Léna
Ki miképpen tölti el napjai végét ebben a döglesztő hőségben, az tulajdonképpen mindenki saját dolga. Noha a tanév még egy hétig tart, Nándor mit sem törődve a holnapi tanítási nappal, a közeli pub tareszán kortyolgatja hűs italát. Kimérten emeli magához a korsót újra meg újra, miközben világító kék íriszei a kint kószálókat fürkészi. Mióta lement a nap, egyre többen merészkednek elő, a fülledt jó időnek köszönhetően pedig a férfi szemét gyönyörködtetvén, több hölgy lengén öltözve, mély dekoltázsokkal, rövidre vágott farmerokkal ragadják magukra a figyelmet. Igazi svédasztal ez minden látó számára, a professzor pedig egyébként is nagy csodálója a buja, szinte felkínált idomoknak.
Nézni ezeket jó, mi több, nagyon kellemes, de azt is tudja, az ilyennek kezdeni nem feltétlenül érdemes. Hiszen, ha kitesznek mindent, nem marad mit felfedezni, igaz?
Lassanként aztán a sör elfogy, s ő is távozóra fogja a dolgot, nem feltétlen azért, hogy máris a kastélyba vegye az irányt, inkább annak reményében, ma is sikerül valakitelkapnia estére, ha már a kis levitás naíváról le kellett mondania. Kár volt beleélnie magát... Nem nézi merre, csak elindul, egyik kezét zsebébe mélyesztve, másikban egy szál szivart sodorgatva ujjai között. Nem láncdohányos, olykor mégis elpattint egy-egy szálat a fanyar, kesernyés dohányáruból. Már az első pillanatokban kiszúrja az ügyetlenkedő fiatal nőt, valahogy nem illik az utca monoton képébe bizonytalan járásával. A férfi szemöldökét felvonva méri végig, számára egyértelmű, új még a nőnek a magas sarkú. Látott ő már valódi dívákat, olcsó táncosnőket, vagy épp fiatal-koraérett csitriket suhanni hasonló lábbelikben. Nincs benne az a finom tartás, a mozgása sem olyan egységes és folyamatos, mint amazoké. Egy apró fintorral vezeti tovább tekintetét, igazából ennyivel le is rendezné a hölgyet, s keresne új látnivaló után, ha nem ütné meg fülét a macskakövekre hulló papírkötegek hangja. Mire odakapja fejét, az előbbi nőnek már semmi nyoma, legalábbis tengerszint felett. Összvonva szemöldökeit vet egy pillantást a környezetre, s a többi ember tekintetét követve lefelé, veszi észre ismét a lányt. Lemondón szusszan egyet, majd ismét körbekémlel, de senki nem óhajt lassítani, a hölgy segítségére sietni.. Újabb fintort követően aztán megteszi azt a néhány lépést, amely eddig elválasztotta tőle, hogy felsegítse.
- Jól van, Kisasszony? - kérdezi nyájas, lágy hangon. Mindigis meggyőzően adta az úriembert, ez most sincs másképpen. Kedves, figyelmes... - Segíthetek? - húzódik halovány, féloldalas mosolyra ajka, metsző kékjei mélyen fúrnak a barna íriszekbe. Kezét előrenyűjtja, kissé előre is hajol.