Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Várffy-Zoller RóbertPéntek délutánA Maid Café már egy ideje véget ért. A visszajelzések többségében pozitívak voltak szerinte, bár volt egy eset, amire semmi szükség nem volt és ami első pillanatban majdnem szívbajt okozott nála. Természetesen a róka látogatására gondolunk a cafésok köreiben, ugyanis az egyik vendégnek sikeresen az ölébe lett hányva és aki mindezt kivitelezte, Niki volt. A lány mentségére legyen mondva, a gyomortartalom Ace Ventura állapotát egy bájital idézte elő és nem szándékosságról volt itt szó. Utána szépen eltakarítottak, nagyobb gond nem lett belőle, de mégis a gondok nem értek véget. A kölcsönzött asztalokat-székeket vissza kellett szolgáltatni, s mivel ő kérte ki őket, őt korholták le, mik azok a karcolások a berendezési tárgyakon? A sírás kerülgette ezért, de felbugyogott benne egy más érzés, gondolat is: az az idősebb fiú... ha egyszer a markába kaparintja, valahogy leveri rajta azt a fejmosást, amit helyette ő kapott meg. Ennek szellemében született meg az ötlet a fejében: kiplakátolni jól látható helyre a földszinten a következő szöveget "Tartozol nekem a Maid Caféért, Várffy! Ha férfi vagy, gyere és rendezzük le a dolgot szemtől szemben, vagy megjárod! Várlak pénteken délután a bogolyfalvi játszótéren!" . Kicsit úgy állította be az üzenetet, mintha hú, de veszélyes lenne és ki tudja, mit akar művelni áldozatával, holott nem, csak egyszerűen erre a stílusra állt rá a pennája. Jelenleg éppen egy hintán ücsörög elszánt arckifejezéssel és a büntetés utolsó pontjait tisztázza magában egy elégedett szájszélrángással. Ez arra bizonyíték, hogy igyekszik a mosolyát visszafojtani, ami talán túlságosan és megalapozatlanul elégedett volna most a helyzethez mérten. Egyelőre ide kellene érnie büntetése végrehajtójának, de addig is finoman hajtani kezdi magát, hogy éppen csak szállingózzon és bármikor kényelmesen megállíthassa a játékeszközt, ha "Várffy" -ahogy Niki emlegette akkor- befutott. Mellesleg a büntetés alkalmából mondhatni kitett magáért. Sehol egy nyúzott felső (átlag szinte minden ruhájának alja meg van gyilkolva kicsit, mert húzogatja őket a végtelenségig), helyette virágos, ujjas blúzt és mellé háromnegyedes farmert húzott, hogy azért mégis terepre legyen öltözve. Ám még ezek mellé sem volt hajlandó lecserélni pillangós teniszeit. Azok maradnak és kész. A fülében ott csillog a pillangó alakú fülbevalója, de egyéb ékszer nem vehető észre rajta.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Akkor maradjunk csak a Róbertnél  Elüldögél, hajtja magát időről időre és közben a kezdeti elégedettsége kezd átmenni valamiféle kínos érzésbe. Amióta itt van, eléggé kinyílt a csipája. Ezt egészen biztosan annak a számlájára írja, hogy annyiféle emberrel ismerkedett itt meg, hogy képtelenség nem változni közben. De már késő kihátrálni, a felhívást kirakta, büntetése áldozatát várja. Vissza szeretné fizetni neki a közvetett adjonistent a maga módján. Ő nem Niki stílusban, hogy párbajozzon, oka sem lenne rá, hiszen nem is ismeri még ezt a fiút, csak annyit tud róla, hogy oda kellett volna menjen az asztalához, mert kíváncsiságot ébresztett a másik félben. Nos ez elmaradt, ellenben most mégis teljesíteni fogja a gazda kérését, még ha furcsább módon is, ami a kontextust illeti. Amint a léptek zaja megüti a fülét, felkapja a fejét abba az irányba és máris kavicsméretűre zsugorodik a gyomra az idegességtől. Talán túl nagy fába vágja a fejszéjét, talán túl sokat akar. Nem tudja. Annyi biztos, hogy már nem tudja megakadályozni, hogy "Várffy" ideérjen és megszólítsa. Reszketegen felsóhajt a köszönés-kérdés duótól, ez tisztán hallatszik is, aztán felhúzódzkodik, de még így is jó egy fejjel kisebb az úriembertől. Látszik rajta, hogy erősen töri a fejét, meg az arca már lángvörös, de feláll a hintára, hogy némi magasságot nyerjen Várffy Úrral szemben. -N-Nagyobb vagyok nálad, nem ijesztesz meg! - Kislány, érdekesen indítasz. Ha ettől nem fog elkezdeni sírva röhögni a fiú, akkor is minimum a hozzáállás, a vörös fej és az elszánt arckifejezés mosolygásra adhatnak okot a rellonosnál. -Niki nem jön, mert én hívtalak ide.- mély levegőt vesz és még az eddigieknél is jobban összeráncolja a szemöldökét, halálkomoly fejet vág, ami nála pont, hogy röhejesen jön ki, bár az aranyosan-röhejes fajtából. -Először is sajnálom, ami a Maid Caféban történt, hogy... hogy lerókáztak.- szem lesüt, aktív földbámulás bekapcsolva pár másodpercre, majd egy mély levegő és folytatja.- Azt viszont tudd meg, hogy leszidtak engem jó alaposan, mert felkarcolódott az asztal és a székek, amiken kidühöngted magad. Szóval... A nevem Katie Runa Blackwood, rólad csak annyit tudok, hogy Niki Várffynak hív és most azt kérdezem, hogy akarsz kárpótolni a szidásért, amit miattad kaptam? Ha nem mondasz semmit, büntetést kapsz!- Nem igazán lehet komolyan venni, mert 1-vörös az arca, mintha most vallott volna szerelmet a nálánál idősebb hím társának; 2- remeg minden tagjában, mert sosem rohamozott még meg senkit nyíltan; 3- annyira aranyosan nevetséges, amiket mond, hogy komolyan venni felesleges volna. Ő mégis teljesen határozottan ejti ki a szavakat és a "büntetés" szót jó alaposan meg is nyomta. -Mi a válaszod?- Jelenleg azért liftezik a gyomra, mit fog mindezért cserébe kapni Várffy Úrtól; ennek függvényében indulnak majd be vagy éppen nem a könnycsatornái.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
RobiValószínűleg roppant furcsa, amivel indít. Ezt látni is véli a fiú arcán: mintha próbálná eldönteni, sírjon-e vagy nevessen az egészen. Ő részéről inkább elszaladna, azonban Várffy Gazda telibe talált a teóriájával, miszerint azért állt fel a hintára leányunk, hogy magabiztosságot kölcsönözzön önmagának. Nem szokta keresni a bajt és a baj is ritkán találja meg őt, erre most kétszeresen bekövetkezett, ami amúgy nem szokott: bajt is keresett és a baj is megtalálta őt. Na jó, konkrét konfliktusról csak akkor beszélhetünk, ha a srác ezek után felhúzza magát és leátkozza, de úgy fest, nem errefelé terelődik a furcsán indult beszélgetés fonala. Ha már leültek a mellette levő hintába, sőt megpedzik, mi lenne, ha nemes fenekét ő is belepakolná a sajátjába, óvatosan lemászik az ördöngös játékszerről, kicsit leporolja, hiszen csak ráállt az előbb és beleül, de ezúttal nem kezdi hajtani, hanem inkább Várffy-ra koncentrál, no és a kérdésre. Pontosabban a büntetésre vonatkozó részt egyelőre elereszti a füle mellett, csak az érkező többit veszi előbb sorba. -Teljesen komoly. Nem szoktam hazudni.- talán erről az egyenes és komoly, tiszta tekintete is tanúbizonyságot tehet, amivel most újdonsült beszélgetőpartnerét is megajándékozza félig felé fordulva. Arra nevelte az anyja, hogy mindig nézzen, vagy legalább a komoly helyzetekben a másik fél szemébe. -Én csak annyit látok be, hogy senki nem szegezett pálcát sem Niki fejéhez, hogy lehányjon, sem a te halántékodhoz, hogy így éld ki magad, de ez mind nem rám tartozik.- ezt már egy lazább vállrándítással tudja le jelezvén, hogy ebbe nem fog különösebben belemenni, de azt az agymosott jelzőt kikérné magának, ha hangosan is a szemébe vágnák, az biztos. -Aha, szóval ez a válaszod.- most már kiegyenesedik és kicsit ellöki magát, éppen annyira, hogy az amplitúdója úgy húsz-harminc centinél több ne lehessen. -Niki azt mondta, mielőtt az incidens megtörtént, hogy meg akartál ismerni. A büntetésre visszakanyarodva.... annyira nem is büntetés, inkább kölcsönös kárpótlásnak is nevezhetnénk.- fú, de mennyit gyakorolta tükör előtt ezt a szöveget. Most aztán hihetetlenül büszke önmagára, hogy a hangja sem rezzen, a szempillája sem rebben, miközben ismét Várffy szemei közé néz és elmosolyodik. -Szabad a délután és mivel közvetetten hála neked végigbőgtem egy egész ilyen periódust, igenis igényt tartok egy délutánnyi vidámságra. Szóval... Menjünk el randizni!- khm... nos tényleg akármit mondhatott volna. Például: "menjünk el sütit enni", vagy "menjünk el ajándékot venni" vagy AKÁRMIT, de EZT? Ha más nem, a barátságos pislogása és a rezzenéstelensége dicséretet érdemel, lássuk be. Kiállt ide, elmondta, amit akart és mire eddig ért, a remegése elmúlt, az arca újra normális színű, s most ugyanaz a vidám, csak éppen nem sürgő-forgó Runa néz rá Várffy-Zoller Róbertre, mint akit a Maid Caféban kiszúrt magának. -Mellesleg... Szeretnéd, ha örök időkig Várffy-nak szólítanálak, vagy elárulod a neved?- a hangjában nincs semmi bántó vagy gúnyos, csak puszta érdeklődés. Még az oldalra döntött feje és kíváncsi tekintete is erről árulkodnak.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
RobiA nézeteik nyilvánvalóan gyökeresen különbözőek. Számára nem is a karcolások a lényegesek, sokkal inkább a megrovás, amit utána kapott, noha azt valóban el kell ismernie, varázslattal seperc alatt helyrehozható volt a "kár". Ennek sokkal inkább szellemi töltete van, presztízsről szól most az egész akció, s ezt nem óhajtja túlságosan nyilvánvalóan Robi orra alá dugni. Valószínűleg lenne a fiúnak elég logikája hozzá, hogy magától is ráérezzen, ha úgy akarja ő is. Az már Robi privát döntése, hogy a saját véleményén túl miket vesz még figyelembe és következtet ki. A Nikit ért vádakat elintézi viszonylag gyorsan és diplomatikusan. Még mindig vallja, hogy egy adott helyzetben két félt terhel mindenkor a felelősség, nem csak az egyiket, így hát nem vitatja, hogy senkinek nem lett volna kötelező sem rókázni, sem rongálni. De ím, rátérnek a dolgok érdekesebb felére. Csendben és pontosan lejátszott mindent maga előtt, szinte látta a szobájukban ücsörögve lelki szemei előtt, miféle kimenetelekre számíthat: sorra vette az elutasítást, a kiröhögést, a gúnyolódást, s megpróbált arra is felkészülni, mi történik, ha kap egy igent. Nos persze a valóság ennél sokkalta összetettebb, rétegesebb, ahogy az a helyzetből kitűnik, elvégre Robi rögtön egy olyan kérdést dob neki, amire nem volt felkészülve. Egy pillanatra tágra nyílnak azok az íriszek a meglepettségtől, tán még el is pirul egy csöppet, melynek oka, hogy nem készült válasszal. Ezt a fiú bizonyára saját gondolatmenete megerősítéseként fogja értelmezni, de nem is baj. Ebben a percben ez bőven rendben is van, s a kislánynak valóban alkalma sincs megfelelni a fogós kérdésre, jobb is, hogy nem kap választ Robi, mert csak még jobban növelné az elképzelésébe vetett magabiztosságot a tény, hogy hebeg-habog egy kicsi lány előtte. Tovább gurul a beszélgetés fonala az ismeretlenbe, kezd minden eltérni mindegyik helyzettől, melyet elképzelt, de történik egy pozitívum is: bekapcsol az improvizációs érzéke. Érzékel valamiféle sunyiságot, valami rejtettséget a (vélhetően) kedvesnek szánt szavak mögött. Ennek a tudatos oka valószínűleg az, hogy látta Robi reakcióját a Maid Cafén, meg most az első megnyilvánulását, amivel rögtön Nikit kereste volna, s ki tudja, mit művelne a szobatársnőjével, ha valóban Niki állna a dolgok mögött. Ez az egész bizalmatlanságot ébreszt benne, az agya innen származtatja a sunyiság sugallatát, a tudatalattijában pedig működik az a bizonyos női megérzés faktor, hogy jobb lesz óvatosnak lenni. A kéznyújtásra pislog egy sort, de ha már működik az az improvizáció a fejében, elmosolyodik újból és belehelyezi kicsiny kacsóját Robi méretesebb tenyerébe. Furcsa, még sosem sétált senkivel az édesanyján kívül kézen fogva, de nem mondhatná, hogy kiváltott benne bármiféle reakciót. Az érzékei kezdenek élesedni most, hogy nagyjából kiszakadt az előre megtervezett szituációk világából, pontosabban Robi válaszai és reakciói kiszakították onnan. - Részletek.... Hát persze, a részletek!- csettint egyet jobb két keze ujjával, mint aki nagy felismerést követett el út közben. Nos, ha már játék, kezd belerázódni ő is a dologba- mert ő a részéről az egészet játéknak könyveli el a balsejtelmei és előérzetei alapján. Mindegyik azt suttogja, legyen óvatos, ne vegyen semmit készpénznek, amit hall vagy lát. - Arra célzol, meddig menjünk el, ugye?- a hozzáállása meglehetősen lazává fakul pár pillanat alatt, s a padhoz érve egyszerűen lehuppan rá, mintha egy szélfúvás pakolta volna őt oda. Egészen sima mozdulat. Ezt még Claire-től látta a közös nyaralásuk alatt. Nem is gondolta volna, hogy Claire laza, könnyed, de ugyanakkor idegesítő stílusa ennyire megragad a tudatalattijában és most talán pont ez lesz segítségére, ez a "félvállról veszek mindent" stílus.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Ádám bácsi  Csupán tegnap kapta a levelet, Hugo majdnem a papírkosárban landolt, akkora slunggal érkezett be az ablakon a papírköteggel a lábán. Nem is sejtette egy percig sem, hogy a nagybátyja költözni akar, ráadásul ide, Bogolyfalvára, az ő közelébe. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy friss még az ismeretségük a hosszas levelezések dacára. Ádám bácsi észjárásáról még nem tud sokat, csak a szándéka ismert most már: ideköltözik. Vett is már egy házat Bogolyfalván állítása szerint. Ádámmal való ismeretsége elég érdekesen indult, ugyanis, mint kiderült, a férfi és az ő édesanyja féltestvérek voltak, de ő jó ideig nem tudott egy szót sem a bácsiról, sem annak identitásáról, mármint, hogy a bácsikája lenne, mert sosem találkozott vele. Az anyja a végére már nem tartotta a magyarországi rokonokkal a kapcsolatot, Ádámot sem kereste, össze volt törve a válása után lelkileg és valahogy lányán kívül senkit nem tűrt meg maga mellett. Most viszont a Csontváry résznek hála tavaly szeptemberben megismerhette az eddig nem létezőnek hitt nagybátyját és elég hamar összebarátkoztak, sokat leveleztek, most pedig itt ácsorog, az állomáson, pontosabban kilépegetett már peronokhoz és most éppen döbbenetét igyekszik legyűrni, hogy csak két sínpárost lát, amin a jelek szerint érkező és távozó vonatokat "szállásolnak el" . Az öreg bakter sztoikus nyugalma is ámulatba ejti, ahogy ott ácsorog a sínek között és mintha vezényléshez készülne, indítja el éppen az egyik járatot. Vajon Ádám megjött már? A múltkor még félhosszú volt a haja, kicsit lányos. Talán javasolhatná neki, hogy vágassák le. Egyáltalán mit mondjon neki? Ádám bácsit nem sikerült kiismernie pusztán a levelekből. Annál több kell ehhez, érzi. Ez a személyes kontaktus, ami most kialakulhatna közöttük, szükséges. Annyira örül a férfi költözésének, mégis a gyomra liftezik egyben, hiszen semmit nem tud még a nagybátyja életstílusáról, csak a jelleméből látott eddig darabkákat. Az egész várakozástól most cigánykereket hány a gyomra.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Ádám bácsim  A percek lassan gördülnek az időfolyamon, s mintha még le is lassultak volna csak azért is, hogy növeljék a gyomrában fokozódó idegesség hatóidejét. A nagybátyjával összesen egyszer találkozott és akkor is nem több, mint fél órára. Utána az apjával kellett mennie, vissza Angliába, míg a felvételi levelét meg nem kapta, de nem felejtette el a magyar férfi jellegzetes vonásaiból azokat, melyek az anyjánál is felfedezhetőek voltak. Valahogy természetes, hogy inkább az ragadt meg a fejében, amit már ismert, semmint az, amit még nem. Így most a várakozás perceiben, ahogy felidézni próbálja, milyen volt élőben látni Merkovszky Ádámot, elég nehéz dolga van. A képek szerinte nem ugyanolyanok éppen, mint élőben megszemlélni valakit, ezért is próbálja kiszorítani az agyából a kviddiccsel foglalkozó magazinok által nyújtott képeket Ádámról. Végre begördül a vonat, vagy legalábbis egy adott vonat, ami lehet, hogy a nagybátyjáé, de az is lehet, hogy nem. Pár perc várakozás ezt a kétségét is eloszlatja, mikor felfedezi a felé haladó férfit csomagjával és napszemüvegével a kézben. Ugrik egyet az a háborgó gyomor és lassan ezután elkezd lenyugodni kicsit. Csak a haja változott meg kicsit: múltkor még elég hosszú volt, most viszont rövidre van nyírva, de ez cseppet sem csorbít az összképen. A helyzet olyan furcsa, nem is tudja, mit mondjon Ádámnak, mikor az odaér hozzá, ám az ölelés, amit kap (mert esze ágában sincs leállítani, s őszintén szólva amilyen kis esetlen, nincs is alkalma megállítani benne a férfit), végképp feloldja a gombócot a gyomrában, ezzel párhuzamosan mintha a torka szárazsága is elpárologna az éterben. Végigfut az arcán egy gyermetegen boldog mosoly, s közben lanyhán ugyan, de viszonozza az ölelést, mert többre nincs ideje, csak egy futó gesztus volt az egész, indításként. -Úgy tűnik, nagyon unatkozhattál. Szia Ádám bácsi.- kuncogja el magát egy kicsit, párhuzamosan irányba fordulva a váró bejáratával és felzárkózva Ádám mellé. -Hmm, sokminden van, de a legnagyobb dolog az, hogy mágustusa zajlik a kastélyban. A barátnőm, Leen is benevezett és be is került a bajnokok közé. Meg az a fiú, akiről írtam neked, Alex is. Igazán el sem tudom dönteni, kinek szurkoljak. Hatan -el tudod hinni?-, hatan is bekerültek a házunkból.- az arca egész kipirul az izgalomtól, ha belegondol, hogy a háztársainak mennyi kalandban lesz részük. Ő valahogy nem erre van kitalálva, úgy hogy inkább megmaradt mentornak, bár lényegében csak Leenben igyekszik majd a lelket tartani. Túl sokat nem tudna hozzátenni egy már harmadéves leányzó tudásához. Beszéd közben kiérnek lassan a Boglyas térre. Igyekszik összeszedni a gondolatait, de ahogy haladnak, eszébe villan az az érdekesre sikeredett találkozása is Várffy Robival. Pont ebben a zónában volt és minden bátorságát össze kellett szedje hozzá. Nem nem, ez most nem is idevágó téma volna. Inkább csacsog tovább, hogy Ádámnak legyen elég ideje felfrissülni a járástól. Hosszú lehetett az a vonatút Pesttől idáig. -A tanulás egészen jól megy, szerintem. Igaz, minden tantárgyat felvettem, úgy hogy egy halom vizsgám lesz a végén. Talán nem kellett volna abszolút mindet...- sóhajt egy rövidet, de aztán megint visszaköltözik a kedves mosoly az arcára. Lényegében nem bánja a döntését, ezzel is csak nyer, tudást, amit nagyra értékel és szeret. -De most rajtad a sor! Mesélj, hogyhogy elköltöztél a fővárosból? Nagyon hirtelen jött a hír.- ez persze nem egy rossz dolog, nem is olyan hangsúllyal mondta, csak nagyon kíváncsi és ez is érdekli. Persze nem kötelező a válasz, csak ezt nem tette hozzá.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Ádám Arra számított, hogy nehéz lesz kibírni Ádám közelségét, mivel még idegen, csak levelekből ismerik egymást. Igazából eléggé félt ettől a találkozástól, de minden eltelt perccel újra és újra rá kell döbbennie, hogy valójában igenis ismeri ennek a férfinek már egy szeletét, egy kis részét, amit a levelekben látott és olvasott már. Egészen megnyugtató érzés, hogy Ádám olyan, amilyennek eddig mutatkozott, ezért is folynak belőle a szavak, a mesélnivaló olyan önfeledten. Na és persze a kérdések is, ha már mese akadt... Vajon miért pont most és ilyen hirtelen döntött úgy a nagybátyja, hogy költözni fog és pont ide? A pillanatnyi kis intermezzo-t észre sem veszi, inkább azzal foglalkozik most, hogy a lába elé nézzen, mert amúgy is elég egy balesetveszélyes gyerek. A zongorázásra azért ismét felkapja a fejét, szemei átmennek nagy csillogókba, ajkai körül megjelenik a kislányos, drága mosoly, szinte párosítani lehet egy lelkes, csilingelő kacajjal. -Imádnám, ha együtt zongorázhatnánk. Mióta eljöttem Stockholmból, rá sem tudtam tenni a kezem egy zongorára, pedig így nem lehet gyakorolni.- fuvolázza vidáman, miközben minden formalitást félretéve belekarol Ádámba, feltéve, hogy hagyják neki. Ha látja, hogy Ádám kényelmetlenül érzi magát, azonnal abbahagyja, de addig is élvezkedik a nagybátyja jelenlétében. -Ha elkészül a könyved, szeretném elolvasni. Biztos sokminden lesz benne, amit még nem tudok rólad.- ő meg gyorsan olvas és hamar befalná az információkat, főleg, hogy Ádámról szól mind ilyen-olyan módon. A pirulás abban a percben elönti az arcát, hogy Ádám megjegyzi, miatta jött például. Miatta? Ez olyan zavarba ejtő, hogy nem is tud rá mit mondani, csak lesüti a szemét, de azért egy mosoly ott játszik a szája sarkában. Boldog, hogy Ádám itt van. Vele. A többiről, hogy Ádámnak van egy lánya is, semmit nem tud még, de jó is így most. Kicsit élvezi a nagybátyját, annak jelenlétét, szavait, közelségét. Nem olyan hosszú a séta, viszonylag hamar elérnek Ádám házához, ő vezeti mindkettejüket az úton, mert ő sosem járt még a lakósor felé, Macskabagoly utzában. Semmi ismerőse, rokona nem lakik itt, hát akkor minek kódorgott volna erre, nem? Éppen ezen jár a feje, meg hasonlókon, mikor a kulcs beúszik a látóterébe. Hirtelen szóhoz sem jut, csak nagy szemeit Ádámra mereszt és esetlenül bólint egyet, a könnyei a meghatottságtól gyűlnek-gyülekeznek és lassan lecsorognak orcáján kövér gömbökben. -Én... köszö.. nöm.- *szipog is mellé egy sort, miközben megtörli szemeit és belép a házba. Odabent a cipőből azonnal kibújik, elvégre friss, új lakás, nem kell azonnal összekoszolni, na és mezítláb szép az élet. -Nagyon nagy lakásod van. Könyvtárszobád is lett?- természetesen egy vérbeli könyvmolynak ez az első feltehető kérdése minden körülmények között.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Vasárnap délelőtt tizenegy óraMostanában annyira megszaporodtak a teendői, hogy jóformán azt sem tudja, merre kapjon: közelednek a vizsgák, természetesen ismét minden fellelhető tantárgyra beiratkozott, ezzel pedig tonnányi ismételni valója akadt. Nem mintha eddig nem tanult volna, pusztán felkészülni a vizsgákra alap dolog, ha nem óhajt évet ismételni. Az iskolai teendői mellé betársult egy új feladata is: ajándékot kell keresnie az apjának és a mostohájának a közelgő látogatás idejére. Őszintén szólva remeg a gyomra már a viszontlátás gondolatától is tekintve, hogy múltkor előjött az elemi mágiája és az apja jóformán úgy tekintett rá, mint a Sátán gyermekére szokás. Ilyen körülmények között valóságos terrornak érzi, hogy James nyaggatja egy látogatásért mondván, beszélniük kell. Kell? Nem szeretné, egyetlen porcikája sem kívánja, de mégis csak az édesapja. Illendő volna meghallgatnia, mit akar mondani neki. Attól külön tart, hogyan tálalja majd Ádámnak ezt az angliai vizitelést- a nagybátyja még nálánál is jobban haragszik az apjára a tömény elutasítás és beszűkültség miatt.
Úgy kelt fel ma reggel, hogy lemegy a faluba és az Axellel már régóta tervezett hétvégi kiruccanással egybeköti az ajándékvásárlást is. Olyan kevés időt töltenek együtt manapság a párkapcsolataik és az iskolai teendőik miatt, hogy lassan azt is elfelejtik, hogyan néz ki a másik... Neem, ez Runánál képtelenség. Ha akarná, sem tudná kiverni a fejéből legjobb barátja vonásait. Beleégett az agyába Axel minden egyes rezdülése, még a mosolyráncai is a szája körül, meg a hegedűhúroktól megkeményedett bőrréteg az ujjain. A lelke egyrészt megnyugodott már a puszta gondolattól is, hogy együtt mennek lófrálni a faluba, másfelől viszont ott a gyomorideg a közelgő utazási dátum miatt. Ugyan csak pár napig tartózkodik angol földön, mégis már most alvási zavarai vannak tőle, és ha nem töltene olyan sok időt kedvese megnyugtató közelségében, éjszakákon át sírná tele a párnáját, mert ezerféle ronda jelenet száguldana át az agyán a viszontlátás örömére. Talán ma kiböki azt is Axelnek, hogy utazni fog, meg Gregről is ejthet pár szót... bár nagyon gátlásos e téren, nem nagyon akaródzik beszélnie a magánéletéről szinte senkinek. Nincs megszokva vele, hogy meséljen a szerelméről- elég friss szerelméről, az elsőről ráadásul.
Pontban déli tizenegy órakor lecövekel a Boglyas tér nyugati részén, a placcon, és kiereszti magából a mai napi sokadik sóhaját. Hosszú, szénfekete haja halcsontos fonatban függ a jobb oldalán, csipkés fehér bolerója halványkék blúzán szinte világít, s a zöld szoknya mellé olyan hatást kelt, mintha átigazolt volna félig a Rellonba. Nos, bejárása végül is van a házba, mikor Greg beszökteti. A szandálokkal is megbarátkozott időközben, így most két sarura emlékeztető darab virít a patácskáin- igazán nőies külsővel rendelkezik, jót tesz neki a szerelem.
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Nem kell soká várakoznia, úgy öt perc álldogálás az egész; addig is van ideje körbenézni, milyen emberek sietnek végig a téren. Van itt jól öltözött, kosztümös hölgy, laza viseletű fiatalember, furcsa külsejű lány, aki összekavarta magán a színeket, akárcsak Runa (a kék és a zöld aaaannyira nem rokonok), de akad szürkébb, hétköznapibb külsejű egyén is; mindegyikhez szép kerek történetet lehet kanyarítani már külső alapján is, ha ért hozzá az ember. Például megvizsgálhatjuk a gesztikulációjukat, rágják-e a körmük, remeg-e a kezük, hogyan rángatózik a szemük beszéd közben. Felettébb érdekes tanulmányok írhatóak egy akármilyen járókelőről is.
Mélyen belesüllyed a rögtönzött utcai analízisbe, ennek a számlájára írható, hogy nem érzékeli a közeledő Axelt. Persze amúgy sem az intuíciójáról ismerszik meg, de a régi barátait azért már kiszúrja a járókelők közül. Elég a vállát elkapni és máris összerezzen a meglepetéstől álltában, meglepődve pislog fel a nálánál magasabb rellonosra ölelés közepette, de nem mulasztja el viszonozni a gesztust. Jólesik megint egy kis időt csak ketten eltölteni, legalábbis szívből reméli, hogy senkinek nem jut eszébe tönkretenni ezt a mai napot.
- Nem találkoztunk olyan régen... - Enyhén bizonytalanul és meglepetten ereszti ki magából a szavakat, elvégre azért két hétben legalább egyszer biztosan találkoznak, közös óráik is vannak. Ha nem más, ott biztosan van alkalmuk egy-két szót váltani. Lehet, hogy Axel többet igényelne? Sajnos, ha beleszakad sem tud ennél sűrűbb találkákat beiktatni egyelőre. A bókolásra nem mond semmit, de látványos pirulása elárulja, hogy célt értek a szavak.
- Annyira el tudod túlozni, mikor találkozunk és mikor nem. - Jegyzi meg csöppet mélázva. Nem olyan Axel-féle tragikus a helyzet, legyünk őszinték, beszélnek ők és nem csak öt évben egyszer.
- Nem sok újság van igazából. Öhm... jövő héten haza kell látogatnom és gondoltam, segítesz választani apámnak és Claire-nek egy-egy ajándékot. Pofátlannak érezném anélkül hazamenni. - Próbál mindehhez normális fejet vágni, de a mosolya műre sikeredik önmagához képest. Köztudott, hogy nincs jó viszonya az apjával.
- Feléd mik a hírek? Elliottal minden oké? -
|
|
|
|
|
Katie Runa Blackwood
INAKTÍV
Rúnafejtő és -fordító
RPG hsz: 271
Összes hsz: 6738
|
Ádám
~Legyen ez az utolsó felvonás~
Vasárnap délután, a perononEgy héten keresztül mind csak pakolt és pakolt, egyszer ki, egyszer be, át, összevissza, szerteszét, rá, mindenhogyan. Rájött, hogy iszonytat mennyiségű könyvet gyűjtött össze, így aztán az egyik délután elvándorolt Tildához és néhány értékeset odaajándékozott neki, a kiválogatottak többi részét pedig felajánlotta könyvtári könyveknek. Amit félretett, jobbára szakkönyvek és érdekességek voltak, vagy különleges jelentőséggel bírtak számára, ajándékba kapta vagy épp hosszadalmas munka árán szerezte be az adott kötetet. Olyan sok szép borítón siklott végig az ujja, annyi illatos cellulózban merítkeztek meg szaglószervei, és mindnek külön jelentése volt, egyedi, utánozhatatlan üzenetet hordoztak számára.
Aztán a ruhák is poggyászba kerültek, mind szépen összehajtogatva, melléjük, rájuk az emléktárgyak, képek, egyéb csecsebecsék. Lala és Ria, a jégfőnix és a nyuszika ott gubbasztottak az indulás reggelén a helyeiken: Lala Runa vállán csipogva, Ria pedig a ketrecéből mozgatta bajszát ide-oda. A hideg, borongós délután felidézte benne szülőhazája időjárási körülményeit, és a szomorú érzések mellé egy kis nosztalgiát is kevert a hangulatába. Úgy egy hónapja kapott a lehetőségen pályázat formájában és igazából nem várta, hogy megkapja, mégis így lett: felvették Svédország elitképző mágusiskolájába főleg az utolsó vizsgaidőszakának eredménye alapján. Ádámmal jó pár napig beszélgetett erről az egészről, mi legyen, hogy legyen, de a tudásvágya szólította és végül győzött. Ádámot is sikerült meggyőznie, hogy mint hivatalos gyámja, engedje haza, de cserébe megígérte, hogy minden szünetben hazalátogat majd, mert most már Magyarország lett a kis levitás új hazája, az új családjával.
Nehéz egy hét van mögötte: sorban elbúcsúzkodott a barátaitól, a szeretett tanárok közül néhánytól (akiktől nem félt elköszönni), megírta az utolsó beadandóit, majd kikérte a papírjait tegnapelőtt az igazgatóságról. Vége, lezárták a tanulmányait itt, a Bagolykőben.
Ennél viszont sokkal nehezebb volt mindezt Gregnek elmondani. Lényegében azért is tudott mindent ilyen rendezetten véghez vinni, mert azzal kezdte, hogy hét elején leült megbeszélni mindezt kedvesével... és nos, pontot tettek békésen, de egyáltalán nem fájdalommentesen a kapcsolatuk végére. Bármit megadott volna, hogy ne kelljen Greg egyre inkább bezárkózó, fájdalomnak tűnő érzéseit megpillantania, mert azonnal rájött, mennyire megbántotta a férfit, akit szeret. És onnantól kezdve, hogy ez tudatosult benne, ő maga is valamiféle katatóniás állapotban csinálta végig az egész heti procedúrát műmosolyokkal, automatikus mozdulatokkal, precízen ügyelve a részletekre.
Ádám kezét fogja, miközben állnak a peronon és várják a menetrend szerinti budapesti vonatot. Az egész lány iszonyatosan kicsinek hat, még kisebbnek, mint általában. Félig elbújik Ádám karjaiban, arcát belefúrja a férfi mellkasába. Sír. Rázkódik a néma könnyektől, kezei erősen markolják a tanár kabátját. Minden érzése tiszta, nyilvánvaló: hogy nem akarná itt hagyni a szeretteit, hogy nehéz új útra lépni, hogy legszívesebben kettészakadna és itt is lenne, meg ott is, de meghozott egy döntést, és ugyan vissza fog ide járni szünetekben, tudja jól, hogy ezzel új vágányra terelődik az élete. Fogalma sincs, mi vár rá abban az iskolában az újabb beilleszkedési folyamat után, de reméli, hogy az itt gyűjtött tapasztalatok segíteni fogják, másként tiszavirág életű tanulás fog ott folytatni.
- Azért... Azért majd eljösztök Temivel meglátogatni? Néha? Úgy fogsz hiányozni. - Csak suttogni bír az érzelmek súlya alatt, miközben begördül a vonat hangos zakatolás közepette. Olyan nehéz elengedni a szülői biztonságot nyújtó karokat, kibontakozni az ölelésből és itt hagyni Ádámot és az ismerős tájat, az otthonát.
A csomagokat fellebegtetik a megfelelő kocsiba, és már nem marad semmilyen pótcselekvés, amivel elodázhatnák az indulást. Budapesten már várni fogja az iskolai képviselő, és majd vele hoppanál el Stockholmba, az iskolába. Ádám nem lesz már vele, hogy fogja a kezét.
Még egy utolsó, szoros ölelésre beleveti magát a férfi karjaiba, hogy még Lala is lepottyan a válláról, de jelen pillanatban képtelen a kis szárnyasra figyelni. A fülkében némi szél kavarja meg körülöttük a légfodrokat hűen tükrözve a kislány feldúlt lelkiállapotát.
- Írok, ha megérkeztem. - Miközben kibontakoznak az ölelésből, nyom egy búcsúpuszit Ádám arcára, s nemsokára már az ablaknak dőlve integet nagybátyjának, míg a vonat be nem kanyarodik és a férfi el nem tűnik a láthatárról. Irány Svédország még egyszer.
|
|
|
|
|
