Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
Egy galleonért? Egy vámpírnak is szerenádoznék félmeztelenül a Bagolykő egyik tornyának tetején a hűvös éjszakában. Így, hogy egy képbe ötvöztem három félelmemet is, talán értitek, hogy mennyire könnyű döntés volt eleget tenni a kérésnek, és itt állni elegáns nadrágban, türkizkék ingben, fekete nadrágtartóval és gitárral egy kellemes, földszinti pizzázó előtt, felkeresni egy szép (halandó) lányt - halvány gőzöm sincs, kit, de kaptam róla egy fotót, úgyhogy fel fogom ismerni. Egy önbátorító sóhajjal belépek az étterembe. Amint hozzászokik a szemem a vakító sárgasághoz, körülpásztázok és elégedetten nyugtázom, hogy valóban kevés vendég van. Direkt egy hétfő délelőtti időpontot választottam. Megbízóm nem kötötte ki, mikor adjam át üzenetét, én pedig nem ismerem a címzettet, de magamból kiindulva jobban örülnék, ha nem tömegben hoznának ilyen sebezhető helyzetbe. A második megnyugtató dolog, hogy senki más sincs itt, akit személyesen ismernék, és akinek magyarázkodnom kéne. Csak egy pár felnőtt - vagy gondolom mestertanonc. Előttem áll az egész lyukasóra és az ebédidő, hogy végrehajtsam a küldetést. Egy fal melletti asztalt választok, mert az étkezők inkább az ablakonál rendezkedtek be. Gitáromat kényelmesen a térdemre helyezem, halkan végigpengetek a húrokon. Minden rendben lesz. Leplezetlen érdeklődéssel, és egy kis izgalommal pislogok a pult felé, de egyébiránt próbálok úgy tenni, mintha teljesen normális lenne, hogy egy ember beül egy pizzériába, és még az asztalnál ülve sem bír megszabadulni a gitárjától.
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
A célszemély közelít! Magammal hoztam a fotót, hátha puskázni kell, de nem kell elővennem, teljesen könnyű dolgom van. A lány pont olyan élőben, mint amilyen a képen,. Persze, hogy biztosan ne lőjek mellé (még azt is megkérdeztem a sráctól, van-e ikertestvére! Amúgy nincs.), azért rákérdezek. - Juhász Laura? Ezt neked küldik. Halkan kezdek bele Shawn Mendes Treat you betterjébe. A hangom megbízható, de az arcszínem lehet elárulja, hogy némileg zavarban vagyok. Akármilyen temperamentumú is címzettünk, az biztos, hogy a postás nem szokott ekkora figyelemhez. Az első refrénnél azonban megemberelem magam és lerázom a zavart; kizárok minden egyebet az előttem állón kívül. Így sokkal könnyebb. A refrén második felétől kezdve már annyira élvezem, amit csinálok, hogy nem is értem, miért nem játszok gyakrabban másoknak. Hülyére gyakoroltam ezt a dalt, nehogy belebakizzak, és az ujjaim is tudják a dolgukat. Ennek köszönhetően van lehetőségem olvasni az arcáról. Meghatódott? Zavart? Netán dühös? Arról nem beszéltünk a feladóval, mindenképpen végig kell-e játszanom a dalt, de felkészültem egy rövidített verzióval arra az esetre, ha Laura láthatóan kényelmetlenül érzi magát. Hiszen nem ez a cél. Mennyivel egyszerűbb volna, ha ismerném őt!
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
A kezdeti ijedség után (hogy felmérgesedik a házigazda, és máris felkészülhetek, hogy az életem árán is védjem meg a hangszerem), ahogy címzetten testbeszéde is ellazul valamelyest, amennyire lehet, én is megnyugszom. Miközben a fő fókuszom azon van, hogy jól fogjam le az akkordokat és hogy ne vétsek a szövegen sem, azért van időm megfigyelni a pincérlányt. Egyszerűen kedvesnek tűnik. Amire pedig igazán nem számítok, hogy a dal második felében már együtt éneklünk! Vagy legalábbis velem dúdolja a számot, és mozog az ütemre. Miközben játszom, végleg elhatározom, hogy énekléshez jobb lesz a saját hangom a jövőben. Még ha a lány hang rögtön elárul is majd, sokkal biztosabban tudom használni. Ennél a dalnál igazából mindegy, sőt... Jaj, mellé! Az ujjam rossz bundra csúszott, de rötön korrigálom a hibát. Talán elnyomta az énekem. Talán. Kiverek minden egyéb gondolatot a fejemből, nehogy még egyszer belesüljek. Hamarosan a végéhez érünk, és nem kellett rövidítenem! Az elején kicsit a Stitches intrójához hasonlóra vettem a figurát, most a végén a refrén unalomig ismétlése helyett visszatérek ehhez. Az utolsó pár sort egy másik dalból lopom. Kitartok egy utolsó C-t, és egy nagy sóhajjal és mosollyal hátradőlök, jobb karomat lazán átvetem a gitártesten. Ez jó volt. Úgy sejtem, van néhány kérdése a lánynak, nekem pedig megszabták, mit árulhatok el. Szóval bár kevésbé volna ijesztő kereket oldani, nem menekülök. Laura szemébe nézek, várva, mit szól.
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
- Köszönöm - fogadom el motyogva-szerényen a dicséretet. Elvégre nem az volt a cél, hogy magamat fényezzem. Én csak az eszköz vagyok most. A lányon túl nézve látom a többi vendég egy részét is. Néhány kivétellel eddig minket néztek. Ők most, hogy vége a műsornak, visszafordulnak társaságukhoz. Juhász Laura ezután itallal kínál. Ez kizökkent, mert a fejemben minden forgatókönyv azzal folytatódott - amiben egyáltalán eljutottunk ugye a dal végéig -, hogy a lány egy kondérnyi kérdést zúdít rám. - Öh, köszönöm - ismétlem az előzőt, és mivel még mindig rám vár, rájövök, hogy azt is nekem kéne megmondanom, mit szeretnék fogyasztani. - Egy narancslevet kérek szépen. Félreteszem magam mellé a padra a gitárt, és kezeimet a térdemen tartva várok, amíg visszatér a pulthoz. Azután kínosan kezdem érezni magam, és inkább visszaveszem ölembe a gitárt, és hangolgatok rajta... mintha bármi hangolnivaló lenne rajta. Inkább csak ellenőrzöm a húrokat. E A D G H E. Nem sokáig kell ily módon mímelnem, hogy lenne bármi dolgom, a pincérlány rekordidő alatt visszaér. És megérkezik vele az első kérdés is, úgyhogy lefogom a húrokat, ne csengjenek tovább. - Egy titkos hódolód küldte neked ezt a számot. Hát, ez valószínűsíthető volt. - A szövege különösen fontos - teszem még hozzá, mert bár úgy gondoltam, az elég beszédes végig, talán mégsem. A pohárért nyúlok, és kortyolok belőle egyet. Próbálom megfejteni Laura arckifejezéseit és testbeszédét. Bár ez nem volt feladat, de nagyon izgalmas, mi sülhet ki egy ilyen szerenádból. Jól fog jönni a tapasztalat, amikor saját kontóra csinálom.
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
Valamiért úgy képzeltem, ebből már minden egyértelművé válik számára. De talán csak nekem olyan sokatmondó ez a dal, hogy amint meghallom csak egy sorát is, az egész történet kibonatkozik előttem. Na, ezen a ponton már kapiskálnom kellett volna, mi lesz a probléma. Én viszont egészen addig nem fogtam fel, amíg csak váltakoztak az arcán az érzelmek. A haragos ábrázat végre nálam is felkattintotta a lámpát. Megismerhettem, milyen érzés, amikor valaki más hibájából rajtam verik el a port. Pontosan olyan nyomorultul éreztem magam, mint annak az illetőnek kellett volna, aki ilyen tapintatlanul választ dalt valakinek, aki foglalt. Persze a szám miatt evidens volt, hogy Laurának van barátja, de egészen eddig úgy képzeltem, abban a kapcsolatban szenved és most egy mentőakció büszke részese lehetek. Hát, mint kiderült, a legkevésbé sem. - Borzasztóan sajnálom - nézek rá esdekelve. Kezemmel kinyúlok, de végül csak az asztalra ejtem. - Azt hittem, hogy... nem tudtam... hogy rosszkor és rossztól jön ez a dal - foglalom össze finoman. Abszolút nem erre számítottam. Eléggé elszomorodom, hogy így sikerült az egész. Innentől már nincs szerepem a dologban, hála a moiráknak, de kötelességemnek érzem felkészíteni a lányt arra, ami jön. No meg ezt is meghagyta nekem a fickó - kinek neve a személyiségi jogai védelmének érdekében maradjon itt titok -, hogy adjam át. - Ez csak az első ajándék volt. Még lesz kettő, de ezekről nem tudok semmit - szinte suttogom, és azt hiszem, leolvasható a fejemről, hogy nem szívesen frusztrálom még jobban ezzel őt. Asztalon felejtett kezemet újra munkára fogom, de csak a gitárt teszem megint félre, a bal oldalamra vele.
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
Juhász Laura egy őrülten kedves lány - fogalmazódik bennem a gondolat. Eddig is gyanús volt, de amikor engem kezd vigasztalni, pedig én hoztam őt ilyen kellemetlen helyzetbe, akkor megszilárdul ez a sejtés. - Hát jó, de felelősnek érzem magam. Le is beszélhettem volna róla, ha tudom, hogy ez a helyzet. Mindketten tudjuk, hogy egy szerelmes pasast egy bérénekes erkölcsi intelmei nem hatották volna meg. - De legalább az már biztos, hogy legközelebb jobban odafigyelek, hogy mit vállalok el. Még akkor is, ha egy galleon ütné a markam érte. Egy kicsit zavarba jövök, amikor arról beszél, hogy milyen visszafogottak a párjával. Mintha a diszkrét intimitásról még beszélni is kínos lenne. No meg... még sosem volt senkim, mit tudhatok erről? Már belekezdenék, hogy sajnálattal közöljem, nem fedhetem fel a srác kilétét, mikor arról beszél, ötlete sincs, ki az. Szerencsére azzal folytatja, hogy nem fog róla faggatni, így becsukom a számat. A beszélgetésünk valahogy könnyedbe vált át észrevétlenül, Laura sokkal vidámabbnak tűnik. Egy alkalommal szélesen elmosolyodik, engem viszont éppen meghökkentenek szavai. - Engem? Miért reméled, hogy engem küld? - pislogok sűrűn. Ahhoz képest, ami benne játszódhatott, jóval kedvesebben fejezte ki nemtetszését a dalválasztás és az egész szerenád-dologgal szemben. Azért olyan botor nem vagyok, hogy még kétszer beleálljak a húrt feszegető bábu szerepébe. Bár mivel mi már úgyis tudjuk, hányadán állunk, legalább több kényelmetlen meglepetés nem érné. Ellennénk, játszanék neki valamit... Megszülető ötletemet egy kérdés szakítja félbe. - Nem is tudom, mióta gitározom. Talán három éve. Honnan tudtad, hogy nem ez az első? - nézek rá furcsán. Talán legilimentor? Az megmagyarázná, miért ilyen elnéző velem: látja, hogy nem rossz szándékkal jöttem. Akárhogy is, azért válaszolok, nincs abban semmi. - A kisebbik bátyámtól örököltem az első gitárt, ő mutatta meg először, hogyan kell játszani. Ez a második, simítom meg szeretettel a fekete testet magam mellett. A nagynénémtől kaptam karácsonyra, mert látta a család, hogy én nem fogom egyhamar abbahagyni.
|
|
|
|
Demeter Hunor KARANTÉN
RPG hsz: 163 Összes hsz: 203
|
Bár tudtommal a másik két romantikus próbálkozása a srácnak nem éneklős lesz, azért eljátszunk a gondolattal, mi lenne, ha továbbra is én lennék a postabagoly. - Egy galleont - felelem kelletlenül az árat, amiért ezt a dalt eljátszottam neki. - De ez elég sok amúgy. Szerintem pár sarlónál többet nem lehet elkérni érte. Felébred bennem a gyanú, miért kellett ennyire ez a szerenád a fickónak, hogy sokszorosát adja a piaci értékének. Tudta, hogy vaj van a füle mögött! Vagy csak nem tudta, mennyiért mennek a dalok. - Jártam tanulni a szüleim egyik ismerőséhez, aki zenetanár, de... fél év után abba kellett hagynom. Nem akarok belemenni, miért. - Lassan kezdődnek a délutáni óráim, mennem kell - jut eszembe. Felhajtom narancslevem maradékát. - De egyszer még játszom egy dalt, csak a te kedvedért. Amit csak szeretnél - ajánlom fel neki. - Vagy játszhatunk együtt! - Amúgy: Demeter Hunor vagyok, másodikos levitás - teszem hozzá, mert én már tudom az ő nevét, sőt a fellelhetőségét is, neki is szüksége lesz az enyémre, ha még akarunk zenélni.
|
|
|
|