Automatikusan hajolok át az asztalon, s bár mindketten jól tudjuk, a gesztusomnak valójában értelme nincs, hisz nem hallhatom őt, azért néha napján mégis csak jó úgy viselkedni, mint egy átlagos tinédzser. Aztán persze gyorsan felfogom, hogy amit teszek az butaság és így csak saját dolgom nehezítem meg a szájról olvasásban, szóval visszaereszkedem a székbe.
- Aki Gerdával volt? – Pislogok el oldalra gondolkodón egy röpke pillanatra, majd őzikeszemeimet ismét fixálom a lányon. Általában jó megfigyelő vagyok, hisz az esetek többségében a háttérben megbúvó alak vagyok, aki inkább elraktároz minden kis apró részletet magában, mintsem hogy kilépjen a sötétségből. Azonban most nem vagyok biztos abban, amit mondok. Azon a napon nagyon sok minden történt, én pedig nagyon megszeppentem a váratlan helyzetektől. Már az is nagy meglepetés volt, hogy egyáltalán Babu elhívott. Gerdát megjegyeztem, de Ilián… Ő más tészta. Jó, persze úgy megmaradt az emlékeimben, mint a férfi, akiről a legjobb barátom álmodozott nekem, de az arca és a megjelenése valahogy nem fogott meg.
- Bízhatsz bennem – bólogatok bíztatóan a lányra, miközben ingem hosszú ujját a markomba gyűröm. Mániám ez, talán ezért is hordok jó pár számmal nagyobb ruhákat, mint a méretem. Na meg persze azért is, mert a rokonaim mind testesebbek, mint én, pénzünk pedig új darabokra nemigen akad.
Túlságosan együtt érző személy vagyok, és hajlamos vagyok még a másik gesztusait is átvenni, így most is, ahogy háztársam beharapja alsóajkát, én követve a példáját és sajátomat kezdem el majszolgatni. Az lehet, hogy az én életem relatíve átlagosnak, majdhogynem unalmasnak tűnhet néhány embernek, hisz én nélkülözöm az efféle érzelmeket az életemből, többféle okból is. Persze attól nem vetek meg érte senkit. Sőt igazából semmiért sem. Esetemben csak szóbeszéd, hogy az ázsiaiak nagyon szigorúak szoktak lenni.
- Hozzá? – Döntöm oldalra a fejem és pislogok nagyokat, hisz valóban, elsőre nem esik le, hogy kiről beszél. – Ivetthez? De… ő nem a kastélyban lakik? – Igen, a kis aranyos Dai kicsit talán túlságosan is naiv ilyen téren. Mert tényleg nem értem.
- Aki Gerdával volt? – Pislogok el oldalra gondolkodón egy röpke pillanatra, majd őzikeszemeimet ismét fixálom a lányon. Általában jó megfigyelő vagyok, hisz az esetek többségében a háttérben megbúvó alak vagyok, aki inkább elraktároz minden kis apró részletet magában, mintsem hogy kilépjen a sötétségből. Azonban most nem vagyok biztos abban, amit mondok. Azon a napon nagyon sok minden történt, én pedig nagyon megszeppentem a váratlan helyzetektől. Már az is nagy meglepetés volt, hogy egyáltalán Babu elhívott. Gerdát megjegyeztem, de Ilián… Ő más tészta. Jó, persze úgy megmaradt az emlékeimben, mint a férfi, akiről a legjobb barátom álmodozott nekem, de az arca és a megjelenése valahogy nem fogott meg.
- Bízhatsz bennem – bólogatok bíztatóan a lányra, miközben ingem hosszú ujját a markomba gyűröm. Mániám ez, talán ezért is hordok jó pár számmal nagyobb ruhákat, mint a méretem. Na meg persze azért is, mert a rokonaim mind testesebbek, mint én, pénzünk pedig új darabokra nemigen akad.
Túlságosan együtt érző személy vagyok, és hajlamos vagyok még a másik gesztusait is átvenni, így most is, ahogy háztársam beharapja alsóajkát, én követve a példáját és sajátomat kezdem el majszolgatni. Az lehet, hogy az én életem relatíve átlagosnak, majdhogynem unalmasnak tűnhet néhány embernek, hisz én nélkülözöm az efféle érzelmeket az életemből, többféle okból is. Persze attól nem vetek meg érte senkit. Sőt igazából semmiért sem. Esetemben csak szóbeszéd, hogy az ázsiaiak nagyon szigorúak szoktak lenni.
- Hozzá? – Döntöm oldalra a fejem és pislogok nagyokat, hisz valóban, elsőre nem esik le, hogy kiről beszél. – Ivetthez? De… ő nem a kastélyban lakik? – Igen, a kis aranyos Dai kicsit talán túlságosan is naiv ilyen téren. Mert tényleg nem értem.