Hétvége. Egy jó alkalom, hogy kiszabaduljon a kastély falai közül, és tegyen egy kiruccanást a faluba. Ami azt illeti, az utóbbi időben egyre gyakrabban fordult elő, hogy lelátogatott Bogolyfalvára, mert a kastélyban nem igazán érezte jól magát. Bár ott is lehetett magányos, ha épp úgy akarta, de az igazi nyugalmat valahogy mégis a falu jelentette számára.
Már egy ideje kint ücsörgött a tér egyik padján, enyhén előre görnyedve, ujjai közt drága, minőségi cigarettát szorongatva.
Nem érdekelték az emberek, ahogy ők se törődtek vele. A gondolataiba merülve azt se vette észre, hogy egy fiatal lány ült le a mellette lévő padra. Épp csak akkor, amikor véletlen arra fordította a tekintetét. Egy apró fintorral konstatálta, hogy a lányban semmi érdekes nincs, majd visszafordult, lebámult maga elé, és tovább eregette a füstöt.
Miután kifújta az utolsó adagot is, elnyomta a cigarettát a tér kövezetén, aztán kényelmesen hátradőlt. Egyik lábát átvetette a másikon, belenyúlt a kabátzsebébe és egy króm színű, lapos flaskát húzott elő belőle.
Nyugodtan emelte a szájához, eszébe se jutott, hogy bárki megszólná érte. Elvégre mi közük is lenne hozzá?
Üveges tekintetét a bakancsa orrára szegezte és halkan sóhajtott egyet. Általában nem bír sokáig egy helyben ücsörögni, ráadásul magával is eleget vívódott már, így érthető, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve, néhány perc múlva felpattant a padról, és megindult az ismeretlen lány felé.
A szürke égbolt egyre sötétebbé vált, de a tér lámpái bőven elég fényt nyújtottak ahhoz, hogy könnyen leszűrhessen a lányról néhány egyértelmű információt. Mint például azt, hogy elég fiatal, nem túl csinos, és eléggé el van gondolkodva. Valentinnek nem állt szándékában leülni mellé, hogy báj cseverésszenek egyet, épp csak jobban szemügyre akarta venni, de valamilyen oknál fogva mégis csak megszólította, mikor elé ért.
Kezeit fekete szövetkabátja zsebébe rejtette, jeges tekintetét pedig a lányra szegezte.
- Mi az kislány, elvesztél? - Kérdezte egy apró, gunyoros félmosollyal az arcán.