Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Ha valamelyik szofisztikált szórakoztató egységbe megyek - lásd kocsma -, akkor biztos, hogy iszok. Tekintve, hogy nem kéne, mert bármikor jöhet a füles, hogy akció van, magamnál kell lennem. Nem fogom tagadni, hogy szeretem a munkám, és semmi pénzért nem adnám ki a kezemből, valami nemrég kiszabadult ficsúrnak az egyetemről. Még csak az kéne! Nem véletlen kerültem ebbe a pozícióba, és nem fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem. Akárki is az. És apám még szóba sem jött. Mennyire büszke, mennyire értékeli, hogy sikeresen elvégeztem mindent, ami csak szóba jött. Emlékszem, amikor bementem a dolgozószobájába elújságolni a hírt, hogy sikeresen elvégeztem mindent lágy jazz szólt a háttérben. Nem ez a mai elcsépelt szarság, hanem az igazi. Mosolygott, ahogy szokott, és olyan büszkeség csillant meg a szemében, amit a mai napig feltudok idézni, mintha csak tegnap lett volna. Hány hónapja is történt? Halvány lila gőzöm sincs róla. De emlékszem a lágy jazzre, a büszke mosolyára, az erős kézfogására. Az egyik tizenhét éves whisky-jét bontottuk ki azon az estén, és olyan jólesően marta végig nyelőcsövemet - majd másnap a gyomromat -, hogy vétek lett volna abbahagyni. Meg is lett a böjtje, hajnalig beszélgettünk mindenről, amikor betoppant anyám és könyörgött, hogy hagyjuk már abba a pofázást, és menjünk aludni, mert elege van, hogy a morgásunkat hallja a másik szobában meg az elfojtott nevetésünket. A vége az lett, hogy anyám apám ölébe ült és így folytattuk a beszélgetést, mint egy család. Kivéve, hogy az ikrek ekkor sem voltak itthon, ami egyáltalán nem meglepő természetesen. Az emlékre egy hatalmas mosoly teríti be arcomat, tekintetemet a csinos pincérnőre emelem, aki ki tudja mióta toporoghat mellettem. - Egy menta teát - adom le rendelésem. Kitekintek a hatalmas üvegablakon, ahol az emberek fel s alá sétálgatnak gondtalan. Egy kisfiú megáll az ablak előtt és oldalra biccentett fejjel néz, de úgy csinálok, mintha nem venném észre. Menj innen, kérlek.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
A kis srác kezd egyre jobban zavarba hozni. Mármint meredten bámul, érted, ki csinál ilyet körülbelül öt évesen? Ne bámuljon idegen férfiakat. Tekintetem vissza-visszatér hozzá, de ez már inkább kényszerszerű, mert esküszöm nem akarom nézni. Alsó ajkamra ráharapok, és mélyet sóhajtok. Székemen hátradőlve várom türelmetlenül a rendelést, fejemet a széktámlájára vetem. Mi a tököm tart eddig egy kis vizet felforralni, odarakni, ami kellhet és haladni? Ember, hát kifutok a hajam alól, pedig most pöpecül sikerült belőnöm. Ez kamu. Így keltem reggel, vagyis... hajnalban. Inkább éjjel. Az éjjel három vagy hajnali három? Igazából most nem is releváns, k*rva korán, és a szokásosnál is mogorvább vagyok. A pincérnő hatalmas mosollyal hozza felém végre a kért italt, amikor szemem sarkából látom, ahogy egy nő elsodorja a gyereket. Majdnem kitör belőlem a röhögés, de - nem győzöm hangsúlyozni - csak majdnem. Alsó ajkamat beharapva, furcsa hangokat kiadva, dőlök előre székemről, hogy jobban lássam az eseményeket. Oldalra biccentett fejjel nézem végig, ahogy a nő valamit ad a kisfiúnak, aki hatalmas mosollyal köszöni meg - gondolom -, majd elfut. Meghökkenve nézem végig a jelenetet, közben a pincérnő elém tette már a rendelésem. Végül a zebraszerelésben lévő nő betipeg a cukrászdába és leül a velem szemben lévő asztalhoz. Ráncolja a homlokát, táskáját maga mellé dobja. Őt is kicsit oldalra biccentett fejjel nézem, és akaratlan - haha - nézek bele a fejébe. Az apja újranősül, ami neki nemigen tetszik. Nos, ez eléggé tipikus, valahogy a női nem sokkal nehezebben viseli el az újranősülés gondolatát, mint a férfiak. Mondjuk tekintettel arra, hogy mi férfiak gátlástalanabbak is vagyunk, ez nem is annyira meglepő. - Férfiak - mondom ki elég hangosan ahhoz, hogy a szemben ülő nő is meghallja, majd rosszallóan megrázom a fejem. Megfogom a filtert és a forró vízbe teszem. Megbűvölve nézem, ahogy az ízeket és a színt kiereszti a filter, ahogy lassan a menta kezdi uralni a vizet, nem pedig az átlátszóság. Nos, lépjünk túl a teán. Kanalammal kicsit megnyomkodom a teafiltert, majd kevés citromot téve bele, kezdem el fújni. Hajamat hátrasimítom, mert zavaróan lóg a szemembe, aztán pillantásomat ismét a nőre emelem. Barna, hosszú haj, barna szem, magas, mégis magassarkút hord. Van önbizalmas az már biztos. Mosolyogva kortyolok egyet italomból. - Csak a gond van velük - hunyom le pilláimat, székemen ismét hátradőlök. Muszáj voltam befejezni az előző gondolatomat, különben belé halok. Természetesen olyan mélységgel és rosszallással a hangomban, hogy a nő tudja neki szól, és meg is hallja semmirekellő mondanivalómat.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Gyorsan kilépek a nő fejéből, mert akármilyen hihetetlen még nekem sincs mindig kedvem visszaélni a képességemmel. Nagyon jól jön, nem fogom tagadni, ám néha komolyan az őrületbe kerget. Folyamatosan látni az emberek gondolatait, nem könnyű feladat, de már eljutottam arra a szintre – így nem is tudom, négy-öt év után? -, hogy megerőltetés nélkül figyelmen kívül tudom hagyni. Amikor kezdtem besokalni, akkor kerestem fel Sárközit, hogy azonnal csináljon valamit, mert esküszöm, megőrülök, ha még több gondolatot kell elviselnem a minisztériumban dolgozó titkárnőktől. Manikűrös, fodrász, műkörmös, ilyen pasi, meg egy amolyan, de azzal is lefeküdt, a másikkal már nem akar, pedig milyen formás segge van. Istenem, ha csak ilyen gondolataim lennének, valószínűleg egy amőba lennék, de valahogy ők is túlélnek. Kell ilyen is, ezt mondta Sárki, majd közölte a módszert, ami azóta már annyira jól működik, hogy néha teljesmértékben ki tudom zárni a körülöttem lévőket, vagy csak egy adott emberre koncentrélni. Thanks, Sárki. Na, az előttem ülő nő, nem ezen emberek közé tartozik. Viccesnek tartom a gondolatait, ahogy ennyire elítéli, hogy az apja újra nősül. Nem mintha köze lenne hozzá, de nekem meg ehhez nincs közöm, így megtartom most – kivételesen – magamnak a véleményemet, és nem vágom a nő arcába, hogy a világ nem vattacukor és póni, hanem fájó és szar. - Akkor is az apád, nem? – emelem fel csészémet ajkaimhoz, de még nem kortyolok belőle. Ráérősen kezdem el fújni, miközben csészém fölül keresem a nő pillantását. Hála Merlinnek a hely most elég csendes, így még hangomat sem kell megemelnem, hogy a nő meghalljon. Pár ember lézeng a cukrászdában, és ennek most nagyon örülök. Nem a társaság miatt, ilyen hamar és annyira mély benyomást még nem tett rám a forró csokit rendelő nő, de egy kis nyugalom most jól jön. És legalább nem is kell annyira koncentrálnom a hangok kizárására. Igen, néha olyan, mintha elmebeteg lennék. Esküszöm, hogy a hangok a fejemben nem akarnak rávenni arra, hogy embert öljek. Megtenném. Sokszor. De nem ezt mondják. Néha… Somolyogva emelem tekintetemet a nőre, miközben egy kisebbet kortyolok italomból. A tea íze hamar hazarepít gondolatban. Nem olyan jó, mint anyámé, de azért nem mondom rossznak, legyen mondjuk 10/8, és nem viccelek. Tényleg ennyire hasonlít az otthonira. Nem adja vissza anyám természetesen teájának ízét, de eddig ez hasonlít rá a legjobbra. Pár másodpercre lehunyom a szemeimet, ahogy lenyelem az első kortyot, majd teljes figyelmemet a nőnek szentelem. Még székemmel is felé fordulok, azért ez már nem semmi.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Lehet, hogy önző gondolat – valószínűleg az, igen -, de soha nem fogom, és nem is akarom, megérteni azokat a gondolatokat, ahol egy gyerek becsméreli az egyik, vagy talán mindkét szülőjét. Igen, tudom, szemtelen vagyok és nem ismerem az intimszféra fogalmát – tények -, de ebből a szülő-gyerek hepajból már az istenért sem maradnék ki. A gyerekkori sérelmek nagyon sokáig képesek elkísérni az embert, mint az előttem ülő nő is nagyon jó példa erre, de nem fárasztó ez hosszú távon? Szar érzés volt, amikor apám elküldött engem a világ másik végére iskolába, de tudtam, és el is magyarázták, hogy a saját érdekemben teszik. Én pedig elfogadtam. Mint egy nagyon jó gyerek, és egy szavuk sem lehetett rám, mert a tanulmányaimban mindig is kiemelkedő voltam. Az ígéretek is szar dolgok, de ha valaki ígéretet tesz és nem tartja be, annak valószínűleg oka van. Nem fogom felmenteni a bűnei alól a pasit, aki ennek a nőnek az apjának vallja magát, és koszorúslányt szeretne belőle avanzsálni ki tudja hány év után, de azért az apuka szemszögéből próbáltuk már megérteni? Nem. Na ugye? - Te felvilágosítottad erről? – kortyolok bele teámba szemtelenül mosolyogva. Abban sem vagyok jelenleg biztos, hogy a nővel tegeződünk-e, de ha nem is, immár mindegy, nem? A nevét sem tudom, de már ítélkezek felette, mint egy istent helyettesítő isten, hát mi ez, ha nem poén? Nem szoktak érdekelni ilyen és ehhez hasonló problémák, de valahogy a nő annyira ki van borulva az egészen, hogy egyszerűen már én is tűkön ülve várom a választ, amit ad majd az apjának. Somolyogva emelem tekintetem a nőre, és mivel végre nem figyel, mert megint elmereng – témánál vagyunk ismét -, végig mérem, de immár kicsit alaposabban. Magassarkú, amikor így sem alacsony, tehát van önbizalma. Elegáns, mégis visszafogott. Ahogy elnéztem pár perce rajong a gyerekekért, talán ebben is helyezkedett el, de ennek még nem fontos kiderülnie; az apjánál tartunk még mindig. Leintem a pincért, aki éppen szalad el mellettünk, de – mázlijára – megtorpan és figyelmesen tekint rám. Pár pillanatra elmerengek, hogy mégis mit is szeretnék, de aztán kényelmesen hátra dőlve, bokáimat egymásra téve pillantok fel rá, de kérdésemet nem hozzá intézem. - Milyen sütit ennél? – fúrom tekintetem a nőébe, ha rám pillant, és egy nagyon elbűvölő mosolyt is megengedek magamnak, amíg a válaszra várok. Amint válaszol, én egy elégedett biccentéssel pillantok ismét a pincérre. – Egy málnás sajttortát – eresztem útjára a srácot, hogy ismét minden porcikámat a nőnek szentelhessem. - Gondoltam, ha már így összehozott minket édesapád – kacsintok rá szemtelenül. – Illendő, ha meghívlak még valamire az italon kívül – fogom kezembe csészémet ismét, hogy az utolsó kortyot is eltüntessem belőle, majd fancsali – szinte már durcás – arccal letegyem az asztalra.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Legnagyobb döbbenetemre csatlakozik asztalomhoz a nő. Kicsit megilletődve dőlök hátra, ahogy lehuppan velem szemben, nem zavartatva magát. Pedig én már elengedtem, hogy ebből bármi is lehetne, erre láss csodát! Mégis itt ül velem szemben, az egyébként nem túl bevállalósnak tűnő nő, akivel egészen eddig két asztalt beszélgettünk át. Nos, okozhatnak nekem még emberek meglepetést, nem azt mondom. A pincér folyamatosan bólogatva lép el az asztaltól, amikor Blossom is leadja a rendelését, végül tekintetemet ismét ráemelhetem. - Nos, ha ő ezt akarja, akkor valószínűleg nem lesz neki eléggé fontos a jövőben születendő gyermeked - bólogatok párat én is határozottan, akár egy rendes hülye, mintegy megerősítésképpen, s mint aki ennyire ért valóban a családi viszályok rendezéséhez. Pedig mit is tudhatnék róla? Az én családomban soha nem volt ilyen konfliktus. Kisebbek voltak, nyilván, meg is érdemelték azok, akik szarabbul jártak, de ilyen sebhelyes kötelék szakadást életemben még csak a Payne-eknél láttam. Mondjuk az tény és való, hogy ők pont túltesznek mindenkin. - Előbb vagy utóbb rájön - vonok vállat semlegesen. Nem mintha én annyira odalennék a totyogó, furcsa színű kis izékért, de valakiknek ez meg fontos és úgy állnak hozzá, mintha az életük múlna rajta, talán még olyan elvetemültek is, hogy ebben lelik boldogságukat, és ebben is dolgoznak. Ez olyasmi lehet, mint nekem a gyilkosságiaknál dolgozni, ami vicces tekintve, hogy születendő életekről beszélgetünk. Én meg mikor vagyok ott? Amikor az ember lelke kiszáll a testből. Olyan vagyok, mint egy második kaszás. Az első elvisz belőled mindent nagyjából, de ami kis szikrát ott hagyott még belőled, azt sem hagyom nyugovóra térni, mert akkor is meg kell néznem és látnom kell. Szar érzés lehet, hogy még halálod után sem hagynak békén, de hát mit tehetne az ember, ha ez a munkája? Mint valakinek - például az előttem ülőnek is - az, hogy gyermekeket pesztrálgat egész nap. - Azért ne vidd túlzásba, nehogy a fejébe szálljon - megengedem magamnak egyik legelbűvölőbb mosolyom egyikét, hátha kicsit feloldom Blossomot is. Túl feszült, és nem szeretek feszült emberek közelében lenni, amikor végre nekem nincs dolgom, és élvezhetném a semmittevésnek is a legmagasabb fokozatát. Így is túl sokszor és túl sokáig vagyok stresszes helyzetekben, és ezek a helyzetek még otthon is kitartanak, ám most meglepő módon - én betudom a jó időnek - az embereknek nincs kedvük egymást gyilkolászni, és ezért valóban hálás is vagyok. Legalább élvezhetek egy k*rva mentateát anélkül, hogy jönne a bagoly a sürgős levéllel, mely szerint azonnali hatállyal menjek be, aztán négy napig se ki, se be a hivatalba. Remek nap lenne, eskü, de most ki fogom élvezni, és remélhetem csak, hogy Blossom immár partner lesz benne, ha másért nem is, de a fügés csodáért igen. - Üdv, egyébként Blossom - biccentek felé egyet hivatalosan, miközben jobbomat felteszem az asztalra, és ujjaimmal dobolni kezdek rajta. - Zlatan.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Blossom Miles x randomrandi
Adott a helyzet. Itt ülsz egy idegen nővel a falu egyik cukrászdájában. Beszélgettek, sütike, üccsike, jaj, de izgalmas. Oké, és tovább? Eddig ez remek, komolyan, de a dolgok általában itt megrekednek az embereknél. Kivéve, nálam, de a nő pont nem tűnik olyannak, aki szétdobja a lábát minden férfinak, aki szembe jön. Na meg, nem is ez a célom kivételesen, mert nincs kedvem most nőket kipakolni a házból. Szóval a lényeg, hogy elbeszélgetek én mindenkivel mindenről, de nem úgy, hogy még csak elképzelésem sincs a végkimenetelről. - Miért ne lenne? - emelem meg szemöldökömet hitetlenkedve. A nőknél valahogy mindig a két véglet van. Vagy gyorsan szeretnének gyermeket, amit meg is kapnak, és talán még egy apuka is jár a kölyök mellé, vagy olyan bizonytalanságba taszítják magukat, hogy mindig feljön a "már ha lesz" mondat. Kérdésemet teljesen jogosnak érzem, mert - de komolyan -, miért ne lenne gyermeke, ha szeretne? Lehet kapuzárási pánikja van, amiért itt van ennyi idősen - nem tudom mennyi idősen - és még nincs neki? Ha ebbe belecsöppentem, akkor sírva futok ki a világból. - Nemrég költöztem ide - emelem tekintetem a nőre. - Elegem lett a folytonos utazásból - kulcsolom össze állam alatt ujjaimat, mintha nagyon hivatalos témáról lenne szó, pedig... Ideje volt, hogy letegyem a seggem valahova, ami nem Székesfehérvár, nem nagyváros, nem kisváros, hanem valami nyugodt környezet. Egy olyan, ahol nem baszogatnak, ahol nem visítoznak gyerekek az utcán folyamatosan - néha belefér, oké - és egyelőre Bagolyfalva pont kielégíti minden ilyen vágyamat. - A Minisztérium negyedszeri kérésének eleget tettem - vonok vállat lazán. - És te? - tekintetemben érdeklődés csillan, és bár nem szeretem az ilyen és ehhez hasonló snassz és semmitérő beszélgetéseket, de valahogy most erre van szükségem. Felesleges dolgokról beszélgetni, és nem foglalkozni a körülöttem lévő szarságokkal, amik bármikor a nyakamba szakadhatnak, de ugye, amit megtehetsz ma, az holnap is megvár, szóval minek siessek? A pincér lép - immár - asztalunkhoz letéve elénk a rendelést. Villámat rögtön kezembe fogva kezdek el falatozni a tortából, és legnagyobb döbbenetemre, tényleg nagyon finom. Legalább ebben nem hazudtak, amikor szándékomban állt ideköltözni, és ha ezt elmesélem, anyám kiugrik a bőréből majd. A majdnem mindig elégedetlen fia végre megelégedett valamivel? Történelmi pillanat.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Emily Fisher x mi a retek? x dupla szívás
Poénnak indult az egész. Már második reggel keltem Barnabás testébe zárva, és meg kell mondjam, kurvára nem tetszik a helyzet, egyenesen felbassza az agyamat, mert ha megtudom ki volt, nagy valószínűséggel meghal, de ebbe ne menjünk bele, mert elviszi az egészet egy teljesen másik irányba, amiről nem szeretnék beszélni, majd máskor. Tehát poénnak indult, bejöttem, gondolván, hogy Bánki is itt van, csak ugye Omboziként, mert azért a pizzázót vezetni kell vagy mi az anyám, de legnagyobb megdöbbenésemre a csávó nem volt sehol. Mondom sehol. Ezt abból is gondolhattam volna, hogy egyszerűen nem hallottam a gondolatait, de nekem mindenképpen biztosra kellett mennem, így mit sem sejtve léptem be a pizzázóba, ahol mindenki köszönt boldogan, nagy hévvel, mosolyogtak is meg minden, valami csaj jött oda papírokkal, én meg mindent jóváhagytam körülbelül, amit az orrom elé toltak, és amikor eljött a nap vége, annyi mindennel volt tele a fejem, hogy csak leültem és ültem. Ennyi tellett tőlem egy ideig. Majd végül kiürítettem mindent, ami nem fontos, merthogy én láttam egy pöpec üveg whiskyt valamelyik fiókban.
Éppen túrom fel az irodát, amikor az ajtó nyílik, közli valaki idegesítően magas hangon, hogy kajás, én pedig reflexből vágnám rá, hogy akkor menjen haza és egyen ott, de nincs esélyem, mert mellém kopog – szó szerint, szaros magassarkú – arcon csókol, majd elkezd lepakolni. Mi az anyám? Barnabáshoz ilyen nőcik járkálnak zárás után? A fiókot egy könnyed mozdulattal vágom be, miután kihúztam belőle a whiskyt, majd a kupakot lecsavarva töltök magamnak egy pohárkával. Senkit nem érdekel, hogy a nő kér-e, van szája, majd kér. Megemelkedett szemöldökkel hallgatom végig a borzalmas történetet a miniszendvicsekről, és lassan elhiszem, hogy kijön a migrénem, amikor végre elhallgat. Aprót kortyolok, amikor újra megszólal, én pedig megforgatom a szemeimet. Rendben, hogy egy éjszakára nem lenne rossz, de hogy lehet ennyit beszélni? Édes Merlin gyere le, kérlek!
- Tehát szia. Mondták már, hogy rohadt sokat beszélsz? – mutató- és középső ujjamat nyomom halántékomnak, párszor körözök csak ott, majd elveszem onnan, kortyolok a whiskyből és visszapillantok a nőre, de immár teljes valójában mérem végig, arcomon elismerés suhan át. – Gondolom ezt a külsőddel kompenzálod, gyönyörű mondhatom – ciccegek is kicsit, szemeimet lehunyva rázom meg a fejemet, majd ismét felpillantok. – De ha ilyen nők járnak hozzá, akkor valamit tudhat a csávó – mérem végig ismét, egy halvány, de teljességgel szemtelen mosollyal ajkaimon. – Nekem meg előadja a balfaszt! Ó, rohadjon meg! Mekkora színész már! – csapok homlokomra, ahogy áll össze a kép és kezdenek leesni a dolgok. Bánki, te tróger, ezért még elkaplak, ha már átbasztál, és nem, nem érdekel, hogy mennyire furcsán is nézhet ki, amikor igazából magamról beszélek, mert én vagyok Bánki, de nem én vagyok, csak a teste az enyém. Érthető, nem?
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Emily Fisher x mi a retek? x dupla szívás
Állandóan. Ez az egyetlen egy szó engem egy cseppet sem vigasztal, mert ha most ideragad és végig beszéli az este hátralévő részét, akkor valószínűleg szörnyet halok. És nem gyilkosság lesz, hanem a saját kezem általi halál a WC-ben, mert én ezt nem bírom. Azt sem tudom mi történt az elmúlt pár órákban, annyi minden szart kellett megoldani, mert az itt dolgozók komolyan életképtelenek. Hát kijön ide, hogy eltörött egy pohár? Ember! Akkor söprű és lapát, feltakarítod, és mész tovább, mi ebben olyan kurva bonyolult? Szóval ja, pont nem lenne szükségem még egy ilyen IQ fighterre, de nagyon úgy tűnik, hogy itt ragad. Remek, akkor beszélgessünk.
- Nem fognak az eszedért ellopni – húzom el számat a nő felé, majd mielőtt válaszolnék, kortyolok egyet. – Hogy zaklattalak volna szexuálisan, elmondod, kicsicsillag? – emelkedik meg szemöldököm, és a még el nem fogyott whiskyre öntöm rá inkább a következő adagot, mert ez egy borzasztóan hosszú este lesz. Bánki hogy az anyámba bírja ezt mindennap? Mindennap bejön egyáltalán, vagy vannak olyan napok, amikor azt mondja, hogy fuck the system, bemutat mindenkinek és inkább otthon marad? Fene sem tudja, remélem, hogy vannak ilyen napok, mert ha nincsenek, akkor a csávó elméje hamarosan megborul, aztán vihetem az ELME egyik kórterébe ezt a szerencsétlent.
- Muszáj megkérdeznem – koppan a pohár a pulton, miközben szemtelen mosollyal ajkaimon mérem végig megint a nőt. – Mivel foglalkozol? – agyi kapacitásból kiindulva nem atomfizikus, rendben, eddig egyedül is sikerült eljutnom, de valami többre lennék kíváncsi. A ruhából kiindulva nem hivatalban dolgozik, aligha engedik meg ott az ilyesfajta öltözködést a cuki kis titkárnőknek, szóval valóban nincs elképzelésem sem, hogy mivel keresheti a kenyérre valót. Ha Bánkinak nyújt szolgáltatásokat, és mondjuk nem szólal meg az elkövetkezendő másfél órában, akkor lehet boldog este lesz.
- De édes vagy – nevetek fel őszintén. Ő elver engem, lemegyek hídba mindjárt neki, aztán verekedhetünk, ameddig csak bírjuk. Aztán a mosoly lefagy az arcomról, mert hogy leesik, én bizony most nem Zlatan vagyok, hanem a cukkancs, mindenki kedvence Barnabás, akihez ezek szerint zárás után is járnak a bulák enni. Pazar. Lehúzom a whiskym felét, majd a nőre nézek, unottan válaszolok. – Először is, ha kajás vagy, oldd meg. Másodszor pedig, nem Bánki vagyok – vonom meg vállamat, a maradékot is eltüntetem, vállat vonva fordítok neki hátat és indulok el az irodaszerű bármibe, hogy a kényelmes székbe belehuppanva, az asztalon szanaszét heverő papírokra dobjam a lábam és töltsek magamnak még egy pohárral. Nem tudom miféle whisky ez, de itatja magát. Részegen feküdtem le, majd lettem Bánki, ha részegen fekszem le megint, akkor lehet visszakapom a testem. Örülnék neki.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Emily Fisher x mi a retek? x dupla szívás
- A tekintetemmel – biccentem előre fejemet, hogy ne lássa mennyire kell nevetnem, csak a rázkódó vállaim árulhatnának el, de előtte még kitör belőlem, és hahotázva emelem meg fejemet, majd takarom el szememet. Szóval a tekintettel már lehet szexuálisan zaklatni embereket, tudtátok? Édes Merlin, ezt mindenképpen be kell vinnem a mugli és a mágusok törvényeibe, mert poén lenne ülni a kihallgató szobában és hallgatni, ahogy a nő előadja; őt márpedig zaklatta egy férfi a nézésével. Te meg ülsz, hogy ember, mégis hogyan? A varázs is elmúlik, inkább már unottan nézek az előttem lévő nőre, aki hozzám vágja a sapkáját. Egy apró mosollyal ajkaimon vonom meg vállamat, majd gyűröm be farzsebembe a darabot. Jó lesz majd törölgetni a port otthon.
- Ki a franc az az Ophelia? – ó. Hogy ó! Az az a nő, aki miatt próbarandin volt valami nővel, aki az olasz csaja amúgy, és botrány lett belőle, mert minden Bianchi a torkára pályázott? Hah, összeérnek itt a szálak, szegény Bánki, akkor elbaszta a csajnál? Ja, hiszen mesélte is, hogy elrontotta az egészet, én meg jól kiröhögtem, hogy most meghallgassam, hogy amúgy én mekkora balfasz vagyok, mert az ő testében élek, és igazából én rontottam el. Na jó, ez egyre csak bonyolultabb, és követni sem bírom. Halántékomat masszírozom, majd a feltett kérdésre is kapok választ, pontosan annyira kifejtve, és tele fűzve felesleges információkkal, amiért az érdeklődő tekintet eltűnik, és ismét átveszi a helyét az unalom. Tanár. Előkészítős tanár ráadásul. Tényleg ilyen nőkre bízzák a jövő nemzedékét? Most nem azért, de ezt tudva, ha becsúszik egy gyerek évek múltán, akkor tudjuk, hogy ide bizonyosan nem fog járni, bármit is akar az anyja. Ebbe nem lesz beleszólása, az is tuti. És akkor erre jön rá az, hogy sértem a Nico és köztem lévő barátságot. Mi a fasz baja van ennek a nőnek, de tényleg? És Barnabás hogy tudja elviselni egy hosszabb nap után, ha csak úgy belibben ide kaját követelve?
- Ombozi Zlatan, üdv – kiabálok ki az irodából, miközben kényelmesen elhelyezkedem a széken és az asztalon, majd mivel a nő már töltött magának egy egyszerű intéssel invitálom magamhoz közelebb azt a whiskys üveget, nehogy magányos maradjon nélkülem. Kortyolok egy aprót, de a csajt nem úszom meg, és akkor esik le, hogy kicsit megkésve válaszoltam, mert a nő már tovább vitte, én meg nem kapok szikrát. Mi az, hogy kiderítette kik a szülei? Bánki nem Bánki? Mármint Bánki, csak örökbe fogadták? Elkomorodva veszem le lábaimat az asztalról, majd dőlök előre, komoly arccal támaszkodom meg térdeimen, miután kiiszom a pohár teljes tartalmát.
- Szóval Bánkit örökbe fogadták – mondom ki a nyilvánvalót. – Nem tudsz te kicsit sokat róla? – emelkedik meg szemöldököm kérdőn, ahogy hátra dőlök, majd pár pillanatra lehunyom szemeimet, és amikor ismét kinyitom elkapom a nő pillantását. – Tehát Ombozi Zlatan, személyesen, csak ennek a szerencsétlennek a testébe zárva – ennyi elég is. Zakóm belső zsebéből túrom ki a fém cigarettatartót, veszek ki belőle egy szivarkát, majd gyújtom meg zavartalan. A vanília kellemes illata azonnal betölti a helyiséget, én pedig az első füst távozásával dobom fel ismét lábaimat az asztalra.
|
|
|
|
|
Ombozi Zlatan
INAKTÍV
A hibád
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
|
Emily Fisher x mi a retek? x dupla szívás
- Az én házamat puccosozod, amikor te így járkálsz az utcán? - mutatok végig rajta nem éppen diszkréten, miközben kicsit oldalra biccentem a fejemet. Bánkinak vajon csak ilyen ismerősei vannak? Arról nem is beszélve, hogy elég szemtelen a csaj, mert az én házam tökéletes, és egyáltalán nem puccos. Pontosan megy a tökéletes személyiségemhez, így legalább mindenki tudja a nevem, ami nem azért fontos, amiért mindenki hiszi, hanem azért, mert legalább senki nem kopog be valami baromság miatt. Na ja. Sokszor eszembe jutott már, hogy inkább visszamegyek Székesfehérvárra, vagy Pesten keresek valami házat, de mit csinálna nélkülem Bánki? Ugye, hogy szarrá unná magát, főleg, ha ilyen idegesítő és borzalmasan sokat beszélő pi... lányok járnak hozzá. Bár valamiért nagyon örömködve rontott be ide a nő, lehet tényleg spanok, vagy a fasz sem tudja, de valamiért nem akarja megérteni, hogy én nem Barnabás vagyok, velem nem szükségszerű beszélgetnie, nem vágyom a társaságát, sőt! Jobban örülnék, ha fogná a pizzáját és simán elsétálna, mintha egyikünk sem lett volna itt, de természetesen nincs ekkora mázlim. Miért is lenne? Akkor beszélgessünk, de nem vállalok érte felelősséget.
- Ah! - csettintek nyelvemmel rögtön, lábaimat is leveszem az asztalról, ahogy rákönyökölök, mert így máris érdekesebb a történet. - Szóval te vagy az, aki úgy kipucolta magát valami kajálásra, mint egy rossz ku... lány - nem megy ez ma nekem. - Így már értem! Miattad akarták megölni az olaszok Bánkit! - röhögök fel hangosan. Ha akarnám sem tudnám elfelejteni azt a napot, mert Barnabás úgy dörömbölt az ajtómon, mintha az élete múlna rajta, aztán kiderült, hogy félig-meddig valóban erről van itt szó kérem. Vigyorogva fogom meg a felém nyújtott kezet, amit határozottan megrázok, majd útjára engedem. Nincs kedvem játszani, szóval megúszta, de ez a szerkó akkor is para, szóval majd legközelebb, ha találkozunk, akkor lehet elkapom egy játékra. Talán még bele is menne.
- Pedig arra gondoltam, hogy amint visszaadja a megtestesült tökéletességet - utalok itt nem feltétlen finomat a testemre. A saját testemre. - Rögtön az arcába vágom az infót - arcomra biztosan kiül a "hülye vagy?" kérdés, de kimondani nem mondom ki, mert úriember vagyok. Komolyan az vagyok, szóval csak diszkréten tárom szét a kezemet értetlenül, miközben megrázom a fejemet.
- Ahogy mondod - sóhajtok egy mélyet, miközben ajkaimhoz emelem a poharat, hogy kortyoljak belőle. - És nagyon remélem, hogy nem éppen tényleg valami nemi betegséget szed össze - dörzsölöm meg arcomat, csak egy pillanatra ül ki fejemre a kétségbeesés, inkább lehúzom a whisky maradékát, és visszapakolom a lábaimat az asztalra, miután újratöltöttem.
|
|
|
|
|
