Yvonne

Borzalmas napja volt. Valójában mindig nyarat kínként él meg, de az, hogy egész nap nem mozdulhatott ki a Rellonból a meleg miatt kiölt belőle minden türelmet, nem akart tovább a négy fal között lenni, szívesen mártózott volna meg valahol, de  tartott egy kéretlen találkozás lehetőségétől, így bevette a gyógyszerét, pontosan amennyit kell, jó gyerekhez méltóan és lefeküdt aludni. Az álom nehezen jött és amikor utol is érte, rémképek tárultak a szeme elé, magát látta a keze pedig csupa  volt, egy lobbanó vörös fény, talán egy hajtincs? Fölriadt. Szinte semmire nem emlékezett az álomból de még akkor is azon kattogott az agya amikor szitkozódva elindult a konyhába valami kaja után. Bekapott két szendvicset, leöntötte valami gyümölcslével de nem érezte az étel ízét. Egy ideig még üldögélt a konyhába, de hamar megunta a dolgot, viszont semmiképp nem akart a szobájába visszamenni, félt, hogy utoléri az álom amire nem emlékszik, mivel nála volt a cigarettája, úgy döntött, szív egy kis friss levegőt. Minden esetre nem akart elcsámborogni, így a rétet választotta. Alkonyult, az idő kellemesebb volt, mint gondolta, a rét üres volt, így amint kiért rögtön rá is gyújtott, mélyeket szívott a cigijéből, ráérősen fújta ki a füstöt, tekintetével pásztázta a rétet amikor megakadt a tekintete valakin. Egy igencsak csinos valakin. Felöltötte a bájvigyort és lassan elindult felé, lassan, magabiztosan. Amikor odaért, nem kért engedélyt, nem köszönt, hanem lehajolt leguggolt hozzá.
-Remélem nem haltál meg, nem szeretnék elásni egy ilyen csinos lányt.
Volt már dolga halott lánnyal, de ő nem csak feküdt, mozdulatlanul. Talán nem ezzel kellett volna kezdenie, de nem jutott eszébe semmi értelmes. Valójában csak nem akart egyedül lenni a gondolataival és azért nem mindegy, hogy kivel tereli el a figyelmét.

Yvonne

Néhány tizedmásodpercig komolyan elgondolkodott rajta, hogy továbbáll. Mi dolga lenne itt egy lánnyal? Aztán néhányszor még végignézett az ismeretlen kis szépségen és ez jobb belátásra bírta. Kifújta a füstöt és letelepedett a lány mellé. Egy percig sem zavarta, hogy valójában senki nem hívta ide, nem invitálták meg. Oda soha nem szokott menni, ahová hívják, ellenben, ahová nem engedik be...ezerszer izgalmasabb. Előre néz, csak néha, lopva pillant lány a mellette fekvőre aki mintha az imént kel volna fel, lehet, hogy tényleg aludt? Nem tudhatta biztosra, de ez legalább megmagyarázná miért feküdt itt annyira nyugodtan.
-Reménykedtem benne, élve nagyobb hasznodat veszem.
Nem akart nagyon durvának tűnni, így inkább poénnak álcázza a dolgot. Szélesen rávigyorog a lányra, de őszinte kíváncsisággal várja a reakciót. Ahogy elnézegeti, már amennyit a sötétségben lát belőle, idősebbnek látszik, egész csinos, legalábbis az alakjára biztosan nincs panasza, a haja mintha fekete lenne, az arca pedig csinosan kerek. Minden egybevetve egész szép estének néz elébe, ha a lány megtűri maga mellett.
-Elárulod nekem, miért olyan élvezetes a fűben fetrengni? Ugye nem vagy hippi vagy ilyesmi?
Egy utolsót szív a cigijéből, majd felhúzva az egyik lábát elnyomja a csikket a cipője talpán, az elnyomott véget pedig az ujjai segítségével messzire pöckölni. Legszívesebben már nyúlna a másik szál után, de időközben meggondolja magát és inkább több figyelmet szentel a mellette fekvő hölgynek.
-Megmondod a neved?
Nem mintha annyira érdekelné, de legalább szólíthatná valahogy. Nem akart túl sokáig hallgatni, félő volt, hogy az ismeretlen idő előtt ráun. Igaz, nem szereti a sablonos beszélgetéseket, de ezúttal eltekint ettől és nem rögtön azzal kezdi, hogy agresszív állat, az nem tenne jót a dolognak.

Yvonne

Kezdi nagyon unni a felesleges csevegést, persze ebből nem mutat ki semmit, még a végén az eddig elértek kárára menne. A lány csacsogó hangja egyik fülén be, a másikon pedig ki, nem igazán köti le az, amiről beszél, helyette inkább a szemeit bámulja, az ajkait és elmereng azon, vajon milyen lehet belélegezni az illatát, szinte összefut a nyál a szájában a gondolatra. Mindenki bocsásson meg, mégiscsak férfiból van, méghozzá a legrosszabb fajtából. Ezt persze nem sejtheti a mellette ülő, hogy is hívják? Yvi? Az előbb mondta el a nevét, de már nem emlékszik rá. Ösztönösen közelebb húzódik hozzá, kipróbálja, milyen messzire szabad mennie, mert ha lehet, akkor nem fogja felesleges beszélgetéssel pocsékolni az idejét, roppant szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen szépségre akadt. A haja, a szeme, igéző. Persze rá semmi nem hat olyan könnyen, most is egyszerűen csak a dolgok fizikai oldalát nézi. A keze alig észrevehetően indul el a lány irányába, óvatosan végighúzza a combján az ujját, újabb teszt.
-Kornél vagyok, de ez egyáltalán nem érdekes, legalábbis a történet szempontjából nem az, de a illem úgy kívánja, hogy bemutatkozzam.
Sóhajtva engedi le a kezét, ennyi bőven elég volt. A mozdulathoz jár egy elnéző mosoly, folyton változtatja a viselkedést, kitapasztalva melyik az, amelyik a legideálisabb lenne. Közben próbál visszaemlékezni, vajon milyen felesleges dologról fecsegett vele az előbb, de egyáltalán nem emlékszik.
-Miért nem láttalak eddig?
Próbál úgy tenni, mint akit nagyon érdekel a dolog, de a kérdés mögött egy egészen másfajta bújik meg. Miért nem láttalak eddig? Biztos, hogy megakadt volna rajtad a szeme. Ezt persze elég kemény lenne így kifejezni és mivel nem ismeri a lányt, inkább óvatosságra inti magát, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lenne hozzá egyre közelebb.

Yvonne

Szóval másik iskola, úgy tűnik mindenki jön szépen vissza. Erről eszébe jut Hajni és kellemetlen érzés mar a gyomrába. Ritkán kerül közel valaki a sötét lelkéhez és a szöszke kislány magáénak tudhatja Kornél lelkének egy és gondolatainak egy apró részét. Egészen belefeledkezik az önsajnálatba, amikor hirtelen valami történik. Elfintorodik, körbepillant és akkor ismét megakad a tekintete a mellette ülő lányon, de most egészen másként szemléli, mint néhány perccel ezelőtt. Hogy lehet valaki ennyire gyönyörű? Közelebb hajol hozzá, végigsimít a haján, egészen elveszítette az eszét. Ha most kívülről szemlélhetné a dolgokat, biztosan jó nagyot rúgna bele saját magában, csak azért, hogy után még röhöghessen is egy sort. Ha pedig megtudná, hogy az imént találta el a szerelem nyila, akkor biztosan addig keresné a szárnyas kis szörnyeteget amíg meg nem találja, utána pedig belefojtaná egy kanél vízbe. Hiszen ő soha nem szokott szerelmes lenni, soha nem is volt. Az elkövetkezendő ötven évben pedig nem is szándékozott ilyen útra térni. De most egyszerre mindent annyira szépen lát, mintha minden problémája egyszerre oldódott volna meg, ráadásul itt ül mellette a kastély legszebb lánya.
-Említettem már, mennyire gyönyörű vagy?
Őszintén cseng a hangja, hiszen jelenleg komolyan is gondolja. Hideg kezeivel végigsimítja a lány arcát, hogy az állánál fogva óvatosan maga felé fordítsa az arcát. Néhány másodperc erejéig még tétovázik, mert bár általában jó emberismerő, most fogalma sincs, mit reagálna a lány, ha egyszerűen csak megcsókolná. Vajon mérges lenne? Biztosan megütné, de ennyi simán megér neki. Így hát nem tétovázik tovább, lassan odahajol és csókot lehet a lány ajkaira, közben végigsimít az hajtincsén. Addig nyújtja ameddig csak lehet, de nem akar túlságosan tolakodó lenni, most nem.

Yvonne

Minden annyira érhetetlen volt számára. Egy része biztos volt benne, hogy ez csak valami álom, és a rosszabb fajtából. De az érzelmei mégis eltompították a józan eszét, leginkább egy illuminált állapothoz tudta volna hasonlítani, de ehhez hasonló szert még soha nem kóstolt, ráadásul még a gyógyszereit sem vette ma be, talán ez volt a probléma. Legszívesebben egész éjszaka bámulta volna a lányt, megállás nélkül és ha elaludt volna a karjában, az lett volna aztán a földi mennyország. Ezekért a gondolatokért másnap biztos, hogy szembefogja magát köpni, de ma minden annyira természetesen jött. Miután elválasztotta a sajátjait a lány ajkaitól halványan mosolygott, mint valami idióta. A józanabbik fele nagyon reménykedik benne, hogy senki ismerős nem téved erre, mert tuti, hogy erre holnap nem akarna emlékezni. Az érzések amik eddig kavarogtak benne, most mint jelentéktelennek tűntek, egy valami volt fontos, a mellette ülő lány, nem győzött betelni vele. Az illata, a haja, a vonásai, a tekintete...igéző volt. Aztán ahogy ismét megcsókolta, mindenfajta kérés, vagy átverés nélkül átkarolta a derekát és olyan közel húzta magához, amennyire csak tudta, nem akarta, hogy abbamaradjon a dolog, de tartott tőle, hogy nem húzhatja sokáig a dolgot egy olyan helyen, ahonnan nem kívánatos tekintetek leshetik őket. Így kelletlenül eltolta magától egy picit, de csak azért, hogy utána megint a magáénak tudhassa.
-Mit szólnál hozzá, ha keresnénk valami olyan helyet, ahol egyedül lehetünk? Csak te meg én...
Csodálatos volt kimondani, annyira könnyed volt, annyira magától értetődő. Holott ő soha ilyet ki nem ejtene a száján, maximum egy lánynak, de annak a lánynak még a nevére sem emlékezett jelen pillanatban, minden más női arc elhalványult előtte, csak egyet látott és ez elégedettséggel töltötte el.
Ha a lány beleegyezik, nem is késlekedik tovább, felpattan, majd felhúzza magával a szépséget is és nem eresztve a kezét indul meg vele befelé, valami sokkal meghittebb és magányosabb helyre, bárhová, csak vele lehessen.

Manda
-11. 03. Hétfő-

Az előző nap igencsak megviselte. Fáradt volt, hiszen semmit nem aludt. Fájt minden porcikája az átváltozástól, még olyan helyen is, ahol senki nem gondolta volna. Így volt ez a belső szerveivel is, mintha minden lélegzetvételre kések milliárdját szúrták volna a tüdejébe és forgatták meg jó alaposan. Az arca beesett volna, a kezei szinte remegtek, bár az utóbbinak köze sem volt az átváltozáshoz.
Nem akart senkivel találkozni, pláne nem ilyen állapotban. De a szabad levegőre vágyott, hátha a meleg nem tompítja el az agyát és jobban tud gondolkodni. Pedig nem akart, mert a tegnap esti élmények elég élénken élnek benne, beleégtek a retinájába. Hogy lehetett ennyire ostoba? Bizonyára a bipoláris zavar az oka, ezért van most ennyire letargikus hangulatban, ő legalábbis ezzel győzködi magát. Nem akart vadállat lenni, főleg nem ebben a testben de mégiscsak kibukott a dolog. Egy dolog van, amiben bízhat, hogy az a nő - bárki is volt - nem látta az arcát és nem tudja világgá kürtölni, hogy a kastélyban milyen szörny lakik. Zsebre tett kézzel sétál a réten, a feje lehajtva, hogyha esetleg mégis találkozna valakivel még csak véletlenül se kelljen ránéznie. Végül, mikor már viszonylag messze ért a kastélytól, leül a fa tövébe, előkotorta a doboz cigarettáját és remegő kézzel meggyújtott egy szálat. Abban reménykedett, hogy a kesernyés füst majd észhez téríti, vagy felébred és rájön, hogy mindez csak álom. Hiú ábrán volt, ám amikor futólag felpillantott tényleg egy álomszerű lány pillantott meg nem is olyan messze tőle. Távolról felismerte Mandát, és ez most tényleg ő volt. Nem Angelnia, nem is Ashley, hanem Amanda. Megpróbált felállni, de hamar elvetette az ötletet, így inkább intett neki, majd figyelte, hogy mi lesz a lány reakciója.

Manda

Türelmesen várja, hogy Manda odaérjen, addig gyorsan elszívja a bagóját a csikket pedig először elnyomja a fa törzsén, majd messzire pöccinti. Nincs igazán ínyére megmozdulni így roppantul hálás, hogy a lány leül mellé. Épp csak egy kicsit húzódik odébb, futó, kesernyés csókot nyom a szájára de nem akar tovább ránézni, mint szükséges volna. Tegnap borzalmas dolgot tett, undorodott magától és ez nem segített az amúgy sem rózsás hangulatán. Majdnem megölt egy ember, szándékosan. Igaz, máskor is voltak hasonló gondolatai az átváltozás előtt, de soha nem került még ennyire közel a dologhoz, legalábbis az első átváltozás óta nem. Ha normális állapotban lenne, valószínűleg nem törődne ezzel, hiszen legtöbbször nagyon könnyelműen bánt az ilyesfajta érzéseivel, átsiklott felettük, hiszen a természete egy részéhez hozzátartozott a vérengzés utáni vágy.
 - Más dolgom volt.
Morogja és elnéz a másik irányba. Kicsit elege van abból, hogy mindenféle féligazságokat kell kitalálnia, miért tűnik el olykor napokra a lány közeléből. Pedig igazán szerette vele eltölteni a felesleges idejét. Manda nem volt kellemetlenül kíváncsi és minden megkapott tőle amit csak akar, továbbá meg is talált mindent benne, amit egy lányban keresett, kivéve persze a szerelmet, de arról ő már elég régen lemondott.
 - Kijöttem gondolkodni, nem vagyok jól.
Ha a vérfarkassággal nem is, a bipoláris zavarral még a mellette ülő is tisztában van. Csak remélni tudja, hogy ezt erre is rátudja fogni, hiszen végül is ez is közrejátszik, pont azért érzi magát annyira rosszul amiatt ami tegnap történt.
 - Talán valami baj történt?
Ránéz és összevonja a szemöldökét. Reméli, nem történt semmi probléma, mert fáradt ahhoz, hogy még azt is megoldja.

Manda

Kezd elege lenni a faggatózásból. A hazugság azért tűnik kézenfekvőnek, mert azzal el lehet kerülni egy rakás problémát. Nem akarja, hogy Manda féljen tőle, azt meg pláne nem, hogy elkezdjen hősködni. Számtalanszor hallgatta végig a monológokat, amiket azután kapott, hogy vallott. Egyedül egy valaki nem kezdett bele, de ő egészen más, hiszen neki nem kellett mondania semmit, ő érezte. De itt most egészen másról van szó. A mellette ülő lány egész egyszerűen csak ember, hogyan is magyarázhatna el neki olyan dolgokat, amiket az ő esze fel sem tud fogni? Márpedig, ha most bevallja, hová szokott járkálni, az kérdéseket fog maga után vonni, amihez szintén nincs elég jó hangulatban. Miért nem tud a lány egyszerűen csak elhallgatni? Legszívesebben felkelne és itt hagyná, minden szó nélkül.
 - Annyival jobb lenne, ha egyszerűen csak elhallgatnál.
Összepréseli a száját, egy ideig nézi Mandát a hűvös tekintetével, majd megrázza a fejét és a másik irányba fordítja a tekintetét. Minek ez a rengeteg faggatózás? Miért akar a háztársa ennyire rátelepedni? Hiszen nem fogadott neki örök hűséget, gyakorlatilag nincs is közük egymáshoz, akkor meg minek ez a nagy felhajtás? Kezdi felidegesíteni magát ezeken az apróságokon, aztán észbe kap. Nem kellene ennyire kilátástalanul szemlélnie a dolgokat. Amanda azért van vele, mert szeret vele lenni, Kornél is így van ezzel. Látszik rajta, hogy aggódik érte. Ebben a percben kezdi megbánni a tulajdon gondolatait. Lustán a lány keze után nyúl, az ajkához emeli és futó csókot nyom rá.
 - Nem akartam így reagálni.
Bocsánatot kérni? Ugyan...ő arra soha nem volt képes, nem most fogja ezt a remek szokást elkezdeni, de a kézcsók felért egy bocsánatéréssel, ennyi pedig több volt, mint amit a lány várhatott tőle ezekben a döcögős percekben. Felsóhajt, zavartan beletúr a hajába majd a lány felé fordul.
 - Zaklatott vagy, elég gyorsan ver a szíved.
Végigpillant a lányon, várja, hogy mi lesz erre a reakció. Először inkább csak teszteli a dolgot, nem akarja csak úgy ráborítani a dolgot, mert nem akarja, hogy Manda megijedjen és otthagyja.

Manda

Próbálkozik. Leginkább ez jellemző arra az időintervallumra amit itt töltött és tölt is jelenleg. De bármennyire is próbálkozik, azért mehet minden fényesen. A legutóbbi átváltozás megerősítette abban, hogy nincs helye egy iskolában, ami tele van ártatlan áldozatokkal amik egy farkas szemében nem minősülnek másnak, mint húsnak. Ahogy pedig Manda arcát figyeli, rájön, hogy ez az egész semmi más csak tettetés. Zaklatott, rosszul érzi magát, attól még inkább, hogy itt ül mellette valaki, aki válaszokat vár. Nem adhat, egyszerűen nem képes csak úgy kiadni magát valakinek, kizárt dolog, még akkor sem, ha ez a lány éppen közelebb van hozzá mint az összes többi. Lényegében semmi nem változtat a helyzeten, a titok akkor is titok marad.
Ahogy meglátja a lány arcán a reakciót, egy apró mondat vált ki, már biztos benne, hogy az egészet hagynia kell a fenében. Megrázza a fejét és sóhajtva felkel a helyéről, sziszeg egy kicsit, ropognak a csontjai, így megropogtatja a nyakát és lepillant Mandára.
 - Felejtsd el amit mondtam. Nem fontos.
Megrázza a fejét, elnéz a kastély irányába, majd kisvártatva vissza a fa tövében kuporgó lányra. A szavak a torkára forrnak hiába akar bármit is kinyögni, minduntalan elhallgat, pedig éppen csak a hangok kiadásához elég levegőt vette magához. Kicsit nehezebben megy, mint azt gondolta volna, de tudja, hogy így lesz a legjobb. Amanda veszélyt jelent, mert túl sokat tud, vagy legalábbis sejt és az neki bőven elég indok ahhoz, hogy távol tartsa magát tőle, keltsen ez benne bármilyen érzelmeket is.
 - Amit azt illeti, felejtsd el ezt egészet, hiba volt, hogy megint közel engedtél magadhoz.
Mindehhez társít egy jól koreografált fintort és hátat fordít, angolosan távozva, mielőtt még elharapódzhatnának az események. Nem akart szerezni magának még egy púpot a hátára, de kénytelen volt, amúgy is tudta, hogy ez lesz a vége. Idővel pedig majd a lány is megfog békülni, talán. Vissza sem nézve nyitja meg a hatalmas tölgyfaajtót és megy be a kastélyba, de biztos, hogy nem a Rellon felé, az túl nyilvánvaló lenne.

Állia

Unalmas nap volt. Egy olyan unalmas nap, ami semmi érdekfeszítő dolgot nem rejtett magában. Ezt már akkor tudta, amikor reggel kinyitotta a szemét, mégis felkelt, rávette magát és rávette magát, hogy elkezdje a napot. Letusolt, felöltözött és mikor már biztos volt benne, hogy a diákok végeztek a reggelivel, lement a konyhába, hogy egyen valamit. Amikor csak lehet kerülte a társaságot, antiszociális típus volt, nem szeretett beszélgetni, az üres fecsegés pedig egészen feldühítette, ezért vonult inkább vissza. A nap nagy részét a szobájába begubózva töltötte, bámulta a falat, és próbálta magát kirángatni a lelki sivárságból. Voltak ilyen napjai, amikor a gyógyszeradagok ellenére is rossz kedve volt. Kellemetlen érzések kerítették hatalmába, rátelepedtek a gondolataira, és nehéznek érezte magát, oly annyira nehéznek, hogy nem is akar megmozdulni.
Végül mégis megtette.
Felvette a melegítőjét és úgy döntött, hogy elindul futni, a hideg ellenére. A mozgás mindig segített, az arcába csapó szél pedig kiürítette a gondolatai közül a negatív foganatokat. Reménykedni tudott benne, hogy ez most is így lesz. Nem ment messzire, már csak az elővigyázatosság miatt sem. Lefutotta a falu határába, majd szépen vissza. Nem rohant, inkább csak kocogott, de még így is gyorsabb volt, mint egy közönséges, vele egykorú srác. Hiszen ő nem volt közönséges, a szó legnemesebb értelmében bestia volt, egy szörnyeteg. Ez pedig még ebben a nyomott hangulatában is büszkeséggel töltötte el. Oly annyira, hogy nem volt kedve visszavonulni a szobájába magányába s bár társaságra nem vágyott, a szabad levegőre igen. Átfutott a réten, csak úgy találomra, és néhány perc múlva a Fénylő Lelkek Udvarán találta magát. Fintorgott egyet a kőszoborra, csak úgy köszönésképp és pásztázni kezdte a körletet. A sötétedés ellenére egészen jól ki tudta venni, hogy nincs egyedül, ráadásul a szívdobogását is kitűnően hallotta. Nem akar ráijeszteni ezért jó nagy zajt csapott, köszörülte a torkát.
 - Ne aggódj, nem foglak megenni.
Olyan furcsa volt a pillantása, hogy kénytelen volt megszólalni és mondani valamit, ha már normális köszönésre nem képes.

Állia


Ennyit arról, hogy megpróbál normális lenni valakivel. A kislány itt van egyedül, a sötétben egy könyvet olvasgatva. Szemtanuk sehol és beszólogat neki, akit többet között gyilkolásra képeztek ki. Nem okos dolog. Főleg, hogy mindezt elég lehangoló és unalmas stílusban teszi. Egy pillanatra felvonja a szemöldökét, majd elmegy mellette. Nem érti mire fel a felesleges rinya.
 - Nem, inkább egy szófordulat volt.
Fintorog, nem igazán tud erre mit reagálni, kissé hihetetlen, hogy ilyen aprócska törpéknek is ekkora szája. Alig látszik ki a földből, de már járatja a száját, hihetetlen. Ráadásul a rosszabb fajtával kezdett ki, minderről persze nem tehet, hiszen tudatlan, az is lehetséges, hogy nemrég érkezett az iskolába.
 - Nem érdekel mennyi idős vagy, de az biztos, hogy nem lehetsz túl okos, ha a félhomályba olvasol.
Mutat a könyvre, majd megvonja a vállát. Nem sokat tud az ilyen szokásokról, az is lehet, hogy a lánynak valami csodálatos képessége van..bár, ahogy elnézi semmi érdekes, semmi izgalmas, csak egy egyszerű kislány, akinek túl nagy a szája és próbálkozik.
 - Na de nem zavarlak tovább, csak ne legyél túl sokáig kint, még a végén megfázol.
Megrázza a fejét, hitetlenkedve fölnevet. Még mindig nem hiszi el amit hallott. De legalább már tudja, miért nem barátkozik senkivel, vagy miért nem áll le törpékkel. És most sem teszi meg, inkább továbbáll. Feleslegesen nem fog vesződni, főleg nem ilyenekkel.
 - További jó olvasást a sötétben.
Félvállról int, majd átszelve az udvart bemegy a kastélyba, maga mögött hagyva a lányt.  

Zora

 - Nem hiszem el, hogy soha nem jártál még itt.
Hitetlenkedve nevet fel, miközben körbejárja Zorát, majd mikor mellé ér a legnagyobb természetességgel fogja meg a kezét. Épp a faház felé sétálnak, nagy nyugalomban. Ráérnek, neki legalábbis nem kell sehová sem sietnie, úgy döntött, hogy a Navinesre szánja a ma délutánját.
Reggel korán kelt, még a nap sem volt fent, amikor elment futni, de most sokkal nagyobb távot tett meg, mint általában szokott, így elszámította az időt és lassan dél volt, mire visszaért. Gyorsan lement a konyhába, hogy szerezzen magának valami kaját. Teljesen fel volt dobódva. Rájött, hogy hiányzott neki a mozgás az életéből és mióta reggel elmegy futni azóta kevésbé ingadozó a hangulata, ez pedig bizakodásra adott okot, neki legalábbis mindenképp. Elvégezte a délutáni teendőit, a Navine felé. Csak az emlékeire hagyatkozhatott, nem volt keresnivalója a sárgák felé, csak remélni merte, hogy a klubhelyiség a két év alatt nem költözött el. Tovább tartott, mint remélte, de megtalálta, most már csak annyi volt a feladata, hogy türelmesen várjon, ami soha nem tartozott az erényei közé. Megnézte az óráját, cancogott egy sort, de Zora nem váratta meg sokáig, így már el is indulhattak arra a helyre, amit kinézett a mai találkozónak. A biztonság kedvéért most kabátot is vett, nem túl vastagot és azt is csak azért, hogy ha úgy adódna, odatudja adni a lánynak, aki szerény véleménye szerint mindig fel van öltözve ez pedig meggátolja abban, hogy alaposan megnézhesse.
 - Próbáltam olyan helyet keresni, ami távol van a kíváncsi tekintetektől, először az erdőre gondoltam, de nem akartam, hogy ott fagyoskodj.
Könnyedén megvonja a vállát. Igazi gavallér lesz belőle erre a néhány órára és csak reméli, hogy Zora pozitív hatása kihat a délutánra és nem válik komorrá és agresszívvé. Kisvártatva meg is érkeznek a Faházhoz, ő pedig előre engedni a lányt, azzal a nem is igazán titkolt szándékkal, hogy hátulról is bámulhassa.

Zora

 - Akkor nem a megfelelő emberrel mentél az erdőbe, nekem az a kedvenc helyem.
Az mér egészen más kérdés, hogy ki és milyen okból jár oda, ráadásul jelenleg ő uralja az erdőt, ha ő ott sétál, az állatok menekülésre fogják, akár ember akár farkas alakban tesz látogatás a fák közé. Felismerik és reflexből elhallgatnak és visszakúsznak a vackukba, pedig ő soha egyetlen egy állatot sem támadott meg, olyanok más zsákmányra vadászik, de azért mégiscsak ösztönlényeg, ezért nem hibáztathatja őket senki.
 - Mindig az vagyok, nem vetted észre?
Pontosan. Zora még kapott elég dózist az igazi Kornélból. Akkor biztosan nem érezné magát ekkora biztonságba mellette és rövid úton le is lépne a színről. Ő maga pedig pont ezt akarja elkerülni. Mint kiderült a lány inkább kapott hideget, mint meleget, ami igencsak megviselte. Látszódott rajta, hogy korához képest túl sokat élt meg és abból is csak a rosszat. Mivel Kornél tisztában volt vele, hogy milyen is ez, igyekezett megszépíteni, vagy leginkább mássá tenni az együtt töltött időt. Ezalatt valamennyire sikerült megismernie a lányt és minél többet tudott meg róla, annál inkább igyekezett viselkedni, mert nem akarta bántani, tényleg nem. Csinált már épp elég csúnya dolgot ahhoz, hogy ezt most ne baltázza el. Nem sok ember volt a kastélyban, akiért ezt szívesen megtette, talán Zorán kívül csak egy, de vele egészen más volt a helyzet.
 - Hallottál valamit a pasidról?
Fintorogva mondja ki a "pasid" szót. Mivel időközben azt is megtudta, hogy Zora nem szabad préda, vagy legalábbis hivatalosan nem az. Az persze más téma volt, hogy amióta először megcsókolta a stégen, megtette többször is amik ellen a Navines egyáltalán nem ellenkezett. Ezek az esetek azonban ritka számba mentek, mivel eszében sem volt átlépni azt a bizonyos határt. Mindig csak szépen adagolta a dolgokat, pont annyit, amennyit szerinte a lány amúgy is labilis lelke eltudott viselni. Szokásához híven nyúl bele a kabátzsebébe, kivette a cigijét, rágyújtott majd előrángott az egyik zugból egy kopott pokrócot és egy nagy üveg lángnyelv whiskeyt. Még reggel hagyta itt a futás előtt, mondván ez majd feloldja a hangulatot.
 - Remélem nincs ellenedre a dolog...vagy legalábbis nem fogsz megbüntetni érte, prefikisasszony.
Ez a másik volt, amit bírt benne, nem hiába a titulus nagyon jól állt Zorának, főleg, hogy szinte minden szabályszegést eltűrt, vagy legalábbis szemet hunyt fölöttük.

Zora


Igyekezett lépést tartani a lány hangulatváltozásaival, bár hosszú távon ebbe beleunt, de mivel még csak fél órája sincsenek együtt így elsiklott a kissé epés megjegyzés fölött. Talán ő néha lelkesebb volt, mint Zora, maga sem tudta volna megmondani miért. Egy normális okot talált rá, az sem volt éppen a legtisztább. Megfogadtatták vele, hogy segít az elesetteken és nem hagy hátra egyetlen bajtársat sem. Zorát pedig valamiért a bajtársának tekintette, talán azért, mert hasonlítottak. A negatív hozzáálláson pedig néha javítani kell, hogy utána legyen hová visszaesni. Egy ideig figyelte a lány arcát, majd megrázta a fejét, kivette a cigit a szájából és kifújta a füstöt.
 - El sem tudod képzelni, mennyi munkám van benne.
Elfintorodik, de azért a szemei nevetnek. Messze áll ő attól, hogy Zora szemére vesse a dolgot de valamilyen szinten akkor is hízelgő, hogy legalább feltűnt a próbálkozás. Mert ő tényleg mindent bevetett, talán többet is, mint amennyit kellett volna. Újra és újra feltette magában a kérdést, hogy vajon megéri-e. De válasz soha nem érkezett. Figyelte, ahogy Zora kivette a kezéből a pokrócot és leterítette, kisvártatva leül rá, majd lerántotta lányt maga mellé. Szembehelyezkedett vele, a cigi még mindig a kezében volt, ügyelt arra, hogy a lány ne szívjon be a szükségesnél több füstöt. Majd egy gyors mozdulattal felpöckölte az ital tetejét.
 - Ez remek hír.
Tényleg az volt. A srác, bárki legyen is az igencsak belerondított volna a dologba és komoly károkat okozott volna a lány lelkének, ezt pedig nem akarta. Maradjon csak ott ahol van, ha Kornélon múlna vissza se engedné a kastély területére.
 - Na jó figyelj. Szeretném ha mosolyognál egy kicsit, vagy legalább nem ilyen savanyú képet vágnál, mert borzalmas. Én a magam részéről komoly erőfeszítéseket teszek azért, hogy ilyen állapotban legyen.
Talán Zora el sem tudja képzelni, mennyire nehezen megy neki. Egy pillanatra megcsillan a szemében a fáradtság, de utána el is tűnik. Egy utolsót szív a cigijébe, majd elpöccinti amilyen messzire csak tudja.
 - Van pár dolog, amit szeretnék rólad megtudni. Mondo egy állítást, ha igaz rólad akkor iszol, ha nem, akkor nekem kell innom. Ez fog menni felváltva addig, amíg nem látsz kettőt. Ráadásul ez a legkönnyebb módja annak, hogy ne fagyj meg. Valahogy meg kell hozni hozzá a kedvet.

Zora

 - Nem utálom, csupán idiótának tartom. Szó nélkül elmegy, még csak egy üzenetet sem hagyva. Vagy nem számítasz neki, vagy azt hiszi, hogy megvárod és nem nézel rá senkire. Elég ostoba húzás.
Grimaszba torzul az arca. Néhány éve pont ő is ugyanezt tette, szóval bagoly mondja verébnek. Persze neki nyomós oka volt rá, de honnan tudhatja, hogy vajon a másik srácnak nincs-e? Tényleg nem utálta, hiszen nem ismerte, csupán csak néhány dolgot tudott róla, azokat is Zorától. Vigyorogva törökülésbe tornázza magát, se túl távol se túl közel a lányhoz, van közöttük épp annyi hely, amelyet az idő múlásával majd tud csökkenteni. Nem zavarná ha a lány megint rajta kötne ki, mert ugyebár a jó ügyért mindent.
 - Te is kérdezhetsz.
Valójában fogalma sem volt róla, hogy mit fog kérdezni a lányról. Túl sok mindent meg akart róla tudni, de most, hogy itt volt rá a lehetőség egyetlen ép kijelentés sem jutott eszébe. Szórakozottan végighúzta az ujját az üvegen, már alig várta, hogy ihasson belőle és titkon azt remélte, hogy Zorát is sikerül leitatni. Nem akarta kihasználni, hogy elveszíti a józanságát épp csak szerette volna feloldódva látni, amikor nem ragaszkodik olyan görcsösen ehhez a ronda maszkhoz.
 - Ha valamire nem akarsz válaszolni, akkor nem kell, nem foglak semmire sem kényszeríteni. Ráadásul a legcikibbet már biztosan tudom.
Elvigyorodik, miközben odahajol a lányhoz és megfogja a rózsaszín felsőjét, csúfos vigyor ül ki az arcára, majd gyorsan elengedi és visszaül.
 - Csinos. Jól áll a rózsaszín.
Persze a bók nem a felsőjének szólt és erre valószínűleg Zora is rá fog jönni egyhamar. Kornél pedig nem zavartatja magát, máskor folyton hazudik, most hagy mondjon igazat.
 - Szóval, mugli születésű vagy. Fogadni mernék, hogy nagy családotok van.
Nem kérdés, kijelentés, hiszen valójában ez a feladat. Ha igaz amit állított válasz helyett Zora kénytelen lesz inni, ha pedig Kornél tévedett, akkor ő iszik. Az egyik leghatásosabb ivós játék a földön.

Zora


 - Hát tévedett.
Könnyedén megvonja a vállát. Egyelőre még nem tudta eldönteni, hogy Zora megéri-e a kínlódást, vagy nem. Tetszett neki, hogy csak úgy lehet valakivel, kötöttségek nélkül. Tetszett neki a lány, de ahhoz túl ködösek és borúsak voltak a gondolatai, hogy ebből képes legyen többet is kihozni. Furcsa volt a változatosság kedvéért normálisnak tettetnie magát. Tudta, hogy a lánynak erre van szüksége, mostanában pedig már úgyis sokat jótékonykodott, legalább nem esik ki a szerepből.
 - Hát, betegesen vonzódsz a tanárokhoz bár fogalmam sincs miért. Megfordult a fejemben a gerontofília, de tényleg csak megfordult.
Bocsánatkérő mosolyt küld felé, igazából csak poénkodni akar, de ez kevésbé jött vissza. Igazából örül annak, hogy Zora nem rémül meg az extrém dolgoktól, mert ha egyszer valamikor úgy hozza a sors, hogy megtudja, mi is ő valójában, van arra reális esély, hogy nem rohan el fejvesztve. Figyeli a lányt, ahogy lassan de biztosan elpirul és a győzelem érzése magával ragadja. Ezek szerint legalább megértette, mire ment ki a bók. Ha pedig ilyenekkel zavarba lehet hozni, akkor a mai este folyamán nagyon könnyű dolga lesz. Végignézi, ahogy Zora kortyol, majd elveszi tőle az üveget és ő is nagyot kortyol. Élvezi, ahogy az alkohol végigégeti a nyelőcsövét és felmelegíti minden porcikáját.
 - Egyébként ez így nem teljesen igaz. Legjobb tudomásom szerint egyke vagyok, de nem ismerem az apámat.
Mielőtt azonban nagyon belemennének az analizálgatásba, Kornél gyorsan köhint egyet, ez a téma nem tartozik épp a kedvencei közé. Már a következő állításon agyal, a szemeit Zora tekintetébe fúrja, mintha onnan akarna kiolvasni valamilyen általános igazságot a lányról, pedig ő ennél mélyebbre szeretne menni. De azért próbál a realitás talaján maradni, mert nem akar ő inni, a cél az lenne, hogy leitassa a lányt, nem pedig fordítva.
 - Olyan lánynak tűnsz, aki sokat aggódik. Kíváncsi volnék miért.
Fogalma sincs, hogy ez a felismerés mégis honnan jött, egyszerűen csak kibukott belőle.

Zora

 - Ne értsd félre, egyszerűen csak, utalnak jelek erre. Nem magamban vagyok biztos, hanem a helyzetben.
Ha annyira megszerette volna várni a barátját, akkor most nem lenne itt, nem csókolta volna meg és nem találkozgatna vele. Igaz, Zora szemében gyakran feltűnik a kétség és a bűntudat, de olyankor igyekszik elfordítani róla a tekintetét, mintha valami illetlen dolgot látna, amiről igyekszik tudomást sem venni. Mikor Zora meglöki hátradől egy kicsit, erőltetett színpadiassággal felszisszen és a vállához kap. Mindezt csak a poén kedvéért, hogy oldja a téma komolyságát, ezzel állítva kontrasztot.
 - De egy kicsit az. Ha nem tudnám, hogy a családod kerek, azt hinném a te apád is lelépett és most ezzel próbálod kompenzálni.
A tekintete és a szája is nevet. Oké, viccnek talán kicsit morbid de a helyzetnek attól még komikus. Önmagában pedig semmi rossz nincs abban, ha az ember keresi a párját, akivel jól érzi magát, akivel boldog lehet és aki előtt nem szerepet játszani. Sokaknak ez a fő célja, ráadásul mindenkiben benne van az igény erre. Esze ágában sincs elítélni Zorát, amiért próbálkozik, vagy próbálkozott.
 - Ugyan, kaptam helyette egy csodálatos mostohaapát, aki a nevére vett.
Még mindig ökölbe szorul a keze, hacsak megemlíti. Hiszen Kornél miatta olyan, amilyen. Neki köszönhet minden személyiségbéli törést, minden heget a testén. Ő az az ember aki legnagyobb és a legrosszabb benyomást tette rá élete során és kétli, hogy ez lehetne fokozni, kivéve akkor ha ismerné azt a vérfarkast, aki megharapta.
Miután Zora iszik és elhangzik a következő állítás, már fogja is az üveget és nagyot kortyol. Kár volna tagadnia, ő a velejéig romlott. Legalább a lány tisztában van ezzel is, most az egyszer nem akarja a zsákbamacska szerepét játszani.
 - Te viszont, a légynek sem tudnál ártani, már úgy értem komolyan.
Ebben azért nem egészen biztos, hallani rajta, hogy tétovázik. Ki tudja, milyen vadmacska él a gyönyörű tekintetek mögött. Bár ártatlannak látszik, sokszor mondják, hogy alamuszi macska nagyot ugrik.

Zora


Az apákról való diskurálás valamiért nem szerepelt a tervei között, mégis ide jutottak, de hát ha már itt tartanak, akkor miért ne? Az ital és a társaság felbátorította és úgy érzi, hogy megbízhat a lányban, ez pedig nála igencsak nagy szó. Vesz egy mély levegőt, de lekapja a tekintetét Zoráról.
 - Az apai gondoskodás jeleit egész életemben magamon fogom viselni. De már túl vagyok rajta.
Már amennyire túl lehet ilyesmin lenni. A sebek a hátán, karján egész életében emlékeztetni fogják a gyerekkorában ért sérülésekre, az egy betegségekről nem is beszélve. Már nem zavarja a dolog, hiszen évek óta nem látta a mostohaapját, de még mindig a tervei között szerepel az öreg likvidálása, egyszer pedig mindennek eljön az ideje, neki csak annyi a dolga, hogy türelmesen kivárja a sorát. A részletekbe nem akar belemenni, nem szeretné a lány arcán látni a sajnálatot, így próbál közömbös maradni és inkább a következő állításra koncentrálni. Az lesz a legjobb mindkettőjüknek ha szépen átsiklanak a témán, csak úgy egyszerűen. Elégedetten figyeli Zora harmadik kortyát, amikor az elképedés félreismerhetetlen jelei mutatkoznak az arcán. Fintorba torzul az arca, az egyik szemöldökét felvonja a szemében pedig hitetlenség csillog.
 - Biztos?
Elveszi az üveget, nagyot húz belőle, majd utánaszív egy kis levegőt. Nem tudja elképzelni, hogy Zora képes lenne arra, hogy valakin is sebet ejtsen, vagy komolyabb sérülést okozzon neki a szó bármilyen értelmében, de mivel még nem tapasztalta meg, így kénytelen hinni a szavainak. Hirtelen ötlettől vezérelve mászik közelebb a lányhoz, kezdte megunni, hogy olyan nagy közöttük a távolság és mivel semmi nem akadályozza meg a közeledésben, így elégedett vigyorral a képén teszi a két kezét a lány két térdére és elmélázva dobolni kezd rajtuk az ujjaival.
 - Akkor mondok még valamit. Nem ellenkeznél, ha most megcsókolnálak..sőt, ami azt illeti még élveznéd is.
A nagyképű vigyor természetesen ott virít a fején. Lassú neki a tempó és lassan fogy az ital is.

Zora


 - Lorelei? Az ki? Jó csaj?
Gúnyos vigyor terül szét az arcán, pedig igyekezett halál komolyan feltenni a kérdéseket. Ez is a teszt része, kíváncsi arra, hogy vajon Zora hogy reagál erre. Vajon féltékeny lesz, vagy szimplán csak lerendezi egy vállrándítással? Nem a kapcsolatuk milyenségét akarta ezzel kitapogatni, csupán jobban megakarta őt ismerni, az ilyen apró jelek pedig számára sokkal beszédesebbek, mint a kimondott a szavak. Hazudni bárki tud, Kornél ebben például profi, bár nagyon büszke magára, mert Zorának eddig egyetlen egyszer sem hazudott még. Ha elakarta ferdíteni az igazságot, inkább elhallgatott, vagy ráharapott a nyelvére és kelletlenül kibökte az igazságot. Olyan érzése volt, valahányszor hazudni akart, hogy azok a hatalmas szemek rögtön leveszik, ha füllent. Olyankor mindig bekúszott elé Zora arca, ahogy mérgesen az ajkát összepréselve figyeli, ezt az arcot pedig nem szerette volna látni élesben. Elégedett képpel figyeli, ahogy a lány két nagy kortyát, kicsit hátrébb is hajol, hogy az üveg kényelmesen elférjen kettejük között, majd kiveszi a kezéből és hallgatja a következő állítást.
 - Csak akkor, ha nincs ellenedre.
Természetesen azért iszik, mert nagyon is megakarja és meg is fogja csókolni, hiszen azért jöttek el a kastélyból olyan helyre ahol kettesben lehetnek, hogy ez minden gond nélkül megtudják csinálni. A szabad kezét az lány arcára simítja, majd lerakja maga mellé az üveget és kicsit felemelkedve fölé hajol, hogy megcsókolhassa Zorát. Elnyújtja addig ameddig csak tudja, hiszem nem sietnek sehová, először csak kínzó lassúsággal, majd egyre hevesebben, végül belevigyorog a csókba és visszahúzódik.
 - Bármennyire is szeretném ezt folytatni...de sajnos én jövök.
Kacsint, ad egy még neki egy gyors csókot az ajakira, majd mintha mi se történt volna, visszahúzódik, de nem túl messzire.
 - Bűntudatod van.
Jelenti ki egyszerűen, pedig nem biztos benne, inkább csak a kíváncsiság hajtja.

Zora

Poénnek vette. Nem tudja megállni, hogy ne bólintson elismerése jeléül. Örült neki, hogy a lány helyén tudja kezelni az ilyen jellegű dolgokat. Ráadásul nyilvánvaló volt, hogy nem gondolja komolyan, annyira még ő sem faragatlan, hogy miközben az egyikkel van, addig egy másikra gondoljon, akit még csak nem is ismer. Zora minden megtestesített amit külső alapján keresett egy lányban. Nem volt túl alacsony, nem is magas, gyönyörű haja volt, az arca, a tekintete...nem is beszélve az egyéb kivételesen figyelemreméltó idomokról. Az illata pedig, újra és újra megszédítette a srácot és összefutott a nyál a szájában. Azt is eltudta képzelni, mi történne ha esetleg teliholdkor érezné meg ezt az illatot és abban a pillanatban már egészen biztos volt benne, hogy nem hagyna Zorának lehetőséget a menekülésre, még akkor is nehéz lenne megállnia, ha előtte bevette volna a főzetet. Ez pedig újabb kérdést vetett föl benne. Vajon az érzelmek befolyásolják az ilyen jellegű érdeklődését? Annyi mindent megakart tudni a vérfarkasokról és a farkaslétről, a lista hosszú volt és folyamatosan bővült, ő maga pedig úgy érezte, egyre kevesebb ideje van mindezt megtudni vagy kitapasztalni.
 - Szóval cicaharc, egy pasiért. Azt hittem nem lesz ennyire klisés.
Nevetve csóválja a fejét. Valahol gondolta, hogy valami ilyesmi lehet az indok. Hiszen min tudna veszekedni két prefektuslány? Szemceruzán, fésűn, vagy pasikon. Mivel tudta, hogy Zora nem olyan sekélyes, hogy apró dolgok miatt álljon neki hadakozni, így nyilvánvaló volt, hogy csak az az egy dolog lehet, ami minden nőből képes állatot csinálni bármiféle-fajta mágia nélkül, ez pedig egy férfi szíve.
 - Eddig azt hittem, hogy hezitálsz.
Válaszolja könnyedén, miközben nagyot kortyol az italból. Lassan de biztosan kezdi megérezni a hatását, de ez csak annyiban mutatkozik meg, hogy bátrabb lesz Zorával szemben, ami nem feltétlenül rossz. Kevésbé figyel oda, hogy úriember legyen. Tovább dobol a lány térdein az ujjaival, miközben a szemeit figyeli, nem tehet róla, annyira észveszejtőek!
 - Igyál.
Mondja könnyedén a kijelentés után, mintha csak arra válaszolt volna, hogy mennyi az idő. Pontosan tudja, hogy mihez kezdjen Zorával, még csak azt nem tudja, hogy ezt milyen formában szeretné megtenni. De a bódult elméje miatt sokkal könnyebbnek tűnik minden.

Zora

 - Talán a fő ok nem az volt, de az is közrejátszott.
Annyira nem kíváncsi a részletekre, felesleges olyan témákba belemenni, ami esetleg alkalmi kellemetlenségre adhat okot, hiszen nem ezért vannak itt. Később, ha esetleg lesz ilyen, akkor majd minden szépen megkérdez tőle, vagy Zora elmeséli magától is. Jelenleg nem érzi magát annyira biztos pozícióba, így nem bocsátkozna hangosan ilyen kijelentésekbe. Ha nem akarja elmondani, akkor úgysem fogja. Ez közöttük amolyan hallgatólagos beleegyezés. Mindig vannak tabu témát. Zora pasija, Kornél múltja, a jövő...ezek voltak azok a témák amiket inkább elkerültek.
 - Elég gyors kör volt. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ez volt a célom.
Ez éppen így ebben a formában nem teljesen igaz. Csak Zorát akarta, amennyire csak lehetett, az pedig, hogy hosszabb távra is megszerzi csak járulékos nyereség volt számára. Erre a gondolatra legszívesebben összedörzsölte volna a tenyerét, pedig nem volt az a fajta srác aki az ilyenekbe csak úgy szimplán belemegy, nem csak maga miatt nem, hanem a nőnemű egyedek miatt sem. Ezzel kímélte meg magát egy rakás hisztitől és felesleges problémától amiből kapott bőven az elmúlt időben, hála egy törpének.
 - Ohh hát azt nem lehet szavakba önteni.
Gúnyos vigyor kúszik az arcára, miközben az üveghez közelebb eső kezével megragadja az italt és nagyot húz belőle. Az idő már biztosan későre járt, közben besötétedett és felgyúltak a kastély távoli fényei. Nem is érezte, hogy ennyi idő telt volna el, de ha az ember jól mulat, az idő csak úgy rohan.
 - De ha szeretnéd akkor szívesen megmutatom.
Nem bírta megállni, hogy ne kacsintson rá. Fölpattant, fölsegítette a lányt is, gyorsan összetekerte a plédet és leterelte Zorát a faházról. Nem volt szándékában visszaengedni a lányt a sárgákhoz, ma mindenképpen magának akarta és ez valamilyen szinten nyilvánvalóvá is vált. Éppen csak valami melegebb és világosabb helyet akar választani. Könnyed léptekkel indultak vissza a kastély felé, a sötét nem akadályozta a tájékozódásban és miután beértek, rögtön elindultak a folyosón, valamerre.