Amira
Miután Audrey sokkal jobban lett, és már haza is mehetett a kórházból, én nyugodt lélekkel térhettem vissza a Bagolykőbe. Na jó, nem egészen nyugodt lélekkel, de azért már nem voltam olyan idegroncs, mint előtte. Vagyis... Nem tudom. Hiszen mondhatni, hogy míg Audrey felépült, én összeomlottam. Na nem lélekben... De úgy tűnik az életem apró darabkái darabokra hullottak. Egy komplett félévet kell bepótolnom, és terjed a pletyka, hogy Amirának valami új, Kristóf nevű barátja van. Csak lássam meg. Ha meghallom ezt a nevet, befeszülnek az izmaim. De komolyan. Nem mintha szerencsétlen srác tehetne valamiről, mert én voltam az a pöcs, aki több hónapig egy rohadt levelet nem bírtam írni Amirának, de akkor is. Kíváncsi voltam, hogy szereti e őt Amira, vagy ő is csak egy a millióból. De basszus, kit érdekel?! Annak kéne jobban érdekelnie, hogy írántam mit érez. Színtiszta gyűlöletet, csalódást, vagy konkrétan le se szar? Szerintem az utóbbi. Találkozni akartam vele, és a bocsánatáért esedezni. Mondjuk: "Lééécci Amira, nehari, hogy több hónapig nem írtam, sőt gyakorlatilag totál kimentél a fejemől, és csak a beteg kishúgommal foglalkoztam... lééécci, lééécci nehariii..." Nem, ez nem lesz jó... Talán inkább rögtönzöm.
Felkutattam az egész kastélyt. A rellont, a nagytermet, a kastélyt körülvevő vidékeket, cukrászdákat, kocsmákat, éttermeket, még a kísértetházban is jártam, de sehol. Már épp kezdtem volna beszarni, hogy esetleg hazautazott, amikor megláttam a játszótéren. Nem egészen voltam benne biztos, hogy ő volt, de azért odamentem.
- Szia... Csini a ruhád... Öhm... Hogy vagy? - álltam a hinta előtt, és alig bírtam a szemébe nézni... amikor odanéztem, hirtelen elkaptam a tekintetem, aztán újra vissza néztem - Öhm... Ne haragudj, hogy nem írtam olyan sokáig... Csak Audrey beteg volt... - és ekkor átváltottam egy sokkal másabb hangnembe - De hallom, tudtad vigasztalni magad...
Felnéztem a lányra, most már nem kapkodtam a tekintetem. Ugyanolyan szép volt, mint mikor elmentem. Leszámítva ezt az éktelen hajszínt, meg a vért... De hát a Halloween az Halloween...