Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása
Visszatérés az új tanévre - Ruha
A helyzet úgy áll, hogy hiába költöztek a szüleim Bogolyfalvára, ott is a legimpozánsabb házba, a leglátványosabb helyre, a legelőkelőbb utcába, mert hát mégiscsak egy Andrássy-házról van szó, valahogy mégis úgy alakult - úgy alakítottam -, hogy az iskolába nem a faluból, hanem Budanekeresdről érkezem az új tanévre. Jó, ha az embernek vannak rokonai, akiket feltétlenül meg kell látogatnia még mielőtt megkezdődik a következő éves hajtás.
Az olyan kérdésekre, mint, hogy van-e már udvarlójelöltem, azt feleltem, nagyon finom a sütemény, vagy éppen kértem még egy kis teát, de még ez is jobb volt, mint otthon az édesanyám szigorú pillantásától kísérve minden mozdulatomat. Ha az ember első gyereke, túl azon, hogy nem is a sajátja, hozzámegy egy "vademberhez", a második, az első szülött fiú vérfarkassá lesz, és a tetejében még meleg is, akkor már csak a harmadikban bízhat. Csakhogy, a bökkenő, hogy a harmadik egy kígyó, egy olyan átokkal sújtott most még lány, aztán már csak lény, aki egy nap örökre a nyálkás test fogságában ragad. Szóval anyám mindenképpen meg van áldva velünk, mégis, úgy vélem, hogy a külön töltött napok jót tesznek majd nekünk. A vonat még éppen időben fog beérni ahhoz, hogy hazasétáljak, átöltözzek, és felérjek a kezdésre. Mások a két időpont között rendezkednek be a következő időszakra, nekem legalább ezzel nincs gondom, ugyanis a saját ágyamban hajthatom álomra a fejem. Így most nincs nálam más, csak egy kis bőrönd, amivel szoktam utazni, meg az oldaltáskám, amiben a legszükségesebbek vannak, egy kis rágcsa, innivaló és egy jó könyv.
- Szabad?
Pillantok a már bent ülő srácra, és, amikor igen jelzést ad, belépek. Nem az ablakhoz ülök, hátha oda más szeretne, lassan indul a vonat, sokan még a peronon búcsúzkodnak, vagy éppen most készülnek felszállni. Biztos vagyok benne, hogy nem ketten leszünk csak itt, de amíg várakozunk, iszok egy kortyot és kiveszem a könyvem.