltam az éttermet. Rendesen átalakította az új tulaj, és annak ellenére, hogy sokkal egyszerűbbnek képzeltem a helyet, izgalmas látványvilágot kaptam.
Körbejárva csak a mosdót találtam, irodát nem, így megálltam a bejárat mellett, hátha felbukkan valaki, aki majd segítségemre lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Gyors léptekkel haladtam a köveken. Hozzá vagyok már szokva a magas sarkakhoz, noha nem számít mindennapi viseletnek nálam. Megérkezve lelassítottam lépteimet. Minden izgalmamat magamba gyűrve, bájos mosollyal léptem be az étterem ajtaján. Kihúztam magam, úgy sétáltam körbe, majd mikor nem találtam irodát, megálltam a pulttól nem messze, hátha valaki a segítségemre siet. Nem kellett sokáig ott toporognom. Az egyik pincérlány készséggel oda is lépett hozzám.
- Miben segíthetek? - kérdezte kissé cincogó hangján.
- Az étterem vezetőt keresem - válaszoltam hatalmas mosollyal, holott izgalmamban inkább ráüvöltöttem volna a húszas éveiben járó csajra.
A lány elsietett, és egy-két perc sem telt el, míg visszatért, oldalán a főnökével.
- Jó napot! Bernáthy Zsófia vagyok - próbáltam felölteni a legudvariasabb modoromat, és jó benyomást tenni esetleges jövendőbeli főnökömre. Gyengén megráztam a kezét, majd visszaejtettem a jobbomat a másik mellé, ráfogva a táskámra.- Bagolyban értesített róla, hogy a mai napon tud fogani. Az állás miatt. Jókor jöttem? - bájos mosolyt villantok az úrra, és várom a reakcióját. Az izgalmamat sokkal könnyebben kontrolláltam, így, hogy már emberek közt voltam. Azon kevés emberek közé tartozom, akiknek elmúlik a lámpaláza, ha színpadra lép.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Bájos mosollyal ráztam meg a tulaj kezét, bemutatkozására pedig aprót bólintottam, mint a tisztelet jeléül.
- Örvendek! - mondtam őszintén.
Követtem az egyik asztalig. Kikerülgettem a földön álló dobozokat, majd türelmesen megvártam, hogy helyet csináljon nekem.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, és helyet foglaltam a felszabadított széken. - Nagyon szépen felújították a helyet - dicsértem, és nem csak azért, hogy hízelegjek Nemesnek.
Türelmesen végig hallgattam a monológját. Közben néhányszor bólintottam jelezve, hogy figyelek. Miután befejezte, vártam pár pillanatot. Úgy éreztem, kijár egy kis gondolkodási idő ezután. Majd úgy döntöttem, visszafele haladok a kérdéseinek megválaszolásával:
- 19 leszek, decemberben - bólintok. - Viszont, ahogy a levélben is írtam, az idei évben még az alapképzést végzem, és a kastélyban élek, így elsősorban ahhoz kötött az időm - tartottam egy kis szünetet, hogy levegőhöz jussak, majd felhagytam a renddel, és arra a kérdésre válaszoltam, ami témába vágott. - Ennek fényében az idei tanév alatt csak délutáni műszakot tudok vállalni a hétköznapokon. Hétvégén tudok délelőttit is - egy bólintással nyomatékosítottam a mondandómat, és a papra nézve vártam a reakcióját. Nagy részben azért álltam meg, mert még magam sem tudtam, melyik pozíció érdekelne. A konyhai munkát mindenképp kizártam, az egyáltalán nem az én világom. Ám mind a pincérkedés, mind a pultos szerepe vonzó volt számomra. Mindkettő magában foglalja azt, hogy több emberrel találkozom. Az emberekkel való kapcsolat egy fontos része volt az életemnek mindig. Ezért fontolgatom a turisztikai irányt a jövőévtől.
- Akár pincérként, akár a pultban is szívesen elhelyezkednék - válaszolok végül.
Az izgalmam idő közben tejesen eltűnt, pláne miután kijelentette, hogy alkalmasnak tart az állásra. Mind az engedelmes tekintet, mind a kedves és udvarias hangnem könnyen jött, szinte már a részemmé vált, holott nem jelemző rám a nagy visszafogottság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Igen sűrű, és egyben unalmas napot hagytam magam mögött. A tanárok annyi anyagot borítottak ránk, mint az előző két hétben összesen. Nem is volt sok óránk, viszont ami volt, azok a lehető legunalmasabbak voltak. Kezdve a mágiatörivel, amit félálomban hallgattam végig. A prof szerencsére nem vett észre, nem is kérdezett semmit. Az egyik túlbuzgó levitás válaszolta meg szinte az összes kérdést. Miután sikerült kicsit felébrednem, szenvedtem még egy sort átváltoztatás tanon. És ekkor még korántsem voltam a nap felénél. Kikapcsolódásképpen viszont meg kellett nézhettem egy-két lakást a faluban, amihez viszont fel kellett hurcolnom magam, hogy külön engedélyt kérjek.
A lakásnézés végül egészen jól ment, annak ellenére, hogy nem tudom még, melyiket engedhetem meg magamnak. A fáradságom viszont nem múlt el, és a pizzéria felé indultam, hogy legalább valami élvezet is legyen a napomban.
A hely viszonylag üres volt, tekintve, hogy a diákok most nem lepték el teljesen. Kedvemre válogathattam az üres asztalok között.
Először azonban rendelnem kellett valamit, mert a gyomrom már hangosan korgott. A kínálaton végig futva hosszas tanakodás után kiválasztottam az étlapon szereplő első nevet, meg egy narancsos limonádét. Az italt szinte rögtön meg is kaptam, így a pultra támaszkodva vártam a pizzámat is. Csak egy valaki várakozott mellettem, valami papírokat vizsgálgatva. Talán ő ihletett meg, de én is előhalásztam a hátizsákomból az albérletek listáját, és elkezdtem kihúzogatni azokat, amik biztosan túl drágák lesznek nekem. Egy nagyobb mozdulatomnál azonban túlcsúszott a kezem, és egyenesen beleütöttem a teli poharamba. A limonádé persze kiömlött, egyenesen a mellettem várakozó csaj papírjaira, teljesen beborítva azokat, nem csak vízzel, de narancs- és citrom darabkákkal is. Egy pillanatig csak lefagyva bámulok az elázott lapokra, majd pálcámat előkapva próbálom menteni a menthetőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Nem, nem vagyok ügyetlen. Általában. De balesetek mindenkivel történnek, nem igaz? De. Velem is. Meglepően későn reagáltam arra, mi történt, így egy hosszú-hosszú pillanatig nem is kezdek semmit a dologgal. Ahogy viszont Zsófi felpattant mellettem, nekem is el jutottak a tudatomig a történtek. Nem is ismertem fel, ki ült mellettem, míg szembe nem kerültem vele. Hiszem ismerjük egymást - igaz ami igaz, egy ideje nem találkoztunk. Egy ideje már kerülöm az aranyvérű köröket, egyszerűen nem szeretem a hangulatát. Pont az olyan pletykák és rosszalló nézések miatt, amiket Zsófi kapott. Egy-egy nagyobb összejövetel után a családi asztalál is végig hallgattam, mennyire nincs helye köztünk a Hollóvölgyi lánynak. Hogy mekkora szégyen, hogy életben van. Már 10-12 évesen is éreztem, hogy mennyire nem fair így beszélni róla szegény lány háta mögött. Talán szimpátiából akartam mindig megismerni közelebbről is. Végül sosem váltottunk pár szónál többet egymással. Még így sem, hogy egy helyen élünk.
De most itt volt az alkalom.
- Ne haragudj - nevettem fel kínosan. Ezt az egy reakciót tudtam kipréselni magamból a mondatára.
Neki is láttam kisebb-nagyobb sikerrel eltakarítani a kiömlött üdítőt, ám a háztartási bűbájok sosem voltak az erősségeim. Talán mert minden porcikámmal próbálok ellenállni annak, hogy olyan háziasszonyka legyek, amilyennek a szüleim szántak. Sosem esett szó róla, hogy esetleg férjhez akarnak adni egy bizonyos jó családból származó fiúcskához. Ám bármikor előállhatnak vele, és amikor ez megtörténik, én szeretnék tőlük a legmesszebb lenni. Lehetőleg olyan messze, hogy meg se találjanak.
- Szerencse. - Vissza is léptem egyet a pulttól, tekintve, hogy sem sikere, sem értelme nem volt a pálcámmal hadonászni az ázott papírok felett.
- Régen láttuk egymást - jegyeztem meg visszaülve a székemre. - Hogy telnek a napjaid, távol az "igazi varázslóktól"? - idézőjelet formáltam ujjaimból az utolsó két szóra, utalva arra a néhány - szerencsére egyre kevesebb - arrogáns mágusra, akik felsőbbrendűségüket vallják családfájukra hivatkozva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Mosolyogva bólintottam csak kérdésére, és ismét körbepillantottam a vendéglőben. A képek nagy részét nem tudtam ugyan hova tenni, hiszen, sosem volt jelen körülöttem a kereszténység, mégis éreztem a hely hangulatát. Szerencsére cseppet sem komor, vagy lehangoló az étterem, olyan hely, ahol szívesen töltöm a délutánjaimat. Még munkával is.
Én is biccentettem Nemes felé. Szememmel figyeltem csak, ahogy a ceruza jár a kezében, és papírra vési azt, amit megbeszéltünk. Ötleteire sűrűn bólogatva ücsörögtem tovább vele szemben, de még mindig nem szólaltam meg. Furcsa, hogy az új helyzetek miket tudnak kihozni az emberből. Sosem dolgoztam még, és sosem éreztem ennyire, hogy a saját lábamon tudok állni. Mindig önálló természet voltam, és évről évre egyre távolodom a szüleimtől. A pénzükre viszont szükségem volt, ha másra nem, legalább a tankönyvekre. Most viszont úgy érzem, talán teljesen függetlenné válhatok tőlük, és tényleg elköltözhetek otthonról.
- Tökéletes - széles mosolyt villantottam a felvetésére.
Tényleg nem árt, ha több téren szerzek tapasztalatot. A "Fel vagy véve" szavaktól pedig legszívesebben felugrottam volna, annak ellenére, hogy nem vagyok egy tipikus visongó típus. Mivel viszont tartanom kellett a finom, udvarias énemet, csak viszonoztam barátságos mosolyát.
- Köszönöm. Én pedig egyszerűen Zsófi vagyok, ha az megfelel - azt nem mondhattam, hogy a "Zsófia" név hallatára, minden alkalommal elpattan bennem valami. Még sem akartam viszont, hogy így szólítson, természetesen az előbb említett indok miatt.
Táskámba nyúlva előhúztam a kövekkel kirakott tollat, amit a nagypapám ajándékozott nekem. Valamilyen okból kifolyólag úgy érezte, hogy ez tökéletes 17. szülinapi ajándék lesz számomra. Tévedett. Most viszont jól jött az íróeszköz. A papírok fölé hajolva kezdtem átolvasni a szerződést, hogy minden részlete megfelel-e.
- Őszintén szólva nem vagyok tisztában azzal, mennyit bír el egy újonnan nyílt étterem, és, hogy rajtam kívül hány alkalmazottat kell fizetni - kis szünetet tartottam. Arcomról eltűnt az eddigi nagy magabiztosság. Sosem szerettem pénzről beszélni, mert az én családomnak volt, ez pedig igen kellemetlen helyzeteket tudott szülni. - Esetleg 2 sarló óránként az reális? - Csak az után kérdezek rá, hogy végig számoltam a fejemben a dolgot.
Az idei év végéig nem lesz még túl sok időm, de ha fegyelmezetten gyűjtök, talán a jövő év elején tudok bérelni egy lakást. Ha pedig nem leszek a kastélybéli szabályokhoz kötve, sokkal nagyobb mozgásterem lesz majd, így sokkal több műszakot is tudok majd vállalni.
- Csak kíváncsiskodnék: hány kolléga van eddig? - Mindig is társasági ember voltam, a hangulatomat és kedvemet nagy mértékben befolyásolja a környezetem, így szeretném tudni, kikkel fogok dolgozni. Nem tudom, a csaj, aki szólt az érkezésemről Nemesnek itt dolgozik-e, vagy csak besegít, de ő mindenképpen szimpatikus volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Én is felnevettem, bár inkább kínosan, s nem olyan könnyeden, mint Zsófia. Közben folytattam a kiömlött üdítő feltörlését is.
- Köszönöm - pillantottam a nőre hálásan. Bár ki tudtam volna fizetni az újabb pohár limonádét, nem ellenkeztem a meghívásra sem, ha már ilyen kedves.
A szüleim elém raktak mindent, amire csak szükségem volt, már születésem óta. Akkor sem tagadták meg tőlem a pénzt, amikor nem úgy cselekedtem, ahogy azt elvárták volna tőlem. Mindig volt tehát nálam elegendő pénz. Egyelőre. Mert ha más nem, az elköltözésem gondolata biztosan kiborítja majd a Bernáthy szülőket. Nekem is nehéz lesz, mindenképpen. Hiszen bármennyire is ellene vagyok a családomnak, a pénzhez hozzá vagyok szokva. Nehéz lesz minimális fizetésből élni, ahhoz képest, ami eddig volt körülöttem. Talán arra rá tudom venni őket, hogy az iskolához szükséges költségeket állják, hiszen az oktatás mindennél fontosabb nekik. Akkor pedig ki tudom fizetni a lakást.
- Hát igen - nevettem fel. Hangomba kis keserűség vegyült.
Igen, ilyesmi indokkal tudom csak kihúzni magam az összejövetelek alól. Amíg Lídia szívesen megy, a szüleimnek van kit bemutatni. Van, aki fenntartsa a Bernáthy család jó hírnevét. Van, aki bebizonyítsa, milyen jó házasság az, ami a Kalóz és Bernáthy családok közt köttetett. Szerencsére viszont nem én vagyok az az ember.
Ismét csak keserűen felnevettem, másképp nem tudok reagálni. Sem a bájmosolygás, sem az úri fiúk gondolata nem idegen tőlem.
- Nem, szerencsére még nem álltak elő senkivel. Ellenben Lídia nagyon szemez az egyik Vittman fiúval. A szüleim pedig kiugranának a bőrükből, ha házasság lenne a dolog vége. - Közben belekortyoltam a limonádémba, amit a felszolgáló elém elém rakott. - Én a világ végéig rohannék, ha hozzá akarnának adni valakihez. - Ha nem is vagyunk közeli barátok, Zsófi ismerhet már annyira, hogy tudja, nem szívesen hódolok be a szüleim akaratának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Más családokban nem néznék jó szemmel, ha a lány kutat udvarló után. A szüleim viszont bíznak a nővéremben. Tudják, hogy azzal a tűzzel, ami benne ég, bárkit megszerez magának. Nekem nem hagynák, hogy magamtól válasszak. Bennem nem bíznak, nem hiszik, hogy jó családból való férjet szerzek magamnak. Lídia tökéletes magatartása, kiváló eredményei feljebb tudják emelni őt a ranglétrán, mint ahogy a szüleink elindultak. Az én viselkedésem ellenben csak "szégyenbe hozza a családot". Tehát míg Lidi könnyedén talál magának férjet, tőlem sokkal jobban fognak tartózkodni a családok. Jelenleg azonban nem zavar a dolog. Ha rajtam múlik, nem szeretnék benne ragadni a társaságban. Nem szeretném az egész életemet a "felsőbbrendűek" körében tölteni.
- Igen, ez a jobbik eset. A szüleim tudják, hogy a nővérem eléri, amit akar, Meg azt is tudják, hogy azt akarja amit ők. Egy jó családba beházasodni. - Talán abban is szerencsések vagyunk, hogy nem házasítottak ki minket amint nagykorúak lettünk. Igaz, anyám majdnem 30 éves volt, mire férjhez ment. Nagy port is kavart, amikor visszatért Magyarországra, és kiderült, hogy még nincs férjnél. Nagy szerencsének, és a nagymamám rámenősségének köszönhető, hogy apám végül elvette.
- Azt sem tudom, akarok-e egyáltalán férjhez menni - vontam vállat. - Legrosszabb esetben is van még három évem, mielőtt férjhez adnak. A tudás a szüleim számára kincs, sosem vennének ki az iskolából, csak, hogy gyerekeket szüljek. A nevemet úgysem örökölnék a gyerekeim, a családi örökséget az unokatesómnak kell tovább vinnie, szóval... - nem fejeztem be a mondatot, csak beleittam a limonádémba. Nem is tudom, pontosan mivel is fejeztem volna be. - Na és te hogy állsz ehhez a házasság témához? Szülői nyomás akkor rajtad nincsen? - Zsófi sem úgy néz ki, mint aki a közeljövőben tervez férjhez menni. De minél idősebb, annál kevesebb esélye van aranyvérű körökben házasodni. Persze az ő esélyei eleve alacsonyabbak. Aztán lehet, hogy nem is számít neki annyit a vér. Ahogy nekem sem. Igazából egész házasság dolog a háttérbe szorul nálam.
Persze tudom, hogy a szüleim úgysem hagynák, hogy férj nélkül maragyjak. De amíg Lidi jövője van a középpontban, én kitalálhatom, hogy mihez kezdjek az egész témával. Bár az biztos, hogy a múltkor Emmával is a házasság témánál lyukadtunk ki. Talán ez azt mutatja, közelebb van ez a dolog, mint hiszem. Nagykorúnak minden értelemben mondható vagyok, így ez nem tudja megakadályozni a szüleimet. A mindennapjaimban azonban nem jut eszembe a házasság, így soha bele sem gondoltam, mennyire a nyakamon van az egész. Abba sem, hogy ha a szüleim végül hozzá adnak valakihez, az tönkreteszi minden jövőbeli tervemet.- Merlinre, dehogy! - hevesebben nem is reagálhattam volna a felvetésre. - Sok tervem van a következő éveimre, de a házasság egyáltalán nem szerepel köztük! - elég érthető voltam? Azt hiszem igen. - Talán majd egyszer - tettem hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nem tervezem - nevettem fel, megrázva a fejemet.
Azt viszont nem mondhatom, hogy nincs bennem félelem azzal kapcsolatban, hogy hozzá adnak. Mert ha más nem lesz, talán hozzáadnak egy olyan férfihoz, aki jóval idősebb nálam. Nem akarok foglalkozni ezzel az egésszel, a hátam mögött akarom hagyni, élni a saját életemet. Viszont ebben nőttem fel, és tudom, amíg a Bernáthy nevet viselem, az aranyvérű körökben ismerni fognak. A családunk nem áll a ranglétra tetején, meg sem közelíti az akkora családokat, mint mondjuk a Zsófi által is említett Andrássy-ék. A szüleim viszont szünet nélkül azért küzdenek, hogy kivívják mindenki elismerését az elitben. Anyám persze hátrányból indul, későn ment férjhez, elment az országból, mikor arra kellett volna koncentrálnia, hogy családot alapítson. Az ilyen hibákat pedig nehezen nézik el. Ha Lídiának viszont sikerül házasságot kötnie kiszemeltjével, engem is könnyebben fognak majd "eladni", még édesanyán múltjával is.
Egy részről ijesztő a dolog. Akármennyire is próbálok kiszakadni az otthon környezetből, mégis csak visszatérek minden nyáron, s amíg nevet nem változtatok, letagadni sem tudom a származásomat. Ezzel együtt pedig 16 éves korom óta bennem van a tudat, hogy bármelyik pillanatban elém állhatnak egy jó családból származó fiúval, és azzal a bejelentéssel, hogy két hónap múlva esküvő.
- Rendesek, amíg érzik, hogy kézben tartják a dolgokat - sóhajtottam fel. Tudom, hogy férjhez akarnak adni. Ők maguk mondták. Mert akármennyire a női ág az erőteljesebb a családban, mindenki úgy tartja, hogy a lánygyermek dolga, hogy annak idejében férjhez menjen. Abban viszont igaza volt Zsófinak, hogy a beképzelt családok állítottak már rosszabb példát is a következő generáció elé. S bár az én szüleim is régimódiak és beképzeltek, találkoztam már rosszabb esetekkel is. - De talán attól nem kell tartanom, hogy hozzáadnak az első felbukkanó kérőhöz. - Halvány mosoly jelent meg a szám sarkában, talán a megkönnyebbülés jeleként. - Utálom ezt a gondolatot, de ha a nővéremnek sikerül beházasodnia egy jó családba, nekem is több esélyem lesz, hogy nem egy negyvenes éveiben járó özvegyhez adnak hozzá. Bár legszívesebben nem is gondolnék erre az egészre. Otthagynám a teljes házasság és aranyvér dolgot. - A limonádémba belekortyolva a velünk szemben emelkedő falra bámultam. Nem is tudom, hogyan sikerült megint kifogni ezt a témát. Mostanában túlságosan is aktuális lehet. Ismét Zsófira nézve elmosolyodtam, ahogy a párkapcsolatokat említette. - Azt hiszem, nem vagy egyedül ezzel a dologgal. - Bár én pár évvel fiatalabb vagyok nála, talán mások egy 19 éves lánynál is furcsállnák a kapcsolatok hiányát. Nálam viszont valahogy nem merült fel soha, hogy bárkivel hosszabban fűződjön a románc, mint egy kis flörtölés. Igen, talán némi előnyöm is származna egy elrendezett házasságból.
- Ó, legfőbb tervem, hogy elkerüljek otthonról - nevettem fel keserűen. - Rövidtávú terveim közt szerepel, hogy a faluba költözzek - közben az előttem heverő papírokra böktem. Egyelőre a kisebb házakat néztem csak meg, bár azokat sem tudnám megvenni, se kibérelni egyedül. Leendő lakótárs azonban még nem keresett, hiába a hirdetés. - Nem tudsz esetleg egy olcsón kibérelhető házat? - Ha már egymásba futottunk, nem árt rákérdezni. - Bár valószínűleg az egyik társasházba fogok beköltözni. Mindenesetre szeretnék egy saját helyet a faluban, az sok mindent megkönnyítene. Hosszútávra pedig - bár ki tudja, mit tartogat a jövő - vontam vállat - szeretnék nyitni egy saját éttermet, vagy valami hasonlót.
Azt pedig, hogy utazzak, hogy felszedjem a tapasztalatot, ami egy saját üzlet fenntartásához kell... Nos, igazán megnehezítené egy férj.
- No és neked milyen terveidet húztam keresztbe, azzal, hogy leöntöttem? - vetettem rá egy bocsánatkérő pillantást ismét, ám tekintetemben hamar kiült a kíváncsiság is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Hihetetlenül hosszú nap volt. Talán azért is, mert az utóbbi időben sokkal többet dolgoztam, mint eddig. A plusz pénz jól jön, ha nem kidobott bútorokat akarok szerezni a lakásba, a plusz elfoglaltság pedig leköti a figyelmemet. A műmosolygás a vendégek felé ugyan nem őszinte, mégis jobb, mint a semmi, mintha komor képpel ücsörögnék egész nap. Ha rossz kedvem oka nem készítene ki ennyire, kikészít az, hogy miért nem vagyok képes visszatérni önmagamhoz.
A sokat dolgozom jelentése annyit tesz, hogy egy hosszabb délutáni műszakot vállaltam be, zárásig, a legutolsó vendégig. Talán ha sejtettem volna, hogy ki lesz az aznapi utolsó vendég, inkább délelőttre mentem volna. Ha viszont bejött, kiszolgálni muszáj - zárásig. Ellenben ha szigorúan vesszük, még nyitva volt a hely. A legutolsó vendég azonban húsz perce távozott, én így már átöltözve vártam, hogy Balázs atya megérkezzen a kulccsal, én pedig visszabaktathassak a kastélyba. Még nekiálltam felsöpörni, korábban ugyanis nem vettem észre a hatalmas morzsatengert, amit az utolsónak távozó úr hagyott. Csak a Vizsnyiczky lány hangjára fordultam meg. Bár ne tettem volna! Talán azt hiszi, szellem vagyok, és eltakarodik. Sajnos már hangjáról felismertem a levitást. Hanglejtéséből viszont arra következtettem, hogy ő nem ismert fel engem.
- Te mit keresel itt ilyenkor? - A főnök még sehol, a kockázat így kisebb volt. A józan eszem azt súgta, legyek kedves, hiszen "a vendégnek mindig igaza van", de ösztönből letámadtam a lányt.
A seprűt elintéztem egy gyors háztartási bűbájjal, még sikerült is, így én nyugodtan, sétálhattam vissza a pulthoz. Míg Lilla az ajtóban, én a pult mögött álltam, s megtámaszkodva figyeltem a lányt, várva, mit akar.
- Nem nézel ki jól - Kedvesség felsőfokon. Megjegyzésem azonban fele annyira sem hangzott undokul mint, ahogy köszöntöttem, sőt, mintha kissé aggodalmas hangneme lett volna. Kész, teljesen elhagytam önmagam! - Elvileg még nyitva vagyunk, szóval mondjad, mit akarsz. - Azt hiszem a borravalómnak lőttek, de amíg Lilla nem szól Nemesnek az undokságnál nagyobb vétekért, az állásomat legalább metarthatom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Csak egy lemondó fejrázást kapott válaszként. Bár azt hiszem, Zsófi is sejtette, hogy ez lesz a felelet. Elég jól ismeri az aranyvérű családokat ahhoz, hogy tudja, semmi esetre sem hagynának olyat megtörténni, ami csorbát ejthet a család hírnevén. Ha engem elengednének, hamar kiderülne, hogy elvesztették az irányítást fölöttem, azt pedig nem néznék jó szemmel az elit körökben. Maximum egy-két év távollétet tudnának kimagyarázni, külföldi oktatással, ha pedig akkor visszatérnék, még a kezükre is játszanék, könnyebben tudnának "eladni", mint külföldön művelődött lányt. Talán igaza van Zsófinak, és azzal járok a legjobban, ha olyan férjet keresek magamnak, akivel még jól ki is jövök. Ha a szüleimre hagyom, ki tudja, milyen ember mellett fogok kikötni. A gond csak az, hogy a világon a legmesszebb áll tőlem, hogy tisztavérű fiúk után vadásszak, mint alma után a piacon. Én nem a nővérem vagyok.
Felcsillanó szemmel hallgattam, ahogy a házakról mesélt. Kívülről láttam már őket, s a pultra kipakolt papírjaim is a leírásukat, árukat tartalmazzák. Már csak arra várok, hátha felbukkan egy lakótárs. Hiszen egyedül könnyen megsavanyodik az ember, hát még az olyan, aki csak társaságban érzi igazán jól magát. No meg a lakbért felét fizetni csak... Az igazán megkönnyítené a helyzetemet.
- Ó, szuper lenne, ha valamikor körbe tudnál vezetni, megmutogatni a kiadó házakat. Még csak kívülről láttam őket, de ha be akarok költözni, nem ártana, ha belülről is látnám őket - nevettem fel.
Persze az, hogy a kastélyban élek az év nagyobb részében, biztosít egyfajta szabadságot számomra. Az igazi korlátlanság az volna, ha saját magamról gondoskodhatnék, ha például saját pénzemből vett székre ülhetnék le enni. Nem kötnének a kastély szabályai a nap 24 órájában, csak abban a 6-8-ban, amit az órákon töltök. Munkám már van, már csak elég pénzt kell összegyűjteni ahhoz, hogy legalább az első havi lakbért kifizessem, és berendezhessem a házat. Azt viszont, hogy a szüleimnek hogyan fogom tálalni ezt az egészet, még nem tudom.
Közben a pincér is megjelent, két kézzel két pizzát egyensúlyozva, hogy aztán letegyen elénk egyet-egyet. Megittam a limonádémból maradt utolsó kortyokat, majd félre toltam a poharat, hogy felvághassam az ebédemet.
- Hű, gratulálok! - Meglepett a válasza, azt hittem, munka az, ami fölött ül. Sosem gondoltam volna, ilyesmi dolgon gondolkodik.
Meglepettségem ellenére azonnal tisztelet ébredt bennem. Becsülöm azokat az embereket, akik egyedül vágnak bele a gyereknevelésbe. Én sosem lennék képes rá. Őszintén szólva gyerekek nem is szerepelnek a terveim között. Ha elképzelem a jövőmet, csak önmagamat látom benne. Furcsamód, hiszen mindig emberek közé vágyom. Konkrét terveim között viszont nem szerepel se férj, se gyerekek. Talán csak ez csak egy újabb út, amivel szembe szállhatok a szüleimmel.
- Nem hiszem, hogy nekem valaha is lesznek gyerekeim - osztottam meg a mellettem ülővel is gondolataimat. - Pláne, ha végül férjem se lesz - vissza az előző témához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Válaszára felvont szemöldökkel fordultam Lilla felé, a kezemben pedig megállt a seprű egy pillanatra. Nyilván való volt, hogy nem engem keresett, de nagyon akarhatta azt a kávét, ha nem fordult ki azonnal az étteremből, amint meglátott. Választ azonban nem kapott tőlem, csak kíváncsi tekintetemmel ajándékoztam meg, ahogy a megbűvölt seprűt hátrahagyva visszasétáltam a pulthoz.
Tudatában voltam, hogy megjegyzésem nem volt kedves, és arra számítottam, hogy válaszul egy frappáns sértést kapok majd, ami az én fantáziámat is beindítva kirobbanja köztünk értelmetlen veszekedéseink sokadik felvonását. A sértés viszont elmaradt, Lilla tökéletesen értelmesen válaszolt, ugyan a maga - általam megítélt - csípős stílusában, de értelmesen. Így, hogy ő normális hangnemben szólt hozzám, én sem kísértettem a sorsom, s csak összehúzott szemekkel bólintottam neki. Ha fáradt, hát fáradt. Mindenkivel megesik.
Többet nem is tudtam hozzáfűzni a dologhoz. Csak a kávéfőzőhöz léptem, hogy elkészítsem a rendelését. Míg a megbűvölt muglimasina dolgozott, én megragadtam a seprűt, és a falnak döntöttem, hiszen fényesre seperte már a helyet. Így legalább ott hagyhattam a Vizsnyiczky lányt, hiszen nagyon nem volt ínyemre, hogy csupán a pult választott el minket.
Kénytelen voltam visszamenni azonban, mert a kávé kész lett, nekem pedig fel kellett szolgálnom. Szótlanul ragadtam meg a bögrét, és tettem bele egy kanál cukrot. Legszívesebben a levitásra öntöttem volna a forró italt, azonban nem volt szívem hozzá. Tényleg elég rosszul nézett ki, pontosan úgy, mint akinek minél jobban kell egy csésze kávé. Így hát akármennyire is akartam, nem öntöttem képen a lányt, csak letettem elé a bögrét, alátéttel és kanállal együtt.
- Szívesen - feleltem percekkel korábbi köszönetére, ahogy az alátétre helyeztem a bögrét. - Nem kevertem bele mérget. - Féloldalas mosolyra húztam a számat, és vártam, mit reagál poénomra.
Egy darabig kínos csend húzódott csak közöttünk. Én a pult mögötti falnak dőltem, s figyeltem, belekortyol-e a kávéba, vagy feltételezi, hogy valóban megmérgeztem. Csak néztük egymást egy ideig, a csönd azonban kezdett egyre nehezebbé, és kínosabbá válni.
- Történt valami? Miért járkálsz a faluban ilyenkor? - Utólag is rejtély számomra, hogyan bukhatott ki belőlem a kérdés. Sosem szoktam érdeklődni Lilla lelki világa felől, pláne akkor nem, mikor tudom, a lehető legjobban megsértette a húgát, a legjobb barátnőmet. Most mégis megkérdeztem, mert szemeiben hasonló fájdalmat láttam, mint amit otthon is bámulok a nyár óta. Mint ami apám szemében ült, mikor Veréna neve felmerült otthon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Vizsnyiczky Lilla az a személy volt, akit a legkevésbé szerettem volna látni este tízkor, egy hosszú nap után. Azt hittem, nem jön be már senki az este, erre tessék! Éppen ő jelenik meg! Csoda, hogy sikerült visszafognom magam, és kivételesen a józan eszem győzött, nem rúgtam ki az étteremből. Helyette még ki is szolgáltam. Igazi minta alkalmazott vagyok!
Ugyan a kávéfőzőhöz odamentem, és ki is szolgálatam a lányt, sőt, még mérget sem kevertem az italába, arra nem számítottam ami ezek után következett. Szerintem soha életünkben nem szóltunk még egymáshoz normális. Az pedig, hogy őszintén érdeklődjünk a másik hogyléte után? Teljesen kizárt dolog! Pláne mikor abban a tudatban nézek rá, hogy úgy megbántotta Sárit, mint talán még soha. Mégis megkérdeztem mi van vele. Úgy tűnik, szorult belém egy kis segítőkészség.
Válaszára csak bólintottam, nem firtattam tovább a dolgot, hiszen már így is kitérő választ kaptam. Segíteni pedig úgysem tudtam volna neki, megvolt a magam baja is. Kérdése azonban rávilágított, hogy neki talán neki több problémája is van. Ahogy rávilágított arra is, Lilla valóban törődik a húgával. Talán a Lídia és köztem feszülő távolság miatt feltételeztem, hogy Lilla is úgy gondolja, csak az a jó a testvérének, ami szerinte helyes. Vagy talán azért éreztem így, mert a levitás azt hiszi, mindig neki van igaza. Ebben a helyzetben azonban csakis ő az, aki rossz helyre lépett.
Nem akaródzott válaszolnom a kérdésére. Hiába nem enyhült a dühöm felé, meg is sajnáltam a csajt. Nem akartam már a képébe vágni, hogy a húga sokkal jobban van, mióta kizárta őt az életéből. Egy részem pedig szörnyen élvezte volna nézni az arcát!
Nem feleltem egy ideig. Csak elrúgtam magamat a faltól, és úgy döntöttem, ehhez a beszélgetéshez nekem is kelleni fog egy bögre kávé.
- Jól van - szóltam végül, majd belekortyoltam a forró kávéba. - Jól megvannak Zsomborral, Lilla - néztem a lány kék szemeibe. - Miért nem tudod ezt elfogadni? - Nem vártam, hogy reagáljon a válaszomra, azonnal nekiszegeztem a kérdést. Rögtön rálépve az ő kérdésének előzményeire. Hangom azonban nem volt erős, nem kiabáltam vele, most kivételesen nem. Határozottan szóltam hozzá, de emberien.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Felnevettem a rövidke történetre. Számomra jó lenne bármelyik utca, sőt, ha a saját ízlésem szerint otthonosság tudom tenni, igazából bármelyik ház is. Az, hogy egyedül béreljek házat viszont eltántorít az egésztől, akármilyen vonzó is Zsófia ajánlata. Valószínűleg pénzben sem tudnám megengedni magamnak, de unatkoznék is borzasztóan. Muszáj volna hát találnom egy lakótársat. A diákok nagyobb részének azonban kényelmes a kastély, élvezik, bármikor kilóghatnak a konyhába nassolni, hogy a házimanók mosnak és főznek rájuk, no meg, hogy nem kell felsétálni a faluból az órákra. Tényleg kényelmes a dolog, azt be kell látnom. Én viszont szabadulnék. A tanárok és fontoskodó prefektusok megvető tekintetétől, attól, hogy mások gondoskodnak rólam. És attól is, hogy haza kelljen mennem a szünetekre, mert nincsen értelmes indokom az "Otthon a helyed ilyenkor!" felszólításra.
Mosolyogva néztem rá, ám arcom akaratlanul is megrándult, ahogy kezébe vette az evőeszközöket. Én csak egy szeletet vágtam ki a pizzából, hogy aztán azt a kezembe véve kezdjem falatozni. Jobban belegondolva azonban Zsófi tökéletes eleganciájához jobban illett a kés-villa párossal való evés, mintha egyszerűen megragadta volna a szeletet, mint ahogy én is tettem.
Miközben mesélt, akaratlanul is elképzeltem magam, egy majd aztán több gyerekkel is az oldalamon. Meg kell hogy mondjam, szürreális kép volt. Pedig elvárják tőlem, hogy anya legyek, hogy - még ha nevemet nem is fogják viselni a gyerekeim - tovább örökítsem úgy a Bernáthy, ahogy a Kalóz vérvonalat is. Ám míg a nővéremmel vannak elfoglalva, addig én feledésbe merülök ezzel a témával kapcsolatban. Legnagyobb szerencsémre még legalább 3-4 évig ez így is marad.
Mosolyom eltorzult aztán, ahogy a férfiakra visszatért ő is. Furcsállom, hogy egy ennyire magabiztos és erős nő így vélekedik magáról, szóvá azonban nem tettem a dolgot. Inkább pizzát tömtem a számba, és próbáltam feldolgozni a hallottakat. Zsófia egy gyerekkel. Gyűlölöm, hogy eszembe jutott, de bekúszott az agyamba: vajon mit fog ehhez szólni az elit? A társaság peremén álló lányka egyedül akar gyereket nevelni. Előre hallom az unatkozó banyákat, ahogy csámcsognak a sztorin. Tény, hogy nem érdekelnek értelmes embert. Azt viszont be kell látnom, hogy nem lehet könnyű Zsófinak.
- Nagy bátorságod van, hogy bevállalod ezt az egészet - néztem rá őszintén bevallva amit gondolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Kétségtelenül furcsa hangulata volt a beszélgetésünknek. Ha pedig valaki látott volna minket így, valaki, aki ismer, biztosan nem tudta volna hova tenni a köztünk elhangzó csendes, már-már barátságos szavakat. Azonban ha megnézte volna Lillát, bárki más megtalálhatta az okát, hogy most miért nem veszekszünk. Igaz, éles a nyelvem, és az is igaz, hogy sokszor élvezem a csipkelődést a Vizsnyiczky lánnyal, ám az is tény, hogy szörnyeteg nem vagyok. Nem tipornék olyan valakit a porba, aki már amúgy is a sárban fekszik. Ha pedig nem adtam volna neki kávét, Lillánál a sárban fekvés talán nem csak képletes feltevés maradt volna.
Halak kortyoltam a megcukrozott kávémba, s közben végigkövettem az arcán legördülő könnycseppet. Bakker, tényleg megsajnáltam volna Vizsnyiczky Lillát? Mégpedig azért, mert megbántotta a legjobb barátnőmet? Talán teljesen bediliztem...
Még mindig nem láttam tisztán, pontosan mi is a baja a lánynak. Beláthatná volna már, hogy Sári 18 évesen el tudja dönteni, mi a jó neki, meg tudja védeni magát és vannak saját érzései. Nincs szüksége a nővére babusgatására. Pláne nem a kiosztó szavaira. Csak ilyenkor érzem meg igazán, mekkora szerencsém van, hogy az én drága Lídiám idén már nem boldogít a Bagolykőben.
Lassan tettem le a bögrém a pultra, ahogy beszélni kezdett. Csak ekkor éreztem meg, hogy ez valami nagyobb Lillában annál, minthogy féltékeny a húgára, vagy, hogy nem szimpatikus neki a navinés srác. Mégis megráztam a fejem, jelezve, hogy irrelevánsnak gondolom az érveit.
- És ki védi meg, mikor te bántod? - kérdeztem halkan. Szavaimat most nem rosszindulat vezérelte, hanem az őszinteség. Az pedig fájni tud, még ha a legnagyobb jóindulattal is mondják ki. Közben értettem, miért mondja amit mond, s ahogy ő is, én is szerettem volna, ha barátnőm biztonságban van. Tudtam azonban, hogy Sári tud vigyázni magára. A trauma mellett talán erőt is adott neki az, amin keresztül ment.
Egy darabig csak figyeltem a levitást, vártam, hogy kisírja magát. Egy idő után azonban nem bírtam, kénytelen voltam hozzászólni: - A könnyek nem fogják kibékíteni. Inkább szedd össze magad, és eszelj ki valami jó bocsánatkérést a mindentudó levitás agyaddal! - Végszóra ittam ki bögrémből az utolsó kortyokat. Nem szóltam többet, csak, mikor már megnyugodott kicsit. - Nem fog gyűlölni, ha látja, hogy elfogadod a boldogságát - adtam át neki újabb bölcsességem. Hogy én milyen jó tanácsadó lettem itt hirtelen!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Lassan kortyolgattam a kávét. Úgy éreztem, nekem is szükségem van az italra, ha ezt a beszélgetést túl akarom élni. Szörnyen furcsa volt Lillával beszélgetni. Beszélgetni egy olyan témáról, amiről igen agresszív véleményt alkottam. Most mégis kedvesen szóltam hozzá. keserű őszinteséggel, de kedvesen. Túlságosan rossz állapotban volt ahhoz, hogy kiabáljak vele. Valószínűleg felállt volna, és ott hagy, abban pedig hol a szórakozás? Akkora szörnyeteg pedig én sem vagyok, hogy még jobban megkeserítsem a napját, még jobban meggyötörtté tegyem, mint ahogy bejött az étterembe. Még kávét is kapott tőlem, végig is hallgattam, még tanácsokkal is elláttam! Hátha jobb állapotban távozik, mint ahogy bejött.
Hangom tele volt keserűséggel, ahogy kérdeztem, mert tudtam, ő is pontosan tudja, sikerült bántania a testvérét. Ő legalább tudomást vesz róla, hogy bántotta a testvérét. Abban nem voltam biztos, hogy nem teszi meg újra. Hiszen láthatóan nem ismerte annyira Sárit, hogy tudja, mivel bántja meg. Persze erős nekem ítélkezni afölött, milyen testvér is Lilla, indulataim azonban erősebbek voltak annál, mint hogy az véleményt az agyam mélyére űzzem. Nem mondtam ki, de magamban megállapítottam a dolgot.
- Mégis sikerült - vetettem a szemébe. Talán gonosz volt tőlem, hiszen látszott rajta, hogy tudja. Én is dühös voltam azonban, nem tudtam megfékezni magam.
Hátra dőltem ismét, a pulton hagyva kiürült bögrémet. Kicsit elszégyelltem magam hirtelen reakcióm miatt, túlságosan dühös voltam azonban ahhoz, hogy bocsánatot kérjek. Elnéztem róla kérdésére. Nem akartam neki nemet mondani, hiszen ott volt az esélye annak, hogy kibékülnek. Ugyanakkor annak is, hogy nem. Összefontam karjaim mellkasom előtt, és a szemközti falat kezdtem bámulni.
- Talán - válaszoltam végül. Lassan fordítottam vissza rá arcomat. Nem akartam hazudni neki, így ez a szó tűnt a legkifejezőbbnek. Nagyon szerettem volna igent mondani, hiszen Sárinak is sokkal jobb lett volna, ha kibékülnek a nővérével. Tudtam azonban, hogy az én kapcsolatom Lídiával sosem állt helyre, és ahogy most állnak a dolgok, nem is fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Azt hiszem, joggal nevezhetjük ezt életem egyik legrosszabb napjának. Egyedül ültem egy olyan étteremben, ahova máskor sosem mentem, rémálmaim ruhájában, amit nagyanyám vett, mert szerinte csinos vagyok benne. De a legfontosabb: nem tükrözi a személyiségemet, és nem túl rövid, mint a saját szoknyáim. Sosem engedték volna, hogy olyan ruhában menjek, ami nekem tetszik, pedig sosem tartottam kihívónak az öltözködésemet. Ők úgy tűnik igen. Lídia persze sehol sem volt, anya szerint a távolból gondolt rám és támogatott. Én nem éreztem. Szerintem gőze sem volt hol vagyok, ha pedig igen, eszébe sem jutott, hogy én nem akarok ott lenni. És, hogy mégis hol? Hát egy Erdélyi kis ház kertjében, teát szürcsölgetve egy balfék harmincas hapsival. Valóban furcsa képet fest. A szüleim szerint azonban sajnos nem, mert úgy gondolták, szépen beillik a kérőim sorába, ami sajnálatukra nem túl hosszú. Az Álmosnak keresztelt srácra nem is lehetett volna illőbb nevet találni. Körülbelül háromszor szólalt meg, amúgy csak tömte a kikerekedett pofájába a teasüteményt, és néha kulturáltan felásított. Nem csoda, hogy egyik család sem akarta hozzá adni a lányát. Azonban ha nekem nem akad jobb kérőm, a szüleim vészmegoldásként simán hozzá adnak, hiszen, bár hírneve Álmos családjának sincsen, pénzük annál több, így amint megörököli öregedő apja vagyonát, még dolgoznia sem kell majd, amire amúgy nem hiszem, hogy képes. A randi végeztével a szüleimnek persze eszükbe sem jutott megkérdezni, milyen volt, hogy éreztem magam? Áh, lehet, hogy jobb is így, mert amit válaszul kaptak volna, azt nem biztos, hogy jól tolerálták volna.
Azonnal eljöttem, nem próbáltam meg csevegni a családommal. Vissza Bogolyfalvára egyenest. Az első étterembe ültem be, aminek kilincsét érte a kezem. Bort rendeltem valami tésztával, de az ételt éppen csak megpiszkáltam. Üveges tekintettel bámultam a veszekedő párra a borospoharam fölött, akik túlharsogták a hangszigetelő bűbájokat is. Szerencsétlenségemre pont az az ajtó mellett sikerült letelepednem, így az elviharzó nő pont mellettem rohant ki, nekem lökve az éppen belépő srácot. Csak akkor fordultam a navinés felé, és ismertem fel, mikor a nevemen szólított.
- Kivételes alkalom, hogy erre látni - mosolyodtam el halványan. - Ülj le nyugodtan, ha egyedül vagy - mutattam a szemközti székre. Merthogy egyszemélyes asztalokat nem tettek ki. Különösen szánalmas látványt festhettem, ahogy ott üldögéltem, egyedül egy két főre előkészített asztallal, fancsali képpel egy üveg bor társaságában. Pont úgy nézhettem ki, mint egy frissen elvált anyuka. Bár ahhoz előbb meg kéne házasodnom, amire reményeim szerint a lehető legkésőbb kerül sor. - Kérdésedre pedig nem biztos, hogy az őszinte válaszom a legudvariasabb. - Halvány mosolyom keserűbe csap át, ahogy kiiszom poharamból az utolsó csepp vörös folyadékot. - Inkább csak annyit mondok, hogy megvagyok. Na, és veled mi újság? - Ha már a szüleim az udvariasságot várják el tőlem, megkapják így is, méghozzá akaratom ellenére! Amúgy sem akartam ráborítani Alexre azt, ami bennem volt, mert minden bizonnyal többé nem akart volna beszélni velem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Kedvesen nevettem fel a szóhasználatra. Igen, talán az őrürt kifejezés is illik a helyzetbe. Legalábbis fog, bizonyos helyzetekben biztosan. Nekem soha nem lenne elég erőm és energiám ahhoz, hogy egyedül felneveljek egy gyereket. Már ahhoz se, hogy valaki mással neveljek föl egy gyereket. Az én szüleim pedig sosem fogadnának be a családba valaki olyat, aki nem az ő vérükből származik. Nem tekintenének rá úgy, mint örökösre, saját unokára, úgy, mint ahogy Lídia gyerekeire fognak. A kérdés az, a vérszerinti gyerekeimre fognak-e valaha úgy tekinteni, mint Lídia gyerekeire. Már ha lesznek, és remélem, hogy nem. Ha már hozzá kell mennem egy idegenhez, legalább a gyerekektől kíméljen meg Merlin!
Mosolyogva hallgattam, ahogy mesél. Jó az, ha az embert ennyien támogatják egy ilyen nagy döntésben. Vajon az én családomból lenne bárki is, aki mellém áll? Norina valószínűleg igen, de ő az egyetlen.
- Akkor megbékélt azzal is, hogy nem vérszerinti utóddal ajándékozod meg? - Bár, ha így gondolkodna, talán a nevére vette volna a lányát, amikor megszületett, és nem hagyta volna különcként felnőni. Ha a saját lányával nem tudott rendesen bánni, egy unokához talán annyira sem tud jól hozzáálni. Ha viszont Zsófi bízik benne, az azt jelenti, hogy a férfi talán felelősségteljesebb. Azért még így is remélem, hogy nem Richárd lesz az, aki el akar majd venni.
Nem számítottam a hirtelen dícséretre, csak meghatott mosollyal pillantottam hát Zsófira. Tényleg reménykedtem benne, hogy igaza lesz, de a családom teljesen másképp gondolkodik, mint én. Az eljegyzésemig pedig sokkal kevesebb idő telt el, mint reméltem, hogy fog.
- Őszintén szólva nem hiszem, hogy megváltoznak majd a dolgok, de majd kitalálok valami - szóltam keserűen.
A pizzámnak közben lassan már a fele is elfogyott, én pedig teli hassal dőltem hátra a széken.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Kérdésére csak megráztam a fejem. Ha törzshelyet kellett volna mondanom, valószínűleg a bárka volna az, ott fordultam meg a legtöbbet, már csak munkából adódóan is.
- Legtöbbet a Noé Bárkájában vagyok. - Halvány mosollyal fordultam felé, ám talán ő is észrevette, hogy a mosoly inkább csak udvariasság, mint valódi öröm jele. Egészen addig, míg el nem ejtette udvariatlannak nevezhető mondatát.
Őszinte volt, ahogy kimondta, én pedig sokkal jobban örültem neki, mintha udvariaskodott volna. Természetesnek éreztem, nekem pedig kellett a természetesség, miután az egész napomat bájcsevegéssel töltöttem. Tetszett Alex őszintesége és természetessége, még annak ellenére is, hogy vidámsága igencsak elütött az én hangulatomtól. Körülöttem a levegő szinte vibrált, míg neki őszintén jó kedve volt. Nem akartam volna lelombozni, rápakolni a terhemet, a beszéd gondolata azonban nagyon csábító volt. Feszített belülről az egész, a mindennapi események, az, amivé az életem vált az elmúlt pár hónapban.
- Rendben. És köszönöm - mosolyodtam el, most már őszintén. Egy ebédmeghívásra nem tudtam nemet mondani, ahogy még egy pohár borra sem. A beszédbe viszont nem sikerült belekezdenem, bármennyire is szerettem volna. - Nem is tudom, mivel kezdjem - sóhajtottam, miközben még egy pohár bort töltöttem magamnak. Kérdőn pillantottam aztán Alexre, kér-e ő is, hiszen nem egyedül kéne elfogyasztanom az italt.
- A lényeg annyi, hogy a családom úgy döntött, ideje romba dönteni az életemet - nevettem fel kényszeresen. Azt nem terveztem kifejteni neki, miért is döntöttek így. A Verénához való kapcsolatomat inkább fedje homály a nagyvilág számára, Bogolyfalván azonban nincsenek titkok.